Somogyi Néplap, 1967. július (24. évfolyam, 154-179. szám)

1967-07-08 / 160. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1967. július 8. A forduló légén több volt a sportszerűtlenség Értékelték a megyei labda­rúgó-szövetségben a megyei bajnokságot, s megbeszélték azt, miként alakult a fegye­lem bent a pályán és a pá­lyán kívül. A vezetők úgy ítélik meg, hogy a tavaszi forduló nem hozott több sport­szerűtlenséget, mint az el­múlt esztendők egy-egy for­dulója. Az első osztályban nincs különösebb panaszra ok, itt kevesebb a szándékos durvaság, reklamálás, az el­lenfél sértegetése, becsmérlé­se. A második osztályban az idény elején nagyobb volt a rend, kevesebb sportszerűt­lenség fordult elő, mint ké­sőbb. A bajnoki szezon befe­jezése előtt megszaporodtak a kiállítások, sőt pályabotrá­nyok is előfordultak. Különö­sen az iharosberényiekkel volt sok baj. (Ck Homok- szentgyörgyön és Kutason is levonultak.) Emiatt fegyelmi ítéleteket is kellett hoznia a fegyelmi bizottságna.:. Egy­két játékos is elragadtatta magát a szezon végén. Balogh Józsefet, a somogysárdiak egyik labdarúgóját azért til­tották el két esztendőre a já­téktól, mert' nekidobta a lab­dát a játékvezetőnek és kísér­letet tett a játékvezető meg- ütésére. Sok probléma van a mérkő­zésekre váló utazással, ugyan­csak a másodosztályú csapa­toknál. Késve, illetve később érkeznek a színhelyre, s emiatt az ifjúsági meccseket vagy nem, vagy pedig csak részben tudják lejátszani. Pedig a csapatok utánpótlásá­nak nevelése érdekében sok­kal nagyobb gondot kellene fordítani a fiatalok megfe­lelő foglalkoztatására. Ezt szolgálja az az elnökségi ha­tározat is, hogy jövőre min­den másodosztályú csapat kö­teles ifjúsági csanatot indíta­ni. Ezzel lehetőséget kapnak a másodosztályú csapatok ifis- tái a rendszeres játékra. SPORTMŰSOR SZOMBAT Atlétika: Országos váltóbajnokság a Népstadionban, 17 órától ökölvívás: Balaton-bajnokság. Balaton­almádi, 19.30 órától. VASÁRNAP Atlétika: Országos váltóbajnokság a Népstadionban, 17 órától. Labdarúgás: Győri Dózsa—K. Kinizsi. Nyári kupa, Győr, 17 óra (Nagy B.). ökölvívás: Balaton-bajnokság. Balaton­almádi, 9.30 órakor. Vitorlázás: A Vasas pontszerző bajnoki versenye olimpiai hajóosztá­lyokban. Siófok, 10 óra. A Ruhagyár jutott tovább az MNK-ban Megkezdődött az MNK se­lejtezője a röplabdában So­mogybán is. Csütörtökön a Ruhagyár játszott a Vörös Lobogó csapatával, s ezen a találkozón a Ruhagyár 4:0 arányban győzött. A rutino­sabb, összeszokottabb, több edzéssel rendelkező ruhagyá­ri csapat győzelmét a Vörös Lobogó egy pillanatra sem tudta kétessé tenni. A Ruha­gyárból Biczó és Mátrai, a Vörös Lobogóból pedig Katyi játszott jól. VtVÖ VB Kamuti dr. a döntőben Montrealban az idei vívó világ- bajnokság első számának, a fér­fi tőrvívásnak a selejtezői csak pénteken a hajnali órákban ju­tottak el a legjobb nyolcig. Az egyenes ágon a legjobb nyolc közé jutásért vívott mér­kőzések során csak Kamuti Je­nő dr. győzött, Szabónak, Gyar­matinak és Kamuti Lászlónak a vigaszágon kellett küzdeniük a továbbjutásért. Egyenes ágon Kamuti Jenő dr. a legjobb nyolc között legyőzne régi ellenfelét, a francia Revenut, s így négy szovjet versenyző társaságában már bejutott a hatos döntőbe. A másik három magyar tőr ví­vónak nem sikerült a döntőbe jután. (MTI) Győrben játszik holnap a Kinizsi Holnap folytatódik a Nyári Kupa. Ezúttal a második for­dulót játsszák a csapatok. A K. Kinizsi csapata vasárnap újból vidéken lép pályára, a Győri Dózsához kell utaznia. Kétségtelen, hogy a Kinizsi­nek vasárnapra igen nehéz ellenfél jutott. A győri lila­fehérek az NB II Nyugati csoportjában igen egyenletes teljesítményt nyújtva csoport­elsőként fordultak. Otthoni mérkőzéseiken csak a legrit­kább esetben vesztettek pon­tot. A Kinizsi az idény vé­gén feljött, de úgy látszik, hogy a Nyári Kupában nem tudja megismételni a tavalyi jó teljesítményét, mert a múlt vasárnap Fápán elég bizto­san győzött ellenük a hazai csapat. A cukorgyáriak hét közben Tapsonyban bemutató mér­kőzésen vettek részt, ahol 4:l-re győztek a lelkes ha­zai tizenegy ellen. A győri mérkőzésre tartalékosán utaz­nak a zöld-fehérek. Ezúttal Göncz hiányzik majd a csa­patból, aki szabadságát tölti. Előtérbe került több fiatal já­téka is. Mindent egybevetve a holnapi mérkőzésnek a ven­déglátók az esélyesei. A többi találkozón a Pápa —Z. Dózsa, a ZTE—Nagyka­nizsa mérkőzésen a hazaiak az esélyesek, a Fűzfő—Vesz­prém mérkőzés nyílt. Ha a veszprémiek teljes csapatuk­kal állnak fel. Ellenkező esetben a hazaiak is győzhet- Inek. Országos váltóbajnokságra utaznak a K. Dózsa atlétái Ma és holnap a Népsta­dionban rendezi meg a Ma­gyar Atlétikai Szövetség az országos váltóbajnokságot. Ezen a K. Dózsa két csapatot is indít. A serdülő és a fel­nőtt korcsoportban indulnak 4x800 méteren a dózsások. A serdülők Kiss-Tóth, Farkas, Erdős, Vermes, míg a fel­nőttek Hetz, Ács, Kovács, Pa- muki összeállításban futnak. Pamuki József az utazás előtt elmondta, hogy a seirdülőktői azt várja, hogy az első három hely valamelyikét megszerez­zék, míg a felnőtt váltónk az erős mezőnyben az első hat I közé kerülhet. APRÓHIRDETÉSEK Kiskorpád, Vörös­marty u. 35. alatti ház eladó az rnnali beköltözhetőséggel. ADÁS-VÉTEL Eladó Kaposvár Leg­szebb részén családi kertes ház. Cím 67898. számon a hirdetőben. _______________(87898) Ü j, kis családi ház azonnali beköltözéssel eladó, esetleg balatoni villáért elcserélhető. Kiss, Kaposvár, Szeg­fű u. 18._________<Sfc3) S zoba-konyhás utcai házrész beköltözhető­en eladó. Kaposvár, Füredi u. 83. (4163) Szobás, konyhás, kamrás, kiskert es ház­rész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Ber­zsenyi utca 32, qz. ^Központban levő két szobából, mellékhelyi­ségekből álló házrész beköltözhetően, fizeté­si könnyítéssel eladó. Kaposvár, Tanácsba* utca 6., Könyvköté­szet. _____________(87905) 1 968-ban beköltözhe­tő háromszobás, össz­komfortos öröklakás eladó. Érdeklődni Ka­posvár, 14-742 telefo­non. Jászberényi, du. 5—8-ig. ___________(87027) K aposvár, Vikár Bé­la u. 10. számú ház beköltözhetően eladó. 2 szoba, konyha, elő­szoba, kamra, pince, mellékhelyiségek, 27f n-öl kert. Érdeklődni Dobó István utca 5. szám alatt.______(37026) S zoba-konyhás ház­rész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Szi­getvári utca 70.______ B eköltözhetően elad ' kétszobás, konyhás házrész Kaposvár. Jedlik Anvos u. íl Beköltözhetően eladó kertes családi ház. Kaposvár, Marx Ká­roly utca 35. (87880) Kaposváron kétszo­bás, nagy kertes egyedülálló családi ház eladó. Cserelakás­sal azonnal beköltöz­hető. Érdeklődni Ka posvár. Buzsák u. 27 Eladó 130 n-öl kaj­szibarackos, felerész­ben szántó. Ház le. v- nék is alkalmas. Ér deklődni Gaál János Kaposvár, Kapóbb ee ft. (87922) FIGYELEM! 16 darab I. osztályú negatív rr •• rr szuzuszo eladó megegyezés szerint. Aranymező Tsz, Adánd. •6191) Zselicszentpál, Petőfi u. 11. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni le­het este. 6 után. _________(87913) K ecelhegy elején el­adó 730 n-öl szántó és 900 n-öl gyümölcsös, Házhelynek is, mé­hészetre is kiválóan alkalmas. Villany van. Érdeklődni Kaposvár, Kecelhegy 28. Bako­nyiéknál._________(67918) Beköltözhető családi ház 1023 n-öl telekkel (mindenre alkalmas), gyümölcsössel, szőlő­vel, ugyanott 6 család méh eladó. Somogy- Jád, Lenin u. 23. __________________(87991) E ladó BöhÖnyen, a Szabadság u. 34. sz. alatti kétszobás, kony­hás, előszobás családi ház mellékhelyiségek­kel, 400 n-öl kerttel. Érdeklődni minden­nap. Klauz István. ________________(514) C saládi ház 800 n-öl telekkel eladó. Kapos- fő, Kossuth Lajos u. 39.______________(37832) I gáiban eladó Ka­posvári utca 1. sz. alatti háromázobáS; konyhás, spájzos la­kóház melléképülettel. Érdeklődni a helyszí­nen. (87902) Eladó beköltözhető en Látrány község­ben, a Balatontól 5 km-re, egy családi ház (2 szoba, konyha, spájz, előszoba, nyá­rikonyha, pince, kút és egyéb mellékhelyi­ségek), 300 n-öl telek gyümölcsfával és sző lővel beültetve. Lát­rány, Eötvös L. u, 6. Varjú Béla. (87895) KaposszerdaJiely, Do­zsatelep 17. számú családi ház 600 n-öl telekkel, azonnali be- költözhetőséggel eladó. (87933) Alsóbélat elepen, Batthyány u. 32. alat­ti 240 n-öl közműve­sített telken kis nya­raló eladó. Megtekint­hető _ mindennap. _____ B alatoniéi lén 800 n- öl telek eladó. Érdek­lődni július 13-ig Pá­pai Lajos, Balaionlel- ie, SZOT Sirály üdü­lő, A épület, Táncsics U. 12. (77660) Balatonszenlgyörgyön háromszobás családi ház beköltözhetően, 960 n-öl területtel el­adó. Balatonazent­györgy, Fő u. 48. .30168’ Siófoktól 9 km-xe, Ságváron szép fekvé­sű 2400 n-öl szőlő gyümölcsfákkal, teljes berendezéssel, lakható présházzal eladó. Mé­hészetre is alkalmas. Érdeklődni özv. Stein- bachemé. <50)56) Eladó 15 db fészek- mézkamrás nag/öor- zonádi méhcsalád. Ka­posvár. Laktanya u. 4. Fiúkollégium. ____________________(519) W elorex, Supra phon lemezjátszó és tangó- harmonika eladó. Cím a kiadóban._______(520) K itűnő hangú zon­gora sürgősen, olcsón eladó. Cím a kiadó- ban. ____________________ S zép kombinált szo­babútor olcsón eladó. Kaposvár, Beloiannisz utca 59.____________(508) H álószobabútor el­adó. Kaposvár, Klap- ka utca 33. SZ. t87872) Eladó kétajtós bar­na, festett szekrény és egy rekamiévíz. Kaposvár, Kölcsey u. 45. _______________(87910) I vánfa-hegyen 900 n-öl szőlő eíadó. Ház­helynek is alkalmas, érdeklődni lehet Ka­posvár, Gyár utca 53 (879£0) Cimbalom, fürdő­kályha, (nem folyó vi­zes) eladó. Bosnyák Tibor, Bárdudvarnok. (87931) Páncéltőkés pianínó eladó. Kaposvár, Hu­nyadi János u. 30. (87903) Kisebb méretű kony­haszekrény eladó. Ka­posvár, Keszthely u. 9. szám. (87924) Tenyésznyulak, bé­csikók anyák és nö­vendékek, nyúlket ré­cék jutányos r.ron adók. Kaposvár, Kassa u. 7. (37941) Eladó keveset hasz­nált sötét hálószoba­bútor Kaposvár, Szántó Imre köz 3. Gelencsér. (87914) Kombinált szobabú­tor olcsón, sürgősen eladó. Érdeklődni Ka­posvár. Beloiannisz u. 59. sz. alatt. (87892) Háromszemélyes hor­gászcsónak egészségi okból olcsón eladó. Kaposvár, Lenin u. 51. Nagy. _______(37923) C ement kútház el­adó. Kaposvár, Hárs­fa Utca 24. (37934) Első osztályú tolgy- faparketta eladó. Cím: Kanosvár, Kölcsey ut­ca 52. '506) Olcsón eladó Hasz­nált, jó állapotban le­vő ajtó. Kaposvár. Hunyadi u. 16. (522) Tízhónapos szép bikaborjú eladó. Szenna, Petőfi utca 2. ____________(521) Egy 7 éves negatív (kilenchónapos vem­hes) kijáró tehén e’ adó. Soges d, Tompa M, u, 28. ______(4169) 7 éves (15 1 tejet adó) tehén, borj úval eladó. Toponár, Both Mihály. (517) Lenpozdorját 10 Ft, lenkuszát (bálázva) 26 Ft mázsánkénti ár­ért a Fenékpusztai Lengyárban korlátlan mennyiségben el­adunk, Szállítás ese­tén a költségek a megrendelőt terhelik. (6167) Fonyód (halásztelep mellett) Pécsi u. 4. 153 n-öles villa'celck eladó. Cím 530. szá­mon a kiadóban. (530) II Eladó keveset ado.:- nált Jáwa kismotor. Kaposvár, Laktanya u. 4. Fiúkollégium. Jó állapotban levő 1102-es Skoda eladó. Böhönye, állami gaz­daság gépműh^j^^ Világosszürke Volga 17 000 km-rel, kifogás­talan állapotban < 1- adó. Kaposvár, Nyál’ u. _30. _________(529) 3 50 ccm-es IZS mo­torkerékpár és egy Koncert magnó eladó. Bécsi, Kaposfő,_______ B erva eladó 2000 Ft­ért. Kaposvár, Gorkij U. 20. ______(87930) 1 100-as Skoda sze mélygépkocsi üzemké­pes állapotban eladó. Zimány. Kossuth La- jós U. 45. _______(37932) 1 000-cs Wartburg építkezés miatt sürgő­sen eladó. Nagyba­jom, Dózsa György u. 25. (>7333) 601-es szürke CL-es Trabant 34 000 km-rel sürgősen eladó. Ér­deklődni: Gyógyszer- tár. Nagybajom.______ 1 000-es Wartbiirg ki­tűnő állapotban eladó. Érdeklődni Kaposvár. Mikszáth utca 4. 500-as Trabant 31 000- ért sürgősen eladó. Kaposvár, Tóth Lajos köz 5. (Részletre is). CH-s 407-es Moszk­vics sürgősen eladó. Szülök, Béke u. 4. CSÉRÉ ' I I Kaposvári, belváro si, központi fűtéses kétszobás, összkom­fortos lakásomat el­cserélném Balaton- parti, kertes, hason' ó nagyságúra. Cím 87917. számon a hirdetőben. Nagyatádon köz­pontban levő négyszo­bás lakásomat elcse­rélném egyszobás, összkomfortos kapos­váriért.. Nagyatád, Széchenyi tér 17. sz. Dr. Váriné.______(87879) j iiJJLn, Időjárás Várható idő­járás ma estig: vaitozo meny- nyiségü fei- nőzet, többféle eső, zivatar. Mérsékelt szél. A zivatar ide­jén átmeneti szélerősöaés. A várható legma­gasabb nappali hőmérséklet ma 21—26 fok között lesz. A Nap kél 3.55, nyugszik 19.43 órakor. A Hold kél 4.01, nyugszik 20.55 órakor. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Baíatonföldváron, a sza­badtéri színpadon megtartott lottósorsoláson a 27. játék­héten a következő számokat húzták ki: 2, 36, 46, 49, 56. — Üres üvegekből épített házat George Plumb kanadai polgár. Az anyagszükséglet: 200 000 üveg és 800 zsák ce- cent volt. — Mini villanykörtét gyár­tanak Angliában. A 0,1 mm hosszú és 0,07 mm átmérőjű égőt a miniatűr számológép­hez használják. — SZOMBAT ESTE: KA­BARÉ. Thália kabaré. A te­levízió telerekordingra rögzí­tette a Thália kabaré nagy sikerű produkcióját, és ma 110 perces műsorban közve­títi szombat esti vidám prog­ramként. A szinte az egész társulat felléptével készített műsort Kellér Dezső konfe­rálja, aki egyik írója is volt a kabarénak. A szokásos mo­dern hangvételű, bátran kri­tizáló, közéleti témákat toll­hegyre tűző kabaré méltóan képviseli a ma már hagyo­mánynak is nevezhető szóki­mondó politikai kabaréstílust. Balatoni üdülőgcr.d- noksógért elcser ülném kétszobás, összkom­fortos, 90 n-ülön Sévö (bekerített) 4 éve ipül-t új házamat, meg­egyezés szerint. Az üdülőben felmerülő összes karbantartási munkákat vállalom. Budapest, XVI-, Rá­kosszentmihály, Szat- már u. 25. Csöng idi. .7954) II VEGYES Szoba-kon> hás al­bérlet kiadó (üresen). Kaposvár. Buzsáki u. 28. ______________(87916) D rohoka biztos ha­tású tyúkszem tapaszt 3,60-ért utasítással küld Horváth drogé­ria. Szombathely. ___________________(424) N ői fodrász műkö­dési engedéllyel le­telepedne Balaton kör­nyékén. Cím: Bara­nyai Éva, Dunaharasz- ti, Bajcsy Zs. üt 45 (7706) 125 EVE ♦ 1842. július 8-án született ♦ Bérezik Árpád színműíró és t novellista, korának népszerű ♦ írója. Jogot végzett, eleinte ♦ városi hivatalnok, a kiegyezés ♦ után a miniszterelnökségre ♦ került, s később a sajtóosz­Í tály vezetője lett. Irodalmi pályája tizenhét éves korában versekkel indult. Nem sok idő múlva a fővárosi lapok kedvelt tárcaírójaként és no- X vellistájaként tartották szá­! ♦ mon. ízes nyelven írt humo­ros írásait a Borsszem Jankó rendszeresen közölte, de hír- ♦ nevét, népszerűségét derűs, ♦ meleg szatírával telt vígjáté- ♦ kainak köszönhette. Félszáza­! dos írói működése alatt öt­vennél több — zömében a Nemzeti Színházban színre ke­rült — vígjátékával szórakoz- t tatta a közönséget. Legna- ♦ gyobb sikerét a Kisfaludy ; Sándor életével foglalkozó X Himfy dalai című darabjával X érte el. Műveiben célzatos X gúnnyal ábrázolta a talaját X vesztett dzsentrit és a törlesz- X kedő, rangkóros polgárokat. lYmu <1 nihil MŰVELŐDÉS — szórakozás CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Siófokon 20.30 órakor; ARANY- VIRÁG. MOZIK Vörös Csillag: CSENDÖRÖK NEW YOkKdaN. színes, szé­lesvásznú, francia—olasz film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Magyar Híradó, Gusztáv* ügyes­kedik. Előadások: 5, 1 és 9 óra­kor. (VH. 10-ig.) Szabad Ifjúság: ÉLET A KAS­TÉLYBAN. Szélesvásznú, fran­cia fűm víg játék. Korhatár nél­kül. Kísérő műsor: Együtt. Előadások: 4, 6 és 8 órakor. (VII. 9-ig.) Dózsa kertnioti: ZORBA, A GÖRÖG. Magyarul beszélő, szé­lesvásznú görög film. Csak 16 éven felülieknek! Előadás fél 9 órakor. Bartók kertmozi: ARANYSÁR­KÁNY. Magyar, szélesvásznú film. Korhatár nélkül. Előadás este 8 órakor. VASÁRNAP Latinka Művelődési Ház: GYILKOSOK SZABADSÁGON. Izgalmas, szélesvásznú NDK— jugoszláv film. Előadások fél 4 és 6 órakor. A Kilián György Ifjúsági és Uttorőházban július 10-én, hét­főn este 7 órakor a PÉCSI OR­VOSTUDOMÁNYI EGYETEM THE JINS gitárzenekara ven­dégszerepei. Tánc! Belépés díj­talan. TELEVÍZIÓ Budapest: 15.45: A Magyar Hirdető mű­sora. — 15.55: Szeged. A ma­gyar tv kisfilmje. — 16.05: Új­donságok, érdekességek a me­zőgazdaságban. — 16.20: A kép­zőművészet története. Záróvizs­ga. — 18.00: Hírek. — 18.05: Mágnesesség. IV. — 18.45: Ri­portműsor. — 19.05: A tv je­lenti. Aktuális rioortműsor. — 19.50: Cicavízió. — 20.00: Tv­híradó. — 20.20: Rajzos ritmu­sok. Filmösszeállítás. ■*- 20.40: Thália-kabaré. Részletek a Thá- 11a Színház kabarémüsorából, felvételről. — 22.10: A nyár költészete. — 22.30: Tv-híradó. — 2. kiadás. Zágráb: 13.35: Hírek. — 14.00: Nemzet­közi teniszverseny. — A szü­netben: Tv-üjdonságok. — 19.00: Mikor kicsi voltam. — 19.15: Időgép. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv-híradó. — 20.30: A nyár dala. — 20.31: A kettes villamos. — 21.41: Egy kis új, egy kis régi. — 21.58: Gedeon, a Scotland Yardból. Sorozatfilm. — 22.46: Tv-híradó. Házépítők! Színes, mintás, márvány mo­zaiklapok fehér vagy szürke oementből ke szítve, raktárról kap­hatók. Hin tálán G yu- la kisiparosnál, Buda­pest XI., Kovászna utca 2. sz. Tétényi út sarok. Kérjen ingye­nes mintakártyát. (7408) Fényképezőgépek, látcsövek, vetítőgépek javítása garanciával. Pál*’* Jenő opti-i.i fényképészmeste rn&l, Kaposvár, Engels u. 3. . (97943) NYÜLTENYESZTÖK, FIGYELEM! NDK-importból származó 7—8 hónapos világos nagy ez üst tenyésznyulak igényelhetők az általános fogyasz­tási és értékesítő szövetkezetnél, da­rabonként kb. 509 Kt os árban. A te- nyésznyulakat az igénylők előrelátha­tóan szeptembevoen októberben egyhóna­pos karanténozás után kapják míg *.6139) — BEFEJEZŐDTEK A FELVÉTELI VIZSGÁK teg­nap a Tanítóképző Intézetben. A felvételire jelentkezett 182 tőből 140 jelent meg, 135-en tettek szó- és írásbeli vizsgát. Az 1967—68-as tanévre az intézet 56 hallgatót vesz föl. A felvételt nyerteket már a hó közepe táján értesítik is. — Befejezik az útépítést a barcsi fűrészüzemben. Hat­százezer forintos költséggel egészen a rönktérig meghosz- szabbítják az utat. HELYREIGAZÍTÁS Pecsétgyűrű érettségire címmel, elbeszélést közöltünk lapunk május 21-i számában. A történetben egy bizonyos 'TOKER-ről van szó, ahol összeköttetéssel soron kívül is lehet Trabantot szerezni. A vállalat kérésére most kö­zöljük, hogy e megállapítás nem vonatkozik az Autó- és Alkatrészkereskedelmi Válla­latra, nem ts érintheti, hisz ez a kereskedelmi szerv ma­gán-személygépkocsik értéke­sítésével nem foglalkozik. — Bolgár népművelési kül­döttség látogat megyénkbe. A ! tanácsok népművelési irányí- E tó tevékenységének tanulmá- [ nyozása céljából kedden és i szerdán öttagú bolgár nép- t művelési küldöttség látogat t megyénkbe. Megtekintenek [ több megyei, járási és közsé- »gi intézményt, s meglátogat- | naik a Balaton-parton sza- t badtéri színpadokat is. I — TELEVlZIÓKÉSZÜLÉK- | TAKARÉKOSSÁGÉRT. A ta- | nulók megyei takarékossági versenyében első helyezést ért el a nagyatádi általános iskola. Egy tanuló átlagosan 210 forintot gyűjtött össze az 1966/67-es tanévben. Az OTP megyei igazgatósága egy tele­víziókészülékkel jutalmazta meg a nagyatádi iskolát. — A népművelők nyári to­vábbképzése befejeződött. A Fonyódon megrendezett egy- és kéthetes nyári népműve­lési továbbkéozések ma ürme- oélyesen befejeződnek. — Ifjúsági klub — kerthe­lyiségben. A Nagyatádi Gá­bor Andor Járási Művelődési Ház ifjúsági klubja a nyári hónapokban a kerthelyiség­ben tartja foglalkozásait. Programjukban ismeretter­jesztő filmek vetítése, rövid ■rodalmi műsorok szerepel­nek. — FELHÍVÁS! A Kaposvári Városi és Járási Rendőrkapitány­ság felhívja mindazok figyelmét, akik hulladékfa-vásárlás címén Haracsi Lajos, Kaposvár, Füredi u. 34. sz. alatti lakosnak előle­get adtak, jelentkezzenek a fenti kapitányság Kaposvár, Kossuth Lajos u. 17.. l. sz. szobájában, vagy a 11-300 elefon 116 számú mellékén a hivatalos idő alatt. (6185) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, ak'k szeretett férjem, édesapánk. Szabó Sándor temetésén részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (527)

Next

/
Thumbnails
Contents