Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)
1967-11-03 / 261. szám
Új köntösben A MAGYARORSZÄG Ezen a héten jelenik meg először új köntösében, jóval gazdagabb tartalmával népszerű külpolitikai hetilapunk: a MAGYARORSZÁG. Úgynevezett ofszet-eljárással készül ezután: ez a nyomdatechnikai újítás sokkal szébbé teszi a lap külsejét és lehetővé tette terjedelmének növelését. 24 helyett 32 oldalon elemzi a világ eseményeit — mostani számában olvashatunk például a közel-keleti válságról, két teljes oldalon pedig a kínai káosz szereplőit mutatja be. A közkedvelt külföldi lapszemlére most már 3 helyett 6 oldal jut a MAGYARORSZÁG-ban. Három új cikksorozat indult a megújhodott külsejű lapban: az egyik a NATO »regényét-« írja meg, a másik — örök női tárna! -t- a divat történetét dolgozza fel, a harmadik cikksorozat a budai Vár egykori bitorló-lakójának. Horthynak gyászos életútját vázolja fel számos eddig ismeretlen részlet közlésével. A sport is helyet kap a nagyobb terjedelmű lapban: érdekes cikk szól egy amerikai elképzelt ökölvívóversenyről, amelynek »részvevői-“ minden idők legnagyobb profibokszo- lói, a verseny »színhelye« pedig korunk vívmánya: az elektronikus agy. Olimpiai rejtvénypályázat és még több más elmasportötlet egészíti ki a MAGYARORSZÄG e heti számának sokszínű olvasnivalóját. megnyitják a IV. Barátság Hídja nemzetközi fotókiállítást November 7-én délelőtt 11 órakor nagy jelentőségű kulturális eseménnyel folytatódik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évforduló jának eseménysorozata. A Kaposvári Ruhagyár bemuMSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁC$‘LAPJ A November 7-én a ruhagyár bemutatótermében ta tótermében Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke nyitja meg a IV. Barátság Hídja nemzetközi fatókiálí- tást. »A barátság gondolata, mini óriási híd köti össze a szocialista országok fotó- amatőr jeitx — olvassuk a kiállítás szép formájú ismertető füzetében. Ez — a Barátság Hídja gondolata — immár hat éve hozza mind közelebb egymáshoz az amatőr fotóművészek egyre szélesedő táborát. Most egy nem szocialisfe ország is bekapcsolódott a Somogyi Fotó- és Filmklub rendezésében kimunkált, a fél százados évfordulóhoz méltó keretek között bemutatásra kerülő tárlat kiállítóinak sorába. A kiállításon nyolc ország városainak klubjai: Szovjetunió (Kalinyin), Csehszlovákia (Brno), Finnország (Helsinki), Jugoszlávia (Belgrad és Maribor), Lengyelország (Katowice), Német Demokratikus Köztársaság (Binz), Románia (Bukarest) és a Somogyi Fotó- és Filmklub (Kaposvár) vesznek részt. 119 szerző 264 képe érkezett be, a bíráló bizottság — Rév Miklós, Kónya Kálmán és Réti Pál — 87 szerző 199 képét fogadta eh A tárlatnak összesen tizennégy képét és egy kollekcióját díjazták. A két aranyérmet Ismo Hölttö (Helsinki) Név nélkül I., Dranisa Modrinjak (Maribor) Branibor Debeljkovic (Belgrád): KI VAGYOK ÉN? (Brcnz-érem) Szenzáció az óvárosban című alkotásának ítélte oda a zsűri. A további díjázott képek között négy kaposvári szerzőé. Jávori Béla Hódító című fotója ezüst-, Nagy László Munkaszünete bronzérmet kapott Az öt különdíjas között szerepel Cser- venka Ferenc Ilyen picike és Zágon Bertalan Illusztráció című képe. Különdíjat kapott ezenkívül kollekciójáért a kalinyini fotóklub is. A Somogyi napok, és a II. szakszervezeti napok keretében megrendezett IV. Barátság Hídja fotókiállítást november 20-ig tartják nyitva. Gyerm ekrajzkiállí tás a Latinka Művelődési Házban Idősebbek, fiatalok egyaránt szívesen időztünk az ötletekben, kidolgozásban gazdag gyermekrajzkiállítás képei előtt. A gyermekek munkái jó megfigyelőképességről, széles körű érdeklődésről tanúskodnak. Örömmel tapaszta'tuk, hogy érzékenyen reagálnak az eseményekre, a nagyobb ünnepekre, s kitűnően alkalmazzák az iskolában tanultakat. Egy-egy rajz merészen új, s jártasságot árul el a festészetben és a festéstechnikában is. A képek színezése a gyermekek érzésvilágát tükrözi. Éppen ez az őszinteség, a gyermeklélek kivetítése