Somogyi Néplap, 1967. június (24. évfolyam, 128-153. szám)

1967-06-08 / 134. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI ARAI 60 níLÉI Somogyi néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. évlolyam 134. szám. l%7. június 8., csütörtök A Biztonsági Tanács tűzszünetet rendelt el r '.'í Vifi. ... Köszöntjük a KISZ megyei küldöttértekezletét Hosszas előkészítő munka után ma ül össze a KISZ Somogy megyei küldöttértekezlete, hogy számot adjon a két és fél év alatt végzett munkáról, az ifjúsági mozga­lom eddigi tevékenységéről, eredményeiről, s megszabja a jövő teendőit. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség újjászer­vezése óta igazolta a párt ifjúsági politikájának helyes­ségét. A KISZ az ifjúság elismert tömegszervezetévé vált. Ahol fiatalok élnek, dolgoznak, tanulnak, mindenütt megtalálhatjuk a KlSZ-szerve zeteket. Az if júsági szövetség eddigi tevékenységével bizonyította, hogy eredményesen tölti be hivatását. Az eszmei—politikai nevelésen túl mun­kára, tanulásra nevelte a fiatalokat, akik aktívan, napi tettekkel bizonyították, hogy készek a haza, a szocializmus ügyét szolgálni. A KISZ nagy és jelentős akcióiban a több mint 700 000 ifjú kommunista munkáját láthatjuk, s so­raikból nem hiányoztak megyénk fiataljai sem. Részt vállaltak a szocialista munkaversenyekben, a Tegyünk többet Somogyért! mozgalomban. Megálltak a helyüket az országos tanulmányi, kulturális vetélkedőkön, bizonyítot­ták és hitet tettek a proletár internacionalizmus mellett. Az ENSZ Biztonsági Taná­csa kedden este egyhangú határozatban hívta fel az ér­dekelt kormányokat azonnali tűzszünetre és az ellenséges­kedések megszüntetésére a Közel-Keleten. Fedorenko szovjet küldött sürgette, hogy a tanács intézkedjék az ag- resszor Izrael csapatainak ki­vonásáról a megtámadott arab országok területéről. Johnson elnök rövid nyilat­kozatban megelégedését fe­jezte ki a határozat felett és újabb tárgyalásokat sürgetett a problémák megoldására. A tanács határozatának szövege a következő: A Biztonsági Tanács — figyelembe véve a fő­titkár jelentését a közel-ke­leti helyzetről, — meghallgatva a tanács ülésén elhangzott nyilatkoza­tokat, — aggodalommal eltelve amiatt, hogy a Közel-Keleten kitört a háború és fenyegető helyzet alakult ki, t. felhívja az érdekelt kor­mányokat, hogy haladéktala­nul foganatosítsanak intézke­déseket az azonnali tűzszü­netre és az ellenségeskedé­sek megszüntetésére a tér­ségben; Ma, amikor beszámolnak munkájukról, s jó módszerei­ket, tapasztalataikat adját át egymásnak, elmondják ered­ményeiket, köszöntjük a KISZ megyei küldöttértekezletét. Jó tanácskozást kívánunk, s azt, hogy továbbra is legye­nek nagy ügyünknek, a szocializmus teljes felépítésének aktiv harcosai. A Biztonsági Tanács felszólította az izraeli és arab feleket a tűzszünetre. 2. felkéri a főtitkárt, hogy azonnal és folyamatosan tá­jékoztassa a tanácsot a hely­zetről. A létrejött határozat, mint arra több felszólaló rámuta­tott, nem elégséges, és csu­pán arra szolgál, hogy elejét vegye a további vérontásnak. Fedorenko szovjet delegátus felszólalása Fedorenko, a Szovjetunió képviselője szavazatát meg­indokolva kijelentette: a ta­nácsnak állást kell foglalnia az izraeli agresszió ügyében és határozatot kell hoznia arról, hogy az izraeli csa­patokat haladéktalanul von­ják ki az arab országok te­rületéről. A szovjet delegá­tus rámutatott, a Tel Aviv-i kormány huzamosabb idő óta fenyegette »büntető hadmű­veletekkel-«, »határozott csa­pással« az arab országokat, a nyugati hatalmak azonban nem engedték, hogy idejében elejét lehessen venni a há­ború veszélyének. Izrael nem folytathatta volna agresszív és provokatív irányvonalát, ha nem részesült volna köz­vetett és közvetlen támoga­tásban bizonyos imperialista körök részéről, akik vissza akarják állítani a gyarmati viszonyokat a Közel-Keleten. A Szovjetunió évtizedek óta minden segítséget megad az arab országoknak a gyar­matosítás elleni nemzeti füg­getlenségükért vívott harcuk­hoz, mindent megtett és meg­tesz annak érdekében, hogy megakadályozza a béke és biztonság elleni merénylete­ket a Közel-Keleten, és meg­őrizze a nének törvényes jo­gait. Kötelességünknek tart­juk. hogy ismét erőteljesen aláhúzzuk a szovjet kormány ezen álláspontját — jelen­tette ki a nagykövet, majd rámutatott, há a Biztonsági Tanács megfelelő intézkedé­seket tett volna a Tel Aviv-i agresszív politika megfékezé­sére, nem robbant volna ki. a háborús konfliktus. Fedorenko leszögezte: a tűzszüneti határozat a mini­mumot jelenti, a legkeveseb­bet. amit a Biztonsági Ta­nács az adott helvzetben te­hetett. A tűzszünet csak az első lépés lehet, s a szovjet kormány határozott vélemé­nye szerint a Biztonsági Ta­nácsnak határozatot kell hoz­nia az agresszív izraeli csa­ltok haladéktalan visszavo- i násáról a demarkációs vona­lak mögé. Erről a fontos kérdésről ugyanis, a tanács egyes tagjainak ellenállása miatt, nem sikerült megálla­podásra jutni. A szovjet kor­mány a leghatározottabban elítéli az izraeli agressziót. Hasonló álláspontra helyez­kedett szavazatát megindo­kolva Bulgária, Mali és In­dia képviselője. A* ENSZ-küldöttek állásfoglalásai Goldberg amerikai és Cá­rodon angol küldött az ülé­sen ismét tagadta, hogy a két ország légiereje részt vett az arab országok elleni hadműveletekben. Goldberg azt mondotta, hogy az USA »a konfliktus idejére« haj­landó »pártatlan ENSZ-meg- figyelőket« fölengedni a tér­ségben tartózkodó repülőgép- anyahajóira. A tanács ülésén az arab államok képviselői kijelen­tették, elfogadhatatlannak tartják. hogy a határozat nem ítéli el az agressziót, én nem követeli az agresz- szor csapatainak azonnali ki­vonását. Pacsacsi iraki kül­ügyminiszter azt mondta, hogy a Biztonsági Tanács »kapitulált az izraeli követe­lések előtt«, mivel Izrael ba­rátai, mindenekelőtt az Egye­sült Államok, Tel Aviv kö- \’etelésére ellenálltak a kivo­násra vonatkozó javaslatnak. Tomeh szíriai küldött meg­állapította, hogy a közel-ke­leti válság ideje alatt az Egyesült Államok és Anglia megmutatta: az arab nép el­keseredett ellensége. Abba E ban izraeli kül­ügyminiszter, aki kedden ér­kezett New Yorkba, azt mondotta, hogy Izrael »önvé­delemből« cselekedett. Eban közvetve utalt arra, hogy Iz­rael nem hajlandó elfogad­ni a háború kitörése előtti status ouót, és »állandó ren­dezést« akar elérni Közel- Keleten. A négy és egynegyed órás ülés végén Fedorenko szov­jet delegátus rövid felszóla­lásában követelte, hogy a fegyverszüneti felhívásnak haladéktalanul szerezzenek érvényt, és a tanács elnöke Irak és az EAK kormánya elutasította a tűzsziineti felhívást gondoskodjék a szükséges in­tézkedésekről. Tabor dán kül­dött, a Biztonsági Tanács so­ros elnöke azt mondta, hogy a felhívást haladéktalanul eljuttatja az érdekelt kor­mányokhoz és megteszi a szükséges lépéseket a határo­zat érvényesítésére. Johnson elnök Washington­ban még a tanács ülése alatt rövid rádió- és televíziónyi­latkozatot tett, amelyben di­csérte a fegyverszünetet és azt mondotta, hogy az új uta­kat nyit meg a békés rende­zés felé. Irak elutasítja a Biztonsá­gi Tanács tűzszüneti felhívá­sát — jelentette be a bagda­di rádió hozzáfűzte, hogy az iraki kormány elhatározta, folytatja a harcot a többi arab ország oldalán. Az EAK párizsi nagykö­vetségének szóvivője meg­erősítette, hogy a kairói kor­mány elutasította a Biztonsá­gi Tanács tűzszüneti felhívá­sát. Jordánia elfogadta a Biz­tonsági Tanács tűzszüneti felhívását és hajlandó erről tárgyalásokat folytatni Iz­raellel — jelentette be a kormány hivatalosan szer­dán délben. A kormány bejelentése sze­rint Jordánia azután dön­tött így, hogy konzultációt folytatott az egyesített arab parancsnoksággal. (Folytatás a 2. oldalon) A szovjet kormány üzenete Izraelhez A szovjet kormány június 7-én üzenetet küldött az iz­raeli kormánynak; A nyilatkozat szövege a következő: »Különböző forrásokból je­lentések érkeznek, amelyek szerint az izraeli fél nem teljesíti az ENSZ Biztonsági Tanácsának a tüzelés és az összes hadműveletek haladék­talan beszüntetésére vonat­kozó határozatát. Izrael dur­ván és tüntetőén lábbal ti­porja ezt a határozatot, és folytatja a háborút az arab államok ellen. Az Izraeli kormánynak ez az álláspontja újból igazolja politikájának agresszív jelle­gét, azt, hogy ez a politika nem törődik a nemzetközi kapcsolatok elemi szabályai­val, nem tartja tiszteletben az ENSZ alapokmányának elveit és céljait. A szovjet kormány teljes határozottsággal óvta az iz­raeli kormányt az agressziós és kalandorpolitika megvaló­sításától. Az izraeli vezetők azonban nem hallgattak a józan ész szavára. Ha az izraeli kormány nem teljesíti azonnal az államok­nak a haladéktalan tűzszü­netre vonatkozó közös köve­telését, amely kifejezésre ju­tott a Biztonsági Tanács ha­tározatában, akkor a Szov­jetunió felülvizsgálja Izrael­hez fűződő kapcsolatát és határozatot hoz, amely az Izraellel fennálló diplomáciai kapcsolatok további fenntar­tását fogja érinteni, mint­hogy Izrael lépéseivel szem­behelyezi magát a békesze­rető államokkal. Magától értetődik, hogy a szovjet kormány mérlegel és foganatosít majd más olyan intézkedéseket Is, ameivek Izrael agresszív politikájából kifolyólag szükségessé vál­nak«. (MTI) Fogadás a budapesti szovjet nagykövetségen F. J. Tyitov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete szerdán fogadást adott N. K. Bajbakovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhe­lyettesének, az állami terv­bizottság elnökének tisztele­tére. A fogadáson részt vett Apró Antal és dr. Ajtai Mik­lós, a Minisztertanács elnök- helyettesei, Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, valamint a kormány több tagja. (MTI) Osztrák szakszervezeti küldöttség Somogybán A Szakszervezetek Országos Tanácsa és az osztrák szak- szervezetek közötti megálla­A SIÓFOKI S (Balatoni mellékletünk a 4—5. oldalon) podás lehetővé teszi a magyar és osztrák szakszervezetek rendszeres tapasztalatcseréjét. Josef Progsch vasipari szak- szervezeti elnök vezetésével vasárnap öttagú delegáció ér­kezett Budapestre. Kétnapos fővárosi tartózkodásuk során egészségügyi intézményeket és üzemeket látogattak meg. Tegnap Kaposvárra érkezett delegációt a szakszervezeti székházban az SZMT és a Me­gyei Társadalombiztosítási Fő- igazgatóság vezetői fogadták. A vendégeket üzemeink mun­kavédelmi, egészségügyi ellá­tottságáról a megy eb i zott s á gok vezetői tájékoztatták. A dele­gáció tagjai főként az óvodák és a bölcsődék ellátottsága iránt érdeklődtek. A koradélutáni órákban az SZMT vezetőivel városnézésre indultak. Megtekintették az új termálfürdőt, látogatást tet­tek a Megyei Könyvtárban és az északnyugati városrészben. Ma délelőtt a Pamutfonó­ipari Vállalat Kaposvári Gyá­rával ismerkednek meg. Dél­után a Balatonboglári Állami Gazdaságba látogatnak. A Josef Progsch vezette osztrák szakszervezeti delegá­ció az esti órákban visszaút»' zik a fővárosba.

Next

/
Thumbnails
Contents