Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)

1967-08-04 / 183. szám

F!tAd PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) Ara ■ 50 mite SomogyiHéplaa MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ A XXIV. évíolyam 183. szám. # 1967. augusztus 4., péntek A MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: A lehetőségek nagyobbak (3. o.) ÖTEN A SZÁZEZERBŐL (5. o.) Az első lépések a MEZŐBER-nél (6. o.) } int te? •) Fontos döntéseket liozott Aczél György elilán a Minisztertanács ogyban A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Min i sztár tanács csütörtökön ülést tar­tott.- A külügyminiszter előterjesztése alap­ján úgy határozott, hogy a kambodzsai ki­rályi kormány felhívására kormánynyilat­kozatban válaszol. A Minisztertanács megtárgyalta az or­szággyűlés legutóbbi ülésszakán a képvise­lők felszólalásában elhangzott észrevétele­ket és javaslatokat. Felhívta 0/ illetékes minisztereket és az országos hatáskörű szer­vek vezetőit, hogy vizsgálják meg a javasla­tok megvalósításának lehetőségeit, s te­gyék meg a szükséges intézkedéseket. A művelődésügyi miniszter előterjesztésé­re a kormány határozatot hozott arra, mi­ként alkalmazzák az új gazdasági mechaniz­mus elveit a művelődésügy terén. A Minisztertanács Tanácsszervek Osztá­lyának vezetője, a pénzügyminiszter és az Országos Tervhivatal elnöke együttes elő­terjesztése alapján a kormány határozatokat hozott a tanácsok végrehajtó bizottságai szakigazgatási szerveinek irányításáról, a ta­nácsok gazdasági tevékenységével összefüg­gő hatósági jellegű feladatok jogszabályi rendelkezéséről, valamint a k ülönböző szintű tanácsok és tanácsi szervek gazdasági fal­adatairól. A kormány megtárgyalta és tudomásul vette a Magyar Honvédelmi Sportszövetség Országos Elnökségének azt a javaslatát, hogy a Magyar Honvédelmi Sportszövetség jog­utódaként megalakul a Magyar Honvédelmi Szövetség. A Minisztertanács köszönetét és elismerését fejezte ki az MHS szerveiben dolgozó aktivistáknak fáradságot nem isme­rő, lelkes munkájukért, s felkéri őket, hogy a Magyar Honvédelmi Szövetségben folytas­sák tovább értékes tevékenységüket. A Szakszervezetek Országos Tanácsa el­nökségének javaslatára a kormány módosí­totta a dolgozók társadombiztosítási nyugdí­jára vonatkozó jogszabályok egyes rendel­kezéseit. Az ‘építésügyi és városfejlesztési minisz­ter beszámolt a szociális követelményeknek meg nem felelő lakótelepek fokozatos fel­számolására tett intézkedésekről. A Minisz­tertanács a jelentést tudomásul vette és az ilyen telepeken élő családok lakáshelyzeté­nek, élet- és munkakörülményeinek további javítására határozatot hozott A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt A magyar kormány nyilatkozata Kambodzsa területi sérthetetlenségéről A Magyar Népköztársaság kormánya a nemzetközi bé­ke és biztonság erősítését szem előtt tartva, nagyra ér­tékeli a Kambodzsai Király­ság következetes semlegessé- gi politikáját A magyar kor­mány teljes mértékben egyet­ért a Kambodzsai Királyság és a khmer nép erőfeszítései­vel, hogy megvédi szuveré- nitását, függetlenségét és te­rületi integritását az agresz- szív imperialista mesterkedé­sekkel szemben. Ez az állás- foglalás jutott kifejezésre a magyar országgyűlés külügyi bizottságának a Kambodzsai Királyi Tanács és Nemzet­gyűlés felhívására 1964. júni­us 12-én közzétett nyilatkoza­tában is. A Magyar Népköztársaság kormánya támogatja a Kam­bodzsai Királyságnak a dél­kelet-ázsiai népek tartós bé­kéje és biztonsága megterem­tésére irányuló törekvéseit, s a kambodzsai királyi kor­mány felhívására válaszolva, kinyilatkoztatja: teljes^ egé­szében elismeri a Kambodzsai Királyság • területi sérthetet­lenségét jelenlegi határain be­lül. Előadás Kaposváron, látogatás Balatonbogláron Az új mechanizmus feladatai a művelődésügy terén A művelődésügyi minisz­ternek a kormány ülésen megtárgyalt előterjesztése megállapította, hogy a kultu­rális ágazatnak az oktatás­nevelést, a népművelést és a művészeti tevékenységeket felölelő szakterületein az új gazdasági mechanizmus mód­szereit a sajátos feladatok­nak megfelelően kell alkal­mazni. A költségvetési (ok­tatási, népművelési) intézmé­nyek irányítását — a népgaz­daság tervezési és pénzügyi rendszeréhez alkalmazkodva — korszerűsíteni kelt, a kul­turális vállalatok területén pedig megfelelő reform vég­rehajtására van szükség. Az előterjesztés alapján ho­zott kormányhatározat a kö­vetkező főbb rendelkezéseket tartalmazza: A művelődésügyi miniszter, mint ágazatai miniszter kidolgozza a kulturppütikai célkitűzéseket, közreműködik a kultúrpolitika és a gazdaságpolitika összehangolá­sában. Külön jogszabályok alap­ján ellátja mindazokat a felada­tokat, amelyek az ágazati szak­területén működő, más szervek alá tartozó intézmények, vállala­tok tekintetében reá hárulnak, A művelődésügy területén is a népgazdasági tervezés új rendjé­nek megfelelően kell a feladato­kat meghatározni és megvalósí­tásuk eszközeit biztosítani. A művelődésügyi célokat szol­gáló beruházásokat a tanácsok, a társadalmi és tömegszervezetek és a vállalatok — a központi juttatásokon kívül — saját esz­közeiből, továbbá bankhitelek­ből fedezik. Központi (kölségve- tési) juttatást kell biztosítani a felsőoktatási központi művésze­ti és népművelési intézmények létesítésére és fejlesztésére, a kö­zépfokú oktatásra, a gyermek- és ifjúságvédelemre, valamint az alsófokú oktatási intézmények, továbbá a tanácsi népművelési éí művészé# intézmények fejleszté- sénék egy részére. A művelődésügyi intézmények működésére fordítható, eszközök mértékének megállapításánál alap­vető követelmény a jelenlegi el­látás szintjének tartása, a kul­turális tervekben szereplő fej­lesztési célok és az anyagi esz­közök összhangjának a biztosítá­sa. Továbbra is ingyenes marad (a tankönyvek és a tanszerek kivételével) az általános iskolai, a gyógypedagóiai, valamint a középfokú oktatás, a szakmun­kásképzés és a dolgozók álta­lános iskolai oktatása. Az alsó- és középfokú oktatásban — a szociális juttatások (diákotthon, tanulószoba, menza, napközi ott­hon, stb.) jelenlegi térítési szint­jének fenntartása mellett —- biz­tosítani kell, hogy a szülők a térítést anyagi helyzetükhöz mér­ten differenciáltabban fizessék. A felsőoktatásban a tandíjak, ta­nulmányi ösztöndíjak és szociális támogatások olyan új rendsze­rét kell kialakítani, amely job­ban ösztönöz a tanulásra, amel­lett inkább figyelembe veszi a hallgatók szociális helyzetét. A társadalmi tanulmányi ösztöndíj — megfelelő ésszerűsítésekkel — továbbra ,is fennmarad. I A kultúrpolitikai célkitűzések megvalósításának elősegítésére a művelődésügyi miniszter rendel­kezése alatt álló kulturális alapot kell létesíteni. Ennek egyik anya­gi forrása a főleg szórakoztató jellegű kulturtermékekre és szol­gáltatásokra kivethető kulturális járulék. A kulturális alap ren­deltetése a kulturpolitikailag ér­tékes művek létrehozásának, ter­jesztésének, népszerűsítésének, valamint a dolgozók műveltségét növelő, szemléletét gazdagító kul­turális tevékenységnek az ösz­tönzése. Az új gazdaságirányítási rend­szerijén is biztosítani kell az ál­lami és társadalmi szervek, a vállalatok és a szövekezetek anyagi hozzájárulását és közre­működését a kulturális feladatok megvalósításában. A tanácsok feladatai A különböző szintű taná­csok és tanácsi szervek gaz­dasági feladatairól szóló kor­mányhatározatnak a lakossá­got érdeklő főbb előírásai a következők: A TANÁCS MINT TESTÜ­LET a saját területére meg­határozza a távlati és a kö­zéptávú gazdaságfejlesztési koncepciókat. Megvitatja és jóváhagyja a tanácsnak a lakosságot szolgáló gazdasági és ellátási terveit, ezeket összehangolja a népgazdasági igényekkel és lehetőségekkel, valamint a területén lévő, nem tanácsi irányítás alatt működő vállalatok és intéz­mények fejlesztésével. A VÉGREHAJTÓ BIZOTT­SÁG a népgazdasági tervet és a központilag meghatározott szabályozó eszközöket figye- ,embe véve a helyi sajátos­ságoknak megfelelően érvé­nyesíti a kormány és az ága­zati minisztériumok, vala­mint a tanácsok gazdaságpo­litikai célkitűzéseit, s szervezi a művelődésügyi és az egész­ségügyi politika megvalósí­tását. Irányítja a község-, il­letve városfejlesztést, dönt az (Folytatás a 2. oldalon.) A megyed pártbizottság meghívására tegnap reggel magasrangú vendég látogatott megyénkbe. Aczél György elvtársat, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottságának titkárát Szigeti István, a megyei pártbizott­ság titkára és Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke fo­gadta a megyei pártbizottság székhazában. Vendégünket elkísérte útjára Orsai János, a Központi Bizottság munka­társa. A pártbizottság nagytermé­ben — ahoi állami és gaz­dasági vezetők, párttifkárok és megyénk vezető kultur- munkásai gyűltek össze — Szigeti István üdvözölte a vendéget. Aczél György ez­után az időszerű kultúrpoliti­kai kérdésekről tartott nagy érdeklődéssel kísért tájékoz­tatót. Részletesen elemezte a párt irányelveit, utalt arra, hogy az új gazdaságirányí­tási rendszer bevezetésével milyen változások következ­nek be és milyen feladatokat kell végrehajtanunk a műve­lődési életben. Szólt a külön­böző művészeti ágak, az iro­dalom, a zene, a képzőművé­szet, majd a könyvkiadás helyzetéről, s tájékoztatóján nak befejező részében vála- szolat az aktíva-ülés részve­vőinek konzultációs kérdései­re. Vendégünk ezután néhány kaposvári kulturális intéz­ményt látogatott meg. Vele tartott Kocsis László, a me­gyei pártbizottság osztályve­zetője és dr. Várkonyi Imre, a megyei tanács vb-elnökhe- lyettese is. Aczél elvtárs első útja a megyei könyvtárba vezetett, ahol Kellner Bemát vála­szolt a megye olvasottságára, a fiatalok és felnőttek könyv­höz való viszonyára vonatko­zó kérdéseire, majd megmu­tatta az intézményt. Aczél elvtárs elismeréssel nyilatko­zott az ország egyik legszebb könyvtáráról. Meglátogatta málfürdőt és a sportuszodát is, majd a Roma-hegyi Rippl-Rónai villába ment, s hosszasan elidőzött a művész egykori otthonában. Dr. Mar- fyn Róbert vezette végig a Aczél elvtárs a délutáni órákbai Balatonboglárra lá­togatott A KISZ önkéntes if­júsági építőtáborában Nemes János, a járási pártbizottság első titkára, Lakatos András, Központi Bizottság titkárát az ódon villán, megmutatta a művész vázlatait, rajzait és festményeit, a park fái alatt megnézték Medgyessy szobrait, majd megyénk nagy szülötté­a gazdaság főkertésze és Gel­ler Julianna táborparancs­nok fogadta a vendégeket. Igazán kellemes perceket tölthettek el itt a szolnoki lányok birodalmában, ahol a táborparancsnok rendkívül közvetlen módon és házigaz­dához illő vendégszeretettel tájékoztatta Aczél elvtársat a tábor munkájáról. A Köz­ponti Bizottság titkára arról érdeklődött, hogy mennyi a lányok munkaideje, a gazda­ság meg van-e elégedve ve­lük, milyen a felnőttek és a lányok teljesítményének ará­nya, mennyi idő jut a szóra­kozásra, a fürdésre. A tábor­parancsnoknak volt oka a dicsekvésre. Erről meg is győződhetett Aczél elvtárs a gazdaság hajtatójában, aha! meglátogatta a lányokat mun­ka közben. A szívélyes han-- gú beszélgetéssel ért véget e Központi Bizottság titkáré^ nak Somogyi látogatás».

Next

/
Thumbnails
Contents