Somogyi Néplap, 1967. június (24. évfolyam, 128-153. szám)
1967-06-22 / 146. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Csütörtök, 1967. Június SÍ Bizakodva várják az idényzárást a K. Kinizsi labdarúgói Ismét indul a Nyári Kupában a cukorgyári csapat Még manapság is ‘szóbeszéd tárgya Kaposváron a K. Kinizsi imponáló győzelme a Veszprém ellen. Ügy mondják a cukorgyári csapat háza táján, s úgy vélekednek a szurkolók is. hogy nem csupán a győzelmen van a hangsúly, hanem ahogyan játszott ezen a mérkőzésen a Kinizsi. Valójában a csapat most nyújtotta azt, amit a szurkolók a kezdet kezdetén joggal reméltek. Nem volt gyenge pontja a védelemnek, ötletes volt a csatársor jatéka. A befejezés ugyan még most sem sikerült mindig, de hát tudni kell azt, hogy a veszprémi együttes védelme kitűnő. Azt nem különben, hogy egy bajnok esélyes csapatot győzött le igen magabiztosan a K. Kinizsi. Vasárnap este óta folynak a számitgatások Kaposváron. Azt inár sokan számba vették, hogy a Kinizsi, ha megnyeri utolsó tavaszi mérkőzését a iövő vasárnap, pontszámban beéri a lényegesen jobban rajtoló K. Táncsics csapatát. Szigetvári György, a labdarúgó-szakosztály vezetője úgy vélekedik, hogy a csapat tavaszi hajrájával némileg feledtetheti a gyengébb rajtot. — Pillanatnyilag nem is vagyunk nagyon leszakadva a vezetőktől, de lehet még szorosabb is az élboly — mondta Szigetvári sporttárs. A tavaszi idény utolsó mérkőzésére folyik a készülődés a csapatnál. Megtudtuk, hogy az idén sem lesz nyári szünete az együttesnek. A Magyar Labdarúgó Szövetségnél elfogadták nevezésüket, így a K. Kinizsi az idén is indul a labdarúgó Nyári Kupában. Az NB Il-es csoportban — amely az egykori legendás hírű magyar labdarúgó, Túrái József nevét viseli — a K. Kinizsi a következő csapatokkal találkozik: Fűzfő, Győri Dózsa, Nagykanizsai Bányász, Pápai Textiles, Veszprémi Vegyész, Zalaegerszegi Dózsa, Zalaegerszegi TE. A fő gond persze ma még a Kinizsinél a Fűzfő ellen/ mérkőzés. Az, hogy miként lehetne tizenhét ponttal zárni a bajnoki évet. Aztán kezdődhet a kupa. amelyben az utóbbi években szép sikereket ért el a K. Kinizsi együttese. ÜSZÁS Szokoli négy bajnokságot szerzett Barcsnak a serdülők megyei versenyen Június 18-án Nagyatádon rendezték meg az úszók Somogy megyei serdülőbajnokságát. Ezen a Barcsi SC és a K. Vasutas, valamint a Nagyatádi Konzerv SE és a K. Kinizsi fiatal versenyzői álltak rajtkőre. Ki kell emelni a barcsi Szokoli István eredményét, aki egyesületének négy bajnokságot szerzett. Szokoli nagyon tehetséges (kár, hogy az úttörőolimpia területi versenyén kissé indiszponáltan versenyzett, s nem került a döntőbe). A győztesek közül Mészáros János, Gelencsér Margit, Bárdosi Attila hívta fel magára elsősorban a figyelmet. 100 m fiú gyors; 1. Szokoli (Barcs) 1:18 p, 2. Erdős (K. Kinizsi) 1:21 p, 3. Cséplő (K. Kinizsi) 1:22.6 p. 100 m leány gyors: 1. Kozmán Jutka (K. Vasutas) 1:53.5 p, 2. Makarics Andrea (K. Vasutas) 1:57 p. 3. Molnár Anna (K. Vasutas) 2:01.8 p. 200 m fiú mellúszás: 1. Mészáros (K. Vasutas) 3:35.6 p, 2. Gajdos (Nagyatád) 3:48.2 p, 3. Kó- czián (Nagyatád) 3:53 p. 200 m leány mellúszás: 1. Gelencsér Margvj; (K. Vasutas) 3:56.4 p, 2. Feigli Júlia (Barcs) 4:31 p, 3. ITngár Hanna (K. Vasutas) 4:34 perc. Telex-jelentés Phenjartbál Megérkeztek a banyái labdarúgók A magyar röplabda válogatott lassan befejezi portyáját a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Tegnap óta Phenjanban már több szó esik egy másik sportág magyar reprezentánsairól, a honvéd labdarúgókról. A moszkvai menetrendszerű légijárattal ugyanis megérkezett a magyar hadsereg válogatott 18 játékosa, s a csapat vezetői. Ünnepélyesen fogadták a magyar sportolókat. A két csapat vezetői máris megállapodtak, hogy az első hivatalos mérkőzésre június 25-én, vasárnap délután kerül majd sor. A két hadsereg válogatott mérkőzésének színhelye a 80 000 néző befogadására alkalmas központi stadion lesz. 100 m fiú pillangó: l. Szokoli (Barcs) 1:46 p, 2. Szereez (Barcs) l :57.6 p, 3. Bencze (K. Vasutas) 2:07.3 p. 200 m fiú vegyes úszás: 1. Szokoli (Barcs) 3:24.2 p, 2. Mészáros (K. Vasutas) 3:48 p, 3. Bencze (Barcs) 4:00.8 p. 100 m fiú hát: 1. Bárdosi (K. Vasutas) 1:33 p, 2. Szokoli (Barcs) 1:43 p, 3. Erdős (K. Kinizsi) 1:45 perc. 400 m fiú gyors: 1. Szokoli (Barcs) 6:55.2 P, 2. Kocsis (K. Vasutas) 7:09.4 p, 3. Bank (K. Vasutas) 7:59.4 p. Félidő a fonyődi járásban Egyik legkiegyensúlyozottabb 1 járási labdarugó bajnokság folyik a fonyódi járásban. Az itt működő JLSZ vezetői jó munkát végeznek. Évről évre szilárdabb a bajnoki mezőny. Talán azért, mert Ignáczy György és társai nem tűrnek lazaságot. A JLSZ vezetői nem parancsolgatnak. Nagyon is hathatósan segítik azokat az egyesületeket, amelyek rászorulnak a segítségre. Munka- módszerükben azonban nem található megalkuvás. A bajnokság indulása előtt például — amikor tizenkét csapat adta le nevezését — alaposan felülvizsgálták a nevezési lapokat. A Balatonboglári MEDOSZ tarta-1 lékcsapata nevezett, de a szövet-1 ségnél nem látták biztosítottnak, hogy a második garnitúra komolyan veszi majd ezt a küzdelemsorozatot. Az indulásnál már nem is voltak ott a bogiáriak. A ba- latonberényi vizsgálódás is azt tükrözte, hogy baj lesz. Ez be is következett. Nem sokkal az indulás után a berényi együttest törölni kellett. Végül is tíz csapat részvételével folyik a küzdelem. Azaz, csak folyt, mert most rövidebb lélegzetű szünet következik. Ignáczy György elnök közbeszól, s kiegészítésképpen elmondKözületek figyelem! / Közületi bútorértékesítésre a megyében kijelölt boltok: Kaposvár, Május 1. utca 12. Somogy megyei Iparcikkkiskereskedelmi Vállalat, Marcali, Széchenyi u. 8. Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, Marcali. (4125) ja, hogy július közepén megkezdődnek a járásban a Nyári Kupa küzdelmek és a Magyar Népköz- társasági Kupa 1968. évi selejtezői. — Ez a módszer jól bevált, így csináljuk az idén nyáron is. A csapatok nyári foglalkoztatásával sikerül átmenteni a formát az őszi bajnoki hajrára — mondta a szövetségi vezető, akinek jegyzet- füzetében osztályozva vannak a bajnokság csapatai. Csillagos ötös áll a kis táskái sportkör neve mellett. Méltán. Ez az együttes tavaszi kilenc mérkőzéséből nyolcat megnyert, egyszer döntetlenül mérkőzött, azaz vereség nélkül küzdötte végig a fél fordulót. Imponáló a táskaiak gólaránya. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy nem volt véletlen a csapat sikere a Magyar Népköztársasági Kupában. Jó osztályzata van Szöllősgyö- röknek, Somogybabodnak és So- mogyvámosnak is. E sportköröknél a vezetők lelkesedése és szakértelme sok tehetséges fiatal játékost hozott felszínre. Bár a bajnoki táblázaton a 10., azaz az utolsó helyen áll Pamuk csapata, a járási sportvezetők nem marasztalják el ezt a fiatal együttest. A pamukiak valamennyi mérkőzésüket nagy odaadással játszották le, s megbirkóztak az előttük tornyosuló nehézségekkel. Viszont jóval kevesebb dicséret jut a balatonszentgyörgyi meg a somogyvári csapatnak. A szent- györgyiektől többet vártak a járás sportvezetői. Somogyvárt múltja kötelezi arra, hogy a jelenlegi nyolcadik helyéről előbbre lépjen.. Szöllőskislak, Vitya- miszta és Hács kis községek. Érhető, hogy a sportélet még zsenge, de az eredmények azt tükrözik, hogy lehet még jobb is. —■ Sikeres féléven jutottunk túl. amelynek történetét a szövetség- vezetői kielemzik, és a tanulságokat az őszi fordulóban szeretnék kamatoztatni. Azt akarjuk, bosrv az eredményes félesztenrfő után egv még eredményesebb második félév következzék — íev Ignáczy György, JLSZ-el- nök. A még jobb munkához az alakokat Fonyódon már lerakták Csak a megkezdett úton kell tovább haladni. K. S. \ tavaszi bajnokság végeredménye 1. Táska 2. Sz.-györök 3. Somogybabod 4. FSomogyvámos 5. Balaton- szenteyörgy 6. Sz.-kislak 7. Vityapuszta 8. Somogy vár 9. Hács 10. Pamuk 9 8 t - 30:6 17 9 7 - 2 20:14 14 9 4 3 2 32:21 11 9 5 1 3 20:17 11 9 4 2 3 24:13 10 9 2 3 4 16:15 7 9 2 3 4 12:20 7 9 2 Í 6 17:23 F 9 1 3 5 11:29 5 9 1 1 7 11:35 3 időjárás Várható idő járás ma estig: Felhőát vonulások, több felé eső, ziva tar. Időnkén éléyk, helyenként átmenetileg erős észak- nyugati, északi szél. A nappali fölmelegedés kissé csökken. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 20—25 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 21 fok volt. A Nap kél 3.46, nyugszik 19.45 órakor. A Hold kél 20.44, nyugszik 3.19 órakor. ÉVFORDULÓNAPTÁR öt éve, 1962. június 22-én halt meg Uray Tivadar, a magyar színművészet kiemelkedő alakja. Első budapesti szerepével, 21 éves korában, 1916-ban az akkori Andrássy- úti Színház egyik egyfelvoná- sos darabjában már felhívta a figyelmet kivételes alakító- készségére, egy esztendő múlva a Nemzeti Színház szerződtette tagjai sorába. Eleinte mint bonviván, később többnyire jellemszínészi és intrikusi szerepkörökben nyújtott felejthetetlen alakításokat. Drámai ábrázoló ereje, jellemformálási képessége és rokonszenves egyéni humora révén Rengeteg színpadi figurát tett emlékezetessé. Színpadi szereplései mellett több filmben játszott. Népköztársaságunk Uray Tivadart Kossuth - díjjal és a kiváló művész címmel tüntette ki. Kevés a gomba, sok lesz az erdei szeder (Tudósítónktól.) Az erdei termékeket feldolgozó és értékesítő vállalat kaposvári üzemegységének harminchárom gyűjtő állomáson megkezdődött a nyári nagyüzem. Szedik a nyírt, amelyből seprűt készítenek, megkezdték munkájukat a g.yógynö- vénygyűjtők is. Sok virágot hoz az: idén az ezüst- és a kőhárs. A gyűjtőállomásokon mindegyik fajtából nagy mennyiséget vásároltak fel. A gombaszedők is járják már az erdőket, egyelőre nem sok sikerrel. Kevés a gomba. Annál jobb termés mutatkozik földi.szederből. A vállalatnál három-négy vagonnyira számítanak. A kaposvári üzemegységnél eddig 760 köbméter diórönköt vásároltak fel és adtak át a fa- feldolgozó iparnak. — Ismét üzemel a távkábel. A kedden délelőtt Pécs és Kaposvár között elszakadt távkábelon kedd délután 16.10 órakor ismét meg- ■ndult a forgalom. Az ideiglenesen helyreállított kábelon tegnap már a posta kábelüzemének munkásai dolgoztak. — Csaknem háromezer holdon termelnek étkezési burgonyát szerződéses értékesítésre a barcsi járás közös gazdaságai. Legtöbbet — 184 vagont — a szuloki Petőfi Tsz szerződött. Életmentő úttörő Pakson a töltésről a Dunába esett egy bicikliző kislány. A hétéves Szinger Mar- gitot a magas vízállású folyóból a 14 éves Kiss Zoltán általános ' iskolai tanuló mentette ki, sőt még a kis kerékpárt is sikerült kihúznia a vízből. Az életmentő úttörőt kitüntetésre javasolják. — Megkezdődött a málnaszüret. A gyümölcsnek kedvezett az időjárás, megyénkben a termés bőséges és ízletes. — Elkészült a Kaposvári Cukorgyár rekonstrukciójának programterve. A gyár felújítása a technikai berendezésekkel együtt 140 millió forintba kerül. — Nagy sikert aratott a Lehel hűtőszekrény-család legifjabb tagja, az 50 literes hűtőszekrény. A Somogyba érkezett harminc gépet egy nap alatt megvásárolták. Legközelebb már csak a harmadik negvedévben érkezik újabb szállítmány. — Záróelőadás a galambászoknál. Hat előadást hallgatnak meg a somogyi galambtenyésztők. Az utolsó foglalkozást vasárnap tart- iák meg a vasutas klubban. Dr. Tóth István a galamb- betegségekről tart előadást. JÜNIUS 22 Csütörtök Paulina Évadzáró .langverseny üöhönyén A böhönyei általános iskola a múlt hét végén tartotta évadzáró hangversenyét abból az alkalomból, hogy nyolc éve hozták létre az ének- és zenetagozatot. Az idén végeztek azok a gyerekek, akik nyolc éven át rendszeres zeneoktatásban részesültek. Mosóczi István iskolaigazgató megnyitó szavai után a műsorban bemutatták, hogyan fejlődik a gyerekek zenei tudása. — Tojástermelő szakcsoport alakult Somogyacsán a közelmúltban a Koppány- völgye Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet kezdeményezésére. A tagok dr. Fazekas Gábor körállatorvost választották meg a szakcsoport elnökévé. — öregek napját rendeztek vasárnap Szentén. Csaknem fél száz meghívott öreg szerdai — többségük szövetkezeti tag — vett részt a tiszteletükre rendez <tt űn népségén. Úttörők és KISZ- esek virággal és műsorral kedveskedtek a falu öregeinek. — A Postavezérigazgatóság Krisztina körút 6—8. szám alatti múzeumában szerdán kiállítás nyílt az önálló magyar posta 100 éves jubileuma alkalmából. A postatörténeti kiállítást július 2-ig minden nap 10-től 19 óráig ieheit megtekinteni. Június 21-től 26-ig alkalmi postahivatal működik a kiállításon. | — Üj bélyegsorozatot bocsát ki a posta június 22-én. A 0,60, 1,—, 1,50,1,70, 2,— 2,50 és 3,— forintos címletű bélyegek magyar festők alkotásait ábrázolják. Ez az immár második magyar festménysor 720 000 fogazott és 8000 fogazatlan példányban kerül forgalomba. A bélyegek alaprajza közös, csupán az ábrázolt kép, az értékjelzés és a szín változik értékenként. — szórakozás CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 19 órakor. CSARDASKIRALY- NÖ. Sylvia: Várhelyi Márta, a Pécsi Nemzeti Színház művésznője. (Mai nappal bezárólag). MOZIK Vörös Csillag: IRMA TE ÉDES I—EL Színes, szélesvásznú amerikai fűm víg játék. Csak 16 éven felülieknek! Kísérő műsor: Férfiarckép. Előadások: fél 5 és 8 órakor. (VI. 25-ig.) Szabad Ifjúság: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT VAGÁNY. Színes, zenés, szélesvásznú nyugatnémet film víg játék. Korhatár nélkül. (VI. 23-ig.) Előadások: 4, 6 és 8 ódakor. Dózsa kertmozi: EGY NYÁRON AT TANCOLT. A nagysikerű svéd film felújítása. Korhatár nélkül. Kísérő műsor : öreg hangszerek. Előadás: fél 9 órakor. Bartók kertmojű: A FÁRAÓ I—II. Boleslaw Pras regényének magyarul beszélő, kétrészes, színes, szélesvásznú lengyel filmváltozata. Korhatár nélkül. Előadás 8 órakor. TELEVÍZIÓ ButKpest: 16.0&Í Zenés «fasz film. (Ism.) — 11.00: Kisfilm. — 11.25: A délelőtti műsor zárása. — 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: Zseb-tv. — 16.40: Telesport. — 19.00: Kapcsoljuk . . . Beszélgetés az ötéves terv egyik legnagyobb beruházásáról. az Ikarusban és Győrből. — 19.40; A világ térképe előtt. — 19.50; Esti mese. Mazsola bábjelenet. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Katharina Knie. Magyarul beszélő nyugatnémet tv-film. — 22.25: A tv-híradó 2. kiadása. Zágráb: 17.05: Hírek. — 17.10: Énekelj velünk! — 17.25: Pionírok tv- stúdiója. — 17.55: Műsorismertetés. — 18.00: Tv-újdonságok. — 18.15: Még egy lépés. Ifjúsági tribün. — 18.35: Daltamulás. — 19.00: Ofélia. Sorozaműsor. — 19.40: Hirdetések. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv- híradó. — 20.30: Időszerű beszélgetés. — 21.10: Puccini: Manón Lescaut. Opera — 23.00: Tv- híradó. — Értesítjük a vásárlóközönséget, hogy importból származó bükk parketta és több színben Nova kőanyag burkolólap és színes falicsempe érkezett Kaposvár, Berzsenyi utca 21. szám alatti telepünkre. TÜZÉP Vállalat. — Az Ifjúsági Házban ma este 8 órakor az Ifjúság Presszó helyiségében irodalmi vetélkedő lesz. A győzteseket értékes könyvekkel jutalmazzák. mi APRÓHIRDETÉSEK Beköltözhetően eladó Kaposvár, Kölcsey utca 50. sz. alatti nagy, kertes családi ház. _______ (451) ~ ~Gige-Nagy puszta 15. számú összkomfortos családi ház 1800 n-öl gyümölcsös telekkel eladó. Érdeklődni ugyanott, vagy Kaposvár, Széchenyi tér 7/b. szám alatt. * __________________(87673) G ige, Kossuth u. 51. szám alatt eladó 1 db 300, 1 db 350 1-es boroshordó, 1 db 1000 1- es kád, 1 db 100 i-es szőlőprés és daráló, 1500 db bontásból származó nagyméretű tégla. _____________(87081) N agyberény, Ady Endre utca 33. sz. alatt épületfa eladó. Kívánságra házhoz szállítjuk. Telefon: 2. __________________(50149) B alatonszemesen 125 n-öl villa telek eladó. Cím 87677. számon a hirdetőben.______(87377) B alatonbogláron, víztől 200 m-re 200 n-ölön fekvő, 4 helyiségből álló folyóvizes nyaraló beköltözhetően eladó. Fiume utca 33. Béla pihenő.___________(87671) Keveset használt megnetofon és egy 48- as Hohner tangóharmonika eladó. Kaposvár, Jutái út 21. (87668) Táska lemezjátszót vennék. Ajánlatokai a Kaposvár 13-811 telefonszámon kérek. (87675) Eladó jó állapotban lévő modem szobabútor, garnitúrában és darabonként is. Kaposvár, I^atinka Sándor u. 7._______(74932) K ombinált gyalugép eladó, vasvázas, 34 cm széles behúzóhen- gerrel, villanymotorral, Siófok, Somogyi u. 24. sz._______(50147) H étéves, frissborjas tehén, hasas üsző és egyéves üsző (negatív, kijárók), eladó. Kaposújlak, Petőfi utca 5._______________(446) Üj szalufa, gerenda, két ajtó, egy abTák eladó. Kaposvár, Dobó István utca 23.___ 9 éves, 8 hónapos vemhes kijáró tehén eladó. Kocsis István. Töröcske.________(87678) H everő, asztalok, fehér ágy, toll eladó. Kaposvár, Kossuth Lajos utca 74. (87530) 38 éves. önhibáján kívül elvált, gyermektelen, magastermetű. jó anyagi helyzetben lévő férfi korban hozzáillő csakis gyermektelen lány, özvegy, vagy elvált nő ismeretségét keresi (27-től 38 évesig) házasság céljából. Leveleket a kiadóba 447. számra kérek. (447) Keveset futott 1000- es Wartburg nagyon megkímélt állapotban eladó. Kaposvár, Vö- rshadsereg utca 47. (87683) 500-as Trabant 22 006 km-rel kitűnő állapotban eladó. Kaposvár, Hegyalja utca 16. (87670) 900-as generálódott Wartburg eladó. Kaposvár, Kelet-ivánfa u. 38. (4ő0) Wartburg 7400 sorszámú kiutalásomat átadnám 0 km-es Trabantért, vagy közeli dátumú kiutalásért. Telefon: Nagyatád 218. (4126) 13 000 km-t futott fehér színű Trabant 601-es, igen megkímélt állapotban eladó. Közeljövőben kiutalásra kerlő Wartburg tulajdonosok — csere szempontjából — előnyben. Cím a kiadóban. (438) A gyulaji Üj Barázda Mg. Tsz eladásra felajánl 2 db felújított T— 100-as traktort, 2 db G—35-ös traktort, 2 db T—28-as traktort, 1 db Z—3011-es traktort termelőszövetkezetek részére átutalással, magánosok részére kész- pénzfizetés ellené1 ben. (611»)