Somogyi Néplap, 1967. június (24. évfolyam, 128-153. szám)
1967-06-29 / 152. szám
SomogyiMéniep MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA.E§ A MEGYEI TANÁCS LAPJA Párizsból ion a Vosztok Arpakalászok Kiállítás nyílik a szovjet tudomány és technika eredményeiről Üj munkálatok előkészítését kezdték meg a napokban a Budapesti Nemzetközi Vásár területén, a Városligetben. A főteret körülvevő nyolc pavilonban nyitják meg szeptember 1-én a »Szovjet tudomány és technika ötven éve« című kiállítást, melynek megrendezésére a forradalom fél- évszázados jubileuma alkalmából kerül sor. A csaknem tízezer négyzet- méter területen olyan reprezentatív kiállítást láthatnak majd a nézők, amely teljes keresztmetszetében igyekszik bemutatni a világ első szocialista államának technikai és tudományos fejlődését. A kiállítás négy részre tagozódik. O A kutatómunka eredményeit A tudomány fejlődése a Szovjetunióban című pavilon szemlélteti. Erről a témáról a kiállítás idején neves szovjet tudósok tartanak majd előadásokat a Magyar Tudományos Akadémián és a Technika Házában, a kiállítás területén pedig rendszeres filmbemutatókkal egészítik ki a látottakat. © A második témakör a Szovjetunió anyagi erőforrásairól igyekszik képet adni. A Szovjetunió rendelkezik a világ legnagyobb kőolaj- és földgáztartalékaival. Nemrégiben felfedeztek például egy új földgázlelőhelyet, amely 12 trillió köbméter iökjgózt rejt magában. A természet erőinek meghódítása — című •észben mutatják be a világ legnagyobb vízi erőművének, a Bratszki Erőműnek a makettjét. Ugyancsak modell szemlélteti a világviszonylatban is ritkaságnak számító hordozható atomerőművet, amely egy töltéssel 250 napig üzemeltethető, s alkalmas egy közepes város energiaellátására. Gépek és műszerek mutatják be a lézerek alkalmazását. A lézer, ez a nemrégiben még friss tudományos szenzáció — fontos gyakorlati célokat szolgál. Bemutatnak például egy szemsebészeti lézert, melynek segítségével vágás nélkül végezhetők el recehártyaműtétek. O A világűr meghódítását szemléltető pavilonban helyezik el a világűrt megjárt Vosztok űrhajó külső burkát. Az űrhajót a párizsi repülőgép-kiállításról szállítják majd Budapestre, valószínűleg egy szovjet óriási helikopteren. Vendége lesz a kiállításnak egy szovjet űrhajós is. B. B. I. A szovjet lakosság 54 százaléka városi A legutóbbi adtatok szerint a szovjet lakosság 54 százaléka városokban, 46 százaléka pedig falvakban és falusi településeiken él. A falusi lakosok száma 1959-től 1966-ig 109 millióról 107 millióra csökkent, s ennek megfelelően emelkedett a városi lakosok száma. A legutóbbi hét esztendőben a szovjet városok száma 185-tel, a városi típusú telepeké pedig 800-zal növekedett Satnyek Tódor takarékoskodik Satnyek Tódor éppen csúzlit fuserált az unokájának a Ló- bőrfestő Vállalat tmk-műhelyé- ben, amikor megszólalt a telefon. A készüléken az igazgató titkárnője értekezletre hívta az igazgatóhoz. Satnyek kérdésére, hogy mi célból ül össze az igen tisztelt értekezlet, azt csicseregte a titkárnő, hogy takarékos- sági problémákat beszélnek meg az illetékesek. S az egyik illetékes ő volt, Satnyek Tódor, aki csoportvezetői tisztséget hordozott a hátán, melye titt- ott már meggörbített az idő. De hagyjuk most Tódor barátunk vállát, inkább pillantsunk a párnázott igazgatói iroda ajtaja mögé, ahol röpke 30 perc múlva ott ültek a meghívottak. Mindenki cigarettázott, s a füst akkora volt, hogy megállt volna a levegőben az elejtett pohár. A főhelyen az igazgató, mellette a főkönyvelő. Előbb az utóbbi beszélt, később az előbbi. Mind a ketten magas röptű elmefuttatással bizonyították: itt az ideje, hogy most már mindenki komolyan vegye: a vállalat a sajátja, hisz minden fölöslegesen kidobott fillér, minden céltalanul csepegő vízcsap, ok nélkül égő villany, rosszul festett bőrdarabka az itt ülők és a műhelyben állók zsebére megy. »A pazarlás ellen mindenki tegyen hathatós intézkedéseket« — dörögte az igazgató, azután határozathozatal nélkül útnak eresztette a tisztelt értekezletet. Bár az értekezlet nem volt bosszú, annyi ideig mégis eltartott, hogy kiürült az egész lóbőrfestő. Amikor felöltöztek valamennyien, s a kapu felé tartottak, Satnyek bátyánk észrevette, hogv a becsukott ajtajú ebédlőben még pislog egy árva villany. Szidták valamennyien a konyhai lányokat a pazarlásért, s futkostak a kulcs után. De az eltűnt, az aitót nem lehetett kinyitni. Felváltva káromkodott a felelőtlenség láttán az igazgató, s kontrázott rá a főkönyvelő. Mit lehetne tenni, törték a fejüket az emberek? Egyedül Satnyek Tódor nem idegeskedett. Hozott egy létrát és felmászott rá, majd kifeszítette az ebédlő szellőző ablakát. Aztán elővette zsebéből az unokájának készített csúzlit, hosszasan célzott, s darabokra tört a villanyégő ... Sikerét a népes nézősereg lelkes tapsa jutalmazta ... (Fonal) Postánkból SEMLEGES VÁLASZ Május 2ö-i lapszámunkban 3erzence buszt kér című írásunkban összegeztük a ber- zencei emberek tanácsi jelölő gyűléseiken elhangzott leg- lontosabb észrevételeit, javaslatait. Eszerint az egyik — még megoldásra váró — legsürgősebb tennivaló a Nagyatád—Berzence közötti buszjárat beindítása. Cikkünket -nég a megjelenés előtt ismertettük a 13. számú AKÖV illetékesével, aki egyetértett velünk mondván: -smarik a problémát, beszélni kell róla, kilincselni kell ji'te. A megjelent írásra végül is ezt a választ kaptuk: »Vállalatunk a berzenceí területre beállítandó autóbusz ügyében levelezést nem folytatott és szóban sem tett ígéretet. Ettől függetlenül a terület utazási problémáit és igényeit ismerjük. Megoldani csak akkor tudjuk, ha erre a célra külön autóbuszt kapunk. A nyári tanítási szünet alatt egy diákbuszt állítunk be. Ezzel szállítanánk rendszeresen a diákokat a Nagyatádi Konzervgyárhoz. Kérem fentiek szíves tudomásulvételét. Késmárki József forgalmi szakosztályvezető. Korszerű pu Ilmán kocsi kát kapott a fonyódi fürdővonat Mint ismeretes, kifogásoltuk, hogy a Pécsről a reggeli órákban a Balaton-pairtra közlekedő fürdővonat nem áll meg Kaposváron, továbbá, hogy az innen induló szerelvény eléggé korszerűtlen. Varga Károly, a kaposvári állomás főnöke arról tájékoztat bennünket, hogy a pécsi igazgatóság foglalkozott .a kaposváriak panaszával, és úgy igyekezett azt orvosolni, hogy korszerűsítette a reggel 7.09 órakor Kaposvárról aBa- laton-partra induló szerelvényt. E hó 25-től hét kényelmes pullmankocsit bocsátott a kaposváriak rendelkezésére. Ez a modernizált szerelvény kényelmes utazást biztosít a megyeszékhelyről Fonyódra menőknek. Ez a vonat 67 perc alatt eléri a magyar tenger partját. Somogyi tartalékos tisztek II. helyezése az országos járőrversenyen Szentendrén rendezte meg az MHS nagy-budapesti elnöksége a fegyveres erők hivatásos és tartalékos tisztjeinek országos járőrversenyét, melyen Somogy megyét Kaposvár tartalékos tiszti tagozatából 6 tagú csapat — Simon Ottó, Kar- buczki Zoltán, Zsideg László, Szelezi István, Mészáros László és Hegyi Zoltán — képviselte. A járörcsapa toknak 6 kilométeres útszakaszon — 34 fokos melegben, iránytű segítségével — teljes fölszereléssel 8 akadályt kellett leküzdeniük. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére megrendezett verseny szép somogyi sikert hozott: csapatunk 94 perc alatt hajtotta végre feladatát, és ezzel az országos versenyben a második, a megyék közötti versenyben pedig az első helyre került. Somogy megye ezzel a teljesítménnyel elérte, hogy 1968-ban itt rendezik meg a következő járőrversenyt Mit ígér az idei táborozás? Mintegy ötezer somogyi úttörő táborozik az idei nyáron megyénkben. A tíznapos, illetve egyhetes csapat- és vezető- Képző táborozásokra egy-két kivétellel a Balaton-partra utaznak és a váltó táborokban töltik a pajtások ezt a rövid, de talán örök emlékű néhány napot. Mint mindig, ezúttal is pontosan megtervezett és meghatározott program tölti ki a táborozó fiatalok napjait. A vezetőképzőben napi hatórás Öt űj benzintöltő kutat helyeztek üzembe Siófokon a régi benzintöltő állomással szemben, hogy elkerüljék a forgalomtorlódást. Az új kutak egész évben üzemelnek. kötött foglalkozásokat tartanak az előírt vezetői ismere- Lekből. Persze az évszaknak és a tábor jellegének megfelelően. Kötetlen csoportfoglalkozásokon esik szó az őrsök Kulturális munkájáról, ennek gyakorlati módszereiről, sok ötlettel, érdekes javaslattal. Az úttörőjátékok közt a »só- derezés« — ez az egykori »zakatoláshoz« hasonló körtánc a legnépszerűbb. Emellett foglalkoznak a játéktanítás módszereivel, és kötelező sportversenyeket is tartalmaz a prog- am. Itt talán a turisztika, az önálló feladatokkal, akadály- versenyekkel átszőtt őrsi portyázások a legkedvesebbek a daltanulás, az esti kulturális .•endezvények mellett. A daltanulás, a táborozás központi gondolata A vörös zászló hőseinek útján jegyé- oen folyik. Minél több forradalmi dalt igyekeznek megtanulni a pajtások a játékos, kedves úttörődalok mellett, hogy legyen a tarsolyukban év közben is. Hagyományos összejövetel is talán a legszebb tábori élmény a nyitó és a záró tábortűz. Énekek, rövid jelenetek, versek kapcsolódnak itt a táborozás központi gondolatához. Néhány cím a tábortűzműsorok közül: A tabiakEm- ékezés a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra, a nagyatádiak Vezetők leszünk, a kaposvári járásbeliek Űttörőba- r át ság címmel tábortüzet, majd pedig magukkészítette jelmezekkel tábori karnevált is rendeznek. A csapattáborokban szintén rendeznek kirándulásokat, kulturális foglalkozásokat, vetélkedőket. Ezek közt külön is érdemes megemlíteni az egyik követelményt: minden lajtás ajándékot készít a tábor körülményei, lehetőségei közepette — haza, valakinek. W. E. mí&OfSOfí OLASZ VICCEK Tudod, hogy a banánhéj van olyan erős, mint az ember? — ? — Pedig így van; az ember eldobja a héjat, a héj földhöz vágja az embert. AZ ISKOLÁBAN — A kérdésem úgy látszik zavarba hozott... — Nem, tanár úr, nem a kérdés, a válasz. — Nem hiszem, hogy egy nullát érdemelnék, tanár úr? — Én sem hiszem, fiam, de a legalacsonyabb osztályzat, amit adhatok neked. TANÁR: — Az első fogak a tejfogak. Azután mások jönnek. Tudjátok, hogy melyek születnek utoljára? TANULÓ: — A műfogak, tanár úr. — Az én gyerekem csak tízéves, és képes tíz kiló súlyt fölemelni. — Az enyém is nagyon derék ... Csak tizenöt éves, és éjjel mindent magához emel. TELEFON — Halló. Szervusz, Mária: otthon vagy? — Nem, kint vagyok bevásárolni. — Oh, bocsáss meg. Majd később foglak hív- . ni. EGY ÉTTEREMBEN — ötszáz líra van a zsebemben. Mit tanácsol nekem? — Egy másik éttermet APÁRÓL FIŰRA Petronilla asszony találkozik barátnője fiával: — De milyen magas lettél! És teljesen a papád képmása vagy: ugyanazok a szemek, ugyanaz a száj, ugyanaz az orr... — ... és ugyanaz a zakó — mondja a kisfiú. (Ford.: G. P.) Közmondások a gyakorlatban Szorgalom rélkül nincs jutalom. (Jutalom nélkül nincs szorgalom.) Minden ígéret egy adósság. (Minden adósság számtalan ígéret.) A mü dicséri a mestert. (A mester magasztalja a művét.) Aki keres, talál. (Előfordul, hogy nem.) Aki nem néz, nem Iát. (Nem nézni kell. látni.) Nem az ivójának, hanem az életnek tanulunk. (Az iskolának nem!) Aki tiszta, szép. (A legrégibb szappanreklám.) Forgácsok Kétféle szakember van — aki tud, és akiről azt hiszik. Van aki az emberiségért áldozza magát — s van, aki egy-egy emberért is hajlandó valamit tenni. Titkaink örökre titkok maradnának, ha magunk föl nem fednénk azokat. Csak az tud mindenkirek igazat adni, akinek nincs semmiféle meggyőződése. Som ügyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTB LAJOS» Szerkesztőség •• Kaposv*», Latinka Sándor u. 2. Telefon* 11—510 11—51J Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 11—516 Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratoi nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapi 12 Ft. Index: 250fir Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében»