Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1967-03-12 / 62. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1967. március IS, Mihályi Margit: AZ Á széi napokon át kitartóan tépázta a kopaszodó fákat. Meghozta az őszi esőt. A keserves idővel pedig megérkezett a cirkusz is téli szállásra vonultában. Hogy itt van. azonnal jelzi a későn jövők serege meg a cirkuszos Csilla szőkesége a fejek között Szétnézek az osztályban. Az iker testvérét nem látom. — Megszökött! — mondja Csilla. Ez nem újság. Tavaly is megszökött Nem akart akrobata lenni. — Lakatos leszek! — mondta a nyurga fiú, mikor kérdeztem, és dacosan nézett, mert az apja alaposan megverte eltévelyedett nézeteiért. A szülők világattrakciót akartak nevelni belőlük. Csilla elmondja, hogy testvére most már ipari tanuló. Apjuk is belenyugodott, mert a gyerek nem volt jó semmire. De Csilla szereti a cirkuszt. Most 6 a család reménysége. Tanulásra kevés ideje marad, meg mire is lehet jutni ebben az örökös vándoréletben? Bejárta már az ország valamennyi iskoláját talán; Ogy mozog a gyerekek között, mint valami mesebeli lény. Szőke, lófarokba kötött haja a derekáig ér. Szívesen teljesíti a gyerekek kérését minden tízpercben. Éleset rikolt, dobbant a lábával, és már pereg is a levegőben előre meg hátra. Átbújik a lábad közt, tekereg mintha csonttalam lenne. A gyerekek lelkesülten tapsolják. Majd hogy hozzá nem ragadnak. Az első órára tízen is jönnek megkésve. A második óra elején megérkezik a még hiányzó három gyerek is. Köztük a kis Bene Jancsi. Veresük a füle. Vizes aiz egész kis ember. Nagy (kék szeme ölnyílva néz rám Az ajtóba cövekell a rémülete. Az osztály kárörvendően . -nevet. Minden későn jövő után fokozódik a jókedvük. Elázott bakancsait szemiélge- ti aggodalmasan. A kérdés igazán fölösleges. Ugyan hal lehetett volna eddig, ha így elfelejtkezett az iskoláról, mert igien szorgalmas emberke máskülönben. Pedig ilyenr- kor még nincs ott sok néznivaló, legföljebb az a nyomorék öreg. A vén törpe, aki mindig fát vág vizet hord, eteti a lovakat, miközben füstöl a pipája, mint a kémény, és folyamatosan káromkodik. Csikorog belé az ember füle. De különös világ ez. Titkot árasztanak még a lakókocsik is. Csoda, ha el- brmészkodnak körülöttük a kocsma udvarán? Három lakókocsi legtöbbnyire az egész karaván, meg egy-két állatketrec. De ahogy a gyerekektől értesülök, most van egy oroszlánjuk is. Hát ez vonzotta nyilván Bene Jancsit is, mint rr;éz a legyet. Bolebódult abba a csuda állatba. — A kutyákat néztem! — mondja szepegve. Tele a szeme könnyel. Hát ilyen gyerek is akad. A kutyákat bámulja. nem az oroszlánt. Hiszen nagy kutyabarát, az tény. A falu valamennyi kutyáját névről ismeri, és megy . is utána egy szóra minden eb, mintha szalonnával volna megkenve a sarka, Ogy játszik, idomított kutyákat is hoztak. Hát én az állatokat cirkuszban nagyon nem szeretem. Az ember idomítása sem megy mézeskaláccsal, hát még az oktalan állaté. Viszolygó érzést kelt bennem, ha két lábon járó kutyásokat meg egyéb ügyeskedő állatokat látok. Nem hiszek én abban a nagy szeretetben, ha a kézben ott az ostor is. De Bene Jancsi még nem fejezte be, mert még hozzáteszi: — Arnéket megeszi az oroszlány! — és kicsordul a könnye. Szívogatja az orrát, mert k'vül-belül áztatják a könnyek. — Eredj már! — mondom neki. — Becsaptak vele! — Hiszen állandóan bolondot csinálnak belőlük a cirkuszosok. Tavaly Zana Miskát elküldték a boltba pepita cérnáért, mert a bohócnak elszakadt a pepita bugyogója. Felugrik azonban Somodo- ri Imre. — Tíz forintot adnak egy kutyáért! — Erre azonnal kitört a gyerekek között a háborúság, mert kisült, hogy a kalmárszellemű Somodori Imre már jókor reggel eladta kutyájukat a cirkuszosoknak. Ez még nem lptt volna baj, de telhetetlensé- gében szerzett még azonkívül kettőt, és így ingyen ülheti végig a vérdíjon az összes előadást a legjobb helyer. Na, lesz ebből haddelhadd, mert az öreg Lengyel Mihály terelő pulija is köztük van ezek szerint. Somodori Imre bánja már. hogy nem maradt benne a bölcsesség. Behúzza a nyakát, pislog lehallgat. D élután a cirkuszos kocsik előtt ott az egész iskola. A törpe is itt van. Vén, torzonborz ember Kacsázik idétlen lábán. Óriási feje imbolyog vékony nyakán. Förtelmes szája van. Legszívesebben elkergetném a gyerekeket, hogy ne hallják ezt a sok ocsmányságot Undorodom tőle, de szégyen- kezem is azonnal. Ilyenek vagyunk mi, egészséges emberek. Elvárjuk, hogy egy ilyen szerencsétlen vakarcs, egy valóságos szörnyszülött emberséges legyen meg jó modorú. Hát mit kapott ez az emberektől egész életében? Szitkot, durvaságot, gúnyt Csuda, hogy csupa tüske meg trágárság a világgal szemben melyből gnóm- sága miatt örökre kiesett? Csak visszaadja, amit kita- szítottan kapott Nem is érdemel egyebet ez a világ, amely szívből tud röhögni időtlenségén. Egy asszony vizet löttyint ki az ajtón. Pára csap ki mögötte a meleg kocsiból. Valamit kiabál a vénembernek. Egy sápadt fiúarc tapad az ablak üvegére. Szétlapul az orra. Pislog kifelé. Kedv- telenül megyek arrébb. Megnézem azt az oroszlánt ha már itt vagyok. Meg aztán látni szeretném, mennyire biztonságos a lánc távolsága a ketrec meg a bámészkodó gyerekek között. Szegény cirkuszi oroszlánok, gondolom. Korcs utódai az állatok királyának. Jó párat láttam már belőlük. Csenevész, fáradt állatok voltak mind. De ez az oroszlán aztán megcáfol mindent Ilyet még nem láttam. Hatalmas, lenyűgöző állat. Van ez két mázsa is. — Kétszázötven kiló! — mondja mellettem egy vörös hajú, tarka sálas ember, ahogy csodálkozásomat látja. — Az ország legszebb oroszlánja! — és átbújik a lánc alatt Odamegy a ketrechez, és vakargatja a pompás, homokszínű bundát Az oroszlán járkál. Oda se pislant. Súlya alatt nyikorog a ketrec. Jön-megy egyforma léptekkel, nesztelenül. Sárga szeme álmatagon néz el a fejek fölött. Vajon hol jár, mikor így megy le-föl. Szőre fényes, és dús sörénye feketének látszik. Egy jól táplált, kifejlett oroszlán. Meg- igéz a szépsége. Mi hús kell ennek! Honnan vesznek eny- nyi temérdek húst? — Mindennap egy kutya! -L mondja a vörös ember. — Azt mondják, a dögöt szereti. Egy fenét! Jó friss hús kell neki. Abban van a vitamin. — Honnan szednek ennyi kutyát? — álmélkodom. — Hozzák, kérem. Tíz forint egy kutya egyre-másra. Minden faluban akad, aki túl akar adni a kutyáján. Mindig van tartalék. Dezső válogathat bennük kedvére. Dezső! Hogyan adhatnak egy ilyen csuda állatnak ilyen prózai nevet? Szinte megsértődöm Dezső helyett is. Nagyúr, Pasa vagy Szolimán, ezek igen, de nem Dezső! \ Ekkor látom meg a kutyákat. Három kis korcs eb van a ketrec alá kötve. Három halálra vált, halálra szánt kutya. Merev a lábuk, me- redezik a szőrük. Érzik fejük fölött a szörnyű halál émelyítő szagát Néoo nyüszítenek, csak reszketnek rémületükben, és egymás oldalába marnak tehetetlen félelmükben, Viszolygó érzés kezd motoszkálni a gyomromban. A vörös megérez belőle valamit, mert vállat von. — Ennek is kell enni! — mondja. Hogyne kéne. Hús dolgában oroszlán vagyok magam is, de most határozottan vegetáriánus érzelmeim támadnak. Bűvölten nézem ezt a balkezes oroszlánt. — Bedobjak egyet? —kérdi a vörös ember. — Ne! — tiltakozom dideregve. — Dehogy! B ene Jancsi talán nem is hallja, mit beszélünk. Iszonyat ül a eme ben. Nem tudja levenni tekintetét a kutyákról. Azok megérzik a gyerek gyötrődő sajnálkozását. Nézik Bene Jancsit tétova reménységgel, és csóválni kezdik a farkukat. Gyorsan hátat fordítok a ketrecnek. Elég az oroszlánból, még ha Dezső is. Csak hazafelé ötlött eszembe, hogy az öreg kanász puliját nem láttam te a sírást. A szekrényből eltűnt kétszáz forintja. Kabátra tette félre. Soha még ilyen náluk nem történt. A házban nem járt senki idegen. De hiába kérdi a gyereket, az csak hallgat. Tördeli a kezét szegény asszony, már nem is a pénz miatt van úgy oda. Hát ilyen gyereke van neki? Meglopja az anyját? Aztán továbbfut árva feje, mert halat pikkelyez a halásztelepen. Előszedem Bene Jancsit. — Miért vert meg a vörös embef az este? — kérdem. Ezt is Lengyel Mihály újságolta az előbb. — El akartam engedni a kutyákat! — feleli riadtan, Itt álldogál Bene Jancsi is. Legelöl áll, és nézi a kutyákat. Észre st,u vesz. — Csuda kis srác! — nevet az ember. — Eteti a kutyákat Valóban. Kenyérdarabok áznak a pocsolyában a kutyák előtt. De azok nem esznek. Alig jön ki belőlem a kérdés, hogy hogyan kerül a kutya a ketrecbe. — Kupán vágok egyet és bedobom! — mondja a vörös készségesen. — De néha élve is. Érdemes "megnézni, kérem, ahogy leüti. Csak legyint egyet a bal mellső lábával a Dezső, és kész. Azonnal kámpec! a kutyák közt. Na, ezek szerint az sem terel több kendét. Másnap reggel meg szembekocog velem a puli jó egészségben nyomában Lengyel Mihállyal, aki csak azért lépett be hajtás közben, hogy fölnégyelje Somodori Imrét. A gyerek kínjában azonnal leszurkolta a tíz forintot, mert az öreget az bő- szítette föl csak' igazán, hogy a saiát kutyáját pénzért engedték szabadon. Alig durrogtatta el a kon- dát Lengvel Mihály az ablakok alól, jött Bene Jancsi anyja. Vöröslött a szeme. Ahogy meglátott, újra kezd(Szekeres Emil rajza.) és megindul a könnye szaporán. Most már simán valL Besettenkedett az elnéptelenedett udvarra. Bebújt a ketrec alá, és a fel-felbör- dülő oroszlán ailatt megpró-' bálta kiszabadítani a kutyákat. De a vörös ember, akinek fél szeme mindig a ketrecen, észrevette, és istentelenül eltángálta. Jancsi verés közben is könyöngött: — Bácsi, tessék elengedni a kutyákat! — Bolond vagy te, kölyök! De velem lehet beszélni. Darabja egy ötvenes, és el van boronáivá. Tartsd aztán a szád. mert kibelezlek, drága öcsikém! — Miért kétszáz, mikor csak három kptya volt? — kérdem. — Akkora már négy vöt! — hüppögi Jancsi. Még szerencse. Na, gyerünk, édes fiam, míg nem késő. A cirkusz már pakol. Keresem a vörös embert. Nincs, mondják. Hol van? Talán a kocsmában. DeN jön a vörös ember. Meglepődik, mikor meglát minket Fanyalogva közeledik. — Adja vissza a pénzt! — mondom csöndesen. • A cirkuszosok körbevesznek. A törpe is elém kacsázik. — Menjen a fenébe, hallja! — ripakodik rám. — Hazudik ez a kölyök! Csak arra van tanú, hogy megverték. Mehet az anyja kínjába. — Add oda! — mondja egy vékony nő a vörösnek. — Baj lehet ebből! Most nem úszód meg szárazon. A vörös vállat von, és a zsebéből pénzt vesz elő. — És a negyven forint? — kérdi. — Ennyit adtom az elengedett kutyákért! Az az én károm legyen? Négy kutya vagy negyven forint, és adom a kétszázat! Igaza van. Még mindig kisebb kár, gondolom, ha odaadom a kétszázból a negyvenet. — Itt a negyven forint! — szólal meg egy ismeretlen hang. A teherautó sofőrje áll mögöttem. Kocsijára üres söröshordókat gurigáinak. Tagbaszakadt, szomorú arcú ember. A vörös sietősen zsebre vágja a pénzt, és el- oldalog a társaival együtt. — Éppen ilyen kisfiam ,volt! — mondja a sofőr, és simogatja Bene Jancsi fejét — Ilyen tízesztendős forma. Tavaly elütötte egy autó. Figyelmetlenül ment át az úton. Nagyon szerette a kutyákat. Nekünk nem lehetett Nem engedte a házigazda. De a kisfiam csak egyre hordta haza a kóbor kutyákat, én meg mindig elkergettem őket. Valamennyit megsiratta. Egyszer aztán rossz napom volt, hát én akkor megvertem szegénykét, hogy elvegyem a kedvét a kutyáktól örökre. Csak ne vertem volna meg. - Ez öl meg engem! Hogy hívnak, kisfiam? — Bene Jancsinak' — mondja a gyerek, és hol rám néz, hol meg a furcsa emberre, akinek könnyes a szeme. — Van kutyátok, Jancsi? — Van! A Madzag! — mondja Jancsi, és elmosolyodik. A sofőr végigsimítja a gyerek arcát, és görnyedtén a kocsijához indul. ORTUTAY QYULA: 5'őaLliatáti cut népköltészei AMIKOR ORTUTAY GYULA 1929 őszén beiratkozott a szegedi egyetemre, huma- nisztikával, elsősorban görög filozófiával kívánt foglalkozni. Azután találkozott egy kiváló professzorral és egy olyan tudományággal, amely napok alatt új irányt szabott tanulmányainak, egész munkásságának. Solymossy Sándor hatására már a szegedi egyetemi évek alatt Szabolcsba utazik balladákat és meséket gyűjteni. Ily módon föl kellett figyelnie az egyetem falain túli világ gyötrő problémáira, a dalok és mesék kincseit őrző nép aggasztó állapotára, a föld és jogok nélkül kallódó szegényparasztság küzdelmeire. Éppen ez a valóság felé fordulás, az aktuális társadalmi gondokat-feladatokat is vállaló szemlélet tette kutatásait új szempontúvá, termékennyé, a nemzeti közműveltség egészében is jelentőssé. A közelmúltban megjelent Halhatatlan népköltészet című kötetének ez első és legfontosabb tanulsága. A NÉPRAJZ TUDOMÁNYA sokat köszönhet Ortu- tay' aktualitásigényének, annak. hogy gyűjtőmunkája a harmincas években szorosan összeforrt a maavar társadalom radikális átalakításának terveivel. Ebben az összefüggésben válik* csak érthetővé például Fedics Mihály meséinek gyors terjedése. Érdemes egy pillanatra megállni Fedics bácsi és a mese- j/ujio találkozásánál. Aszín- nely apró szabolcsi falu, Bátorliget, ahova Ortutay egy őszi napon zuhogó esőben érkezett Ennél is nagyobb baj volt, hogy reményei megcsalták. Kiderült, hogy Bátorliget alig néhány évtizedes település, néprajzi szempontból tehát érdektelen. Indult volna tovább, de nem volt mivel. Időmentésnek — hogy kárba ne vesz- szen a napja — jó mesélőt keresett. Így került Fedics Mihály kunyhójába. Itt élt ő unokájával, annak férjével és három dédunokájával igen szegényesen. Meséi kiskaná- szokról, sárkányokról, király- kisasszonyokról, az Igazság is a Hamisság birkózásáról szóltak, de mögöttük a jelen és a közelmúlt eseményei, egy próbára tett élet motívumai is felsejlettek. Ortutay pedig ki is emelte ezeket: hadd tudja meg minél több ember, hogy a mesék áradó gazdagságában és pompás szerkezetében a magyar szegényparasztság elha- n'vottsága. elárult tehetsége vádol. Fedics bácsi apja cseléd volt szabolcsi uradalmakban. Fiára is ez a sors várt. Imi-olvasni nem tanulhatott, volt kiskanász, •’ '-es. kocsis, napszámos erdőirtó munkás. Megjárt a~erikat is. ahol farmoko- 's útépítésnél dolgozott. öregségére pár hold földet vásárolt, de az elúszott. Maradt a szegénysor, a koldusság és a lélek csorduló bősége, a mesemondás adománya, amely Ortutay jóvoltából országszerte ismertté vált. Aki jól olvasta az akkori meséket, az akkori magyar valóságra gondolt, és erősödött meggyőződésében: ezt a világot össze kell tömi, a Fedics Mihályok országává kell változtatni. A NÉPRAJZ NAGY MAGYAR MESTEREI is elvonulnak előttünk a kötet tudósportréiban. Ezekre az írásokra ismét a tudomány és a társadalom együttes szolgálata jellemző. Ortutay értékelése — a tudomány mi nősítése — azokat az elgondolásokat és művéket állítja előtérbe, amelyek a nemzeti közműveltség formálását szolgálják. így éri el a szerző azt a célját, hogy hőseié a szakemberek szűkebb körén túl is érdekessé, rokonszen vessé tegye. Századokat járt be, 1 de sohasem elvont. Szempontjai nem céhbeliek, hanem az egyetemes magyar kultúra jobbítására, gazdagítására tekintenek. A hagvománvt is a jelen a jövő érdekében kívánja hasznosítani. »Hiszen a mai magyar falu — íria Eleven ■•agv múzeumi kultúra című '-n.u'mánváhan — nem azt -árki tőlünk, hogy valamilyen k'aoyr.lt eszmén’’ szerin1 öltöztessük a régi népi formákba, újra meg újra. Nem akar bezárkózni a maga teremtette régi költészeti, művészeti formák újraélesztett világába,.. Ehelyett a mi kulturális tömegmunkánknak meg kell találnia azokat a módokat, amelyek révén az írástudó s mind nagyobb természettudományos, technikai tudással, mind nagyobb kulturális igényekkel fellépő faluhoz szólhatunk. S úgy kell szótanunk, hogy a nép- költészet, népművészet, tánc ismerős, régi, szép formái is segítsék a mi mondanivalónkat,,■« • EZT A PROGRAMOT segíti hatékony megvalósulásában Ortutay Gyula könyve, amely az eddig jelzetteken túl is sok időszerű kérdésben ad eligazítást, tudományos és közírói állásfoglalást. A nacionalizmus sok türelmetlenségét cáfolja például az együttélő népek meséinek, dalainak, történeti mondáinak évszázados kölcsönhatásával. Az új iránti fogékonyságra a korábban elhanyagolt munkás folklór értékeinek fölfedezésével mutat példát, a népmese mai értékét pedig nemcsak tanulmányok sorában bizonyítja, hanem mint a mesék gyűjtője és kiadója hatásuk gyakorlativá tételéről is gondoskodik. Talán ez a tevékenysége a leg- közérdekűbb, ízlés- és tudatformáló hatású. A Halhatatlan népköltészet írójának igazolása és legnagyobb sikere éo- oen ezért a Mrnu"r vévmesék Ká.rom kötete, amelynek kül- földi vá'toiai-'i Helsinkiig. Tokióig ismertt‘1 *ettéi' rozéinkat s a tudd*, kiad/)iát. Derű Tamás * l
