Somogyi Néplap, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-05 / 31. szám

▼asáraap, 1967. február 5. SOMOGYI NÉPLAP Találkoztam yele... Igen, egészen véletlenül ta­lálkoztunk. r! .tévedtem egy intézetbe; a lépcsőn apró és nagyobbacska gyerekek futká- roztak, az ajtóban ügyeletes állt, s az irodába vezetett. Ott, az asztal sarkán rejtőzött az élmény. Nem kerestem, nem kutattam utána, csak úgy vé­letlenül rábukkantam. Száz­negyven papírlapon kusza so­rok, s mögöttük érző, értel­mes gyermekek vallomásai. Ezeken a papírszeleteken ta­lálkoztam legutóbb a haza- szeretettel ... És »-elraboltam«. Nem az ér­zéseket, nem a gyermeki val­lomásokat, csak a gondolatok töredékeit, mert értéknek tar­tottam őket. őszintéknek, egyszerűeknek, igazaknak. Egyetlen gyerek nevét sem tudom, csak annyit tudok ró­luk, hogy tizenegy, tizennégy évesek, sanyarú körülmények közül kerültek ide, állami gondozottak. Iskolások, neve­lőintézetiek, akiknek vélemé­nyük van. És ennyi pontosan elég. Néha naivitás, néha ta­lán túlzott pátosz érződik sza­vukból, de tudják, hogy mi a haza, dolgozni akarnak érte, s nem mindig az óriás tette­ket, a fennkölt gondolatokat, a hősiességet tartják hazafi- ságnak. Ez tetszik bennük. Legszívesebben csak idéz­nék most, s azt is kell ten­nem. Csak azért hagyom el az idézőjelet, mert gyakran ismétlődne. A gyerekek vallo­másait itt őrzöm a fiókom­ban ... — Azt tartom hazafinak, aki hű a hazájához. Becsü­letesen végzi a dolgát, és nem a másik ember verej- tékes munkájából akar meg­élni. Nem futamodik meg, ha hibájáért megbüntetik, és nem vizet prédikál és bort iszik. Nem nézi le a másikat, aki erőben, szelle­mileg vagy jellemileg gyen­ge, hanem segíti és támo­gatja, ez a. hazafi. Egy va­lamire rájöttem: nem min­den a fényűző Slétrhód, amit könnyen szerez meg az em­ber. Jobb úgy, ha megdol­gozni érte... És két papírszelettel odébb meghökkentő önvallomás: — Ügy érzem, mi nem vagyunk igaz hazafiak, nem vagyunk méltók erre a név­re. Mert egyetlen munkánk van, a tanulás, s ezt mi so­hasem akarjuk elvégezni. — En magyar állampol­gár vagyok, fia a hazának. Szeretek itt élni a közösség­ben. Az az igazi hazafi, aki hazáját tiszteli és becsüli, tisztességes úttörő, és min­denben segíti hazánkat. En nem vagyok elégedett, sze­rintem nem vagyok hazafi. De lehet, hogy még az le­szek* Becsületes úton aka­rok dolgozni... Tízszer, hússzor is elolvas­tam a következő sorokat, en­gem is buzdít, s minden fel­nőttet, aki komolyan veszi a gyermeki vallomást: — Hazafinak azokat tar­tom, akik nem hátráltatják a haza fejlődését, hanem munkájukkal, társaik segít ségével küzdenek a jobbért, a szebbért. Azokat akik so­hasem hagyják cserben ha­zájukat, keményen megdol­goznak mindenért, mintsem hogy másnak a kenyerén él­jenek. — Nem hazafi az, aki kép­mutató. Az igaz hazafi nem okolja a hazát azért, mert nem tud mindent egyszerre megadni neki. Én nem tud­nék elszakadni a hazámtól soha! Most így vélekedem róla, és szeretném, ha soha mást nem tudnék érezni... — Szívvel, lélekkel együ1' érezni a hazával, akkor is ha válságos helyzetbe kerül — ez a haza fiság. Igaz, én még nem sokat tettem a hazámért, de érzéseim és gondolataim akkor sem csalhatnak meg! — Küzdeni, és nem meg­riadni soha! De nem az a hős. aki csak szájjal mond­ja, buzdítja a népet és nem tesz semmit. Verseket ír és utána megriad, mint a nyúl... Én félig hazafi va­gyok, félig nem. Hogy miért nem, azt nem írom le... — Régen a hazafiak vé­rüket ontották a hazáért. Ma már nem kell ontani a vérünket. Ma már a dolgo­zó ember munkájával és bé - keszeretetével védi a hazá­ját. — Azt tartom hazafinak, aki tiszta szívből építi a szocializmust és nem hagy­ja itt az országot. — Soha nem az a hazafi, aki csak szövegel, hanem az, aki a hazaszeretetét tettek­kel bizonyítja. Az, aki a hazának él, a