Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)

1967-10-29 / 257. szám

VILÁG PROLETÁRJAI* EGYESÜLJETEK) ÁRA. 80 FÜLÉ* AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ A XXIV. évfolyam, 257. ezám. 1967. október 29., vasárnap-T fV A Szövetkezetek Somogy megyei Választmányának ülése A Szövetkezetek Somogy megyei választmánya tegnap délelőtt Kaposváron, a ME- SZÖV-székház nagytermében ülést tartott A választmány egyperces néma felállással adózott a közelmúltban el­hunyt elnöke, Horváth János emlékének, és érdemeit jegy­zőkönyvi -bejegyzéssel meg­örökítette. Első napirendként megvitatták a megye általá­nos fogyasztási és értékesítő szövetkezetei idei munkájá­nak főbb tapasztalatait. A második napirend keretében pedig vezetői tisztség betöl­téséről határoztak választás­sal. A választmány ülésén részt vett ás felszólalt Szir­mai Jenő, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagia, a Szövetkezetek Országos Szö­vetségének elnöke és Szigeti István, a megyei pártbizott­ság titkára. A végzett munkáról Te- mesi József, a MÉSZÖV el­nökhelyettese számolt be. Az év elejétől szeptember vé­géig terjed a beszámolási időszak, s a múlt év azonos időszakához is mérte az elő­adó a tervhez viszonyított eredményeket. Ezek szerint a kiskereskedelem forgalma Kaposvár kereskedelmi és vendéglátó-hálózatának fejlesztéséről tárgyalt a városi tanács végrehajtó bizottsága Szombaton a városi ta­nács végrehajtó bizottsága az érdekelt szervek meghívott képviselőinek jelenlétében megtárgyalta a város keres­kedelmi és vendéglátó-háló­zatának fejlesztésében elért eredményeket és a tenniva­lókat Egy 1963-ban hozott határozat értelmében, amely megszabta Kaposvár keres­kedelmének húszéves fejlesz­tését, mostanáig huszonegy üzlettel bővült a város ke­reskedelmi hálózata. Mivel azonban az üzletek 70 szá­zaléka a belvárosba települt, a peremkerületek ellátottsá­ga még nem megfelelő. A végrehajtó bizottság elé került tájékoztató, amely az érdekelt vállalatok fejleszté­si tervének figyelembevételé­vel készül konkrét progra­mot ad 1970-ig. A vita részvevői sürgették a városképbe nem illő rak­tárak kihelyezését, a belvá­rosi üzlethálózat külső ké­pének tetszetősebb kialakí­tását. Rostás Károly vb-elnök a vitát lezáró összefoglalójá­ban elmondta, hogv az Áru­ház Vállalat fejlesztési ter­vében és költségvetésében szerepel a kaposvári nagy­áruház megépítésének költ­sége, mintegy százhúsz mil­liós tétellel. A vb-ülés euutfi* megtár­gyalta az adóbevételi terv teljesítéséről szóló tájékozta­tót, majd a költségvetési és városfejlesztési gazdálkodás ellenőrzésének eredményeiről tárgyalt. A vb-tagok ezután meghallgatták Bányai Ká­roly pénzügyi osztályvezető szóbeli előterjesztését az 196S/7Ö. évi pénzügyi tervja­vaslatról. a tervezett 3,4 százalékkal szemben 11,7 százalékkal emelkedett. A vendéglátóipar az előirányzott 4,7 százalék helyett 6,3 százalékkal növel­te forgalmát. A felvásárlás­ban — változatlan árakat számítva — 5,2 százalékos a növekedés: ezen belül a ba­romfi csak 61.9, a tojás pe­dig 95,2 százalékát adja a tavalyi év háromnegyed évé­ben átvett mennyiségnek. A gazdálkodás javulása számszerű adata-'-iák ismer­tetése után a napirend elő­adója a gazdaságirányítás új rendszerére való áttérés leg­fontosabb követelményeiről szólt. Ebben az összefüggés­ben mutatott rá a MÉSZÖV szerepének változására, mun­kái ában az érdekkén visel éti ielleg erősítésének feladatá­ra. Ezután az ülésen elnöklő Küher János, a MÉSZÖV el­nökhelyettese a MÉSZÖV igazgatóságának megbízásából és annak nevében személyi javaslatot terjesztett elő. Az indítványt elfogadva Bodó Lászlót, a Tabi Járási Párt- bizottság első titkárát egy­hangúan megválasztották a megyei választmány és a MÉSZÖV igazgatósága tag­jának, a választmány és az igazgatóság eünökének. A Bék-világtanács ülése A Béke-világtanács Lenin- grádban ülésező elnöksége szombaton az európai biz­tonság kérdéseivel foglalko­zott A francia küldött fel­szólalása után Albert Nor­den professzor elmondotta, hogy az NDK szükségesnek tartja olyan konferencia ösa- szehívását, amelyen részt ven­ne minden európai ország delegációja. Norden, majd az utána felszólaló Herbert Mochalski nyugatnémet lel­kész is elítélte a bonni re- vansistákat veszélyes és fe­lelőtlen politikájukért. (MTI) Leonov űrhajós Olaszországban Alekszej Leonov szovjet űrhajós, aki jelenleg Olasz­országban tartózkodik, pén­teken este Rómában sajtóér­tekezletet tartott. Leonov, aki a világon elsőnek tett ^űrsétát-«, egy kérdésre vá­laszolva kijelentette: _— Természetesen a legfel­készültebb ország küld elő­ször embert a Hold felszíné­re. Epvelőre sem a Szovjet­unió, sem az Egyesült Álla­mok tudósai nem oldottak meg minden problémát, kö­zöttük a Földre való vissza­térés kérdését, de körülbelül öt éven belül az első em­ber megveti lábát a Holdon. (MTI) Szovjet és magyar nők baráti találkozója (Tudósitónktól.) A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfor­dulójára való készülődés je­gyében a tabi Egyetértés Tsz nőtanácsa baráti találkozóra és közös balatoni kirándu­A vásárlók szemével Javult, de nem kielégítő az ellátás lásra hívta meg a napokban a hazánkban ideiglenesen ál­lomásozó egyik szovjet ala­kulat tiszt- és tiszthelyettes­feleségeket. A szovjet vendé­gek és a tabi asszonyok 20— 20 főnyi csoportja először Siófokra látogatott. A közsé­gi tanács nagytermében a siófoki járási és a községi nőtanács vezetői és tagjai fo­gadták a vendégeket nagy szeretettel. Ezuán a szovjet és a tabi asszonyok több sió­foki nőtanácstag kíséretében közös hajókiránduláson vet­tek részt. MOSZKVA ÜNNEP ELŐTT... Sajtóértekezlet a novemberi ünnepségekről Moszkvában szombaton sajtóértekezletet tartott a külföldi tudósítók számára Leonyid Zamjatyin, a kül­ügyminisztérium sajtóosztá­lyának vezetője. Ismertette azoknak az ünnepségeknek a rendjét, amelyeken a szov­jet fővárosban a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lomról emlékeznek meg. an­nak 50. évfordulója alkal­mából. Mint Zamjatyin elmon­dotta, az ünnepségekre mintegy 100 párt- és kor­mányküldöttség, illetve párt­küldöttség érkezését várják. A bolgár delegációt Todor Zslvkov, a csehszlovák kül­döttséget Antonín Novotny, a jugoszlávot Joszip Broz Tito, a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaságét Coj Jen Gen, a kubait Oswaldo Dorticos, a lengyelt Wla- dyslaw Gomulka, a magyart Kádár János, a mongolt Jumzsagijn Cedenbal. az NDK párt- és kormánykül­döttségét Walter Ulbricht, a románt Nicolac Ceauscscu és a Vietnami Demokratikus Köztársaság delegációját Le Duan vezeti. A szóvivő közölte, hogy Albánia a meghívást nem fogadta el, Kína pedig nem is válaszolt. Az ünnepségek magas rangú részvevői között lesz Urho Kekkonen finn és Szalal jemeni elnök. A nem szocialista orszá­gokból a kommunista és munkáspártok küldöttségét várják az ünnepségekre. Párt- és kormányküldöttsé­get hívtak meg számos ha­ladó afrikai országból, így Algériából, az EAK-ból, Guineából, a brazza vilié-i Kongóból, Maliból és Tan- ' zániábói. Meghívót küldtek a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Frontnak, to­vábbá a Szíriái Arab Köz­társaságnak. Zamjatyin bejelentése sze­rint a küldöttségek érkezé­se november 1-től várható. Végül rámutatott, hogy a különböző szovjet társadal­mi szervezeteknek mintegy 850 külföldi vendége érke­zik maid a moszkvai ün­nepségekre. Moszkva ünnepi hullámhosszra hangolódott. A to­ronydaruk tetején már ott lobognak a vörös zászlók. Az ' épülő KGST-palotán esténként kigyúl az évfordulót jel­ző gigászi ötvenes szám. Az utcákon mindenütt serényen dolgozó dekoráló brigádok tesznek eleget a fővárosi ta­nács utasításának: Moszkvának november elsejére teljes ünnepi díszt kell öltenie. Az ajándékboltokban sűrű tö­meg: megkezdődött az ünnepi vásárlás. A most már va­sárnapig nyitva tartó üzletekbe a legutóbbi napok fo­lyamán kétmillió ízléses, szellemes ajándéktárgy érkezett. A Szovjetunió minden részéből Moszkvába befutó hírek szinte egytől egyig az ünnepi készülődés esemé­nyeiről számolnak be. Leningrádban, ahol a forradalom bölcsője ringott, a házak falán megjelentek a szovjethatalom első felhívá­sai, rendeletéi. A Proletárdiktatúra terétől a legendás Szmolnij-palotáig vezető fasor tele lesz gúlákba rakott puskákkal unvanúgy, mint amikor a petrográdi vörös- gárdisták őrködtek a forradalom vezérkarának biztonsá­gán. Ebben a korhű környezetben elevenítik meg Lenin városának lakói, látványos tömegjelenetek keretében, a győzelmes proletárforradalom főbb epizódjait,, miközben eldördülnek az Auróra cirkáló ágyúi. Az ukrán főváros lakói azt tervezik —■ ha a szép idő kitart —, hogy példátlan arányú népünnepélyeket tar­tanak az utcákon és főtereken. A Krescsatik, Kijev gyönyörű főútja egyetlen utcabál lesz. A másfél évvel ezelőtt földrengés-sújtottá Taskent lakói a réginél szebb házakban, korszerűbb városne­gyedekben ünnepük a nagy jubileumot. Az újonnan épült kerületek neve — moszkvai, leningrádi, moldvai, kazahsztáni, belorusz — jelzi, hogy kiknek a testvéri segítségével tüntették el az iízbég főváros lakói a más- fél évvel ezelőtti súlyos katasztrófa következményeit. Szibéria különböző pontjain feszített tempóban épül az Orbita tv-közvetitö hálózat, amely a Molnyija táv­közlési szputnyik bekapcsolásával lehetővé teszi, hogy Szibéria és Szovjet Közép-Ázsia lakói az 50. jubileu­mon először legz/evek szemtanúi a Vörös téri katonai díszszemlének, a látványos moszkvai ünnepségsorozatnak. (MTI) A hibákat sorolták a vásárlók. A kérdések, amelye­ket az élelmiszeripar és a kereskedelem vezetőinek cí­meztek, így szóltak: Miért nem lehet a kaposvári bol­tokban sült szalonnát kapni? A kisebb hentesüzletek miért nem kapnak zsírpapírt? A húst úgy csomagolják be, hogy alig lehet hazavinni. A