Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)
1967-10-12 / 242. szám
CsflttSrtSfc, 1967. október 12. 3 SOMOGYINfiPfcAP A KAMASZ KORÚ GYÁR A szeszélyesen kanyargó folyó bal partján épült a gyár. A folyó időtlenül öreg, a gyár most hároméves. Itt úgy mondják: kamaszkorú. SZÁMOK A Barcsi Vasgyár 316 embernek biztosít munkát. Kilenc faluból járnak be a dolgozók. A szakmunkások átlagkeresete 1850 forint. Jelenleg tizenöt technikusuk van. És nyolc ifjúsági brigádjuk. A nyolc közül öt már elnyerte a megtisztelő szocialista címet. Németh Józsefek és Volf Istvánék kétszer is. Eddig két alkalommal érdemelték ki az élüzem címet. A szakmunkás- utánpótlásról »házon belül« gondoskodnak. Tizenhét tanulójuk a nyár elején szabadult, hetvenhárom még tanul. És érdemes folytatni a sort. Huszonnyolc kiváló dolgozója van a gyárnak. KlSZ-alap- szervezetük megyeszerte az összefogásról és a tettekről híres. A KISZ-kongresszus tiszteletére szervezett munkaversenyben kiemelkedően szép eredményeket értek el. Arról is nevezetes a gyár, hogy itt úgyszólván mindenki tanulni akar. Eddig csaknem százan végezték el a »házon belül« szervezett ívhegesztő tanfolyamot. A mostani szakmunkásvizsga-előkészítő tanfolyamra harminchat lakatos, öt forgácsoló és három villanyszerelő iratkozott be. A jubileumi munkaversenyben minden brigád részt vesz. A legutóbbi értékelés szerint az ésszerű munka- szervezés révén 2619 munkaórát és több mint tizenötezer forint értékű anyagot takarítottak meg. Az ifjúsági brigádok csaknem kétezer óra társadalmi munkát végeztek. Az első évben tízmillió volt, most, a harmadikban ötvenkétmillió forint lesz a termelés. S hogy a számok mögött az embereket is lássuk, muszáj leírnom: Ebben a gyárban huszonhat év az átlagos életkor. A tizenöt műszaki irányító egyike sincs több 25 évesnél. A gyárvezető ebben az évben töltötte be huszonnegyedik életévét. ŐSZINTESÉG A kamaszkorú gyár hu- szonégy éves igazgatója csöndes, de nagyon határozott ember. Neve Pethes Róbert. A gyár születése óta itt van. Egy éve nevezték ki vezetőnek. — Mit érzett akkor? — Félelmet. Még a lélegzetem is elállt. Kintről behallatszik, hogy a kiskalapács felesel a nagykalapáccsal. — Elmondaná, hogy mitől? Egy mély sóhaj, és a válasz: — Attól, hogy igazán meg tudok-e felelni a bizalomnak ... — Mj volt a legnehezebb1 Határozott a hangja is. — Az, hogy az álmaimat valóra válthatom. Látja, hogy nem értem, így folytatja: — Ne értsen félre, arról én sohasem álmodoztam, hogy egy egész üzem irányítója leszek. Erre gondolni sem mertem. De tudja, hogy van ez: minden fiatal álmodozó. Nekem is voltak és vannak álmaim. — Milyen álmokat váltott valóra? — Azt hiszem, nem nagyképűség, ha kimondom: az én véleményem szerint ma már állandóan gondot kell fordítani a munkások szakmai képzésére. Én elsősorban nem a mennyiséget, hanem a minőséget tartom lényegesnek. Kiváló munkát pedig csak attól várhatunk, áld érti is a szakma minden titkát. Ezért szerveztük a tanfolyamokat ... — Mit tart a legfontosabbnak? — Az őszinteséget. — Miért? — Ha őszinték vagyunk •gymáshoz, csak akkor beHárom hegesztő a «Győri brigádból. szélhetünk erkölcsi normákról, emberségről. Ha őszinték vagyunk, akkor nincs kényes ügy. CSITRI Mandulaszemű lány. Azt mondják, ha mosolyog, akkor szép. Most konokul maga elé néz. Csitrire hatvanhat KISZ-tag vigyáz. Hogy miért kell rá vigyázni? — Azért, mert amíg formában volt, jobban tudott cifrákat mondani, mint a legékesebb szavú hegesztő. A fiúk kötekedtek vele, és Csit- ri vette a lapot. Igazi bajról szó se lehet, mert Csitri nem ismeri a tréfát. Ezt a lányt arról kellett felvilágosítani, hogy nem fiú! Arra kell megtanítani, hogy ne legyen olyan, mint egy vadóc. Amikor először jött szóba ez az ügy, ilyen megjegyzések hangzottak el: — Én inkább vállalok száz óra társadalmi munkát... — Ha lehet választani, én inkább megtanítom visszafelé folyni a Drávát. Csitri akkor is konokul maga elé nézett. Csitri azóta leszokott a cifra beszédről. Ha így halad, maholnap igazi lány lesz belőle. A legjobban azok vigyáztak rá, akik kézzel, lábNAPIRENDEN a KISZ-munka javítása Helyiséget kér a tahi járás 16 ifjúsági szervezete (Tudósítónktól.) A Tabi Járási Pártbizottság legutóbbi ülésén megtárgyalta a járás KlSZ-szervezetének munkáját. Megállapította, hogy a KISZ-szervezetek kimagasló eredményeket értek el a vietnami műszakok szervezésében, a szocialista munkaversenyben, a mezőgazdasági termények betakarításában.. Hiba, hogy a járás 35 alapszervezete közül 16-nak nincs megfelelő KISZ-helyisége, az alapszervezetek taglétszáma nem növekedett megfelelően, a vezetők képzését sem sikerült mindenütt megnyugtató módon megoldani. Most elfogadott határozatában a járási pártbizottság felhívja a figyelmet az ifjúság eszmei, politikai, szakmai és kulturális nevelésére. Kimondi- ja, hogy a községi tanácsok, a vállalatok és intézmények vezetői tegyenek többet azért, hogy minden KISZ-alapszer- vezetnek legyen helyisége. Legyenek a falusi művelődési házak a kulturális élet központjai, váljanak a fiatalok otthonává Fontos, hogy a fiatal pedagógusok vállaljanak részt a mozgalmi munkából, tevékenységükkel segítsék az alapszervezetek munkáját. A pártbizottság feladatként jelölte meg, hogy a KISZ- szervezetek bátrabban javasolják az arra érdemes, a miunkában élenjáró fiatalokat a párt soraiba. ÜNNEPSÉGSOROZAT a magyar-szovjet barátság jegyében (Tudósítónktól.) A közelmúltban állították össze Nagyatádon a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójával kapcsolatos ünnepségek műsor naptárát A rendező szervek — az MSZMP községi bizottsága, a tanács, az MSZBT elnöksége, a tömegszervezetek és kulturális intézmények — gazdag programról gondoskodnak. Az ünnepségsorozat októ bér 16-án az írók o Nagy Októberi Szocialista Forradalomban, és a forradalom európai visszhangja című előadással kezdődik. Október 18-án Az életet is együtt kell szeretni címmel irodalmi műsort rendeznek az orosz és szovjet líra gyöngyszemeiből, melyet szavalóverseny követ. Kiemelkedő eseménye lesz a sorozatnak a Szovjet Hadsereg Központi Művészegyüttesének vendégszereplése. A nagyatádi bélyeggyűjtők már hónapok óta készülnek a Szovjetunió 50 éves fejlődését bemutató bélyegkiállításra. Az ünnepségsorozatban Kom- szomol—KISZ találkozó, Ki tud többet a Szovjetunióról? szellemi vetélkedő, előadások, filmvetítések és műsoros emléktábortűz szerepeL A központi díszünnepség november 7-én, az évforduló napján lesz a Fegyveres Erők Klubjában. Tudós nők a Szovjetunióban A múlt súlyos öröksége volt az írástudatlanság. Az 1897-es népszámlálás adatai szerint a nőknek csupán 12 százaléka tudott írni-olvasn’. Jelenleg a Szovjetunióban a főiskolai képzettségű szakembereknek csaknem 60 százaléka, a nők közül kerül ki. A tudományos dolgozók között több mint 254 000 nőt találunk, közülük körülbelül 44 000 tudományos fokozattal rendelkezik. A szovjet nők között 1110 akadémiai levelezőtag, professzor és 9500 docent van. bal tiltakoztak. Ha nem fogadott szót, még az atyai pofont is kilátásba helyezték. Csitri véleménye: — Mondja, mit tehet az ember, ha hatvanhat bátyja van egyszerre? .. . FÉNYEK Egy vértpezsdítő tavaszi napon órákon át figyeltem itt a munka hangjait: a szerszámok harmonikus muzsikáját. Most a fényeket nézem. A csarnokokban szikraeső öleli a hegesztők bór- kötényes alakját. Kék, aranysárga meg lila fény úszik a falakon. Egy göndör hajú fiú a hegesztőpisztolyról gyújtja meg a cigarettáját. A szikrák vörösen lobbannak fel és kéken halnak el. De a szikrákat és a fényeket sokáig nézni nem szabad, mert ezek a fények túl fényesek. Kint sápadtnak tetszik az őszi napsütés. Németh Sándor Hetvenre emelkedett a kaposvári újítóklub tagjainak száma Újítóműhely, külföldi tapasztalatcsere a klub programjában Mint ismeretes, Kaposváron az SZMT közgazdasági bizottsága, a Latinka Sándor Művelődési Ház vezetősége és a megyei tanács ipari osztálya létrehozta az újítóklubot azzal a céllal, hogy föllendítse az újítómozgalmat a megyében. A klub tagjainak száma egy év alatt ötvenről hetvenre emelkedett. Sokat is tett a klub tagsága. Hat iparvállalathoz látogattak el tapasztalatcsere céljából, megnéztek három kiállítást — köztük a budapesti jubileumi kiállítást — és két szaíkfilmet; meghallgattak kilenc propaganda- és ismeretterjesztő előadást. Hét vállalat újítási feladattervét vitatták meg, és két művelődési háznak, egy járási művelődési osztálynak adtak helyszínen tanácsot a műszaki újítási propagandamunkához. Különösen jelentős az a tevékenység, amelyet a klub az újítások megvalósításának előmozdításáért tett. A műszaki rajzhoz nem értő újító mellé egy műszakit jelölt ki. Ez szakszerűen megrajzolta azt, amit az újító csak vázlatosan tudott papírra rögzíteni. Egy- egy újító ötletét meg is vitatták, majd állást foglaltak abban, hogy mit tegyen az újító ötlete megvalósításáért Amellett az újító mellett, akit a vállalatnál nem támogattak az ötlet megvalósításában, testületileg léptek föl. Mindennek a megye újítómozgalma is hasznát látta. Hiszen csak a tanácsi iparban egy év alatt agymillió forinttal nőt az újításokból származó megtakarítás. A klub vezetője, Nagy Lajos, a megyei tanács ipari osztályának főmérnöke arról tájékoztatott bennünket, hogy a klub szeretné tovább bővíteni a tapasztalatcserét. Előreláthatólag Jugoszlávia lesz az első ország, ahová közösen elmennek tapasztalatcserére. Szeretnének létrehozni egy újítóműhelyt is. A tagok ebben kivitelezhetik újításaikat. A klub elő kívánja mozdítani az új újítási rendeletek megismertetését. E célból a Találmányi Hivatallal és a Szak- szervezetek Megyei Tanácsával ankétot tartanak az újítási rendeletekről. Fzen nemcsak tájékoztatnak, hanem a tagság véleményét is meghallgatják. Azt szeretnék, ha hasznos eszmecsere alakulna ki. Sz. N. AZ ILLETÉKES VÁLASZOL Megérkeztek a bútorok Elhagyott zöld kocsi a fűtőház mellett... című írásunkban szóvá tettük, hogy a kaposvári fűtőház KISZ-szervezetének kocsiklubjába még mindig nem érkeztek meg az ígért székek, festéket sem kaptak a fiatalok a kocsi megszépítéséhez. Szeptember 5-i cikkünkben a KlSZ-szer- vezet munkáját is megbíráltuk. Dr. Szabó Tibor, a MÁV pécsi igazgatóságának vezstője megállapította, hogy cikkünk Helyesen foglalkozott a fűtőházi KISZ- szervezet életében meglevő hibákkal. Az eddiginél sokkal színesebbé és változatossabbá kell tenni az alapszervezet munkáját. A pécsi csomópont KlSZ-bizott- ságának titkára révén elvi és módszertani segítséget ad a vezetőségnek az igazgatóság. A helyi pártszervezet vezetőségének hatékonyabb támogatását kérte az igazgatóság, hogy a KlSZ-szerve- zet szervezettebb és gazdagabb munkát fejthessen ki a jövőben. A pécsi szertárfőnökség május 17-én megrendelte a kocsiklub bútorzatát. A vállalat október 1-re ígérte a bútort, azonban határidő előtt megküldte. így a szertár- főnökség szeptember 18-án feladhatta a kaposvári fűtőház címére. Közben kívül és belül kifestették a kocsiklubot, ezzel a tárgyi föltételeket biztosította a MÁV. Nagy hajrában A sok munka, fáradozás gyümölcse beérett. Még egykét héttel ezelőtt is, ha erre vitt a pusztakovácsi központi brigád tagjainak az útja, kétségekkel és aggodalommal tették föl maguknak a kérdést: vajon mit takar ez a répafold? A hosszú szárazság után mire lehet számítani? A napok elszaladtak, s ma már megkönnyebbülten válaszolnak: — Hát ezt nem hittem volna. A tábla teljes hosszában asszonyok. Egyik kezükben éles sarló, a másikban a kövérre hízott termés. Kezük' nyomán nő az elszállításra kész répahalom, és szaporodik a zöldleveles kupac, amiből — talán már néhány nap múlva — siló lesz. Figyelem a kezüket. Földes, piszkos és egy pillanatra sem nyugszik. — Te, Jóska! — kiált oda az egyik a főagronómusnak —, igazítsatok valamit a kiemelő ekén, nézz ide, némelyiket elvágja. — A sok kicsi sokra megy. Itt egy deka, ott egy deka, a mi kárunk. A tábla melletti dűlőúton egy kombájn vonul eL — Van még tíz hold csé- peletlen napraforgó — fűzi a képhez a magyarázatot Tóth József főagronómus —, aztán az is kész. Derűsen végigtekint a sápadt napfényben fürdő táblán, a távolba vesző óriás testű gép után néz. — Mozgalmas napok ezek, de szépen megy a verkli. Itt a répát szedik. Kürtös- uisztán a dohányt törik. — Aki apától, anyától származik, mind ott van. Holnap S3 mázsát szállítunk. Hát a múlt héten mi volt?! Egy hét alatt háromszázhatvanhat hold gabonát vetettünk el. Nem a dicsekvés, hanem inkább a mostani napok feszült izgalmának szavai ezek. És bármilyen furcsa ellentét, az izgalom mellett ott van a magabiztos nyugalom, mert ahogy mondja, »szépen megy a verkli«. — Talán ez a legszebb és legnehezebb időszak. Bármerre néz az ember, mindenütt szorgos igyekezettel találkozik. Itt betakarítanak, szállítják a terményt, ott szzántanak, készítik elő a talajt, amott meg már hull a mag a földbe. — Most már a búza megy javában. Nyomjuk, most van az optimális ideje, Mennyi munkálkodó kéz, mennyi fáradozás! A tél előtti utolsó nagy hajrá ez, most kapják meg kérdéseikre a végső választ: mit is adott ez az esztendő ... A lovaknak nem kell szólni, mikor az agronómus felül a hintóra, maguktól elindulnak. Vézna, sápadt a napsugár, Tóth József az asszonyok nagy szorgalmáról beszél. Aztán megpillantva egy traktort, hirtelen átvált: — Az is igaz, hogy ez a cseregépes rendszer nagyon jó. Nincs kiesés, nincs várakozás. Tudja, hogy ez milyen sokat jelent ilyen hajrában? ... A répaszedő asszonyok mögöttünk maradnak. Bent a falu olyan néptelen, olyan csöndes... Vörös Márta