Somogyi Néplap, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-12 / 37. szám
Borsi Darázs József: Telet az eb Telet az eb nem eszi meg, Azért van ma ilyen hideg. Szél a havat vadul hordja, Tán öl is van már a dombja. Az úton egy ember sem jár, A légben sem szállna madár. Ki teheti, kályha mellett Hallgatja a síró szelet. Mit sirat a szél a földön? Tán a tavaszt, ami nem jön. Megjön az majd nemsokára, Ha lágy szél a határt járja! Ha fénylik Ha fénylik gyertyaszentelő, Az iziket szedjük elő, A medve is tovább horkol, Vem ébred fel az álmokból... De hogyha jön majd Jégtörő, Minden jeget összetör ő; A Balaton akkor végre isszamosolyog az égre ... Szánkázás Szánon ül a kicsi Tünde, Nagy gallérja fel van gyűrve, Nyomában a Bodri vágtat, Hempereg is kettőt-hármat. Hull a hó az országúira, Tündén fehér a borzbunda, A sapkája, frizurája Bodri meg csak bámul rája! Robog a szán S kacag egy lány. Nyúl is figyel. Aztán fut el. Én tündődöm, Az időkön, Tegnap még Nyár Ma, Tél van már! ■ * *-Vfff/VICKGM»-A AA A A A A A FÉSŰS ÉVA: cA köob maaké Fürtös Gusztáv: BOLONDOS VERS Nem találsz több olyan embert, akárhol jársz, amilyen a Hentes Jónás, Nála bizony nemcsak a ház, ■ még a kerítés is kolbász. Kolbász ott a seprű nyele, kolbász ott a kút kötele, kolbászon szárad a ruha, kolbász ott a kert kapuja. Egy nagy kutya egyszer odafut, mind megeszi a kaput. Azóta Hentes Jónás portájára jobban vigyáz, három kövér hentesgyerek éjjel-nappal ott őgyeleg, mind a bárom úgy vigyáz, úgy vigyáz, ne fogyjon el a kerítés meg a ház. M ókus Panni egy bükkfaágon ült, hogy mogyoróuzsonna közben meghallgassa a tavaszi erdő madárkáinak délutáni hangversenyét. A vidám íüty- lyögetés, fuvolázás, turbéko- lás kedves muzsikává alvadt össze, és még a napsugár is alig hallhatóan citerázott a gyengezöld lombokon. Mókus Panni behunyta a szemét, úgy figyelt, áhítatos pofikával. Ö, de szép! Ó, de jó! Hanem egyszer csak összerezzent. Valami furcsa hangot hallott! Idegen hangszer szaggatott hangja vegyült bele a madármuzsikóba. Kiszaladt az ág hegyére, és lekiáltott: — Hé! Ki a csoda nagy- bog őzik odalent? Válasz nem jött, de a dünnyögés egyre erősödött. — Azonnal bújj elő, akárki- vagy! — kiáltotta erélyesen Mókus Panni. — Hogy mered megzavarni a madárdalt? Odalent megzörrent a bokros sűrűség, és nehézkesen eammogva, brummogva, zokogva előbújt belőle egy nagyon kövér kismackó. — Nini! — csodálkozott Parmi. — Te nagybőgőről? A mackó dacosan hüppö- gött: — Tudd meg, hogy én nem nagybőgőzök, hanem nagyon bőgök! — És máért bőgsz nagyon? — Azért, mert kövér vagyok. — ö! — Mókus Fanni jobban szeműmmé vette a kis- mackót. Hát. annak bizony széle-bossza egyforma volt. — Tényleg kövér vagv. De ízért mégis butaság bőgni, ahelvett, hogv a macirvaftá- saiddal bújócskáznál a tisztáson. — Velem nem lehet búiócskáznl. mert minden fa mögül kilátszom. — Hát akkor eredj fogócskám: ! — Velem nem lehet fogócskázni, mert mindjárt utolérnek, és mindig én vagyok a fogó, az pedig unalmas. — Próbálj meg hintázni. PULI ÉS KISBARÁNY A Városlődi Állami Gazdaságban csaknem 20 009 juhot tcnyés tenek. Megszülettek a kis báránykák. Képünk az első barátkozás a kisbárány és a puli között. »Színhely« » Tóth János juhász subája. — Velem nem lehet hintázni, mert ha felülök a lengő deszka egyik végére, akkor csak huszonöt mackó bírja lenyomni a másik végét — annyi mackó pedig nincs is az egész erdőben! — Hm... Ez tényleg nincs rendjén. Dehát mitől híztál meg ennyire? Biztosan torkos vagy! — Ugyan, hiszen már rá sem merek nézni a mézre! Savanyú bogyón élek, mégis csúfolnak. Hallod? A tisztásról pajkos bocsok hangját hozta el a szél: Dagi mackó de kövér, de kövér, bajba lesz, ha jön a tél, barlangjába be se fér, sej-haj, be se fér! Mókus Panni annyira fülelt, hogy leejtette a mogyoróját Odapottyant a fűbe, egyenesen a kövér kismackó elé. — Jaj, a mogyoróm! —■ kiáltotta, de a mackó meg se mozdult — Leesett a mogyoróm! — mondta újra. — Az le! — brummantóttá mackó. — Ott van az orrod előtt... — unszolta a mókuska. — Látom — mondta Dad egykedvűen, és ásítva a fűbe heveredett Mókjis Pannit elfutotta a méreg. Csípőre tette pici mancsát: — Hallod-e, te kismackó! Tudom én már, mi bajod! Azt is tudom, milyen patikában mérik az orvosságát. — Jaj, de jó! — nézett fel Dagi reménykedve. — Hozd el nekem. Akármilyen keserű, mind beveszem — Ohó, előbb add fel a mogyorómat! Hajolj le érte, azután ágaskodj fel, jó magasra. No, mit csodálkozol? Mozgás, kismackó! Dagi nyögve, szuszogva engedelmeskedett. — Most már elhozod? —• EL, csakhogy nem adják ingyen. —- Mackó vagyok, nincs pénzem. — Nem is pénzzel kell érte fizetni, hanem szívességgel. Ígérd meg, hogy ahány mókus mától kezdve leejti az rdőben a mogyoróját, annak mind fölemeled és odaadod. — Jaj, hiszen az nehéz! — nyöszörgőit a lusta bocs. — Ügy is jó! — fordított hátat Panni. — Altkor megmaradsz kövérnek. — Nem! A világért sem! Inkább megteszem! — kiáltott fel Dagi, mert titokban arra gondolt, hogy a mókusok úgysem szokták elejtegemi a mogyorójukat. Mekkorát tévedett!.:: A ttól kezdve, akármerre sétált, mindenütt potyogtak a mogvorók, és segélykérőén pillantottak le rá a mókuskák: — Dagi, légy szíves! — Ejnye, ebadták! —rrvor- gott magában a kismackó. — Sose hittem volna, hogy ilyen ügyetlenek vagytok! De csak hajolt és szedte, mert meg akarta kapni a soványító orvosságot. — Elhoztad-e már a patikából? — kérdezte Mókus Pannitől türelmetlenül egy napsugaras reggelen. — Egy kis baj van — felelte Panni. — Nem adják ki orvosi recept nélkül. Fel kell íratnom Harkály doktor bácsival. Ebben a pillanatban meg- zizzent a bokor, és kiugrott belőle egy riadt őzike: — Fusson, ki merre lát! Jönnek a vadászok! — Méghozá medvevadászok! — tódítötta Mókus Panni. — Hová meneküljek? — pattant fel rémülten Dagi. — Csak föl a hegyre, minél magasabbra! — hangzott a tanács innen is. onnan is. Szedte a lábát a mackó, ahogy bírta. Sose mászott még hegyet életében, d© most pihenni sem mert, amíg a csúcsra nem ért Észre sem vette, hogy egyedül fut és a magasból azt sem látta, hogyan nevet egymásra az erdő népe, s milyen huncut fény villan Mókus Panni szemében. Attól kezdve folyton jöttek a vadászok, s Dagi mindennap hegyet mászott Az ilyen fáradalmak után még a savanyú bogyóebéd is jólesett Igaz. hogy ahhoz .újra le kellett jönnie a hegyoldalon és átballagni a folyócska hídján, mert a bogyó a túlsó parton termett. Egyszer, amint rá akart lépni a fahídra, látja ám, hogy egy nagy tábla hirdeti, piros betűkkel: — A híd rozoga! Kövér egyéneknek rálépni életveszélyes és tilos! — Mi lesz velem? — bőgte el magát a kismackó. — Most éhen maradok! — Dehogy maradsz — szólalt meg mellette Mókus Panni. — Szépen átúszod a fo-, lyót! — Én? — döbbent meg a mackó. — Te! Hiszen a medvék tudnak úszni! — De én még nem próbáltam! — Most megpróbálod. Rajta!... Én pedig szaladok a recepttel a patikába! Telefirkált falevelet lobogtatott. Dagi lázadni akart.de nem mert. A gyomra is nagyon kongott. Mit volt mit tennie, nekivágott a víznek. Boldogan tapasztalta, hogy csakugyan tud úszni! — Milyen buti vagyok, hogy eddig egyszer sem merészkedtem bele a hullámokba! Hiszen ez pompás szórakozás! Fröcskölt, pacskolt, tüsz- szögött nagyokat, míg át nem ért a túlsó partra. Ott jóízűen megebédelt, aztán visz- szaúszott. Mit bánta már a hidat! Felőle ugyan le is szakadhat! Ezután mindig úszni fog. Most azonban megkeresi Mókus Pannit, hogy mi lesz azzal a csodálatos soványító orvossággal? Panni már ott ült a bük- fa legmagasabb ágán. — Hé, mókus! — kiáltott fel Dagi. — Elfogyott a türelmem! Add ide az orvosságot, amit megígértél! Panni rémülten csitította: — Pszt, te oktondi kismackó! Tegnap óta mérges kígyó tanyázik a fűben! Most felriasztottad! — Hol a kígyó? — ugrott fel a mackó, mintha máris a csípését érezte volna. *— Ott mozog a fűben, a hátad mögött. Kapaszkodj fel gyorsan ide a fára! 4 rémült mackó esetlenül, de minden erejét összeszedve akasztotta körmeit a kéregbe és mászott, mászott, míg a fa koronáját el nem érte. Akkor kimeiülten lepillantott. Majdnem le is pottyant a meglepetéstől, mert a fűből egy ártatlanul csillogó szemű gyíkocska bámult rá, a tisztás pedig tele volt őzekkel, mókusokkal, medvepajtásokkal. Mind nevetett, integetek: — Éljen a fürge, ügyes kismackó! Dagi szédült. — Becsaptál, Mókus Pannii Azonnal add ide az orvosságot, vagy összetöröm a csontjaidat! Mókus Panni édesen kacagott: — Ugyan, mine« neked orvosság? Hiszen nincs már rá szükséged! Réji somogyi táncok 1 2 3 4 ■ 441 ■■■■ ■ ■■■ ■p*ia 5 6 7 8 :::: aaaa ■■■■ aaaa ín: 9 10 11 12 ■■■■ ■■■■ ■ ■■■ ■ ■■■ 13 i*a aaaa 14 15 :::: aaaa ■■■a 16 üh 17 18 üli 19 aaaa aaaa :::: 20 21 22 :::: aaaa aaaa 23 24 25 h:i aaaa aaaa 26 m 27 ■ ■■■ ■■■■ IMI ■■■■ 28 29 30 31 aaaa aaaa aaaa aaaa 32 ■ ■■■ ■ ■■■ ■ ■■■ ■■■■ :::: ■■■a aaaa 34 VÍZSZINTES: 1. Károly becézve. 5. A Balaton csatornáján. 9. Jellegzetes tánclépéseiről nevezik így. 12. Kicsinyítő képző. 13. Takarmánygabonát. 14. öregembert. 16. Részvénytársaság betűjele. 17. Benősült a családba. 18. Ráz párja. 19. Varrószerszám. 20. Kecskebeszéd. 21. A szomjúságot oltja. 23. Könyörgő. 24. ... tánc régi pásztortánc. 26. R. B 27. Keltezés ragja. 28. A hébérrel csináltuk ezt. 30. Neszeit. 32. Izomkötege visszafelé. 33. Ürmérték visszafele. (56 liter.) 34. Indián néptörzs. FÜGGŐLEGES: 2. ÜJ intézményt hoznak létre. 3. Sir. 4. Apósát népiesen. 5. E tánc fontos kelléke. 6. Izmait a csontjához kötőt. 7. Azon a helyen — ékezetfölösleggel. 8. Növekszik. 10. P. R. 11. Ilyen árvíz Is van. 12. Leánytánc. 15. Ez is oxigén. 17. A kanásztáncból alakult ki. 19. Lök. 20. Geometria. 22. Darából főtt étel. 25. Kerek szám visszafelé. 29. Aki betűi keverve. 31. J. A. K. J. Megfejtésül beküldendő a vízszintes 9., 24. és a függőleges 5., 12., 17. Beküldési határidő 1967. február 17-én, péntek délig. A szükséges sorokat levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: »-Gyermek keresztrejtvény-«. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Stefan; Rossini; Edison ; Periódusos; Borodin. Szabó Magda Születésnap című könyvével jutalmazzuk a következő pajtásokat: Deres Andrea, Tóth Armand, Kaposvár; Csordás Erzsi, csurgó; Novák Gábor, Bala- tonmária. A könyveket postán küldjük el. Király Lajos:* HA, ÁM »... édes hazám, fogadj szívedbe, . hadd legyek hűséges fiad!« Szülőhazám, szeretlek én! Se csillogás, se fény nem hívhat eL Tiéd vagyok, te az enyém. Egyek vagyunk; testedből nőttem fel. Anyám vagy és a fiad én, sóhajod lesem és parancsodat, fáradt tested kezembe venném, simogatnám öreg, hős arcodat. Almodat őrzöm, megvédelek, s ha lennék a Nagy Mindenható, fegyvercsörömpölést soha nem hallanál. Békében élne sok gyermeked. — Szülőhazám, szeretlek! — Te jó anya, ki megőriz, ha elnyel a halál. HÓPELYHEK ÉNEKE Magasból jöttünk, pilleszámyakon libbenünk tova. Magasból jöttünk, hova nem térünk vissza soha. Felettünk a bolygók néma világa vibrál, rakéták robaja zúg és tova-tova szán. Magasból jöttünk, a földre szállunk, elgyengült csillogó szárnyunk. Házra, gyárra, fára, földre rátelepszünk megpihenve. Magasból jöttünk, és a holtunk rengő tócsák jelzik — Voltunk. * A szerző somogyi származású, Bélaváron laknak szülei, ö maga Budapesten él, főiskolai hallgató. Versírással már régóta foglalkozik. 1965-ben a Keszthelyi Helikon-ün népségeken aranyérmet nyert verspályázatával. — Miért ne lenne? Fogyni akarok. — Már lefogytál! Ez a fá- ramászás volt az utolsó próba. Mondhatom, remekül csináltad! Dagi mindkét mancsával meg akarta dörzsölni a szemét, és eleresztette a fa derekát. Totty! — lepottyant a fűbe, a nevető, ujjongó pajtások közé. — Nem hiszed, hogy lefogytál? — kiabálták lelkesen. — Hát gyere, nézd meg magad a víz tükrében, azután ülj fel a lengő deszkahintára! Dagi ámult. — Mitől fogytam le, pajtikák? — Attól, hogy legyőzted a lustaságodat! — felelte Mókus Panni. — Olyan szépen úsztál, kúsztál, hajladoztál, hogy öröm volt nézmi. Ha ilyen fürge, tettre kész kismackó maradsz, nem is lesz többé Dagi a neved! — Mézet is ehetek? —kérdezte boldogan a kismackó. — Amennyi beléd fér! E kkora örömet meg kelleti ünnepelni. Három napig állt az erdőn a mackóbál. Legszebben járta a lefogyott kismackó. Azután felült a lengő hintára és fogócskát játszott a többiekkel. Ügy futott, mint a nyíl, talán még most is kergetik, ha azóta utói nem érték ...
