Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)

1967-03-12 / 62. szám

SomogyiHéalap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Díszes külsejű, négy színnyomá­sa tabló hagyta el a Somogy me­gyei Nyomdaipari Vállalat ka­posvári üzemét 2000 példányban: az MSZMP Somogy megyei Bi­zottsága és a Somogy megyei Ta­nács megyénk 1960 utáni fejlődé­sét ismerteti, s szól az 1970-ig megvalósuló tervekről is. Érdemes elidőzni a Somogy me- megye I960—1970 című kiadvány mellett, hiszen tartalmában és formájában is igen érdekes és figyelemreméltó. Fényképek és grafikonok szemléltetik, honnan indult el megyénk ipara, mező- gazdasága, közlekedése, egészség­ügye stb., s hová érkezik el a harmadik ötéves terv végére. Csak néhány számot ismertetünk, de ezek jól illusztrálják az előreha­ladást. Az iparban foglalkoztatottak száma az 1960. évi 16 000-ről 1970-ig 33 000-re emelkedik. Az építőipar termelése 150 százalék­kal haladja meg ugyanebben az időszakban az 1960-as szintet. Fej­lődik a közlekedés is: 1970-re valamennyi tanácsi bel- és kül­területi út pormentes burkolatot kap. Az ötéves terv végére 253 települést kapcsolnak be a be- kötő út-hálózatba. Gazdag program vár a mező­gazdaságra is, hiszen az egész népgazdaság további gyors és len­dületes fejlődése attól függ,, mi­lyen ütemben sikerül a mezőgaz­daságot az ipar szintjére emelni. A termelőszövetkezetek tehénál­lományát 1970-ig 23 500-ra kell emelni. A harmadik ötéves terv­időszakban éppen ezért 4800 te­hénistállói, 3000 növendékmarha- istállöi férőhely épül 9000 sertés­hizlaldái és 150 000 csibenevelői férőhellyel együtt. Egyre több traktor, gabonakombájn, kukori­cakombájn és pótkocsi jut majd a közös gazdaságoknak. Az öntö­zésre berendezett terület az 1965- ös 11 244 holdról 1970-re 14 384 holdra emelkedik. Somogybán az elmúlt őt év alatt 11 500 lakás épült. Az épít­kezés tovább folytatódik mind Kaposváron, mind pedig a járási székhelyeken és a községekben. 1966— 1970 között a lakosság hoz­zájárulásától függően mintegy 20 törpe vízmű épül a megyében. S még egy örvendetes adat: a harmadik ötéves terv időszaká­ban vezetékes gázt kap Kapos­vár. Megyénk kereskedelmi forgalma az utóbbi öt évben 36 százalék­kal emelkedett. A tervidőszak to vábbi fejlődéssel számol mind az élelmiszer-, mind pedig az ipar­cikk-kereskedelem területén. Az egészségügy ugyancsak nagy fejlődés előtt áll. Főleg a fog­szakorvosi körzetek száma emel­kedik megyeszerte, több lesz a szakorvosi órák napi átlaga Is. A bölcsődei férőhelyek számat IS?0-ig 1258-ra emelik. Nem maradt ki a programból a művelődésügy sem. A tervek sze­rint 1966—1970 között mintegy 3000 mezőgazdasági szakmunkástanulót iskolázunk be a megyében, és mintegy 9000 Ipari tanuló kezdi meg tanulmányait. A művelődési otthonnal rendelkező községek száma 234-re emelkedik, a szé­lesvásznú filmszínházaké pedig 45-re. Mindezek természetesen csak főbb vonalai a fejlődésnek, hi­szen a megye harmadik ötéves tervében olyan elképzelések is szerepelnek, mint például az, hogy az egy lakosra jutó beru­házás értéke az 1966—1970. évek­ben 18 466 forintra növekszik. A március 27-i, az április Ü és a május 1-i munka­szüneti napokra való tekin­tettel a pénzügyminiszter a SZOT-tai egyetértésben sza­bályozta a márciusi és ápri­lisi bérfizetések időpontját. A március 24-én és 25-én esedékes béreket 23-án, a március 26-án és 27-én ese­dékes béreket 24-én fizetik Sok előfizető panaszkodott a postának, hogy későin kap- ja_ meg naponta az újságokat Főként a külterületek látói reklamáltak, mivel a kézbe­sítő későn ért hozzájuk. Keddtől átszervezi a kézbesí­tési rendszert a posta. Az új »-betétes-« rendszerrel 26 hírlapi kézbesítő áll mun­kába, akik a napilapokon kí­vül az expresszküldeménye- ket is eljuttatják a címzet­tekhez. Az új kézbesítők több­sége nő, akik a háztartások­ból kerültek ki, napi négy­órás munkával mintegy 800 forintos keresettel egészítik ki a családi jövedelmet. Két nap óta reggelente a leendő kézbesítők elkísérik a Mindez azt jelenti, hogy emelke­dik a szolgáltatások színvonala, javulnak az élet- és munkakörül­mények. Csak üdvözölni lehet ezt az ér­dekes, színvonalas kiadványt, s bízunk abban, hogy eléri célját: fölkelti a megye lakosságának ér­deklődését Somogy fejlődése iránt, s nagyobb lendületet ad majd a Tegyünk többét Somo­gy ért !-mozgalomnak is. Az külön örömünkre szolgál, hogy a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat — meglehetősen mostoha körülmények között — bebizonyította: képes ilyen nem mindennapos, komoly, szép fel­adat elvégzésére is. Ez a tabló- sorozat ezt példázza. A márciusi és áprilisi bérfizetések rendje Üj kézbesítési rendszer ki. Az egyébként április 2- án, 3-án és 4-én járó bére­ket április 1-én, az április 29-i, 30-i és a május 1-i bé­reket április 28-án fizetik. A bérfizetés többi időpont­ja változatlan. Nem változik az állami építőipar március 24-1 részfizetési napja sem. (MTI) postásokat, és ismerkednek a területtel. Az új rendszerrel még a város legtávolabbi ut­cájába is legkésőbb délelőtt 9 óráig elviszik az újságokat. Természetesen kezdetben nem megy zökkenőmentesen a kézbesítés, s a posta felké­szült arra, hogy sok retela- mációval keresik föl a 14- 013-as számon a híriapeso- portot. Mivel ez az intézke­dés kizárólag az előfizetők érdekében történt, a posta számít a lakosság megértésé­re és türelmére. Az új kézbesítési rendszer már több városban bevált. A tervek szerint a közeljövő­ben a járási székhelyeken is bevezetőt _, ____„___ T anulóifjúságunk és a Yöröskeresztes mozgalom A biztonságos otthonért — 6300 tag, 3000 ifjú egészségőr az általános iskolákban Többet tehetnének a középiskolai KISZ-szervezetek A Magyar Vöröskereszt munkásságának egyik leg­fontosabb területe az egész­ségügyi felvilágosítás. Elő­adásokkal, rövidfilmekkel, kampányszerű akciókkal és tanfolyamokkal végzik az egészségügyi dolgozók és a vöröskeresztes aktívák ezt a nagy társadalmi értékű munkát a lakóterületen és az ifjúság körében. A felvi­lágosító munka egyik bázisa éppen ez az utóbbi terület, az iskolai vöröskeresztes mozgalom. Az előadásos 'propagandára itt kisebb feladat hárul. Kö­rülbelül negyedévenként hallanak előadást a kisdiá­kok osztályfőnöküktől vagy az iskola orvosától különféle közegészségügyi témákról. Olykor filmeket, vándorkiál­lításokat is látnak, például az alkohol káros hatásáról, a személyi higiénéről stb. En­nél jelentősebbek azonban az úttörőfoglalkozások keretében az iskolai vöröskeresztes cso­portok és a különböző kam­pányok. Ilyen vodt a múlt év őszién az országosan is nagy sikerű fogászati hét is. A biztonságos otthonért meg­indított mozgalom pedig sok ezer lelkes aktívát szerzett a pajtások’ között. Az »Ű ttörök a biztonságos otthonért«-mozgalom célja a háztartási balesetek megelő­zése. A gyerekek szeptember­ben egy hétig naplót vezet­tek. Ebben leírták, lerajzol­ták, hogy környezetükben (otthon, az utcán, az iskolá­ban stb.) mit ügyelteit meg, mi az. ami - nem biztonsá­gos, milyen veszélyekre (pl. törött foglalat, konnektor, hi­bás vasalózsinór stb.) figyel­meztették hozzátartozóikat. A naplókkal pályázaton ve­hettek részt. Decemberig csaknem négy és fél ezer naplót küldtek be. Közülük 3151 vehetett részt a pályá­zaton, és ebbői 768 felelt meg a követélményeknek. Légtöbben a nagyatádi járás iskoláiból jelentkeztek: ösz- szesen 1250 pályamunkát küldtek be. Az értékelés után 150 tárgyjutal . t — köztük kerékpárt, kaiwát, fényképe­zőgépet — sorsoltak ki a biztonságos otthonért indí­tott mozgalom részvevői kö­zött. Szervezett félvilágosító munka folyik az úttörő vö­röskeresztes csoportokban is, ahol a foglalkozásokon gyak­ran rendeznek alkalmi egész­ségügyi vetélkedőket. Az előző tanévben például 170 ifjúsági vöröskeresztes cso­portban mintegy 6300 általá­nos iskolás vett részt. Ezen­kívül a különböző iskolai há­zi betegápoló, csecsemőgon­dozó és ifjú egészségőr-tan- foiyamok hallgatóságának száma is megközelíti a négy­ezret. Legtöbben az ifjú egészségőr-tanfolyam iránt érdeklődtek. 111 tanfolyamon több mint háromezer fiatal sajátította el az elsősegély- nyújtás alapelemeit. Hasonló törekvések a me­gye középiskoláiban is föl- ledhetők, de — jóllehet mu­tatkozik javulás — koránt­sem olyan szép eredmények­kel, mint az úttörőmozgalom keretében. Kilenc középisko­lában mintegy h ötszázan vesznek részt a KISZ prog­ramjában működő vöröske- resztes szakkörökben. Ezen­kívül két ilyen szakkör mű­ködik ipari tanulók közötf 72 taggal. Kevés a tanfolya­mok és a közegészségügyi előadások száma is jórészt a tanterv zsúfoltsága és a sok­féle kötött program miatt. Az egészségügyi felvilágosí­tó munka — mind a lakóte­rületen, mind a termelőmuiv kában való — társadalmi je­lentőségét tekintve helyes lenne középiskolás KISZ- szervezeteinkben is megfelelő teret és lehetőséget biztosí­tani a vöröskeresztes szak­köröknek és tanfolyamoknak. Annál Is inkább, mivel ipa- ritanuló-dskoláinkban és a középiskolákban kár lenne elveszíteni a lelkes általános iskolai vöröskeresztes aktí­vák százait. Wallinger Endre Gazdag, érdekes műsorok a márciusi ünnepekben Márciusban két jelentős év­fordulót ünnepiünk. Mindket­tőről megemlékezik a Magyar Rádió és Televízió. Március 15-e előestéjén, »március idusán» a televízió 19 órai kezdettel helyszíni közvetítést ad az Erkel Szín­házból a Forradalmi ifjúsági napok megnyitó ünnepségéről A műsor gerincét a KISZ Központi Művészegyüttese ad­ja egy történelmi oratórium keretében, amely a magyar történelem nagy forradalmi harcait és hagyományait idé­zi föl. Különös érdekessége az ünnepségnek az, hogy a prog­ramba illeszkedő ünmepi be­szédet az egykori nyilas nagy­gyűlés szétkergetésének szín­helyéről a páholyt felrobbantó Marót-csoport egyik tagja mondja el. * Másnap, március 15-én a te­levízió műsora megemlékezik a Történelmi Emlékbizottság tevékenységéről s az 1942. március 15-én szervezett anti­fasiszta és háborúellenes tün­tetésről. Március 21én a Fel, vörösök, proletárok című iro­dalmi emlékműsort közvetítik. Ugyancsak március 21-én mutatják be az Amíg az orvos megérkezik című egészségügyi kisfilmet. A tv munkatársai egy kis falu betegeit látogat­ták meg. Az orvos itt csak endelési ideje után juthat el páciensedhez. Vajon mi törté­nik addig? Helyesen cselek- szik-e a beteg, és tudják-e a családtagok, hogy mit kell tenniük? Ezekre a kérdésekre keres választ ez a rövidfilm egy olyan kis községben, ahol ttz ingyenes és rendszeres or­vosi kezdéssel csak az utóbbi években ismerkedtek meg az emberék. Gazdag, értékes műsorokat terveznek a két húsvéti ün­nepnapra is. Március 25-én Shaw A szerelem ára című vígjátékát közvetítik a Kato­na József Színházból Balázs Samu, Töröcsik Mari, Sztim- kay István és Major Tamás főszereplésével. Másnap este Komlóé János Minden kezdet nehéz című rendhagyó filmje a tv-nézők népes táborához is eljul Húsvét másnapján este pedig Camoletti Leszállás Pá­rizsban című kétrészes vígjá­tékát sugározzák a Kis Szín- oadról; a főszerepeikben Ka­bos Lászlót, Csala Zsuzsát, Géczy Dorottyát és Gálcsiki Jánost láthatjuk. igen nagy az érdeklődés a BNV iránt Az idei BNV iránt rendkí­vül nagy az érdeklődés a külföldi kiállítók körében. Már eddig több mint har­minc ország jelentette be részvételét Az idén első íz­ben vesz részt hivatalosan Görögország, Korea és a Malgas Köztársaság. Francia- ország is hivatalosan jele­nik meg az idén körülbelül ezerkétszáz négyzetméternyi kiállítási térségben. A tengeren túlról is érkez­nek kiállítók. Képviselteti magát az Egyesült Államok, Brazília és Kanada ipara, be­mutatja termékeit Nigéria is. CMTIJ „j. . / J. R. Pick: Kél „vadnyugati” i. — 7 love you — só- hajtoL. Jenifei. — Ugyan hagyd — mond,am, — Előtted még ennyire senki sem... mondta. — Csak nem?! — vá­laszoltam, és jelentékte­lenül fölemelten a han­gomat. — Hát mégiscsak voltak előttem? — Az már olyan régen volt — mondta. — No — mondtam iro­nikusan, és még egy ki­csit fölemeltem a hara­gom —, de ... — Az ist áiért, J. R, ne kiabálj — mondta. — Miért ne kiabáljak? — feleltem ingerülten. — Mert — suttogta, és szenvedélyesen magához húzott — még meghall­ja az a másik az ágy alatt. II. A vak Jimmy Mac Pherson egyszer találko­zott az unokahúgával. — Mit csinálsz, Zsu­zsa? — kérdezte. — Limonádét iszom, Jimmy bátyám — felelte Zsuzsa. — Mutasd, hadd győ­ződöm meg róla — mond­ta a vak Jimmy Mac Pherson, és megitta a li­monádét. — Hm — mondta ez­után —, és idefigyelj, egyáltalán az unokahú­gom vagy te, Zsuzsa? — Az vagyok — vála- szoltd Zsuzsa. — Gyere közelebb, meggyőződöm róla — mondta az öreg, és meg­tapogatta Zsuzsát.-■— No ■— mondta nem tudom, valóban az unokahúgom vagy-e, Zsu­zsa, de Peter Jackson biztosan nem vagy. De lány, hogy engeded így magad tapogatni! Nem vagy te romlott? — Nem, bácsi — fe­lelte Zsuzsa —. én még nem vagyok romlott. — Hát jó — mondta a vak Jimmy Pherson —, akkor velem jössz, és én majd meggyőződöm róla. Fordította: T. M. Kriptaklub Nemrég avatták fel a londoni St. Mary-temp- * lom kriptájában a mini- szoknyás lányok és a hosszú hajú fiúk klub­ját. A tagok a koporsók között hallgatnak modern slágereket üvöltő hang­lemezeket. A klub veze­tője — egy fiatal pap. • » • A legdrágább női ruhá­kat lopta eff egy isme­retlen tettes a közel­múltban az egyik ham­burgi áruház női divat­osztályáról. Néhány nap múlva a ruhákat a kö­vetkező megjegyzéssel küldte vissza: »Sajnos a méretek nem megfele­lőek Somvgyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő s W1RTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u 2. Telefons 11—510. 11—511 Kiadja a Somogy megye! Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 11—516 Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda- ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca &>

Next

/
Thumbnails
Contents