Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)
1967-04-23 / 96. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1961. április SS. ^Jöiuú t'kén y c^&ioán ötven esztendeje, 1917. április 24-én Szegeden hunyt el Tömörkény István, a magyar paraszt, a szegényember életének tudós ismerője, és megörökítő je. Most az élő Tömörkényt idézzük derűs történetek tükrében, s nyújtjuk át az évforduló alkalmából. 'Tőfrqjjjin fttnt szabad mii? Tömörkény István vezette a Szegedi Napló törvényszéki rovatát Esztendőkön keresztül ő lóvonatozott ki a Mars térre, ahol a törvényszék meg a börtön állt. Egyszer más beosztást kapott a lapnál, s a törvényszéki rovatot át kellett adnia egy tizennyolc éves újdondásznak, Molnár Jenőnek. Megbeszélték, hogy reggel pontosan tél kilenckor találkoznak egy kiskocsmában. Tömörkény meg is jelent Fél litert rendelt szódával, két pohárral. Molnár Jenő nem tudott inni. Szegyeild magad, öcsém — mondta méltatlankodva Tömörkény —, és Molnár Jenő csakugyan elszégyellte magát és ivott Alig negyedórával az otthon bekebelezett nagy csésze tejeskávé után. Tömörkény nyelve megoldódott: — Olvasod a Szegedi Híradó (a konkurens lap) eredeti regényét? — kérdezte ifjú kollégájától. Az megrázta hatalmas sörényét: — Nem olvasom. Minek olvasnám? — Azért, mert nagyon rossz. Jegyezd meg, öcsém, hogy az ilyesmit el kell olvasni. Mert csak rossz írásból tanulhatja meg az ember, hogyan nem szabad írni. dúa pjs rtu az akta Koccintottak. Molnár Jenő engedélyt kért, hogy ne kelljen innia. Tömörkény dör- mögve jegyezte meg: — Nem is lesz belőled közigazgatási riporter, mert azt a fene sok poros aktát sehogy se győzi az ember, ha nem locsolja folytan a torkát Gyors szippantásokkal fogyasztotta a sodort cigarettákat Egyszer csak azt mondja Tömörkény: — Te, fiú, sose írj hercegekről meg grófokról. Nézd csak, itt Szegeden egyesek azt írják, hogy a herceg így süppedt bele a bársony fotelbe, a grófnő meg úgy dőlt bele a dugába .. Hát nem butaság ez? Az ember csak azokról írjon, akiket ismer, akiket a mindennapi életben közelről me^ telhet. Ezért maradok én a tanyai parasztok meg egyéb urak mellett Szerelwt Tömörkény István, aki igen szerette a bort, beleszeretett Kiss Pálosi uram gyönyörű leányába Kiss Pálosi Szeged egyik leghíresebb korcsmám - sa vdtt. Tömörkény fél is öltözött ünneplőbe, bekopogtatott a kocsmáméhoz, megvallotta, hogy szereti leányát, és ünnepélyesen megkéri a kesét Kiss Palcsi uram nagyon elérzékenyedett, megölelte leendő vejét: — Édes fiam, ez az én életem legboldogabb napja! Csak azt tudnám, mivel mutassam meg? Mit adjak, Pista fiam, hogy megmutassam? Nyilván a hozományra célzott, és Tömörkény egy kicsit elmélázott — Tudja mit, édesapám! — szólalt meg végre félénken — Adjon egy liter bort! Azután kisvártatva és nekibátorodva utána tette: — Vagy — kettőt! —é.—t. (A 7. oldal folytatása.) vódtak volna külön-külön az életért minden sajkában egy ember, egy evező, alatta a mélységes óceán, felette az óceánkék ég: vagy megmérkőzik magáért, vagy elpusztul. Délben inkább lerogyott, mint leült az akácfa alá. Kegyetlen nagyot ivott a korsó kicsit megposhadt vizéből, hogy kétoldalt lecsorgott arcán, izzadságtól fénylő mellén. Jólesett, nagyon jólesett. De enni nem bírt. Felnézett az égre, ahol delelőröl mozdult tovább a nap. Szeretett volna hanyatt dűlni és csak ew órát, egy félórát, csak tíz percet aludni. Aztán végigkúszott tekintete a búzatáblán, amelynek felén már kévében állt a kaszadöntette kenyérnekvaló. — Gyerünk, János... ráérünk majd télen aludni — biztatta magát. Újból beállt a rendbe, de most már két sor után kezdett el csomózni. Járt a keze, mint a gép. Régi, gyerekkorában hal'ott nevek jutottak eszébe, meg nagy... nagy tiszta vizű, hús tó, melyre árnyékot adó dús fák hajolnak. Fájt a szeme, a halántéka lüktetett, összeszorította a száját, hogy ajka olyan keskeny lett, mint egy késpenge és vértelen... Hó... rukk... hó... rukk. .. hó. . rukk... — vezényelte magának, s közben úgy érezte, hogy a karja kezd le- teakadni a törzséről, hogy lassan kettéválik az egész teste. Szép fehér kenyér... Búzaliszt ___, és gyűlölni kezdte a búzát, amely ott hajolt előtte, megdöntve a tegnapi zivatartól. Ellenséget látott minden búzaszálban. Mindmind ellene tör, hogy kiszívja testéből az életet, csontjaiból a velőt, izmaiból az erőt... Aláfordítani... megemelni.« meghúzni... Aláfordítani... megemelni... meghúzni. .. N em bírja tovább. Lesz, ami lesz, valahogy csak megélnek, s nem is biztos, hogy eső lesz. az se biztos, hogy holnap ilyen meleg lesz... Semmi se biztos ... Nem bírja tovább. Káprázó szemekkel fölnézett az égre, amelynek egyik sarkán már vöröslő arccal erőlködött a nap, hogy megkapaszkodjék még egy pillanatra a távoli fák csúcsában, de a másik sarkán sötét, tarajos várat építgetett egy hatalmas felhő. — Úristen, csak most ne essen... — állt meg egy pillanatra káprázó szemmel és feljajdulva a dereka miatt Még nincs keresztbe rakva semmi, még van hátra any- nyi, hogy majd kenyérnek tán’ két kemence is kitelik belőle... Aztán felsóhajtott, hűvös szél kapaszkodott bele Ingébe, és jólesően megborzongatta. A szél hirtelen elállt. Még tikkasztóbb lett a forróság, hogy vibrált bele az egész tájék, káprázott minden szín, minden forma. Balog Munkácsy-díjas grafikusok, 1967 Bemutatjuk a grafika három idei kitüntetettjét VÁRNAIGYÖRGY z ötlet csak rutin kérdése — Várnai György szerint olyan ez, mint színésznek a szerep a- nulás. Egy idő után készséggé válik. Amikor élete első tíz karikatúráját kellett megrajzolnia, a heted k után már semmi sem jutott az eszébe. Kétségbeesett: előtte még az élei, és tessék már az elején »csütörtököt mondott-“. Azóta túl van a tízezredik karikatúrán. Huszonnégy évvel ezelőtt jegyezte el magát a mű- fat al. »Förtelmes rajzokat csináltam, amikről azt hittem, a legj bak« A Szabad Sájnái eltol ött öt esztendő terméséből némi öniróniával egyetlen rajzot sem ta t olyannak, amit érdemes lenne visszaidézni. — Az abszurd humort a gondolat teszi időtáUóvá, A jelképes figu-ákkal, néhány vonallal, sokkal többet ki lehet fejezni, mint a régi vicerajzok naturális stílusával — mondja. kezní. És sorolni lehetne olyanokat, amelyeket nem lehet elfelejleni. Két éve jelent meg Cszndé'et című kötete, amely napok alatt elfogyott. Egyik méltató ja azt írta, megtalálta a stílusát. Tagadban rázza a fejét. Minden újabb áUomámál természetesen úgy hizi, megtalálta a legmegf lelőbbet, aztán egy idő múl a úgy érzi, mégsem az, amit csinálnia kellene. S akkor újra keres, hogy tovább lépjen. Mert sohasem elégedett önmagával. — A társaság kedvencei nem a karilcatúricták, a -ió- pofák« nem a hivatásos humoristák közül kerülnek ki ... Zárkózott ember. Ha nem dolgozik, olvasni szeret, legszívesebben irodalmi tanulmányokat. Kedves könyvei között is első helyen említi Kosztolányi visszaemlékezéseit. Idejének nagy részét a Jancsi és Juliska Az utóbbi öt évben, amióta ezt a sajátos formanyelvet használja, csaknem minden héten találkoztunk a Lúdcs Matyibant olyan rajzára!, amelyre érdemes visszaemlétarka, szája olyan száraz lett mintha homokkal szórták volna be. (Várnai György rajza.) filmre fordított munka tölti le — több külföldi fesztivál díját hozták haza már a műhelyéből kikerült rajzfilmek —, Pegazus tragikus története után most az újabb Peli- sorozaton dolgozik, s júliusra dobozba kerül az ENSZ fölkérésére készülő rajzfilm is... Rajt! (Réíjér László rajza.) RÉBER LÁSZLÓ karikatúra-rajzolót indulat, belső kényszer. Csak így érdemes valamit csinálni... Ami másoknak egy szegfű vagy rózsa, az volt nekünk a találkozón a -Krapekok-. Igaz, választhattunk volna más könyvet is ismertetőjelnek, a Kis magyar antológiát, A három kövér-t, az Akár hiszed, akár nem-, vagy a Variációk egy témára címűt, i még jó néhányat. E nagy sikert aratott kötetek mindegyikének fanyar humorú grafikusművésze — R éber László. Szűltszavúan foglalja össze eddigi pályáját: tizenöt éve rajzol karikatúrát, 1959-ig a lAidas Matyi munkatársa. Könyvillusztrációm kívül rajzfilmmel is foglalkozik. Szűkszavú, zárkózott, mint grafikái. Idegennek érzi magától a nyilatkozó szerepét, nem illik ahhoz, amit csinál, mert -a karika, úr a annyira szabályellenes műfaj ...« A magyarázatot, a szövegmankókat az életben is igyekszik elvetni. Szgorú véleményt tolmácsoló rajzai beszélnek helyette. — Nem dolgozom gyorsan. Az egyszerűségre törekszem, ahhoz pedig nagyon sok munka és idő kell. Az igazi örömöt az jelenti számára, amiért meg kell dolgoznia, de művészete élvezőinek sem nyújt könnyű örömöket. El kell időzni nála, hogy mondanivalójának teljessége kibontakozzék, s ez mindig megéri a fáradságot. Az emberiség súlyos kérdéseit legtöbbször légiesen köny- nyed, ízléses grafikai forma- nyelvvel jeleníti meg, s ez az ellentét sajátos vonzásának forrása. Nem nevettet — elgondolkoztat. Ha rajzait nézi az ember, olyan világban érzi magát, ahol az egyszerűbb jelnek is megnövekedett jelentősége van. *Ha csak. külsőségeket jelenít meg az ember, úgy ábrázolni nem is érdemes...« — Szeretek illusztrálni gyerekeknek is — mondja. Nekik sem magyaráz, a legif jobbakkal jókedvűen összenevet. Ügy érzi, a gyerekekben, a fiatalokban taUílja meg a leginkább értő közönséget. Janikovszky Éva íróval eddig már három, külföldön is nagy elismeréssel fogadott köteten dolgoztak közösen, s éppen most készít 40 rajzot a negyedikhez, hogy kibontakozzék az a furcsa, érzékeny világ, amelyet magában hordoz. Az illusztráció modem vívmányainak híve, kiemel, aláhúz. Nem az írott szó függvénye, hanem azzal egyenrangú. Alkotás. Bársony Éva HEGEDŰS ISTVÁN Újból nekiesett a búzának, mint valami megszállott A kasza már nem is lendült, már tébolyult táncot járt. Balog halkan nyöszörgött. imádkozott, káromkodott, száraz szemében rémült kis könnyek gyűltek, hogy egy pillanat alatt elszippantsa őket a nyár fullaszstó forrósága. A felhő csak rakta, serényen rakta mind magasabbra a vihar várának falát Balog János már nem hallott, nem látott Csak vágni a búzát csak vágni, hogy ne talpon érje a vihar. Aztán gyorsan csomózni, kötni, keresztbe rakni... Alányúlni, megemelni... meghúni... Alányúlni... megemelni... meghúzni..; Az első kövér esőcseppek megállították egy pillanatra. Feltartotta fejét a most még csak susogó szélnek, a vizet eresztő felhőknek. Jólesett, jaj, nagyon jólesett... S aztán teljes erőveí kitört; a vihar. A víz fátyolén keresztül szürkére változott a világ Balog ott állt az akácfa alatt, fejét nekivetette a görcsös törzsnek, és átkozó- dott, sírt, mint valami gyerek. A vastag patakokban ömlő víz hátán nagy csomókban utazott jobbra, balra a búza. Mi marad belőle, nagy isten. ki tudja, md marad? GépkorszaJt (Hegedűs István rajza.) JJ égi törtémelemkönyvet -* *• lapozgatva az ötéves fiú boldogan fedezi fel: ami képzeletében megszületik, mindent le lehet rajzolni... Talán a •»Tájfun- elöntötte el végleg a sorsát. Társai kézzel írt »újságjának« olvasóit a negyedikes kisiskolás szórakoztatja mókás rajzokkal, karikatúrákkal. Az érettségi előtt álló gimnazista már publikál, s amikor a Ludas Ma- tyiban először feltű/rtnek bizarr szituációkba keveredett, szálkás rajzú, fura figurái, azonnal fölfigyelnek rá. Azóta a négy betű — Hihi — nélkül is tévedhetetlenül ráismernénk. Öröme akkor igazi, ha olyasmit sikerül megfogalmaznia, amit még senki sem fedezett föl, amiben sok ember indulatát tudj ’ k fejezni. Hatalmas íróasztalán miniig nagy halom papír, vázlatokat készít, a maga szórakozte tusára is játszik a f g írókkal. — Szeretem a régi metszeteket. Az emberi magatartás izgalmas tudósításait érzem és kutatom bennük is KönyvíllusztrációH nézegetem: Bábel tornya, Trisztán és Izolda, egy Verne-regény.„ A művész kimeríthetetlen fantáziája - minden grafika. Él benne a letűnt leorok, a r" gmúlt iránti kíváncsiság. Mai szereplőiben is fölfedez hetjük e1J! ’"'nk vonásait, szelleme . n”i ’em mondanivalóját ím -vég közve*1 eneh bűi nevettetnek...
