Somogyi Néplap, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-19 / 43. szám

f FÜRTÖS GUSZTÁV: A kályha A szobában áll a kályha, s szénre, fára száját tátja. Brr! — de nagy a hideg, adjatok már, hadd egyek! Apu. anyu, ezt megérti, jó tüzelőt adnak néki, hideg este, hideg reggel, s megköszöni jó meleggel. FEBRUÁR Február, február, a február mit csinál?. Mit január itt hagyott: őriz havat és fagyot; semmi újat ki nem gondol, ásitoz az unalomtól. — Erejéből csak ez fut3a, tavasz tervét, építését rábízza a márciusra. Hideg van Odakinn hideg van, idebenn meg meleg hosszú a fehér tél, az ember mit tehet? Kukoricát morzsol szundít jó nagyokat, tágult szemmel nézi a jégvirágokat. MARKUS FEBENCy * *, * + * 11 .'ffí?/W€Kei«4$ cÁ paraszt és az őrőszlán VOLT EGYSZER EGY PARASZTEMBER, aki egy napon kiment az erdőbe, hoyy cséphadarónakvaló fákat vi­gyen. Kikereste a megfelelő fácskákat, aztán vagdosta ki­felé egyiket a másik után. Ahogy kidőltek, otthagyta őket, és ment tovább. Mikor már elegendő fát ki­vágott, nekilátott, hogy össze­szedje őket. Ámde közben el­tévedt. Leült egy fenyőtuskó- ra, és keservesen sirdogált. Majd csoszogó, nehézkes lép­teket hallott. Fölemelte a fe­jét, hát egy oroszlán állt előt­te. Miért sírsz? — kérdezte az. — Hogyne sírnék, hiszen el­tévedtem az erdőben, és nem találok ki belőle. — No, akkor cseppet se bán­kódj. Ülj fel a hátamra, majd én kiviszlek az erdő széléig. A paraszt vonakodott. — Ülj már fel, ne tétovázz — mondta az oroszlán. Nem akarlak magadra hagyni. A paraszt csak húzódozott. Az oroszlán megint megszólalt. — Ülj már fel, és gyerünk. CSIHAJDA LETT NÉPMESE A paraszt nagy nehezen szót fogadott. Felült az orosz­lán hátára és elindultak. Kis idő múltán már helyben is voltak. Amikor a paraszt leká­szálódott, az oroszlán így szólt: — Vigyáz, nehogy eljárjon a szád! Senkinek egy szót sem arról, hogy kihoztalak az er­dőből! — Isten ments. Egy szót sem szólok senkinek — fogadkozoit a paraszt, aztán az oroszlán el­köszönt, és ment mindegyik az útjára. EGY NAPON a paraszt szomszédai sört készítettek, s őt is meghívták kóstolóra. Ad­dig iddogálták, hogy lassan becsíptek, és amint az már ilyenkor kapatos embereknél szokásos, megoldódott a nyel­vük, élményeiket kezdték me­sélni. A paraszt hallgatott egy darabig, aztán megszólalt. — Az mind semmi, ami ve­letek történt. De én, én orosz­lánon lovagoltam. A szomszé­dok természetesen hitetlenked­ve csóválták a fejüket. Erre ő töviről hegyire elmesélte az esetet. Néhány hét múlva a paraszt újra kiment az erdő melletti — Tüstént teremtsd ide őket! — mondta az oroszlán. — Megbüntetem mindkettőjü­ket. Végül is a paraszt meg­egyezett az oroszlánnal, hogy két teknőt tesz le az erdő- szélre. Az egyik árpával, a másik komlóval lesz tele. Ezután az oroszlán vissza­ment az erdőbe, a paraszt meg folytatta a munkáját. Este a paraszt pálinkát és erős barna sört hozott a városból. Egyiket beletöltötte az egyik teknöbe, a másikat a másikba, aztán a teknőket elhelyezte a megbe­szélt helyen. Kíváncsi volt, hogy mit kezd velük az orosz­lán, ezért felmászott egy ma­gas fenyőfára és onnan fi­gyelt. KIS IDŐ MÚLVA ELŐ­JÖTT AZ OROSZLÁN. Egyenesen a teknőkhöz ment, és közben így beszélt magá­ban: »Milyen jó, hogy nem bántottam azt az embert. Tényleg nem hibás.