teremti meg a kiállítás jellegzetes, közvetlen légkörét. A szakzsüri kétezerötszáz rajzból válogatta össze a kiállítás anyagát Óvodások, általános- és középiskolások küldték el gondosan elkészített munkáikat de a Tanítóképző Intézet hallgatóinak rajzaiból is láthattunk. Az első díjjal járó oklevelet és könyvet Parrag Ágnes. a Vöröshadsereg úti általános iskola tanulója kapta meg. Molnár Betti baiaton- boglári tanuló rajzait a második díjjal tüntették ki. A harmadik helyezett Müller Gabriella, a kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola tanulója lett Két óvodás, hét általános és egy középiskolás tanuló részesült még dicséretben és könyvjutalomban. A képeket rövidesen Hnyinban is kiállítják. KaTöbbe! kér a szociális alap Az önálló betegsegélyezés csömendi tapasztalatai A csömendi Március 1. Termelőszövetkezet nem tartozik a marcali járás nagyobb kiterjedésű közös gazdaságai közé. Ám a szociális kiadások itt is magasra rúgnak. A Március 1. Tsz tavaly zárszámadáskor 30 000 forintot tartalékolt szociális- kulturális költségekre, s ezt Kiváló ifjúsági klub címet kapott a nagyatádi Ady Endre Ifjúsági Klub Szerdán a Hotel Ifjúság dísztermében kihirdették az első Kiváló ifjúsági klub pályázat eredményét. Orosz Lászlónak, a KISZ központi bizottsága kulturális osztálya vezetőjének megnyitója után Vajó Péter, a KISZ kb titkára értékelte a mozgalomban részt vett klubok munkáját, eredményét. Elmondta, hogy csaknem nyolcszáz klub nevezett be a mozgalomba, és 68 klubnak ítélték oda a kiváló címet. Beszéde után átadta a klubok képviselőinek a címmel járó oklevelet. Megyénkből a nagyatádi Gábor Andor járási Művelődési Ház Ady Endre ifjúsági klubját érdemesítették a kiváló címre, és a rendező szervek Í5 000 forintos pénzjutalomban részesítették. Az ünnepségen a nagyatádi ifjúsági klubot Dorcsi Sándor igazgató, a klubtanács elnöke és Szabó József klubtanácstag képviselték, ők vették át a kitüntetést. Úttörő Forradalmi Expressz a Szovjetunióba Papp János megyei úttörőd tkár és kaposvári pajtások búcsúztatták az állomáson a Szovjetunióba induló Somogy megyei úttörő delegációt. A küldöttség útvonala: Lvov, Kijev, Moszkva. Ezekben a városokban rövi- debb időre megszakítiák uta zásukat, és szovjet úttörőkkel találkoznak. A gyerekek több mint száz ötletes, értékes ajándéktárgyat visznek magukkal, valamennyit a megye úttörő őrsei készíte ték. A delegáció tagjait a »Ki tud többet a Szovjetunióról?« járási verseny győzteseiből és a gyermekparlamentekben legjobban dolgozó pajtások közül választották ki. Halmai Márton, Kovács Zsuzsa, Kardos László, Czei- bért Edit, Fehér Zsuzsanna, Zságer Mária, Zelnik Péter, Nagy Ágnes, Virágh Erzsébet pajtások kapták a szép kitüntetést A gyerekeket Böndi Béláné, az 588-as számú József Attila úttörőcsapat vezetője kíséri tíznapos útjukon. Kaposvárra november 16- án érkeznek vissza. Már elkészültek az 1968-as fürdoruhamodellck. A jövő nyáron ez lesz a divat a strandon! (Bozsán Endre felvétele) Házasságkötési hullám Moszkvában Több mint 6500 fiatal pár kíván az októberi forradalom évfordulóján házasságot Kötni. Moszkvai lapok azt írják, hogy a helyi anyag- könyvvezetők szerint ez a legnagyobb házasságkötési hullám a város történetében. Beszélő frizsiőer Az amerikai kereskedelem legújabb szenzációja az új típusú beszélni tudó frizsider. Ha egy rekesze kiürül, a háziasszony ajtónyitáskor ilyeneket hallhat: »-Elfogyott a tojás!« vagy: »-Nincs több hús!« A gyártó szerint az ilyen gondos figyelmeztetés nagyon megkönnyíti a háziasszonyoknak a bevásárlását Szálloda a tenger alatt A Német Demokratikus Köztársaságban elkészítették egy tenger alatti szálloda tervét. A szállodában lakószobák, étterem stb. kapna helyet. A terv Jacques Cousteau kísérletei alapián készüld még kiegészítették az 1965- ről áthúzódott 5000 forinttal. Elkészítették a felhasználás tervét, s most a megvalósulásra! beszélgettünk Kádi József főagronómussal és Dunkler György főkönyvelővel. Megtudtuk, hogy év közben mindig a tervhez igazodtak, de a pénz így sem volt elég. Október végére ugyanis elfogyott mind a 35 000 forint. Betegsegélyezésre több mint 8000 forintot költöttek. Az idén lépett életbe az a rendelkezés, amely szerint magának a szövetkezetnek kell fizetnie a tagok táppénzét, és ez bizony sok pénzt kívánt. Kulturális célokra 15 000 foriDtot, egyéb kiadásokra pedig 5000 forintot irányoztak elő. Ezt a pénzt mind föl kellett használniuk, amikor ötven tsz-tag autóbusszal Csehszlováklába kirándult három napra, és ugyanennyi időre vendégül látták Csömenden csehszlovák barátaikat. A nők napján ajánuekcsomagokat osztottak ki. Segélyt kaptak az elhunyt tsz-tagok hozzátartozói, támogatták a házasodó fiatalokat stb. Ezek a tapasztalatok mondatták ki a szövetkezet vezetőivel: az eddiginél több pénzt kell tartalékolnia a gazdaságnak az évi jövedelemből ahhoz, hogy a jövőben elég legyen a szociális kiadásokra, de mindenekelőtt a betegsegélyezésre. Már jövőre az eddigi két százalék helyett három-négy százalékát teszik félre a felosztható részesedésnek ilyen kiadásokra. 18 éves tanársegéd A Stanford Egyetem, az Egyesült Államok egyik legnagyobb egyeteme fennállása óta most nevezte ki legfiatalabb professzorát, a 18 éves Harvey M. Freidmant, aki augusztus 30-án tette le utolsó vizsgáit a massachu- senei egyetem matematika— természettudományi tanszékén. Egyetemi tanulmányai + három év alatt végezte el. Freidman mint tanársegéd matematikai logikát tanít TíWkA mxsoszoK Befejezetlen háború Furcsa felfedezésre jutott Lichtenstein Fejedelemség főirattárosa. Kiderült, hogy a Svájc és Ausztria között fekvő és mindössze 15 000 lakost számláló ország hadiálla- potban van Poroszországgal. Lichtenstein 1866-ban Ausztria oldalán lépett a Poroszország elleni háborúba, és akkor hatvanhat főből álló hadsereget állított ki. Később a poroszok békeszerződést kötöttek Ausztriával, de Lichten- steinnel elf elejtettek kibékülni. A Lichtensteiniek- nek nincs kifogásuk az ellen, hogy békében éljenek Poroszországgal, csak éppen a porosz állam már nem létezik. Kijózanítás A tokiói rendőrség sajátos eszközzel küzd az alkoholizmus ellen, összeszedi az utcán található részegeket, s ezek másnap fényesen világított teremben ébrednek fel, ahol minden bútor a fejük fölött csüng a mennyezethez erősítve. A másnapos ember azt hiszá, hogy az alkoholtól idegzavarai támadtak, és ordítaná kezd. Hangját magnetofonszalagra veszik, és teljes kijózanodás után lepergetik neki. A jósnő és a tudomány Tokió egyik legmodernebb felhőkarcolójában három emeletet bérelt ki Kokotoma Fujita asszony, Japán legismertebb jósnője. Innen küldi jóslatait jól fizető klienseinek, akik között iparvállalatok, politikusok, tudósok is találhatók. Fujita asszony évek óta rendszeresen küldi jóslatait a babona ellen harcoló japán társaságnak is. A bankrablók veszte Kellemetlen meglepetés ért két amerikai bankrablót, aki azt hitte már, hogy megmenekült a 11 500 dolláros zsákmánnyal. A kirabolt bank pénztárosnője ugyanis oly nagy lélekjelenléttel rendelkezett, hogy a pénzkötegek mellett egy időzített könnygázbombát is dobott a zsákba, amelyet a bankrabló reászegezett pisztoly mellett elébe tartott Röviddel azután, hogy a rabló autójába szállt, ahol bűntársa már várt rá, a könnygázbomba felrobbant. A riasztott rendőrségnek nem sok nehézséget okozott a lassan és bizonytalanul haladó autó két zokogó utasának elfogása. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő l WIRTB LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár* Latinka Sándor u. 2. Telefon» U—510 U—5U Riadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposváx, Latinka S. u. 2. Telefon 11—51$ Felelős kiadó; Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg éa nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Pr^jta. Előfizethető a helyi postát /atalokná! és postáskézbesít/ znéL lófizetés! díj eg.v hónapjai 12 Ft Index: 25067. Készült a Sornogv in» gyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében# Kaposvár, Latinka Sándor utca é