Somogyi Néplap, 1967. június (24. évfolyam, 128-153. szám)
1967-06-03 / 130. szám
SomogyiNépiap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA £-$ A MEGYEI TANACS .LAPJA Épülő művelődési otthonok tg kaposvári járásban Ebben az évben négy új művelődési otthonit adnak át rendeltetéséneik a kaposvári járásban. Most még mind a négyen építők dolgoznak. Szennában, Scrnogygesztiben és Somogyaszalóban a múlt évben kezdték meg a munkákat, a magyaratádi művelődési otthon építéséihez az idén fogtak hozzá. Az új, létesítmények a köz- ségfejíeszlési összegek befektetésével és a lakosság jelentős társadalmi munkájával valósulhatnak meg. bgy-egy művelődési otthon megközelítően hatszázezer forintba kerül Szennában és Somogygeszti- ben a falu lakosai szinte kivétel nélkül részt vállaltak az építkezésből. Különösen az alapozás előtti tereprendezésnél és földmunkában segédkeztek sokat. Szennában a tsz és a lakosság Összesen 172 000 forint értékű társadalmi munkát végzett. Az év végére elkészülő új művelődési otthonok színpaddal épített, filmvetítésre is alkalmas nagytermet könyvtárszobát és társalgót foglalnak magukba. Ha az építőipari kapacitás lehetővé teszi, még az idén megkezdik a felsőmocsoládi művelődési otthon építését is, átadásra azonban csak a kővetkező évben kerülhet sor. Kapoöméröbem a napokban adják át az új klubházat. Orcában klubtermet építenek ebben az évben. Az idén kap külső vakolatot a tavaly megépített hatéi művelődési otthon. Szovjet robotorvos Három szovjet tudós olyan eiektronagyat szerkesztett, amely szinte százszázalékos biztonsággal állapítja meg, hogy milyen betegségben szenvednek az orvosi kezelésre jelentkező betegek. A csalhatatlan »»robotorvos« automata berendezése két részből áll; a betegségek adattárából és gon- dolkodóközpontból. A kórlap betáplálása után a gép összeveti a tüneteket az »emlékezetébe« elraktározott betegségek tüneteivel, és ennek alapján megadja a diagnózist. Űj szerzemények kiállítása a Rippl-Rónai Múzeumban Kiállítás nyűt a Rippl-Rónai Múzeum 1960-tól vásárolt új szerzeményeiből. A múzeum képtárában ötvennégy alkotást — jobbára olaj- és pasztellképeket, akvarelleket, illetve néhány ceruzaszén-, tinta- és színes tusraj zot —- helyeztek el. Valamennyi kép huszadik századi magyar szerzők műve; többségük még nem szerepelt kaposvári íár- laton. A kiállítás jelentős részét a század elejének és a húszasharmincas éveknek a magyar képzőművészetben kiemelkedő, nagy nevei fémjelzik. Néhány ritkaság pl. Csók István Juda gyűrűje (vázlat) című aktja, Rudnay Gyula két kepe, a Menekülők és a Lovasok (vázlat) mellett több kaposvári vonatkozású, illetve szerzőjű alkotás látható a tárlaton. így Rippl-Rónai József például három olajfestményével (Bóbiskoló . öregasszony); Vaszary János rajzokkal (Tengerpart, Épület pálmákkal, Strandrészlet); Bemáth Aurél bárom festményével (Partvédő gátak, Svájci tó, Z-cüdkály- I hás önarckép), Martyn Ferenc két színes tusrajzzal (Kagylók, Madarak) szerepel az új szerzemények kiállításán. Ezenkívül itt látható két kaposvári témájú ritkaság: Galimberti Sándor olajfestménye, a Kóma-villa részlet és a fiatalon elhunyt Balázs János festménye, a Donnen sétatér is. S még egy somogyi vonatkozású adat: Irányi Grünwald Béla öt különböző korszakából származó öt alkotása látható a magyar szerzők — a többi közölt Aba-Novák Vilmos, Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Kmetty János, Paizs Goebel Jenő, Pór Bertalan és mások — műveiből kiállított új szerzemények között A tárlatot július 1-ig tartják nyitva. „A PETI" Két túx egy napon Gyermekjátékból keletkezett tűzhöz hívták a tűzoltókat csütörtökön Kaposváron. A Damjanich utca 1. szám alatti lakóik arra lettek figyelmesek, hogy Erdeiék lakásából az ablak- és ajtónyílásokon füst szivárog ki. Miklós Dezsőné még a tűzoltók megérkezése előtt az előszoba ablakát át bejutott a lakásba, és kimentette a négyéves Olezsánszki Sándort, akit Erdedné gondozásra vállalt eL , A kaposvári tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhető, hogy a lakásban nagyobb kár nem keletkezett. A tüzet a négyéves kisfiú okozta, a lüt Erdei Györgyné a lakásba zárva egyedül hagyott. Mikor Erdeinél elment hazulról, a kisfiú még aludt, később, miután felébredt, az asztalon hagyott gyufával felgyújtotta az ágyneműt A kisfiút kimentették, a lakásban 2500 forint értékű kár keletkezett. Erdeiné ellen szabálysértési eljárás induL A másik tüzet Sáójutról jelezték, ahol a tsz majorjában a csibenevelőben szétrobbant a meleget biztosító infrahősu- gárzó. A hatezres naposcsiba-állo- mányban több tízezer forintos kár keletkezeit A tüzet a siófoki és a siójuti önkéntes tűzoltók fékezték meg. Peti »-nagy« matematikus. Vasárnap az iskolatelevízió országos matematikai versenyét nyerte meg ország—világ színe előtt. Hivatalos nevén Franki Péter, a kaposvári Tóth Xajos Általános Iskola nyolcadikos tanulója. Ám az osztály, a nevelők csak így emlegetik: »A Peti.« Randevúnkon a testőrével jelenik meg, Bárdos Imrével, azaz Attilával. A testőr teljesen az ellentéte. Peti sötét hajú, sötét szemű, Attila szőke, kék szemű fiú. Igazi haverok. Mindketten nagyon szeretik a matematikát. — Az úgy volt, hogy megkérdezték az iskolában, akarok-e Pestre menni a versenyre — kezdi Fóti. — Én meg mondtam, hogy igen. Aztán elmentem. Az elődöntőn szombaton negyvenhetén indultunk. Az írásbeli után csak tizennégyen maradtunk, a televízióban pedig már csak nyolcán. Nem volt nagyon nehéz, de nem is igen izgultam. Tévé-lázam sem volt, mert már előzőleg megmutatták a stúdiót. Nyugodtan elküldhették Petit a versenyre az iskolából, hisz iskolai versenyek győztese, s már négyéves korában segített a három évvel idősebb nővére példáit megoldani. Bár Peti matematikusnak készül, a számokon kívül sok mindennel foglalkozik. Erre a barátja hívja fel a figyelmemet; nagyon szeret olvasni és verekedni. Csak úgy barátságból. — Ez igaz — ismeri el a fiú. — A legutóbbi Angyalfilm azért nem tetszett, mert egyetlen valamirevaló verekedés sem volt benne. Az olvasás? Nyertem a versenyen egy oklevelet, egy Zorkij fényképezőgépet és egy könyvet. Még azon melegében eltereltem a kötetet Fekete Tüskeváriéra... — Adhatok egy példát? Egy tégla súlya egy kiló és egy fél tégla. Mennyi egy tégla súlya? — Két kiló — vágja ki azonnal, sok-sok szemrehányással a tekintetében. Tudom mindjárt, hogy nem lehet ilyent kérdezni egy győztestől. Azt azért nem vallhatom be, hogy semmi érzékem a matematikahoz, s ennél nehezebbet hirtelen nem is tudtam volna kitalálná Ez a szemrehányás megmarad akkor is, amikor búcsúzik. — Klóm... — mondja és kezet fogunk. Látom, arra gondol, hogy belőlem soha nem lesz matematikus. Strubl Márta Ásványvíz, szikvíz, üdítő ital Bővült a választék — Félmillió üveg Napsugár koktél a Balaton-partra — Űj töltőgépeket állítottak be Belép a nagy teljesítményű új „hűtőlánc44 VILÁGNÉZET (Komädi István rájzg.) A Balaton-part ásványvíz, szikvíz- és üdítőital-ellátásában a múlt nyáron sem volt fennakadás. A Somogy megyei Ásványvíz- és Szikvíz- ipari Vállalat kétmilliós tervével szemben kilencmillió forintot forgalmazott, és ennek jelentős része — mintegy hatmillió forint — a Balaton-parti forgalomból adódott. Ezek a számok még többet mondanak, ha figyelembe vesszük, hogy a siófoki és a fonyódi üzem töl- őkapaeitása nem volt megfelelő. Az idei szezonra a tavalyinál is jobban felkészült a vállalat. Fonyódon két körtöltőt 'állítottak be. A két régi gépből óránként 480 teli palack került ki, az új gépek egy műszakban harminckétezer üveget töltenek meg. Mivel a hidegebb folyadék tpbb széndioxidot vesz magába, megfelelő hűtés hiányában gyengébb az üdítő italok minősége. Az idén üzembe állítják a nagy teljesítményű új »hűtőláncot« is. Az ammóniával működő berendezés segítségével megfelelő hőmérsékleten palackozhatják az üdítő italokat. Ez meglátszik majd a készítmények minőségén is. A fonyódi és a siófoki üzem tavaly még csak citrom- és málnaszörpből készült üdítőt palackozott. Az idén ezek mellett megjelennek a szilvából, szamócából. őszibarackból készült szénsavas üdítő italok is. A megkedvelt koktélok közül az . enyhén alkoholos Napsugár koktélből félmillió üveggel kap a Balaton-part. Még a nyáron tovább bővül az új készítmények sora. Hamarosan megjelenik a meggyből készült szénsavas üdítő ital is. Iiovv ásványvízből, szikvízből és a gyümölcsből készült közkedvelt üdítő italokból sehol se legyen hiány, a vállalat tizenegy teher- gépkocsit és két szállító motorkerékpárt állít munkába. Így a siófoki töltő körzetében Balatonszabaditól Balatonszárszóig, a fonyódi üzem ellátása területén pedig Szentgyörgytől Szemesig egész nyáron át lesz elegendő jégbe hűtött üdítő ital. N. J. Nőifiíelews levél Mivel Burbulyát utálom, mint alkoholista az Al- muskát, s mivel Burbulya a csoportvezetőm, természetesnek tűnhet bárki számára, hogy ezen a tarthatatlan helyzeten változtatni kell. Én a beosztott és Burbulya a vezető?! Hála a nyílt légkörnek, elhatároztam, hogy névtelen levelet írok, amelyben határozott mondatokkal ecsetelem, kicsoda is ez a Burbulya ... A levelet megírtam: ez az izé, akit Burbulyának neveztek el, egy tehetségtelen, nagyképű fráter, aki még azt sem tudja, mennyi a sinus per tangens álfa, nem beszélve a kvantummechanika legújabb eredményeiről. Burbulya azt hiszi, hogy az ementáli mellett van szimentáli sajt is, s mind a kettőt Dél-Rhodesiában készítik belga pénzen, hogy megfúrják a kongói szabadságmozgalmat. Nem beszélve arról, hogy mindig megfordul a nők után. Ebből nyíltan kiviláglik, hogy nála a forma megelőzi a tartalmat, s az is, hogy fogalma sincs a dialektikához. Megelégedetten és nyugodtan vártam nyílt és őszinte névtelen levelem bírálatának eredményét, mert Burbulyát utálom, a csoportvezetői beosztást pedig szeretem. Érthető, ha ezek után mélyen megrendült hittel, az igazságba vetett bizalmam kénytelen feladásával vettem tudomásul, hogy Burbulyát előléptették. Főcsoport- vezetővé! — Miért? — tettem föl a kérdést Kajevácnak, aki nagyfokú tájékozottságával tűni ki előttem. — Hát névtelen levelet írtak ellene, azért... — Nem értem — hüledeztem, mert tényleg nem értettem. — Pedig egyszerű a dolog, fiacskám — veregette meg a váltam Kajevác. — Csak az ellen írnak névtelen levelet, aki valaki, vagy valami. A csoportvezető még nem valami, de ha ellene levelet írnak, mégpedig névtelenül, akkor valaki. Ezt a kettőt dialektikus egységben szemlélve, nyilvánvaló, hogy összhangba kell hozni a valakit a valamivel. Na ugye. Az értéktelen emberre ki pazarolna névtelen levelet. Az értékest megbecsülni, előléptetni kell. Hát így történt... oktatott ki, és faképnél hagyott. ... Rohantam haza. Írtam egy másik névtelen levelet. Magam ellen! Gyurkö Géza £>#eo#í Kinek tapsolt ? William Wyer ismert amerikai rendező óriási feltűnést keltett egy Broadway szánház bemutatóján: míg a közönség íütty- koncerttal adott kifejezést nemtetszésének, ő lelkesen tapsolt. — Megőrültél?! — för- medt rá egy barátja — Megtapsolod ezt a darabot? — Tévedés — felelte Wyler —•, én nektek tapsó- loik. Vaklárma — Jöjjenek azonnal — riadóztatta valaki nemrég a New Haven-i rendőrséget —, egy ájult nő fekszik az utcán! Valóban, néhány veszteglő gépkocsi között egy nő feküdt az úttesten, ám se ájult, s'e sebesült nem volt, csupán azért hevere- dett le az aszfaltra, hogy megőrizze a férje autója számára talált üres parkolóhelyet. Ötletes hirdetés Egy milánói bútorgyár így hirdette raktáron fekvő ágyait: »Egyetlen vendége sem marad három napnál tovább, ha a mi Ospite jelzésű ágyunkba fekteti«. A készlet három nap alatt elfogyott. A pontos óra Melyik óra jobb; az, amelyik áll, vagy amelyik működik ugyan, de állandóan egy percet siet A kérdésre az elektronagy — igazi géplogikával — a következő választ adta: — Az, amelyik áll, mert naponta kétszer valóban a pontos időt mutatja. Rablót játszottak a bonni rendőrök egy teljes napon át 800 parkoló autót ellenőriztek, és 26 gépkocsit találtak nyitva. A gépkocsikból 5000 márka értékű fényképezőgépet, ékszert és szőrmét vettek ki, és helyeztek letétbe. Amikor a károsultak a rendőrségen jelentkeztek, megkapták az értékeket és a 30 márkás pénzbírságot Heves köhögési roham közepette egy revolvergolyót köpött ki Philip Reidel, huszonhét esztendős chicagói gépkocsivezető. Előzőleg egy rablóbanda egymásra lövöldöző tagjai közé került, de mint a történtek bizonyítják, igen nagy volt a szerencséje. • * * Idézet a svéd vasutasok szabályaiból: Hatévesnél fiatalabb gyerekek csak akikor utazhatnak jegy nélkül, ha előzőleg (díjtalanul kapható) gyermekjegyet váltanak a pénztárnál. Somogyi Néplap Az MSZMP - Somosra meevel Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. í'öszerkesúöí WIRTS LAJOi, ** Szerkesztőség: Kaposvte* Lattuka Sándor u. 2. Telefons 11—510. U~äU Riadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telelőn il—516 Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbcsitőkuél. Előfizetési di.i egy hónapra 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca ft