Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-15 / 13. szám
r A z állomás elárusító pavilonja előtt rövid ideig tűnődött, hány forintért vásároljon csokit unokájának, a négyéves Adrikénak. Túlságosan olcsóval sem akart beállítani mérnök fiához, különösen most, hogy nagy kéréssel keresi föl, de azért tíz forintot is sajnált adni egy szelet édességért Így aztán végül öt forintért vett egy Tibit. Zsebre tette, és nem sietve, inkább ráérős lépésekkel indult a városba, fia lakása felé. Hetek óta készülődik az útra. De ha.a felesége nem noszogatja szinte minden reggel és este, most sem indul eL Asszonyának jutott eszébe, hogy fiát fölkeresse, és segítséget kérjen tőle a házépítéshez. Hiába ellenkezett, hogy bizonyára megvan nekik is a miaguk kiadása — bár jól keresnek mindketten, és csalt egy gyerekre van gondjuk —, felesége nem hagyta nyugton. Miért ? Nem tudnak segíteni a szülei- • ken? Azért Vesződtünk vele, taníttattuk, a legnehezebb időkben gimnáziumba járattuk, szinte a szánktól vonva meg a falatot, aztán az egyetem tetemes költségei, és még a bútorvásárláshoz is adtunk húszezer forintot! Hát most, hogy bajban vagyunk, és tehetik, torlesszenek valamit! Hiszen nem is véglegesen, kérjük, csupán kölcsön, a tavaszig. Sőt, Jelentős hányadát már a zárszámadáskor vissza tudjuk adni. Nem tudott szólni az as»szony érvei ellen, mind igazak voltak. És a házzal sem lehet várni. Igaz, jövőre tervezték újjáépítését, addigra összejött volna talán a rá való, de a félig tégla/-, de inkább vályogépület összedőlés- Sel fenyeget Félő, hogy nem éri meg a tavaszt. Jó lenne minél előbb tető alá húzni, és legalább egy helyiséget lakhatóvá tenni benne. Téglát már vettek bontásból, a faanyag egy része használhatónak mutatkozik — bár ezt majd csak a bontáskor tudják meg igazán —, így talán a kölcsönnel sikerülne januárban felhúznia Nem egészen negyvenezer forintjuk van együtt Három éve gyűjtögetnek rá, úgy szá- mltgatják, hogy talán hatvané hetven elég lenne egyelőre. A többit majd apránként évről évre ráérnek befejezni. Legalább húszezret szeretne tehát kérni a fiától. De ha a kérésre gondol, nyelvbénító szorongás fogja el, és legszívesebben vissza is fordulna. Sosem szeretett kérni, még kölcsönt sem vagy bármilyen szívességet igyekezett is anélkül élni. Inkább szerényen, de a sajátjából boldogulni. Vajon hogyan fogadja a fia? Meg a menye... Rendes emberek, jól élnek, évente egyszer-kétszer hazalátogatnak, karácsonyra, húsvétra képeslapot írnak, ha "utazgatnak vagy nyaralnak valahol, sosem feledkeznek meg az üdvözletről. Aztán az anyagiakkal hogyan állnak?... Nem is a fia mondta, valahogy ilyesmiről nem esett szó köztük, hanem a keze alatt dolgozó falubeli fiú, hogy gépkocsira gyújt. Már meg is tanult vezetni. Ügy hallotta azonban, hogy csak a tavaszra lesz együtt a szükséges ösz- szeg, akkor szeretne vásárolni. Ezek szerint tehát van némi megtakarított pénze. Igazán adhat a tavaszig, mindegy, hogy a takarékban van, vagy a szülei használják. Biztosan megérti, derék gyerek volt, tisztességtudó, szülőszerető. Az üzemben is kedvelik, öröm hallani, hogyan beszélnek róla — szokta mondogatni a falubeli gyerek. A levelet legkésőbb tegnapelőtt meg kellett kapniuk. Egy kicsit tartott tőle. hogy valami elfoglaltságot, vendégséget, ilyesmit zavar meg a látogatása, esetleg kirándulni készültek, igazán nem szeretne alkalmatlankodni. Ritkán járt náluk, a hat év alatt, mióta egybekeltek, és ezt a lakást megkapták, mindössze A KOI háromszor. És mindig csupán egy-egy napra: reggel jött, délután utazott vissza. De sohasem csöngetett be üres kézzel: kopasztott kacsát, csirkét, jó néhány tojást mindig csomagolt a felesége. Most is dagad a kopott aktatáska — a gyereké volt még gimnazista korában — a két kacsától, meg húsz tojást is hoz egy külön dobozban. R övidet csönget, nem akar nagy zajt csapni érkezésével. Sietős léptek, fordul a kulcs. Menye kék melegítőben tárja ki előtte az ajtót Láthatóan megörül érkezésének, készséggel veszi ki kezéből csomagját — Kezét csókolom, papai Meg tetszett érkezni? Ügy megörültünk a hímek, hiszen olyan régen járt már nálunk. Tessék csak, ide a kar lapját a kabátot is le lehet vetni, meleg a lakás. Tessék bemenni a szobába, mindjárt készítek egy kis harapnivalót Az öregnek nem tetszett soha a »kezétcsókolom«, amolyan nyafka városi szokásnak tartotta, trrakhoi illőnek. Még a nők között valahogy elnézte, de sohasem hallotta szívesen, hogy egy felnőtt asz- szony neki így köszönjön. Mégsem szólt érte, nehogy megsértse a menyét. — Az aktatáskából majd szedd ki azt a kis húst. Anyátok küldte, ma reggel vágta len — Jaj, igazán minek pazarolják, hiszen itt Is lehet kapni. Persze, az nem olyan. Nahát, milyen finom lesz! Hogyan fog örülni Béla! Mindjárt hazaérkezik ám, csak reggel beugrott egy-két órára az üzembe. Valami újításon dolgoznak, és véletlenül csak most. vasárnap reggel érnek rá valamennyien. De már itt is van] Alacsony, apjához hasonlóan amolyan egy tömbből faragott, keménykötésű fiatalember lép be. Az öreg kedvtelve nézi. milyen elegáns: szürke ruha, fehér Ing, nyakkendő. Orkánját hanyagul egy szinte újnak látszó világos- szék hátára dobja. ON A fiatalasszony szendvicseket tesz az asztalra. Kettébe vágott zsemlék vajjal, szalámival, sajtdarabkákkal díszítve. Gyorsan megterít, papír- szalvétát is rak a férfiak elé. Aztán négy üveg, párás oldalú sörrel tér vissza, látszik, hogy most vette ki a hűtőszekrényből. — Tessék, papa, bizonyára megszomjazott az úton! Puhán csordul a sör, hirtelen emelkedik a habja. — Egyébként írni akartunk ebben a kölcsönügyben, de aztán megkaptuk a levelét az érkezésről. Anyánk hogy van? Köszönöm a kérdésedet Tudod, a lába... De egyébként megvan. Csókoltat mindnyájatokat — Köszönöm. A rokonság? Ismerősök? — Nincs semmi baj köztük. Pillanatnyi csend ékelődik közéjük. Halk autóduruzsolás hallatszik az utca felől, aztán gyermekek zsivaja szűrődik be a félig leeresztett redőny rései között — Szóval, kocsit veszet Aztán nem félsz? Annyi balesetről hallani mostanában. — Ugyan, apám! Ha ezt tekintenénk, az utcára sem mernénk kilépni még gyalogosan sem. A mai modem élethez szervesen hozzátartozik a kocsi. Hogy kimozduljon, világot lásson az ember. Jó, persze, maguk más világban, más körülmények között nőttek fel, ugye, de azóta nagyot változott minden. No, egészségére! A zárszámadás milyennek ígérkezik? Meglesz a munkaegység betervezett értéke? Akadoava folyt a társalgás a két férfi között Aztán nemsokára asztalhoz hívta őket az asszony. Csontlevest, rántott szeletet készített Amikor az ebédet befejezték, az öreg felállt, megköszönte a szíves vendéglátást, és készülődni kezdett. Hiába marasztalták, hogy ráér a későbbi vonattal is hazamenni, a jószágokra hivatkozott meg hogy nem szeret későn lefeküdni, holnap is korán kel, mint minden reggel. Fogta az üres aktatáskáját, illendően elbúcsúzott, és az állomásra indult Fia vele ment Apja szabadkozott ugyan, hogy maradjon csak, ne fárassza magát, de nem hallgatott rá, ki kísérte az állomásra, sőt a jegyét is megváltotta. Az árát sem akarta elfogadni, de apja nem tágított: szigorúan kezébe nyomta az előre kiszámított összeget Sokan tolongtak az állomáson. Vonatok érkeztek, indultak gyors egymásutánban, ontották és szívták magukba az utasokat — Alighanem jön az enyém Is — hit az apa a vágányok kusza szövevénye félé. —- Isten áldjon meg; fiam! — Minden jót, apóm, kellemes utazást! Anyámat csókoj- tatom, minden rokonomnak, ismerősnek üdvözletemet küldöm. Megáll, da látszik rajta, hogy még mondani akar valamit A mozdony lihegő teste már feltűnik, apja Is mozdulna, amikor végül megszólal: — Akkor a kölcsönt... a húszezret... Aztán ha a tavasszal építkezni akarnak, visszaadjuk. — Persze.;. Jól van .fi — Vasárnap lemegyek érte. Előre is köszönöm, majd megtalálom a módját, hogy megháláljam. Még egyszer, csókolom anyámat, jó utat, igyekezzen ülőhelyet kapni! Az utolsó szavakat már nem hallotta az apja. Fekete kalapjával, zömök alakjával beleveszett a felszállók tülekedő forgatagába. Somogyi Károly Szirmay Endre: NÉGYSOROSOK »SZAKA Nanmesszfnfi !égg*a>0 a «h felen o Mt a szél a nádon búsan citeráz; akár töprengek, akár fütyörészera, nem tudom, hogy ma este merre járva — Csókolom! Na, apáim, ld mert mozdulni a falujából? Hogy a csudába? Nem fél, hogy megáll az élet otthon, míg távol van? Na de Igazán örülünk, hogy egy kis hírt hallunk hazulrőL Tessék, gyújtson rá. Szivecském, egy kis harapnivalót készíts a par fiának! Kemény kézfogással üdvözölték egymást Csókolózm nem szerettek, már amikor / tizennégy éves korában elbúcsúzott a gyerek hazulról, akkor is csak erősen és hosz- szan megszorították egymás DlVtXf CS TI1AQ SzOrkö szárnyak robognak lomba az örvény torkára mocskos lé tolul; minden hívó fény szikrázó virága a felbuggyanó vörös iszapba huU. ÜRES ÜT Lehull a levél as engedelmes fákról^ emlékké fonnyad az aranyhajú nyárs a messze kígyózó, deres mezei ú* a hajnali ködben vajon kire várt MERTEK Annyit sem ém már, mint I U a Irrttti— vagy a homokból kifordult gyökér; az elmúlás ködöt szitáló ezüstje félelmedtől a felejtésig ér. TÁRSBÉRLET kezét. — A kislány? — Egy barátunknál vám Pécsett, egy hét múlva hozzák haza. Már nekünk is nagyon hiányzik. — Pedig szerettem volna látni. Egy kis édességet is hoztam neki. — Ej, papa, minek pazarolja a pénzét? Vagy olyan sok van? Mert akkor adhatna nekünk is belőle. Tréfán kívül. Na, csak kölcsönbe gondoltuk, a tavaszig. Harmicezer hiányzik még. Tízet adna egyik barátom, így ha húsziat tudnának kölcsönözni... Tetszik tudni, kocsira gyűjtünk, és most nagyszerű alkalmi vétel kínálkozik. Hatvanért. Harminc már együtt van. A tavasszal megadnám, április végéig minden bizonnyal. A jogosítványt egyébként már megszereztem, és most úgy vagyok, mint hajdan a parasztember, ha eladta a lovát, és még nem vett helyette másikat. Tudok vezetni, de nincs • mit! Pedig ha lenne, magukat is el tudnám vinni gyógyfürdőbe, ide-oda, meg meg gyakrabban haza is látogathatnánk, mert így elég körülményes aa mazás» díszesebb síremlékeket persze még életükben elkészíttetik a megrendelők, illetve a leendő lakók, és ez érthető: látni akarják saját két szemükkel, ha már annyi sok pénzt kifizetnek érte. Így nem lepődött meg Barna Imre építőmester, amikor B. Nagy István és Szőke András beállítottak hozzá, ök ketten, annak ellenére, hogy tőszomszédok, csuda jó barátságban élnek. Ezért határoztak úgy: éltük végeztével is együtt pihennek majd. Menjenek át a kocsmába megbeszélni a részleteket. — Lőre ez! — köpte ki B. Nagy István a kocsmai bort. — Az enyém mellett jobban menne a megbeszélés. — Meghívta a komáját és a mestert, kóstolják az övét. — Ihatnánk inkább az enyémet — jegyezte meg Szőke András. — Azt is megkóstoljuk — előzte meg a vitát a kőműves. Ahogy befordultak B. Nagy István portájára, megjelent a szomszédban Szőke András asszonya. — Aztán szép is legyen, tartós is legyen — vetette oda a kőművesnek, majd az urára pirított: miért nem a saját portájára hívta a vendégeket? — Jövünk mindjárt — nyugtatta meg az ember, és bementek a másik házba. Ott annak rendje és módja szerint megállapították: B. Nagy bora az idén is kiváló. Nem sokat beszéltek a kis kőművesmunkáról: különb legyen, mint a többi, ez a lényeg. Mire azonban idáig értek, annyiszor néztek a pohár fenekére, hogy megfeledkeztek az ígéretről. S zőke András bora kósto- latlan maradt. Egy napra rá, hogy a kőműves befejezte a munkát, a két asszony iszonyúan összeveszett. Embereik, bár delelőjén járt a nap,, ott hortyogtak a házukban, mert kimentek a temetőbe megnézni a munkát, s B. Nagy István magával vitt egy demizsont ismét csak a sajátjából. B. Nagy Istvánná ezt nem hagyta szó nélkül, még kevésbé Szőke And- rásné, merthogy öt különben is szurkolta a regi sérelem. i Jankóvich Ferenc: TÜKÖRBE NÉZŐ Alig bocsátva egypár bugyborékol, alszik a lapos rétség, ege fáradt. Kezdi a rozsda megkapni a fákat: színeket érlel, esti prücsköt ríkat. Tükörben látom magam s a világot.. Engem is megkapott az őszi rozsda: hajam fehérre, arcomat pirosra, kedvem búbánatosra festi bágyadt titkos ecsettel kotorászva mélyen, más arcképekbe önti át személyem: parázs tüzemmel melegítve mást — Jobb is nekem, magam ha másban élem: átadva lelkem, vérem áramát — s ahogy hűlök, ti úgy hevültök át Csanády János: VISSZATÉRNI Visszatérni szüntelen a mondhatatlan nevű földhöz —* fejsze, ásó, ásó, kapa, földszagú eső ha öntöz# alacsony az ég, a felhő, minden zaj beszéde tiszta értelem — ahogyan Jár háztól bárig# kút nyikorog, kapu koppan, istállók anyaga dobban, kutya köszön: ismerős lépked el a ház előtt, ahogy zümmögnek a méhek, napsugáron korcsolyázva térnek a kaptárhazába; ■ ahogy kopog a kenyér piros héja alkonyatbán, s anyám kezétől az asztal a régi életro kél — • föl virít egyszerre árva gyermekkorom biztonsága. cAéujcl fa gijwm tk (Molnár Edit fölvétele.) A KRIPTÁBAN Kinek a bora jobb? Odáig fajult a dolog, hogy a két asszony megesküdött az ősz- szes szentekre: az ő uraik nem fognak egymás mellett pihenni. Mi legyen azonban a szép sírhellyel? Divat mostanában a lakáscsere, így először arra gondoltak, miért ne lehetne ugyanezt megtenni egy kriptával. Hátha akad két olyan ember, gondolták az asszonyok, akik közös sírba mennének, és a sajátjuk már elkészült. »összeköltözők, figyelem! .. .■* A községben találtak olyanokat, akik meghallgatták az asszonyokat, de alku nem jött létre, mert sehogyan sem tudtak megegyezni. Ezután a tanácselnök próbálkozott a békítéssel, behívatta a haragosokat, mindhiába. Dühében azt találta mondani: akkor — a társbérletekhez hasonlóan — vá- lasszák le a kriptát. Persze nem gondolta komolyan, az asszonyok azonban hálálkodva köszönték a tanácsot. Föl is keresték nyomban Barna Imrét, az építőmesteri. Az szabadkozott, szépen megcsinálta a munkát, minek azt bántani? De hát a megbízás, az megbízás, rendes pénzt ígértek érte, így elfogadta. — Legalább két sor téglát húzzon a felibe — követelte B. Nagy Istvánná. — Három sor is kevés teszi — toldotta meg Szőke And- rásné. következő napon Barna Imre összepakolta szerszámait, és elindult a temetőbe. Utolérte őt a két ember, akik féltek az asszonyoktól, de hogy mégis tegyenek valamit, kieszeltek egy tervet. Barna Imre szívesen támogatta az ötleteti hisz bántotta őt is a dolog. Ennek nyomán csinálta meg a furcsa leválasztást. Ahogy az asszonyok kérték — három sor téglával, ugyanakkor azonban elégtételt is véve a háborgókon, a válaszfal alján — oda úgysem néznek be! — kihagyott egy jókora nyílást. Így majd ha eljön az idő, bár titokban is, de azért össze-összejöhet az a két jó barát — ha tud. B» K. I
