Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)
1967-10-27 / 255. szám
Péntek, 1967. október 27. 3 SOMOGYI NÉPLAP Nem szabad várakozni GYÉKÉNYESEN SEM! A gyékényest tsz-irodában azt mondták: az állomás mögötti táblában munkában találjuk a két kukoricakombájnt Igaz, egy kicsit körülményesen, de ahogy a kép is tanúsítja, megtaláltuk a gépet Ott volt a pótkocsi is — csak éppen nem ■ használták. Odébb a tábla szélén öten ültek, ebédeltek. — Hol van a traktor? Mióta várnak itt? — A takarmányrépát szedtük a közelben, s úgy beszéltük meg a brigádvezetővel, hogy tíz-tizenegy óra felé átjövünk ide, mert addig nem lehet megkezdeni a munkát, amíg fel nem szárad a harmat, s föl nem száll a köd. A szót egymásnak adja Molnár Józsefné, Kiss Sán- dorné, Takács Ferencné, Kovács Sándor né és Molnár Mihály: — Hallottuk egy traktor berregését, gyorsan jöttünk ide. De úgy látszik, az a az idő, amit munkában tölthet, hiszen későn száll fel a köd, és korán esteledik. Október utolsó napjaiban vagyunk, a búzának lassan a földben, a kukoricának a gó- réban kellene lennie. Gyékényesen pedig még töretlen a kukorica zöme, s bár ott- iártunkkor lassan délre járt az óra mutatója, de még egy szem kukorica sem került a vontatóra. Jogosan kérdezték az emberek: megengedheti-e ezt magának egy amúgy is "onddal küszködő termelő- szövetkezet? Szabad most várakozni?! Azt hiszem, a kérdésekre csak egyértelmű nem lehet a válasz. V. M. gép máshova ment. — Aztán úgy gondoltuk, megebédelünk, ha meg jön a gép, nekiállunk. Ha nem. hát visszamegyünk répát szedni. Ilyen időben nem tétlenkedhet az ember, mert ki tudja, holnapra nem jön-e meg a tél. Áll a gép és várakoznak az emberek. Talán nem is vesztegetnénk az egészre szót, ha csak egy-két napi munka volna vissza ebben a szövetkezetben. A vetés azonban csak lépésben haladhat, mert nincs szabad terület A búza nyolcvan százaléka kukorica után kerül, és még jó kétszáz hold vetetlen. Tehát gyorsan le kellene tömi a kukoricát A korai fajta már jó két hete beérett a tagokkal azonban nem tudtak megegyezni, s így nincs más megoldás, minthogy mind a négyszázötven holdról géppel takarítják be a termést. A terület egy részén viszont rosszul sikerült a hungazi- nozás, hatalmasra nőtt a gyom, s a gén csak üggyel- bajjal tud dolgozni benne, kevés a napi teljesítménye. Ráadásul mind rövidebb az Befejezéshez közeledik a vetés Hedrehelyen DE KI TÖRI LE A KUKORICÁT? A hedrehelyi Üj Tavasz Termelőszövetkezetben a hét elején már befejezés előtt állt az őszi vetés. Az előirányzott 400 hold kenyérgabonából 337 holdat vetettek el hétfő estig, s a hátralevő terület egy részén előkészítették a talajt Ezek után azt hihetnénk, hogy már semmi se akadályozhatja a hátralevő tíz-húsz hold elvetését. Tarr György főagronómus, a szövetkezet megbízott elnöke azonban aggódik, hogy befejezik-e idejére a vetést Az ezután elvetendő búza kukorica és cukorrépa, illetve takarmányrépa helyére kerül. Tizenkét saját és gépállomási traktor dolgozik a határban, ebből kilenc a talaj előkészítésével van elfoglalva A burgonya betakarítása még zökkenőmentesen ment — végeztek is vele —, a helyi és a hencsei általános iskola tanulói segítettek. Olyan 40—50 gyerek vett részt ebben a munkában, nyolc napot dolgozott egy-egy iskola néhány felső tagozatos osztálya. Jelentős segítség volt ez. A kukorica betakarításával sem volt gondjuk sokáig a szövetkezet vezetőinek, hiszen száz hold betakarítására szerződtek a Nagybajomi Gépállomással. Ha két héttel ezelőtt kombájnt kapnak, most nem volna okuk aggodalomra. A gépállomás azonban a felszámolás küszöbén áll, sorra értékesíti a gépeket, és úgy látszik, egészen megfeledkezett a szerződésről. A Gépállomások Megyei Igazgatóságának kellene intézkednie, hogy akár máshonnan átirányított géppel is, de megvalósuljon a szerződésben foglalt ígéret H. F. JEGYZŐKÖNYV FÉL OLDALON Elégedettek a munkával A jegyzőkönyv mindössze féloldalnyi. Arról tudósít, hogy mindenki elégedett a munkával. Ezt az elégedettséget látni a lakók arcán is. Kedves, kellemes színfoltja lesz ez a társasház Nagyatádnak. Itt épült a központban, egy öreg ház helyén. Amikor összecsukja a jegyzőkönyvet tartalmazó dosz- sziét, csak ennyit mond Takács László, a nagyatádi Komfort Ktsz műszaki vezetője: — Még van mit javítani. — A munka ellen nincs kifogás. — A jegyzőkönyv szerint nincs, de néhány apró dolgot jobban is meg lehetett volna csinálni. — Mire gondol? — Láttam egy görbe sarkot a házban. Átvételkor mi is kritikus szemmel nézzük végig újra a munkánkat. A park fáin már az ősz festegeti a leveleket. Időnként az útra sodor egy-egy halommal. A természet a télre készülődik. Néhány lakó az épület felé veszi útját. Arcukon örömet /látni. Nem ez az egyetlen ház, amit az idén épített a ktsz. De ez valahogy nagyon szem előtt van. Sokan látják, és sokan kísérték figyelemmel az építkezést is. Az idei tervben egyébként negyvenkét ház megépítése szerepel. — Meglesz mind? — Természetesen — válaszolja a műszaki vezető. — Mindössze hat van még visz- sza. A többit már átadtuk. — Volt határidőelcsúszásuk? — Sajnos igen. A KlSZ-há- zakat egy héttel később adtuk át a tervezettnél. A vízmű későn kapcsolta be a vizet. — Véleménye szerint mi kell a jó munkához? — Szerintem megfelelő hozzáállás és a szakma szerete- te. Ne úgy menjen valaki a munkahelyére, hogy ott raj- nos, végig kell izzadnia a nyolc órát Ezt nem azért mondom, mert így szép, hanem mert mi ezt a gyakorlatot szeretnénk általánossá tenni. — Sokan vannak, akik vállalják ezt a ktsz-nél? — Akadnak persze közömbösek is. De van olyan brigádunk — mint például az I ácsoké — amelyik nem ismer lehetetlent. Az idén ke- | vesebb az ács, mint egy esztendeje, de sokkal többet vállaltak. Nem éppen fiatal ember a műszaki vezető. De nem is idős. Apróra szabott, ízlésesen és nagyon céltudatosan berendezett szobában beszélgetünk. Az örömök mellett a gondokról is szívesen szól. Azt tartja', így együtt kerek a kép, amely kialakul a ktsz- ről. A gondok nemcsak emberi gondok. A hiánycikk itt is hiánycikk. Az építkezésnél nélkülözhetetlen cementet például hiába rendelték meg még a nyár közepén, máig sem kapták meg. Volt olyan időszak, amikor a műszaki vezető engedélye kellett ahhoz, hogy egy zsák cementet ki vigyenek a raktárból. A terveket mégis teljesítették. S ez az ácsokhoz hasonló típusú embereknek köszönhető. Azoknak, akik magukénak érzik a ktsz-t, s mindent szívvel csinálnak. Az emberi természet gyakran furcsa dolgokat is produkál. Ez az év az eredmények ellenére sem volt éppen csöndes a ktsz-nél. NéLENINGRÁD SZÍVE SZÓL (III.) HÁN SÁNDOR, az internacionalista Még sohasem teltek olyan lassan a percek, mint a Szvetlána Gyár személyzeti osztályának vezetőjével való telefonbeszélgetésem alkalmával. Mindössze egy név állt a rendelkezésemre: Hán Sándor. A szovjet kolléga emlékezete szerint ez a Leningrádban élő magyar végigharcolta a polgárháborút. Amíg kapcsolták a személyzeti osztályt, azért szurkoltam, hogy találkozhassak a magyar intemacianalis- távaű. A szerencse kedvezett, a vonal túlsó végén nagy örömmel közölték, hogy Hán Sándor náluk dolgozik, szeretettel várnak másnap délután a gyárban. Kun Béla felhívására Akkor találkoztam a zömök, deres hajú és deres bajuszé öreg forradalmárral, Hán Sándorral. Magyarra váltom a szót, Hán Sándor azonban megkért, ‘hogy oroszul folytassuk, mert neki bizony nehezére esik már az anyanyelv, keresgélnie kell a szavakat, a kifejezéseket. Hiába, na, huszonkét éves kora óta él idekint — S hová való, Sándor bátyám? — Zalaegerszegre. Édesapám a vágóhídon dolgozott. Tizennégyben behívtak katonának, s még abban az évben, decemberben fogságba estem Lublin mellett. A csitaá lágerbe, majd tizenhatban a tomsz- ki táborba kerültem. Később elvittek mezőgazdasági munkára Kolcsuginóba. Amikor 1918 januárjában jelentkeztem Tomszkban, éppen megkezdődött a politikai munka a hadifoglyok között. Kun Béla, Münnich Ferenc számolt be nekünk az októberi forradalom győzelméről, lelkesített bennünket a harcra. Márciusban én is beléptem a pártba, majd két hónappal később a Vörös Gárdába. Május elsejét Tomszkban ünnepeltük meg, a felvonuláson több volt a hadifogoly, mint a civil lakosság. Június végén aztán elindultunk a keleti frontra. Hán Sándor elhallgat A harcokra és a társakra emlékezik. — Miért álltak a magyar hadifoglyok a forradalom oldalára? — Már odahaza is forradalmi érzelműek voltak a munhány olyan embertől, is el kellett búcsúzniuk, akinek sokat segített a ktsz, s aki nagyon értékes tagja volt a közösségnek, ám a jobb fizetésbén reménykedve mégis cserbenhagyták a szövetkezetét. Néhányan közülük egy idő után visszatért, mert nern tudta megszokni az új kol- | lektívát. És a ktsz-ben úgy fogadták őket, mint a régi jó munkaerőt — Feladatainkat az emberekkel oldjuk meg — mondja a műszaki vezető. Ezért sokat áldozunk a gondjaik, bajaik megoldására. Az hogy közös erővel építünk tagjainknak családi házat, nem újdonság. S az sem, hogy akad olyan, aki miután elkészül a ház, itthagy bennünket. — Mit tart a legnagyobb eredménynek? — Azt, hogy az emberek összeszoktak, segítik egymást. — Ez hatással van a ktsz- re is? — Mondhatom, hogy megbízóink elégedettek a munkánkkal. A szolgáltatás is fontos feladatunk, s mi ezt az igényt is igyekszünk minél jobban kielégíteni. Ezt a célt szolgálja az autószerviz és a szolgáltatások egyre bővülő hálózata. Kercza Imre kasok. A saját bőrükön tapasztalták a kizsákrpányolást, az egyenlőtlenséget... S ugyanezt látták Oroszországban is. Felnyitotta a szemüket, hogy a foglyokat kizsákmányolták, kevesebbet fizettek nekik a munkáért. A táborokban sok száműzött politikai élt, ezek nagy türelemmel világosították fel társaikat. Ezért léptek be elsőként a magyarok a Vörös Gárdába, hogy akár az életük feláldozásával küzdjenek az igaz ügyért Mindig az élen Hán Sándor tizenkilenc júniusában már a Vörös Hadsereg soraiban küzd a fehérek ellen. Több társával együtt Moszkvába küldik hathónapos kiképzésre. Ezután újra a front következett A Kaukázusban verte a fehéreket — egészen 1921 márciusáig. Júniusban a tambori kormányzóságba küldték a magyar egységet, mert ott fellázadtak a kulákok. Amikor leverték őket, akkor Petrográdon tanultak tovább. Egy Kapitány Gyula nevű mar gyár volt a csoport vezetője. A tanfolyam elvégzése után Novorosszijszkba került, s itt szolgált 1924-ig. Leszerelés után a párt a kereskedelembe küldte. S Hán Sándor, aki végigharcolta a polgárháborút, megtanult kereskedni. Hamarosan kinevezték a Leningrádi Élelmiszeripari Tröszt kereskedelmi osztályvezetőjének. Nem sokáig ülhetett a babérjain. 1930-ban a párt falura küldte. A Tatár ASZSZK-ba, szólította a munka. Hat hónap alatt átszervezték a kantonokat kerületekké és körzetekké, megalakították a kolhozokat. Alig tartózkodott otthon Leningrádban, újabb felr adat várt rá Észak-Kaukázusban. — Emi ékszem, hogyan ünnepeltük meg november hetedikét Bolsaja Arlovka faluban, összeírtam, mire van szükségük az özvegyeknek. Elmentem a járási székhelyre, s szereztem egy vagon ruhát az asszonyoknak és a gyerekeknek. »Hadd lássák az özvegyek, hogy nem feledkezik meg róluk a szovjet állam.« Annyira meghatotta az embereket ez az ünnepély, hogy huszonkettőn léptek be a pártba, Bu- gyonnij I. Lovashadseregének harcosai laktak ezen a vidéken, hamar megértették, hogy kenyérre van szüksége Moszkvának és Leningrádnak... Nincs mihez hasonlítani A leningrádi blokádot Hán Sándor is átélte. Sokat kérdezgettem arról, milyen volt ez a a kilencszáz nap. Azt ismételgette, hogy nincsen olyan ember, aki ezt híven le tudná írni. A következő mondatot magyarul mondja: — Az valami rettenetes volt. A háború befejezése után Vilniusba, Voronyezsbe küldték a hadifoglyok közé felvilágosító munkát végezni. Ju- rij, a fia a háború első napjától az utolsóig a fronton harcolt, részt vett Leningrad védelmében is. őrnagyként szerelt le a háború után. Sándor bácsi tizenöt éve nyugdíjas, mégis bejár a Szvetlána Gyárba. Szükség van a tapasztalt minőségi ellenőrre az üzemben. A magyar internacionalista, a régi bolsevik nagy szeretetnek és megbecsülésnek örvend a munkáskollektívában. Lajos Géza (Következik: Vérrel írt eposz) „Megtaláltam a helyem...“ aktacsomó mellett dolgozik. — Reggel óta összesitem, mennyi időt töltött társadalmi munkában a falu, nem mondom, egész szép eredmény jön ki — pillant ismét a kimutatásra Rajcz János kazsoki vb-titkár. Nagyon fiatalnak látszik, s községi vezetőben ez ritka. — Huszonöt éves vagyok, s két éve élek Kazsokban. A leszerelés után kerültem ide, s mondhatom, hamar megbarátkoztam a faluval. Pedig nemcsak a falu volt új, hanem a tanácsi munka is. Bevonulásom előtt ugyanis a somodori termelőszövetkezetben voltam könyvelő. Nagyon jólesett a bizalom, az első perctől fogva az járt mindig az eszemben, hogyan szolgálják rá. Tennivaló akadt bőven. Igaz, hogy Kazsok a kaposvári járás egyik legkisebb községe — mindössze 480-an laknak itt —, de gond jócskán akadt. Ezernyi apróbb—nagyobb kéréssel keresték föl, s ő mindent följegyzett. Először is megfelelő épület kellett a tanácsnak meg a postának. Kilencvenezer forintos beruházással mindkettő még 1965- ben elkészült. — Sokat panaszkodtak a falubeliek, hogy ha egy kis eső esik, már térdig járnak a sárban. Azt mondtam, ha mielőbb véget akarnak vetni ennek az állapotnak, össze kell fognunk, s közösen megoldhatjuk a problémát. Az idén — jórészt társadalmi munkában — 2200 méter hosszúsági aszfaltjárda készült el... Egy ilyen kis faluban bizony ez is sokat jelent. Nincs olyan nap, hogy ne járná a községet. Mindenkit ismer, tud a családok örömeiről, bajairól. Szavaiból lép- ten-nyomon kitűnik, nagyon szereti faluját. — Szorgalmas emberek élnek nálunk, a tsz-ben is elégedettek velük. Igen jól értenek az állattenyésztéshez, de azért meg lehet nézni az 1600 holdas határt is. — Úgy érzi, jó lenne itt hosszú ideig élni és dolgozni? — Feltétlen. Azt hiszem, megtaláltam a helyem ... P. D.