szocializmus építését munkájával segíti elő... És lapozgatok tovább a pa­pírlapok között. Ezek a gye­rekek nem akarnak meghalni a hazáért, ők élni akarnak érte. Sokan odaírták ugyan, hogy készek a halálra is, ha kell, de minden szavuk, min­den gondolattik — érthetően — az életé, s a halál sötét­sége csak a múlt ismeretében kísért __ — Én hazafinak tartom azt, aki a párt tagja, mert szívvel, lélekkel dolgozik embertársaiért... — En szeretnék olyan lenni, mint Lenin! Ő szeret­te és buzdította a szovjet népet. — Én nagyon szeretem az irodalmat és az éneket. Ez adott nekem buzdítást ha­zám megbecsülésére és sze- retetére. — Szeretem a hazát! Sze­retem a kis közösséget és szeretem a nagyot is. Sze­rintem csak az lehet hazafi, aki megbecsüli azt, amiért a munkások dolgoznak! Morzsák ezek, sokat mondó töredékek száznegyven gyer­mek vallomásából. De hadd idézzek még egyet, amelyben a naiv kedvesség mély gon­dolatokkal párosul: — El sem tudnám kép­zelni, hogy e békés Magyar- országon még egyszer ki­törjön a háború. De ha mégis megtörténne, ha tud­nék harcolni és bátrabb lennék a legbátrabb embe­reknél, akkor megvédeném szép hazámat. Nem hagy­nám el az országot, ennek megvan az oka! Itt szület­tem, a magyar föld ad ke­nyeret nekem, ezt a népet szeretem, mert tanít, ne­vel, mindent megad nekem. És ez a nép sokat harcolt a hazájáért, az egyenjogúsá­gért. Én és még sok társam meg tudnánk mutatni más embereknek, hogy milyen a magyar hazafi! Nem folytatom tovább, a találkozás örömét e néhány sor is kifejezi. Példaképek so­rakoznak kincset rejtő dosz- sziémiban, ahol a gyerekek sorait őrzöm; a történelem, az irodalom, a mindennapi élet hősei, akik tettükkel bűz-, iítanak a könyvek lapjairól De olyan embereket is meg­fejtek a papírlapok mögött. akiket nem tartunk hősöknek sohasem jellemezzük őket a hazafi fogalmával, ritkán em­lékezünk meg hazaszeretetük­ről, r>edig rászolgáltak. A Za- márdi Nevelőintézetben nincs cikk róluk a faliújságon, s a gyerekek sem emlegetik őket kusza soraikban. S most mégis arra gondo­lok az emlékezetes találkozás után: nagyon szerethetik a hazát azok, akik ilyen nemes gondolatok magvát ültetgetik, gondozzák nap mint nap a mindenre érzékenyen reagáló gyermekszívekbe... Jávori Béla Négy év a mérlegen Csöndes, kihalt a Balaton-part, alig látni egy-egy gépkocsit az országúton, s akiknek mégis erre visz az út­juk, inkább a fedett, meleg helyiségekben tartózkodnak szívesen. Ha ezt a szót halljuk: Fonyód, képzeletünkben nyüzsgő, színes kavalkád bukkan elő. A magyar tenger egyik legkedveltebb üdülőhelye okvetlenül a nyárral kö­tődik össze képzeletünkben, s arról nemegyszer megfeled­kezünk, hogy van egy fonyódi járás is, vannak a Bala­tontól távol eső községek is. örömeik és gondjaik azo­nosak: a munkás- vagy parasztember — távol a tópart­tól — éppúgy él. mint az ország bármely más vidékén. A fonyódi járásban is megélénkült a közélet az el­múlt hetekben, készülődnek mindenfelé a választásokra. A választott vezetők is készülődnek, hogy számot ad­janak a lakosságnak, mi minden történt az elmúlt négy év alatt. . Hivatali helyiségében kerestük meg dr. Bagó Gyulát, a járási tanács végrehajtó bizottságának elnökét, hogy Fonyód és a fonyódi járás négyéves fejlődéséről beszél­gessünk, mérlegre tegyük négy év munkáját, eredmé­nyeit. — Most, hogy számot kell adni választóinknak eddigi munkánkról, talán azzal kez­dem a beszélgetést, hogy elé­gedettek lehetünk. Négy év alatt a járás vezetői igen nagy erőfeszítéseket tettek a termelőszövetkezetek meg­erősítéséért, a vezetés meg­szilárdításáért. Szövetkeze­teink többségében megfelelő a szakvezetés, képesek a fel­adatok megoldására. Hogy né­hány adattal szemléltessem mindezt: az elvetett kenyér- gabona ötven százaléka nagy hozamú fajta. Huszonhárom termelőszövetkezetünk közül tizennyolcban kizárólag ilyen búzát vetnek. Az átlagtermé­sek is kedvezően alakultak, a burgonya kivételével leg­fontosabb növényeinknél ho­zamnövekedés volt. A gaz­dálkodási eredmények javu­lása magával hozta, hogy termelőszövetkezeti paraszt­ságunk helyzete is megválto­zott. Ma már a közösségért érzett aggódás hangját hall­juk, bármerre járunk, az emberek bíráló megjegyzé­seikkel nem lejáratni, hanem segíteni akarják a közös gaz­dálkodás ügyét. — Vagy nézzük az ipart: javult például az építőipari szolgáltatás. A két kátéesz évi nyolcmillióról tizenhat­millióra növelte kapacitását; munkába állt három tanácsi és termelőszövetkezeti saját- rezsis brigád, s például a balatonlelleiek negyvenkilenc munkással évi kilenc—tízmil­lió forintos kapacitással dol­goznak. Jórészt ezeknek a brigádoknak köszönhető, hogy az említett időszakban öt­venkét kilométer hosszúság­ban épült iárda, öt kilomé­ter szilárd burkolatú belte­rületi út, kilenc kilométer vízhálózat. De sorolhatnám tovább a községfejlesztés va­lóban kiemelkedő adatait, hi­szen az emberek tenni akará­sát dicséri a négy új óvoda, a három művelődési ház, a négv iskolai tanterem vagy például a buzsáki és az öreglaki törpe vízmű. Ügy gondolom, ehhez a témáihoz már csak egyetlen szám kí­vánkozik, mégpedig az, hogy a lakosság például tavaly csaknem hárommillió forint értékű társadalmi munkát végzett a járásban. KEZEK »7 gén tisztelt Gyógysze­rész Ür, kegyes elnézését kérem, hogy kissé elkésve köszönöm meg lekötelező, szíves sorait és a gyönyörű fényképeket... Mindkét kép gyönyörű és valóban művé­szi, megragadó a szobrász­művészeti alkotás, mely ma­gában rejti a lélek emel­kedettségét, a nemes szív szeretetét, rajongását az iránt, akit annyi tehetség­gel és nagyrabecsüléssel ábrázolt!... Dr. Vikár György.« (A levél 1966-ban íródott.) A levél címzettje csak té­vedésből lett gyógyszerész, kő­műves szakmával indult neki a világnak, hgta mögött hagy­va a cselédsorsot. Stadler Jó­zsef jelenleg a kadarkúti föld­művesszövetkezet dolgozója. Kezeit figyelem, miközben magáról beszél. Gondolatait cözben kezével is szinte meg- ormázza. Most anyag nélkül dolgozik a kéz, azaz önmagá­ból alakít formát. Félelmes is ez a kéz. Ele­ven, sokat tudó és gondolni se lehet, mire készülő. Szob­rászkéz. 1927-ben készítette el az első szobrot. Michelangelo há­lására. — Szegény gyerek voltam. Szüleim cselédként dolgoztak. Éreztem, hogy a könnyű bol­dogulás a vagyonban rejük. Mások előtt az az ember va­laki, aki vagyonos, gazdag. Tudtam, hogy nem a belső értékek a fontosak. Kőműves szakmát választot­tam az iskola után. Ott is­merkedtem meg az épületdí­szekkel, a kariatidákkal, és olvastam a képes folyóirato­kat, az újságokat is. Megmintázitam egy embert a faluban, aztán behívtam egy járókelőt az utcáról, s megkérdeztem tőle: ki ez? Ráismert a modellre. A háborúban talán még töb- f bet min ázott, az emberek hiúsága korlát­lan. A katona­tisztek leültek eié, és Stadler Józsefnek csak egy dolga volt, jó szobrot ké­szíteni róluk. — Aztán ha­zajöttem, min­denkiben van büszkeség, meg akartam mu­tatni magamat. Csinálok olyat, amit más nem tud. így sze­rettem meg a szobrászatot véglegesen. A legtöbb műve csak fényképként maradt meg Petőfi arcán új vonásokat fe­Onmagából is formát alakít a kéz. Tanulmányfej az egyik kadarkút! lakostól, dezek fők — Keveset törődött magá­val, másoknak élt csak. El­hanyagolta magát — mondja Stadler József. Majd Kodály lágy portréja kerül a kezembe. — Az egész életét áttanul­mányoztam. Lólekánilag is próbáltam aztán elemezni. Valamennyi műve portré. Az idézett levélben Vikár Bé­la arcmaisáról van szó. A Füttyös kisfiú, a Kendős lány lírai vallomás az emberről. Kár, hogy nem láthatom őket anyagban. Lakása mellett kis mosó­konyhaszerű műteremben dől gozik. Csak meleg időben tud­ja kihasználni azt is, nem le­het fűteni, a hidegben szét­fagynak az agyagformák. A félkész portrék máris szétre pedeztek a télben, hiába cso­magolta be őket celofánba, rongyba. Nemesebb anyagra nem is mer gondolni. — Hon­nan, s miből? — kérdezi tő­lem. A szobájában egy gipszke zet láttam. Csak egy kéz. A szobrász keze. Fiatal, könnyű vonalú. Ifjúkori önmaga. Horányi Barna — Mi a helyzet a Bala­ton-part fejlődésével, hi­szen enélkül mégsem tel­jes a kép a járásról? — Évről évre visszatérő gond, hogy rohamosan fejlő­dik a turistaforgalom. Ez szükségessé tette kempingek építését, s ezzel egyidejűleg a vadkempingezés megszün­tetését. Az igényeknek meg­felelően nagy gondot akozott és okoz - jelenleg is Fonyód fejlesztése, elsősorban a köz­pont kialakítása. Gondolok itt a Rianás-komplexum le­bontására. illetve újjáépíté­sére, mely — minden érde­kelt szerv segítségével — remélhetőleg hamarosan meg­valósul. Nem tartjuk kielégí­tőnek a Fonyódtól Balaton- berényig terjedő terület ke- '■eskedelmi és vendéglátó-el­látását. A nyári idényben ki­segítő pavilonokkal igyekez­tünk megoldást találni. de ez csak szükségmegoldásnak fogadható el. Most a földmű­vesszövetkezetekkel történt megállapodás alapján min­den reményünk megvan ar- "a. hogy — összefogva a községi tanácsokkal — eny­híteni tudunk ellátási gond­jainkon. A foglalkoztatottság — s ez ugyancsak' Balaton-parti gond — sem megoldott, kü­lönösen a háztartásban dol­gozó nők elhelyezése. Tár­gyaltunk a Háziipari Szövet­kezettel, hogy bedolgozó rendszerrel tegyék lehetővé például a demizsoníonást vagy akár gyermekruhák, kö­tények varrását. A termelő­szövetkezeti tagok téli foglal­koztatása érdekében szor­galmaztuk a nádvágást, illet­ve a jéghordást, Lengyeltóti­ban pedig a kaposvári Szíj­gyártó Ktsz hozott létre egy labdakészítő részleget negy­ven munkással. Itt említem meg,, hogy a nyáron sikerrel foglalkoztattuk a gimnázium négyszáznyolcvan diákját egy-egy üzemben. Ez a mód­szer jól bevált, s a jövőben is élünk a lehetőségekkel. — Személy szerint mi az, aminek a legjobban örül, elnök elvlárs a járás négy­éves fejlődésében? — Nehéz így válaszolni, hiszen a járás vezetői min­den kis fejlődésnek nagyon örülnek. Ha mégis megszorít ezzel a kérdéssel, akkor úgy gondolom, a kulturális mun­kát kell megemlítenem. Vég­rehajtottuk az iskolák körze­tesítését. Megkétszereződött a napközi otthonos csoportok száma. Űj óvoda épült Bala- tonmárián és Ordacsehiben. Az általános iskolákban a szakosítottan leadott órák száma ezerkilencszázhatvan- ban negyvenkét százalék volt, tavaly már hetven százalék. Ez a következetes káderpoli­tika eredménye is. Gimná­ziumunkban Fonyódon hat- százan tanulnak, a levelező tagozaton pedig évente mint­egy negyvenen végeznek. A kihelyezett mezőgazdasági és közgazdasági technikumban csaknem négyszázan tanul­jak. örülök azoknak a szép eredményeknek is melyeket 7. ismeretterjesztésben, az 'fiúság munkára való neve­tősében értünk el. Fejlődtek, gyarapodtak művészeti cso­portjaink is. — Mindezek az eredmé­nyek — úgy gondolom — nemcsak az állami szervek jó munkáját dicsérik. — Természetesen. A járás fejlődésében nagy részük van a községi pártszervezeteknek, hiszen a kommunisták min­denütt ott voltak, ahol szük­ség volt a munkájukra. Mind a községfejlesztési munkában, mind pedig a termelőszövet­kezetek erősítésében tevé­keny szerepet vállaltak, érez­hető volt irányító, ellenőrző tevékenységük. És nem utol­sósorban sokat köszönhetünk a járási párt-végreh^jtóbi- zottságnak, hiszen következe­tes és körültekintő munká­juk alapja volt eredmé- j'reinknek. A járási tanács vezetői nyu­godt lelkiismerettel adnak számot választóiknak az el­múlt néev évről rernAtve azt, hogy erőfeszítéseik "vümől- »se a továbbiakban "Tinién beérik. I’. G*.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents