Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)

1967-03-02 / 52. szám

AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár» Latinka Sándor u. 2. Telefoni 11—510. U—511 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 11—516 Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a beívi postahivataloknál és postáskézbesítőkuél. Előfizetési díj egy hónapba 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári tizemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca 6. EGY MARKOLÁSSAL 750 KILÓ i* Egymillióval több utó« üz :i utóim*#,ok iiippIp^c Eredményes gazdasági évről adott számot tegnapi terme­lési tanácskozásán a 13. sz. AKÖV személyforgalmi rész­lege. Tóth Dezső csoportvezető beszámolójában elmondta: A múlt évben 1 100 000 utassal többet szállítottak az autóbu­szok, mint, 1965-ben. 1645 me­netrendszerinti járattal több indult tavaly, mint egy évvel korábban. Emelkedett a kü­lönjáratok száma is Ebben a növekvő idegenforgalom mel­lett része van a vonatpótló autóbuszoknak is. A megnövekedett feladato­kat csak jobb kocsikihaszná­lással, pontosabb közlekedés­sel lehetett megvalósítani. Ez köszönhető a személyforgalom valamennyi dolgozójának. Az előző évihez viszonyítva pél­dául a kimaradt járatok száma negyvennyolc százalékkal csökkent; huszonnégy száza­lékkal kevesebbet késtek az autóbuszok. Ez megnövelte a utasforgalmat, hiszen az err. berek bíztak a járatok po" tosságában. Eire mutatnak a ellenőrzések is: az utasok csa néhány perccel az indulás előtt mentek a megállókhoz. A megnövekedett forgalmat jóformán a régi kocsiparkkal kellett lebonyolítaná, hiszen jelentősen nem emelkedett az autóbuszok száma. MEGKEZDŐDÖTT A MOTOROZÁS SZEZONJA A Kaposvári Vasipari és Műszaki Ktsz motorjavitó rész­lege naponta 15—20 motorkerékpár szervizmunkáit vég­zi el. Szó esett a termelési tanács­kozásokon a hibákról is. Elő­fordult még, hogy az utasok panaszkodtak. Megtörtént, hogy a személyzet elhanyagolt öltözékben jelent meg munka­helyén. A baleseti statisztika a múlt évben erősen csökkent. \z idén azonban sokait romlott i helyzet: saját hibából eddig nnyi 1-aleset volt, mint a iáit év első felében. Ez Ul­ti példa azért is, mart ebben íz évben tovább növekszik a 'orgiáiom. A helyi járatoknak körülbelül hét kocsira lenne szüksége ahhoz, hogy a csúcs- forgalom idején se legyen zök­kenő. A vezérigazgatóság azonban egyelőbe nem tud ko­csit biztosítani. Az új gazdaságirányítási rendszerre való felkészüléskor a kulturáltabb, kényelmesebb utazás biztosítása érdekében a személyforgalomra nagy fel­adatok várnák. Jobban kell vigyázni a buszokra. Ez egy kicsit munkafegyelem kérdése is. A hozzászólók többsége megállapította, hogy a mun­kafegyelem javításában, még mindenkinek van mit tennie. Megengedhetetlen, hogy pél­dául az ősszel kapott új autó­buszok nagy részét már káro­sodás érte. Nagyon sok hiba a gépkocsivezetők mulasztásá­ból adódott. Az autóbuszok több utast szállítottak a tervezettnél. A taxikra nem mondható el ugyanez: ez a részleg mind­össze 88,7 százalékra teljesí­tette múlt évi tervét. Egyik fő oka ennek, hogy a kocsik viszonylag sokat futnak üre­sen. Többnyire azért, mert műszaki okok miatt nem tud­ják megfelelően irányítani a taxikat. HIVATÁSUKRA KÉSZÜLNEK A kicsengetés egyben az itt tartott utolsó óra végiét is jel­zi számukra. A szemüveges, fehér köpenyes tanár néni né­hány szóval elbúcsúzik kis ötödikes tanítványaitól, meg­köszöni fegyelmezett magatar­tásukat, és további jó tanulást kíván mindnyájuknak. Egy kisfiú feláll, apró hóvirág­csokrot szorongat, kimegy az asztalhoz, és az osztály névé-, ben elköszön Kránicz Teréz tanárjelölttől, IV. éves főisko­lai hallgatótól. Kedves, meg­ható mozzanat Ezzel vége is a kéthetes gya­korlatnak. Két nap múlva is­mét visszatérnek Pécsre tár­sával, Judi Malvinnal együtt, hogy még néhány hónapig a katedra másik oldalára, a ta­nulói asztalok mögé üljenek. Augusztusban azonban már nem gyakorlatra jönnek va­lamelyik iskolához. Akkor már nem ülnek benn náluk min­den órán a szigorú vendégek — a kijelölt szaktanár, igaz­gató, felügyelők-, hanem ön­állóan kell vezetniük egy osz­tályt és tanítani szaktárgyai­kat, nemritkán egyebet is. Az lesz az igazi pedagógusimunka; e rövid kéthetes gyakorlat csupán ízelítőt adott az iskola sokrétű tevékenységéből, sajá­tos levegőjéből. Sokat tanultak, tapasztaltak, becsülettel helytálltak a két hét alatt Igazgatójuk, Sebők Istvánná és a szakirányítá­sukkal megbízott igazgatóhe­lyettes, Vass Istvánné csak a legjobbakat tudja mondani ró­luk: rövid idő alatt nagyszerű­en megismerték a tanulókat, ennek alapján jó kapcsolatot teremtettek velük, rendszere­sen javítgatták füzeteiket, so­kat szemléltettek saját készí­tésű eszközeikkel, új óraveze- tési módszert is bemutattak, és ami talán a legfontosabb, gyorsan beleilleszkedtek az iskola munkájába, a tantes­tület közösségébe. —- Pedig ettől féltünk leg­jobban. most már őszintén megmondhatjuk — kapcsoló­dik a beszélgetésbe Judi Mal­vin. — A főiskolán úgy ké­szítettek elő bennünket, hogy nem egy tantestületben ked­vezőtlen az összhang, szemé­lyi ellentétek miatt f eszült a légkör, és ez kihatással van a tanításra, még inkább a ne­velésre. Nos, itt Mesztegnyőn nagyon kellemes csalódás ért bennünket. A kartársak ked­vesen fogadtak, mindenben se­gítettek bennünket, és egymás között olyan családias, baráti kapcsolatot tapasztaltunk, ami szinte egy csapásra feloldotta szorongásunkat. — Miben látják e kéthetes gyakorlat hasznát elsősorban? — Abban, hogy mindenbe belekóstoltunk, ami az iskolai élettel kapcsolatos. Az óralá­togatásokon és a tanításon kívül részt vettünk egy to­vábbképzési foglalkozáson a tantestületben. A személyiség fejlődéséről hallottunk elő­adást és igen élénk, gyakorla­tias vitát. Ott voltunk a szü­lők pedagógiai műveltségét fejlesztő értekezleten, elvittek bennünket családot látogatni, benyitottunk úttörő-foglalko­zásokra, megismerkedtünk az iskolai dokumentációkkal. Az új tanévben tehát nem lépünk be teljes tájékozatlansággal munkahelyünkre. Legnagyobb élményük felől érdeklődöm. Rövid gondolko­dás után szinte egyszerre ne­vetnek föl: — Talán az, hogy egyik nap valamelyik kartársat helyette­síthettük. Mienk volt az osz­tály, önállóan, nem ült a hát­só padokban senki bíráló, hi­bát kutató tekintettel, öröm volt dolgozni! Éreztük, most a magunk gazdái vagyunk, és hogy a gyerekek fegyelmezet­tek, figyelnek, jelentkeznek, az nem a bent ülő igazi tanáraik eredménye, hanem teljesen- a magunké. A rohamosan közelgő kihe­lyezésekről esik szó. Arról nmikor majd mindennap ma­guknak kell megküzdeniük a gyerekekkel, a tananyaggal. — Mindketten Bi zérói, a kő zeli kisközségből indultunk el, itt élnek szüléink is. Szeret­nénk valahova a környékre visszakerülni. Mit tagadjuk? Jó helyre. Nem városba, nagy­községbe, inkább alaposan föl­szerelt iskolába. Es a mesziteg- nyöihez hasonló tantestületbe. P. L. A munka megkönnyítésére, a rakodás meggyorsítására járva rakodó, gépet vásáréit a Somogy—Zala megyei ■ MÉH Vállalat. A géppel öt-hat ember munkáját takarít­ják meg. Takács István gépkezelő óránként egy vagont rak meg vashulladékkal. A markoló 750 kilót emel föl egyszerre. Továbbtanulási lehetőségek - jelentkezési aránytalanságok A múlt pénteken este értekezle­tet