Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)

1967-08-11 / 189. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1967. augusztus ti. Választási komédia Dél-Vietnamban A dél-vietnami választási komédiáról közöl leleplező tényeket az AP amerikai hírügynökség saigoni tudósí­tója. A »választások« előkészüle­tei nem okoztak túlságosan nagy izgalmat vagy lelkese­dést az országban, amely fennállása óta szinte állan­dóan császárok és diktátorok uralma alatt élt Ky minisz­terelnök a kíséretében levő újságíróknak egyízben kije­lentette, hogy a vidéki lakos­ság 85 százalékának semmi­féle elképzelése sincs a je­löltekről vagy programjukról. A különböző pártok jelképei, amelyek a világon bárhol fontos szerepet játszanak, Vietnamban sorsdöntőek le­hetnek. Egy helyi választás során az egyik jelölt elsöprő győzelmet aratott, mivel egy eke szerepelt választási prog­ramja szimbólumaként. A pa­rasztok ezt családias jelnek vették, amely az otthonukra emlékezteti őkét. Egy másik jelölt, aki haladó göndolko- dása jellemzésére egy kaszá­lógépet választott, súlyos ve­reséget szenvedett, mivel sen­ki sem ismerte fel ezt a modern mezőgazdasági gé­pet. A választási kampány során ígérgetésekben egyik jelölt részéről sincs hiány. Phan Khac Suu, a nemzetgyűlés elnöke, volt államelnök ki­jelentette, hogy megválasz­tása esetén azonnal tárgya­lásokat kezdene minden szin­ten, tehát a DNFF-fel is. Egy másik jelölt azt ígérte, hogy leállítaná az Észak elleni bombatámadásokat. A válasz­tások szinte biztos győztese, Thieu államelnök ezekután szintén kénytelen volt kije­lenteni, hogy megválasztása esetén haladéktalanul tár­gyalásokat kezd Hanoival. SAIGAN Saigontól 530 kilométerrel északkeletre az amerikai he­likopteres gyorshadoszt'álv egyik egysége megütközött két partizánszázaddal. Az ösz- szecsapás során két amerikai meghalt, két helikoptert meg­semmisítettek és hármat megrongáltak. Az amerikai jelentés szerint a partizánok vesztesége hat fő volt A kilencórás csatában az ame­rikaiak 43 alkalommal intéz­tek légitámadást a partizánok ellen, akik földalatti alagút­rendszerben védekeztek. Néger sikerek az amerikai prébaválasztásokon A Mississippi államban tar­tott demoknatapárti próbavá­lasztások sarán a négerek több mint 100 év óta a leg­nagyobb sikert érték el. Az elnökjelöltet választó nemze­ti küldött kongresszusi és a helyi tisztségekre történő vá­lasztásokban több mint ötven néger legyőzte fehér ellenje- iöltjét. A négerek főleg a többségükben színesibőrűek lakta körzetekben érték, el sikerüket. Az állam kormányzói tiszt­ségéért folyó versenyben azonban a faji elkülönülés két prominens híve biztosan buktatta ki az öt további je- t löltet, köztük Barnett volt kormányzót. Augusztus 29-én újabb választást tartanak és ezen dől el, hogy a követke­ző évben melyikük indul a köztárasági párti jelölttel a kormányzói címért. A Newark-i gazdaságfej­lesztési bizottság főnöke egy televíziós interjúban szerda este bejelentette, hogy a múlthónapi néger zavargások, 9 700 000 dolláros kárt okoz­tak a városban. A detroiti rendőrség szer­dai- bejelentése szerint a jú­lius 23—27-ig tartó faji za­vargásoknak 43 halálos áldo­zata van: 34 néger és 9 fe­hérbőrű. Ez utóbbiak közül egy rendőr, két tűzoltó és egy nemzeti gárdista. (MTI) Az iráni választások végleges eredményei Csütörtökön az iráni par­lamenti választások belügyi választási bizottsága megtar­totta a záróülését és össze­gezte a szavazás végeredmé­nyeit. Nagy győzelmet ártott az uralkodó Üj Irán Párt. En­nek a pártnak a parlamenti frakcióját mától kezdve a szenátusban 30 választható szenátor közül 26 képviseli. Az alsóházban a párt kép­viselői 219 mandátumból 180-at, az a’kotmányozó gyű­lésben pedig 279 helyből 237 helyet szereztek meg. Az irán párt vetélytársa a Mar- dompárt három helyet szer­zett a szenátusban, harminc­kettőt az alsóházban és hu­szonnyolcat az alkotmányozó gyűlésiben. (MTI) Vasúti szerencsétlenség Dániában A dániai Odense közelében egy gyorsvonat beleirohant az ugyanazon a vágányon mozdonyhiba miatt veszteglő másik szerelvénybe. Az első jelentések szerint hatan a helyszínen meghaltak és a kivezényelt mentőosztagok által a kórházba szállítottak közül ötvennek rendkívül sú­lyos az állapota. Az Andersen szülőhelye­ként ismertté vált város, Odense és a közeli Marslev nevű városka között találha­tó viadukt közelében történt a szerencsétlenség. Az álló gyorsvonatnak 237 utasa volt. A mentőosztagok kétségbe­esett erőfeszítéseket tesznek a vonatroncsok közt megma­radt utasok megmentésére. (MTI) Az NDK visszautasítja Bonn újabb beavatkozási kísérletét Az NDK illetékes szervei visszautasították a bonni kor­mány kísérletét, hogy a pos­tai és táviróforgalom nem­zetközi elszámolása kérdésé­ben beavatkozzék az NDK belső ügyeibe. Az NDK kormánya még a múlt év noverrtberében jegy­zékben javasolta az ameri­kai, a brit és a francia kor­mánynak, hogy a megszállás idejéből fennmaradt nyugat­berlini »nemzetközi posta- és táviróforgalmat elszámoló szövetségi irodát« ez év ja­nuár 1-vel szüntessék meg. Miután a javaslat válasz nél­kül maradt, az NDK értesí­tette az egyes országok pos­tai szerveit, hogy ez év ja­nuár 1-től kezdve közvetle­nül fogja velük elszámolni a posta- és táviróforgalom költségeit. Ezt a legtöbb or­szág tudomásul vette. A bon­ni pootaügyi minisztérum azonban szembeszállt az NDK-nak ezzel a lépésével és a »kizárólagos képviselet elve« alapján jogot formál 3rra, hogy az NDK postai hatóságai nevében is a szu­verenitást sértő szövetséges ellenőrzési rendszer fenntar­tását követelje. Az NDK kor­mánya visszautasította Bonn álláspontját és postai szervei a jövőben is közvetlenül fog­ják rendezni az egyes orszá­gokkal a posta- és távirófor- galom elszámolását. (MTI) hírek Madagaszkáron betiltották a miniszoknya és minden olyan ruházat viselését, amely az illembe és a mada- gaszkári szokásokba ütközik. A rendelet megszegőit 100— 5000 frankig terjedő bírság­gal és esetleg tíznapi börtön­nel lehet sújtani. Az indiai Madras államban ahol vasárnap egy vidám tár­saság tagjai lakkfestéket it­tak likőr helyett, a mérge­zés következtében szerdán további 43 ember meghalt, aminek folytán a mérgezés halálos áldozatainak száma három nap alatt 96-ra emel­kedett. Santiago de Chilétől 100 kilométernyire északkeletre Loimache városban szerda este sziámi ikrek születtek. A két kislány a hasánál van Összenőve. Az újszülötteket azonnal Santiagóba szállítot­ták, ahol az orvosok meg­vizsgálják, hogy szét lehet-e választani őket. De Gaulle beszéde nemzetközi kérdésekről De Gaulle tábornaok, a Francia Köztársaság elnöke csütörtökön este beszédet mondott a rádióbdn és a te­levízióban. Hangsúlyozta, hogy a francia politika leg­főbb célja a béke megőrzé­se. Ez az oka annak, hogy >az elfogult eszmékkel és* Irányzatokkal szemben mi a iíelet-Európával fennállott veszélyes, feszült viszonyt szívélyes és gyümölcsöző kapcsolatokra cseréltük fel. Mi elítélünk bármely állam ■'észéről minden katonai in­tervenciót, mint amely teljes határozottsággal megy vé' be Délkelet-Ázsiában és a Kö­zel-Keleten, mert magúban rejti a gyors tovaterjedés kockázatát.« De Gaulle elnök a továb­biakban megjegyezte, hogy Franciaország, amikor kilé­pet a NATO katonai szerve­zetéből, megszabdult az Egyesült Államokkal szem­beni alárendeltségtől. Ilymó- lon Franciaország számára megszűnt az a kockázat, hogy belekeveredhet egy esetleges konfliktusba, amely őt nem is érinti. — Franciaország — fűzte hozzá De Gaulle —, amikor elhagyta a tömbök rendsze­rét, lehet, hogy jelt adott az általános evolúcióra a nem­zetközi enyhülés irányában, és ha az atlanti alárendelt­ség híved el is ítélik ezért, íz emberek tömegei világ- zerte igazat adnak Francia- rszágnak és tisztelik. — Minthogy Amerika és a Szovjetunió, amelyek terüle­tük nagyságát, lakosságuk szá­mát, tartalékaikat, nukleáris erőiket tekintve kolosszális hatalmak; állandóan