Somogyi Néplap, 1967. június (24. évfolyam, 128-153. szám)
1967-06-07 / 133. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1967. június % A brit és a francia kommunista párt nyilatkozata Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Politikai Bizottsága nyilatkozatot adott ki, és ebben hangsúlyozza: a közel-keleti háború nem felel meg sem az arabok, sem a zsidók érdekeinek. Ebben a tragikus pillanatban minden jóakaraté embernek azt kell kívánnia, hogy véget érjen a konfliktus és helyreálljon a béke. A munkáspárti tagoknak és a béke minden hívének követelnie kell az angol kormánytól, hogy ne folyamodjék katonai intervencióhoz a Közel-Keleten. Egy ilyen intervenció — amelynek terveit Wilson és Johnson megvitatta — az általános konfliktus veszélyével fenyeget. Haladéktalanul meg kell szüntetni a hadműveleteket, és mindert csapatot vissza kell vonni a konfliktus megkezdése előtti állomás helyére. Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára rádiónyilatkozatban kijelentette: »A Francia Kommunista Párt a konfliktus kezdetétől határozottan állást foglalt a probléma tárgyalások útján történő békés megoldása mellett«. legfrissebb jelentése szerint izraeli csapatok elfoglalták Jeruzsálem jordániai szektorát. A Reuter angol hírügynökség 16 órakor bejrúti keltezéssel idézte a kairói rádió lehallgatott adásából az EAK katonai főparancsnokságának közleményét, amely szerint súlyos harcok folynak egyiptomi területen. »Erőink ádáz harcokat vívnak egyiptomi területen. Az EAK erői ellenállok a támadásoknak El-Aris, Abu Ageila és Kuseima térségében« — mondotta a jelentés szerint a kairói rádió. A támadók — szögezi le a hadi jelentés — súlyos veszteségeket szenvedtek tankokban és repülőgépekben, azonban támogatóik pótolják veszteségeiket. Az angol— amerikai beavatkozás súlyos fejleményt jelent a harcban — szögezi le a hadijelentés. A kairói rádió a damaszkuszi rádió alapján közli, hogy lehallgattak egy ellenséges rádióadást, amely a külföldi légierők ^avatkozását kérte a Földközi-tenger keleti térségében tartózkodó repülőgép-anyahaj óktól. Ezzel — hangsúlyozta a szíriai rádió — bebizonyosodott a cionista agresszió és az imperialista tervek közötti közvetlen kapcsolat, s az, hogy Izrael lényegében az ipe- rialista erőkre spekulál. A damaszkuszi rádió kiegészíti a fenti hírt azzal a bejelentéssel, hogy egy elfogott izraeli pilóta vallomása szerint egy héttel ezelőtt 17 brit bombázó érkezett Akrun izraeli légitámaszpontra. Nagygyűlések, tiltakozások, tüntetések Fedorenko—Goldberg megbeszélés Háromezren vettek részt azon a nagygyűlésen, amelyet az imperialisták közel-keleti agressziója elleni tiltakozásul rendeztek Drezdában. A nagygyűlésen részt vett Willi Stoph miniszterelnök is. Az NDK béketanácsa nyilatkozatban ítélte el az izraeli agressziót. Nasszer üzenetére adott válaszában Edward Ochab, a lengyel államtanács elnöke hangoztatta: Lengyelország teljes mértékben támogatja az EAK-ot. Tito jugoszláv elnök nyilatkozatában a jugoszláv kormány és a jugoszláv nép teljes támogatásáról biztosította az EAK-ot és a többi arab országot. A jugoszláv kormány egyébként erélyes hangú tiltakozó jegyzéket intézett Izraelhez, amiért hétfőn izraeli repülőgépek támadást intéztek a Sinai — félszigeten tartózkodó és az ENSZ kötelékéhez tartozó jugoszláv alakulatok ellen. Jugoszlávia több városában hétfőn tüntetéseken tiltakoztak az izraeli agresszió ellen. Szomália minisztertanácsa hétfőn este .határozatot hozott, amely szerint Szomália kész katonai segítséget nyújtani az Izrael ellen harcoló araboknak. A Guineád Köztársaság megszakította a diplomáciai viszonyt Izraellel és javasolta az izraeli nagykövetnek és az Izraelben tartózkodó guineai állampolgároknak, hogy haladéktalanul hagyják el az ország területét. Damaszkuszban diákok és munkások tiltakozó tüntetést tartottak az amerikai és az angol nagykövetség épülete előtt. A tüntetők nyugatellenes jelszavakat kiáltoztak, s betörték az épületek ablakait. Hasonló tüntetések voltak Bagdadban, Alexandriában és Kairóban is. Kairóban a rendőrség gumibotokkal tartóztatta fel az amerikai nagykövetség felé tartó menetet, majd később, a délelőtt folyamán az EAK belügyminisztériuma rendeletet adott ki, amellyel betiltja a tüntetéseket. A hétfői Amerika-ellenes tüntetéseket követően Burgi- ba elnök kedden betiltott minden további tüntetést. A szudáni fővárosban több ezer tüntető vonult az angol és amerikai nagykövetség elé. A rendőrség a tüntetőket szétoszlatta. Nyugati hírügynökségi jelentések szerint hétfőn este a francia fővárosban több százan tüntettek Izrael mellett. Ezzel egy időben Amszterdamban mintegy hatezren vettek részt az Izrael melletti tüntetésen. Az angol cionista szövetség hétfőn este nagygyűlést rendezett a londoni Albert Hallban. Jelentések a katonai helyzetről Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn nem tudott megállapodásra jutni arról, milyen felhívással forduljon a harcoló Telekhez a Közel-Keleten. A tanácsot este 10.20 órakor formális ülésre hívták össze, ahol Tabor dán elnök bejelentette, a tanácskozást kedden magyar idő szerint 16.30 órára halasztják. Az egész napos konzultációkon kiderült: Goldberg amerikai küldött nem hajlandó elfogadni egy olyan felhívást, amely tűzszünetre szólítja fel az érdekelt országokat és egyben követeli, hogy a csapatokat vonják vissza a kiinduló állásokba. Ezt a javaslatot támogatja a Szovjetunió, India és számos más / ország is. Goldberg szerint azonban a felhívás »nem biztosítaná Izrael jogait az Aka- bai-öböl használatához«, mivel a háború kitörése előtt az EAK lezárta az öböl bejáratát. A Biztonsági Tanács kedd délutánra tervezett ülését estére halasztották — tűnik ki Hans Tábornak, a Biztonsági Tanács e havi dán elnökének bej derítéséből. Nyugati hírügynökségek agybehangzó jelentése szerint Tabor közvetítésével Fedo- -enko szovjet és Goldberg amerikai ENSZ-fődelegátus kedden délután 50 perces megbeszélést folytatott a közel-keleti helyzetről. Felhördülés Washingtonban és Londonban Angliában és az Egyesült Államokban megdöbbenést és felhördülést váltott ki az EAK-nak az döntése, hogy lezárja a Szuezi-csatomát, valamint az az iraki bejelentés, hogy. szüneteltetik a Földközi-tenger térségébe irányuló olajszállítmányokat. Az arab intézkedések Londont is és Washingtont is arra kényszerítették, hogy az adott kereteken belül tisztázzák önmagukat az agresszióban való részvétel vádja alól. Amerikai hivatalos körök szerint az Egyesült Államok kormánya hivatalosan nem kapott értesítést a Szuezi- csatorna lezárásáról. Amíg ez meg nem érkezik, addig hiA jordániai vezérkar szóvivője kedden -reggel közölte, hogy Jeruzsálemben közelharc folyik. Az izraeliek kedden reggel támadták meg a várost — hangsúlyozza a közlemény A tüzérségi előkészítés után az izraeliek megindították a támadást a demarkációs vonal egész hosszában. Az izraeli egységek négyszeres túlerőben vannak. Vitathatatlanul beigazolódott, hogy három repülőgép-anyahajó tartózkodik a partokon, és a repülőgépek felszállnak erőink bombázására. Így világossá vált az egész arab nemzet ellen szőtt összeesküvés. Az izraeli® hadsereg egyik szóvivője szerint a izraeli erők bevették Latrun jordániai várost és heves harcok után elfoglalták Jenin jordániai várost is. A közel-keleti atonai helyzetről beérkező hírügynökségi jelentések továbbra is ellentmondásosak A frontok hullámzanak, támadások és ellentámadások követik egymást: Szíria jelentette, hogy Izraellel szomszédos határán erői támadásban vannak, és a szíriai légierő 59 ellenséges repülőgépet lőtt le a hadműveletek megindulása óta. Jordánia cáfolja az izraeli bejelentéseket Jenin jordániai város elfoglalásáról és hangsúlyozza, hogy az izraeliek súlyos veszteségek után kénytelenek voltak visz- szavonulni. Irak repülőgépei az izraeli partvidéket támadták. Izraeli repülőgépek ezzel szemben a délelőtt folyamán a H—3 néven ismert iraki légitámaszpont ellen intéztek támadást az iraki—jordániai határnál. Izraeli hivatalos szóvivő szerint a szíriai légierő izraeli célpontokat támadott az ország középső és északi részein. Több települést és repülőteret találatok értek. A szóvivő helyi idő szerint 12.45 órakor olyan jelentést közölt, hogy Gaza város az izraeli erők kezére jutott. A hivatalos állami rádió arab nyelvű adásában felhívta Gaza lakosságát, adja meg magát és tűzze ki a fehér zászlókat. Az izraeli parancsnokság Földelés. ellenállás-mérést, érintésvédelmi felülvizsgálatot és villámhárító berendezés ellenőrzést rövid határidőre rál latunk KOMFORT ÉPÍTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KTSZ villamos részlege (4087) Nagyatád, Hunyadi u. 2. vatalosan nem is foglalnak állást. Wilson parlamenti nyilatkozatában utalt arra, hogy amennyiben a csatama lezárására vonatkozó jelentések valónak bizonyulnának, úgy Nagy-Britannia »más érdekelt. . hatalmakkal« fontolóra veszi, hogy milyen lépéshez folyamodjék. Wilson közölte, hogy kormánya 24 órára felfüggesztette a fegyverszállításokat a konfliktusban részt vevő országok számára és további magatartását »a közel- keleti térségbe fegyvereket szállító más hatalmak álláspontjától teszi függővé...« Az EAK megszakította a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal A kairói rádió kedden ismertette a külügyminisztérium közleményét: »Az egyiptomi kormány úgy tekinti, hogy az Egyesült Államok és Anglia tényleges agressziót követett el az egész arab nemzet allen. Emiatt, miután tanácskozott az arab államfőkkel, az EAK kormánya úgy döntött, rogy megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal.« (Angliával már 1965-ben a rhode- siai válság nyomán megszakította a diplomáciai kapcsolatokat.) Hasonló intézkedéseket jelentettek be Szíriában és Algériában is. McCloskey, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden délután bejelentette, hogy az Egyesült Arab Köztársaság megszakította diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Válaszul berendelték Musztafa Kamelt, az EAK washingtoni nagykövetét az amerikai külügyminisztériumba, ahol Lucius Battle, a közel-keleti kérdésekkel foglalkozó külügyi államtitkár az Egyesült Államok »azonos értékű ellenlépéséről tájékoztatta az egyiptomi diplomatát«. McCloskey egyben bejelentette, hogy hivatalos közlés érkezett arról az iraki döntésről, hogy beszüntetik az Egyesült Államokba és a Nagy-Britanniába irányuló kőolaj-szállítmányokat. Fél- hivatalos értesülések szerint Kuwait és Algéria is követte Irak példáját. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT HÍREK Az izraeli parancsnokság közölte, hogy páncélos erői, amelyek hétfőn elfoglalták a tengerparti El Arist a gazai övezettől délre, kedden reggel heves harcok után bevették Abu Ageilát, a Sínai-sivatagon a Szuezi-csatorna felé vezető út mentén, és mintegy 40 kilométert nyomultak tovább a délutáni órákban nyugat felé. Bejrútban az amerikai nagy- követség előtt csak a rendőrség mozgósításával tudták helyreállítani a rendet. A MENA jelentése szerint az amerikai nagy- követség személyzete tüzet nyitott a tömegre, négy tüntetőt és két rendőrt megsebesítve. A tüntetők elözönlötték a nagykövetséget és felgyújtották. Bagdadban tüntetők felgyújtották az amerikai vállalatok benzinkút- jait, továbbá az angolok és az amerikaiak több diplomáciai épületét. Az arab főparancsnokság kedden délután kiadott jelentése szerint az Egyesült Államok és Anglia nagyarányú légi beavatkozása Izrael oldalán, megváltoztatta a harc képét. Egy későbbi hadijelentés közli, hogy hétfőn angol felségjelű Canberra bombázók támadták a Sínai- sivatagban az egyiptomi állásokat. A holland hadügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a holland kormány továbbra is szállítani fog Izraelnek hadianyagot. A Reuter magyar idő szerint 21.30 órakor jelentette, hogy kedden este izraeli gépek jelentek meg Kairó központja fölött. A Jemeni Arab Köztársaság megszakította diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal — jelenti az algériai hír- ügynökség* A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK NYILATKOZATA Az Egyesült Arab Köztársaság ellen június 5-én Izrael fegyveres agressziót indított. Ezzel a közel-keleti válság a pusztító háború súlyos szakaszába lépett, amelynek következményei fenyegetik e térség országait és veszélyeztetik a világbékét is. Izrael és a mögötte álló imperialista hatalmak elébevágva a Biztonsági Tanács állásfoglalásénak, újabb háborús konfliktusba sodorták Közel-Kelet népeit. Az eddigi események is bizonyítják: az izraeli politikát irányító szélsőséges militarista körök e háborús konfliktus kirobbantására nem egyedül vállalkoztak. Folyamatos bátorítást és támogatást kapnak azoktól az imperialista hatalmaktól — elsősorban az Amerikai Egyesült Államoktól —, amelyek minden alkalmat megragadnak a nemzeti függetlenségük megszilárdításáért és a társadalmi haladásért küzdő arab államok hátbatámadására. A Magyar Népköztársaság kormánya teljes szolidaritásáról biztosítja az agresszió elhárításáért küzdő Egyesült Arab Köztársaság és a többi arab állam kormányát és népét. Felhívja a világ valamennyi államát, hogv haladéktalanul tegyenek meg minden erőfeszítést az agresszió beszüntetése és a Közel-Kelet békéjének helyreállítása rdskében. Felhívja az Egyesült Nemzetek Szervezetét: határozottan lépjen fel a világ békéjét fenyegető agresszió ellen, és minden szükséges lépést tegyen meg a közel-keleti válság rendezésére. A Magyar Népköztársaság támogatja azokat a javaslatokat, amelyek a harci cselekmények azonnali beszüntetésére, a csapatok kiinduló állásaikba való visszavonására, a vitás kérdések tárgyalások útján történő igazságos megoldására irányulnak. (MTI) Zsivkov és Tito tárgyalásai Belgrádban megkezdődtek a bolgár és a jugoszláv párt- és kormányküldöttség tárgyalásai. A bolgár küldöttség vezetője, Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a bolgár minisztertanács elnöke, a jugoszláv küldöttségé pedig Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének alnöke, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke. Belgrádban kedden közös közleményt adtak ki Todor Zsivkovnak jugoszláviai látogatásáról, valamint Joszip Broz Titóval folytatott megbeszéléseiről. Kedden délután visszaérkezett Szófiába Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára, a bolgár minisztertanács elnöke, valamint az általa vezetett pártás kormányküldöttség. Vietnamban lelőtték a 2000. amerikai gépet Hétfőn délelőtt 11.20 órakor az észak-vietnami Thanh Hoa tartomány fölött a lakosság és a fegyveres erők tüze megsemmisített egy F—8 típusú vadászbombázót. A gép lezuhant, pilótáját a lakosság elfogta. Ezzel június 5-ig a VDK területe fölött 2000 ellenséges gépet semmisítettek meg. A Vietnami Tájékoztatási Iroda nyilatkozatában erélyesen visszautasítja az Egyesült Államok külügyminisztériumának azt a koholmányát, amely szerint a Tur- kesztán szovjet hajót a Vietnami Demokratikus Köztársaság légvédelmi egységei találták el. »A rendelkezésre álló adatok teljes hitelességgel alátámasztják, hogy a Turkesz- tán az amerikai repülőgépek támadásának vált az áldozatává — hangzik a nyilatkozat. — Az Egyesült Államok külügyminisztériumának június 3-i nyilatkozata az első szótól az utolsóig koholmány, amelyet azzal a céllal agyaltak ki, hogy elleplezzék az amerikai imperialista ag- resszorok bűnét«, ... A Dél-vietnami Nemzeti Felszabatiítási Front elítéli a Turkesztán szovjet hajó ellen elkövetett amerikai kalóztámadást. A hajó elleni támadás »súlyos katonai provokáció, amely benne foglaltatik az Egyesült Államok eszkalációs terveiben« —hangsúlyozza a DNFF. Csaknem tízezer a letartóztatottak száma Görögországban Hétfőn este Patakosz tábornok újságírókkal közölte, hogy az április 21-e óta Görögországban letartóztatott személyek száma majdnem eléri a 10 000-et. »Ami a letartóztatott parlamenti képviselőket, köztük az EDA vezetőit illeti, számuk körülbelül 50« — mondotta Patakosz, majd hozzáfűzte, hogy a képviselők egy része rendőri /agy házi őrizetben van, míg a többieket Jarosz szigetén, illetve az Égei-tenger más szigetein tartják fogva. Patakosz tábornok közölte, hogy Manolisz Glezosz és Kirkosz egy athéni börtönben van. Ítélet a Ben Barka-perben A párizsi esküdtszék több mint egyhónapos tárgyalás után ítéletet hozott a második Ben Barka-perben. Az esküdtszék csak Antoine Lo- pezt, az orlyi repülőtér egykori vezető tisztviselőjét és Souchon rendőrtisztet találta bűnösnek és ítélte el, a többi jelenlévő vádlottat, köztük Dlimi marokkói alezredest fölmentette. Dlimi még hétfőn este el is hagyta a börtönt. A bíróság Antoine Lopszt yolc esztendőre, Souchont pedig hatévi börtönbüntetésre ítélte. A bíróság távollétükben ítéletet hozott Mohamed Ufkir marokkói belügyminiszter, a rejtélyes Stuki és a négy gengszter, Bouche- s eiche, Dubait, Palisse és Lény ügyében.' Valamennyi távollévő vádlottat életfogytiglani f egy házra ítélte. A Humanité mai cikkében bot- -ányosnak minősíti a párizsi esküdtszéknek a Ben Barka- oerben hozott ítéletét. Az ítélet csak az ügy kisebb szereplőit sújtotta, minden magasabb szintű francia felelősséget eleve elhárított.