Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1967-03-22 / 70. szám
Szerda, 1967. március 22. SOMOGYI NÉPLAP IS A kéthelyi tanácstagok útravalója Kétszáz közérdekű javaslói DÜRRENMATT: A milliomosnő látogatása Élmény végigolvasni a kéthelyi jelölő gyűlések jegyzőkönyveit. Hogy mi mindenről esett szó ezeken a gyűléseken! A kultúrteremben, a téglagyárnál, az iskola tantermeiben, a klubban, a tűz- oltószertámál és a házaknál megtartott »családias« jelölő gyűléseken egy megyei, három járási és negyvenegy községi tanácstagot jelöltek. A negyvenöt jelölő gyűlésen kétszáz kéthelyi lakos szólalt fel a köz érdekében. Kétszáz ember beszélt arról, hogyan lehetne szépíteni, fejleszteni a falut. Íme néhány javaslat a sok közül: A Rákóczi utcában megtartott gyűléseken javasolták, hogy nagyobb gondot fordítsanak a belvízrendezésre. A tanács úgy ütemezze az árokvágásokat, aihogy a szükség Az igásiovak tenyésztésével mindig szép eredményeket értek el a gamásiak. Fontos állattenyésztési ág volt ez a faluban, szép pénzhez jutottak a gazdák egy-egy vásár alkalmával. A hagyományok folytatója most az Aranykalász Termelőszövetkezet. Noha a termelés gépesítése náluk is megritkította a lóállományt, azonban nem annyira, hogy a ló elvesztette volna tekintélyét azok előtt, akik annak idején oly nagy becsben tartották. Ez idő szerint harminckét kancából álló törzskönyvezett állománya van a szövetkezetnek. Ezeket közös istállóban tartják, és értéküknek megfelelően törődnek velük. Tavaly húsz csikóval gyarapodott az állomány, az idén mintegy harmincra számítanak. Az igásiovak csikóit fogatolásra tanítják be, g úgy értékesítik, illetve néhánnyal mindig pótolják a kivénült kívánja. Többen kértek segítséget a háztáji sertéstenyésztés fejlesztéséhez. Majd minden jelölő gyűlésen szóba jött, hogy tenni kéne valamit a szőlőhegyről lezúduló víz károkozása ellen. Esős időben vagy hóolvadáskor a hegy alatti utcák úgyszólván járhatatlanok. A víz és a' hordalék még a lakóházaikban is kárt tesz. Olyan javaslatok hangzottak el, hogy célszerű lenne védőgátat építeni. A Hunyadi és a Dózsa György utca gyűlésein a folyamatos járdaépítésre, a parkosításra, ravatalozó építésére ás a villanyhálózat bővítésére tettek javaslatot. Gazdaságossági számításokra hivatkozva azt kérték, hogy a jövőben ne beton-, hanem/ bitumenborítású járdákat építsenek. A bitumenes járda lényegesen olcsóbb, viszont sokegyedeket. A múlt évben tizenkilenc csikót adtak el, több mint 100 000 forintot kaptak értük. A közelmúltban adtak el egy pár betanított igáscsi- kót 21 000 forintért. A szövetkeztek elmondták, hogy ta-. még külföldre is értéke- k lovakat, olasz üzlet- :muer vásárolt tőlük. Később azonban rájöttek, hogy itthon is egyre növekszik a kereslet a jó igásiovak iránt, és szép összeget kapnak értük. Legutóbb például Tolna megyéből érkeztek hozzájuk szövetkezeti megbízottak lovakat venni. A gamásiak megértették: a gépesítés nem zárja ki a lovak szükségességét, mindig lesz olyan munka, amit gazdaságosabb lovakkal elvégezni, mint ha gépeket vennének igénybe. S a tenyésztést olyan szinten tartják, hogy szívesen időzik az állományon a legkényesebb külföldi vevő szeme is. kai tartósabb, mint a betonborítású. A Hegyi és az Ady Endre utcában javasolták az utcák folyamatos kövezését, a falusi fiatalok téli foglalkoztatásának biztosítását, az állat- tenyésztés fejlesztését, új utca nyitását és a törpe vízmű építésének szervezését. Itt is azt kérték a felszólalók, hogy a lehető legsürgősebben építsenek új orvosi rendelőt és mellé szolgálati lakást. A :élenle,gi rendet'« távol az orvos lakásától. A mostani orvoslakás változatlanul szolgálati lakás maradna, tehát a falu nem vesztene semmit. A jelölő gyűlések jegyző- ..