Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1967-03-05 / 55. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI Ara i 80 FII I,ÉH AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYE> TANÁCS LAPJA XXIV. évfolyam 55. szám. 1%7. március 5., vasárnap VAQnTi^ DR. CSANÁDI GYÖRGY SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A közlekedéspolitikai elképzelésekről Dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter tájékoztatta a lapok főszerkesztőit a kormány közlekedéspolitikai elképzeléseiről, elmondotta és adatokkal szemléltette, milyen intézkedéseket tettünk eddig és mit akarunk tenni a jövőben a modern technikán alapuló közlekedés megteremtéséért. Mit jelent a vasút modernizálása ? A vasútról szóivá elmondotta, hogy az összforgalom több mint 80 százaléka a mintegy 3000 km-es gerincálhózaton, a forgalom további 15—16 százaléka pedig kb. 4500 km-es vonalon bonyolódik le. Nyilvánvaló, hogy amikor modern vasutat akarunk építeni, és ezt rövidesen meg is fogjuk valósítani, ezt nem az egész hálózatra kiterjedően, hanem csak azon a mintegy 3000 km-en tesszük, ahol a forgalom döntő része bonyolódik le. Itt és csakis itt van szükség arra, hogy a világszínvonalán álló legfejlettebb vasúti technológiát megteremtsük. Lesz kb. 4500 km-es olyan hálózata a vasútnak, amelyen kevésbé korszerű fölépítményt létesítünk, nem villamosvon- tatást, hanem csak Diesel-vontatást fogunk bevezetni, illetve mérsékeltebb műszaki normák és forgalmi előírások szárúit üzemeltetjük e vonalhálózatot. Ezenkívül lesz mintegy 2000 km-es gazdasági, valamint keskeny és normál nyomközű vasút, amelyen a forgalom oly csekély, hogy perspektívában, amikor az új közúti közlekedés előfeltételeit biztosítani tudjuk, a forgalmat teljes mértékben beszüntetjük, és a vonalhálózatot felszámoljuk. Az állomások 40 százalékán az összforgalomnak csak 3 százaléka bonyolódik le. Vitán felül áll, hogy az ilyen állomások fenntartása a népgazdaságra rendkívül súlyos terheket ró. Éppen ezért ezeket az állomásokat megszüntetjük, helyükbe körzeti állomások lépnek be, amelyek 15 —20 km-es ^ körzetben fogják kielégíteni a szállítási szükségleteket Ezeket az állomé-: sokat modem rakodóberendezésekkel látjuk el, s általában korszerűsítjük. Elképzelésünk szerint a tervezett ún. körzeti pályaudvarokon nem kívánunk közúti fuvarozási monopóliumot. Jelenleg ugyanis a már meglévő körzeti állomásokra az elés a felfuvarozási kizárólag a KPM felügyelete alá tartozó gépkocsivállalatok végezhetik." Ezt az ál'apotot a mechanizmus szellemének megfelelően feloldjuk. Néhány hónapja, a Földművelésügyi Minisztériummal olyan megállapodást kötöttünk, amely szerint a szövetkezetek a továbbiakban teljes szabadságot élveznek a szállításokkal kapcsolatban. Az utóbbi öt-hat évben a kapacitást igyekeztünk úgy növelni, hogy a modern közlekedés alapjait is biztosítsuk. Nemcsak azzal törődtünk, hogy a vasút teherbíróképességét, szállítóképességét növeljük, hanem elkészítettük a modern vasút tervét. Ma már ott tartunk, hogy a vasút ebben az évben az összforgalomnak csaknem 50 százalékát Diesel- és villamosvontatással teljesíti, 1968-ban pedig átlendülünk az 50 százalékon, egyre kevesebb lesz a gőz- t--—ííoíí már egészen SS 006 négyzetméter alapterületű vasvázas szerelőcsarnokot építenek Győrben a Vagon- és Gépgyár bővítése során. A méretekre jellemző, hogy 1200 tonna vasszerkezetet építenek be, s mintegy 10 ooo négyzetméternyi az üvegíelü let. Képüpk: A szerelők az oldalfalak állványozásán dolgoznak. más vasutunk van, mások a közúti közlekedési lehetőségek is, most már mindinkább ennek a fejlettebb közlekedési technológiának megfelelően kell és lehet elképzeléseinket végrehajtani. Ahol megszűnik a forgalom De van még egy dolog, amit a fejlesztés kapcsán okvetlenül figyelembe kell venni. Nevezetesen van mintegy 1200 km-es rendes nyomközű vasútvonal, azonkívül kb. 900 km-es gazdasági vasút, amelyen az összes forgalomnak csak mintegy 3—4 százaléka bonyolódik le. E vasútvonalak állapota megépítésük óta változatlan, sínrendszere még^ a régi, kis teherbírású, elavult. Ha ezeknek a gyenge forgalmú vonalaknak a modernizálását szorgalmazzuk, akkor a villamosítást, dieselesí- tést, körzeti pályaudvari rendszert, útépítést stb. kell abbahagyni. Világos, hogy ilyen körülmények között az a helyes politika, ha a gyenge ki- használtságú vasúti vonalak forgalmát megszüntetjük, és a szűkre szabott beruházási keretekből inkább a forgalom közútra tereléséhez szükséges útépítéseket, közúti járműbeszerzéseket valósítjuk meg. Egy példa: a kaposvár—fonyódi vonal szintén alárendelt, gyér forgalmú. Állapota már. 3—7 évvel ezelőtt olyan volt, hogy foglalkozni kellett vele. A vasút, álláspontja az volt, hogy a vonalat meg kell szüntetni, és a forgalmat a közútra kell átterelni. Jelentkeztek azonban a helyi érdekek, amelyeknek engedményeket kellett tenni. Mivel már nem volt üzembiztos a forgalom. 30 km-es korlátozást vezettünk be az egész vonalon, ami lényegében a vasúti közlekedés kigúnyolása volt. Ennek a vonalnak a helyreállítása végül több mint 200 millióba került, és a pálya még csak nem is elsőrangú, legföljebb megfelel az ottani helyi igényeknek. Ezen a pénzen korszerűsíthettük volna a meglévő, Kaposvár—Fonyód közötti utat megfelelő gépkocsikkal, autóbuszokkal, most pedig alárendelt jellegű vasutunk van. Ezt a hibát nem szeretnénk még egyszer elkövetni. Ezért kell a mi korszerű közlekedéspolitikai elképzeléseinket mindenképpen végrehajtani és minden érdekelttel megértetni, hogy a régihez való görcsös ragaszkodás gátolja egész közlekedésünk fejlődését Ez az, amiért elsősorban szükségesnek és mindenképpen sürgősnek tartjuk közlekedéspolitikai elképzeléseink végrehajtását A MÁV teherkocsi- parkját hazai gyár állítja elő Ezután a devizakérdésről szólt. Nem készíthetünk olyan terveket, amelyeknek realizálása tőkés fizetési mérlegünket indokolatlanul súlyos mértékben terheli — mondotta. — Sok erőfeszítés után lassan ott tartunk, hogy közlekedéspolitikai elképzeléseinknek saját hazai ipari bázisunk adja meg az alapját Elmondotta, hogy külföldi licencek. megvásárlásával biztosítjuk a Diesel-motorgyártás hazai bázisát. A Gazdasági Bizottság elfogadta Győrben vasúti teherkocsigyár létesítését, s az évente 3000 kocsit gyárt. Mindig bizonytalan volt, hogy honnan kapunk külföldről teherkocsikat. A Győri Vagongyár üzembe állításával a MÁV teherkocsiparkját hazai gyár szerkeszti és gyártja le a korszerű közlekedési igényeknek megfelelően. Kohászatunk biztosítja a megfelelő minőségű sínek legyártását, vasbe tonal i gvárunk kapacitása évi 1 millió darab, ezen a téren exportképesek is vagyunk. Már korábban megvettük az INTEGRA-licenciát, hogy megteremthessük a korszerű automata biztosítóberendezések hazai gyártását. A vonatbefolyásoló berendezéseknek gyártását szovjet doku- mentácó alapján előkészítettük, és a Telefongyárba adaptáljuk. A közúti közlekedés fejlesztésének egyik legkényesebb része a közúti gépjárművek motorjainak a gyártása. Megvettük a francia Renault—Man motor licenciát. egy-két éven belül 230 (Folytatás a 2. oldalon) Láncbombák hullottak a dél-vietnami Lány Vei falura Kétszáz sebesültje van a barbár pusztításnak Az UPI hírügynökség legfrissebb értesülése szerint a Lang Vei falu elleni bombázásnak több mint 200 sebesültje van. Az első vizsgálatok megállapították, hogy a pusztítást láncbombák okozták. Ez az amerikai fegyverfajta — tűnt ki az AP jelentéséből — szinte teljesen letarol egy három futballpályányi területet, és elsősorban emberek ellen használják. A falu közelében állorriáso- zó amerikai különleges alakulatok egyik tisztje megfigyelte, hogy a támadást két deltaszárnyú gép hajtotta végre Deltaszámyú gépei csak az amerikai légierőnek vannak Dél-Vietnamban. A bombák még órákkal a támadás után is robbantak. Ahol az emberélet 50 dollárt ér — ennyit óhajtanak fizetni kártérítésként egy-egy Lang Vei-i halott után az amerikaiak —, most a felelősséget tologatják. A vizsgáló bizottság azt kutatja, hogy ki- neik a számlájára írandó a »tévedés«: a légierő, a haditengerészet légiereje vagy az amerikai tengerészgyalogság, vagy esetleg a dél-vietnami légierő a felelős. A nyugati hírügynökségek a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok más halálos kimenetelű »tévedéseiről« is beszámolnak. Március lTén és 3-án az amerikai tüzérség megtámadta a Mekong delta- vidékének egyik ' faluját, illetve az egyik folyóág- ban haladó dzsunkákat. A két támadásnak összesen hat halálos és huszonhat sebesült, áldozata van. A legfrissebb hírek szerint 8 amerikai gyalogos sebesült meg szombaton, amikor egy ágyúlövedék az ágyútól 30 méternyire robbant fel. Az amerikai légierő pénteken 79 berepülésben támadta a VDK területét. A saigoni amerikai parancsnokság szombaton beismerte, hogy az észak-vietnami légelhárítás lelőtt egy Phantom vadászbombázót. A VDK partjai előtt tartózkodó amerikai cirkálók és rombolók pénteken is ágyúz- ták Észak-Vietnam középső partvidékét. (MTI) Elutazott hazánkból a vietnami nőküldöttség A Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front nőszövetségének küldöttei, akik a Magyar Nők Országos Tanácsának meghívására néhány napot Budapesten töltöttek, szombaton elutaztak a magyar fővárosból. Dinh Thi Can asszony, a VDK " egészségügyi miniszter- helyettese elutazása előtt az MXI munkatársának adott nyilatkozatában elmondta: — Köszönjük a magyar népnek azt a meleg, baráti fogadtatást, amelyben bennünket, a szabadságáért, függetlenségéért harcoló vietnami nép képviselőit részesítettek. Meggyőződtünk róla, hogy a vietnami népnek sok ezer kilométerre hazájától igaz barátai vannak, akik felbecsülhetetlen értékű erkölcsi és anyagi segítséget nyújtanak az amerikai imperialisták elleni küzdelmükhöz. Az agtresszo- rok azt hiszik, hogy korszerű fegyvereikkel, esztelen pusztítással szolgasorsba taszíthatják a vietnami népet. Tévednek! Népünk szilárdan eltökélte, hogy megvédi szabadságát, kiűzi hazájából a betolakodókat. FRANCIAORSZÁG Ma: a választások első fordulója Hivatalosan i pénteken este 21.00 órakor befejeződött a választási kampány a féancia nemzetgyűlési választások vasárnapi első fordulója előtt A szombat reggel nyilvánosságra hozott legutóbbi közvélemény-kutatások eredménye, amelyet a Sodres nevű magánintézmény végzett, rr r VÁLASZTÁSI NAGYGYŰLÉS BEDEGKEREN Szirmai Jenő elvtárs találkozott választóival Tegnap délelőtt Tabra érkezett Szirmai Jenő elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a SZÖVOSZ elnöke, a tabi járás országgyűlési képviselőjelöltje. Részt vett és felszólalt a Tab és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet küldöttközgyűlésén. Értékelte a beszámolót, majd a földművesszövetkezeti mozgalom fejlődéséről szólt Hangsúlyozta, hogy a földművesszövetkezetek elősegítették a termelőszövetkezetek megalakulását. Felhívta a figyelmet, hogy a szövetkezeti vezetők a termelést hatékonyabb meggyőzéssel mozdítsák elő. Szólt a vendéglátóipari üzletek kulturáltságának fokozásáról, a kereskedelemben dolgozók munkájának megjavításáról, majd vázolta azokat a tennivalókat, amelyek a gazdasági mechanizmus reformjából a falusi termelésre és felvásárlásra vonatkoznak. Ezután többek között arról beszélt, hogy a tájjellegnek megfelelő termelést' folytassanak a szakcsoportok, működjenek együtt a helyi termelőszövetkezetekkel általában a jó kapcsolat jellemezze a két szövetkezet munkáját. A közgyűlés részvevői Szirmai elvtársat megválasztották az fmsz egyik küldöttének a megyei küldöttértekezletre. A SZÖVOSZ elnöke délután Bedegkérre látogatott. Elkísérte Horváth János elvtárs, a megyei pártbizottság tagja, a MÉSZÖV elnöke és Bogó László elvtárs, a Tabi Járási- Pártbizottság első titkára is. Bedegkéren a község vezetői fogadták Szirmai elvtársat. Hosszas beszélgetést folytattak a falu politikai, gazdasági és kulturális életéről. Csal- lós István vb-elnök a község fejlődését ismertette. Elmondta, hogy a szövetkezet működése óta egyre többen vesznek autót, építenek a Flilaton- parton villát, és növekszik P gazdák takarékbetét-állománya. Szabó József tsz-elnök a szövetkezet időszerű munkáiról tájékoztatta Szirmai Jenőt. Ezután az idei tervekről beszélgettek. Megvitatták az eddigi gazdálkodás tapasztalatait, az előfordult hibák kijavításának lehetőségeit. Este a bedegkéri művelődési otthonban tartott választási nagygyűlésen beszédet mondott a tabi járás országgyűlési képviselőjelöltje. Egyebek között a nemzetközi helyzetről, a tsz-tagokra vonatkozó szociális intézkedésekről, a régi és a mai választásokról, országos és megyei eredményekről, gondokról, továbbá a tabi járás és Bedegkér gazdasági, kulturális fejlődéséről beszélt népes hallgatóságának Szirmai Jenő. H, F. nem mutat lényeges változást az előző vizsgálathoz képest. Eszerint 37 százalék az Ötödik Köztársaság jelöltjeire, 24 százalék a kommunistákra s 23 százalék a Demokrata—Szocialista Baloldali Szövetség jelöltjeire jutó várható szavazatok aránya, ugyanannyi, mint az előző alkalommal. A Sofres a Lecanuet-féle Demokratikus Centrumra jutó szavazatok további csökkenését várja, 24 százalékot, a legutóbbi 15 százalékkal szemben. A tv-ben péntek este Waldeck Rochet, az FKP főtitkára megismételte egyrészt a kommunisták készségét, hogy a baloldal választási győzelme esetén hajlandók részt venni a demokratikus egységkormán vban. Tanácskozás Prágában A Magyar Nehézipari Minisztérium és a csehszlovák bányászati minisztérium vezető munkatársai Prágában tanácskoztak az 1967-től 1970- ig terjedő időre szóló együttműködésről és a folyó évi kongrét kérdésekről. Holnap békekölcsönsorsolás Az OTP március 6-án és 7-én Budapesten, a Nemzeti Bank Rosenberg házaspár utcai kultúrotthonában tartja az I., az V. és a VI. békekölcsön 1967. első félévi sorsolását. Hétfőn délután az I. Békekölcsön . sorsolását bonyolítják le. Ebből a kölcsönbe 86 400 kötvényre 27 millió forint jut nyeremény és törlesztél formájában.