Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)
1967-10-28 / 256. szám
Szombat, 1967. október 28. 3 SOMOGYI NÉPLAP FELHÍVÁS A FALUSI ISKOLÁKHOZ ÉS A FALUSI TERMELŐÜZEMEKHEZ Neveljük a gyerekeket a mezőgazdaság szeretetére Ha termelőszövetkezeti vezetőkkel, tagokkal beszélgetünk, gyakran mondják, hogy a helyi általános iskola tanulói közül várják az utánpótlást. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a gyermekek megismerjék és meg- s ka szocialista mezőgazdaságot, a tsz-tagok mun1. rá mos falusi iskola úttörőcsapatának mezőgazdaság /.akköre — csaknem ezer ilyen szakkör működött az országban tavaly — országos hírnevet is szerzett. A legutóbbi mezőgazdasági kiállításon például több alföldi iskola szakköre részesült dicséretben. A mezőgazdasági szakkörök különösen alkalmasak arra, hogy fölkeltsék a gyerek érdeklődését a mezőgazdasági munka iránt. A közelmúltban felhívást kaptak kézhez a mezőgazdasági üzemek, oktatási intézmények vezetői; a felhívást a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a Szövetkezetek Országos Szövetsége, a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Művelődésügyi Minisztérium és a Magyar Úttörők Szövetsége intézte hozzájuk. Az Üt- törőszövetség országos elnöksége külön kéréssel is fordult az úttörővezetőkhöz és a pedagógusokhoz; az úttörőcsapat, az iskola vegye föl a kapcsolatot a helyi termelőszövetkezettel, a közel levő állami gazdasággal, gépjavító állomással, általános fogyasztási és értékesítő szövetkezettel, szakszövetkezettel, szakcsoporttal, kísérleti gazdasággal, mezőgazdasági oktatási intézménnyel; építsenek ki velük rendszeres éssokoldalú kapcsolatot. A megyében is ismerünk olyan falvakat, ahol a szakkörmozgalom élénk, s ennek is része van abban, hogy az általános iskolát végzett gyerekek közül többen a mezőgazdasági munkát választják élethivatásuknak. Tapasztalni, hogy sok olyan falusi úttörőcsapatban nem működik mezőgazdasági szakkör, ahol azt a termelés fejlesztésének körülményei megkövetelik, és a szakköri munka föltételei is adottak. Arra is van példa, hogy az úttörőcsapatok és szakkörök vezetői nem kapnak támogatást a mezőgazdasági üzemektől. Á felhívás, amely már ott van az illetékes üzemek vezetőinek asztalán, azt célozza, segítsék sokoldalúan az úttörőcsapatokat. GYÍRTJA:A GIGEI TSZ Ácskapcsot készítenek az építőknek Csaknem két esztendeje, egy munkaegység értékét a ka- hogy némi átalakítással üzem- pocskészítésből eredő haszon. “* «*>*■ >* w t ben: ekkor kezdték el az ács- nek- 1500 3000 forintot kap kapcsok készítését. Azóta ez a szövetkezet egyesült a gigei- vel, s most a gigei Üj Erő Termelőszövetkezet rinyakovácsi üzemegységének termékeként kerül forgalomba a kovácsolt ácskapocs. Erről a melléküzemági tevékenységről beszélgettünk Köves Imre tsz- elnökkel és a kovácsműhely- ben dolgozó Andler Jánossal, Kolozsár Lászlóval, Barna Lászlóval. Megtudtuk, hogy a rinyakovácsi tsz-ben tavaly több mint kilenc forinttal emelte egyFából faragott álmok TÓTH MIHÁLY FARAGÓMŰVÉSZ MŰHELYÉBEN Nagy, szürke felhők nehezedtek a házakra, a tájra, esett az eső, mikor Lászlómajorba igyekeztem a segesdi úton. Alacsony, vékony ember lépett ki az ajtón. — Hát megjöttek az esős napok. Tegnap még egy fodor sem volt az égen. Fene tudja, lesz-e még jó idő — mondta mosolyogva, s úgy nézett rám, mintha én hoztam volna a negyvennyolc család lakta major fölé az esőtől dagadó felhőket. Aztán szippantott még egyet . a cigarettájából, eloltotta és betessékelt a műhelyébe. Hosszúra és rövidebbre fűrészelt hasábfák a gyalupa- don és a földön. A műhely közepén kis szalagfűrész, a fal mellett a faesztergapad. De a faragáshoz szükséges dolgokból bőven jut a falra is. A díszes tartóban csaknem száz szerszám. Tóth Mihály a népművészet mestere; keze alatt virágok, fák, madarak formálódnak. Az ablak elől egy nagy széket emel föl. Aprólékos, gondos művészi munkáról árulkodik ez is. •*Patkó Bandi a nevem, Zala, Somogy nem bánt engem.« — olvashatjuk a szék támláján. — öt éve készítettem tölgyfából. Két betyár, madarak, virágok, amit a magamfajta juhászok legszívesebben faragták mindig. Gyerekkoromban egyszer kiszedtem egy sasfészket. Akkor láttam, hogy tele van siklódarabokkal. Hát itt van az is: a sas meg a sikló. A múltat idézi: — Már hétéves koromban fogott a bicskám. Pásztor voltam én is, faragtam a többiekkel. A mesterség csínját- binját apámtól lestem el. A jó öreg, mint akármelyik béres vagy paraszt akkoriban, tükrösöket, gyújtótartókat, sótartókat faragott. Közelebb hozza a birkabőrből és gyapjúból készített székét. Fél kézzel a térdére támaszkodik, tekintete fiatalossá, sejtelmessé válik. — Képzelje, mivel álmodok. A pásztorkodással meg a juhokkal. Egy vagyok én már a faragásaimmal. Reggel ötkor fölkelek, a négy birkámmal kiülök az árokmenti fák alá, azok eszegetnek, én meg forgatom a bicskát. Kezembe ve- zem a fát, ráfaragom álmainat. Botokat kedvelek leginkább faragni. Itt van ni — ölébe fektet egy örzőkampót, s míg beszél róla, végig-végig- simítja ujjaival a fényesre tisztított ágat. — Kökényfából van. A végén levélminta és juhászfej. Valamikor igen szerették ezt csinálni, kosfejjel, makkal díszítették. Az emberfejet nehezebb kifaragni. Halkan beszél. '— Furulyázni is szoktam. A furulyaszótól szemem előtt táncol az erdő minden lakója. Feketerigó, örvös galamb, fakopács, harkály — ma már csak hírmondóban akad egy- egy belőlük. Kipusztulnak. Az erdei virágok családja is más, mint fiatal éveimben. Négy évtizede farag. Négy évtizede állít emléket az er- röben rozsét gyűjtögető tzegénynek, az egyszerű ember gazdag világának. Tóth Mihály, a népművészet mestere, a kisipari szövetkezetek Kiváló dolgozója. 1940-et írtak, mikor első ízben kiállították munkáit Budapesten, a mezőgazdasági kiállításon berendezett somogyi házban. Ekkor kapta első oklevelét is, huszonnyolc évesen. Töretlen lelkesedéssel, odaadással a népművészet tisztelőiéként, és szolgájaként dolgozik ma is. — Négy alkalommal kaptam első díjat, többször másodikat, harmadik helyre sohasem értékelték faragványaimat. Kaposváron nyertem először első díjat egy faragott kürttel. Hozza is gondosan, féltve őrzött kitüntetéseit, okleveleit. — Sokszor ki kellett már rukkolni velük — szólt, miközben leoldotta a kötést a papírokról. Legfelül az idei oklevél. Balatonlellén állították ki 1967. augusztus 6-án Tóth Mihály faragóművésznek, mint a nyolcadik Idős Kapoli Antal Országos Faragó Pályázat első helyezettjének. Budapesten, a népművészeti kiállítás mintatermében évről évre megtekinthetik értékes faragványait, itt Kaposváron pedig a múzeumban őrzik a természetet hűen és művészien megörökítő mester legszebb munkáit. Tárlatokra, kiállításokra utazik, sohasem felejtik ki a meghívottak közül. — Londonba és Párizsba is mehettem volna, de tudja — a repülőgép. Elég idős vagyok már. Bratislavába még elutaztam. Itthon pedig Pécsen, Komlón jártam. Messzebb talán majd a kisebbik fiam eljut. Már ö is tagja a Népművészeti Alapnak. Tóth Mihály első házasságát a faragással kötötte. Élete értelmét, kedvét ez adja meg. Könyvet írtak élményekkel, ötletekkel teli, szerényen eltöltött napjairól, munkásságáról. Csodálatra méltó kifinomult kézügyességét filmszalag őrzi. De ő maradt Lászlómajorban, mint az árokparti fák barátj- erdők, mezők vándora. Zsuzsa nak havonta a nehéz munkáért. Teljesítményre dolgoznak: egy mázsa kész kapocs után 120 forint a bérük. — Az idei tervünk 18 vagon vas feldolgozása — mondja a tsz-elnök. — A kész árut a Budapesti Vas Nagykereskedelmi Vállalat veszi át tőlünk. Az alapanyagot is a fővárosból kapjuk, ott szabdalják a vasat a kérésünknek megfelelő méretre. Az évi tiszta haszon 360 000 forint körül van. Nyolc-tíz embernek tudunk munkát és keresetet adni. Két műszakban dolgoznak. Nyáron, amikor nagy volt a hőség csak éjszaka dolgozott a műhely. — Milyen az igény és az anyagellátás? — Nemgyőzünk annyi ácskapcsot készíteni, amennyi el ne kelne. Vasat rendszeresen kapunk, kisebb fennakadás csak akkor volt, amikor a gyárban leltároztak. Most van vas is, szén is meg szorgalom is az emberekben. H. F. LENINGRAD SZÍVE SZÓL (IV.) Vérrel írt eposz Nyílászáró szerkezeteket gyárt a Lengyeltóti Gépjavító állomás Tizenkétmillió forint értékű épületlakatos munkát végez a jövő évben a Lengyeltóti Gépjavító Állomás. A megrendelők már teljes egészében lekötötték a lakatosüzem kapacitását. A Tanácsi Építőipari Vállalat kereken hatmillió forint értékű nyílászáró szerkezetet és épületlakatos-árut rendelt. Az Épületszakipari Vállalat egymillió, a Vas- és Fémipari Vállalat pedig kétmillió forint értékű munka elvégzésére adott megbízást. A termelőszövetkezetek és a kisebb vállalatok összesen ugyancsak kétmilliós megrendelést adtak. A gépjavító állomás készíti többek között a Nagyatádi Konzervgyár és a felújításra kerülő kaposvári Béke Szálló összes nyílászáró szerkezetét. Az ablakok gyártását szeptemberben kezdték meg. Ezenkívül tűzoltókészülékeket töltenek és kismotorfecskendőket javítanak, ellenőriznek az állomás szakemberei. A termelőszövetkezetek erő- és munkagépeinek javításával egy tíz szerelőből álló brigád foglalkozik. Sok lucernamag termett A Dombóvári Vetőmagtermeltető Vállalat a hozzá tartozó megyékből eddig 42 vagon lucernamagot vett át. Somogy megye gazdaságai tizenegy vagon magot értékesítettek, s a vállalat még mintegy 2—3 vagon felvásárlására számít innen. Sétálsz az annyiszor meg- énekelt Nyevszkij proszpekt tarka forgatagában, bámulod a kirakatokat, s mi sem áll tőled távolabb, mint a háborúra gondolni. S akkor a 14. számú ház előtt megtorpansz. A huszonnyolc évvel ezelőtt épült lakóház falán levő felirat szinte mellbe vág: »-Polgártársak! Tüzérségi tűz idején ez az oldal veszélyes!" A kilencszáz napos blokád emlékére hagyták meg ezt az egykori felírást mementónak. A német fasiszták 1941. szeptember 8-án gyűrűbe zárták a várost, s ezzel megkezdődött Leningrad csaknem kilencszáz napos ostromzára. Szovjet szakemberek kiszámították, hogy a városra dobott bombák, a házakra lőtt tüzérségi lövedékek robbanó ereje kétszer nagyobb, mint a hirosimai atombombáé. A németek ott álltak négy kilométerre a várostól a villamossínen, szabad szemmel, távcső nélkül látták a Kirov Gyárat. A Führer titkos parancsa Tavalyelőtt washingtoni történelemtudósok jártak a Leningrád Története Múzeumban. Mély megdöbbenéssel olvasták a Führer titkos parancsát, amelyről addig nem is hallottak: »... Pétervárt el kell törölni a föld színéről, mivel Szovjet Oroszország legyőzése után semmi érdekünk sem fűződik ennek a nagy lakott helynek a létéhez.« S német alapossággal elkészítették a város teljes megsemmisítésének a tervét. A térképen tízes számmal jelölték meg a szintén lerombolásra ítélt Ermitázst! A terv azonban papír maradt. Lenin városa harcba szállt. Félmillió leningrádi építette a védelmi berendezést Hétezáz kilométer lövészárkot ásott ötezer fa- és betonerődöt emelt s ezrével a barikádokat és a torlaszokat. Menetszázadba jelentkeztek a kirovi, a frun- zei, a viborgi városrész lakói. A város százhatvanezer lakosa fogott fegyvert. Csaknem négyezer léggömb övezte Leningrádot, hogy a német repülőgépek mélyrepülését megakadályozzák, a város száztíz pontján állítottak föl légvédelmi üteget. A Névén ott horgonyzott a Kirov s az Auróra cirkáló, s ádáz tüzet árasztott a betolakodókra. A Szmolnijt nem találták el Tizenhétben a forradalom, negyvenegyben a védelem vezérkara székelt a Szmol- nijban. Egy leningrádi építész védő- és álcázó hálókkal rejtette el a szovjet kormány egykori székhelyét, a Lenin házaspár hajdani lakását. A távírókon innen beszéltek Moszkvával ezekben a nehéz napokban. A Szmolnij felett állandóan szovjet vadászgépek őrködtek. A. T. Szevasztyionov hajtotta végre az első éjszakai rárepülést az ellenséges gépre 1941. november 5-én. Neki és a hozzá hasonló hősöknek köszönhető, hogy soha nem érte a Szmolnijt egyetlen bomba, egyetlen lövedék sem. A németek olvannvira bíztak a győzelemben, hogy dísziinnenséget terveztek november 7-re. díszvacsorát a-” Ásztória Szállóban, előre kinevezték városoarancsnoknaV Kunt vezérőrnagyot. A város azonban állta a sarat, hiába vonták szorosabbra a gyűrűt a német csapatok, s hiába támadt Leningrádra a másik szörnyű ellenség — az éhség. Sok emberrel beszéltem, akik átélték a blokádot. Mind így fogalmaztak: — Nem lehet elmondani és leírni a mérhetetlen szenvedést. 632 253 leningrádi halt éhen az ostromzár idején. A kenyérfejadag 1941. november 20-tól tizenkét és fél deka. Felét dohos lisztből, a másik felét pedig cellulózból, malátából és olajpogácsából sütötték. A textilgépekről leszedték a disznóbőr alkatrészeket, s kocsonyát, kotlettet készítettek belőle. A kilencszáz nap ételei között ilyeneket találhatunk, mint szója, tej, csalánlepény, pitypangszősz. A múzeumban őrzik néhány éhen halt gyerek naplóját. Gorsi Ezóp pionír füzetéből egy mondat: »Legyőzzük az ellenséget!" Tanya Szavicsjev noteszában az utolsó bejegyzés így szól: mind meghaltak. Bártfai Tibor csehszlovákiai szobrászt megihlette a kislány, négy évvel ezelőtt szobrot készített róla, s a múzeumnak ajándékozta. Azóta ott áll az éhség termének sarkában. Az élet útja Búzát, olajat, fegyvert csak a Ladoga-tó jegén lehetett eljuttatni az ostromh/tt városba. Képek tanúskodnak róla, hogy a bombazápor közepette háton vitték a szovjet katonák a lisztet a hős leningrádiaknak. A tudósok jéghideg könyvtárakban hajladoztak a könyvek fölött, hogy újabb hathatós módszerét dolgozhassák ki a védelemnek, a munkások éjjel-nappal harckocsikat, gépfegyvereket, töltényeket gyártottak. A forradalom szülővárosát nem sikerült elfoglalniuk a fasisztáknak. Az ellenség nagy árat fizetett a blokádért. A halottakat, a sebesülteket és a foglyokat is számítva egymillió embert vesztett. Az előrenyomuló szovjert csapatok 1944 januárjában felszabadították a sokat szenvedett várost. Az ismeretlen fotóriporter 1944. január 24- én örökítette meg Leningrád utcáján a blokád megszűnését. Áz öröm képe ez a fotó. Egy asszony mind a tíz ujját bemélyeszti a katona köpenyébe, olyan szenvedélyesen öleli. Két nappal később a Legfelsőbb Tanács Elnöksége »Hős város" címet és Le- nin-rendet adományozott a városnak. S hogy milyen tisztelettel adózott mindenki a Néva-parti város hősiességének, álljon itt példának néhány sor Franklin D. Roo- sewélt elismeréséből: Az Amerikai Egyesült Államok népei nevében örökre emlékezetembe zárom Leningrád városát. Hős katonáit, hü férfiait, asszonyait és gyerekeit. A betolakodók elzárták őket népüktől, az állandó bombázás, a hideg, az éhség, a betegség kimondhatatlan szenvedést zúdított rájuk, mégis megvédték szeretett városukat.« Megvédték, s örök időkre bevésték nevüket a történe- ’embe. Iajos Géza (Következik: Ünnepre készül Lenin varosa.)
