Somogyi Néplap, 1967. július (24. évfolyam, 154-179. szám)
1967-07-04 / 156. szám
SOMOGTI NÉPLAP 4 Kedd, 1967. július 4. Az esélyesek győztek az országos gyorsasági bajnokság harmadik forduiá'ában Motorok berregésétől volt hangos vasárnap reggeltől a kora délutáni órákig a megyeszékhely. A Májusi.—Berzsenyi—Latinka Sándor—Április 4.—Bajcsy-Zsilinszky— Dimitrov utcai útvonalon száguldoztak a legjobb magyar motorosok. A 2400 méteres pálya körül mintegy öt—hatezer ember nézte végig a nagy versenyt. Az országos gyorsasági bajnokság kaposvári küzdelmei színvonalas versenyt hoztak. A legjobbak nem sajnálták a gázt a gépektől, és mindvégig szoros volt a küzdelem, amellett, hogy a legtöbb kategóriában az esélyesek futottak be elsőként a célba. Akadtak meglepetések is. Ennek számít, hogy mindjárt az első versenyszámban, a 125 ccm-es sportgépek kategóriájában bukás miatt a verseny feladására kényszerült Geszler, az egyik jónevű motoros-versenyző. Nagy küzdelmet hozott a 125-ös és az 500-as speciálgépek versenye. Itt Szabó II. László 125-ös gépével az első körben megelőzte az 500 ccm-es gépen induló Kuiruczot. Aztán Ku- rucz ment az élre, s meg is nyerte a versenyt. Szabó II. a tizedik körben géphiba miatt nem tudott tovább versenyezni. Látványos volt az oldalkocsisok tízkörös versenye. A legtöbb induló a 350 ccm-es sport- és speciálgépek kategóriájában volt. Itt futotta a leggyorsabb kört Kurucz, a BHSE motorosa. Kurucz a kanyarban. 1:32.5 perc alatt tette meg a távot. A somogyi versenyzők közül Tóth szerepelt legjobban. A 125 ccm-es sportgépek kategóriájában 10 induló közül — megelőzve fő1 városi versenyzőket is — a negyedik helyen végzett. Eredmények 50 ccm-es sportgépek (táv 5 kör): 1. Sefelege (MHS) 10:56, 2. Borbély (MHS KMK) 10:56.5, 3. Kocsis (BHSE) 12:06.4, 4. Kovács (MHS Esztergom) 13:05.6. 125 ccm-es sportgépek (táv 12 kör): 1. Bába (MHS KMK) 26:00.4, 2. Pepits (MHS KMK) 27:10.8, 3, Szakonyi (MHS Vas) 27:36.2, 4. Tóth (MHS Somogy) 27:38.1. 125 ccm-es speciálgépek (táv 15 kör): 1. Reisz János (BHSE) 23:10, 2. Spáth (MHS KMK) 23:21.1, 3. Sigora Miklós (BHSE) 24:21.8. 250 ccm-es sportgépek (táv 12 kör): 1. Csepregi (BHSE) 19:03.2, 2. Bába (MHS KMK) 19:57.8, 3. Bürger (BHSE) körhátrány- nyal. spdhgépek (táv (MHS KMK) Csepregi (BHSE) Faggyas (MHS speciálgépek 35 ccm-es 15 kör): 1. Spáth 24:03.9, 2. 24:16.2, 3. KMK) 25:12. 350 ccm-es (táv 15 kör): 1. Kurucz (BHSE) 23:36.1,2. Drapál (BHSE) 23:50, 3. Pék (MHS KMK) 24:16.8. 500 ccm-es speciálgépek (táv 15 kör): 1. Kurucz (BHSE) 23:04.1, 2. Berek Károly (MFS KMK) 23:08.3, 3. Fetter (Pécsi Dózsa) 24:51.1. Oldalkocsisok (táv 10 kör): 1. Pettenhoffer (BHSE) 17:04.9, 2. Péter (MHS KMK) 18:09.9, 3. Kabáth (Pécsi Dózsa) 18:38.3. A gyorsasági bajnokság, amelyet példásan rendezett meg az MHS Somogy megyei Motoros Klubja — díjkiosztással zárult. Harmadik lett a Vörös Lobogó Befejeződött a megyei baj nokság tavaszi fordulója. Az elmaradt Vörös Lobogó—Lengyeltóti mérkőzésen a kaposváriak győztek, s ezzel a győzelmükkel a harmadik helyre ugrottak előre a táblázaton. /ŐRÖS LOBOGÓ— LENGYELTÓTI 4:0 (0:0). Kaposvár, 200 néző. V.: Tóth J. Az első félidőben meglepetésre a vendégcsapat egyenrangú ellenfele volt a Vörös Lobogónak. Szünet után rákapcsoltak a hazaiak, és második félideji játékukkal biztosan győztek. A gólokat Radax (2), Lábas (11-esböl) és Novák szerezte. Jók: Novák, Oyőrfi és Zacommer, illetve Isordás és Miletics. E. L. A megyei I. o. állása: 1. K. Dózsa 15 11 2 2 42:11 24 2. N. Konzerv 15 9 2 4 40:24 20 3. K. V. Lobogó 15 9 1 5 35:18 19 4. Kapoly 15 8 3 4 41:27 19 5. Taszár 15 9 1 5 29:24 19 6. Zamárdi 15 96 35:31 18 7. Barcs IS 7 4 4 28:27 18 8. Csurgó 15 7 2 6 26 :21 16 9. Lengyeltóti 15 7 2 6 31:31 16 10. N. Zrínyi 15 6 4 5 24:25 16 11. B.-boglár 15 5 4 6 17:28 14 12. K. Építők 16 5 2 8 23:28 12 13. K. H. Vasutas 15 4 3 8 16:24 11 14. Babócsa 15 2 4 9 22:46 8 15. Tab 15 3 1 11 30:42 7 16. S.-tamóca 153 12 12:52 3 Holnap Marcaliban szerepel az Újpesti Dózsa Szinte hagyomány már, hogy az Újpesti Dózsa labdarúgói a nyári szünetben ellátogatnak Marcaliba egy- egy nyári edzőmérkőzésre. Az idén holnap szerepelnek Marcaliban a lila-fehérek, akik a Sparta Trnava elleni KK-döntőre készülnek ezekben a napokban. Edzőtársuk a Marcali Meteor NB III-as csapatának labdarúgói lesznek, akik ugyancsak készülnek a holnapi edzőmérkőzésre, amely minden bizonnyal emlékezetes marad a Marcali és környékbeli szurkolóknak ..... Uil JULlü I in mini «Ml« u lllllll JÚLIUS Időjárás Kedd Ulrik Várható időjárás ma estig: l’elhösebü, ledt, meleg -tu. A nappali órákban többjeié záporeső, zivatar, helyenként jégeső. Gyenge szel, a zivatar Idején átmeneti szélerősődés. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 30 íok körül várható. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 24 fok volt. A Nap kél 3.51, nyugszik 19.45 órakor. A Hold kél 0.56, nyugszik 17.05 órakor. — A búza aratását is megkezdték szórványosan a megyében. Erről a marcali és a siófoki járásból küldték az első jelentéseket. Az őszi árpának és a kétszeresnek a felét aratták le tegnapig a megye közös gazdaságai. — A bálnák védelmében. Az ENSZ egyik szakértője a világ bálnaállományának rohamos csökkenésére hívta fel a figyelmet. Adatai szerint 1930-ban a Déli-tengereken a bálnák száma kb. 400 000 volt, jelenleg pedig már csak 35 000. A teljes kipusztulás megakadályozására a szakértő ebben az ügyben nemzetközi konferencia ösz- szehívását sürgeti. — Négyszáz vagon cukrot tárol még a Kaposvári Cukorgyár. Ebből a készletből folyamatosan elégítik ki a belkereskedelem igényeit: exportja is szállítanak belőle. — Mini rádióadó. Tudósok egy orvosság tablettánál nem nagyobb rádióadót készítettek, amely a testmelegtől működik. A hábor iban eltévedt katonának le kell nyelnie a tablettát, és az adó 10 km-es körzetben fogható SOS jelzéseket ad. MŰVELŐDÉS — szórakozás CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Peremartonban 19.30 órakor TABÁNI LEGENDA. MOZIK Vörös Csillag: A LEGJOBB ÉVEK. Szélesvásznú, NDK film. Korhatár nélkül. Kisérő műsor: Fények, árnyékok. (VII. 5-ig.) Előadások 5 és 7 órakor. Szabad Ifjúság: NEHÉZ SZERELEM. Szélesvásznú olasz film. Csak 16 éven felülieknek! (VII. 5-ig.) Előadások 4, 6 és 8 órakor. Dózsa kertmozi: VIGYÁZAT, FELTALÁLÓ! Szélesvásznú, amerikai filmvígjáték. Korhatár nélkül. Előadás fél 9 órakor. Bartók kertmozi: FANTOMAS. Színes, szélesvásznú francia— olasz bűnügyi filmvígjáték. Korhatár nélkül. Előadás este 8 órakor. TELEVÍZIÓ Budapest: 18.00: Hírek. — 18.05: A Magyar Hirdető műsora. — 18.15: Harangok városa. Magyar kis- film Veszprémről. — 18.30: TE- LEIMPEX. Külkereskedelmi és világgazdasági híradó. — 19.00: Esti mese. — 19.10: Miszlay Istvánnal, a békéscsabai Jókai Színház főrendezőjével beszélget: Poór Klára. — 19.20: Schiller: Stuart Mária. Dráma három felvonásban. Közvetítés a békéscsabai Jókai Színházból. Az I. szünetben: Kb. 20.20: Tv- híradó. A n. szünetben: Kb. 21.25: Üj könyvek. — Kb. 22.25: Tv-híradó, 2. kiadás. Zágráb: 16.00: Kulturális műsor. — 17.10: Rajzfilmek. — 18.00: Hírek. — 18.10: Kedden este. — 18.20: Telesport. — 19.10: Turizmus .— 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv-híradó. — 20.35: A nvár dala. — 20.51: Dokumentumfilm. — 21.05: Játékfilm. — 22.35: Hírek. r A totó 26. heti eredménye A totó 13+1 találatos szelvénye: x x x x 2221 11x11 +x. 13 plusz 1 és 13 találatos szelvény nem akadt. A 12 találatosok 37 955, a 11 ta- lálatosok 1518, a 10 találatosok pedig 226 forintot nyertek szelvényenként, az illeték levonása után. Az 1000 forinton felüli nyeremények kifizetésére július 13- tól, az 1000 forinton aluliakéra július 8-tól kerül sor. Rajtolnak a 125 ccm-cs sport gépek. Amerika—Európa válogatott viadal a tv harmadik negyedévi műsorán A napokba^ Ismertették a televízió harmadik negyedévi műsorát. Ennek során a sportműsorról is szó esett. A harmadik negyedévben több atlétikai közvetítést látunk majd. Drezdából az atlétikai Európa Kupa női, Duisburgból a férfi elődöntőit közvetítik, szeptemberben pedig az EK kievi döntőit láthatjuk. Sor kerül a Magyarország—Nagy-Britannia találkozó tudósítására is. Montrealból pedig felvételről sugározzák az Amerika— Európa válogatott viadalt, és. láthatjuk Csehszlovákia és Magyarország válogatott atlétáinak küzdelmét is. A labdarúgás kedvelői az első őszi fordulótól kezdve hétről hétre láthatják kedvenc sportáguk mérkőzéseit. A válogatott mérkőzések közvetítései: Ausztria—Magyarország (Bécsből), Csehszlovákia—Spanyolország (Prágából), Magyarország—NDK (Budapestről). Látványosnak ígérkezik az augusztus 20-i dunai vízikarnevál és a farkashegyi nemzetközi moto- cross verseny közvetítése is. És az úszás rajongói? ök a Magyarország—NDK viadalt láthatják a Margitszigetről. Már most foglalkoznak a jövő évi téli és nyári olimpiai játékokkal. Grenoble-ből előreláthatólag 30—35, Mexikóból 50—60 óra időtartamban láthatjuk a versenyeket. SPORTHÍREK Az év egyik legjelentősebb I sporteseménye kezdődik meg a héten Montrealban: a 31. Vivő Világbajnokság. Az ünnepélyes megnyitó július 5-én, szerdán lesz és július 7-én már az első döntőre is sor kerül férfi tőrben. A nevezések szerint 250 versenyzője lesz a viadalsorozatnak és mintegy szá/. a tehető a közreműködők száma. A kaliforniai Santa Barbarában folyik az Egyesült Államok női atlétikai bajnoksága. Az első napon a száz m-es síkfutásban Barbara Farell 11.1 mp-el beállította a világrekordot. Az atlétikai krónika most már négy versenyző nevét tartja nyilván ezen a távon világcsúcs tartónak, s ezek Eva Klobukowska, Irena Kirszenstein, az amerikai Wyoma Tyus és természetesen most már Barbara Farell. Vereséggel kezdeti a Kinizsi a Nyári Kupában ■K. Kinizsi 4:1 (3:0) Pápa160 ÉVE 1807. július 4-én született Guiseppe Garibaldi, az olasz nép szabadsághőse.. a múlt század polgári szabadságmozgalmainak nagyszerű alakja, aki két világrész forradalmi felkeléseiben vállalt tevékeny vezetőszerepet. Küzdött az olasz, a brazíliai, a német és a francia szabadságért. A nizzai olasz matrózfiú kiváló gerillaparancsnokká, zseniális hadvezérré vált az egymást követő harcok tüzében. Legnevezetesebb hadisikereít legendás hírű vörös ingesei élén aratta. Győzelmekben gazdag hadjáratokkal küzdött az osztrák szoldateszka, a nápolyi királyság és az egyházi állam világi uralmának megdöntéséért. Seregében sok magyar harcolt, — közöttük Türr István, Tüköry Lajos és mások. — A szabadságharc elbukása utáni sötét korszakban Garibaldi lett az egyik reménysége az osztrák igát lerázni akaró magyar népnek. Rekkenő hőségben, fárasztó utazás után a kaposváriak csak a mérkőzés kezdete előtt két órával érkeztek Pápára, ahol Varga játékvezetése mellett a következő összeállításban futott ki a két csapat. Pápa: Kassai (Szép) — Strommel, Gulyás, Nyári — Zsenák Domonkos II. — Szi- mecsak, Szűcs, Krasnyánszky, Horváth, Varga. Kinizsi: Dezső — Balogh, Báli, Németh (Csaba) — Csaba (Nagy L.) — Herbei — Kiss, Nagy (Szadi—Horváth), Szabó II., Göncz, Laczkovics. Az első húsz percben a Kinizsi játékosai meglehetősen fáradtan, mereven mozogtak, a frissebb pápai csapat sokkal többet támadott. A 8. percben Krasnyánszky, a 14. percben Szimacjjpk, majd hat perc múlva Varga szerezte a hazai csapat góljait. Ezután a kaposváriak is fellőttek, azonban a pápai védelem jól rombolt. Szünet után a Kinizsi kezdeményezett többet, s az 50. percben szépítettek a cukorgyáriak. Ekkor Göncz szerezte a kaposvári csapat gólját, 3:L Úgy látszott, hogy a vendégek szorossá tudják tenni az eredményt, mért tíz percen keresztül folyamatosan és jól adogatott a csapat, és sok lövést is küldtek a pápai kapura. A félidő közepén eldőlt a mérkőzés; ekkor Csaba feltartotta az egyik csatárt, a játékvezető 11-est ítélt, s ezt Szűcs értékesítette, 4:1. Ezután már mindkét csapat beletörődött az eredménybe, sok esemény nem akadt. Már az első negyedórában eldőlt a mérkőzés. Az otthon játszó pápaiak lendületesebbek voltak, mint a fáradt kaposvári csapat, s bár a Kinizsi később erősíteni tudott, mégis megérdemelt hazai győzelem született. Jók: Zsenák, Gulyás, Szűcs, ill. Bali, Göncz. A csoport többi eredménye: Veszprém—Zalaegerszegi TE 2:1, Fűzfői AK—Nagykanizsai Bányász 6:1, Zalaegerszegi Dózsa—Győri Dózsa 5:1. A tabella állása: 1. Fűzfő 1 1 - - 6:1 2 2. z. Dózsa 1 1 - - 5:1 2 3. Pápa 1 1 - - 4:1 2 4. Veszprém 1 1 - - 2:1 2 5. ZTE 1 - - 1 1:2 6. K. Kinizsi 1 - - 1 1:47. Győri Dózsa 1 • • 1 1:5 8. Nagykanizsai B. 1 • - I 1:6 — RÁDIÓTELEFON A BALATONI HAJOKON. Az utasok kényelmét szolgálja, hogy taxit rendelhetnek a hajóállomásra és üzenhetnek a partra ismerőseiknek rádió- telefonon. — Új vasárubolt építését kezdték meg Nagybajomban. A 270 négyzetméter alapterű üzlet — 850 000 forintba kerül. A községi tanács építőbrigádja vállalta, hogy november 7-re átadják az üzletet. — Kétszeresére emelkedett a szódavízfogyasztás Kaposváron. Naponta 6—7000 liter szódavíz és 10 000 üveg üdítő ital fogy el a megye- székhelyen. Fonyódi vízből 1200—1300 litert adnak el naponta. — CUC.L1ZÓ PONTYOK. Az egyik hamburgi kutató intézetben érdekes kísérleteket folytatnak Pontyokat cuclis üvegekből vitaminokkal és szójaolajjal táplálnak A halak három év alatt a normálisnak hét és félszeresére nőttek. 1 — Fedett kerthelyiség. Háromszáz személy befogadására alkalmas fedett kerthelyiséget építettek a balatonbog- lári Hullám Szálló kilencszáz személyes étterméhez. Az építési költség 250 000 forint. — Napos kacsából több mint 226 P00-et keltettek a megye keltetőállomásai. A legtöbb, 67 042 darab Nagyatádon kelt. — ELFOGYOTT A VENTILLÁTOR tegnap a kapos: vari kölcsönzőben. Amióta nagy a meleo ez a legkeresettebb cikk, de nagyon sok táskarádiót és fényképezögé- ipet is kölcsönöznek a boltiból. ♦ ♦ ♦ — Kadarkútiak a szegedi l ünnepi játékokon. A szegedi i szabadtéri játékokra 200 ka- tdarkúti látogat el: két elődadást tekintenek meg. I — ÉLESLÖVÉSZET. A Kaposvá- | ri Városi Tanács V. B. igazgatási $ osztálya értesíti a lakosságot, ■»hogy a magyar néphadsereg alakulatai 1967. július 11—25-ig a ; sántosi lőtéren lövészetet hajtanak [ végre. Kérik a lakosságot és az 'erdészet dolgozóit, hogy ebben az ► időben a lőtéren és a lőtér biztonsági területén ne tartózkodjanak, mert az ott-tartózkodás életveszélyes. A KPM Autóközlekedési Tanintézete, Kaposváron gép jármű-villamossági tanfolyamot indít. Jelentkezés f. hó. 20-ig Kaposvár, Berzsenyi utca 2. Tel.: 11-147. (6160) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton is köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, kik özv. Csurai Györgyné elhunyta alkalmával fájdalmunkat bármilyen formában enyhíteni kívánták. A gyászoló család. (87848) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik id. Dorogi István temetésén részt vettek, vagy részvétüket nyilvánították. A gyá^z<"ió család. (87852) 1 * * * Ezúton mondunk mindazoknak köszönetét, ak-'k felejthetetlen halottunk, Nagy Józsefné temetésén részt vettek, és részvétükkel. fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (87861) «jrY ASZ JELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa. testvér, Fehér György életének 70. évében rövid szenvedés után elhunyt. Búcsúztatása folyó év július 5-én 14 órakor lesz a Keleti temető ravatalozójából. A gyászoló család. ^ (87887)