Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)
1967-04-01 / 78. szám
Szombat, 1967. április 1. 5 SOMOGYI NÉPLAP Drágább, mint a baromfihús Új exportcikkünk: A NYÚLHÚS A Gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézetben dr. Sütő Kálmán tudományos igazgatóhelyettes a következőket mondotta: — Házinyúltenyésztéssel Magyarországon már régóta foglalkoznak, elsősarfoan a családi hússzükséglet kiegészítése céljából. Népgazdasági jelentőségét azonban csak az utóbbi évtizedben ismerték föl. Miután a nyúlhús fehérjében gazdag és zsírban szegény, ezért könnyen emészthető, ma már sok család étrendjében szerepel. — Amellett, hogy a belföldi fogyasztás növekszik, a nyúlhús kedvező exportlehetőségeket Is biztosít Ez a fölismerés járult hozzá jelentős mértékben ahhoz, hogy felvásárló szerveink és a külkereskedelem is egyre nagyobb gondot fordít a nyúlhústermelés fejlesztésére. — 1959-től az egész országban megindították az élőnyúl szerződéses felvásárlását az exportigények kielégítésére. Ennek eredményeképpen az 1959. évi mintegy tizenkétezer darabról félmillióra nőtt a felvásárolt házinyulak száma. A felvásárolt mennyiséget igen kedvező áron — a baromfihúsnál és egyéb húsoknál lényegesen magasabb áron — szinte teljes egészében exportáltuk. Külkereskedelmi szerveink szerint az 1965-ben átadott mennyiség többszörösét is el tudnák helyezni a nyugati piacokon. — A hús mellett a vágott nyúl prémjével — a kalap- iparnak és a szűcsiparnak — olyan nyersanyagot biztosítunk, amelyet ez ideig importból szereztek be. A nyúl- tenyésztés más szempontból is figyelemre méltó: számos olyan hulladék és melléktermék is hasznosítható, melyek egyébként veszendőbe mennének. Oláh István tudományos munkatárs a kutatómunkáról nyilatkozott: — Az utóbbi években a korszerű tartásimód kialakítása érdekében — nagyüzemi és háztáji viszonyok között egyaránt alkalmazható új ketrectípust dolgoztunk ki. A ketreceket a munkaerő szükséglet csökkentése végett ön- etetőkkel, ömitatókkal láttuk el. A kizárólag hulláimfonat- ból készült ketrecek világosak, és egészséges körülményeket biztosítanak az állatoknak. Nyúlápolás. A szőrméből prémutánzat készül, Takarításuk könnyű, a ketrecek fertőlenítő kádba menthetők. — A korszerű tenyésztési módszerek közül az árutermelő keresztezéseknek a többi állatfajhoz hasonlóan — a nyúltenyésztésben is nagy jelentősége van. Intézetünkben 3 éve végzünk kísérleti keresztezéseket részben hazai fajtákkal, részben a külföldön jól bevált fajtáikkal Eddigi eredményeink biztatóak. Különösen jó eredménnyel járt a csincsilla anyának albínó vagy kosorrú bakokkal történt párosítása. A külföldi fajták közül jónak ígérkeznek azúj- zélandi fehér és ennek keresztezései. Ezek érték el a legrövidebb idő alatt a 2,6 kg- os kereskedelmi vágósúlyt. Halácsi Dezső Állami segítség a dohánytermelőknek A növekvő cigarettafogyasztáshoz szükséges nagy meny- nyiségű dohányt az utóbbi két évben az ipar csak az import nagyarányú növelésével tudta biztosítani. A korábbi kedvezőinek mondható, holdanként! hétmázsás átlagtermés ugyanis az utóbbi két évben a dohánypcronoszpóra pusztítása miatt 4,7, illetve 5,1 mázsára csökkent. A dohánytermelők 1965-ben hatvanhétmillió, 1966-ban harmincmillió forint részleges kártérítést kaptak ugyan, a nagy kockázat miatt mégis csökkent a termelési kedvük. Nemrégen olyan rendelet jelent meg, amely szerint az addigi húsz—harminc százalékos kártérítés helyett a dohányL ipar a dohány fajtájától és a fertőzés mértékétől függően holdanként 1550—5800 forintig terjedő kártérítést fizet a termelőknek, legkésőbb december végéig. (MTI) SZAKSZERVEZETI MEGYEB1Z0TTSÁG0K ÚJJÁVÁLASZTÁSA A megye élelmiszeripari dolgozói eleget tettek feladatoknak Tegnap tartotta megyei küldöttértekezletét az Élelmiszer- ipari Dolgozók Szakszervezete az ÉDOSZ művelődési otthonban. Nagy Gézának, a küldöttgyűlés elnökének megnyitója után Csanádi József, az ÉDOSZ megyei bizottságának titkára egészítette ki a négyévi munkáról szóló írásos jelentést. A jelentés leszögezte, hogy a szakszervezetnek a jövőben még többet kell foglalkoznia a dolgozók érdekvédelmével és a termeléssel, nagy figyelmeit kell fordítania az anyagi ösztönzésre. Ügyelnie kell arra, hogy termelékenységi prémiumokat, mozgóbéreket azoknak fizessenek ki, akik azokat megtermelték. — Az egyéni érdeket helyesen kell összekapcsolni a vállalati érdekkel — mondotta kiegészítőjében Csanádi elvtárs. Felhívta a figyelmet az élelmiszeriparban indokolatlanul magas túlórák számának csökkentésére is. Nagyon fontos a szakszervezeti tagság tájékoztatása is — mondotta. Csak jól tájékoztatott tagságot lehet mozgósítani a feladatok végrehajtására. , A hozzászólók: Jobban Já- nosné, Nagy Imre, Bokor Margit, Szederkényi Jenöné, Geges Imre, Kéri János, Ku- rucz János kiegészítették a beszámolót, illetve javaslatokat tettek a jövőre vonatkozóan. Főként az új mechanizmussal, az időszakos dolgozók és a nők problémáival, a szociális juttatásokkal, a brigádokkal való törődéssel foglalkoztak. Felszólalt a tanácskozáson Szikszói László, a megyei párt- bizottság osztályvezetője is. Az élelmiszeripar helyzetével, szerepével és fejlesztésével foglalkozva hangsúlyozta: — A megye mezőgazdasági jellegű. Éppen ezért jelentős helyet foglal el Somogybán az élelmiszeripar, amelynek nyersanyagát a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok adják. A megye vezetői nagy gondot fordítanak az élelmiszeripar fejlesztésére. A harmadik ötéves tervben mintegy 500 millió forintot költenek az élelmiszeripari üzemek rekonstrukciójára. Arra kérte az üzemek vezetőit, hogy a jövőben még szorosabb kapcsolatot építsenek ki az alapanyagot előállító gazdaságokkal. Kökény István, az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének titkára elismeréssel beszélt az ÉDOSZ megyei bizottságának is az élelmiszeripari üzemek dolgozóinak eredményes munkájáról. Mind a megyei bizottság mind az üzemek dolgozói megfeleltek a várakozásnak — mondotta. A feladatokról szólva hangsúlyozna, az új gazdasági mechanizmusban növekszik a szakszervezetek szerepe és felelőssége. Harcolniuk kell azért, hogy az üzemek gazdaságosan dolgozzanak, de föl kell lépniük azok ellen a gazdasági vezetők ellen, akik mindenáron több nyereségre akarnak szert tenni, megfeledkeznek a szocialista humánumról, az emberek étd ekeiről. Dr. Fonal János, az SZMT elnökségének tagja a megyei bizottság vezető, irányító munkájáról szólt. Hangsúlyozta, hogy a jövőben különösen nagy gondot kell fordítani az alapszervezeti munka javítására. Érvényt kell szerezni mindenütt annak az elvnek, hogy aki többet ad, többet is kapjon — mondotta. A küldöttek ezután megválasztották a tizenegy tagú megyei bizottságot, a megyei és az országos küldötteket. Az ÉDOSZ megyei bizottsága elnökének Jobban Jánosnét, titkárának ismét Csanádi Józsefet választották meg. Sz. N. Jobb hivatali ügyintézést A Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei küldöttértekezlete Négyezer tagja képviseletében tartotta külöd'ttértókezle- tét Kaposváron a Közalkalmazottak Szakszervezete. Pusztai Ferenc megyei titkár arról számolhatott be, hogy tovább erősödött a szak- szervezet befolyása, tekintélye, s ezt a vezetés színvonalénak javulása és a hivatali, »„lamint a területi pártszervezetekkel való szorosabb együttműködés tette lehetővé. Fontos helyet kapott a beszámolóban a közalkalmazottak élet- és munkakörülményeinek helyzete. Noha az utóbbi években számottevő javulás volt tapasztalható, ennek ellenére a jelenlegi körülmények nem megnyugtatóak, s ezért a lehetőségekhez képest mielőbbi változtatásokra van szükség. A Kaposvári Járási Tanács t' dolgozója pl. alagsorban, egészségtelen köAUTÓ —MOTOR 250 ccm-es DKW motorkerékpár eladó. Li- pótfa, Bödő István. 407-es Moszkvics sürgősen eladó. Állatorvos, Osztopán. (015) Jó állapotban lévő 600-as Trabant eladó. Balatonlelle, halgazdaság, Stamler. Telefon: 314. (62465) 1953-as évjáratú Chevrolet hatszemélyes, bejáratos személygépkocsi családi okok miatt sürgősen 10 000 Ft-ért eladó, esetleg jó állapotban lévő nagymotorért elcserélhető. Megtekinthető Dombóvár, Rákóczi u. 120. vasárnap, hétfő, kedd dél- után 2—5 óráig. (62464) 900-as Wartburg eladó. Balatonföldvár, Szentgyörgyi út 15. Motort beszámítok. 1102-es Skoda eladó. Cím: Máté József, Szántód, Budapesti út. (126462) 22 ooo km-t futott Skoda Octavia Super gépkocsi eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 37.________________(62346) 1960-as Opel Rekord igényesnek eladó. 601- es Trabantot beszámítok. Tapsony, Kossuth Lajos u. 26. sz. (62400) II A Kaposvári Tejipari Vállalat állandó foglalkoztatásra lakatost vesz föl. Jelentkezés a vállalat műszaki osztályán (62336) A Kaposfő és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet a kiskorpádl cementüzemébe es vesz föl. Jelentkezni lehet Kapos- főn, a földművesszövetkezet központi irodájában, minden nap 8—15 óráig. (62253) Középfokú áruforgalmi képesítéssel rendelkező munkaerőt alkalmazunk hálózati ellenőri munkakörbe. Jelentkezés személyesen TÜZÉP-központ, Kaposvár, Berzsenyi utca 21. (62431> DOLGOZÓKAT FÖLVESZNEK Villanyszerelőket és segédmunkásokat keres fölvételre — siófoki, marcali és nagyatádi telephelyekre — az Áramszolgáltató Vállalat kaposvári igazgatósága. (62475) Rakodómunkásokat vesz föl az EPFU kaposvári kirendeltsége. Teljesítménybérezés! Jelentkezni lehet: Kaposvár, Vásártér 10. (62366) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fölvesz kőműves, tetőfedő, kályhás, hőszigetelő és műköves szakmunkásokat, valamint építőipari segédmunkásokat kaposvári munkahelyekre. Szállást, étkezést biztosítunk. Különélés! pótlékot a rendelet szerint fizetünk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, flájus 1. utca 52. sz. alatt. (62354) A Somogy megyei Finom mechanikai és Gépjavító Vállalat gépészmérnököket keres 5 éves szakmai gyakorlattal gyártástechnológiai munkakörbe, továbbá műszaki rajzolót gépipari technikumi végzettséggel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (62455) A Somogy megyei Finommecha nikai és Gépjavító Vállalat azonnali belépéssel fölvesz kazán- és fűtésszerelőket, mérlegjavítókat, géplakatosokat és szerszámkészítőket. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (62454) A Balatonszentgyörgyi Dél-bala- ton Tsz. építésztechnikust keres melléküzemág-vezetői beosztásba, azonnali belépésre. Fizetés az érvényben lévő rendelet alapján. Jelentkezni a tsz központjában, Balatonszonlgyörgy, Battb vány- pusztán. ~ (62387) Jól rajzo-ló fiút címfestő ipari tanulónak fölveszek. Gárdos Gyula címfestőmester, Kaposvár, Május 1. utca 27. (007) I Gladiolus (kardvirág) hagyma, nagy virágú, legszebb színekből, vegyesen darabja 1,— Ft. Harmincnál kevesebbet nem szállítok. Utánvéttel küldi Szalai János kertészete, Mezőtúr, Nagycsapatkert. (8502) IIISSftHÉSaflBsIli Lengyeltótiban, postával szemben televízió-rádió javítás. Kara György. (024) Külön bejáratú üres, albérleti szoba-konyha mellékhelyiséggel és egy bútorozott szoba azonnal kiadó. Kaposvár, Kis Rómahegy 3/b. (Donner) (62461) Fiatal nő lakótársat keresek bútorozott szobába elsejére. Kisebb üvegezett haszTeljesen különálló bútorozott szoba egy nő részére kiadó. Kaposvár, Kisfalud! utca 8/b. (62471) Kaposvár. Május 1. u. 60. (62452) Fényképezőgépek, látcsövek, vetítőgépek szakszerű javítása garanciával Pálfy lenő optikai műszerész, fényképészmester, Kaposvár, Engels utca 3. (62483) Csepel Diesel 350—352 típusú motorok Esernyőjavítást rövid határidőre vállal Gellért Imréné ernyőkészítő, Kaposvár, József Attila utca 8. (MAV-házzal szemben.) (38756) nagyjavítását azonnali csererendszer’ vállalja Nem késő: betegség- mentes eperpalánták, szelektált minden szálja, májustól hóhullásig jóízű gyümölcsöt ad, darabja hatvan fillér, ötvennél kevesebbet nem postázok. Dupla fehér violamag grammja 2,60 Ft. Kapható: Onderka, Báta- szék. Laj vér. (145377'\ a XIV. sz. 1 AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT, PÉCS, Munkácsy Mihály u. 35. sz. műszak1 osztály. (54621) Bő termő, Mathiász nemesítésű sima szőlővessző kapható. Kecskemét virága ellenálló fajta. Étkezési borszőlőnek kitűnően bevált. Szőlőművelő csörlő eladó. Felföld Dezső, Baripcs >nytördelnie. (13530) Szőlőoltvány kapható: saszla, olasznz- ling, szőlőskertek, bá- nátirizling, Csabagyöngye, sárfehér, otonell, ezerjó. I. o. 4,— Ft. II. o. 2,— Ft. Azonnali szállításra! Cím: »•Rendelés« jeligén a gyöngyösi Magyar Hirdetőben. (10695) Házépítők: színes, mintás márvány mozaiklap fehér vagy szürke cementből készítve, raktárról azonnal kapható Strausz Gyula kisiparosnál, Budapest, XI., Kovász- na utca 2. Tel: 268-261. Vidékre is szállítok, kérjen ingyen árjeg- • zéket. (7309) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat üres iséoeket munkásszállás céljára. Bérlc megegyezés szerint. Ajánlatokat Kaposvár, Május l. utca 52. számra a munkaügyi osztályra kell küldeni. (62371) rülmények között kénytelen végezni munkáját, a Siófoki Járási Tanácson 6—8 dolgozó is van egy szobában, is igen nehezen elviselhető a zsúfoltság a Statisztikai Hivatalban is. A közalkalmazottak bére aránytalanul kisebb, mint a hasonló képzettségű, de más területen dolgozóké. Ez nemcsak feszültséget idéz elő, de szinte lehetetlenné teszi, hogy a közigazgatásban olyan törzsgárda alakulhasson ki, amely évtizedeken keresztül intézi a lakosság ügyeit. — Fontos feladat — hangoztatta a megyei bizottság titkára —, hogy a jövőben munkánkat még jobban az élet diktálta követelményekhez igazítsuk, kerüljük a formalitást, a felszínességet, s többet törődjünk a nevelő- munkával: munkánkat még szervezettebé tegyük. Érvényesüljön mindenütt az önállóság, a kezdeményezés. Segítsük a hivatali vezetés munkáját, céltudatosabban fejlesz- szük a politikai munkát, formáljuk dolgozóink tudatát. Minden felszólaló sürgette a bérezés és a munkakörülmények javítását, s a szakszervezet egyik igen fontos feladatául szabta meg a bürokrácia elleni küzdelmet, a hivatali üg"intézés egyszerűsítését, gyorsítását. Dr. Boros Dezső több családos üdülési lehetőséget kért. Dobos Tibor a rendszeres és mindenre kiterjedő orvosi vizsgálatot javasolta. Dr. Süveges Béla a járási közős munkaügyi döntőbizottságok túlterheltségére hívta fel a figyelmet. Vida József azt tanácsolta, hogy körültekintőbben osszák el a segélyeket. Dr. Németi László egyes tanácsi munkaterületek felülvizsgálatát kérte, mert például Kaposváron a tanácsok megalakulása óta a lakosság száma csaknem a duplájára emelkedett, az igazgatási osztályon azonban kevesebben dolgoznak, s az embernek sorba kell állni, hogy valamilyen okiratot megkaphassanak. Herman Ferencné azt javasolta, hogy a községben dolgozó közalkalmazottak kapjanak Illetményföldet. Sallai Lajos pedig azt kérte, engedélyezzék a tanácsok dolgozóinak, hogy a községekben működő óvodák, bölcsődék stb. konyháin étkezhessenek. Felszólalt a tanácskozáson Szőke Pál, az SZMT vezető titkára is. A megyei párt vb üdvözletét tolmácsolta, majd a szakszervezetek megnövekedett feladatairól, az alapszervezetek önállóságáról beszélt. Sugár Imre, a megyei tanács vb-elnökhelyettese azt kérte, hogy a szakszervezet a hivatali vezetéssel együtt küzdjön a tagok érdekeinek védelméért — Miklós János, a Közalkalmazottak Szakszervezete országos elnökségének tagja pedig a bürokrácia elleni küzdelem fontosságáról szólott. Ezután megválasztották a 15 tagú megyei bizottságot, ennek elnökéül Cziráki Ferencet, titkárául pedig ismét Pusztai Ferencet választották. Sz. L. TOTÓTOMBOLA SIÓFOKON A siófoki járás totótombola húzásán a 11. játékhét nyertes szelvényei a következők: Irattömböt nyertek: 180 671 180 807 180 601 180 526 180 787 180 534 Töltőtollat nyertek 180 534 180 763 Töltőtollat nyertek 180 556 Bőr irattárcát nyert 180 805 Aktatáskát nyert 180 606 Villany kenyérpirítót nyert 180 634 Termoszt nyert 180 583 Termoszt nyert 180 811 Lottóbabát nyert 180 726 Lottóbabát nyert 180 550 Villanykávéfőzőt nyert 180 584 180 614 180 672 180 719 180 765 180 768 Nagy irattömböt nyertek. A nyeremények a siófoki Totó— Lottóirodán vehetők át. A kálmámcsai termelőszövetkezet három mezőgazdasági gépszerelőt vesz föl szakmai gyakorlattal. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a tsz-irodában. {4728)