tartoltak a Táncsics Mihály Gimnázium végzős diákjai szülei­nek. Merő Béla igazgató tájékoz­tatta őket a továbbtanulás lehető­ségeiről és a jelentkezések során tapasztalt aránytalanságokról. A 152 végzős diák közül kilenc­venötén kívánnak tovább tanulni. A Jelentkezők 45 egyetem, illetve főiskola közül választottak. Túlzott az érdeklődés a humán pályák iránt. Aránytalan a fiatalok jelent­kezése és a fölvételi lehető jegek a bölcsész szakokra. Száznyolcat vesznek föl az országból Buda­pestre, ide heten jelentkeztek a gimnáziumból. Csal dóst okozhat a Pécsi Tanárképző Főiskola is sokaknak, hisz összesen 260 hall­gatót veszn k föl a tíz szakra, s h isz tanuló kéri fölvételét a Tán­csics Mihály Gimnáziumból. Viszonylag kevesen érdeklőd­nek a reál, a műszaki pályák iránt, pedig sokkal nagyobbak a .ehetőség k ezen a téren. Nem ki­elégítő az arány a mezőgazdasági pályákra való jelentkezéseknél sem. A keszthelyi főiskolára ezer első éves hallgatót vesznek föl, ide öt tanuló adta be jelentkezé­sét. Az aránytalanságok legjobban a CeJspfokú technikumokba való je­lentkezéseknél mutatkoznak meg. 21 mezőgazdasági technikum van az országban, de csak ketten je­lentkeztek erre a pályára. A 152 végzős diákból ötvenha- tan nem tanulnak tovább egyete­men, főiskolán, felsőfokú techni­kumban. Közülük ötvenhatan ipa­ri tanulók szeretnének lenni, né- hányán egészségügyi pályára ké­szülnek, tizenkét ten adminisztrá­tori munkakörben kívánnak elhe­lyezkedni. Az igények nem ilyen arányúak, adminisztrátorra sok­kal kevesebbre van szükség. Merő Béla tájékoztatója után Pintér Kálmán, az ipari tanuló-in­tézet igazgatója a szakmunkáskép­zésről beszélt. Megállapította, hogy még mindig hódítanak a divatos szakmák. Ebben az évben 800 ta­nuló jelentkezését várják, 68 pá­lya közül választhatnak az érdek­lődők. MEGHATALMAZAS — Megint ittál tegnap? Hirtelen érte a kérdés. Ke­ze a kilincsen maradt. Az el­ső pillanatban arra gondolt, hogy kilép, és beteszi maga mögött az ajtót. Aztán vé­gigmérte a brigádvezetőt. Egykedvűen állt a fal mel­szony.K Mindenki elment, ő azonban maradt Még egy fröccsöt kért aztán még egyet... A végén háromszáz forintot költött el. Amikor hazaért, az assmny megint föltette a szokásos lemezt: Csak azt tudnám, hogyan lett. Cigarettája már majd- tartalak én benneteket, ha nem csonkig égett. Indulatot te mindig a fele fizetésedet próbált belevinni a hangjá­ba, de szürkére sikerült a szó: — Ittam. Miért? — Miért? — kapott a kér­désen a brigádvezető. — Ezt én kérdezhetném. Betette az ajtót, s szedni kezdte a holmiját. Ügy tett, mintha befejeződött volna a beszélgetés. Pedig tudta, hogy nem fejeződött be. A munka­társak általában sohasem hagyták annyiban a dolgot. Lehet, hogy féltették? Ügy érezte, mintha atyáskodni akarnának fölötte, s ezt nem szerette. Ilyenkor mindig mé­regbe gurult. Egész nap keményen dol­gozik. A csákány nem megy könnyen a köves talajba, hát akkor miért irigylik tőle azt az egy-két pohár bort? Mi­előtt idejött, építkezésen dol­gozott segédmunkásként. On­nan az ital miatt küldték el, mert — így mondták — sen­ki sem vállalhatja a felelős­séget, ha lezuhan valahonnan részegen. Az első fizetés után ;tt meghívták az emberek. Bementek a legközelebbi kocsmába, felhajtottak egy fröccsöt, s azt mondták: Ló­duljunk haja, vár as asas­hozod haza, hónap közben azt is elhorded.« Jól ismerte ezeket a szava­kat. Valahányszor ittasan ment haza, elmondta már előre. Mérges is lett ilyenkor, s nem volt ritka, hogy ki­ugrasztotta az ágyból a csa­ládot Míg ezt végiggondolta, ép­pen átöltözött. Fogta a csá­kányt, s indult volna kifelé. De az emberek nem hagy­ták. Valaki azt kérdezte tő­le: — Ha nem tudod megállni, hogy igyál, miért nem enge­ded, hogy a feleséged vegye föl a fizetésedet? — Normális vagy te? Hirtelen csönd lett. Érezte, hogy nagyon erős volt ez a kifejezés. De hát elhangzott, nem lehetett visszaszívni. Munkatársai gyűrűben állták körül. Az előbbi mondat élét karta tompítani, s ezért megkérdezte: — Mit szólnátok, ha az asszony venné föl a fizetést? — Miért? — Milyen férfi az, akire nem lehet a pénzt bízni? — Ettől félsz? — Kinevetne az egész vi­lág. — Gondolod, hogy te vagy egyedül így? — Nem hiszem, hogy van alján balek, aki ezt megen­gedi. A férfi, az férfi. Az emberek összenéztek. A brigádvezető előrelepett: — Ha tudni akarod, két éve az én fizetésemet is a feleségem veszi fel. — Te is ittál? — Nem. Kényelmesebb így. Mit törjem a fejem? ö föl­veszi. s nekem nincs rá gon­dom. Pillanatnyi szünetet tar­tott, aztán azt mondta: — Na, menjünk dolgozni. Elindultak kifelé. A brigád­vezető akarva sodródott mei- ’é. Egy kicsit hátramaradtak. Lopva az arcát figyelte. — Komolyan mondod, hogy neked is?... — Ha nem hiszed el, kér­dezd meg az asszonyt. — Akkor csináljunk mi is egy papírt ■ Visszaléptek a szobába, a brigádvezető papírt tett elé, és diktálni kezdte: »-Megha­talmazom feleségemet, hogy.. - Amikor készen vol- ‘ak, megkérdezte: — Hogyan iszol te fizetés után? — Az asszony ad egy-egy IVöccsrevalót. — Csak egyre? — Elég az. Nem? Korcsa Imre Hutuoratlasz OLAbZ Signora Rossi megkér­dezi egy parasztember­től, hogyan különbözteti meg a gúnárt a tojótól. —- Őszintén szólva — mondja a paraszt —, én nemigen különböztetem meg. őket Űsszeeresztem őket, aztán valahogy ki­találják maguktól. FRANCIA Egy fiatal férfi magya- rázza az ügyvédnek: — Jutalmat kaptam a hivatalban: hétvégi uta­zás tetszés szerinti hely­re. Nyomban felhívtam a felségemet, és így szól­tam a telefonba: »Drá­gám, eljönnél velem hét­végére Acapulcóba?« — Es mit válaszolt a felesége? — kérdezi az ügyvéd. — »Hát persze! Isteni lesz! Ki beszél ott?« ABESZIN Az oroszlán egy napon elhatározta, hogy meg­vizsgálja alattvalói hűsé­gét. — Ki a dzsungel kirá­lya? -r kérdezte az anti­loptól. —^ Te vagy, hatalmas oroszlán! Ugyanezt kérdezte a csimpánztól, az szintén királynak nevezte, és tisz­telettel meghajolt előtte. Azután találkozott az ele­fánttal, annak azonban valahogy nem volt ked­ve beszélgetni. Válasz he­lyett átfogta az oroszlánt ormányával, néhányszor megforgatta a levegőben, és elhajította a bokrok közé. Az oroszlán lassacskán feltápászkodott. — Ha valaki nem tud­ja a helyes választ — morogta sértődötten —, azért még nem kellene mindjárt idegeskednie! * * * Bruce Heathon amerikai újságiró eredeti nu'xlon győződött meg honfitársai­nak felületességéről és szó­rakozottságéról. Koldus­nak öltözve kiült az india- napolisi főutcára, és a nya­kába olvasztott táblát min­den járókelő elé odatartva röpke két óra leforgása ' alatt 49 dollár könyörado- mányt gyűjtött össze. Az adaJcozók közül egy sem tartotta érdemesnek, hegy pillantásra méltassa a táblát, holott meglepő olvasmányban lett volna része: »Nem vagyok se vak. se süket, se beteg, sőt pénzben sem szűkölkö­döm. Kérem, ne adjon egy vasat se.« • * * Kétségbeesetten síró, anyja után kiabáló négy­éves kisfiú bolyongott fel- alá a napokban egy londo­ni nagyáruházban. — Miért sírsz, kisfiam? — lépett hozzá egy eláru­sító? — Elvesztettem anyuká­mat — hüppögte a srác.’ — Ejnye, ejnye — csó­válta fejét a kereskedő. — Hát miért, nem kapasz­kodtál a szoknyájába? — Mert nem értem el — fakadt el újból bőgve a gyerek. — Miniszoknyája van...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents