Somogyi Néplap, 1967. június (24. évfolyam, 128-153. szám)

1967-06-01 / 128. szám

Csütörtök, 1967. június X. 7 SOMOGYI NÉPLAP n Közönség szsiGéMrán n geinn NÖVEKSZIK A FORGALOM — JÓK A MUNKAFELTÉTELEK — GYORS JAVÍTÁS LESZ-E ERŐSÁRAMÚ RÉSZLEG KAPOSVÁRON? jikkek javítását. Ezzel köny­A GELKA kaposvári kiren­deltsége az utóbbi időben több újsághirdetéssel hívta fel ma­gára a figyelmet. De tapasz­talhattunk mást is. fgy például kicsinosították a szervizt. Az épület ma kellemes színfoltja a Dózsa György utcának. — Miért mindez? — kér­deztük Hiczó Györgytől, a ki- rendeltség vezetőjétől. — Amióta itt vagyok, lá­tom, hogy az emberek aggód­va figyelik, vajon a tv, a rá­dió, amelyért több ezer forin­tot fizettek ki, milyen bánás­módban részesül nálunk, meg­javítjuk-e tisztességesen. Nekünk úgy kell dolgozni, hogy az embereknek ne kell­jen aggódniuk; tudják azt, hogy a több ezer forintos ké­szülék nálunk jó kezekben van, innen jól megjavítva ke­rül haza. A másik feladatunk, hogy megkönnyítsük a tulaj­donosok dolgát. Azaz a GELKÁ-nak a közönséget kell jól szolgálnia. Keressük a la­kossággal a kapcsolatot, tájév koztatjuk is. Igyekszünk a szervizt is rendbe hozni, ott­honosabbá tenni. — Növekedett-e a forga­lom az utóbbi időben? — Igen. A részlet- és cse­reakció hatására sokan vásá­roltak televíziót. December el­seje óta több mint tízezer ké­szüléket javítottunk. Ez a szám jóval nagyobb, mint az előző év azonos idősza kának megfelelő adata. A készülékek hatvan százaléka tévé volt. — Korábban megírtuk, hogy a gyárakból kikerült készülékek nagy százaléka hibás. Emiatt a GELKA- nál a garanciális javítás emelkedett. Cikkünk után az iparág vezetői Kaposvá­ron jártak, s megígérték, hogy megszilárdítják az üzemekben a minőségi el­lenőrzést. Ml a- helyzet ma? — Az iparág vezetői meg­tartották ígéretüket. Ma keve­sebb garanciális televíziót hoz­nak be javításra. Május 15-ig a nálunk megfordult 861 tv, rádió, magnó stb. közül 394-et javítottunk csak garanciálisán. Ez jó arány. — A forgalom növekedé­sével lépést tartott-e a szerviz fejlődése? — Azt mondhatom, hogy a fejlődéssel elégedettek va­gyunk. Közlekedési eszközeink kielégítik az igényeket. Taxit ma már egyáltalán nem hasz­nálunk. Jól elláttak bennünket műszerrel is. A ma használa­tos valamennyi korszerű be­rendezéssel rendelkezünk. Szakembereink jól képzettek. Továbbképzésükről is rendsze­resen gondoskodunk. Egyik dolgozónk központi televízió- mtenna-erősítő tanfolyamra megy. Egy másik nemrég jött meg autórádió-javító tanfo­lyamról. Nemsokára valakit magnetofonokról és lemezját­szókról tartandó előadássoro­zatra küldünk. Nem panasz­kodhatunk most az anyagellá­tásra sem. Németh Sándor, központunk termelési előadója gyakran megfordul Kaposvá­ron, és igényeinket messzeme­nően igyekszik kielégíteni. A plexiből a kelleténél kevesebb van. Persze nem vártuk azt, hogy az a bizonyos »sült ga- ámb« a szánkba repüljön. Ha valami kifogyott, megszerez­tük Kanizsáról vagy máshon­nan. Ha egy-egy cikkből ne­künk több volt, adtunk más szervizeknek. Kölcsönösen se­gítjük egymást. Hogy meny­nyire megjavult e téren a helyzet, azt számokkal is bi­zonyíthatom. Négy hónappal ezelőtt 99 rádiót és 20 tv-t nem tudtunk megjavítani anyaghiány miatt. Most csupán 3 tv javítása késik ilyen ok niatt. — A rendelkezésre álló eszközöket hogyan állítja a lakosság szolgálatába a GELKA, milyen intézkedé­sekkel gyorsítják meg a javítást? — Mi vállaljuk most már a televíziók, a hálózati és tele­pes rádiók, autórádiók, min­denféle tranzisztoros rádiók, nagyothalló-készülékek, zseb­rádiók, lemezjátszók, URH adó- és vevőkészülékek javí­tását, televízióantenna, köz­ponti antennaerősítő szerelé­sét, karbantartását. A munkát helyszínen, de ha kell, a szer­vizben végezzük el. Arra tö­rekszünk, hogy mind a kinti, mind a benti feladatot gyor­san és szakszerűen hajtsuk végre. Kaposváron a hiba be­jelentésétől számított 24 órán belül megjelennek a helyszí­nen műszerészeink, és mind a garanciális, mind a készpénzes készülékeket megjavítják vagy beszállíttatják. Vidéken is meggyorsítottuk a munkát. Műszerészeink között felosz- ottuk a falvakat. Két-három náponként mindegyik eljut a reá bízott községbe. A szállítást — ha ez szük­séges — is vállaljuk minimá­lis összegért. (A garanciális készüléket természetesen in­gyen visszük be a szervizbe, majd pedig vissza.) Így meg­mentjük a tulajdonost a szál­lítással járó gondoktól. Hely­színen 9-től 21 óráig vállalunk javítást. Bevezettük a számlá­zást. Ez nemcsak bizonyos /isszaélések elkerülését bizto­sítja, hanem egyben garancia- levél is. Ugyanis, ha ugyanaz a hiba 3 hónapon belül ismétlő­dik, ingyen hozzuk rendbe a készüléket. Ezért arra kér­jük ügyfeleinket, hogy min­den esetben kérjenek a rnűsze- észtől számlát. Munkánkat állandóan fino­mítjuk. Éppen'itt van előttem Jgy felhivás mintapéldánya. Ebben a vállalatok, intézmé­nyek vezetőihez szólunk. Kö­zöljük velük, hogy a nyári gyorsjavítás keretében rövid határidőre vállaljuk az igaz­gatói alapból vett tévék, rá­diók stb. javítását. Egyrészt az a célunk hogy az ún. holt­szezonban kitöltsük szervi­zünk kapacitását, másrészt abban az időben vonjuk ki a forgalomból a szórakoztató eszközöket, amikor a legke­vésbé van szükség rájuk. — Mi várható a jövőben? — A közeljövőben erősáramú részleget szeretnénk létesíteni. Ha ez a tervünk sikerül, akkor elvállaljuk a mosógépek, por­szívók és egyéb háztartási hyitünk a lakosságon. Ugyan­is mi olcsóbban tudjuk meg­csinálni e gépeket, mint a nagy rezsivel dolgozó iparvál­lalatok. A távolabbi jövő szépnek ígérkezik. A Béke Szálló és a ruhagyár között ugyanis épül az új üzlethá­zunk. Ebben már egészen kor­szerű körülmények között dol­gozhatunk. Amint az előbb el­mondottakból kitűnik, a la­kosság megnyerésével nem vá­runk az épület elkészültéig. Mire az új mechanizmus be­köszönt, mindenkit meg aka­runk arról győzni, hogy ér­demesebb nálunk dolgoztatni, mint a kontároknál. Nemcsak azért, mert a kontárok műszer és anyag hiányában a korsze­rű készülékeket úgy sem tud­ják jól megcsinálni (végsőso­ron úgyis hozzánk kerülnek), hanem azért is, mert nálunk nem kell annyit fizetni a ja­vításért, mint a kontároknak. Az igazsághoz persze hozzá­tartozik, hogy a jól megszer­vezett gyors, rugalmas, becsü­letes munka nemcsak a la­kosságnak, hanem nekünk is hasznos. Január elseje óta mintegy 127 000 forint többlet- nyereségre tettünk szert. Szegedi Nándor------------------------------------------------------------------------­VÉDJÜK ERDEIEKET! Az erdő nagy ellensége a tűz. Rövid idő alatt évtize­dek munkáját, jelentős értékű társadalmi tulajdont sem­misíthet meg. Nagy az erdőtüzek veszélye már tavasszal, amikor száraz falevelek tömege, az erdei alom könnyen meggyulladhat. Méginkább fenyeget ez a veszély nyáron. Az erdőtűz nagyon gyorsan terjed, különösen ha kedvező szelet is kap. Hosszú évek megfigyelései és statisztikai adatok bi­zonyítják, hogy az erdőtüzek előidézője leggyakrabban az emberi gondatlanság. A természetet szerető kirándulók többsége és a rendszeres természetjárók védik az erdőt. Tudják, hogy tüzet rakni csakis' az arra kijelölt helyeken, az erdő kezelésével megbízott személy előzetes engedélyé­vel szabad. Mégis évről évre halljuk a hirt, hogy erdőtűz pusztított itt is, ott is. Sok kárt okoztak már játszásukkal a gyermekek is. Az utóbbi tíz év statisztikai adatai szerint az eldo­bott égő gyufa vagy cigerettavég okozta az erdőtüzek 28, a keletjeit károk 20 százalékát. Tíz év a tt sok erdőtü­zet okozott a gőzmozdonyok kéményéből kipattanó szik­ra, a kihulló izzó széndarabka is. Ezért rendkívül fontos a vasút menti, tűzvédelmi védőpászták állandó tisztán tartá­sa. Eddig a leggyakoribb, legnagyobb károkat azok okoz­ták, akik csak áthaladtak az erdőn s »csak egy cigaretta« elszívására pihentek meg, s közben eldobják az égő gyu- faszálat. Társadalmi tulajdonunkban az erdők rendkívül nagy értékűek. Fontos, hogy valamennyi természetet szerető, erdőket látogató ember állandóan emlékezetében tartsa: vigyázni kell az erdőre! Geleta Ferenc erdőmémök Nagy családi ház két részben is eladó. Ka­posvár, Iszák utca 14. (74680) Világos kis méretű kombináltszekrény el­adó. Kaposvár, Kos­suth Lajos utca 79. este 5 után. (74672) Eladó állványos fú­rógép és villany kö­szörűgép. Kaposvár, Május 1. utca 22. I.a- katosműhely. (74678) Lemezha j tog&tót vennék. Kaposvár, Május 1. utca 22. L/a- katosműhely. (74679) Építkezésből fenn­maradt új padlás- és stukatúrdeszka­anyag eladó. Zab La jós, Kőröshegy. (50128) Eladók 130 kg-os hízott sertések. Ka­posvár, Füredi u. 98. Szabó. (328) Jó kai ban lévő Du­na oldalkocsit ven­nék. Keserű Gyula, Láirány, Rádpuszta. _ 250-es Pannónia mo­torkerékpár eladó. Bernáczki, Kaposvár, Ady E. u. 23. sí. 1000-es drapp-fehér Wartburg de Luxé ki­tűnő állapotban el­adó. Megtekinthető a kaposvári Felsőfokú Mg. Technikumnál. Telefon: Toponár 20/4 Sótonyi. __________(74684) S imson sztár motor- kerékpár igényesnek 200 km-rel eladó. Ba- latonföldvár, Szent- györgy út 15. (50125) Kétszobás, konyhás, spájzos lakásomat el­cserélném egyszobás, hálófülkésre. Kapos­vár, Május 1. utca 72. Szilágyiné. (74664) Elcserélném Pécs központjában levő szoba-konyhás, élés­kamrás, gázos főbér­leti lakásomat hason­ló siófokira, vagy ba- la to nszépl akira. Ér­deklődni: Pécs, Bar­tók Béla út 20. dr. Borosánál délután 17 óra után és Bala- tonszéplakon Boross- nál, Ibi Miklós tér 1. alatt bármikor. (50130) állás Hivatásos gépkocsi- vezető elhelyezkedne sürgősen tsz-be vagy vállalathoz személy­vagy tehergépkocsira. Lakás szükséges. Ér­tesítést : Inke, Petőfi u. 5. Szabó címre. VEGYES Balaton melléki vil­lákban vagy üdülők­ben levő kerti búto­rait jarvítassa Morvái kosárfonónál, Siófok. Földelés. ellenállás-mérést érintésvédelmi felülvizsgálatot és villámhárító beren­dezés ellenőrzést rövid határidőre vállalunk KOMFORT ÉPÍTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KTSZ villamos részlege (4087) Nagyatád, Hunyadi u. 2. ____________ Á ltalános iskolát végzett, kapotsvári la­kosú fiúkat szabóipa­ri tanulónak fölvesz a Kaposvári Ruha­gyár. Jelentkezés a személyzeti osztályon. Kiadó előnyös rész­művelésre elvetett ku­korica, Somogygeszti, Mernye, Magyaregres mellett. Érdeklődni: Kaposvár, Kisfaludy utca 22. (74662) Ipari és háztartási hűtőgép, olaj kályha, villanyboyier, rádió, tv, óra, irodagépek, háztartási kisgépek, finommechanikai gé­pek, villanymotorok gyors, határidős javí­tását garanciával vál­lalja a Somogy me­gyei FinommechanLr kai és Gépjavító Vál­lalat kirendeltsége, Fonyód, Ady E. u. 31. Garázs kiadó. Cím: 74663 számon a hirde­tőben^ ____________(74663) A Somogy megyei Épület-szakipari Szol­gáltató és Betonipari Vállalat az 1967—68- as tanévre ipari ta­nulókat vesz föl ka­posvári telephellyel az alábbi szakmákba: vízvezetékszerelő, bá­dogos, ács, állványo­zó, kőműves, par­kettás. Jelentke­zés: Kaposvár, Pető­fi tér 3. (74668) DOLGOZÓKAT FÖLVESZNEK Az LM Budapesti Betonárugyár, Auua.pe.3i, XXa. itaKuczi vereuc u. _8y (csepel) azonnali belépéssel, jo kereseti lehetőséggel ioivcs~ mozaiKiap- es beroiielemgyárwÓA munKáxa férfi és női segcixinun .vasokat., a be^e^és veljesitmen^ szeruit* 100 %-os norma teljesítés esetén 8,50—12 Ft/ó alapbér. Föl­vételre keres továbbá nagy gya­korlatú és kiváló képességű vil­lanyszerelő, géplakatos, autósze­relő, láng- és elektromos hegesz­tő szakmunkásokat. A bérezés időbérben történik a gyakonati évtől függően 6—10,50 Ft-ig. Mun­kásszállás és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biztosí­tunk. Felvételre jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál. Gyár- és Gépszerelő Vállalat ke­res vidéki szerelési területeire (Kazincbarcika, Tiszaszederkcny, Balatonfüzfő, Almásfüzitő, Pét, Dunaújváros) munkahelyeire erő­szerelő, hegesztő, lakatos, kovács szakmunkásokat és segédmunká­sokat. Az alapórabéren kívül a külszolgálatra vonatkozó összes .juttatásokat biztosítjuk. Jelentke­zés személyesen vagy írásban Gyér- és Gépszerelő Vállalat, Bu­dapest, VI. Paulay Ede út >2 személyzeti osztály. (5053) A Somogy megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat könnyű-gépkezelői taníolyamot indít kizárólag ka­posvári lakosú 30—40 év közötti nők részére. Betanulási idő 1 hó­nap, erre az időre betanulási dí­jat fizetünk. Akik a tanfolyamot elvégzik, kaposvári munkahelye­ken kapnak munkát. Kereseti le­hetőség havi 1200—1500 Ft között Jelent kkezi'si határidő: 1967. jú­nius 15-ig a vállalat munaügyi osztályán. Kaposvár, Május 1. utca 52. sz. alatt. (74*69) A 13. sz. AKÖV rakodómunká­sokat vesz föl kaposvári telep­helyre. Jelentkezni lehet: Kapos­vár, Berzsenyi u. 1—3. szám alatt a munkaügyi osztályon. (74659) A Somogy megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat fölvesz hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezés: Ka­posvár, Május 1. utca 52. szám alatt a munkaügyi osztályon. A magyaregresi Kossuth Mg Tsz fölvesz autó-motor és mező­gazdasági gépszerelőket. Fizetés megegyezés szerint. (74670' Gyakorlattal rendelkező gépko- két telveszünk. Jelentke­zés: Műszaki Erdészetnél, Kapos­vár, Cseri 0.1«. (74675) Ádándi gépészjelöltek között A tanulók egy csoportja a munkagépeken gyakorolja a kü­lönféle beállításokat. Dakos István (Kutasi ÁG) Máté Áttila gyakorlatvezetőtől kap jó tanácsokat a D—4K traktor kezeléséhez, mielőtt tár­csázni indul a balatonkiliti tsz-be, ta. Most fiatalokat — leen­dő gépészeket — oktatnak. A most induló, fiatal gépészek­kel nemcsak az elméletet, ha­nem a legelemibb gyakorlati fogásokat — a hegesztés, a forrasztás, a munkagépszere­lés, a motortekercselés stb. megannyi csínját-bínját is — meg kell tanítani. Szép, rendben tartott trak­tor- és munkagépparkja van az iskolának a tanulók foglal­koztatásához. S ha mindez nem elég: gyakorolhatnak a balatonkiliti Üj Tavasz Tsz- ben is, amely gyakorló gazda­sága a szakiskolának. Ángyán Imre brigádvezető szavaiból éreztük: szívesen foglalkoz­nak a tanulókkal a kiliti trak­torosok, szerelők, hiszen a má­sodévesek már viszonozni tud­ják a segítséget. Jelenleg 22 másodéves tanuló tölti gya­korlati idejét a tsz-ben Máté Attila gyakorlatvezető fel­ügyeletével. uj eljárás — _öbb gyümölcslé Komán mérnökök új eljárást dolgoztak ki a szőlőbor és a gyümölcslé növelésére. Az el­járás, amely a zúzott gyü­mölcs hőkezelésén és enzimes kiáztatásán alapszik, nagy ér­deklődést keltett a borszakér­tők körében. Külföldi szakem­berek részletes ismertetést kérnek az új román módszer- mi, amelynek előnye: mintegy 10 százalékkal növelni lehet a szőlőlé és .a bor mennyiségét. Csaknem hatezer mezőgaz­dasági gépészt adott már a megyének és az országnak az Ádándi Mezőgazdasági Gé­pészképző Szakiskola. Jó icteig főleg a felnőttek, a gyakorlat­ban már »élővizsgázott-« gép­szerelők szakmai ismeretének bővítése volt az iskola felada­Fíatal férfi munkaerőt keresünk gépkocsira és zsákclói munka­körbe. Nagymalom, Kaposvár. (74665) A Kaposvári Vas- és Fémipari Vállalat fölvesz lakatos, hegesztő, marós szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezni: a vállalat munkaügyi osztályán. Ka­posvár, Mező Imre u. 22. (6053) Férfi és női segédmunkásokat vesz föl a Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyárgyegysé- ge. Jelentkezés a munkaügyi elő­adónál. Vöröshadsereg útja 67. A Somogy megyei tJtépítő Vál­lalat azonnali belépéssel fölvesz gépészmérnököt, vagy 4—5 éves gyakorlattal bíró gépésztechni­kust. Ezenkívül mélyépítési tech­nikusi, vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkező munka­erőket keres műszaki beosztásba. Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat székhelyén: Kaposvár, Árok u. 4. (74595) A berzencei Jobb Élet Tsz fő- agronómust alkalmazna. Egyetemi végzettség és ötéves gyakorlat szükséges. Fizetés az FM 16/1964. rendelete szerint. Kétszobás, össz­komfortos lakás biztosítva. Leve­leket a tsz címére küldjenek. (74591) A Vas megyei Tanácsi Építőipari Vállalat tulajdonában ievő héví­zi 400 n-öl bekerített, ásított és közművesített üdülőtelek — rajta 2 iker faépítményű ví- kendházzal — eladó. Érdeklődni lehet a vál­lalat központjában, Szombathely, Vépi út 4. (143437)

Next

/
Thumbnails
Contents