versen­genek egymással — mondot­ta De Gaulle —, természete­sen mindketten tömböt te­remtettek. A »hanyatlás apostolait« elképeszti és felháborítja az a tény, hogy Franciaország, amely nem mondott le az angolszász nemzetek iránti barátságról, tisztán francia álláspontot foglalt el az olyan kérdésekben, mint a vietnami háború és a közel- keleti konfliktus, vagy egy valóban európai Európa meg­teremtése, vagy az a meg­rázkódtatás, amelyet a hat ország közössége számára I jelentett volna Anglia és négy-öt más állam felvétele, vagy a Kelethez fűződő kap­csolatok. Franciaország azon­ban folytatni szándékozik politikáját, amely a haladás, a függetlenség és a béke biztosítására irányul. (MTI) Elkeseredett harcok Kínában Japán sajtótudósítók pekin­gi jelentéseikben csütörtökön arról számoltak be, hegy Kí­nának a Szovjetunióval ha­táros északkeleti iparvidékén az elkeseredett harcok meg­bénítják a termelést. így Smith kontra Smith A z egyik Smith-nek lan a keresztneve, Rhodesia miniszterelnöke, meggyőződéses és konok faj­gyűlölő, és 1965. november 11-én törvénytelenül függet­lenítette országát Nagy-Britanniától csak azért, hogy ne kelljen a rhodesiai színesbőrűek fokozatos egyenlőségét előirányzó alkotmányt bevezetnie. A másik Smith-nek Malcolm a keresztneve, 49 éves és mostanáig Salisbury egyetlen napilapja, a Rhodesia Berald főszerkesztője volt. Arról nevezetes, hogy ő az egyik legelszántabb ellenfele névrokonának, kezdettől fogva harcol ellene, de most más módját választotta a küzdelemnek. Bejelentette, hogy megválik lapjától, s Angliában telepedik le. Malcolm Smith jó viszonyban volt Rhodesia korábbi miniszterelnökeivel. Sir Roy Welenskyvel és Sir Edgar Whitehead-del. Tulajdonképpen mérsékelten konzervatív politikai nézeteket vall. régimódi, angol típusú liberaliz­musa azonban a mai Rhodesiában már valósággal vörös­nek számít. Az újságíró Smith mostanáig megpróbált. harcolni a miniszterelnök Smith szigorú lapcenzúrája ellen. A cenzú­ra által törölt cikkek, cikkrészletek helyét ugyanis nem töltötte be más anyaggal, hanem üresen hagyta, hogy ha már a beavatkozás ellen nem is tud tenni, legalább min­denki előtt demontsrálja a fajvédők cenzúrájának műkö­dését. És felajánlott egy szobát — ironikus gesztus — a szerkesztőség helyiségeiben a cenzoroknak. »így legalább megtakarítanánk az anyagok postán küldözgetését.’« — mondta. Kapott is naponta névtelen leveleket és telefonokat. »Jóakarói« hol »koffer-imádónak«, hol »rosszul álcázott kommunistának«, hol »Rhodesia és a rhodesiai függet­lenség esküdt ellenségének«, hol pedig »árulónak, a fehér ember kiárusítójának« nevezték, de mindenesetre csak­nem minden alkalommal biztosították róla, hogy rövide­sen valamilyen módon végeznek vele. Másfél évi küzdelem után Malcolm Smith úgy talál­ta, hogy Salisburyben többet nem tehet. lan Smith-t — saját »pályáján« — egyelőre nem tudja legyőzni. Amel­lett lapjának, a Rhodesia Herald-nak a tulajdonosai is jobbnak látták, ha távozik. Malcolm Smith tehát áttele­pült Londonba. Onnan kívánja folytatni a harcot névro­kona, Ian Smith — a miniszterelnök ellen. A Smith kontra Smith párviadalban Malcolm mögött áll az em­beri egyenlőség minden híve. A fajgyűlölő Ian-nak buk­nia kell. B. T. például Kína egyik legna­gyobb vas- és acélközpontjá­nak, Ansannak az olvasztó- kemencéi nem működnek, a városban harcok folynak a hadserg, a rivális forradalmi csoportok és Mao ellenfelei között A helyzet olyan sú­lyos — írja a pekingi tudó­sításokat ismertető Reuter —, hogy a Kínai KP elhatároz­ta, különmegbízottként Kuan Fenget, a központi »kulturá­lis forradalmi« csoport egy tagját küldi ki a helyszínre, hasonlóképpen ahhoz, • hogv elküldte megbízottját a kö­zép-kínai Vuhanba is, ami­kor a múlt hónapban ott ha­sonló csatározások folytak. A Tokio Simbun pekingi tudósítása szerint Liaoning tartományban szintén össze­csaptak Mao ellenfelei és forradalmi erők, a harcban a hadsereg egységei is bele­keveredtek. Végül a Reuter idézi Hongkongba érkezett \utasok beszámolóját, amely szerint zavargások vannak Kuang- csouban (Kanton) is, ahol az egymással szembenálló cso­portok »halálosztagai« cir­kálnak az utcákon éjszaka. (MTI) Áttekinthetetlen a nigériai helyzet A Kaposvári Cukorgyár értesíti mindazon vidéki és helybeli férfidolgozókat, akik az 1967. szeptember 4-én induló répafeldolgozási üzem alatt munkát kívánnak vállalni, jelentkezzenek a gyár alsó bejáratánál 1967. augusztus 13-án reggel 8 órakor megtartandó üzemi felvételen A felvételen nem kell megjelenni azoknak a dolgozók­nak, akik a gyár felszólítására levelezőlapon visszaiga­zolták f. évre szóló munkavállalásukat és a felvételi je­gyet, valamint az orvosi rendelésre szóló igazolásukat le­vélben vagy személyesen már megkapták. KAPOSVÁRI CUKORGYÁR (6260) Az enugui rádió Dahomey- ben lehallgatott adása ismer­tette a biafrai főhadiszállás egy közleményét, amely be­jelentette, hogy »a biafrai hadsereg felszabadította Ni­géria közép-nyugati tartomá­nyának lakosságát a hauszák és a fulanik imperializmusa alól«. Ä közlemény szerint emberéletben nem esett kár, a biafrai csapatokat a lakos­ság mindenütt lelkesedéssel fogadta és az egész vidék már a felszabadító csapatok ellenőrzése alatt áll. A rádió közölte azt is, hogy a közép­nyugati felszabadító hadse­reg parancsnokává Adebanjo Adebukulát nevezték ki. Az UPI tudomása szerint Ade- bukula nem tagja az ibó törzsnek, amely Biafra és a közép-nyugati tartomány la­kosságának többségét alkotja. LONDON Ä brit kormány csütörtök reggel közölte, Nagy-Britan- niából kisebb mennyiségű fegyverszállítmányt indítottak útnak Nigériába. A nemzet- közösségi ügyek minisztériu­mának szóvivője elmondotta, hogy Nigéria mindig is Ang­liában szerezte be fegyvereit, tehát ez a szállítás is a nor­mális keretek közé tartozik. A fegyverek »védelmi« ter­mészetűek. (MTI) Ma hajnalban ért véget a havannai értekezlet Osvaldo Dorticos elnök sze­mélyesen avatkozott be szer­dán a havannai értekezlet ülésén két elfogott CIA-ügy- nök kihallgatásába és felszó­lította Johnson elnököt, pró­bálja njegcáfolni, hogy az ügynökök a CIA emberei — jelentik a nyugati hírügynök­ségek. Az ügynököket az értekez­let délutáni ülésén mutatták be a havannai tanácskozás küldötteinek és a világsajtó képviselőinek, köztük az amerikai újságíróknak. A ku­bai hatóságok közszemlére tették az elfogott ügynökök­nél talált kémfelszerelést is, ennek ellenére a nagy ameri­kai polgári lapok tudósítói megpróbálták kétségbe von­ni, hogy az ellenforradalmá- rok az amerikai kémszervezet megbízásából cselekedtek. Ekkor a kubai elnök egyen­ként megkérdezte az ameri­kai újságírókat, személyesen meggyőzte-e őket az elfogott ügynökök vallomása és a be­mutatott bizonyítékanyag. A National Guardian, a Wor­ker és a Ramparts című la­pok tudósítói igennel vála­szoltak, a. Life és a Look munkatársai viszont kitérő választ adtak, hangoztatva, hogy mint újságíróknak, sze­mélyesen nem kell ítéletet mondaniok, csak tudósitaniok arról, amit látnak. Dorticos ekkor feléjük fordulva kije­lentette: »Ha még kételyeik vannak, további felvilágosí­tásokat kérhetnek a ClA-tól és Johnson elnöktől, akit felszólítok, hogy válaszol­jon-«. A két elfogott ellenforra­dalmár egyébként azt vallot­ta, hogy pénteken éjszaka indult el Miamiból és va­sárnap este fogta el őket egy kubai őrjárat. Feladatuk az volt, hogy segítsenek egy harmadik CIA-ügynöknek abban, hogy Kubába jusson. A havannai szolidaritási értekezlet záróülésére ma­gyar idő szerint pénteken hajnalban kerül sor és azt várják, hogy ezen Fiedel Castro kubai miniszterelnök mond beszédet. Csütörtökön délután a plenáris ülés elé terjesztették az értekezlet határozatait. A politikai ha­tározat, mint ismeretes, azt hangoztatja, hogy a latin- amerikai forradalmi mozga­lom fő útja a gerillaharc, és a többi harci formáknak is ezt kell előkészíteniük. (MTI) V

Next

/
Thumbnails
Contents