Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1967-03-25 / 73. szám
A Z, i MSZMP M.gGYEI BIZOTTSA YE I TAM AC Eredmények és tervek az ÉSCV-nál ÖSSZEVONT TERMEI.ÉSI TANÁCSKOZÁSON adtak számot a Somogy megyei Élelmiszer-kiskeresivedelmi Vállalat vezetői a dolgozóknak arról, hogyan gazdálkodott a vállalat 1966-ban, s arról is szó esett, milyen feladat vár rájuk ebben az évben. Először néhány számadat az ÉKV munkájáról: a lényegében változatlan bolthálózat 32 millió forinttal nagyobb forgalmat bonyolított le, mint egy évvel, korábban, s összesen 330 millió forint az év végi eredni.nyuk. i, a vállalat fennállása óta a legnagyobb teljesítmény. Ami különösen örvendetes: ezt a forgalomnövekedést teljesen a termelékenység emelésével érték el. A tervszerű gazdálkodás eredményeként az ÉKV 6,8 millió forint nyereséget fizetett be az államkasszába. Ez csaknem kétmillió forinttal haladta meg az egy évvel korábban befizetett nyereség összegét. Kedvező volt az áruellátás: tőkehúsból, húskészítményekből, halból és halfiléből baromfiból, szalonnából stb., vagyis a húsfélékből 2331 mázsával többet adtak el, mint 1965-ben. S hogy a megye lakossága nem veti meg a jó falatokat, azt bizonyítja még, hogy zsírból 780, étolajból 160, margarinból 25, cukorból 1600, lisztből 760 mázsával tejből 5000, kakaóból 75, tejfölből pedig 45 hektoliterrel értékesítettek többet, mint az előző évben* A KIMAGASLÓ EREDMÉNY elérésében nagy szelepük volt a vállalat szocialista brigádjainak- 37 brigád nevezett be a szocialista címért folytatott versenybe, 71 üzlet pedig a kiváló cím megszerzését tűzte ki célul maga elé. A versenybizottság értékelése alapján 19 brigád szerezte meg a szocialista címet, 6 üzlet kollektívája pedig teljesítette a kiváló bolt cím elnyerésének föltételeit. A 357-es bolt kollektívája például már hatodszor szerezte meg a szocialista címet. A 388-as bolt négy éve tairtja a szántét, s így bronz- plakett kitüntetésre vált érdemessé. A versenymozgalom és a forgalom emelkedése magával hozta, hogy nőtt a vállalat dolgozóinak keresete is. 1966- ban munkabérek címén csaknem másfél millió forinttal nagyobb összeget fizettek ki — a lényegében változatlan létszámú kollektívának —, mint 1965-ben. A hálózati dolgozók bére átlagosan 185 forinttal volt több az előző évinél. Ehhez hozzátartozik még, hogy az ÉKV ebben az évben csaknem 800 000 forint nyereségrészesedést osztott ki dolgozóinak, s a részesedés egy főre jutó összege 17,8 aapl átlagkeresetnek felel még. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy januárban jutalom címén csaknem negyedmillió forintot kaptak a dolgozók, akkor a vállalat 1966-ban a munkabéren felül több mint egymillió forintot fizetett ki. AZ IDEI ÉV nagy feladatok elé állítja a bolthálózat .s a központ dolgozóit. Egyrészt teljesíteni kell a g.y.- lasági terveket, és megfelelő ellátást kell biztosítani, másrészt föl kell készülni a gazdasági mechanizmus reformjára is. A vállalat terve ebben az évben 4,2 százalékkal, vagyis 14 millió forinttal magasabb, mint tavaly volt. Ezt csak úgy lehet teljesíteni, ha mind a bolthálózatban, mind pedig a vállalati központban tervszerűen, pontosan dolgoznak. Az idei évvel lezárni a kereslted elemnek az a korszaka, amikor ez a munka alig jelentett többet az áruk elosztásánál. A jövőben minden eredmény alapja a fogyasztók igényeinek maximális kielégítése, az előzékeny kiszolgálás, a pontos mérés és számolás, a szolgáltatások kiegészítése és fokozása, a választék Igények szerinti bővítése lesz. — Ehhez a szakma alapos ’smeretén túl — mint dr. Bánhidi Tibor, a vállalat igazgatója a termelési tanácskozáson mondsttn — i"n- zá kereskedői erényekre, hi- vatásszeretetre és magas fokú felelősségérzetre van szükség. Verseny vár az ÉKV dolgozóira minden szinten, •iiszen a földművesszövetke- letek például hétroérföldes csizmával törnek előre, és keresik, kutatják a vásárlók igényei kielégítésének leg- ncgfelelőbb módszereit A kereskedelmi versenyhez artozik a bolthálózat fejlesztése is. A vállalat — aránylag szerény anyagi eszközök :■ Írtakéban — ebben az évben sok érdekes elképzelést kíván megvalósítani. így például Kaposváron, q Füredi úton még az idén hozzákezdenek egy ABC-kisáruház építéséhez. A Rákóczi téren megnyitják az újonnan épült önkiszolgáló élelmiszerbolt- ■ n Május ' u c V" a Vöröskereszt volt helyiségében pedig baromfiüzletet létesítenek. Vidéken Nagyatádon nyílik korszerű, új tej- bolt, a Balaton mentén pedig az eddigi fémpavilonokat betonelemekből összeállított üzletekkel cserélik fel. A TAVALYI EREDMÉNYEK BIZONYÍTJÁK: van elég erő, felelősség és hozzáértés az ÉKV dolgozóiban az idei feladatok megoldásához. Most az a cél, hogy az egyre inkább kibontakozó szocialista munkavorseny révén valóban kézzelfogható eredmények szülessenek. Polesz György Egymillió forint bankhitel Új érlelő Marcaliban Korszerű hűtés Kaposváron Jön a joghurt, a kefir, a tcjzselé A termékek választékának növelését tűzte célul az idén a Kaposvári Tejipari Vállalat. Az ellátás megjavítása érdekében kezdte meg tavaly az ízesített túrók, a tejszínkrémsajt, a Delta sajt gyártását A balatoni szezon megkezdődéséig forgalomba hozza a vállalat a joghurtot, a kefirt, a tejzseléket. Az angol eredetű Cheddar sajtot csak a Kaposvári Sajtüzem gyártja az országban. A tervek szerint a vajas Cheddart is forgalomba hozza a vállalat Ugyanezt tervezi a marcali üzemben gyártott Balaton elnevezésű, tízkilós, félkemény sajttál is. Űjdonság, hogy megoldják a zsíros tejeskávé üzemi előállítását is. Biztosan örömmel veszik tudomásul a vásárlók, hogy átveszi a vállalat a társ- vállalatok új termékeit is, Várakoztatás után elutasítás Másfél évvel ezelőtt esett szó először Kaposméröben egy nSi-férfi fodrászat létrehozásáról. A községi tanács nyomban biztosított épületet az üzlet megnyitásához. A járási tanács ipari csoportja akkor kérte a községi tanácsot, ne adja ki az épületet senkinek, várják meg, amíg a Kaposvári Fodrász és Fényképész Ktsz részleget tud nyitni a faluban. A kaposmérőiek ezután a ktsz-hez fordultak; ott először azzal utasították el őket, hogy várjanak., amíg a lakóház átalakításához szükséges felújítási összeg rendelkezésükre áll. A község vezetői vártak, de ■mindmáig hiába. Azóta, bízva a ktsz ígéretében, több fodrászt is elutasítottak. Most sajnálkoznak is emiatt, mert a napokban ismét meglátogatták őket a ktsz vezetői, akik úgy határoztak, hogy mégsem vállalkoznak az épület átalakítására. Az üzlet — úgymond — forgalmasnak és jövedelmezőnek ígérkezik ugyan, az épület átalakítása viszont költséges. A lakosság érdekeivel és a másfél éves bizalom mai semmit sem törődtek. Azzal köszöntek el, hogy adja ki a tanács az épületet a legelsőként jelentkező kisiparosnak. Ezt a mérőiek másfél évvel ezelőtt a ktsz vezetőinek ekos tanácsa nélkül is megtehették volna, wfu JL hogy növelhessék a megyében a választékot A Tejipari Vállalat egymillió forint bankhitelt vesz föl ebben az évben, hogy saját erőből fedezhesse a tervezett műszaki fejlesztést Ez már az új mechanizmus szele. Jelenleg a csurgói pincében érlelik a Balaton sajtot Még az év első felében elkészül a marcali üzem érlelője, amelyet automatizált hűtővel szerelnek föl. Nagy gondot fordít a vállalat arra, hogy jó minőségű árut szállíthasson a kereskedelemnek. Ezért vette tervben a marcali és a siófoki áruraktár hűtésének megoldását A Kaposvári Vajüzem áruraktára korszerűtlen és kicsi. Olyan helyet kap, ahol a hűtés is megoldható. A Kaposvári Sajtüzemben új hűtő- vonalat szerelnék föL A palackozott áa-u megfelelő hőmérsékleten vájó tartását szolgálja a Kaposvári Vaj üzemben hamarosan üzembe helyezendő hűtőberendezés. UTAZÓ JELZŐTÁBLÁK \-*X p- ^ , */ A> s , "«'./.'•riv»'' fa a-'o-v* v. • \>''f Különösen éjszaka tesz. jó szolgálatot a háromszög alakú világító jelzőtábla, melyet az autósok magukkal visznek kocsijukon, s ha az úton megállnak, gépkocsijuk mögé helyezik. A fényvisszaverő festékkel bevont tábla balesetet előzhet meg, ezért gyártását hazánkban is megkezdték. Türelmei kér a posta Megírtuk, hogy új kézbesl- .ési rendszert vezetett be Kaposváron a posta. Átszervezzék a kézbesítőjárásokat, nőket vettek föl, akik a postások helyett hordják ki a lapokat. Sajnos, az új rendszerre való átállás nem megy zökkenő nélkül. Többen fordultak panasszal szerkesztőségünkhöz is. Szóvá tették, hogy a lapot késve vagy egyáltalán nem kapják meg. A kézbesítés akadozása mi- itt felkerestük a posta vezetőit. Elmondták, hogy a panaszok jogosak. Naponta 30—35 reklamáció érkezik a hírlap- rsoporthoz. Tény, hogy a 26 íj dolgozónak egyelőre sok nehézséget okoz a tizenegyszer napilap kézbesítése. Még nem ismerik a házakat, lassabban dolgoznak, mint az évtizedek óta arra járó postások. Különösen a belvárosban -ok a panasz, mert a kézbesitőjárások megváltoztatása azt is magával hozta, hogy egyesek még akkor is később kapják meg a lapot, ha már gyakorlottabbak lesznek az új dolgozók. Viszont a külvárosiak éppen ennek az intézkedésnek a nyomán már most is előbb kapnak lapot. Nehezíti a helyzetet, hogy egyes nagyobb háztömbökben nincs lakónévsor, s az ajtókor) sem tüntetik fel, hogy ki lakik a akásban. Emiatt a lapkihocr- l.óknak sok idejük elmegy a ’akók keresgélésére. A posta türelmet kér az olvasóktól, s ígéri: szigorúbb ellenőrzéssel azon lesz, hogy n panaszok mielőbb megszűnjenek. Az is jó lenne, ha a legnehezebb kézbesítési helyekre még néhány napig elkísérnék a légi kézbesítők az újakat. F. L. GONDATLANSÁG A napokban egy fiatal anya, az 1944-ben született Kurucz Lászlóné állt a Kaposvári Járásibíróság előtt Kuruczék a Kaposvár és Juta közötti Fekete-tanyán éltek több más családdal együtt. Nehéz az ott lakók helyzete, mert csak a városban tudnak . Asárolni, hiszen nincs boltjuk. Kuruczné sem tehetett mást Ilyenkor csecsemőjét a izomszédok gondjaira bízta. Azok készségesen vállalkoztak erre, hiszen megértő emberek. Tavaly június 30-án kislányuk éppen tízhónapos volt. Elfogyott a kényéi', meg tej is kellett. Kuruczné elhatározta, hogy bejön a városba. Előbb megetette az apróságot, xztán lefektette a kocsijába, rázárta az ajtót, és magára hagyta. Két óra múlva — ahogy hazaért — a gyermeket nagyon furcsa helyzetben talál- a. Húzogatta, élesztgette, majd felragadta, s rohant ve- .e a szomszédasszonyhoz, hátira tud segíteni. Ám hiába, a gyerek már halott volt: meg- ülladt a felköhögött ételtől. — Bűnös vagyok, tudnom kellett volna, hogy nem szabad magára hagyni — mondja Kuruczné a bíróság előtt. Kurúez Lászlóné ismét gyermeket vár, g nagyon megbánta gondatlanságát. A bíróság ezt mérlegelve egyévi izabadságveeztéere ítélte, de a büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggész- ette. Kicserélték" a Balaton vizét fi November óta megszakítás nélkül csapolják a Fí Taton t a Sió-csatornán át, másodpercenként 50 köbméter vizet engednek le a magyar tengerből a Dunába Az állandó vízeresztéo ellenére december óta szinte semmit sem csökkent a tó vízszintje, ugyanis állandó utánpótlást biztosítanak a befolyó vizek és az esőzések. A Balaton vízszintje jelenleg is 10 centiméterrel magasabb a megengedettnél, de számítások szerint ez már nem okoz gondot a parti területeken. . j , , , A magyar tengerbe egyébként évente 500—600 millimé- temyi csapadék hullik, és hozzávetőleg ugyanennyi víz párolog el a tófelületről. Ezt a természetes kiegyenlítődést az hobbi két év megbontotta, hiszen az átlagosnál több csa- oadék hullott a tóha, a hosz- zú ideig tartó borús időjárás miatt pedig a megszokjunk kisebb arányú volt a párolgás. Az egyensúlyt a Sió-csatorna zsilipjeivel próbálták hely reéllítani: az utóbbi két évben kerekes kétmilliárd köbméter vizet engedtek le a csa- 'ornan a Dunába. Ez az óriási /ízmennyiség megfelel a Ba- áton közepes vízkészletének, a leeresztéssel tehát gyakorlatilag kicserélték a magyar ;enger vizét. Ez a csere ter- n szetesen nem értelmezhető zó szerint. Bár a vízforga- 'om és a természetes tisztulás 3 állandó folyamat, a két ével ezelőtti halpusztulás után négis nagyon időszerű -nagy- akarításnak" számít a tó kétmilliárd köbméternyi vizének lecsanolása. A szakember Havonta ötször jött ki lakásomra a telefonközponttól a szerelő, hogy megvizsgálja készülékemet. Helyreállította az összeköttetést. Közölte, hogy minden rendben vau. Nagyon örültem szavainak, végre újból jól működik a készülékem. Ám a következő napokban ugyanabban az órában a jól ismert hang újból felébresztett. Mintha semmi sem történt volna. — Korynt szövetkezet? — Nem! — Bocsánatért esedezem — restelkedett —, újabb téves kapcsolás történt. — Csekélység , válaszoltam. — Hozzászoktam, nem tesz semmit. Megpróbáltam újból elaludni. Eredménytelenül. Az udvarias ember ismételten és ismételten felhívott, hogy azután illedelmesen bocsánatot kérjen. Tanácstalanságomban egy hónap múlva barátom segítségét kértem. Javasolt is egy szerelőt. Nem lesz olcsó mulatság. Rendkívül tehetséges, meg kell hát fizetni. A technika minden csínját-bínját ismeri. Arasíy kezei vannak, okos feje. Remek fickó, és ráadásul rokonszenves is. Erről majd magad is meggyőződhetsz. Délután jelentkezett a szerelő. — Hány órakor szokták megzavarni? —r Nyolckor. — 7.30-kor önnél leszek — ígérte. Pontosan érkezett, a készülék közelében leült, és reggelizni kezdett. Zsebkésével kolbászt szeletelt vastagon, és néhány kortynyi italt nyelt le az üvegtennoszból. Nyolckor csengett a telefon. A szerelő lenyelte a kolbász maradékát, fölemelte a_ hallgatót, és higgadtan a füléhez emelte. — Nem! — kiáltotta. — Nem a Korynt szövetkezet, hanem magánlakás. Es ne merészelj még egyszer hívni, te nyomorult! Most pedig takarodj! — Villámokat szórt szemével, és a hallgatót a villára helyezte. Ettől kezdve nyugodtan és mélyen altiatok, lassanként elfelejtem a zavarásokat. A szerelő valóban rendkívül tehetségesnek bizonyult. Anatol Potonkovski Egy Puerto Ricó-i tudományos intézet munkatársai érdekes kísérletet hajtottak végre egy majom lakta erdőben. Három embert ketrecbe zártak, azután pedig elrejtőztek, és figyelték a majmokat. A majmok ugyanúgy viselkedtek, mint az állatkerti látogatók: kíváncsian nézegették a ketrecbe zárt embereket, bosszantották őket, és banánt meg egyéb déligyümölcsöt hajigáltak be hozzájuk. • * * Lilly Wilkine amerikai ápolónőn ek Lon East közelében kilyukadt az autógumija. Miközben a kerékcserével bajlódott, megállt mellette egy hatalmas teherautó, és sofőrje udvariasan a segítségére sietett A hálás ápolónő köszönőlevelet intézett a segítőkész sofőr vállalatához. Nemhiába. A vállalat igazgatója 30 dollárt levonatott a sót őr béréből, rr>e~t őrizet nélkül hagyta érté kés rakom árr át. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztős W1RTB LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u 2, Teleiül 11—510. 11—511 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 11—518 Felelős kiadói Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem Őrzőnk meg és uem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helvi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca 8.