Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)
1967-08-02 / 181. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK} iBAi 50 TOLtB Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJ A XXIV. évfolyam 181. ezám. T tNtrZF.T •) f. 1967. augusztus 2., szerda A MAI SZAMUNK TARTALMÄBÖLs A régieké a szó (3. oj ÖTEN A SZÁZEZERBŐL (5. o.) Szabad a pult mögé néznünk? (6. o.) A KISZ VII. KONGRESSZUSA UTÁN Sokrétű feladat vár megyénk fiataljaira Ülést tartott tegnap a KISZ Somogy megyei bizottsága.. Stier Sándor, a megyei KISZ-bizoliság első titkára a KISZ VII. kongresszusának határozataiból a megyénk fiatalságára háruló legfontosabb feladatokról tájékoztatta a bizottság tagjaik Elmondta, hogy a szocializmus teljes fölépítésének programja tükrözi az ifjúság érdekeit, jó föltételeket biztosít ahhoz, hogy az ifjúsági szövetség továbbra is eredményesen töltse be hivatását. Ám ez a program és az ifjúság igénye növekvő követelményeket állít a KISZ elé: egyrészt azt, hogy a párt vezetésével, a marxizmus—le- ninizmus szellemében nevelje és mozgósítsa a fiatalokat, és közvetítse véleményét a párthoz; másrészt hatékonyabban képviselje a magyar ifjúságot az állami és tömegszervezeti szervek előtt, s védje a fiatalok törvényekben és rendeletekben biztosított jogait. A KISZ munkájának, fő területe továbbra is az ifjúság szocialista és hazafias szellemű nevelése, ezt segíti elő a kapcsolat elmélyítése a honvédségi KlSZ-szervezetekkel, az MHS-sel. A feladatok között említette a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára való felkészülést, a VIT előkészítését, a Vádoljuk az imperializmust akció folytatását, a KPM megalakulásának és a magyar kommunista ifjúsági mozgalom megszületésének 50.; Lenin születésének 100. és a hazánk felszabadulásának 25. évfordulójára való méltó felkészülést. A politikai oktatás idei fő célja, hogy a fiatalok megismerjék a marxizmus klasszikusainak műveit, forradalmi hagyományainkat és megyénk ifjúmunkás hőseinek életét. Arról is beszélt az első titkár, hogy az eszmei-politikai nevelőmunka hatékony eszköze a KISZ termelést segítő tevékenysége. A továbbfejlődés útját a kongresszus így határozta meg: »Készüljünk fel a szocializmus teljes fölépítésére, küzdjünk az újért, a korszerűért, vegyünk részt a harmadik ötéves terv célkitűzéseinek megvalósításában.« A KISZ feladata, hogy tudatos aktivitásra, öntevékenységre és fegyelemre nevelje az ifjúságot, s e cél elérésének rugói a legjobb KISZ-tagok legyenek. Az ifjúsági szövetség termelési mozgalmai a szocialista munkaverseny sajátos formái. A versenymozgalmak mellett az iparban dolgozó KISZ-fiatalok legfőbb feladata lesz a jövőben, hogy kezdeményezéseikkel segítsék a műszaki fejlesztést, küzdjenek a korszerű, jó minőségű, versenyképes termékek előállításáért. A mezőgazdaságban dolgozó KISZ-szervezetek feladata egyre nagyobb és bonyolultabb. Leginkább a fiatalok falun tartásában és kulturális igényeik kielégítésében számít rájuk a párt, a társadalom. Javaslataikkal szorgalmazzák a folyamatosabb munka- lehetősége, a magasabb jövedelem biztosítására, a fejlettebb üzem- és munkaszervezési formák, a munkakörülmények javítására irányuló törekvéseket. Megkülönböztetett figyelmet szentel a jövőben az ifjúsági szövetség arra, hogy könnyítsen az iskolából kikerülő fiatalok elhelyezkedési és pályaválasztási gondjain. A kongresszus állást foglalt a KISZ-lakásépítési akció továbbfejlesztésében is. Az ifjúsági szövetség kommunista és tömegszervezeti jellegének erősítéséről szólva arról is beszélt az első titkár, Véget ért a nemzetközi táborozás Siófokon (Tudósítónktól.) A Munkaügyi Minisztérium siófoki 4-es számú szakmunkásüdülője július 23-tól nemzetközi tábornak adott helyet. Csereüdülés keretében Lengyelországból 68, Csehszlovákiából 108, a Német Demokratikus Köztársaságból 111, a hazánkban tanuló afrikai fiatalok közül 20, ezenkívül 130 magyar fiatal vette birtokába a festői környezetben fekvő, minden kényelemmel felszerelt üdülőt. Az itt eltöltött idő alatt az öt nemzet fiataljai kitűnően érezték magukat. Közös, kulturális és sportrendezvényeket, vetélkedőket, népek barátsága estet tartottak. Tánczene- és énekkarok adtak nekik műsort. Hajókiránduláson vettek részt, és ismerkedtek a magvar tenger nevezetességeivel. Tegnap véget ért a nemzetközi táborozás, s ebből az alkalomból műsoros búcsúestet rendeztek. Gál József táborvezetó mondott búcsúbeszédet, köszönte meg a kultúr- és sportműsorokban részt vevők fáradozását, majd a csoportoknak oklevelet és kiváló .. iparitanuló-jel- vényt nyújtott át; a csoportok tagjai pedig balatoni emléktárgyat kaptak. A búcsúesten a külföldi csoportok vezetői köszönetüket fejezték ki a Munkaügyi Minisztériumnak azért, hogy lehetővé tette számukra a sok élményt nyújtó nyaralást, ‘amely a népek közötti barátság elmélyítését is szolgálta. A nemzetközi tábor fiataljai ma utaznak el Budanestre, s, néhány napig a főváros nevezetességeivel ismerkednek, majd visszatérnek hazájukba. Ez alatt az idő alatt csereüdülésként magyar fiatalok, szakmunkástanulók az NDK-ban és Lengyelországban töltötték szabadsn<vh',t augusztus 4-én pedig Csehszlovákiába indul egy magyar csoport üdiilésr*, __ hogy a KISZ-szervezetek a. jövőben fordítsanak nagyobb gondot a fiatalok rendszeres tagfelvételére, törekedjenek arra, hogy növekedjék a KISZ-ben a 20 éven felüli fiatalok száma. Az ifjúsági szövetségben minden olyan fiatalnak helye van, aki elfogadja a KISZ szervezeti szabályzatát, és kész tevékenyen részt venni célkitűzéseinek megvalósításában. A KISZ- szervezetek a jövőben állítsanak magasabb követelményeket a tagok elé, és segítsék elő, hogy a KISZ-ben eltöltött évek során kommunista fiatalokká váljanak. Ite^kezdődétt a khartűmi értekezlet Kedden a hajnali órákban hét arab ország külügyminisztere érkezett Khartúrruban, az arab külügyminiszteri értekezlet színhelyére. A szudáni fővárosban tartózkodik Mahmud Riad, Nasszer elnök külpolitikai tanácsadója, Ibrahim Makhusz szíriai, Georges Hakim libanoni, Ahmed Bisti líbiai, Mohamed Abdul Aziz Szalam jemeni, Ahmed Tukan jordániai külügyminiszter, valamint lszmail Khairallah iraki megbízott külügyminiszter. Az arab külügyminiszterek különrepülőgépén érkezett Khartúmba Hasszuna, az Arab Liga főtitkárx Az arab külügyminiszterek tanácskozásának napirendjén a kairói A1 Ahram szerint a következő pontok szerepelnek: O Az ENSZ-közgyülés rendkívüli ülésszakának eredményei. O Az arab országok erőfeszítéseinek egybehangolása az agresszió következményeinek felszámolására. Az olajembargó fenntartása az Izraelt támogató országokkal szemben. © o Japán nagykövetek értekezlete Kölnben Kölnben kedden délelőtt megkezdődött a japán diplomaták értekezlete, amelyen Miki Takeo külügyminiszter elnökletével 26 nagykövet — elsősorban Japánnak az európai országokban akkreditált diplomatái, de több nem európai országban szolgálatot teljesítő nagykövet, így Japán washingtoni nagykövete is — vesz részt Miki külügyminiszter hétfő este érkezett az NSZK-ba. Megérkezésekor a frankfurti repülőtéren adott nyilatkozatában röviden utalt arra, hogy több európai szocialista országban tett 12 napos látogatás után, amelynek utolsó állomása Budapest volt, érkezik az NSZK-ba, ahol előreláthatólag augusztus 4-ig marad majd. Jóllehet látogatásának elsődleges célja a nagykövetek értekezletén való részvétel, alkalmat talál arra, hogy nem hivatalos megbeszéléseket folytasson Brandt nyugatnémet külügyminiszterrel, akivel annak ez év májusában Japánban tett látogatásakor már személyesen is megismerkedhetett. Repülőtéri nyilatkozatában Miki Takeo kijelentette, moszkvai tárgyalásai során az a vélemény alakult ki benne, hogy a Szovjetuniónak az NSZK-val kapcsolatos politikája változatlan. (MTI) ÉPÜL A FERENCVÁROSI HÁZGYÁR Szeptember 1-én egyes részlegeiben már termel a ferencvárosi házgyár. Az automatikus"! műkMő, nagyteljesítményű házgyár január elsejétől már teljes kapacitással dolgozik. Képünk: Részlet az épülő házgyárból. (MTI-íotó — Fényes Tamás, felvétele) A külföldi katonai támaszpontok felszámolása az arab országok területén. © Hosszú lejáratú terv kidolgozása az arab országok katonai, gazdasági és politikai együttműködésének erősítésére. Az AFP jelentése szériáit a külügyminiszteri értekezleten Ahmed Sukeiri, a Palesztinái Felszabaditási Szervzet vezetője is felszólal és benyújt egy határozati javaslatot, amely sürgeti a népi ellenállási mozgalom támogatását a megszállt palesztinai területeken. Sukeiri indítványozza majd a gazdasági és kulturális kapcsolatok teljes megszakítását az Egyesült Államokkal, Nagy-BritanniávaL, az NSZK-val és mindem olyan állammal, amely ellenséges magatartást tanúsított az ENSZ közgyűlésén az arab államokkal szemben. Sukeiri javaslatai között szerepel a Német Demokratikus Köztársaság diplomáciai elismerése és az, hogy az arab országok sürgessék az ENSZ székhelyének áthelyezését a francia fővárosba. A szudáni fővárosban, a Nílus-parti köztársasági palotában megnyílt az arab országok külügyminisztereinek rendkívüli értekezlete. Kedd délután 17.00 órakor egyedül az algériai küldötteit számára fenntartott székek maradtak üresen a köztársasági palota nagy tanácstermében. (Az algériaiak csak ma érkeznek.) Sorra helyet foglaltak a patkó alakú asztal mellett az arab országok külügyminiszterei. Részt vesz az értekezleten megfigyelőként Hasz- szuna, az Arab Liga főtitkára ás Sukeiri, a Palesztinai Fel- szajbaditási Szervezet elnöke is. Várják a tanácskozásra Makkavit is, a Megszállt Déliemen Felszabadítása Frontja 'FLOSY) vezetőjét. Mohamed Ahmed Mahgub szudáni miniszterelnök és külügyminiszter megnyitójában rámutatott arra, hogy a június 5-én az arab országok rilen indított izraeli fegyveres agresszió nemcsak arab terü- 'etek ellen irányult, hanem az arab nemzetet is támadta. Kijelentette, hogy Szudán az arab államfők jövendő csúcs- találkozójától várja a közös intézkedéseket az arab nemzet tekintélyének helyreállítására. Ezután Sukeiri javasolta, hogy a rendkívüli tanácskozás elnökévé a szudáni kormányfőt válasszák meg. A javaslatot egyhangú tapssal elfogadták. A rendkívüli tanácskozást ezután zárt ajtók mögött folytatták. (MTI) A Johnson -bizottság első ülése Az a 11 tagú vizsgálóbizottság, amelyet Johnson elnök az amerikai városokban lezajlott faji zavargások hátterének tanulmányozására, a szükséges következtetések levonására és a megfelelő intézkedések kidolgozására állított fel, kedden megtartotta első ülését. A bizottság tanúvallomásokat hallgatott meg arról, hogy milyen mértékben tudta ellenőrzése alatt tartani az eseményeket a nemzeti gárda. Kormánytisztviselők azokról a szociális intézkedésekről számoltak be, amelyeknek feladata lenne az amerikai nép szegénységben élő rétegeinek megsegítése. Polgárjogi szakértők a véres eseményeket részben szociális tényezőknek tulajdonítják. (MTI) Washingtonra is átterjedtek a négertOntetések Milwaukee-ban enyhült a légkör Hosszú évek óta első ízben az amerikai »forró nyár« a többségében néger lakosságú szövetségi fővárost, Washingtont is hatalmába kerítette. A Reuter iroda kedden reggel gyorshírben jelentette, hogy nem egészen két kilométernyire a Fehér Háztól négerek és karhatalmi erők tűzharcot vívtak. Az amerikai elnök rezidenciájától északkeletre fekvő útkereszteződésnél a rendőrök fedezékbe menekültek. A város egy másik pontján a tűzriasztásra kivonuló rendőröket és tűzoltókat a néger tüntetők palackokkal és kövekkel verték visz- sza. Legalább 50 embert letartóztattak. Hét helyről je- 'entettek tüzet. A rendőrség szóvivője később azt állította, hogy a Fehér Ház környékén nem volt tűzharc, s a szemetes- vödrökben robbanó petárdák hangját tévesztették össze viskaropogással. Az elnöki •«zidencia kömvékén három '■rán át tartottak a négertüntetések. A megmozdulásnak nagy létszámú rendőri erő és a hirtelen támadt zápor vetett véget. Milwaukee városban, ahol lezárták a repülőteret, elvágták a várost a külvilágtól és 24 órás kijárási tilalmat rendeltek el, kedden reggel megint lövöldözés volt a néger negyedben. Délben Milwaukee város polgármestere feloldotta az Egyesült Államok történetében példátlan 24 órás kijárási tilalmat, amely valóságos kísértetvárossá tette a zavargás dúlta helyet. Ezzel — mint az UPI írja — »a faji béke helyreállt«, de Wisconsin legnagyobb városát továbbra is 6700 rendőr és nemzeti gárdista ellenőrzi. A milwaukee-i North Side, a néger gettó »robbanása« következtében két nap alatt három néger tüntető halt meg és több mint száz megsebesült. Miután a légkör enyhült; a városba vezető őrszágutákról is elutávolíto+ták a szS- gesdrót akadályokat: Mile waukee ismét járható 14 Egyesült Államok polgári-a számára. (MTI)