Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)

1967-10-15 / 245. szám

Vasárnap, 1967. október 15.

5

SOMOGYI NEPtAF

■<

Nem veszi észre a város, hogy áll a kenyérgyár

— Sok az öreg kenyér és sütemény Kaposváron.

Még az éjszaka csöndjét őrzi a sötétség, de a Május 1. utca egyik péküzemében már a reggelit köszönti a mosolygós friss sütemény. Mondom is. az itt dolgozó embereknek, hogy ilyet ritkán lehet látni az üzletekben. Bursics József, a Sütőipari Vállalat termelési osztályvezetője az előbbi mondatot folytatja:

— Az áru útközben öregszik meg. Mi erről nem tehetünk. Mi mindig ilyen ropogósát sütünk, de a kereskedelem reggel kéri az egész napra szükséges mennyiséget. így a délutáni sütést csak másnap visszük ki az üzletekbe. Közben pedig elveszti frisseségét.

— Hogyan lehetne ezen segíteni?

— Ha a kereskedelem napjában többször kérne árut, mindig friss lenne a boltokban is. De nekik így kényelmesebb.

Négyen járjuk az éjszakai várost A termelési osztály- vezetőn kívül velünk van Gyurákovics Lajos üzemcsoportvezető meg Szőnyi Lajos technikus is. Kék, szürke kenyeres autók jelzik, hagy mindenütt kisült már az első adag kenyér, és megkezdték a szállítását. Éjszakánként hét kaposvári üzemben dolgoznak a pékek, hogy mire megvirrad, mindenütt friss kenyér fogadja a látogatókat A kenyérgyár nem dolgozik. Szétverték a kemencéket, mert nem tudtak bennük jó kenyeret sütni. Most a gyár feladatait is a hét üzem vállalta magára. A kenyér minősége mégis javult az utóbbi időben. Ezt nem a Sütőipari Vállalat munkásai mondják, hanem a vásárlók és az üzletvezetők. S egyre több fehér kenyér fogy. A legtöbben ezt veszik a boltokban:

Naponta 230—320 mázsa kenyeret sütnek meg az üzemekben olykor ember- fölötti munkát végeznek a pékek. A cseri üzem például egyedül annyit gyárt most, mint korábban a »korszerű" kenyérgyár.

— Hogyan bírják?

— Tizenkétórázunk. Nehéz egy kicsit, de kell a kenyér.

Azt az időszakot, amíg elkészülnek a kenyérgyárban az új kemencék, ki kell bírni.

Jüresek László alacsony ember. A hangjában nincs idegesség. Csak a tényt közli. A vezetők közül valaki megjegyzi:

— Amióta lebontottuk a kenyérgyárban a kemencéket, ezeknek az embereknek nincs vasárnapjuk, nem, nézhetnek tévéműsort, mert amikor hazamennek, csak arra van idejük, hogy harapjanak valamit, és pihenjenek egy kicsit, aztán vissza kell jönniük.

— Nem túlságosan nehéz a tizenkét óra?

Lenkei József az izzadságot törli magáról:

— Rapszodikus életet Műnk, de kibírjuk. Csak az bosszantja néha az embert, amikor reklamálnak, hogy a fehér kenyéren nincs meg a két vágás, vagy a biléta hiányzik róla. Az a két vágás a kenyéren nekünk azt jelenti, hogy háromezerszer kell meghúzni a bicskát A kemence meg sürget bennünket, hogy minél több kényért tudjunk sütni. Hát most mondja meg, mi a fontosabb? Az, hogy meg legyen a két vágás, vagv az, hogy jó legven a kenyér?

— Fáradtak az emberek — terelem másra a szót.

— Néha moreunk egy kicsit, aztán csináljuk tovább. Muszáj. A gyárral úgyis megváltozik a kép. Most meg szorítjuk, mert kell a kenyér.

Azt kérdem a termelési osztályvezetőtől, hogy a nagy hajrán kívül mi a sütőipar legnagyobb problémája?

— A raktározás.

Aztán sorra mutatja az üzemeket Egyik helyen kapualjban tárolják a kenyeret, a másik helyen is zsúfolt a kocsira szabott készáruraktár.

— Ez minőségromlással is jár. A reggeli nyirkos levegőt magába szívja a kenyér, s mindjárt nem olyan szép. A vásárlók pedig igényesek, s nagyon válogatnak.

— Ez az oka, hogy ilyen szép kenyeret nem látni az üzletekben?

— Meg az, hogy az eladók addig nem mutatják meg a

vásárlónak az új árut, amíg a régi el nem fogy. Pedig a leggyakrabban azt kérdik: friss a kenyér? Friss, de nem meleg, szokták válaszolni.

A Sütőipari Vállalat most boltot nyitott a Mártírok terén. A Cserben is hamarosan megnyílik a kenyérbolt. Azt mondják, hogy ebben sem különleges nünőségű kenyeret árusítanak. Csak éppen megkímélik a szállítás közben előadódó minőségromlástól. S az eredmény: a Mártírok terén — mivel a bolt nagyon kicsi — egész nap várni kell a kenyérre.

— Higgye el nekem, semmire sem büszkébb egv pék. mint arra, ha jó kenyeret tud sütni.

Az egyik üzemben hallottam ezt a mondatot, s amikor megkérdeztem, mi kell a jó kenyérhez, így felelt:

— Jó liszt és jó kemence

Ahol éjszaka kenyér sül, napközben ipari tanulók dolgoznak. Fiatal fehér ruhás fiuk és lányok állnak a dagasztógépek mellett. A termelési osztályvezető arról panaszkodik, hogy kevés a pék. Említem neki, hogy sok ipari tanulóval találkoztam.

— Kitanítjuk őket — válaszolja — aztán bevonulnak katonának. Ott megtanulnak autót vezetni, és búcsút intenek a szakmának. — Egy kis szünet után a technikus folytatja a gondolatot: — Nehéz mesterség ez. Állandóan éjszakásnak lenni nem éppen csalogató. Dehát a kenyér kell.

Nézem az izzadt testű fehér ruhás embereket. Szertartásosan mozognak a kemencék körül. De van ebben a mozgásban valami szigorú céltudatosság. Egv idősebb pék azt mondja búcsúzóul:

— Az a baj, hogy a mi szakmánkban sok a szakértő. Azt hiszi, kenyeret mindenki tud sütni?

— Nem. De azt mindenki tudja, hogy milyen a kenyér.

— De a mostanira nem lehet panasz?

Azt hiszem, az utóbbi napokban nincs is. Erre vall a megemelkedett termelés is. A vásárlók kényszerítették a termelés növelésére a vállalatot.

Kercza Imre

Amire az élet tanít

Somogyzsitfa,

1967 október.

Kellett a tegnapi eső, de ma már szikkad a

föld, folytatódhat a munka.

A háztáji földeken zörög az elsárgult levél, törik a kukoricát.

Búza kerül utána. Az eső áztatta földön munkához látott a répakiemelő, nyomában asszonyok.

A napraforgó, a burgonya már biztonságban van, s a közös kukorica egynegyedét is betakarították.

Jellegzetes kép: itt már szépen zöldell az őszi árpa, a másik táblán meg vetőgépet húz a traktor, hull a búza a földbe.

— Folyamatosan, rendben megy a munka. Kapkodásra nincs ok, meg nem is jó az. Minél idegesebb körülmények között végez az ember valamit, annál több a hiba. Nem azt mondom ezzel, hogy Patc Pál módra kell dolgozni. Nem1 Csak lehetőleg higgadtan, nyugodtan.

séges, törekvő, szorgalmas fiatalember...

A volt kolléga, a közvetlen munkatárs véleménye. Mert a stafétabot néhány hónappal ezelőtt ebben a szövetkezetben még Laslcai János kezében volt.)

— Mint a szövetkezet ösztöndíjasa végeztem el a keszthelyi főiskolát, és csaknem egyszerre kerültem ide Laskai elvtárssal. Állattenyésztőként dolgoztam, de nem elszakadva a növénytermesztéstől.

Kezével az asztalon matat, lehajtja fejét.

— Mellette végigjártam a mezőgazdaság összes iskoláit. Jó iskola volt. Mégis féltem. Szerettem volna ezt az évet még úgy, t>eosztattként végigdolgozni. Nehezen váltunk el egymástól.

A mondatok között kisebb- nagyobb szünetet tart. Ez a pillanatnyi csend jó arra, hogy az ember tovább gondolja a ki nem mondott szavakat, próbálja átérezni, mit is jelentett a fiatal szakember életében az a változás.

— A népgazdasági érdek — emeli föl a fejét — ez most így kívánta, ö elment, én itt maradtam, nagy gonddal és még nagyobb felelőséggel a /államon.

Kinn a határban rendben-zépen megy az őszi munka.

— Mit tart a legnehezebb nek?

— Az emberekkel való bé nást — gondolkodás nélkül

Varga Árpád főagronómus zava, beszédmodora is csendes, megfontolt.

Hány éves lehet? Huszonöt, huszonhat? Nagyon fiatal. És 'őagronómus.

(Néhány órával ezelőtt Marcaliban, a járási tanácson, a mezőgazdasági és élelmezés- gyi osztály vezetője. Laskai ános ezt mondta róla:

— Nyugodtan adtam, át a stafétabotot Árpinak. TehetÉPÜL A BORKOMBINAT

Több mint ötvenmillió forintot költ a Balatenboglári Állami Gazdaság az új borkombinát építésére. A 45 000 hektoliter befogadók 'pességű kombinátot 1969. szeptember 1-én adják át teljesen készen. A kombinátban huszonnégy ember dolgozik, s óránként kétezer palackot töltenek meg majd borral.

AZ OLVASÓ FALU

TÁGULÓ HORIZONTOK

— Hány helyen árusítanak könyvet Lengyeltótiban?

— A könyvesbolt vezetője, Fazekas László hangosan számol:

— Rajtunk kívül az élelmiszer-, a ruházati boltban, a felvásárlónál és a kuliur- cikküzletben. öt helyen.

— Melyek a legnépszerűbb könyvek?

— Az iskoláskorúak a Delfin-sorozatot vásárolják. Nagyon sok Fekete István- kötet kel el, a kalandos útleírások ezreit veszik. A felnőttek érdeklődése megoszlik, Rejtő Jenőtől Németh Lászlóig a legszélesebb skálán mozog.

Fazekas László nem kis örömmel újságolja, úgy mutatkozik, hogy a tervezett 730 000 helyett 850 000 forintos forgalmat is elérnek az idén.

— Van egy merész tervem — mondja a fiatal bolL-ezető —, jövőre el szeretnénk érni az egymiVió forintot. Amire alavozha tok, az a lengyeltótiak könyvszeretete és olvasókedve.

ahol két ennyire fiatal ember a vezető. Még hasonlítanak is egymásra. Mondják, mikor Kiss László megérkezett, megesett, hogy összeté- -esztették őket.

— Szóval visszatérve az Hobbi gondolatra, csak azt mondhatom, sokat és türelmeSándor Istvántól, a községi könyvtár vezetőjétől megtudom, hogy Lengyeltótiban öt könyvtár van. Az iskolánál, a gépjavító állomáson, az állami gazdaságban is kölcsönöznek könyveket a KIOSZ és a község könyvtárán kívül. Kik lapozzák, kik olvassák ezt a rengeteg könyvet?

A legtöbbet talán Lengyeltótiban is a fiatalok.

— Nagyon sok szülőt ismerek, aki a gyerekén keresztül jut olvasnivalóhoz. Nem ritka az olyan csalá.d, ahol csak az iskoláskorú gyerekekkel találkozunk a könyvtárban, de a családtagokkal való beszélgetéskor többször meggyőződtem már, hogy a kölcsönzött könyveket hárman—négyen is elolvasták.

Még az »előolvasás« sem ismeretlen Lengyeltótiban — mondja a könyvtárosnő. Egyik-másik szülő ugyanis csak úgy engedi kézbe' venni még az ifjúsági írók műveit is, ha előtte meggyőződik arról, hogy az valóban a gyerek épülését szolgálja. Hiába hangoztatom,

den embert. Beleertve magamat is. Amit megkívánok másoktól, azt elsősorban magamtól követelem meg . ..

Huszonöt vagy huszonhat íves lehet. Mióta a stafétabot a kezébe került, azt hiszem írre is az élet tanított'1 meg.

Vörös Márta

hogy az ifjúsági könyvek szülői zsűrizésére, »felülvizsgálatára:« nincs szükség. A gyerekek többsége önállóan vagy a pedagógusok javaslatai alapján választja meg olvasmányait.

Hogy a könyvtáros a szépirodalmi műveek vagy a szakkönyvek népszerűsítésében milyen szerepet vállal, Sándor Istvánná érdekes példákat mond el.

— Az idős emberek közül többen a népmesék gazdag és csodálatos világon át jutottak el a regényekig, elbeszélésekig. Van egy tehenészünk, akinek alig tdl&z- lünk már útleírásokat. Azt mondja, hogy szinte már az egész világot megismerte.

Szóba kerül a televízió szerepe is.

— Rajtunk, falusi népművelőkön múlik, hogy tudjuk-e irányítani és hogyan irányítjuk az emberek ízlését. Hogy mit olvassanak, hogy mit nézzenek a tévében. Irodalmi vetélkedők, író—olvasó találkozók szervezésével közelítünk célunkhoz. Kevés somgyi község dicsekedhet annyi irodalmi rendezvénnyel, mint Lengyeltóti. Pontosan kimutatható, hogy a könyvesbolt havi negyvennyolcezer forintos forgalmából hány kötet kelt el attól az írótól, aki legutóbb a községbe látogatott. A könyvtári kartonokon ugyanígy lemérhető az író—olvasó találkozók sikere. Hosszú évek tapasztalata, hogy a könyvtár és a könyvesbolt forgalmának emelkedése mindig együtt jelentkezik.

Egy falu olvasottsági fokát egészen pontosan semmivel sem lehet mérni, bizonyos mértékig mégis kontrollálható. Mégpedig az emberek életén. Van abban valami nagy igazság, hogy a falusi ember megtanult élni. Nem a könyvekből, de azokban a községekben, ahol a szépirodalmi művek és a szakkönyvek sokaságát forgatják, az olvasottság nagy értéket, nagyobb tudást, bővülő ismereteket jelent.

Táguló horizontokat...

Nagy József

Tehergéoiá rmsi-vezető (dömperes) tanfolymot indít

vállalatunk 1968. januárjában. A tanfolyam Idejére (12 hét) munkabért, szállást és étkezést biztosítunk. A felvételnél előnyben részesülnek azok a jelentkezők, akik vállalatunk budapesti munkahe- ’yén a tanfolyam kezdetéig kubikos illetve segédmunkásként dolgoznak, érdeklődés személyesen, vagy írásban: FÖLDGÉP.

| Mohácsv László. Budapest, £ i V,, Vigyázó Ferenc u. 5. d

mondja a feleletet, és egyszerre megered a szava. — Ez a legnehezebb. Mert az üzemszervezés, a szakmai munka nem különösebb gond. legkönnyebb kiadni, hogy 3zt így meg így kell megcsinálni. De a kivitelezés, a >miért«-ek megmagyarázása! .. . Az emberekkel való foglalkozást nem tanítják a főiskoláin. Erre az élet tanítja meg az embert...

(— Szeretek Árpival menni, pedig most csak helyettes kocsis vagyok — magyaros arcú, lágy bajuszú ember Varga Ferenc. — Igen ügyes gyerek. Mindenütt ott van, törődik mindennel. És érti a szakmáját! Nagyon érti. Egy hetvenegy éves paraszt ember véleménye.)

A szobába egy fiatalember lép be.

— Na, mi újság?

— Átvették. Minden rendben.

— Mennyi volt?

— Följegyzi az átadott sertések súlyát, aztán hozzám fordul.

— Kist; László. Most ő a főállattenyésztő. öreglakról jött.

Gondolatban végigszaladom a megyét, nem is tudom, van- e még egy ilyen szövetkezet,

sen kell beszélni az emberekkel. Minden lépés hihetetlenül sok problémát jelent. Mondom, nem a gyakorlati kivitelezés, hanem a megértetése. Itt van például a villany- pásztoros legeltetés. De száz és száz hasonlót tudnák mondani. Változtatni azon a gyakorlaton, ami évtizedekig benn élt a parasztemberben, amit még az apjától tanult, az meg az ő apjától — nagyon nehéz. De ha nem tenném, nem lennék szószólója az újnak, lelki- ismeretfurdalást éreznék.

(Mikor megérkeztem, ült az asztalánál és egy könyvet böngészgetett. »A növénytermesztés kézikönyve«. Most is itt van, nyitva előtte.)

— És a mindennapos munka mellett az elméleti fejlődésre is gondolni kell. A mezőgazdaság ilyen. Akármikor végez az ember, kijön a főiskoláról — másnap már újabb dolgok vannak.

Tudni mindenről, lépést tartani az élettel. És keresni mindig a jobbat.

— Azt szoktam mondani, aki egy-egy munkaterületen mélyebben vizsgálódik, mindig talál hibát, problémát. Ha nincs probléma, nincs munka.

— És mi a vezérfonál, mi a legfontosabb?

— Egyformán értékelni min-