Somogyi Néplap, 1967. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)
1967-09-17 / 221. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1967. szeptemberit. „HOZZÁNK NŐTT A SZŐLŐ...” A Balatonboglári Állami Gazdaság rádpusztai üzemegységében a nyolc szocialista brigád közül az egyik Bognár Lajos brigádja. Az első napló 1963-ban íródott, azóta évek szaladtak el, fiatal szőlők fordultak termőre, az újabb és újabb naplókba új történetek kerültek. — Ez az egyik legöregebb brigád — jegyzi meg valamelyikük. Persze itt az öregség nem az életkorra vonatkozik, hanem ebben a mozgalomban eltöltött időre Először a brigádvezető, Bognár Lajos ér ki a sor végére, aztán sorra a többiek: Rózsa Lajos, Farkas István, Vasi- csek János, Kovács Lajos, A szavakat derültség kíséri, Maxmilián megvonja a vállát, mint aki azt mondja: mit tehetek én arról, hogy ilyen nevű famíliába születtem. A gyönyörű fürtök hamvasán, csábítóan sorakoznak a ládákban. Amerre a szem ellát szőlő, szőlő. . . — 'Hát ez a mi kis brigádunk — Bognár Lajos tekintete végigfut a többieken. — Így vannak együtt kezdettől? — Nem. Mentek el régiek, jöttek újak. De azért a brigádnak legalább a fele alapító tag — Akkor még nem Itt voltunk a termőben, a szőlőiskolában dolgoztunk. Exportra indul a Szőlőskertek királynője. Az előkészítés, a bogyózás nagy türelmet, hozzáértést igényel. '< Varga Ferenc, Végh Lajos, I Gombolyítani kezdik az emCsizmadia József, Komáromi Gyula és Maxmilián József. — Ennek valami angol lehetett az őse — mondja cári- kük Maxmiliánna mutatva —, hecceljük is vele eleget. lékezés fonalát. Néha egyikük, néha másikuk fűz a társalgáshoz valamit, ami éppen felvillan, felidéződik azokból az időkből. — Hű, de örültünk, mikor tak követelmények. Az iskola, a kinti munka a területen. De hát mi nemcsak papíron akartunk valamit csinálni, mert annak semmi értelme sincs ... A brigádnaplókban bejegyzések: 1963-ban is, 64-ben is töretlen kitartással, eredményesen zárta az évet a kis csapat, Bognár Lajos szocialista brigádja. — Aztán azt se hagyjuk ki: mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy egymásra vigyázzunk. Ne legyen baleset. Azt csináltuk, hogy minden héten másikunk volt a balesetvédelmi őr. Neki volt a dolga, hogy munkakezdés előtt alaposan körülnézzen, megvizsgálja a gépeket, egyszóval figyelmeztessen. — Nem is volt balesetünk... — Csak egy. De az mindnyájunkat érintett. Csupán egy fél pillanatra ült az arcokra csodálkozás, aztán valamennyien nyomban kapcsoltak. Az a bizonyos »baleset.« a mai napig is nagyon bántja mindannyiukat. — Hatvanötben negyvenhá- vállaltunk. Hűvös volt az idő, fagyos anyagot kaptunk, tényleg nem a mi hibánk volt, hogy egy százalékkal kevesebb lett. Hiába volt meg minden más, ebben az évben elestünk a címtől. Ez volt a »-fekete év«. Bosz- szankodásuk még ma is nagyon őszinte, eleven. Mert a tenniakarás fűti ezt a lelkes csapatot. Akik a hivatalos munkán' kívül ott vannak min- í denütt, ahol sürgős segítségre van szükség. Tavaly például vállaláson kívül egy hónap alatt százhúsz Bécsbe induló kamiont raktak meg. Részben munkaidő után, részben vasárnap. Az export nem tűr halasztást. Többlet volt ez — a gazdaságért tették. De többlet volt az is, ami már néhány sorban bekerült a naplóba: egyik volt brigádtársuknak, Parti Lajosnak segítettek a háza építésénél. — Ha most nincs is nálunk — mondják —, azért közénk tartozik. Hiszen éppen az építkezés miatt vállalta a ko- csisságot. — Biztosan visszajön majd... Ez az esemény máir ehhez az évhez tartozik. Éppen úgy, mint az a vállalás, hogy egy mázsával többet takarítanak le holdanként a tervezettnél, mindenkor kifogástalan minőségű munkát végeznek, takarékoskodnak az anyaggal. — Sokrétű itt a munka, de mi már mindannyian ismerjük a csínját-bínját. — Meg az is igaz, hogy úgy vagyunk itt, mint egy család. Szólunk egymásnak, figyelmeztetjük egymást. — Mindenki igyekszik. Hiszen szeretjük ezt a szőlőt, hozzánk nőtt. Sokfelé mi raktuk le az első tőkéket... — Mit hoz ez az év? Percnyi tétova szünet, egymásra néznek. — Hát... ez majd véglegesen az év végén dől el. De úgy mutatkozik, nem lesz hiba. Nagyon akarjuk, nagyon bízunk benne! — Amire csak képesek vagyunk, azt megtesszük. A brigádvezető, Bognár Lajos és Rózsa Lajos már megkapta a kiválódolgozó-jelvényt. De a többieknél is mind otthon van a díszoklevél. Arcuk, karjuk napsütötte barna. Munkájuk gyümölcsei, a hatalmas szőlőfürtök a határokon túlra is elviszik hírüket. Az első napló óta évek szaladtak el. És azóta minden esztendőoen újabb és újabb naplót nyitnak, újabb vállalásokat tesznek, mert ragaszkodnak a megkapott címhez. — Hát — mondja a brigádvezető és enyhén megvonja a vállát —, ilyen a mi brigádunk ... Vörös Márta már az első év után elnyertük a címet. — Mert azért érdekes dolog. Ahogy elkezdtünk versenyezni, jobban összekerült a brigád. — Aztán azóta ez még csak fokozódott. — Ügy van valahogy az ember, hogy tényleg mindent beleadtunk. Abban az időben még háti permetezővel permeteztünk, a permetlé-megta- karítás, a szelektálás, a gyommentesség, az eredési százalék —■ mind benne volt a vállalásban. No és ezenkívül a társadalmi munka és a tanulás. Hatan végeztük el a szakmunkásképzőt. — Elég az hozzá, hogy volNapközben is gyakran akad valami megbeszélnivaló, különösen ha valami új munkába kezd a brigád. Ilyenkor ahol éppen vannak, pár percre összejönnek. VASÁRNAPI ŐRJÁRAT A hasonlóság és az ellentét felidézi az emlékeket. Ablakomban könyökölve végigfut szemem a napsütéses, szép utcákon, és egy másik, néhány hét előtti vasárnap délelőtt újul föl bennem. Üldögélek a seurasaari étterem körül elterülő parkban. Tekintetem szabadon kószál a tenger közelségétől fényesen zöldellő, tágas gyeptáblán, melynek friss tisztaságát semmi sem töri meg. Távolabb a parkőr takaritgatja a ritkasan hüll- dogáló faleveleket. Padszom- szédomnak, egy idős helsinki polgárnak sebtében meg is dicsérem a város lenyűgöző tisztaságát, de nem ért egyet velem. — Hát akkor mit szólna ahhoz ami itt egykor volt! Vitába szálltam vele. Ekkor a park távoli szélén lebegő színes papírdarabkára mutat, lezárja a vitát: »-Ilyen azelőtt nem fordulhatott elő!« Az emlékek nyomán most már vizsgálódva járja tekintetem utcánkat. Városunk legtágasabb utcája. A dús, piros virághalmok áhítozzék a vizet, de még nyiladoznak. Sajnálom a hosszú szomjúságtól barnára égett gyepet. A vasleöpenybe burkolt fiatal platán Titka lombjaival halódik. Hirtelen kedvem l^erekedik egy körsétára. Ünneplőién — ahogy vasárnapi őrjárathoz méltó — elindulok a hatos számot viselő tanácsi körzetemben. A KUTYÁNAK I MOZQÁSRA I VAN SZUKSÉQE | Izmos focit sétáltat középkorú gazdája. Csendes utcánkban leoldja a foxi pórázát, mire a kutya szélsebesen betör a legközelebbi virágágyba. Forgolódva felveszi orra a virágok közé rejtett üzeneteket, majd csatlakozik az előtte szólókhoz. Saját táviratát izmos lábaival szétszórja a szélrózsa minden irányába, kutyába se véve a szerterepülő virágtöveket. Illendő szóval figyelmeztetem a kutya gazdáját, hogy a városi tanácsnak 3 282 200 forintjába kerül ez évben a város gyepesítése és parkosítása. — Szép összeg!... De a kutyának mozgásra van szüksége, szabad mozgásra! — hangzik a hűvös és elutasító válasz. Szerintem a gazdájának meg helyszíni bírságolásra lenne szüksége. Ml A HÉZAQ? | Az Ezredév utca 1. szám előtt hiányzik az úttest egyik szegélyköve. (Tanácsi mulasztás. Feljegyzem.) Itt hajt fel a járdára egy siető kerékpáros. A gyepet már poros gyalogút töri meg. A ház bejárata előtt hetek óta elfekvő építőanyag-maradványok, melyeket a ház hosszában található papírhulladékkal együtt szanaszét hord az kószáló ősz eleji szél. A ház gondozatlan, vakolatvesztett homlokzata arról tanúskodik, hogy a sok házigazda között elveszik az illendő rend. Nem egyetlen! Tatarozásért kiált a Bajcsy-Zsilinszky utca 27, 44, 46. számú ház is; nem válik a Dimitrov utca díszére a 9. számú sarokház sem. A Táncsics Mihály Gimnázium előtt mindkét járdaszegély agyontaposva. A fegyelmezetlen gyalogosok néhány centimétemyi út megtakarításáért tönkre teszik a gyepszegélyt, és átlós áthaladással veszélyeztetik életüket. (E helyütt ajánlatos lenne — már életvédelmi okból is — figyelmeztetőként védőrácsot, vagy legalább dróthuzalt helyezni a járda szegélyére.) Az Engels utcában figyelmeztetek egy bubifrizurás, valamit rágcsáló texas nad- rágos fiatalt. Egész barátságtalanul morog rám. — Mi a hézag? Türelmesen szólok hozzá. — Éppen arról van szó, egyetlen haverom, hogy ne legyen hézag a gyep és a virágágyak folytonosságában, részben mert ezért a városnak sok kiló lóvéja ugrott, másrészt mert ez csak zölden kasa. Ígéretet kaptam az ifjútól, aki hangja után ítélve fiú volt, hogy legközelebb inkább kézen vándlizik át, semmint hogy a gyepen slattyogjon által. Sajnos ellenőrizni már nem tudom ígérete beváltását. A Béke Szálló előtt autók állnak meg. Utasaik szemrebbenés nélkül beletaposnak a virágágyakba. — Nincsenek szárnyaink — válaszolják figyelmeztetésemre. Mivel ezt a ténymegállapítást mindenkinek el kell fogadnia, ajánlatos lenne az Engels utcában a virágokra költött pénz helyett a gyalogjárdát a Dózsa György utca mintájára kiszélesíteni, és kővázákkal díszíteni. Apropos, kőváza! Mindenütt teleszórják papírhulladékkal és cigarettavégekkel. Egy-két méterre a teleszemetelt kővázáktól üresek a járdaszéli szeméttartók, ezek a világoskékre festett, rendkívül ügyetlen szerkezetű szemétgyűjtők, amelyek mindjárt ki is hullatják tartalmukat, ha netán valaki mégis igénybe veszi őket. Gondolni kellene folyamatos kicserélésükre. KUKA-1 dekoráció! Új színfoltja belvárosunknak a »kukadekoráció«. Ragod a rossz példa! Egymás után tűnnek fel a gyepre sorakoztatott szeméttároló edények. A Bajcsy-Zsilinszky utca 24. számú új társasház lakói öt szeméttárolóval dekorálják a Megyei Könyvtárho. vezető járdaszegélyt. (A Bajcsy-Zsilinszky utcai kapu alant láthatatlanul tárolhatnák.) A utca sarkán a változatosság kedvéért öt sárgára mázót VTK jelzésű edény hívja ft a figyelmet arra, hogy nz r csak a közeli rózsabokrok k rül található szemét. A í számú ház előtt 9 edényb álló dekorációs koszorú. Ne csúfítsuk el városunk arculatát szemetesedényekkel! Ezt egyetlen városban sem engedik meg. NYOLC ÉS FÉLI MILLIÓ FORINT | Telnek jegyzőkönyvem lapjai, de nem vesztem kedvemet. A Bajcsy-Zsilinszky utca 30. számú ház előtt, de másutt is, vaskeretes mély lyuk, hiányzik a fedele. Ki lehet a gazdája? Talán a vízmű? Már félig van beleszórt szeméttel és hulladékkal, de még mindig lábtörő veszélyt jeleni, különösen a szomszédos óvoda apró lakóinak. A Béke Szálló udvari bejárata körül buktató gödrök a járdán. A Dimitrov utca és a Beloiannisz utca járdája hónapok óta feltörve, kiapadhatatlan forrása a sárnak, pornak és piszoknak. A Dimitrov utca 11. számú új . cisaáz járdájának csak nyomai találhatók. A gyalogjárók megkerülik az épületet, mert mély por, esőben sár borítja a járda helyét. Önkéntelenül föl- nerül bennem a kérdés: nem ■’hetnv-e kötelezni az építőét arra, hogy a súlyos tanári pénzen épített járdákat és esteket az építkez' sek be- ' ésével az eredeti állapot- i állítsák vissza? (Sajnosa ’ lyei tanács építési osztá- ’’vtíe közelmúltban hozott aentő végzése nem fogja jrkenteni az építő vállalatokat a járdák és úttestek kímélésére^ Vidéki utaim során mindig örömmel szemlélem, hogy somogyi falvaink lakói milyen gonddal takarítják otthonuk környékét, a házuk előtti járdát, árkot, sőt az úttestet is. Körzetem egyetlen utcájában 27 olyan házat jegyeztem föl, amely előtt — a jelek szerint — a járdát hetek óta nem seperte le senki. Nyolc és fél millió forintot fordít városi tanácsunk ez évben járdák építésére, felújítására és karbantartására. Az évenkénti, körülbelül hasonló összegű befektetés ellenére járdáink állapota siralmas, rosszul toldozott-fol- dozott, gödrös és piszkos. MINDNYÁJUNK I ÖRÖMÉRE! | Olvasom, hogy több városban bevezetik, illetve bevezették a helyszíni bírságolást a közvagyon rongálóival, és a szemetelőkkel szemben. Ez az eszköz talán segít a garázdái- kódokkal és a nyegleségből, vagy rosszindulatból fékte- lenkedőkkel szemben. De fontosabbnak látszik, hogy köz- gondolkodásunkban helyet kapjon városunk szépülő arculata megóvásának kötelezettsége. Nemtörődömség és közönyösség közepette hasztalan és hiábavaló minden tanácsi erőfeszítés. Szeressük jobban városunkat, törődjünk többet tisztaságával és szépségével! önmagunk egészsége érdekében és mindnyájunk örömére! K. B.