« Aztán ki­tátotta a száját, bömbölt egyet-kettőt, megízlelte az »ár­pát«, megkóstolta a »komlót«. Hol az egyik, hol a másik tek— nőbe nyalt bele. KÖLTŐK A TÉLRŐL VÍZSZINTES: 1. Babits Mihály versének cí­me. 8. Gyermekköszönés. 10. Anyagi csőd. 12. Vajat teszi rá. 13. Gyilkolt. 15. Kergetné a labdát. 17. Tóth Árpád verse, 20. Aszlányi Károly. 21. A kavics. 22. T S. 23. A ' máj váladéka. 24. Üti. 25. Allatlakások. 27. Kárára van. 28. A Zúg-zeng a Jégclmbalom c. vers kö tője. 29. A cselekvés kiváltója. 31, G. E. 32. Piszéjükre 34. Régi. 35. Ürm érték. f FÜGGŐLEGES: 1. Fontos étel gyermekeknek. 2. Létezik. 3. Házikó. 4. Megérkezik erre a helyre. 5. Ekezetfölösleggel szovjet fo­lyó. 6. Pityergésedre, névelöveL 7. Igavonó állat. 8. Petőfi Sándor költeményé­nek címe. 9. Forgatták-e a földet. 11. Állati hulla. 14. Csavarod. 16. Régen szólították Így a ran­gosokat. 17. József Attila egyik téli ver­sének címe. 18. Hámszövetet 19. ösvény. 23. Bead közepe! 26. Rés. 28. A. R. 30. Juttatásban részesül. 32. Ö oroszul. 33. Ferenc kicsinyítő képzője. * * * Megfejtésül beküldendő a víz­szintes l., 17., 28. és a függőleges 8., 17., A szükséges sorokat le­velezőlapon küldjétek be, s írjá­tok rá: »Gyermek keresztrejt­vény.« Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Llppentős; Kanász; Seprű; Karikázó; Verbunk. Arany János Toldi című köny­vével jutalmazzuk a következő pajtásokat Godina Zsuzsa, Kiss Sándor, Kaposvár, Ormay Éva, Bárdibükk; Cserti József, Csoko- nyavisonta. A könyveket postán küldjük el. öt évvel ezelőtt halt meg a költő, író, újságíró, aki Csihajda című el­beszélő költeményé­vel a magyar ta­nácshatalom kato­náinak és az inter­nacionalistáknak ál­lított emléket. Rejt­vényünk függőleges 15., vízszintes 1., 58., és függőleges 5. szá­mú soraiban a köl­teményből idézünk. VÍZSZINTES: 1. A függőleges 15. folytatása. 13. A fil­mekben Pan társa volt, 14. Szemétben válogat, keres. 16. Gyorsan szalad-e? 18. A Csihajda írója ve­zetéknevének kezdő­betűje és kereszt­neve. 19. Súlyrövidí­tés. 20. Juttat. 22. Találja. 24 Spanyol, portugál folyó. 23. Sziget — Távol-Ke­leten. 26. J. A. A. 28. Szóösszetételek­ben valóságos, tár­gyi (pl. iskola). 29. Költemény. 30. Cso­mót kibontok (+*). 33. Nem hasznos (+’). 34. A benne levő összes anya­gok vegyi energiá­jából villamos ener­giát szolgáltató elem. 55. Két néve*< 37. Rövid és hosszú jel a Morseban. 38 Német — jég. fagy­lalt. 39 Egy! 1: szü­lőnk. 41. Földközi- tengeri nagy testű ízletes húsú hal. 42 Indíték. 44. Amiből a virág »összeáll« frf’). 46. U. C. 48. Elmondott mással­hangzó. 49. pakol, helyrerak. 53. Zsar­gon köszönés. 55. T. S. Ö. 56. Német — gólya. 58. A víz­szintes l. folytatása. 61. Települte Spa­nyolország déli ré­szén. 62. Idegen fér­finév. 63. É. A. M. 65. Görög — levegő. 66. Fájdalmas Ideg­betegség. 67. Zöld gyümölcsöt »napoz- tat«. 69. A. M. C. 70. Háziállat (—’). 71. Majd eldől, meglát­juk. 73. Latin elöljá­ró: -tói, -tőL FÜGGŐLEGES: 2. Régi római pénz 3. D. T. F. 4. Idegen férfinév. 5 Az Idézet befejező része. 6. Az arany vegyjele. 7. L. U. M. 8. Német — de, hanem 9. Település a Kazah SZSZK-ban. 10. Három hangszer­re írt zenemű. 11. Nyaktakaró. 12. S. L. 15. Az idézet kez­dete. 17. Idegen női név 19. Szőlőkitá­masztó tok. 21. Éneke. 23. Szamár­hangok. 25. Az asz­talt étkez.éshez elő­készíti. 27. . . .rshof, Berlin egyik város­része 29. Vas me­gyei község. 31. Ki­sebb, mint az isko­lás (gyereknyelven). 32. Sajnált (n = ml. 35. Nevel ős — lovas evenlabdalá- ték. 36. Német -on. -en. 39 Ez Is lehet mértékegység. 40. Gyorsfőző edény. 4? Kiváló sportoló­nőnk (Olga). 45. Görög 1 betű-e? 47. Piperemárka. 50. Helyiségen kívül van (két szó). 51. Mint a függ. 2. 52. Város, amely a gö­rög harcosokat rej­tő falóról híres. 54. »A« fénnyüző életet élő személyre mond­ják. 57. Kisváros Milánó közelében. 59. Női név. 60. Lel. 63. Indoka. 64. Zsargon — munka. 67. Humor. 68. Te­lepülés az Ohridi-tó partján. 71. Kimon­dott mássalhangzó. 72. Kicsinyítő kép­ző. M. J. * • * Beküldendő: az Idézet, a függőleges 15., a vízszintes 1., 58., függőleges 5., valamint a vízszin­tes 18. számú sorok megfejtése. Beküldési határ­idő 1967. február 24- én, péntek délig. Kérjük olvasóinkat, hogy a szükséges sorokat levelezőla­pon küldjék be, s írják rá: »Felnőtt keresztrej tvény.« Múlt heti rejtvé­nyünk helyes meg­fejtése: Rabtársa­im, fölsebzett uj- jaimmal a szabad­ság hírét kopogta­tom. Hawthorne A skarlát betű című könvvét nyerték: Szerdal ácz István- né, Pepó Gviirev, Kaposvár: Laskai Ilona, Somogyzsit- fa: Cser István, Za- márdi. A könyveket pos­tán küldjük eL földjére árpát aratni. Hát egy­szerre csak mintha a földből nőtt volna ki, előtte termett az oroszlán. Bezzeg a paraszt reszketett minden tagjában, hiszen megszegte a szavát. — Miért fecsegtél? Nem megállapodtunk? — vonta fe­lelősségre az oroszlán. — Nem én adtam tovább. Az árpa és a komló a hibásak. Mikor kihoztál az erdőből, az árpa mind suttogott, a komló meg felfutott a fára. Jó ég tudja, kiknek mesélték el. Miután az oroszlán a »kom­lóból« is meg az »árpából« is alaposan belakott, dülöngélni kezdett, majd eldőlt és fekve is maradt. * A paraszt, hogy meggyőződ­jön, elaludt-e, nagyot kiáltott. Az oroszlán nem mozdult. Ez­után lemászott a fáról, oda­ment az állathoz és szólongcu- ta: — Hallod, barátom! Te oroszlán! Állj fel! Az oroszlán aludt tovább. A sörényénél fogva húzta, cibál­ta. Hiába. Az oroszlán nem ébredt föl. Na várj csak, gondolta a pa­raszt. Fogsz te csodálkozni. Reggel odahaza a gyerekek ha­ját vágta le, és szerencséjére az olló a zsebében maradt. Előhúzta az ollót, és lenyírta az oroszlán szőrét egészen a nyakáig, aztán a szőrt egy kendőbe kötve visszamászott a fára, leste mi törénik. CSAK VÁRT, VÁRT, az idő meg közben há­láéit. Egyszerre az orosz­lán megmozdult. Felállt ét borzalmasakat bömbölt. A tek- nőhöz ellenben nem nyúlt. Aztán észrevette. hogy meg van nyírva. No lám — mond­ta —, még szerencse, hogy az árpa és a komló nem a feje­met vágták le, mert most ha­lott lennék. Óvatosan körülné­zett, nem látják-e az emberek, és visszakocogott az erdőbe. Azóta rövid minden orosz­lánnak a szőre. Fordította: Amdrásfy András NEVELÉSRŐL — SZÜLŐKNEK A NAGYMAMA NEVELT3E A nagy hóesés után egyik délután ma­gam is kimentem ar­ra a helyre, ahol a fiam szánkózni szokott. Tulajdon­képpen úgy kellett volna el­kísérnem a gyereket, de nem engedett magávaL A többiek azt hiszik — ma­gyarázta —, bogy egyedül nem merek kimenni. Maradj csak itthon. Legfeljebb sö­tétedéskor majd eljössz elém. Azt mondják, hogy a gye­rek — ha meglátja az apját ilyenkor — még merészeb­ben robog le szánkójával a domboldalon, mert meg akarja mutatni, hogy mi­lyen bátor. A fiam is így tett. Amikor észrevett, ép­pen fent volt a dombtetőn, szinte alig láttam a lassan leszálló alkonyati ködben. S amikor hasra fekve a szán­kón lefelé robogott, ponto­san az egyik kerítés felé, bennem is meghűlt egy pil­lanatra ta vér. Mi lesz, ha nem tud lefékezni? Tíz perc múlva azonban már megszoktam a »veszély« lát­ványát, s örültem, hogy a gyerek nemcsak merész, de biztosan uralkodik járműve fölött is. Igen, az életben az óvatosság mellett mindig kell bátor vállalkozási és el­szánt cselekvési kedv! A domb alján egy hét­éves kisfiút a nagy­mamája szánkózta- tott. A kis öregasszony feke­te, prémgalléros kabátot vi­selt, s az unokája olyan vas­tagon volt felöltöztetve, hogy szinte mackónak látszatta A nagymama a gyermeket nem engedte föl egyedül még a lejtő feléig sem, inkább ma­ga húzogatta, vagy ha el is engedte egyedül, már tízmé- temyire visszaparancsolta örökös aggodalmaival: — Vigyázz, ne menj to­vább! Ne oda menj, otít el­ütnek a többiek! A gödörbe ne hajts bele, mert fel­buksz! Ne húzid le a kesz­tyűt, mert megfázol! Az örökös ne! ne! ne! úgy hathatott a kisfiúra, mint valami fájdalmas ütéssoro- zafc. Már messziről kitért a ródlik útjából. Ha véletlenül elkapta az egyik a szánkója végét s megperdítette, a nagymama rémült kiáltását lehetett hallani. A látvány nagyon elgon­dolkoztatott. Senki sem von­ja kétségbe, hogy a nagy­mama szereti az unokáját. De vajon a szeretet helyes mértéke és módja-e az, ha a ránk bízott gyermeket mindentől megkíméljük, »vattában«, lombikban tart­juk, este azzal a nyugodt tudattal adjuk át a szülők­nek. hogy: »íme, a gyermek épségben van. nem történt vele semmi baj. mert meg­kíméltük mirden o'van cse­lekvéstől, ami bármilyen m e gór ób áltat ást hozott vol­na rí!