Somogyi Néplap, 1967. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)
1967-09-07 / 212. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 csütörtök, 1967. szeptember 7. Mind a négy válogatottunk győzött Magyarország—Ausztria 3:1 (1:0) Mintegy 60 000 néző óriási üdvrivalgása közepette Huber svájci játékvezető sípjelére kezdődött a mérkőzés a bécsi Práter- stadionban. A kezdeti osztrák rohamokat a 13. percben Farkas 18 méteres bombája törte meg, a labda azonban a felső lécen csattant. A magyar csapat fokozatosan lehiggadt, és több veszélyes támadást vezetett, a gólhelyzeteket azonban nem sikerült kihasználni. A 41. percben Bene jól ugrott ki, s bár szorongatták, a tehetetlen osztrák kapus mellett a jobb sarokba lőtt, 1:0. A második félidőre Mathosz helyett Göröcs jött ki. Jól folytatta a játékot a magyar csapat. A 47. percben Albert ic mek leadásával Farkas kitört ; védők között, és 10 méterről bal sarokba helyezte a labdát 2:0. Az osztrákok próbálkozta', de már elég kevés erejük volt. A 71. percben Varga villámgyorsan kiugrott őrzője mellett, é szinte lehetetlen szögből a lcr alá vágta a labdát, 3:0. Valósággal döntő fölénybe került c magyar csapat, a csatárok azon* ban nem törekedtek a fölény gólokra váltására. A 75. percben a játékvezető túl szigorúan Jl-es: ítélt a magyar csapat ellen, Koí büntetőjét azonban Tamás kitűnő vetődéssel kivédte. A 79. percben Hof 5 méterről szépített, 3:1. A várakozástól eltérően a 112. magyar—osztrák mérkőzést meglepően fölényesen, biztosan nyerte a magyar válogatott. Magyarország B—Karinthia 3:0 (3:0) G.: Szőke, Puskás, Dunai n. Magyarország utánpótlás— Ausztria utánpótlás 2:1 (0:0) G.: Fazekas, Németh, ill. Leit ner. Magyar ifj. válogatott— Osztrák ifj. válogatott 3:1 (1:0) 1 G.: Kozma (2), Dunai, ill. Riedl Vidéki sikerek az ÖHV megyei döntőjén Sok nehéz feladatot kellett megoldaniuk az ÖHV részvevőinek. A gyalogosok mezőnyében a kaposvári Pamutfonó-ipari Vállalat fiataljait látjuk a gerendán. A kaposváriaknak végül is meg kellett elégedniük a harmadik hellyel. Nagyszabású viadallá fejlődött az MHS által kezdeményezett, s évről évre szervezett összetett Honvédelmi Verseny. Kezdetben csak gyalogosok versengtek. Lefutották távot, dötték az akadályokat. Aztán csatlakoztak a motorosok is. Ma már a motoros ÖHV egyenrangú viadal az eredeti versennyel. Űj színfoltként a lövészcsapatok kapcsolódtak be e küzdelemsorozatba. Amikor az idén az MHS megrendezte megyei összetett Honvédelmi Versenyét, három különböző ágon is folyt a vetélkedés. Mint dr. Varga István, az idei versenyek főrendezője elmondta, a mostani megyei döntőt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére szervezték, bonyolították le az MHS szakvezetői. A tornán született jó eredmények azt tükrözik, hogy ez a tömegverseny mély gyökeret vert ma már a legkisebb falvakban is. A kis községek sportcsapatai nagyon ki tettek magukért. Az idei viadalon valamennyi számban vidéki csapat hódította el az elsőséget. Az ÖHV 1967. évi végeredménye: Gyalogosok: I. korcsoport: 1. Csurgói járás 6.29 p, 2. Nagyatádi járás 6.34 p. 3. Kaposvári járás 6.36 p. II. korcsoport: 1. Kaposvári Járás 9.59 p, 2. Tahi járás 10.22 p, 3. Kaposvár város 10.45 p. III. korcsoport: 1. Marcali járás 7.06 p, 2. Fonyód! járás 7.46 p, 3. Kaposvár 7.57 p. Nők 1. Marcali járás S.46 p, 2. Kaposvári járás 6.58 p, 3. Kaposvár 7.26 perc. Motorosok: 50 ccm: 1. Fóka (Marcali) 17.20 p, 2. Pécseli (Siófok) 17.59 p, 3. Farkas (Csurgó) 22.30 p. 125 ccm: 1. Sanyi (Marcali) 13.06 p, 2. Szalontai (Barcs) 14.03 p, 3. Borsos (Marcali) 14.05 p. 250 ccm: 1. Varjaskéri (Marcali) 14.44 p, 2. Majer (Siófok) 15.21 p, 3. Bellái (Kaposvár) 15.51 p 350 ccm: 1. Kovács I. (Siófok) 15.25 p, 2. Takács (Siófok) 17.17 p, 3 Dudís (Tab) 13.46 p. Lövészcsapatok: Ifjúságiak 1. Fonyód! járás 305 kör, 2. Kaposvári járás 278 kör, 3. Kaposvár 267 kör. (Egyéniben: 1. Gyergyák 88 kör, 2. Maza 80 kör, 3. Frank- berger 79 kör.) Felnőttek 1. Fonyód! járás 313 kör, 2. Barcsi járás 272 kör, 3. Kaposvári járás 247 kör. (Egyéniben: 1. Szárnyas 88 kör, 2. Darvas 83 kör, 3. Váradi 83 kör.) Tovább duzzad a Győr—MTK fegyelmi ügy A labdarúgó NB I legutóbbi fordulójában a Győri Vasas ETO a 90. percben (az MTK szerint a játékidőn túl) lőtt góllal 2:1 arányban legyőzte az MTK csapatát. Maga az éredmény nem váratlan, nem is rendkívüli. Ami azonban a győztes gólt követő percekben a pályán történt, már igen. Verekedés, dulakodás tarkította ezt a meccset. Az események bizony nem váltak dicsőségére a labdarúgó NB I-nek, s általában a magyar labdarúgásnak. Az MTK panasszal élt. Fáth játékvezető följelentést tett az MTK több játékosa ellen, akik a második gól után hajtóvadászatot indi tottak ellene a pályán. (?!) Az ügy az MLSZ Fegyelmi Bizottsága elé kprtilt, s a héten csaknem négvórás tárgyaláson próbálták tisztázni, hogy mi is történt tulajdonképpen Győrben. Kihallgatták Pécsi Bélát, a győriek '■•zakosztályvezetőlét, továbbá Sza- lót és Máthét, az ETO labdarúgóit. Heves Sándor és Bakos Antal, az MTK tisztségviselői, Nagy István. Csetényj, Jene! és Készéi MTTC- labderúgók és Fáth játékvezető szintén vallomást tettek. Mindezek ellenére nem sikerült az ügyben nyugvópontra jutni. A fegyelmi bizottság ügy döntött, hogy a tárgyalást elnapolja, mivel újabb tanúk kihallgatása vált szükségessé. TEKE A f(. Vákhp ütötte a legtöbb fát A megyei tekecsapatbejnokság második fordulójának mérkőzéseit bonyolították le e héten. Meglepetés most is akadt. A K. Helyiipar legyőzte a K. Vasas csapatát. Az is tneglepetéss/.ámba megy, hogy az Építők csak jobb faarányával tudta megadásra kényszeríteni a K. Vasutas együttesét. Az eléggé gyenge teljesítmények közül csak a Fáklya csapatának eredménye emelkedik ki. A héten a pedagógusok ütötték a legtöbb fát, de ők sem érték el a 2500-at. A forduló legjobbjainak teljesítménye is éppen csak meghaladja a 2600-at. K. Fáklya—K. Építők B 7:1 (2188:2147). K. Spartacus—K. Közút 7:1 (2462:2327). K. Építők—K. Vasutas 5:3 (2415—2373). K. Helyiipar—K. Vasas 5:3 (2322:2310) K. Fáklya B—K. Lendület 5:3 (2358:2257). A forduló legjobbjai: Somodi (K. Fáklya) 462. Szakály (K. Fáklya) és Németh V. (K. Fáklya) 437, Oláh (K. Spartacus) 426, Kapitány (K. Fáklya) 424, Hantal (K. Építők) 422. DOLGOZÓKAT FÖLVESZNEK Az Alsótekeresi Faiskola (up. Balatonvilágos) idénymunkára gyakorlott gépírót keres. Jelentkezés levélben. {6363) Super-Zetor-vezetőt fölveszünk. Erdei Termék Vállalat üzemvezetősége, Kaposvár, Ady Endre u. 25. (6356) Férfi dolgozókat kesztyűszabász munkakörbe felveszünk. A szak- képzettséggel nem rendelkezőket 6 hónapos átképzéssel betanítjuk. Jelentkezés Dombóváron a kesztyűgyárban, szeptember 15- ig. (6361) A Somogyjád és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet kereskedelmi osztály- vezetőt keres. A munkakör betöltéséhez szükséges követelmény: középiskolai végzettség és kereskedelmi szakmunkás képesítés. Jelentkezni lehet Somogyjá- don, a szövetkezet igazgatósági elnökénél, Somogyjád, Kossuth Lajos u. 1. sz. (117235) A SM Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat felvesz tmk- munkakörbe lakatosokat és villanyszerelőt. Jelentkezés a vállalat üzemeltetési osztályán, Kaposvár, Füredi utca 1. (117308) Gyakorlott gépkocsivezetőket Somogy m^gye területére azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lellet: 13. sz. AKÖV Kaposvár, Berzsenyi utca 1—á. sz. alatt a munkaügyi osztályon. Tmk-munkálioz villanyszerelőt felveszünk a csurgói sajtüzemhez. Jelentkezés Csurgón az üzemvezetőnél Közelebbi felvilágosítást a kaposvári Tejipari Vállalat műszaki osztálya is ad, Cseri út 4. alatt. (117304) Éjjeiőrt kaposvári telepünkre fe vészünk Je'entke és a telepve ető '' M jus 1. utca 50. alatt. Somcg megyei Ásvány- és Szik- vízipari Vállalat. (117306) A Kaposvári Közúti üzemi Vállalat Somogy megye, a tamási és domoóvári járás területén levő munkahe.yeire építőipari szak- és segédmunkásokat felvesz. Bérezés építőipari normák szerint, munkásszállást, munkahelyre szállítást, napi egyszeri étkezést térítés ellenében biztosítunk. Különélési pótlék családfenntartóknak napi 20,— Ft, nem családfenntartóknak napi 15 Ft. Jelentkezni lehet a kaposvári, nagyatádi, marcali, balatonszemesi, tabi, tamási építésvezetőségeinken és a vállalat munkahelyein. (117307) Vizsgázott kazánfűtőt azonnali belépéssel fölveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Somogy megyei Tanácsi Textilipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. utca 29. (117197) 3 éves gyakorlattal rendelkező főzőnőt azonnal felvesz a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum, Kaposvár, Dénesmajor. (117182) Kazánfűtőt állandó alkalmazásra felveszünk ÉM Épületasztalos-ipari és Faipari V. Kaposvár, Cseri u. 2. (117252> Több éves gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót alkalmazunk azonnal. Kaposvári TÜ- ZÉP Vállalat, Berzsenyi utca 21. Csak kaposvári lakosok jelentkezését kérjük. (117265) Takarítónőnek csökkent munkaképességű dolgozót azonna'i belépéssel felveszünk. Patyolat Vállalat. (1172 42) A Kaposvári Vas- és Fémipari vállalat fölvesz LAKATOS, HEGESZTŐ, FESTŐ-FÉNYEZŐ szakmunkásokat és FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Mező Imre u. 22. (6350) A Somogy megyei Faipari Vállalat vizsgázott kazánfűtőt azon- | nali belépésre alkalmaz. (88954) l A VBKM 11. sz. Villamossági Gyár vezető állású dolgozó mellé több éves gyakorlattal rendelkező gyors-gépírót keres felvételre, azonnali belépéssel. Jelentkezés a munkaügyi osztályon, Kaposvár, Mező Imre út. (6318) A Magyar Viscosa Gyár (Nyergesújfalu, Komárom megye) BERUHÁZÓI MUNKAKÖRBE ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖKET és ÉPÍTÉSZ- TECHNIKUSOKAT keres fölvételre a müszálfejlesztési program megvalósításához. Jelentkezés írásban vagy személyesen a gyár személyzeti osztályán. (6313) A Baromfifeldolgozó Vállalat és a Somogy megyei Húsipari Vállalat üzemi elfoglaltságra felvesz olyan általános iskolát végzett fiúkat, akik az iskolát 1966-ban vagy 1967-ben végezték eU Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Kaposvár, Vöröshadsereg u. 67. A 13. sz. AKÖV felvesz gyakorlott gépkocsivezetőket, segédgépkocsivezetőket és rakodókat. Jelentkezni lehet: 13. sz. AKÖV Kaposvár, Berzsenyi u. 1—3 sz. alatt. (88814) A 13. sz. AKÖV kaposvári, ba- latonboglári, siófoki, nagyatádi és csurgói telephellyel rakodókat vesz föl. A környező községekből a menetrend szerinti autó- buszjáratokon a munkába való be- és visszautazást díjmentesen biztosítjuk. Jelentkezés a fenti telephelyeken. (88821) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fölvesz vízvezetékszerelő és tetőfedő szakmába iparitanuló-oktatókat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Május 1. utca 52. sz. alatt. (117153) A Fővárosi 3. számú Építőipari Vállalat azonnalra felvesz kőműves, ács, vasbetonszerelő, segédmunkás, kubikos dolgozókat. Jelentkezés Siófok. Munkásőr u. H. építésvezetőségen. 41722) KAPOSVÁRIAK, SOMOGYIAK: Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kőműves és ács szakmunkásokat. ezenkívül segédmunkásokat felvesz építkezéseihez. Átlagkeresetek: kőműves 1800—3000 Ft-ig, ács 1850 Ft-tól 2000 Ft-ig, segédmunkás 1350 Ft-tól 2100 Ft-ig. Vidékiek különélési pótlékban részesülnek a kaposvári építkezéseken; családfenntartóknak napi 15, nem családfenntartóknak napi 10 Ft-ot íi/etünk. A vállalat székhelyén, Kaposváron kívüli építkezéseken család- fenntartóknak napi 20 Ft, nem családfenntartóknak napi 15 Ft jár. A különélési pótlék havonta 250—300, illetve 300—500 Ft a munkahéten felül. Üzemi konyha van, vidékieknek munkásszállót térítés ellenében biztosítunk. Indokolt esetben, megfelelő létszám esetén a kaposvári építkezésekre 60 km távolságon belül, a dolgozókat gépkocsival naponta hazaszállítjuk. Jelentkezés helye: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 5. sz., 2. sz. főépítésvezetőség. Siófok, Fő u. 200. sz., 3. sz. főépítés- vezetőség, Nagyatád, Acs u. 1—3. sz. (117223) A Budapesti Kőolajipari Gépgyár, Bp. XVIII., Gyömrői út 79—83. AZONNALI BELÉPÉSRE KERES műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre külszol- gálatos munkakörbe, központifűtés-szerelő, csőszerelő, vízvezetékszerelő, vasszerkezeti lakatos, hegesztő SZAKMUNKASOKAT ÉS FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Vidéki munkahelyeken ötnapos munkahét van. Munkásszállást, étkezést biztosítunk. Központi telephelyre felveszünk tmk vas- szerkezeti lemez- és géplakatos, hegesztő, villanyszerelő, hőszigetelő esztergályos szakmunkásoka' 2s férfi segédmunkásokat. Szűk ség esetén vidéki dolgozóink ré T.ére központi telephelyünkön s u-kisszállást biztosítunk. !<’ntkezés a vállalat munkaügyi ■ osztályán» 4800) I GYÁSZJELENTÉS Minden külön értesítés helyett tudatjuk, hogy Karsay Sándor, a szere Lett férj, apa testvér és nagyapa hosszú betegeskeöés után, eleiének 64. évében hirtelen elhunyt. Temetése szeptember 8-án, 14 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló családja. (837) * * * Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, Fekete János (Fila) hosszú szenvedések után 81 éves korában elhunyt. Temetése 7-én 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló felesége. (845) köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, testvérem és apósom, Horváth János temetésén részt vettek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk köszönetét. A gyászoló család. (6362) * * * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik Reiner Józsefeié temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. *117253) * * * Köszönetünket fejezzük ki a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat igazgatójának, dolgozóinak, párt- és szakszervezeti vezetőinek s mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk temetésén részt vettek, s bánatunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Gelencsér család. (84-8) Wartburg 900-as jó állapotban, alkatrészekkel eladó. Kaposvár, Ady Endre utca 13. ________(329) M atchless 350 acmes Qldaikocsis motor- kerékpár üzemképes állapotban 1500-ért eladó. Kaposújlak, Hunyadi u, 15. :117283) Eladó Trabant 500- as jó állapotban. Érdeklődni Kaposvár, Vörösmarty utca £9. Tóth. (833) Elcserélném dunaújvárosi kétszobás, összkomfortos lakásomat kaposváriért. Kassai, Kaposvár, Cseri út 29. __________________.823) E lcserélném dunaújvárosi első emeleti, másfél szobás, gázos, távfűtéses lakásomat hasonló na zy- ságú lakásra vagy családi házra Tabon, ill. Siófokon. Ajánlatokat «-Sürgős« jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. (774 L9) Mérlegképes könyvelő, több éves gyakorlattal, képesítéshez kötött munkakörbe állást változtatna. «-Precíz jeligén-*« cím a kiadóban (805) Eladó egy szoba- konyha-spájzos házrész azonnal beköltözhetően. Érdeklődni 10—2-ig Kaposvár, Rákóczi tér 10. (832) Szobás-konyhás, spájzos ház nagy kerttel beköltözhetően eladó. Kaposvár, Május 1. u. 81. ___________________(4360) K aposvár, Toldi Miklós utca 2. szám alatti kétszoba-össz- komfortos házrész fizetési kedvezménnyel eLadó.___________(117264) E gyszobás, összkomfortos új családi ház eladó OTP-köliosön- nel. Érdeklődni Ka- posvár, Bem utca 59. Nagy kertes családi ház beköltözhetően (két szoba, konyha, spájz, előszoba, egy különálló szoba, faház, disznóól) olcsón eladó. Kaposvár, Dán- kó Pista utca 48 _________________(117145) K aposvár, Toldi Miklós utca 17. számú háromszobás ház eladó. Érdeklődni ugyanott.________(88976) E ladó Kaposvár, Ivánfa-hegy 46. alatt 1000 n-öl föld, házhelynek és méhészetnek alkalmas. Érdeklődni Kaposvár, Nosz- lopy Gáspár utca 6. Posztóséknál. (117259) Eladó ház 300 n -öl telekkel. Egy kétszobás, összkomfortos lakás vétel esetén elfoglalható. Kaposvár, Füredi utca 18/a. _________________(117248) K ecel-hegy 4. dűlőben 440 n-öl szántóföld eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Füredi utca 77. alatt. _________________(117256) K aposváron, LonJca- hegy 16. számú szo- ba-konyhás ház 1300 n-öl szőlővel, mellék- épületekkel, présnáz- zal, felszereléssel eladó, esetleg kétszobás, nagy kertes házért elcserélhető. ________________(117247) É pítés alatt levő két és fél szobás, központi fűtéses társasházrész eladó. Ér- dekklődni Kapjsvár, Toldi Miklós utca 2. __________________(117623) Kaposváron vennék 10 000 Ft készpénzzel és havi 3—400 Ft törlesztéssel kétszobás, életjáradékos házat, pécsi szoöa- konyhás házfelügyelői lakást is adok megegyezéssel. Pécs. Alkotmány u. 5. (117246' Osztopán, Vörös- hadsereg u. 34. sz. családi ház melléképületekkel, 1200 n- öl telekkel, beköltözhetően, költözködés miatt sürgősen eladó. _____________(117260) T oponár, Vöröp- hadsereg u. 133. számú ház, istáno, p.j" ta, nagy telekkel, olcsón, beköltözheLően eladó.___________(117250) F onyódon villarész eladó. Érdekldni a fonyódi cukrászüzemnél._____________(117267) B eköltözhetően eladó két szobából, konyhából, nyárikonyhából álló ház 600 n-öl telekkel, buszmegállónál. Juta, Dózsa utca 41. _________________(117217) K ékes tv príma állapotban áron alul eladó. Kaposvár, Szegfű utca 26, (827) Szalagfűrész — gya- lúgéppel egybeépítve — eladó. Kaposvár, Ady Endre utca 13. ____________________(830) M ost vásárolt háromajtós Varia hár- masszekrény eladó. Érdeklődni Kaposvár 13-461 telefonszámon, Deliné.__________(117261) C serépkályha, régi formájú, zöld csem- péjű, jó állapotban, olcsón eladó. Érdeklődni a délutáni órákban Kaposvár, Ezredév utca 6. _________________(117245) E ladó 2 db szüretelőkád. Sebők József, Őrei.____________(11726?.) E ladó 1 db 5 éves tehén, 8 hetes bikaborjúval. Kiskorpád. Vörösmarty u. 19. ________________(117251) 10 0 kg-os hízót; sertés eladó. Kaposvár, Füredi utca 77. _________________(117251) 8 0/90 síkkötőgép kifogástalan állapotban eladó. Kaposvár, Fü- redj utca 77. (117255. Nagyatádon, Rákóczi út 20. számú ház beköltözhetöer eladó. _____________(4362) V ásárolnék bontásból származó beto:* kerítés elem eket oszlopokkal, 25 m hosz- I szúságig. Ajánlatokat 11-563 telefonszámra Budainé címre kérek^ _____________(117258^ B eton kútkáva kútházzal, hengerre, eladó. Kaposvár, Dobó István u. 21. Kertész. (117266) 700-as kisfogyasztásí j gépkocsi megbízás'oó eladó. Megtekintheti 18 óra után Kaposvár Cseri út 29. (730) 54 éves, MAV-nál dolgozó iparon (három intézetben levő gyermekkel) korban hozzáillő, gyermektelen nőt keres házasság céljából, kinek lakása van. Leveleket 828. számra a ki- adóba. _____________(828) 4 9 éves, magas, jó megjelenésű, intelligens, Jól kereső iparos férfi, 39—44 évig, jó alakú, elvált vagy özvegy csinos dolgozó asszony ismeretségét keresi házasság céljából. Kizárólag kaposvári magánosok írjanak. Fényképes leveleket 117282. számra a hirdetőbe. (117282) A Tabi Építő- és Vegyesipari Ktsz azonnali felvételre keres építőipari technikust, kőművesmestert MŰVEZETŐI munkakörbe Fizetés megegyezés szerint. (4353) Vésőgépünkre havi 200 óra kapacitásig ÉM Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 16. Tel.: 11-470. (6352) Reggel 7 órától este 7 óráig újsághirdetést felveszünk a Somogyi Néplap részére Dohánybolt (Latinka-ház) Május 1. utca 7. KÖZLEMÉNYEK A Magyar Államvasutak Pályafenntartási Főnöksége 1967. szeptember 2-től SIÓFOK—KAPOSVÁR vonalon, valamint szeptember 23-tól KAPOSVÁR—DOMBÓVÁR vasútvonalon a szokásos őszi vegyszeres gyomirtást végzi. Értesítjük a lakosságot, hogy a vasúti pályatesttől fokozott mértékben tartsák távol a gyerme- •eket és állatokat. A vasúti pályatesten egyébként sem szabad 'rrtózkodni idegeneknek. A méheket a permetezés idejére be eU zárni. A lepermetezett pályarészen 30 napig legeltetni ti- s, ugyancsak tilos a sarjú felhasználása is. (6360) Értesítjük a főzető gazdákat, hogy f. hó 15-én a toponári szeszfőzde megkezdi működését. A Kaposvári Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. (117293)