péksütemény higiéni- kusabb tárolása mellett az is napirendre került: mikor kétkilós a kétkilós kenyér? őszinte szóval mondták el a véleményüket a háziasszo­nyok pénteken este az SZMT-székházban megtar­tott ankéton. őszinte volt a vitaindító is. Szőnyi Ferenc, a megyei tanács kereskedel­mi osztályának csoportveze­tője a hibákat is feltárta. Igaz, hogy ebben az ' évben a megye boltjaiban az élel­miszerek várható áruforgal­ma eléri az egvmilliárd fo­rintot, az áruellátás azonban még nem mindig kielégítő. Az utóbbi években vala­mennyi élelmiszerioari üzem javította termékeit. hiba azért még jócskán akad. Fő­leg a Bailaton-part nyári el­látása okoz gondot. Ebben az évben néldául 63 esetben emeltek kifogást a sütőmar termékeinek minőségére. Hu­szonnyolc esetben a Bala­ton-oart.en találtak hibás árut. Főleg a szállítással van sok bai, Az autókban a több sorban rakott kenyér bŐl. mire P f rvrnrpci’yf/.VI-v 07 kerül. A pn H (í iníri^nri- képpen a Sütőipari Vállalat autóparkjának bővítése len­ne. Talpai János igazgató elmondta, hogy a gyors és korszerű szállításhoz még harminc gépkocsira lenne szükségük. A kenyérszállító rekeszeket azért nem tudják használni, mert a rekeszek­kel a Jelenlegi mennyiség- nk csak kétharmadát tudnák kiszállítani a boltokba. És ide tartozik még egy mondat: sem a kereskede­lemnek, sem a sütőiparnak nincs megfelelő raktárkapa­citása. Ä sütőipar igazgatója sze­rint nem a pékekben, hanem a lisztben van a hiba. Ha a nékek vétenek, fegyelmit kapnak. A malomipart leg­följebb kötbérezni lehet. De. a liszt ettől még nem lesz jobb. Eesetleg korábbi dátu­mot írnak a zsákokra Pe­dig — két sütőüzemet kivé­ve — a váha'at sem tudja nihentetni a lisztet. A búsmarnak úw kellet* .biztosítania az ellátást, hóm­Vödben nagvaránvú korcson*­sífés fő*vt az üzemben, vár­ható volt, hogy emiatt nem tud eleget tenni a minőségi és mennyiségi követelmé­nyeknek. Az igények viszont nagyon magasra szöktek. Az év első felében huszonkét százalékkal nőtt a hús és a húskészítmények forgalma. Ebben az évben a kereske­delem 110 mázsa hús és húskészítmény átvételét ta­gadta meg minőségi hiba miatt. A Húsipari Vállalat csak vonakodva- vette vissza a hibás árut. A vásárlók pa­naszolják, ho<»v kevés a sza­lonna és az olcsóbb húské­szítmény. Nem kielégítő a tojásellátás sem. Ez a találkozó arról is meggyőzte a részvevőket, hogy a vásárlók igénye egy­re nő. Éppen ezért a keres­kedelemnek állandóan jelez­nie kell az igények alakulá­sát az iparnak, s őrködnie kell a minőség fölött is. A kezdeti lépéseket megtették mór: az üzemekben Ellen­őreik figyelik az áruk mi­nőségét. A jobb ellátást szolgálja az is, hogy azok a boltok, amelvek eddig csak egyszer kanta k árut, oda most hetente kétszer, ame­lyek pedig jelenleg kétszer kapnak, azoknak háromszor szállítanak. Az ankéton meg­állapították, hogy leginkább a Tejipari Vállalat elégíti ki a fogyasztók igényeit. K. I. AMIKOR MÁR AJÁNDÉK A NAPSÜTÉS 'Vetőgépet húz a traktor, vontatók hordják a kukoricát, vagonokban robog a cukor­répa a gyár felé, s a frissen szántott föld fényesre csiszolja az ekét. Sietni kell, Az őszi határ még temérdek munkát ad embernek, gépnek egyaránt... (Kénes ri­portunk az 5. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents