Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)

1967-08-23 / 199. szám

Szerda, 19*57. augusztus SS. 3 SOMOGYI NÉPLAP tem el, hogy szétverem ezt a régi töméshézat és újat hú­zok a helyére. Ér. mindig er­re gondoltam. Amit nappal kiterveltem, azt éjjel tovább álmodtam. Engem ez az álom éltetett, nekem ez adott erőt. Mosolyogtam, ha injekciót kaptam, mert az új házra gondoltam. Engem ez a hit gyógyított meg... Cigarettára gyújt, és mé­lyen leszívja a füstöt. — Az anyagom már itt van. Mindent megvettem. Ügy szá­molom, két hét alatt felhúz­arazsak röpködnek a füstöskonyha fö­D lötti zsúptetőn. El-eltűnnek a vénbarna szalmaszálak közt, de aztán újra és újra kiszállnak, kerülnek egyet, és le­csapnak. Mindig, mindannyian ugyan­oda. Az előbb még csak kettő viasko­dott egymással. Most már hat darázs röpköd a tenyérnyi hely födött Sér­tően harcias a zümmögés. Két darázscsalád küzd az otthonért. A régi a betolakodókat akarja elűzni, az újak a régieket próbálják ki­szorítani. Kemény és könyörtelen ez a küzde­lem. Az eresz alatt állunk. Akarva-akaratlanul ta­núi vagyunk a nagy csatának. A gazda sovány arcélű, vékony ember. Berlász Géza a neve, itt Gyékényesen kavicsbanyász. — Ez az utolsó zsúpos ház a faluban. Ha két nappal később jönnek, már nem láthatják... A tenyérnyi ablakok mögött tompa sötétség van. A küszöb fényesre kopott A zsúptetőt dróttal összekötött téglák szorítják le. A fa­lakban kilenc sor tégla van, a többi rész kö- rös-körül tömés. — Ezt a telet már nem bírta volna ki ... A gazda negyvenhat, a ház kétszázötven éves. — öregapóm meg a nagybátyám szoktak mesélni, hogy ez a ház tulajdonképpen világot látott, öregapám is az öregapjától hallotta, hogy a Dráván túlról tutajon hozták a desz­kákat és a gerendákat. Itt a kert alatt kötött ki a tutaj. Annyi biztos, hogy az első nagy háború előtt a nagybá­tyánk lett az örökös. Akkori­ban nősült az én édesapám Mivel nem volt otthonuk, a nagybátyánk idefogadta a szüléimét. Itt születtem én, itt látta meg a napvilágot Pista és Laci öcsém és Ma­riska testvérem. Akkoriban heten laktunk egy szobában. Apám kemény, szorgalmas ember volt világéletében. Föl­det és házat akart mindig Harmincévi kuporgatás után három hold földet tudott ven­ni. Ahogy fölcseperedtünk, mi is segítettünk neki, de ak­koriban drága volt a föld, és kevésre becsülték a napszá­mosember erejét... öt kereső volt már a csa­ládban, évekig spórolt idős Berlász, mire összejött az ezerkétszáz pengő. Ennyit fi­zetett a tömés falú ház egyet­len szobájáért. Pontosan ezerkétszáz napszám árát... — Ide hozta a postás az én SAS behívómat. Anyám az asztalra tette, és aznap este értem imádkozott ... Közvetlenül a szoba mö­gött van a füstöskonyha. A tömésfalon két-három ujjnyi vastagságú a fekete csillogó szurok. A rúdon most egy fél hasáb szalonna van. — A télen kellett volna be­nyitni ide! Tudja, mi van itt minden télen?! Szegény apám azt szokta mondani, ha va­laki a füstösbe nyitna be először, le se tudnánk tagad­ni, hogy csuda gazdag embe­rek vagyunk. Ezeken a dró­tokon nyolc-tíz disznó szo­kott füstölődni mindig. A szomszédoké... Berlász Géza negyvenéves korában vette meg a ház má­sik felét. Tizenháromezer fo­rintot fizetett érte. Hetven­éves édesapja akkoriban na­gyon büszke volt a fiára. — Innét temettük édes­anyánkat, apánkat és a kislá ■ nyunkat. Ennél a háznál sok­szor megfordult a halottszál­lító kocsi. Itt lettem én is meg az asszonyom is nagyon beteg. Mindkettőnket kerek egy évig gyógyítottak a kór­házban. Én tulajdonképpen ott, a kórházi ágyon döntöt­zuk a falakat. Az utcafront­ra ez a hármas ablak réz majd. Ezentúl mindig napfé­nyes lesz a szobánk! A szo­bából nyűik a fürdőszoba. Hófehér, zománcos kádat ve­szünk ... És bekötjük a vil­lanyt is. Nálunk ezentúl este se lesz sötétség. Érti ezt az elvtárs?!... Az én fiam már fürdőkádban fürödhet... Az udvaron gyerekek ját­szanak. A lugason kövér sze­mű szőlőfürtöket érlel a nap. Berlász Géza vallomására a déli harangszó tett pontot. Németh Sándor A falu öregjeit ünnepelte szombaton a magyaregresi termelőszövetkezet a község társadalmi szerveivel együtt. A mintegy ötven idős embert virágokkal, versekkel köszön­tötték, elbeszélgettek velük, és ebéden látták vendégül őket. Este ünnepélyes köz­gyűlésen határozta el a ter­melőszövetkezet a területi szövetséghez való csatlako­zását. A más lába nem fáj? A PÁRBESZÉD a ká­nikula utolsó napjai­ban egy autóbusz- megállónál hangzott el. A fülledt melegben a perzselő aszfaltról a forró autóbusz­ba préselték magukat az utasok. Egy harminc év kö­rüli testes nő mérgesen fa­kadt ki: — Inkább a nagynénikéje lábát taposná ... A vele egykorú férfi pi­rulva kért bocsánatot: Eredményesen működnek a szakcsoportok és a társulások a nagyatádi járásban Tavaly több mint egymillió forint értékű árut adtak el (Tudósítónktól.) A nagyatádi járásban az első szakcsoportok az 1950- es évek elején alakultak meg, s jelenleg már 33 társulás működik csaknem ezer taggal. Munkájukról, tevékenységükről a közel­múltban tárgyalt először a Nagyatádi Járási Tanács végrehajtó bizottsága. Legelőször, tizenkét évvel zelőtt a méhészek tömörültek szakcsoportba Nagyatádon, az­óta Csökölyben, Belegen, Kis­bajomban, Nagykorpádon és Lábodon alakultak méhész- társulások. Az ismeretek gyarapítása is célja a szak­csoportnak, ezért tagjaik ré­szére előadásokat tartottak, filmeket vetítettek és tapasz­talatcseréket is rendeztek. A nyúltenyésztő szakcso­portok jelentősége is egyre nő. JA múlt évben a görgete- gi Kiss Lajos pl. 13 000 fo­rint értékű nyulat adott el, Molnár Sándor (Somogyszob) pedig négy mázsa nyulat ér­tékesített, s ezért tízezer fo­rintot kapott. A fogyasztási és értékesítő szövetkezetek egyik igen fon­tos feladata, hogy segítsék a lakosság háztáji gazdasága növényvédelmének megszer­vezését, ellássák vegyszerrel és fölszereléssel a társuláso­kat. Jelenleg négy nővényvé­delmi társulás működik: Be­legen, ötvöskónyiban, Lábo­don és Segesden. A járás hét községében van tojástermelő társulás. Eredményes munkájukat bizo­nyítja, hogy az ezekben a fal­vakban átvett tojásmennyi­ség 20—25 százalékát a szak­csoportok adják. Sokat tesz­nek az egészséges baromfiál­lomány kialakításáért is. Az említetteken kívül még mál­na- és szamócatermelő, vala­mint csuhéfonó társulás mű­ködik a járásban. A szövetkezetek alapszabá­lya szerint a fogyasztási és értékesítő szövetkezeteknek kell biztosítani a csoportok szabályszerű működését, a közös termelést, értékesítést és beszerzést. Hiba, hogy a segítségadás nem rendszeres. A társulások választott veze­tőségeinek munkája sem ki­elégítő, üléseiket rendszerte­lenül tartják meg. Ezért a vb javasolta, hogy a szövet­kezetek jelöljenek ki egy-egy szakcsoport mellé patronáló felelőst, akiket rendszeresen beszámoltathatnának tevé­kenységükről. Fontos ez, hi­szen a szakcsoportok és tár­sulások 1966-ban 1 205 000 fo­rint értékű árut adtak el, er­re az esztendőre ennek a kétszeresét tervezték, és az első félévi tervüket teljesí­tették is. 36,5 mázsás átlagtermést adott a San Pastore búzafaj­ta a Kaposvári Állami Gaz­daság nagytoldipusztai kerü­letében. Az összes terményt vetőmagként használják föl részben ők, részben a társ­gazdaságok. VARÁZSLÖK A TABI DO Mintha nem is építők, ha- sem varázslók jártak volna a tahi dombon. Amerre a szem ellát, az úttól jobbra tavaly csak gazt termett az ösztöver agyag. Most 3600 köbméter föld hiányzik a domb oldalá­ból, és a helyén ott áll az új kenyérgyár. Piros tégla­falával, a sütőüzem és a rak­tárak csillogó ablakaival jel­zi, hogyan terjeszkedik, ho­gyan gazdagodik a járási székhely. Hiszen az sürgette létrehozását is. A régi üzem­ben mostoha körülmények között dolgoztak már a pé­kek. A LEGUTOLSÓ SIMÍTÁSOK Az út a gyár udvarán a rámpáknál végződik, a két hatalmas raktár bejáratánál. Szeptember közepétől az egyikben lisztet, a másikból friss kenyeret szállítanak majd a gépkocsik. Gáspár Rudolf művezetővel járjuk végig az épületet. Most a műszaki átadás után már csak a legutolsó simítások vannak hátra. Egy hónapja még húszán dolgoztak az épületben. most már csak hárman-négyen találnak munkát maguknak. A rak­tárban visszhangzik a lépé­sek zaja, felerősödve hallat­szik a beszélgetés. Mindenütt tisztaság és ragyogás. Akár most bekanyarodhatna a rámpák elé az első lisztszál- lítmány. A gyár leglátványosabb ré­sze az üzem, ahol majd a tabiak és a környék kenyerét sütik. Néhány gép még hiányzik, a cementlapokból itt-ott kiálló villanyvezeték­ből következtetek a helyűk­re. — Ide képzelje el a da- gasztókat — mondja a mű­vezető. Innen a szállítósza­lag viszi majd tovább a da­gasztott kenyeret. A kelesztő kamrákból a kemencékbe jut a kenyér. A GÉP FIGYEL A faion az elektromos kap­csolók mellett két kis korong alakú forgatható számlap. Érdeklődésemet mosollyal nyugtázza a művezető. — A gép ma már nagyon kiszolgálja az embert. A pék csak beállítja a korongot annyi időre, amennyi a ke­nyér sütéséhez elegendő, és ha az idő lejár, a gép a vek­kerek sajátos csörömpölő hangján jelez. Az ember el­gondolja, hogy a pék már nem dagaszt, a kenyeret a szalag szállítja, és még arra sem kell ügyelni, hogyan pi­rul a kenyér. A sütéshez me­legre van szükség, és ezt a kenyérpirító meleget akár hagyományos, akár gáz- vagy olajfűtésű kemencék adják, a sütőüzemek levegője mindig forró. Lejgfarróbb mégis a na­pokban volt. Az eddig leg­melegebb kánikulai napra esett a próbafűtés. Kint 34 fok volt a hőmérséklet, bent pedig 45—50 fok. AZ UDVARON Körbejárjuk az épületet, így, hogy tüzetesen megnéz­tük a belsejét is, még szebb­nek találom. A domboldal kemény talajában tizenhat betonpillér tartja a gyárat, a betonlábak biztonságos ter­peszében. Nemes Ferenc és Orsós Gyula a csatorna be­tonaknáit tisztítják. Kiszedik a bent maradt cement-, ha­barcsmaradékot. Harminchá­rom ilyen akna van körben az udvaron. A bejárat felől egy na­gyobb betonakna mélyén sze­relők dolgoznak: az olajtar­tály próbanyomását készítik elő. Öklömnyi csavarokra ta­lpad a szerszám, izmok fe­szülnek, míg egy-egy milli­métert újra előrehaladnak. A szerelő, Kiss Csepregi Lajos arcáról dől a veríték. Csak fél szemmel néz föl, a mun­kájára figyel. — Ez a katlan még éjsza­ka is alig hűl le. Itt leim a levegő nem mozdul, a beton­ból pedig valóságos tűz su­gárzik. — Sokat, megfeszített erő­vel dolgoztunk az építés megkezdése óta — mondja a gyárépítő, Gáspár Rudolf. Iz ­zadtunk, fáradtunk mire elkészült. eleget, A GYÁRÉPÍTŐK A szelíd mosolyú, apró sze­mű művezető, a tabi domb legidősebb »-varázslója« a gyár átadásával búcsúzik az Állami Építőipari Vállalattól, nyugdíjba megy. Ipari üze­meket, gyárakat épített a leg­szívesebben. Ö volt a legelső építési művezető Siófokon e ' egykori ácsmester munkáját sok középületünk dicséri. Nyugdíj előtt állt, amikor a dózerok megrnozduc.íáK az első köbméter földet a tabi dombon. A vállalat kérésére vállalta a gyár megépítéséi. Most, hogy a napokban a munka végeztével o'.t h'tv iák az épületet, újra kérték, hogy maradjon, de most már pihenni szeretne. — Ügy terveztem, szeptem­ber elsején megkezdem a pi­henést. Az irataim is rend­ben vannak, de . .. Itt akarok lenni a szeptemberi 15 i pró­baüzemelésnél. Nem mint nyugdíjas, hanem mint az építkezés műv'rze'ője. Hs az tán minden úgy megy, ahogy kell, akkor október elsejével megkezdem... — Még nem tudom ho*v mit kezdek majd. Furcsán hangzik, megkezdeni •= befe­jezést. Azt hitf: - hogy ökké építeni fogok. Nagi/ József — Ne haragudjon, meg­csúsztam. — Még mentegeti is ma­ját — hangzott a gúnyos válasz, s a következő pilla­natban a férfi mellének szö­gezte a könyökét, s előtte fölpréselte magát az autó­buszba. A kocsi elindult, s talán mindenki elfelejtette az esetet. Más helyen, más szituációban ugyanez vagy ehhez hasonló párbeszéd számtalanszor elhangzott. S egy idő után az emberek ter­mészetesnek veszik az ilyen hangnemű párbeszédeket, s azt is, hogy tolakodni kell az autóbuszon; hogy a zsúfolt üdülővonatokon nem az öre­geké a hely, hanem azé, aki előbb rá tud ülni, s ha va­laki szólni mer ez ellen, le­hurrogják. A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBAN tallóz­va nagyon sok olyan, esettel találkozik az ember, ami bosszantó, kellemetlen, de írott jogszabállyal nem lehet ellene tenni semmit. Az emberek tehetnék a leg­többet az íratlan szabályok megtartásával. De valahogy mi, emberek úgy vagyunk, hogy szakértőnek tartjuk magunkat minden olyan, ügyben, amelyikhez semmi közünk. S ha egymással ke­rülünk kapcsolatba, gyakran nem tartjuk meg azt a köz­helynek tetszp, de nagyon alapvető igazságot, amelyhez magunknak jogot formálunk. Mert ha valaki rálép a lá­bunkra, azt készakarva te­szi. Ha mi tesszük ezt, ak­kor véletlen műve volt. A főkönyvelő elvárja, hogy ko­cogjanak az irodája ajtaján, és udvariasan viselkedjenek vele, de ő úgy szól az admi­nisztrátorhoz, hogy a hang­jában benne van a nap va­lamennyi bosszúsága, ideges­sége. A pincér is savanyú arcot vág, ha nem kap borravalót, de azt nem veszi észre, hogy a vendég azt sem kapta meg udvariasságban,' előzékenység­ben, amit munka után ő is elvárna az autóbuszon vagy a vonaton, vagy éppen vala­melyik vendéglő fehér aszta­la mellett. Mi sülne ki abból, ha mindenki tovább adná a mástól elszenvedett sérelmet, apró bosszúságot? Pedig gyakran elhangzik a meg­jegyzés: »én sem kaptam mást«. Vagy: »Hasonló hely­zetben ő talán másként vi­selkedne?« Röviden úgy szoktuk meg­fogalmazni: az emberi együtt élés szabályai. De hol van­nak a határok? Nehéz eldön­teni. Mindenkinek magának kellene megtalálnia a helyes arányokat De ha valakinek a személyes ügyéről van szó, akkor a határok gyakran el­mosódnak. Az újságíró em­lékezetében és jegyzetfüzeté­ben jó néhány párbeszéd pi­hen olyan esetekről, amikor — gyakran minősíthetetlen hangon — fakadnak ki egy emberre. S ha ilyenkor vala­ki megkockáztatja a kérdést: Mi lenne a véleménye fordí­tott esetben? Zavart csend a válasz. A saját ügye min­denkinek fontos. De sokan nem tudják elképzelni, hogy a szomszédnak vagy az úti- 'ársnak is lehet fontos ügye. Például neki is sürgős ügy­ben kell utaznia. Az ilyen apró esetekből keletkeznek a sértődések, a panaszok, s bosszankodások, s ezek újabb értődést, panaszt okoznak. I LYENKOR, NYÁRON az emberek legin­kább a hőségre fog ■ lk rá. Télen meg a hideg- i Látszólag mindig van ok. De csak látszólag ez az ok. A valódi alighanem a roha­nás, a tülekedés, s az, hogy semmibe vesszük a másik ember gondjait, vagy azt. hogy neki talán éppen olyan melege van, mint nekünk. Kercza imrs

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents