Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)

1967-10-12 / 242. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) ÁRA t 50 FTILÉH MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. évfolyam, 242. 6zám. U C?/ éfiM Í­1967. október 12., csütörtök A magyar küldöttség látogatása a Skoda autógyárban Kádár János aktívaértekezleten találkozott a gyár vezetőivel és kiváló dolgozóival Szerdán reggel a magyar párt- és kormányküldöttség — élén Kádár Jánossal — a Mlada Boleslavban levő Sko­da autógyárba látogatott el. Delegációnkat elkísérte Anto­nín Novotny, valamint több más csehszlovák állami és pártvezető. A Prágától Mlada Boleslavig vezető mintegy 50 kilométeres útvonalon tízez­rek köszöntötték szeretettel küldöttségünket. Sok helyen magyar és cseh nyelvű fel­iratok éltették a két nép testvéri, megbonthatatlan ba­rátságát. Az Európa-szerte ismert, autógyár ünnepi díszbe öl­tözve várta a magyar ven­dégeit. A gyár új részlegé­nek bejáratánál virággal, szíves szóval fogadták a küldöttség tagjait A gyár­részleg előtti téren rögtön- ) zött kiállításon mutatták be a csehszlovák autóipari tröszt legkülönbözőbb ter­mékeik Jozef Simon igazgató adott szakszerű tájékoztatást arról, hogyan formálódik az egy helyről, lyukszalagrendszerrel irányított 10 kilométer hosz- szúsógú futószalagon a Sko­da, amíg »-saját lábán-« ki­kerül a szállítóhelyre. Az üzemlátogatás során a házi­gazdák nem kis büszkeség­gel adtak számot eredmé­nyeikről, terveikről: a gyár­óriásban naponta 380 személy- gépkocsi készül el; a Skoda nemcsak Csehszlovákiában népszerű, ezt bizonyítja, hogy a gyár termékeinek 50 szá­zalékát exportálja A továb­bi elképzelések szerint az üzem modernizálásával egy­idejűleg új típusok kifej­lesztését is megkezdik. Sze­repel a tervek között egy 1500 köbcentiméteres kocsi is. Ennek sorozatgyártására előreláthatóan 1970-ben ke­rül sor. A mintegy 14 000 dolgozót foglalkoztató gyárban min­denütt szívből jövő, barátság­gal köszöntötték Kádár Já­nost, a küldöttség tagjait és a csehszlovák államférfiakat. A gépsorok mellett sűrűn hangzott el a taps és az »at zije« (»éljen«) kiáltás. A látogatás végén a ma­gyar küldöttség aktívaérte­kezleten találkozott a gyár vezetőivel, kiváló dolgozói­val. A közvetlen hangulatú összejövetelen a gyáriak részletesen beszámoltak mun­kájukról, majd ajándékokkal kedveskedtek vendégeiknek. A figyelmességért Kádár J ános mondott köszönetét. Hangoztatta, hogy a küldött­ség tagjai e látogatás során is rendkívül kedvező benyo­másokat szereztek. — Minket nagyon érdekel­nek az önök tapasztalatai — folytatta —, hiszen a gyár már az új vezetési rendszer­rel dolgozik. Annak az álta­lános, jó együttműködésnek keretében, ami Csehszlovákia és hazánk között kialakult, és amely széles területű kapcsolatot jelent, adva van a lehetőség arra, hogy az önök tapasztalatait jobban megismerjük és a gyakorlat­ban is hasznosítsuk. — Amint önök is tudják, a szocializmus hívei va­gyunk. Ügy véljük: ahhoz, hogy szocialista ügyünk erő­södjék és fejlődjék, az or­szágon belül a párt, a mun­kásosztály vezetése. szilárd hatalma és vasszorgalmú munka kell. Nem kevésbé fontos azonban az is, hogy a szocializmust építő népek nemzetközileg is szorosan és hatékonyan együttműködje­nek. Küldöttségünk jelenlegi csehszlovákiai látogatásának minden órája meggyőzött minket arról, hogy az önök hazájában eleven, céltudatos és lendületes szocialista épí­tőmunka folyik. A fogadta­tás, amelyben minket ré­szesítettek azt bizonyítja, hogy a magyar—csehszlovák barátság és általában az in­ternacionalizmus szelleme mélyen él a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. Ez örömmel tölt el minket, és önöktől is azzal a meg­győződéssel búcsúzunk, ho^v igaz barátok között jártunk» Kádár János szavait a csehszlovák és a magyar nép barátságának éltetésével fejezte be. (MTI) Kaposvár nyerte a rádiós vetélkedőt Tegnap este a »Mind a ki­lenc ...« nemzetközi rádiós vetélkedő a hazánkat kép­viselő Kaposvár győzelmével végződött, jóllehet a cseh­szlovákiai Znoimo várossal most lefolytatott döntő vég­eredménye 18:18 arányú dön­tetlen volt. A korábbi for­dulók pontaránya szerint azonban városunk eddig — a tegnap estivel együtt — összesen 4 pontot szerzett. Ezzel az 1967. évi nemzetkö­zi rádiós vetélkedő Közép­európai Kupa küzdelmei be­fejeződtek. A Kossuth rádió néhány perccel negyed 10 utón su­gározta a prágai rádió stú­diójában székelő zsűri köz­leményét: a Közép-európai Kupát, a csehszlovák rádió ajándékát — egy metszett kristályserleget — Magyar- ország, Kaposvár nyerte meg Kaposváron, a megyei könyvtárban leírha.tatian örömmel, tapsviharra] fogad­ták a közlést 600 EV Folytatta tanácskozását a szovjet parlament A szovjet parlament szerda délelőtti ülése helyi idő sze­rint 10 órakor megkezdődött A szövetségi tanács képvi­selői a Kreml színházában, a nemzetiségi tu ács képviselői pedig a Nagy Kreml Palotá­ban folytatták a kedden megkezdett vitát a kormány 1968. évi költségvetési terve­zetéről, továbbá jövő évi, valamint az 1969-re és 1970- re szóló népgazdaságfejlesz­tési tervéről. A szovjet parlament vitá­jának vezérmotivuma: hogyan lehet meggyorsítani a szovjet gazdaság fejlődésének ütemét. Ebből a szempontból a tör­vényhozók különösen kiemel­nek két nagy jelentőségű té­nyezőt: a belső tartalékok mozgósítását, a lehetőségek jobb,, hatékonyabb, gazdasá­gosabb kihasználását, továb­bá, ami ezzel összefügg, a vállalatok és munkáskollektí­váik további fokozott gazda­sági ösztönzését a már eddig is nagy eredményeket felmu­tató gazdasági reform kere­tében. A szerdai ülésen több fel­szólalás hangzott el, s ezzel a szovjet parlament két há­zában — a szövetségi tanács­ban és a nemzetiségi tanács­ban — véget ért a vita a jövő évi költségvetésről és a nép- gazdasági tervekről. Csütör­tökön a Legfelsőbb Tanács ülésszaka' folytatja munkáját. Papandreu nem szándékozik elhagyni Görögországot A zászlódísz a fényt kö­szönti ezekben a napokban Pécsen. A hatszáz év történelme viharokban is gazdag volt. A viharok azonban nem tudták elhomályosítani a humanista szellem hatszáz évvel ezelőtti nagyszerű alkotását. Nemcsak az egyetem — és az aulában Dudics Andor freskója —, hanem az egész magyar szellemi élet emléke­zik és emlékeztet a pécsi egyetem megalapításának hat­századik évfordulójára. Akkor alapították ezt az intézményt, amikor a humanista szellem és a tudomány térhódítását Európában még csak a bolog­nai, párizsi, oxfordi, padovai, római, cambrigde-i bécsi és krakkói egyetem jelezte. Erre a történelmi határkő­re emlékezik ma a patinás épületkolosszus. Egy kicsit számvetés is az ünnepségso­rozat. Európa-hírű tudósokat lát vendégül az egyetem, tu­dományos ülésszakok teszik még ünnepélyesebbé az év­fordulót. A pécsi példa élt az ország­ban, s egymás után hozta létre a felsőoktatási intézménye­ket. Hosszú szünet után az­tán 1923-ban négy karral is­mét megindult az oktatás az újjászervezett pécsi egyete­men. A négy karból 1940 óta csak az állam- és jogtudomá­nyi meg az orvostudományi kar működik, de megterem­tették 1948-ban a pedagógus- képzés egyik bázisát is. A mostani Tanárképző Főiskola az egyetem mellett nőtt fel. Az egyetem újjászervezése óta szüntelenül küldi az or­szágnak a szakembereket. Diákjai az élet sok területén dolgoznak, s létükkel, mun­kájukkal is terjesztik azt a szellemet, amelyet az egyete­men tanultak, amelyben él­tek. »Hof évszázad történelmét, évfordulóját ünnepeljük most, és méais gondo­lataink, szándékaink és gondjaink a mával és a jövő­vel foglalkoznak. Ez termé­szetes. A múlt csak tanulság, a jelen és a jövő az, ami a magyar nép, szocialista fejlő­désünk ügyének elsőrendű kérdése. Ezért dolgozunk, ezért harcolunk. Mindaz, amit feszünk, egyetlen célt szol­gál: azt, hogy népünk szeb­ben, boldogabban, jobban, kulturáltabban éljen. Nincs más végső cél, csak ez. ..« Dr. Ajtai Miklós, a kormány elnökhelyettese mondta ezt a jubileumi megnyitó ünnepsé­gen. S ennél szebb célt szol­gálni aligha lehet. Az egye­bem sajátos módon járul hoz­zá ehhez a nagy munkához. K. I. A jobboldali görög junta Georgiosz Papandreu értésé­re adta, hogy szívesen látná az országhatárokon kívül. Az Eleftherosz Kozmosz kor­mánypárti lap kedden »fele­lős köröket« idézve azt írta, hogy a 79 éves centrista po­litikus könnyűszerrel enge­délyt kapna a kormánytól külföldi gyógykezelésre, ha kérné. A Reuter-iroda a Papand- reuhoz közelálló körökhöz fordult felvilágosításért. In­nen azt a választ kapta, hogy Papandreu marad, egészségi állapota jobb nem is lehetne; nem kért útlevelet, és a jö­vőben sem akar elutazni. Időközben Papandreu be­tiltott pártjának négy volt képviselőjét »hatóságok meg­sértése« miatt, vád alá he­lyezték. Kedden bejelentették, hogy a négy politikus a jövő hónapban bíróság elé kerül. A junta egyébként kedden este nyugdíjazott három csen­dőrtábornokot, és a csendőr- sóg élére új parancsnokot ál­lított: P. Malukosz vezérőr­nagyot. A kormány csak egy nappal előbb nyugdíjazott 144 katonatisztet, közöttük hat tábornokot és nyolc ezredest. Kormányátalakítás Indonéziában Suharto tábornok, Indonézia ügyvezető elnöke szerdán be­jelentette, hogy átalakította kormányát. Az átalakítás ösz- szesen 15 minisztert érint, de a kulcsfontosságú tisztsé­gekben nem történt változás. Suharto megtartotta ügyve­zető elnöki és hadügyminisz- teri tisztségét. A kormányel­nökséget megszüntették. Ez azt jelenti, hogy a jövőben minden miniszter közvetlenül Suhartónak tartozik majd felelősséggel a korábban fölé­rendelt kormányelnökségi tag (főminiszter) helyett A kormányelnökseg helyébe egy triumvirátus lép. Adam Malik a jövőben nem lesz fő­miniszter, de megmarad kül­ügyminiszteri posztján. Az egyes főfegyvernemek parancsnokai elveszítették mi­niszteri rangjukat. Suharto bejelentette: a kormányátalakítást részben az tette szükségessé, hegy 1968- ban valószínűleg nem tudják megtartani a tervbe vett yá- , lasztásokat tftfTI) Fehérváry Ferenc felvétele) (MTI-fotó Tartományok helyett megyék A Román KP tervezete Szerdán Bukarestben köz­zétették a Román Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának október 5-i és 6-i ülésén elfogadott közigazga­tás-rendezési tervezetet. Az okmány Románia közigazga­tási beosztásának átszerve­zésére és a falusi helység­rendezésre tesz javaslatokat. A tervezet szerint Romá­niában a tartományi beosz­tásról áttérnek a közigazga­tás megyék szerinti meg­szervezésére. Eddig az or­szágban 15 tartomány, egy autonóm tartomány és két tartományi jogú város volt. A jövőben a közigazgatási alapegység a község és a vele egyenrangú város lesz: 40—50 község alkot egy me­gyét, s összesen mintegy 40—45 megyéje lesz. A közigazgatási egységeket tanácsok fogják irányítani. A párt központi bizottsá­ga a tervezetet nyilvános vi­tára bocsátja. A tervezet végleges formáját a Román Kommunista Párt decemberi országos értekezlete fogadja majd eL (MTI) Az USA egy hadosztályt von el NATO-tartalékaiból a vietnami háború céljaira A New York Times szer­dán azt jelentette, hogy az Egyesült Államok a vietna­mi háború miatt kénytelen egy teljes hadosztállyal csök­kenteni a NATO rendelkezé­sére bocsátott tartalékait. Az USA korábban arra tett ígé­retet, hogy egy esetleges európai fegyveres konfliktus idején hatvan na,p alatt öt teljes hadosztályt küld át az amerikai kontinensről Euró­pába. Jelenleg azonban csu­pán négy hadosztály áll ren­delkezésre. Az USA öt teljes hadosz­tályt állomásoztat Nyugat- Németországban és ezen fe­lül helyezte kilátásba az Egyesült Államokban levő hadosztályokat. Nemrég a Pentagon egy újabb teljes hadosztály felállítását ren­delte el. Katonai szakértők szerint azonban ez a had­osztály legföljebb csak a. jövő év végére lesz hadra- fogható állapotban. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents