Somogyi Néplap, 1967. június (24. évfolyam, 128-153. szám)
1967-06-18 / 143. szám
Vasárnap, 1967. június 18. 7 SOMOGYI NÉPLAP KULTURÁLIS VETÉLKEDŐ — a műkedvelés bemutató rendszere A művészetek rohamos alakulása, fejlődése, a közízlés viszonylagos elmaradottsága, s az ezekből adódó problémák a művészeti nevelés fokozását teszik szükségessé. Világossá vált, hogy oz embereket elő kell készíteni a művészetek befogadására, a kedvező lehetőségek felhasználására. E munka alapja, sőt a mai értelemben vett művészeti nevelés történelmi előzménye a műkedvelő mozgalom. A műkedvelés részvevői általában igen aktívak, nagyrészt a szereplési vágy viszi őket a csoportokba, alkotni akarnak abban a művészeti ágban, amelyet érdeklődésük szerint kiválasztottak, tehát produkcióra törekszenek. A produkció erkölcsi ösztönző erő. Ha nincsenek előadások, bemutatók, akkor a nevelésre sincs lehetőség. Tehát nem lehet közömbös a számunkra, hogy e nagymultú népművelési területen milyen produkálási lehetőségeket teremtünk. A különböző jellegű, államilag szervezett és irányított bemutató rendszerek a kulturális forradalom kibontakozásával terjedtek el, s a hatvanas évek elején egységesítettük őket. Ezek az akciók (csökkentették a párhuzamosságot, segítették a tervszerű együttműködést, és feltárták a közös munkában rejlő lehetőségeket) 1965-re már túlélték magukat, alkalmatlanokká váltak. A szakosodó bemutatók mechanikus rendszere egyre inkább csak a szakmai közönség érdeklődését elégítette ki, nem töltötte be szórakoztatva nevelő feladatát. Nem kapott megfelelő teret a művészeti szakköri munka sem, s a kiállítások nem. kapcsolódtak a bemutatókhoz. Az új bemutató rendszer kialakításánál ezért a társműfajok együttes szerepeltetését, szerkesztett vegyes műsorok bemutatását igyekeztünk biztosítani. Követelmény volt az is, hogy az új rendszer teremtsen nyilvánosságot azoknak a művészeti ágaknak is, amelyek nem színpadon mutathatók be. Meg kellett teremteni a helyi, a körzeti, a járási és a járások közötti fellépések egységét. Különösen a járások közötti bemutatók megszervezése ígért összehasonlítási alapot, egységesebb rálátást. A tervezet javasolta, hogy a bemutatók kapcsolódjanak hagyományokhoz, egészítsenek ki esetleg nem kulturális jellegű eseményeket Ezek voltak a kulturális vetélkedő rendszerének főbb elképzelései, ezekben tértek el a régebbi kulturális szemléktől. Az új bemutató rendszer bevezetése óta két év telt el, s a tapasztalatok felhalmozódtak, alapot adnak az eredmények és a hibák feltárásához. Mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy művelődési intézményeink, KlSZ-szerve- zeteink és a fenntartó szervek nagy szellemi és anyagi ráfordítással biztosították a bemutatók lebonyolítását. Ezeken 1967-ben például hat járás adatai alapján 320 szólista csoport és együttes tanúsított dicséretes, esetenként kiemelkedő felkészülést. A javuló műsorpolitika, az egységesebb, élvezhetőbb műsorok, az elhanyagolt területek fölfedezése és fölélesztése, egymás eredményeinek jobb megismerése, és a megye által szervezett országos jelentőségű rendezvények mindmind biztató jel a jövőre nézve. De megállapíthatjuk azt is, hogy nem használtuk ki a vetélkedőben rejlő ösztönző, irányító lehetőségeket. Ez különösen szembetűnő a járások közötti vetélkedők vizsgálata során. A kiírás valamennyi művészeti ág fejlesztését tűzte ki célul, mégsem tudtuk elérni, hogy valamennyi járás valamennyi ágazatban képviseltesse magát. 1966-ban például a marcali járás öt műfajban maradt távol. Feltűnő az irodalmi színpad, az énekkar, a versmondás hiánya. Az idén a siófoki és a tabi járás maradt le a többiektől. A leszűkülés és elszűrkülés katasztrofális megnyilvánulását Kaposvár művelődési tervében és gyakorlatában fedezhetjük fel leginkább. Teljesen figyelmen kívül hagyták az alapdokmentumban lefektetett elképzeléseket, semmilyen bemutató rendszert nem terveztek és nem is valósítottak meg. Ehhez a problémakörhöz tartozik még a keszthelyi Helikon ünnepség somogyi tanulsága: diákfiataljainknak a közbeeső években is rendszeres szereplési lehetőséget kell biztosítani. A negatívumok folytathatók: a rendezők rendszerint megfeledkeznek az ünnepélyes külsőségek biztosításáról; a hírverés, a reklám, a közönségszervezés rendkívül gyenge volt (legtöbb helyen egy-két kézzel írott falragasz adta hírül az eseményt), nem gondoskodtak a vendégül látott csoportok és csoportvezetők szórakozási és továbbképzési programjáról. vevők, a rendezők részesei lettek az újat alkotás örömének. A kulturális vetlékedő továbbfejlesztését éppen ezért a fenti cél megvalósításában látom. Ha kellő alapossággal megvizsgálják a bemutatkozási alkalmak helyének hely- történeti, folklórisztikus vonatkozásait, és ennek alapján állítják össze a rendezvénytervet és műsorképet, akkor ezek az események a csoportok felkészülését és műsorválasztását minőségileg is befolyásolják. Szólni kell arról is, hogy az új bemutató rendszer stabilizációját hátraveti az az elméleti zűrzavar, ami a műkedvelés lényegével, szerepével kapcsolatban kialakult, valamint az, hogy az anyagi feltételeket rendkívül nehéz megteremteni. Ezek voltak a kulturális vetélkedő főbb tapasztalaLegfőbb hiba az volt, hogy a fai- Az irányítás és megvalorendezvények nem kapcsolódtak helyi specialitásokhoz, hagyományokhoz. Ahol ez megvalósult, (barcsi délszláv napok, niklai Berzsenyi-ünnepség), ott az akció közügy- gyé vált, a közönség, a részsítás problémáinak megoldását továbbra is a művészeti nevelés fontosságának tudatában kell keresnünk. Űjvári Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadója Somoskői Lajos APÁM Kicsit mindig politúr, fűrészpor, meg gyanta szagú volt. De a pác, meg a sellak a furnéros asztalok födelén a barna ragyogást tőle tanulta ... és szőkén bodros fenyőfaforgács énekelt széles kezefején, mikor a deszkákat gyalulta. Ha enyvezett, a kék öntöttvas fazék, s az enyves ecset hullatott csöpp, barna gyöngyöket, s amíg intésére a bútorok feszengő sorban elébe léptek, kerek, kis bronzkitüntetések: enyvfoltok ragyogva száradtak az esti lámpafénynél zöld vászonkötényén. Mindig dalolt, ha dolgozott, sok gondja csomós keményfapadlóját száradni türelmes halomba rakta, de az örömök bebútorozatlan kis szobáját mégis konokabb két fiára hagyta. Szótlan munkatársak: jószagú, piros cseresznye, fehér jávorfa lécek, politúros edények és illatos mahagóni dió furnérok állottak köréje, s bámulták csodálva meg én, szőkén bodros forgács halomra fekve, ha ragyogó kedvét fényleni apám a barna bútorokra kente. Tímár Máté TAVASZI. HADJÁRAT A völgy felől nézve mint- ér, van művelődésiKaz, tele- — Holnap már ne is jöjjön, ha lángolná a domb, vízió, olyan presszó, vendéglő, András bátyáin! mert a nap iobogó fé- hogy Pesten is versenytárs — Hát akkor ki? nye és a lélegző föld párája lennie, és úgy látszik hiába... lebegnek felette. De ha nem. Míg a gondját a felelősség- tavaszod na ideje előtt a vi- érzetéhez méregeti, észre sem lág, még furcsább hasonlat- veszi, hogy a Zetoc megáll, e ra késztetné szemlélőit a Szabó András, a zetoros oda- domib. Olyannak látszana ak- sétál hozzá, kor, mint egy gyermek feje- — Mire végzed Boldi? — búbja, ha a hajvágó gép első kérdezi. taszítása után kiugrott volna — Csak úgy nézegelődök, a borbély hóna alól. A nyu- András bácsi. — Lenne egy szál gyufád? ten! — A Lakatos gyereket nem próbálnád meg? Elviszi Pannit is különben! — Hátha Panni is menni akar!-----Rájuk kell ijeszteni! ö sszehajolnak, valamit sugati oldal őszibarackosát észak—déli irányú dűlőút választja el a keleti lejtő alma- táblájától, s fut lefelé a dombról, nyílegyenesen a fatyorognak, s a következő ciga- obban a láng, rágyújta- retta mellé a mosolygás is a nak. Nem kell sokat szájuk sarkára ül. Hiszen ta- beszélniük, értik egy- vasz van, mosolyog a világ, és mást. Együtt voltak katonák a a mosolygás ragadós, ahogy a a zetoros szomorúság is az . .„ V Még egyszer az ORATÓRIUMRÓL Nem tudom, jegyzett-e már föl hasonló esetet irodalomtörténetünk, de az utóbbi évtizedekben biztosan nem. Somogyjadón két tanító a kulturális vetélkedokrói beszélgetve arra az elhatározásra jutott, hogy legközelebb az atomról kellene szólniuk, ez mindenkit érdeklő és érintő ügy. A beszélgetésből segélykérő hang csapott föl, »különös és merész kérés« Illyés Gyulához Tihanyba. — Ha valaki igazán tud rajtunk segíteni, az csak Maga lehet.« Nemcsak a később megszületett mű, Az Éden elvesztése egyedülálló irodalomtörténeti dokumentum, hanem megszületésének körülményei is. A költőhöz fordulás az aggodalmak idején az ő szavaiért, szintén aranylapra kívánkozik. A somogyjádi bemutató országos esemény is lett, és hogy az országhatáron is túllépett, bizonyítja a cseh és finn érdeklődés Illyés műve iránt. A somogyjádi irodalmi színpad előadásáról valamennyi országos újság és képes folyóirat beszámolt, áprilisban az Üj Írásban megjelent a mű, május elején Csurgón, a diákszínjátszó napokon személyesen találkoztam újra az Oratóriummal, a somogyjádiak ugyanebben a hónapban Budapesten mutatták be Illyés számukra írott művét. És most dr. Kanyar József szerkesztésében a Somogyi Almanach legújabb száma jelentette meg Az Éden elvesztését. A kiadvány krónikásként beszámol a bemutatóról is, a mű születéséről is. ' Olyan műről van szó, amely minden közegben terjedhet. »-Én olyan ambícióval és igénnyel írtam, mintha a világ legműveltebb s leg»értöbb« közönsége elé kerülne. Az úgynevezett »egyszerű« emberek iránt én csak így viselkedhettem« — írta Illyés Gyula a szeptember 8-án feladott mű kísérőlevelében. Kik és miért is fordultak Illyéshez? Egy kis somogyi falu lakói, tanácsért, eligazító szóért. A költő így kérdez a somogyjádiak nevében: »Felérhetünk-e hát mégis azokra a szikla-fészkekbe, ahol ükanyáink sárkányt gyanítottak? De ahol ma sárkánynál is iszonyúbb lakik?« A lépcsőfokok alulról fölfelé vezetnek. Minden jó tett egy-egy lépcsőfok és harc a rossz ellen. »Ha elmosolyodtok a tanácson, az is egy lépcsőfok. Ha elgondolkoztok rajta, két lépcsőfok. Ha hazamenve innen csak egy szó — egy szépen és okosan, előrelátással és szeretettel kimondott — emberi szó erejéig valóságra váltjátok — húsz lépcsőfok.« A Somogyi Almanach reprezentatív kiadása is e lépcsőfokok megjárasához kívánt hozzájárulni azzal, hogy közreadta a művet H. B, luba, mely szintén a tavaszi fronton, az elnök napfényben fürdik ott alant, Í a völgyben. Mintha nem mind a két táibla a Rákóczié lenne — | gondolja Kovács Boldizsár t szövetkezeti elnök, s megáll a Í domb tetején —, pedig Szabó András bácsi, a zetoros, aki ^ az almást permeztezi, a ba- | rackost metsző munkacsapat vezetőjének, Szabó Panninak az édesapja.., Nézi Kovács Boldizsár törekvő szorgalmatosait, széles hátára melegen tenyerei a ♦ nap, s a homlokára mégis ♦ mély barázdáit redőzi a gond, i hogy a kétarcú világ teljesséI gét önmagán hordja. Mert szépséges látvány ugyan, amint a száradó permetlé 9 sárgára festi az almafáik í ágait, az is, hogy a csattogó rajparancsnoka — bár tíz asz- , lig valamivel a déli ha- | metszőallók nyomán szépül a tendővel ifjabb, s ezért ma- raíjgszó t barackos, de ha így előzi ön- gázzá is —, úgyhogy a vé- András magát az időjárás, nemcsak nebbre kimondatlan átragadt Zetort, leszáll róla, i szép lesz a szép, sürgős is na- I gyón. A sárgaméreg megva- I kíthatja a szemeket, a ba- } rackágak levedzeni kezdhet- ♦ nelc, s akkor inkább árt, mint | áld az olló meg a permet. De i ez sem elég még elnöki gond- | nak, púpot is visel a hátán. Szabó András, a zetoros, tegnap a nyugdíjazását kérte, utódja nincsen, amióta azt az ördögfattya Lakatos Pistát elcsábította Budapest, s most Panni, a legügyesebb munkacsapat-vezető is kéÍ szülget utána. Májusban esküdnek ... Áll az elnök, és gondolkoI zik. | Mit lehet itt tenni? Elag- : gott a falu. Leány még van, 1 * de legény, alig, az is jobbadán hazajáró. Az öregek kihullanak, utánpótlás nincsen, s ezen még az sem segít j egyelőre, hogy a kapuban az { űj mechanizmus, és ő ország1 gyűlési képviselő ... Haza kéne a vándormadarakat csalogatni, de mivel? A munkaegység hatvan forintot a fiatalabb gondja. Anélkül, hogy vádolnék, védekezik. — Ne neheztelj rám, Boldi, hogy nyugdíjba megyek. Beláthatod ... Az elnök a szavába vág. nyedve elindul lefelé a dombról. Nem szól a lányának — pedig ottan metszenek —, csak az állapotához egyáltalán nem illő huncut mosolygással vánszorog, s lesi, észre- , veszik-e. Persze, hogy észreMaga is beláthatna, hogy veszik, s pannj lélekveszejtve nincs kit a helyére tegyek! — Gyötör a fekély ... Alig tudom már titkolni a lány előtt... — Mióta? — Tavaly nyártól, hogy a Lakatos Pista műszakja is a nyakamba szakadt. Kovács Boldizsár megenyhülve nézi. Hatvanöt éves, évek óta özvegy, Pannival, a háború után született egyetlen lányával él, soha nem radna, »véletlenül« odakordé- hiányzik. Nem szemrehányást lyozik az elnök, szóra szó, s amikor Panni az üres kordélyérdemel ez az ember... — Miért nem szólt, András bátyám? — kérdezi rös- telkedve. — Mert a szolgálat végéig ki kell bírni. Még tovább is, ha nem jön a váltás! Tőled tanultam a fron too! — Azt mondta, nyugszik a fájás. — Nagyon nagy beteg az, Majd én, vagy az Uris- hallod, reggel beviszem a kórházba. — S tőrnek beillő szemrehányással: — Lenne telketek egyedül hagyni?! Fölnevelt, nagy házat rakott, fészket a lányának, ahogy ő maga mondta, és ti elmennétek albérlőnek a messzi idegességbe?! Panni már pityereg: — Hiszen, ha Pista is... — Pista, Pista. A legény menjen a lány után, ne a lány a legény után! — És az elnök elvtárs, Ze- torra tenné, ha visszajönne? — Mit gondolsz, zetoros is lehetek az elnökség meg a képviselőség mellett? Inkább násznagy! — Hát akkor... — Hát akkor, eredj elébe, ott kapaszkodik fölfelé a dombra. A leány rohan utána. Lihegve kérleli: — Maradj itthon, Pista! A legény elhallgatja, hogy kitellett Pesten a farsang, inkább szabódik, hogy növelje a rangját: — Ebben a tök faluban? Ugyan ne játszd meg magadat ... Panni akaratosan dobbant: — Akkor visszaadom agyű- után Szabó rúd. Édesapám beteg. megállítja a A vőlegény hátrázna. »Hiszen ha a Zetorhoz visszakerülhetnék« — gondolja, de kimondania nem kell, az elnök megelőzi. — Te Pista — mondja kedvesen —, ugyan permetezd már meg ezt a két fasort. Gyűlésre kell mennem Ta' írvesz tőre. Ha meggondolnád, akár rajta is maradhatsz! P ista nyeregbe száll, Panni melléje — elég széles a zetorülés —, s ahogy inainak a domb oldalán lefelé, szinte aranyában fürdeti őket a márciusi nap. Az elnököt is, pedig ő elgondolkozva áll a kordéiy mellett. Azután felszáll a kordélyra, megnoszogatja a lovat, s elindul a szomszéd falu felé. Háttal a nyugatnak bukó naphoz, mely még mindig színpaddá szépíti a márciusi határt, holott a teremtő élet békés tavaszi hadjáratát vívják rajta az emberek.„ (Szőnyi Gyula rajza) es gorroham utána. — Édesapám, mi van magával? Apró, erőszakolt nyögések: — Jaj, a gyomrom! Jaj, jaj... — Jöjjön, hazavezetem. — Nem, nem, hátha csitul... jaj... permetezni kell! Panni vezetné, az apja malyal megtérül a faluból, Kovács Boldizsár odaszólítja a Zetorhoz, melyet a beteg helyett vezet. — Édesapád? — kérdezi tőfa*.
