Somogyi Néplap, 1967. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)
1967-09-14 / 218. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK} Aba> 50 tuléb SomogyiMéplaa AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. évlolyam, 218. szám. Mahmud Riad üzenetet hozott Nasszer elnöknek Moszkvából és Belgrádból 1967. szeptember 14., csütörtök A MAI SZAMUNK TARTALMAKOR Amikor megjött az eső.„ (3. o.) A falvak még jobb ellátása a fő feladat (5. o.) Kiegyensúlyozott, szenvedélyes türelmetlenség 16. o.) Mahmud Riad külügyminiszter, aki kedden délután tért haza Kairóba szovjetunióbeli és jugoszláviai látogatásáról, sajtónyilatkozatában igen hasznosnak és gyümölcsözőnek mondotta megbeszéléseit. Közölte, hogy személyes üzenetet hozott magával. a szovjet vezetőktől és Tito elnöktől Nasszer elnöknek. Az üzenetek a középkeleti válság megoldásával kapcsolatos kérdésekre vonatkoznak. Riad útközben megállt Bejrutban. A repülőtéren egyórás megbeszélést folytatott Hakim libanoni külüg.ymi- i ív. ■ -errel, aki később közölta s bejrúti sajtótudósítókkal, hogy az arak országok külügyminiszterei New Yorkban az ENSZ közgyűlése előtt értekezletet tartanak az arab álláspontok összehangolására. Az egyiptomi fegyveres erők kedd este kiadott közleménye szerint az egyiptomi légvédelmi tüzérség El Kantara körzetében lelőtt egy Mirage típusú izraeli gépet. Három támadó ellenséges gépet visszatérésre kényszerí- tettak. Dr. Mahmud Favzi, Nasszer elnök politikai tanácsadója csütörtökön jelentős politikai megbízatással Indiába és Pakisztánba látogat. Lengyel mezőgazdasági szakemberek látogatása Somogybán A lengyelországi Wroclaw vajdaság és Somogy megye párt- és tanácsi irányító szerved megegyeztek egymással mezőgazdasági szakemberek évenkénti cserelátogatásában, kölcsönösségi alapon. A már kiépített kapcsolatoknak megfelelően tapasztalatszerző cserelátogatáson megyénkben tartózkodik ezen a héten a lengyel szakemberek kilenctagú csoportja. Programjukban termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és mezőgazdasági teméket feldolgozó ipari üzemek munkájának tanulmányozása szerepel. Tegnap délelőtt fogadta lengyel vendégeinket Szigeti István, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának titkára. Tájékoztatta őket a megye gazdasági és politikai helyzetéről, különös tekintettel a mező- gazdaság fejlődésére. Kérdéseikre válaszolva részletesen ismertette a mezőgazdaság szocialista átszervezése politikai és gazdasági előkészítésének módszereit, a parasztemberekből lett szövetkezeti vezetők képzésének kialakított rendszerét és 9 falusi pártmunka szervezésének megyei tapasztalatait, továbbá beszélt a közös és a háztáji gazdaságok egységes kezelésének, a mezőgazdasági szaktanácsadás az új eljárások elterjesztésének intézményes biztosításáról. Ez a találkozás a két nép barátságának méltatását és erősítését is szolgálja, amint -az a megye életéről szóló tájékoztatóban is elhangzott. Ennek adott hangot a csoport nevében elmondott pohárköszöntőjében Tadeusz Hrycyk, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Wroclaw vajdasági bizottsága mezőgazdasági osztályának vezetője is. Lengyel vendégeink látogatását a somogyi szakemberek a jövő évben viszonozzák. Pompidou Bécsben Pompidou francia miniszterelnök szerdán délután négynapos hivatalos látogatásra Becsbe érkezett A kormányfő kíséretében van Couve de Mur- ville külügyminiszter. Pompidou Klaus osztrák kancellár 1965-ös párizsi látogatását viszonozza. Ez egyébként francia kormányfő első látogatása az Osztrák Köztársaság történetében Bécsben. (MTI) Az EAK nyilatkozata a kinshasai értekezleten A kairói sajtó vezető helyen ismerteti azt a nyilatkozatot, amelyet Mohamed Fajek tájé- koztartásügyi miniszter, az EAK-ot az agresszió következ- shasai afrikai csúcsértekezleten. Fajek felkérte az afrikai államokat, támogassák az EAK-ot az agresszió következményeinek felszámolására iráfiz osztrák kormány folytatja közeledését a kelet-európai országokhoz Az Osztrák Néppárt vezetősége legutóbbi ülésén jóváhagyta a kormány bel-, valamint külpolitikai lépéseit, a többi között a kelet-európai országok irányában folytatott politikáját. Mindezekben a kérdésekben a szocialista ellenzék élesen támadja a néppártot, ez azonban csak »Kreisky szocialista pártelnök ismert személyes ambícióinak és a közös kormány alakítását szolgáló újabb terveknek tudható be« — mondja a közlemény. Bécsi politikai megfigyelők ö tekintetben emlékeztetnek rá, hogy évekkel ezelőtt éppen az Osztrák Szocialista Párt és személyesen Kreisky akkori külügyminiszter, jelenlegi pártelnök volt az, aki kezdeményező lépéseket tett Ausztria és a kelet-európei szocialista országok viszonyának megjavítására. Ebben az időszakban a néppárt vádolta koalíciós partnerét azzal, hogy »elfogult« a szocialista országok irányában. Miután a tavaly óta egyedül kormányzó, néppárt ugyancsak a politikai realitásokból és szükségszerűségből kiindulva keresi a közeledést szomszédaihoz, immár a szocialisták vélik úgy, hogy e politikát bírálva népszerűséget szerezhetnek a választók bizonyos rétegeiben. Mint az MTI tudósítójával az osztrák kormány szóvivője közölte, Klaus kancellár e bírálatoktól függetlenül következetesen tovább folytatja az Ausztria és a kelet-európai országok viszonyának megjavítására irányuló politikáját, miután meggyőződése, hogy ez a vonalvezetés helyes. (MTI) nyúló erőfeszítéseiben. Közölte, hogy az imperialistákkal együtt Dél-Afrika is önkéntesekkel támogatta az agressziót Az EAK küldöttségének vezetője három pontban foglalta össze az egyiptomi álláspontot: 1. »Békét akarunk a Közép-Keleten, hogy az építő munkának szentelhessük magunkat.« 2. »Az izraeli erőknek vissza kell vonulniuk június 5-e állásaikba.« előtt elfoglalt 3. »A tartós béke csak az igazságra épülhet, ezért a válság megoldásának figyelembe kell venni a palesztiniai nép jogait, amelyeket az ENSZ több ízben is leszögezett.« Fajek kijelentette, hogy az EAK nem kér az értkezlettől ez ügyben sem határozatot, sem ajánlást A Lumumba-emlékmű alapkőletétele Mobotu elnök az afrikai csúcstalálkozón részt vevő állam- és kormányfők jelenlétében lerakta a Lumumba- emlékmű alapkövét A tábor- nokalnök lelkes szavakkal méltatta az 1961 januárjában meggyilkolt Lumumba emlékét. Kongó nagy fiának és mártírjának nevezte Lumum- bát aki életét áldozta azért, hogy Afrika szabad legyen. Kenneth Kaunda zambiai elnök hatalmas tapsvihar közepette jelentette ki, hogy Mobutu Lumumba nyomdokain halad, azt teszi, amit Lumumba tett volna, ha életben marad. Miközben Lumumba-emlék- művet építenek, eltávolították Kinshasa főteréről a Kongót leigázó Lipót belga király szobrát. De eltűnt az a tábla is, amely a tragikus sorsú Dag Hammarskjöld emlékét hirdette. Mindez talán annak jele, hogy Kongó végre rálépett arra az útra, amely az imperialista befolyástól mentes valódi függetlenséghez vezet Angol—amerikai ellentétek a katonai sasállítások korul »Brit függetlenségi nyilatkozatra van szükség« — írja ingerült hangú szerdai vezércikkében a Daily Express. A Times szerint »dühöngő angol tisztviselők« felháborodva kommentálták, hogy az amerikaiak voltaképpen egyoldalúan felmondták a McNamara— Healey-egyezményl, amely a kölcsönös megrendelések elvét tette a katonai szállítások alapjává. ŰJ GYÁRTMÁNYOK AZ ÓBUDAI GÉPIPARI KTSZ MARCALI TELEPÉN Tizenkét darab 55 méter hosszú gumiőrlő gépet készítenek a telephelyen még ebben az évben. Az uj gép a regi, lefutott gumiköpenyeket dolgozza fel. A gumikat elkülöníti a vászontól, a gumifelületet mcgőrli és feldolgozza. Az első szériát Jugoszláviának szállítják. At Jíl* ’ís: A mexikói olimpia részére két darab 8x8 méteres eredményhirdető táblát készítenek. • Az eredményhirdető táblában 280 égöt helyeznek el. Az új táblák még ebben a hónapban elkészülnek. A felhördülés oka: az amerikai kongresszus kedden 233 szavazattal 144 ellenében elfogadta az úgynevezett Byrnes- módosítást, amely megtiltja, hogy a kormány 1958-ban külföldi cégektől vásároljon haditengerészeti fölszerelést. Ez a szavazás 325 millió dollárnyi megrendelés elvesztését jelenti az angol hadiiparnak, amely aknaszedők és más hajók szállítására készült a McNamara—Healey-egyez- mény értelmében. Lehetséges, hogy Anglia válaszul lemondja az F—111-es amerikai harci gépek megrendelését — írja a Timas — annál is inkább, mert a gépekkel különben is »bajok vannak«. »Az amerikaiak természetesen nem várhatják el, hogy dollárrrúlliárdokat keltsünk el náluk, ha ők nem akarnak velünk üzletet kötni« — mondta egy meg nem nevezett brit tisztviselő a Times tudósítójának. A Daily Express vezércikke megállapítja: »A nemzetközi kereskedelem történetében sohasem volt még példa olyan megállapodásra, mint az angol—amerikai légügyi egyezmény. Míg a brit kormány egymilliárd fontért amerikai gépeket készül venni, Washington vétót emel a gépek viszonteladása ellen. Ez a feltétel nemcsak megalázó, hanem sérelmesen költséges is. Ráadásul Washington bejelentette, hogy Amerika elhalasztja az angol hadihajók vásárlását, ami az eredeti megállapodás értelmében kompenzálta volna a repülőgépvásárlást... A brit közvéleménynek minden oka- megvan arra, hogy keserűen felháborodjék a megállapodás miatt, s különösen amiatt, hogy a kormány meghökkentően híján van az üzleti érzéknek, ha az amerikaiakkal tárgyal. Most mindenekelőtt brit függetlenségi nyilatkozatra van szükség«. (MTI) V mr Diplomatabotrány New Yorkban és Londonban A New York-i rendőrség részletes jegyzőkönyvet készített egy dominikai ENSZ- dip’omata botrányáról és — miután Francisco Subero követ, ENSZ-misszió tanácsos diplomáciai mentességet élvez — a dolog annyiban maradt. Ez történt: A tanácsos és társasága kedden hangversenyen akart részt venni. Kocsiját a koncertterem előtt állította le, de egy fiatal munkás hozzálépett és megkérte: vinné ar- réb a Cadillacot, mert oda már egy létrát állított. Subero gázat adott, nekihajtott a létrának, amely a földre csúszott és alaposan fejbe kólintotta Henri Walter munkást. Ezután Subero pisztó’ 1 Walter csavarhúzót rántott. »Fenyegetéseket ordítozva kerülgetni kezdték egymást«. Végül öt riadóautó érkezett a helyszínre. A két acsarkodót az őrsre szállították, majd igazoltatás után a diplomatát útjára engedték. A londoni külügyminisztériumban két kínai diplomata botrányt rendezett. A kínai nagykövetség tanácsosát és egyik titkárát behívták a külügyminisztériumba bizonyos hivatalos közlések meghallgatása végett. A kínai tanácsos hosszú beszédben emlékeztetett a hongkongi angol hatóságok »fasiszta túlkapásaira«. A kínai tanács: s heves kifakadásokkal teli beszédének nem akart vége szakadni, sőt végül már kiabált. Erre a két kínai diplomatát kivezették a szobából, majd az épületből is. (MTI)