Somogyi Néplap, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-23 / 46. szám

Csütörtök, 1961, február 23. 3 SOMOGY! NÉPLAP LEMOND A SUKARNO ELNÖKÖT Suhartóé minden hatalom Indonéziában Nyugati hírügynökségek a djakartai rádió hírére hivatkozva közlik, hogy Sukarno indonéz elnök el­nöki hatalmát Suharto tá­bornokra ruházta. Sukarno lemondó nyilatko­zatát a tájékoztatásügyi mi­niszter olvasta fel az egybe­gyűlt újságírók előtt. A veit elnök, aki több mint 21 évig állt az ország élén, végül is engedett a reá gyakorolt és egyre fokozódó nyomásnak, és — mint azt a nyilatkozat han­goztatja — felmérve a jelen­legi konfliktus lényegét, a nép, a nemzet és az állam ér­Ä KKP felhívása a A szerdai pekingi lapokban megjelent a Kínai Kommunis­ta Párt Központi Bizottságá­nak felhívása a parasztok­hoz, a falusi káderekhez és a hadsereghez. Ebben a párt központi bizott­sága felszólítja az emlí­tetteket, szüntessék meg a harcot és a "-kulturális forradalom-« idején kiéleződött ellentéteket, és minden erejüket fordítsák a tavaszi mezőgazdasági mun­kálatok elvégzésére. A felhívásban a központi bizottság kijelenti, hogy a vezetők »-abszolút többsége jó vagy elég jó funkcionárius«. dekében minden kormányha­talmat Suharto tábornokra ruházott A dokumentum aláírása megfosztotta Sukamót egyszer s mindenkorra minden hatal­mától. Névlegesen azonban Indonézia elnöke marad, mert ettól a tisztségétől — az al­kotmánynak megfelelően — csak az ideiglenes népi ta­nácskozó gyűlés foszthatja meg. Indonézia legfelsőbb po­litikai irányító szerve március 7-én ül össze. Sukarno gyakorlati lemon­dásával Suharto tábornok lett a 109 milliós indonéz nép ve­zére. (MTI) kínai parasztokhoz A parasztok engedelmes­kedjenek az ő vezetésük­nek, bocsássák meg korábban el­követett különböző hibáikat, ás támogassák őket. A 429, »KOMOLY« FIGYELMEZTETÉS Február 20-án amerikai re­pülőgépek 20 esetiben sértet­ték meg Kína légiterét. Egy amerikai gép kínai halászha­jókat is megtámadott, gép- fegyvertüzet zúdított rájuk. A provokáció elleni tiltakozásul Kína közzétette 429. komoly figyelmeztetését (MTI) Baloldali győzelem Keralában Az indiai választásokról ér­kezett jelentések szerint a ha­talmon levő Indiai Nemzeti Kongresszus Pártot, Indira Gandhi miniszterelnök párt­ját érzékeny veszteségek ér­ték, a baloldali és a szélső- jobboldali erők viszont meg­erősödtek. Kerala államban a 133 tagú helyi parlamentben a két kommunista párt választási egységre lépett, és az őket támogató baloldali erőkkel együtt jelentős sikereket ért el. Ötvenhat mandátum sor­sa még nem ismeretes. De máris nyilvánvaló, hogy a baloldal abszolút többséget kap. A kommunisták eddig 39 mandátumhoz jutottak, a ve­lük szövetséges szamjukta szocialisták, forradalmi szo­cialisták, keralai szocialisták, a muzulmán liga képviselői, a munkáspárt képviselői és a függetlenek 26 mandátumon osztoztak. A Nemzeti Kong­resszus Párt kénytelen volt hat mandátummal megeléged­ni. Üj-Delhiben, amely a köz­ponti kormány által irányított terület, a Dzsana Szangh párt tört előre. Delhi a központi parlamentbe hét képviselőt küld, legutóbb mind a hét a Nemzeti Kongresszus Párt tagja volt. A jelenlegi ered­mények arra mutatnak, hogy ebből a hétből hatot most va­lószínűleg a Dzsana Szangh párt szerez meg. (MTI) A Jamaikai Munkáspárt megőrizte hatalmát a választásokon A függetlenség kikiáltása óta első ízben tartott általá­nos választásokon a Jamaikai Munkáspárt megőrizte hatal­mát. A szavazók 33 munkás­párti és 20 nemzeti néppárti képviselőt juttattak a tör­vényhozás székhazába. A par­lamentben 53 képviselő fog­lalt helyet. Ezzel a párt újabb ötéves törvényhozási időszakra bizto­sította politikai vezető szere­pét az országban. (MTI) ÖT NAP ALATT tíz amerikai lőttek le a Egy hét telt el azóta, hogy a holdújévi szünet után az amerikaiak újrakezdték a VDK bombázását. A VDK 29 megyéje közül egy hót alatt tizenkét megyé­ben bombáztak ipari célpon­tokat, útvonalakat és lakott településeket. Bombatámadás ért hat me­repülőgépet VÜK fölött gyei székhelyet, köztük a már korábban is nagyon sokat szenvedett Phu Ly, Thanh Hoa és Nam Dinh városokat. Az amerikaiak mindenütt szervezett légvédelembe üt­köztek. A légelhárítás sikeres volt: csak a legutóbbi öt nap alatt tíz amerikai repülőgépet lőtt le. (MTI) Összeesküvést lepleztek le Bagdadban A MENA közép-keleti hír- ügynökség bagdadi jelentése szerint az maki fővárosban reakciós, imperialista összees­küvést lepleztek le, amelynek célja az iraki x-endszer meg­döntése volt. A hírügynökségi jelentés hi­telt érdemlő forrásokra hivat­kozva közli, hogy az összees­küvők, akiket Fejszal arábíai, Husszein jordániad király és az iraki olaj társaság _ támoga­tott, általános sztrájkot, pol­gári engedetlenségi mozgalmat készültek szervezni és az or­szág északi részében úgyne­vezett szabad kormányt akar­tak alakítani, (MTI) »A rakétának az Egyesült Államokat megelőzd oroszor­szági előállítása — írta ez­zel kapcsolatban a New York Herald Tribune — je­lentősen megváltoztatja a nemzetközi erőviszonyokat. Az első szovjet hidrogén- bombának 1953 augusztusá­ban történt robbantása óta Oroszország katonai téren még nem könyvelt el ilyen gigantikus sikert. Jelenleg semmiféle védelem sincs a hirogénbombát szállító glo­bális rakéták ellen*. Október hadserege .SZ ÖNÖK FEGYVERES ERŰI mes­teri taaasurCKMl, bátorságuk­kal, önfeláldozásukkal és ki­tartásukkal a régóta terve­zett német támadást egyhó­napos küzdelemben nemcsak megállították, hanem egy­szersmind ellentámadást in­dítottak, amelynek messze­menő következményei lesz­nek. Őszinte szerencsekívánatai- mat küldöm a szovjet hadse­regnek.* így gratulált Roosewelt egy­kori amerikai elnök a szovjet hadsereg győzelmedhez a II. világháborúban. Churchill, aki pedig főszer­vezője volt a forradalom győ­zelme után a szovjetelleni in­tervenciónak, a Nagy Honvé­dő Háború alatt így távirato­zott Sztálin főparancsnoknak: »Ha Ön elküldené nekem az új szovjet-orosz himnusz kot­táját, gondoskodni tudnék ar­ról, hogy a brit rádió minden alkalommal közvetítse, ami­kor fontos orosz győzelmek­ről ad hírt.* így írtak a kapitalista orszá­gok vezetői húsz évvel az után, hogy az Októberi Forradalom­ban az ellenük folyó harcban megszületett a világ első mun­kás—paraszt hadserege. MR 49 ÉVE annak, hogy a Pszkov és Narva mellett lezaj­lott elkereseredett ütközetben a Vörös Hadsereg 1918. február 23-án megadta az első tanulsá­gos leckét az agiresszoroknak, megszüntette a forradalmi Petrográdot fenyegető halálos veszélyt. A Vörös Hadsereg­nek ez a ragyogó győzelme lett a szovjet hadsereg napja. A szovjet fegyveres erők di­cső utat tettek meg e nap óta, és becsülettel teljesítették for­radalmi küldetésüket. A fiatal, de még nem elég erős Vörös Hadseregnek fennállása első napiétól kezdve harcolni kel­lett a szovjet köztársaság megvédelmezéséért, a szovjet­hatalom ellen felsorakozó in­tervenciósok és fehérgárdisták ellen. A szovjet nép és hadse­rege leküzdött minden aka­dályt, teljesen szétzúzta a kül­ső és belső ellenforradalom egyesült erőit, megvédelmezte óktóber vívmányait. Nemi kevésbé súlyos meg­próbáltatások jutottak neki osztályrészül a második világ­háborúban sem A Szovjet­unió, a szovjet hadsereg vál­lalta a fasizmus elleni harc tő terhét, mérhetetlen áldozato­kat hozva megmentette az szovjet hadsereg internaciona­lizmusáról. Azóta — a győzelem napja óta — több mint két évtized telt el. Még jóformán be sem hegedtek a sebek, a NATO- ban tömörült imperialista had­seregek újabb háborús fe­szültséget idéztek elő, sőt be­következett az a paradox helyzet, hogy a legyőzött sas bontogatva szárnyait, diktálni akar a győzteseknek. Ma azonban egészen mások a nem­zetközi viszonyok, mint hu­szonöt évvel ezelőtt A szo­cializmus a világ sorsának for­málásában meghatározó té­nyezővé vált, s a Szovjetunió — szövetségeseivel együtt — képes garantálni a békét Pedig a második világhábo­rú után — a hidegháború kel­lős közepén — a »győztes atom-villámháború« nyugati propagandistái jó ideig a szov­jet hadsereg technikai elmara­dottságáról és felszereléseinek hiányosságairól cikkeztek. Mígnem nekik is be kellett látniuk a valóságot, amelyet a londoni Times így fogalma­zott meg: »Az orosz hadsereg ma az egyetlen jelentős haderő a világon, amely teljesen új, háború utáni fegyverzetet halmozott fel, és e fegyve­rek igen képzett katonák ke­zében vannak, akik egyaránt képesek harcolni nukleáris vagy nem nukleáris háború­ban, kisebb vagy nagyobb szabásúban, éspedig bármifé­le terepen és időjárási viszo­nyok között*. IGAZAT ÍRT A LONDONI TfMES. va­lóban a szovjet fegyveres erők szervezetében és technikai eszközökkel, valamint új tí- rrusú fegyverekkel való föl­szerelésében a háború után ala-vető változások következ­tek be. Minden fegyvernemet a legmodernebb követelmé­nyeknek megfelelően szervez­tek át és szereltek föl. A szovjet szárazföldi had­erő korszerűség tekintetében első helyen áll a világon. A szovjet hadseregben ma mára régi értelemben vett gyalog­ság nem léteák. A csapatokat új automata fegyverekkel lát­ták el. Nem kevésbé figyelem­reméltó, hogy a szovjet hadse­reg a harekocsdfegyverzet te­rén is tovább növelte előnyét. A második világháború idején kifejlesztett páncélkocsikat az új harcászati és technikai követelményeknek megfelelő­en átkomstruálták. A tüzérség harcra alkalmas fegyverzettel szerelték föl. Ugyancsak ugrásszerűen emelkedett a szovjet légierő mennyiségi és minőségi szín­vonala; mind a stratégiai, mind pedig a harcászati légi­erőket a legmodernebb gépek­kel látták el. Felújították az első vonalbeli harci repülőgé­pet, a tengeri és rakétahor­dozó repülőgépek, főképpen a katonai szállító repülőgépek állományainak jelentős részét. A szovjet légierők fejlődésé­ről nyilatkozva jelentette ki James Stowell, az Egyesült Államok légierőinek táborno­ka: ».4 Szovjetuniónak olyan táv- bombázó géptípusa van. amelynek hatósugara olyan nagy, hogy leszállás és üzem­anyagfelvétel nélkül is meg­teheti az utat Amerikába és vissza. Ez a gép atom- és hidrogénb-ymba szállítására kiválóan alkalmas*. dozó hadihajókkal, továbbá a búvárnaszádok elleni védeke­zéshez tőképpen rakétahor­dozó tengeralattjárók elleni harchoz szükséges eszközök­kel. Többszörösére növelték az atom-tengeralattjárók tá­voli útjainak számát, ami mutatja a haditengerészetnek azt a képességét, hogy sike­resen meg tudnak oldani bár­mely harci feladatot az Észa­ki-sarktól a Déli-sarkig az óceáni térségekben. A szovjet haderő minden fegyverneme magfegyver-ekkel rendelkezik bombák, tüzérsé­gi gránátok, rakéták, torpe­dók formájában. A leghatal­masabb fegyver természete­sen az interkontinentális , és globális rakéta, amely — mint nyugati katonai kom­mentátorok megjegyezték ■— »szétzúzta a szovjet terület sugárhajtású bombázókkal való bekerítésének amerikai stratégiáját«. Az interkonti­nentális és globális rakéta- fegyver kétségkívül jelentős állomása a szovjet hadsereg fejlődésének. Még egy fél évszázada sincs, és az elmaradt feudális cári Oroszországból a világ egyik leghatalmasabb országa lett. Még egy fél évszázada sincs, és az akkori puskás, sokszor mezítlábas és ron ­gyos vöröskatonákból ma a világ legerősebb hadserege lett. Mi, magyarok különös büszkeséggel gondolunk Ok­tóber Hadseregére, hazánk felszabadítójára, a Varsói Szerződésben részt vevő part­nerünkre, fegyverbarátunkra. A történelem folyamán most először van eqy igaz ügvet védelmező, erős baráti fegy­vertársunk. Büszkék va­gyunk arra, hogy nb>an hadsereg szövetségesei. Vehe­tünk. amely mega1 okulása óta még nem szenvedett ve­resedet, s mindenütt oyö­ZP.f*/oT<»v» Uft'fcorl emberiséget a fasiszta veszély­től. A Nagy Honvédő Háború volt a legsúlyosabb minden háború közül, amelyet a szov­jet népnek a múltban viselnie kellett. Az igaz ügyért vívott fegyveres harc még jobban megszilárdította a szovjet emberek erkölcsi, politikai egységét, bizonyságot tett a tűzerejét ugyancsak meghat­ványozták mindenekelőtt a hátra siklás nélküli lövegékés a különböző típusú rakéta­fegyverek rendszeresítésével. A légvédelemnél a legtökéle­tesebb fokra fejlesztették az elektronikus tűzirányító eszkö­zöket. A szovjet légvédelmi erőket különleges légvédelmi rakétákkal, a legnagyobb se­bességű repülőgépek elleni Hasonló fejlődést ért el a háború óta a szovjet hadi­flotta is. A fő figyelmet a víz alatti hajók különféle faj­táinak építésére helyezték, s az amerikai elképzelésekkel szemben nem a monstrum, hanem a kisebb, mozgékony, ugyanakkor hatásos fegyve­rekkel fölszerelt hajóknak juttatnak nagyobb szerepet. Ellátták a flottát rakétahor­KÜLÚMŰS JELENTŐSÉGET KÖLCSÖ­NÖZ az idei ünnepnek az a tény, hogy ez évben ünnepel­tük a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfordu- 'óját. A jubileumi évben még "ényesebben ragyog annak a adseregnek a csillaga, amely léikül nem sikerült volna győzelemre vinni szá-milliók álmát, a forradalom ügyét. Gál Andrán

Next

/
Thumbnails
Contents