Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)

1967-10-17 / 246. szám

Járási szántóverseny lstvándiban és Andocson Tegnap két járás szántó­versenyéről kaptunk tájékoz­tatást. A barcsi járás trak­torosainak/vetélkedőjét szom­baton lstvándiban rendezték meg. A pontozásos verseny­ben a homokszentgyörgyi Baksa Géza szerezte meg az elsőséget 75 ponttal. A bírá­ló bizottság Zákányi János kastélyosdombói traktoros munkáját 71 pontra érték öl­te, s ezzel neki ítélte a má­sodik díjat. Szabó József, az istvándi Űj Élet Tsz ddlgo- zója Jett a harmadik; pont­jainak száma 70. Tabi járási tudósítónk az Andocson rendezett szántó­versenyről küldött beszámo­lót. Mint írja, a zsűri meg­állapítása szerint valameny- nyi részvevő megoldotta fel­adatát. A munka minőségé­nek árnyalati különbségei alapján határozták meg a helyezések sorrendjét. Két­szeri Lajos andocsi traktoros kapta meg az elsőségért járó 1500 forintos tárgyjutalmat. Maricsek István, a tabi Egyetértés dolgozója lett a második, és ezért 1200 forin­tos szerszámkészlettel jutal­mazták. Kétszeri József ugyancsak andocsi traktoros végzett a harmadik helyen, cs 1000 forint értékű ét­készletet kapott az elismerő . oklevél mellett műszerei kifogástalanul mű­ködnek. (MTI) Földosztás Szíriában Hétfőn egy Damaszkusz melletti faluban nagy ünnep­séget rendeztek abból az al­kalomból, hogy az igénylők egy nagy csoportja a napok­ban földet kapott. Az ünnep­ségen felszólalt Fajez Al- Dzsasszim földművelés- és földreformügyi miniszter. Be­szédében elmondotta, hogy az óriásbirtokok kisajátítása to­vább folyik, és ez év végére be is fejeződik, a földosztás­sal pedig a jövő év közepéig Végeznek. (MTI) A KGST épülő székháza Moszkvában. (Tudósításunk a 2. oldalon4 VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) Aha i 50 mLÉB Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. évfolyam, 246. szám. Távozniuk kell Vietnamból 1967. október 17., kedd Walter Lipmann, a híres amerikai publicista legutóbbi cikkében többek között arról ír, hogy a Gallup közvéle­mény-kutatások eredménye a legutóbbi időben nem kelle­mes olvasmány a Fehér Ház­ban. Ninos okunk kételkedni: állítása nagyon is megalapo­zott. Az Egyesült Államokban is csakúgy, mint világszerte, egyre több és súlyosabb bírá­lat éri a Johnson-kormányza- tot a vietnami háború miatt Az Egyesült Államok gyil­kos kalandja Dél-Vietnamban idestova nyolc éve, a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság ellen három éve folyik. A B— 52-es amerikai bombázók nap­ról napra pusztítják a vietna­mi nép alkotta ipari berende­zéseket, lakónegyedeket, hida­kat, nem kiméinek nőket, gyermekeket sem. »Stratégiai célpont« lett a falusi paraszt­ház éppúgy, mint a kórház, az iskola és a templom. S az eredmény? A vietnami agressziót 50 ezer főnyi had­sereggel kezdték. Ma több mint félmillió, a modern fegy­verek minden fajtájával, így stratégiai bombázókkal is föl­szerelt amerikai katona tar­tózkodik Vietnamban. A négyezer éves történelmi múltú kis ázsiai nép eddig vi­tézül állja a harcot. A Dél- Vietnami Nemzeti Felszabadí­tása Front katonái a terület négyötödét, a lakosság kéthar­madát szabadították fel. Ami­kor az Egyesült Államok 1965-ben megkezdte a VDK terrorbombázását, a nyugati lapok azt írták, hogy a mo­dern amerikai harci repülő­gépek nyomása alatt Észak- Vietnam öt hónap alatt kapi­tulál. Ennek három éve. Az US Newst idézzük: »Az Észak- Vietnam felett vívott költsé­ges légi háború az amerikai lökhajtásos gépek repülői szá­mára ma már nem csupán ve­szélyes, hanem halálos is. Az észak-vietnami légvédelem a világ legkomolyabb légvédel­mévé fejlődött«. Személyesen is tanúsítha­tom, hogy az állítás megfelel a valóságnak. Néhány hónapja Hanoiban jártam. Május 5^én óriási légitámadást élt át a város. Sok szenvedést, hábo­rús borzalmat láttam. De arról is meggyőződtem, hogy a szov­jet gyártmányú rakéták május 5-én, egyetlen nap alatt ki­lenc amerikai gépet lőttek le. Jártam egy kis faluban, Hanoitól tizenöt kilométerre. A lakosok futóárkokat, bun­kereket ástak. A banánfák ros­kadoztak az érő gyümölcstől, virágzott a bab, gondosan megkapáltak minden tő édes krumplit. Megnéztem a falu kis múzeumát, amelynek min­den kiállított tárgya a kegyet­len gyilkolásról vallott. A ró­zsaszín selyem menyasszonyi ruha, melyet tulajdonosa so­hasem ölthetett magára: es­küvője előtti napon ölte meg a golyósbomba. Az egyik pol­con apró, fából faragott tarka szárnyú lepke gubbasztott, kis gazdája éppen a függőágyban aludt, amikor a halálos re- peszdarab eltalálta. A falu főterén egyszerű fehér sírem­lék, rajta a következő felirat: »Gyűlöljük az amerikai táma­dókat, akik megölték Phu-xa lakóit. 1965. március 5.« Egy kétszázmilliós szuperha­talom egy harmincegy milli­ós kis ázsiai ország ellen. Ed­dig nem tudták, s nem is fogják őket térdre kényszerí­teni. Az amerikaiaknak távoz­niuk kell Vietnamból. Pedig az amerikaiak az atomfegyvere­ket kivéve már minden esz­közt kipróbáltak, hogy az ál­taluk hirdetett »szabad világ« győzelmét kiharcolják Viet­namban. Az ideológiai indoko­lás: a vietnami szabadságharc veszélyezteti az USA bizton­ságát. Az amerikai partoktól tízezer mérföldre ... Nincs olyan épelméjű ember a föl­dön, aki ezt komolyan venné. Nyolc év alatt nem tudták megsemmisíteni a Dél-vietna­mi Felszabadítása Frontot. Ez a szervezet ma erősebb, mint valaha. E szövetség katonái otthon vannak, testvéreikért, országukért harcolnak a beto­lakodók és az őket kiszolgá­lók ellen. E hazafias front ma olyan helyzetben van, hogy új, szélesebb összefogásra ala­pozott építő programot adhat ki azzal a célkitűzéssel: »... fölépíteni a független, demok­ratikus, békés, semleges és virágzó Dél-Vietnamot, egyen­getni a haza újraegyesítéséhez vezető utat.« Nem kétséges, hogy egyre többen vannak és lesznek Dél- Vietnamban, akik lelkesedés­sel csatlakoznak e program­hoz, hiszen az amerikaiak csordultig öntötték már a szenvedés poharát. És a harci elszántságét is, hogy ilyen hősies, áldozatos honvédő háború után létrejöj­jön az igazságos béke, mely­nek megszületéséért vívott küzdelmében a vietnami nép nincs egyedül. Ezt fejezi ki a világ ezekben a napokban is, a Vietnammal való szolidari­tás hetén. Németi Irén rT 1NTFZÜ1 A képviseletének vezetője az Elnöki Tanács elnökénél Losonczi Pál, Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke hétfőn fo­gadta Dinh Ba Thit, a DNFF budapesti állandó képviseletének vezetőjét, aki ismertette a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front augusztusban elfogadott új politikai programját. Magyar i Az Elnöki Tanács elnöke éli méréssel szólt a DNFF új politikai programjáról, majd az Elnöki Tanács és az egész magyar nép testvéri szolidaritásáról és támogatá­sáról biztosította az ameri­kai agresszió ellen hősiesen küzdő dél-vietnami népet. (MTI) W illy Brandt párizsi tanácskozásai A Közös Piac és a kelet—nyugati kapcsolatok kérdése a középpontban Nagy-Britannia közös piaci belépési kérdésének problé­mái, valamint a kelet—nyugati kapcsolatok kérdései állnak Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter hétfőn kezdő­dött párizsi látogatása során a Couve de Murville francia kül­ügyminiszterrel folytatott meg­beszéléseinek középpontjában. Különösen a Nagy-Britan- niával kapcsolatos problémák megtárgyalását várják nagy érdeklődéssel, mert ebben a kérdésben a »hatok« kormá­nyainak a külügyminiszterek jövő héten kezdődő tanács­kozása előtt ki kell alakíta­niuk az állásfoglalásokat. A nyugatnémet külügyminisz­ter arról szeretné meggyőzni francia tárgyalópartnereit, hogy járuljanak hozzá a Nagy- Britanniával való érdemi tár­gyalások haladéktalan meg­kezdéséhez. Eddigi értesülések szerint a francia álláspont lényegében nem változott: a francia kor­mány nem kíván újra vétó­val élni Nagy-Britannia körös piaci belépésével szemben, de szükségesnek tartja a római szerződés azon rendelkezései­nek betartását, amelyek előír­ják, hogy a belépéssel kap­csolatos kérdésekben a »ha­toknak« előbb egymás körött kell megállapodásra jutniuk, és csak azután kezdhetnek tár­gyalásokat az angolokkal. A kelet—nyugati kapcsola­tok két kérdés kapcsán is na­pirendre kerülnek a nyugat­német és a francia külügymi­niszter megbeszélésein. Egy­részt annak a tájékoztaíásnak a során, amelyet Willy Brandt ad kollegájának Kiesinger kancellár Willi Stophoz, az NDK minisztelnökéhez inté­zett válaszleveléről, másrészt az atlanti szövetség »átszerve­zésére« vonatkozó Hearmel- terv megvitatása során. E tervnek ugyanis egyik lénye­ges eleme, hogy javasolja: az atlanti szövetség tagállamai hangolják össze keleti politi­kájukat. Francia részről vi­szont ezzel nem értenek egyet, szerintük ennek az egyeztetés­nek nem atlanti, hanem euró­pai !:eretek között, tehát az amerikaiak nélkül kell meg­történnie. (MTI) A közel-keleti kérdés az ENSZ-ben Az érdekelt országok előzetes tanácskozásai A hét végén sor kerülhet a BT ülésére ENSZ-körökben elterjedt hírek szerint lehetséges, hogy a hét végén sor kerül a Biz­tonsági Tanács ülésére a kö­zel-keleti válsággal kapcso­latban. Az ENSZ közgyűlé­sének az általános politikai vita befejeztével meg kellett volna kezdenie a kérdés tár­gyalását a rendkívüli köz­gyűlés határozatának megfe­lelően, több ország kéré. éré azonban a vitát egyelőre el­halasztották, hogy az érde­kelt országok, illetve a Biz­tonsági Tanács tagjai a vi­lágszervezet székhelyén tár­gyalásokat folytathassanak egymással, és ideiglenes ja­vaslatokat dolgozzanak ki. A világszervezet székhe­lyén az arab államok cso­portja több tanácskozáson vitatta meg a különböző ja­vaslatokat. Az arab államok képviselői megbeszélést foly­tattak U Thant főtitkárral, valamint a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország delegátusaival is. Ugyancsak felmerült a közel-keleti kérdés megoldá­sának problémája a tanács négy állandó tagja közötti megbeszéléseken. Goldberg amerikai ENSZ-fődelegátus az elmúlt héten Washington­ban Dobrinyin szovjet nagy­követtel tanácskozott a fel­merült javaslatokról. Sajtóértesülések szerint ideiglenes megoldásként sor kerülhet arra, hogy a ta­nács javasolja a főtitkár személyes megbízottjának ál­landó kiküldését a Közel- Keletre. Politikai megfigyelők rá­mutatnak arra, hogy a dön­tést Izrael merev magatar­tása akadályozza: a Tel Aviv-i kormány ugyanis vál­tozatlanul ragaszkodik ah­hoz, hogy bármiféle javasla­tot csak az arab államokkal közvetlenül és egvenként folytatott tárgyaláson haj­landó megvitatni, és egyúttal fenn akarja tartani az ag­resszív háború idején elfog­lalt arab területek megszál­lását is. Az arab államok képviselői több ízben közöl­ték U Thanittal és a Bizton­sági Tanács tagjaival, hogy ezeket a feltételeket nem fo­gadják el. Az indiai miniszterelnök Bukarestbe érkezett Indira Gandhi asszony, In­dia miniszterelnöke, miután befejezte bulgáriai látogatá­sát, hétfőn a kora délelőtti órákban repülőgépen Buka­restbe érkezett. India miniszterelnöke ro­mániai látogatása során megbeszélést folytat Stoicá- val, az államtanács elnöké­vel és Ceausescuval, a Ro­mán Kommunista Párt főtit­kárával, majd ellátogat a brazi olajfinomítóba és Plo- estibe. A román sajtó a négyna­pos látogatástól a két or­szág kapcsolatainak erősödé» sét várja. Szófiában közös közleményt adtak ki Todor Zsivkov bol­gár miniszterelnök és Indira Gandhi indiai miniszterelnök tárgyalásairól. Todor Zsivkov a Fress Trust of India hírügvnökség tudósítójának kérdéseire vá­laszolva pozitívan értékelte az indiai miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseket és közölte, hogy Gandhi asszony meghívta őt és feleségét In­diába. A látogatásra a jövő évben kerül sor. (MTI) KOZMOSZ-182 Hétfőn á Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—182 jelzésű mes­terséges holdat, hogy műsze­rei segítségével folytassák az 1962. március 16-án bejelen­tett űrkutatási program meg­valósítását. A szputnyik tudományos Kristálypalota — Moszkvában

Next

/
Thumbnails
Contents