öny veinek átolvasása után arra voltam kíváncsi, mi min- ip-nt hasznosítanak a javaslatokból. — Azon leszünk, hogy minden javaslatnak hasznát vegyük — mondja Németh István, a községi tanács vb-el- oöke. Ilyen gazdag útravalót még sohasem kaptak a kéthelyi tanácstagok. Ha becsület- ■ oj! nfcr" V* ' ’ -•v. n seket, éveken át kitartó, lelkiismeretes munkára lesz szükség. Bízom abbsr’ hegy c tótartással és az akarással nem lesz baj. A mi falunk már sokszor igazolta, hogy tud és akar előrelépni. A lakosság az utóbbi öt esztendő átlagában 100 000 forint értékű társadalmi munkát végzett minden évben. Több javaslattal máris érdemben foglalkoztak. Hamarosan megkezdik a parkosítást. Már megrendelték a hegyről lezúduló víz elvezetésére szolgáló védőgát tervét. Megfogadták a tanácsot: az idén már bitumenborítású járdát építenek. A háztáji sertéstenyésztés segítésére is tettek intézkedéseket. Megkeresik a lehetőségét a fiatalok téli foglalkoztatásának. Megértésre talált az új orvosi rendelő és a lakás építését szorgalmazó javaslat. Még ebben az évben megveszik az építőanyag jó részét, jövőre pedig megkezdik az építkezést. Németh Sándor (Tudósítónktól.) A múlt év májusában nyitotta meg zöldségboltját a nagyatádi Búzakalász Tsz. A saját termelésű zöldséget árusító bolt mintegy százezer forintos havi forgalmat bonyolít le. A község lakói nagyon örültek a boltnak, mert friss zöldséghez jutottak, s a tsz is jól jár, mert jelentősen növelheti bevételeit. Most ismét segít a tsz az atádiak ellátásában: megnyitották pecsenyesütőjüket és a F ridrich Dürrenmatt ezzel a darabjával aratta első világsikerét. Pedig meglehetősen kényelmeden, nyug.- lalanító témát választ. Bizarr, meghökkentő cselekménnyel, paradox helyzetek sorozatával és a drámairodalom egy egészen sajátos, egyéni útján :ont neki a polgári társadalomnak. Megteremti a mil- licmosnő figuráját, aki megérkezik egy gazdasági csődben fuldokló — képzelet szülte — kisvárosba. Megérkezik, s (lánykori sérelme elégtételéül) egymilliárdot: virágzó életet, konjüktúrát kínál — egy hulláért. A városka társadalma erkölcsre és magasabb rendű humanista elvek- -e hivatkozva felháborodottan Inkább a szegénységet választja, semhogy gjdlkos legyen. Eközben szép lassan kivirágzik a társadalmi méretű pros titúció, ahol a kéj ára: egy ember élete. »A világ ringyót isinált belőlem, most én csinálok bordélyházat a világból« — mondja a milliomosnő, és az alku áll. Az a társadalom átlép a hullán, hogy ♦szobára mehessen« ... Köztük egy igaz sem akad. Mindez valami időtlen homályban történik. Az írró elvonatkoztat a valóditól, hogy igaza annál mélyebben, általánosabban és tisztábban hangozzék fel. Nem vádol, és nem ítél, tulajdonképpen nevet az egészen. Szkepszise mégis önmagáért szól; osztályának, társadalmi rendszerének lényegéből fakad. A szerző több helyütt tiltakozik az ellen, hogy bárki is jelképet lásson darabjában. Mentegeti, tehát vádolja magát... Szerzői utószavában azt írja, hogy a milliomosnő története sötét dolog. De éppen ezért nem szabad« sötét szí nekkel ábrázolni, mivel semmi sem árthatna többet ennek i tragikus végű komédiának, mint valami nagy és mély szomorúság. Intelme beteljesült a Csiky Gergely Színház bemutatóján. Mindenekelőtt ez határozza meg a produkciót, ez a legvitathatóbb Ladna László rendezői koncepciójában. A következők miatt: borpoharazgatót. Reznik József, a tsz elnökhelyettese elmondta, hogy az épület átalakítása majdnem százezer forintba került, és három ízlésesen berendezett helyiség áll a vendégek rendelkezésére. A pecsenyesütő folyamatos nyersanyagellátását a tsz saját hizlaldájából biztosítja. A sült kolbász, hurka, pecsenye és kocsonya mellett kellemes zamatú, keceli fehér és vörös bort is árusítanak. M ély és csüggeteg szomorúságot éreztünk Claire Zachanassian látogatása után, egyre fokozattalbban. É3 nem a cselekményben lévő tragikum kiteljesedése, hanem — az itt-ott ugyan fel-felcsii- ianó — komikum tulajdonképpeni hiánya miatt. A mil- tiomcsnő látogatásának ugyanis lényegi tulajdonságát jelzi műfaji megjelölése: tragikus komédia. Kaposvári előadására inkább a fordítottja áll. S na az előadás nagyon is sajátos alakokba, szituációkba sűrített, erősen áttételes humorát hiányoljuk, a tragikomikus helyzetek humorát keressük. Ez valahol mindig ott van a szövegben, de a színpadon nem kapja meg azt az rlektormos töltést, amely a kontaktushoz nélkülözhetetlen. Csak egy példát: 111 és Klára »idillje«. Erdei hangulat, kopogtató fakopács, hajdani emlékek: meghitt beszélgetés egy milliomosnő és egy hullajelölt között. Klára »vigasztalja« ifjúkori szerelmét: csodálatos mauzóleumot építtet neki Capri szigetén, ahonnan csodálatosan szép a földközi-tengeri panoráma... A pillanat varázslatos akasztófahumora itt elsikkadt, a szöveg üresen kopogott. Vitatható a rendezői koncepcióban a realisztikus elemek túlsúlya is. A cselekmény valahol játszódik. Valahol az imperializmus világ- rendszerében, Nyugat-Európá- ban. Meseszerű elvontsága, helynélkülisége és kortalansá- ga a konkrét jelent, a második világháború utáni jelent kívánja hangsúlyozni. A meglátogatott güileniek túlzottan hús-vér emberek, és a kialakuló paradox helyzetekben is a valós indulatoké a nagyobb hangsúly. Ott van például a pap és a félelmében agyongyötört 111 jelenete. A papból «kitör« az ember, a humanis- a. De olyan romantikus pátosszal, hogy megrendülünk tőle, és átérezzük a helyzet komolyságát — komikuma nélkül. Nem sikerült megteremteni itt sem azt a fonák kettősséget, amivel a szerző tudatos eszmei-formai egységre törekszik a darabban, A darab értelmezésében, színpadtechnikai beállításaiban egészében véve több a konkrét, mint a jelzett, és ez vonatkozik Vata Emil díszleteire is. A rendezés ott jó, ahol enged a feszes tartásból. Például a második felvonásban és az erdei jeleneteknél Is, ahol szem előtt tartották a szerző instrukcióját. Általában ott jó ez az előadás, ahol a gondolatot, a bizarr, képtelen helyzeteket és figurákat sikerül a szerzői elképzeléssel, szándékkal megvalósítani. Jól megoldott, jól érzékelhető a pályaudvari menekülés kudarca, a központi hőssé emelkedő kisember lelki folyamata, a pillanat drámaisága. ilyen — apró villanásként — például a »harkály« kopogása: de sikeres volt a milliomosnő kísérete és 111 halála, az ösz- :zezáruló folyosó nagy diirren- natti jelenete is. laire Zachanassian, a mil- liomosnö különös, valószerűtlen egyéniség. Mégis sok mélyen emberi és — pmi meghatározza lényét —■ egy bizonyos társadalmi rétegre, magatartásra jellemző vonást hordoz. Sajátosan ösz- jzetett alkatú. Demeter Hedvig jól hozta a figura vaskos- ságát, a milliárdos fölényét, jzoborszerűségét; a hölgy hu- norával, bizsergető cinizmusával adósunk maradt. Lényéből a szenvtelenül és hideg-kegyetlenül bekövetkező végzetet sugározza, de ugyanakkor az öreg hölgy a két lábon (méghozzá műlábskon) járó szarkazmus is egyben. Ennek az utóbbinak a iúxe- jezése, a pillanatok, a percek oldásai rendre nem vagy csak léiig sikerültek. Partnere III szerepében Máriásé József ismét remekbe szabott nyárspolgárt állít elénk a típus minden egyedi sajátosságával. Fejlődése nyomon kísérhető, mániákus üldöző í.tságe, fordulata, mártí- comsága megkapó. DUrren- matti színeket azonban főleg ebben: halálában találhatón'-. Tragikus helyzeteiben (dialógusa a rendőrrel, a polgár- mesterrel, az öreg hölggyel :tb.) még a gondolatát is elhessentjük, hogy mindez voltaképpen mennyire komikus. A kisvárosi polgárság, a képmutatás, a korruptság ábrázolása sikeres. A polgár- mester (Forgács Tibor), a tanár (Garay József), a hentes (Varga Tibor), a pap (Lengyel József) és a polgárok figuráiban, a társadalomkritikában érezzük a történelem szelét. Erezzük, hogy ez az a kisembertípus, amelyik először felháborodik egy gyalázatos alku lehetőségén. Azután szépen, fokozatosan gerince — tartása nincs — meghajlik; pénze, hatalma, jóléte van, és ezért gyilkolni is képes. Kitűnő a maszkírozás; művészi erejűek Bata Ibolya jelmezei, különösen a milliomosnő kíséreténél. Kevésbé sikeres a különbözőség ábrázolása a férjek (Révész István) esetében. Felvillanó figurájában emlékezetes volt Szabó Ibo- ’ya, Pusztai Péter, Somogyi Jéza és Komlós István. M ások a gyökereink, más az utunk. Nekünk célunk, jövőnk az amitől Fridrich Dürrenmattot osztályás világnézeti korlátái elfordítják. Oda. kell azonban figyelnünk arra, meg kell hallgatnunk azt, amit ez a zseniális színpadi szerző a világról, a kispolgáriságról — napjaink és minden korok áldott jó embereinek világáról — mond. Enélkül mi se juthatunk tovább, és ehhez az Igazsághoz — alapvető hibái ellenére is — hozzásegít ben- i iinket a Csiky Gergely Színház előadása. Wallinger Endre Eredményes lótenyésztés Gamáson 100000 forint csikókért Pecsenyesütői nyitott a nagyatádi Bánta kalász Tsz Alig használt, kis méretű kombinált szekrény bizományin keresztül OTP-re megvásárolható. Kaposvár, 48-as ifjúság u. 38., I. lh. II, 1. ______ F igyelem! Kiültetésre alkalmas csemege- és borfajta szőlőoli-á- nyok utánvéttel való szállítását azonnalra vállaljuk. Rákóczi Tsz, Abasár. (44073) Zündapp 250-es motorkerékpár sürgősen olcsón eladó. Gyékényes, Szabadság tér 21. Avacsi. (5789) Moszkvics 407. kitűnő állapotban eladó. Nagykanizsa. Balaton u. 7. 7-es müút melleit. (96388) Trabant 601-es igényesnek eladó. Kaposvár, Ady Endre u. 12. Preit. ________ (38339) E ladó 250 köbcentis DKW motor 2300 Ftért. tt-soc. Diófa u. 38. ”To7-es Mos:’ ■ o rima állapotban eladó. Siófok. Dózsa u. 20. Telefon 624. Márkus. Skoda személvgéo- kocsi olcsón eladó. Kaposvár, Nádor u. &L (62224) Kitűnő állapotban levő 407-es Moszkvics eladó. Kapoly, Szabadság út 45. Megtekinthető március 26— 27-én. _____________(62215) T rabant (600-as, legutolsó kiadás) kitűnő állapotban eladó. Tóth, á lófok, Finommechanika, vagy Fő u. 206. Elcserélném első emeleti szobás, kony- hás, spájzos lakásomat hasonló földszintesre. (Betegség miatt.) Kaposvár, Ady E. u. 6.. I. em. _______(62222) E lcserélném budapesti szoba-konyhás főbérleti lakásomat kaposvári hasonlóra. Érdeklődni: Nagy Sándor, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 4. (62235) Keresünk a Balaton >artján, a somogyi ol- alon egyszobás, kony- hás vagy egy nagy szobás, mellékhelyi- égből álló beköltözető lakást. Cserébe Budapesten egyszobás. főzőfül; é . elő- szobás főbérleti lakást biztosítunk. Budapest, XXI. kér., Bajáki Ferenc u. 27. Magyar Posztógyár. (126451^ VIZSGÁZOTT KAZÁNFŰTŐT FÖLVESZÜNK. Szíjgyártó Ktsz, Kaposvár. Közgazdasági és ka- teszteri ismeretekkel rendelkező munkaerők, valamint hosszú gyakorlattal bíró mezőgazdasági mérnökök szerződéses alkalmazást nyerhetnek a Somogy megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági Osztályának földrendezési részlegénél. Jelentkezni lehet hétfő és szombati napokon (földszint 50-es sz. szobában.) (38271) Általános mérnök, statikus, tervező, építészeti tervezésben is jártas, állást változtatna más munkakörbe is. Lakás szükséges, esetleg cserével. »17 éves gyakorlat« jeligére a nagykanizsai hirdetőbe. (96393) Francia, olasz, nyelv- udással állandó munkát vállalnék vendéglátóiparban. »Apr. ■5342« jeligére a nagy- kanizsai hirdetőbe. ON390) A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal fölvesz — budapesti munkahelyekre — kőműveseket, ácsokat, uönnyűgépkezelőket, Villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Különélés! díjat rendelet szerint fizetünk. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás is munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Jelentkezés: Budapest. V., Kossuth Lajos téi 13—15. földszint. (45056) A Somogyj ádi Augusztus 20. Tsz azonnali belépésre zöldségkertészt keres. Jelei személyesen a tsz-irodában. (38121) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat nagyatádi építésvezetőségére építőipari technikummal vagy több éves gyakorlattal rendelkező építésvezetőt keres azonnali fölvételre. Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél, Kaposvár, Május 1. utca 52. sz. alatt. (3829.5) Kertészeti Tsz (öreg- .ak) két tehenészt keres gondozónak. Lakás biztosítva. Jelentkezés a tsz-irodán. Fizetés megegyezés szerint. 44707) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fölvesz Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Május 1. u. 52. sz. alatt. (32144) A Bábolnai Állami Gazdaság vizsgázott és több éves gyakorlattal rendelkező férfi üzemikonyha-vezető főszakácsot és férfiszakácsot alkalmaz a gazdaság központi üzemi konyháján. A jelentkezést 1967. április 1-ig Írásban szíveskedjenek benyújtani a szakmai működés rövid ismertetésével. (23062^ Balatonlelle központjában, vízhez közel 4 nagy szoba vállalat részére kjadó. Leveleket »iparosi áruház« jeligére a kiadóba kérek. Epüíetfa, léc, stuka- túrdeszka, padlásdeszka, tűzifa kapható Gyimesi József fakereskedőnél, Kaposvár, Sallai u. 3. sz. (5765) Figyelem! Patkány- irtást vállalok vadászgörényekkel és kutyákkal, garanciával. Szór esik Lajos, Siófok, Batthyány u. 4. Balaton szabadin n. osztályú villa kisebb vállalatnak kiadó. Érdeklődni: Balatonsza- öadifürdő, Utasellátó Üdülő. (126549^ Ásott kutak tisztítását fertőtlenítését, felújítását és karbantartását határidőn belül garanciálisán vállaljuk. Üj Élet Tsz, Pécs, Reménypuszta. Telefon 21-94. (54603; Tolósúlyos piaci mérleg leszállított áron ismét kapható. Rövid rúddal, nagy tányérral, hitelesítve 10 kg 240 Ft, 20 kg-OS 280 Ft. Díjmentes csomagolással és négyéves garanciával szállítom. Krammer Ferenc, Baja, Bezerédj u. 3. Te- lefon 499. _ (86828) Cannagumó, piros 3 Ft, jéghercegnő kardvirág —,30 Ft-tól 1 Ft- ig. verbéna dekája 20 Ft. Bak János kertész, Gyoma. (126106) és Esztergályosmunkát, motorkerékpár-hen- gerfúrást és dugaty- tyúkészítést rövid határidőre vállalok. Kovács esztergályos, Nagykanizsa, Zrínyi utca 11. (96389) Keresse föl a BIZOMÁNYI ÁRIHÁZ alkalmi részlegét Széles választékból vásárolhat méterárut, férfi- és női fehérneműt előnyös áron. BÄV (3889*