« I smerjük jól a mai családi élet meg­szokott rendiét: a szülők elmennek dolgozni, a gyermek a nagymamára ma­rad. A nagymama szereti a gyermeket, örömet is ahar neki szerezni, ám állandóan rettegésben vap, nehogy baj érje a gyermeket, amíg vele van, aztán megkíméli az életnek minden olyan apró kis eseményétől, élményétől, amelyet pedig meg kell íz­lelnie, meg kell próbálnia a gyermeknek, hiszen a cse­lekvő élet nem más, mint új helyzetekhez való alkal­mazkodás. Az embernek föl kell találnia magát váratlan helyzetekben is. S ez min­dig bizonyos kockázattal jár. A nagymama tehát min­den jólelkűsége és szeretete mellett nem neveli, hanem megőrzi a gyermeket. Leg­fontosabb célja, hogy épség­ben adja át este a szülőknek. Ez az épség azonban pusz­tán testi épség. A gyermek lelki szükségletei, mozgé­konyságának, cselekvőkészsé­gének, tapasztalatszerzési vá­gyának természetes igényei kielégületlenek maradnak, mert nem tehet semmit ön­állóan, nem kísérletezhet, nem alkalmazkodhat meg­szerzett tapasztalatai alanián a hirtelen támadt változá­sokhoz. nem ismerheti meg az életet, a munka, a tevé­kenység örömét, a társakkal való játék, a közös cselek­vés és siker élményét és varázsát. Persze mindebben a sző-, lök is hibásak. Mindenek­előtt abban, hogy m^g ürf- nennanon. szabad idejükben is rábízzák a n—»mamára a gyermeket, pb pl zott, hogy magukkal vinnék sétálni, korcsolyázni, látszani ás vá­sárolni. Hadd látsszon, snor- toljon, vásároljon a maga természetes kedve és módja szerint. Tudnia kell a szü­lőnek, hogy a nagymama már öreg, a modern élet gyors lüktetése idegesíti, bátorsága megkopott, mozgékonysága már a múlté, s valahogy úgy képzeli el, hogy a mo­dem élet nemcsak tőié ide­gen, de a gyermeknek is káros. S ezt a cselekvési el­lenszenvet, ezt a nevelési bátortalanságot föl kell ol­dania a szülőknek a nagy­mamában. Meg kell határol­niuk azokat a feladatokat, amelyeket a gyermeknek — a nagymama felüeyelete mellett — magának kell el­végeznie. Kisebb-nagyobb vásárlásokat, a szomszédok­nak és ismerősöknek kü­lönféle üzeneteket, kis for­galmú utcákon egy kis üdítő kerékpározást, játszótereken önálló vagy társakkal közö­sen végzett játékot nyugodtan megengedhetjük a gyermek­nek. S ha majd a szülő hozzájárul ezekhez a gyerme­ki tevékenységekhez, s ha a gyermek valóban pontosan teljesíti azt, amit megenged­tek neki, és szertelenségek, túlzások nélkül teljesíti a megbízatásit, álékor a nagy­mama is belátja, hogy többet kell megengednie a gyermek­nek, többet rá is lehet bízni, mert kellő ügyességet szer­zett, tapasztalattal mérlegel, és szüikség esetén óvatosan változtat Is a körülménye­ken, »alkalmazkodik« a vi­lághoz, gondolkodik és mérle­gel. A családi nevelésnek ez a belső összhangja, a szülőik és nagyszü­lők azonos felfogása és gya­korlata a szoktatásban jelen­tősen fejleszti maid a gyer­mek önállóságát és életreva­lóságát! Tari János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents