Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1967. január 1. 'TjíU'né jH Talán jobb is, hogy tegnap este a férjem később jött haza. Az idegességtől és sírástól már csak kimerültséget vehetett észre rajtam és legföljebb any- nyit, hogy túl hirtelén húztam össze magam az ágyban, túl hirtelen húzódott el a testem az övétől. Tegnap még azt a félméternyi közelséget sem tudtam elviselni. Pedig szeretem. Csak... Amikor az első híreket olvastam az újságban, majd az irodában is mindenki arról beszélt, mi történt Firenzében, tulajdonképpen csak megdermedt bennem valami. Holnap leszek negyvenhárom éves, és az első pillanatban csali megdermedt és furcsa gombóccá zsugorodott torkomban — az idő. Nem a páratlan és felbecsülhetetlen műkincsekre gondolok, bár ahogy egy barátnőm mondta: embert mindig lehet »pótolni*, (ő más kifejezést használt), de az emberiség páratlan szellemi közkincsét soha. Sajnos, csak dadogni tudok: A Ponté Vecchiót, a Palazzo Pittit, az Uffizit, a görbe utcákat és az Amo-par- tot, az Aranykaput és a Palazzo Vecchoót, a Medici-ká- polnát vagy Michelangelo síremlékét, az óváros világhódító palotatípusainak vendéglőit és az estéink nagyon messzi fényeit egyetlen ember szemében és szájaszögletében látom. A szeme, a haja most, tizenöt év után — Frizenze. Most... ... Istenem, már megint szédülök. Alacsony vérnyomásom van. Ledőlök egy kicsit ._ Mindjárt jobb... Hol az a párna? A fejem alá kellene tenni. Mindegy, jól van így is. Remélem, elég magasan fekszem, nem sokáig tart... ... Két évvel a háború után. azt mondta: vannak órák és percek, melyeket soha nem felejt, és nem is akar elfelejteni. Vajon mire gondolt? A velem való együttlétre vagy a háborúra? ... Nevetséges és vigasztalanul szomorú, hogy negyvenhárom éves koromban égy férfiről dadogok. Egy majdnem leélt élet után. Már nem is emlékszem pontosan a szemére, az arca sincs olyan közvetlen előttem, szinte karnyújtásnyira, mint évekkel ezelőtt, és az alakjára, a hangjára is csak akkor tudok emlékezni, ha elképzelem, hogy a több száz éves hidak alatt csordogáló Arno-parton sétálunk, valahol a Ponte Vecchio környékén, vagy a szeme színe és mosolygása, amint az Uffizibena Raffaellek, a Tizianok és a Botticellik előtt áll, és nem hajtja félre a fejét, nem lép távolabb - képektől, nem vizsgálódó és kutató a tekintete, mint aa idegeneké, nem is elragadtatott vagy hitetlenkedő, csak egyszerű és tiszta, mint aki a jól ismert kedves fölé hajlik este, lámpaoltás után. Talán a szemére emlékszem leginkább, melyben nemcsak indulatokat láttam, hanem ennek a szabad ég alatt terpeszkedő csodálatos, latin, harmóniával megáldott múzeumnak fanyar szomorúságát és tagadhatatlan toscanai temperamentumát, hisz háború után voltak, és értelmetlennek látszott siratni, amit évszázadok polgárai természetes' tisztelettel, nemtörődömséggel és szeretettel őriztek ... Építészmérnök volt, a háború alatt hadifogságban élt, a háború után néhány napig velem. Apám magával vitt Firenzébe, ahol rokonaink éltek, de mint kiderült, ismeretlen helv- 4 költöztek. (Azóta csak akkc megyek bejelentés nélkül rokonokhoz, ismerőshöz, ha elengedhetetlenül szükséges!) Apám Amerikába akart utazni, mint a háborút követő években jó né- hányan, Firenzében azonban megrekedtünk. Rokonok nem voltak, és hogy az utazást mégis folytassuk, az ismerősétől, akinél laktunk, pénzt kért. A pénz orvosra kellett. Apám megbetegedett, meghalt, és én nem teljesítettem utolsó kívánságát: nem ’utaztam Amerikába. Pedig a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével talán sikerült volna. ..; Néhány hétig az első emeleti kisszobaban maradtam, Tudomásul vettem apám . DCatalin miplófdéá/ halottaségyának misztikus és idegesítő jelen valóságát, aztán ... ... Azt mondtad, vannak órák és percek, melyeket soha nem felejtettlél, és nem is akartál elfelejteni. Azt hiszem, most már tudom, mire gondoltál: a háborúra, a városra — ahogy te mondtad akkor: a hétköznapi múzeumodra — és rám is. Furcsa tisztelettel hallgattam, ahogy görcsösen kapaszkodtál a szavakba. Fáradtál, hogy egyszer érthető és tiszta emléked lehessen rólam, a múzeum folyosóin és termeiben sétáló kislányról. De most már azt is tudom, hogy sokféléiképpen lehet emlékezni: lehet kényszerből és fájdalomból, lehet unalomból és játékból, lehet egykedvűségből, csak egyet nem lehet: értelmetlenül. Talán azt kellett volna mondanom, válaszd ki magadnak, hogyan akarsz emlékezni rám, de... ... A harmadik napon történt. Lehet, hogy a nap helyett alkalmat kellene mondanom, de ez nem számít most. A szoba sötét volt, a redőnyt nem húztuk le, bár egészen bealkonyodott. Meleg volt, szerettük egymást. Sokféleképpen lehet szeretni: lehet kényszerből és fájdalomból, lehet unalomból és játékból, leheti egykedvűségből, csak egyet nem lehet — értelmetlenül. Az ablakkal szembeni udvaron valaki felkattintotta a lámpát. Az ablak középen elválasztott kerete két egyenlő részre osztotta a kék holdfényt és az udvari lámpa sárgás, szórt fényét Az ablak egyik része kék volt, mint a mentőautók és a rendőrségi kocsik jelzőlámpája, a másik része sárga, mint a ködön át szóródó téli napfény. i — Nem szeretnélek elfelejteni — mondtad. — Nekem erőt ad majd, ha... — tenyeredet hirtelen a számrá tetted, és nem folytathattam. — Miért mondtad ezt, egyszer már mondták, és..: — elhallgattál. Idősebb voltál, mint én, és emléked lehettek, mint a városnak. Talán egyszer már a szereteted nem adott erőt valakinek a távol léted hűséges elviseléséhez, hisz fogságban voltál, és előttem mást is szerettél. Nem tagadtad. Talán ezért nem akartad, hogy fogadkozzam. Talán idegesen bizonygatnom kellett volna, nálam másként lesz. de úgy látszik, megéreztem, hogy ebben a szabad ég alatt terpeszkedő, latin harmóniával megáldott múzeumban nekem is meg kell tanulni emlékezni. Zavartan ültem az ágyban. Később art mondtad, én egyedül maradok. Most már valóban tiltakozni akartam, de mégis hallgattam. (Hogy kettőnk közül melyik maradt iga-, zán egyedül, ért sajnos, nem tudom.) Hallgct'.omi nem tiltakoztam. Aztán fölkeltél, öltöztél, én is magamra vettem az ismerősöktől kölcsönkapott fürdőköpenyt, és lekísértelek a kapuhoz. Elmentél. A háziak semmit nem vettek észre, bár art hiszem, eléggé visszaéltem a vendégjoggal. Tudtam, ha másnap este jössz, és egy mód van rá, az ágy érintetlenül vár. És másnap este visszajöttél, és tudtam, nemsokára hozzád költözöm. Ügy lett. Mindennap együtt voltunk, és szemedre már csak úgy emlékszem, ahogy Uffiziben a képeket nézegetted, a hangodra már csak’ úgy, ahogy a Piazza S. Croce templomában megálltai Michelangelo síremléke előtt, és felséges, királyi pózba meredve magadhoz intettél, és azt mondtad: Eccol Firenzében megtanultam emlékezni, de már csak kényszerből emlékezhetem a szemedre, a hangodra, a hajadra, és mindez talán értelmetlen is. Vajon, ha a hajad az v Aranykaput juttatja eszembe, megőszült-e már, mint a megcsorbult és bemocskolt bronzkapu, csak ezt szeretném tudni. Csak ennyit. Győrffy László Harri Kaasalainen:* DALOK A fülkagylóban otthonra találtak s dalolta őket a száj vad fenyvesen át hegyen át új fülbe szálltak új szívbe új szájba. Ha vizet látott felszívta a víz dalait letépte a nyár virágba borult dalait s a szürkület dalait Dalokat mondott mik az erdő útjain messze futottak s ő nézett utánuk szemében a felhős nap szürkesége és szomorúsága annak ki itt maradt szótlanul mint egy öregember. NAPLÓMBÓL Vágyom a társaságra. Ez a nagy csend lehúz, mint hó a fenyőket, a zúzmószakállúakat. Hosszú a szív januárja. Az ég s a házmesterek havat hánynak, nem bírom, társaságba megyek, ráfúvok a dermedt gondolatokra: gyúrom, gyúrom őket. 4 Gyötröm a számban a tésztát: kis kenyérkéket beszélek. Finnből fordította: Képes Gésa • Harri Kaasalainen lSTJ-ben született KAldseündban. KeletFinnországban. Eddigi kötetei közül Jelentősebbek a Jégzajlás és a Szimultán ciműek. A költő évekig mint a tamperei Írók körének főtitkára működött. Jelenleg a finn rádió irodalmi osztályának egyik vezetője. Egy kis nyelvművelés A hangok a versben Ez alkalommal a versek hatásának egyik nyelvi »•titkárra fordítunk egy kis figyelmet; arra, hogy milyen módon tudnak képezeteket, hangulatokat kelteni bennünk a költemények anyagának, a nyelvnek legkisebb egységei: a hangok. Rimbaud (A magánhangzók szonettjé-ben) az egyes magánhangzóknak meghatározott színeket tulajdonít. Lehet a költővel vitatkozni azon, hogy szurokfekete hangulatot kelt-e az á, hófehéret-e az é, bíborvöröset-e az i, zöldet-e az ü és kéket-e az o. De nem kétséges, hogy az egyes hangok önmagukban is képesek bizonyos hangulatok keltésére. Ha például azt kérdezzük, hogy melyik hang adja a komorabb hangulatot: az a vagy az i, habozás nélkül az a mellett döntünk. Ezzel szemben az i-t vidámabbnak, játékosabbnak érezzük. Valóban a magánhangzók közül a »világosak« (magasat): az i, é, c, á, ü, ö általában az öröm, a vidámság, a lelkesedés kifejezőivé válhatnak. Szabó Lőrinc Tücsökzenéjének hét költeményből álló Nyitányában például az imént felsorolt világos hangok uralkodnak. Ezek fejezik ki azt a zenét, szépséget, örömöt, lelkendezést, a nyári éjszakának azt a gyönyörét, amit a cirpelő tücskök ébresztenek a költőben. Különösen érdekes a Nyitány második darabja, amelyben a zengő tücsökzene sípjainak és hegedűinek hangját az ü és i hangokkal érzékelteti a költő az egész versen át: Ü-vel, i-val kezdődik a nyitány, síppal, hegedűvel. Egész délután szólt már; de ahogy száll az éji csend, úgy frissül — hallod? — ami benne zeng: ű zeng, 1 cirpen, mélyen, magasan, válasz villan rá, s máris vége van, ű-rű-krű, kri-kri, minthogyha a fű — ezer hang együtt mindjárt gyönyörű, s mind sűrűbben zeng, és gyűrűzve, mint sziget körűi a hab ostroma, mind sűrűbb a zene, árad, megtolúl, s ütve-pendíbve keresztűlnkasúl a feliszikrázó ü-ket és kri-ket s hangnyilaikat, fény-gyűrűiket úgy csapja égig e tündérkürtcsatát, idegeid, füled káprázatát, hogy másnap is csupa i vagy meg fl, csupa síp, csupa tücsökhegedű. A világos hangokkal szemben a »sötét« (mély) h angolé az u, o, a lassú, tompa, súlyos, méltóságteljes, komor, szomorú hangulatot árasztanak. A magányosság, társtalansá& elhagyatottság mostoha szomorúságát Babits Mihály ezeknek a hangoknak hravúros halmozásával adja vissza: »ba» rangoló borongó, ki bamba bún borong, borzongó bús bolyongó baráttalan bolond.« Az utóbbi példából láthatjuk, hogy a mássalhangzók is részt vehetnek a hangulatkeltésben. Közülük az I például lágyságot, puhaságot, fajtalanságot, áraszt, így Juhász Gyula egyik sorában a hóesés puhaságát: »Ma hull a hó és álom hull a hóban.« Szépsége következtében igen gyakran a gyengéd szerelem kifejezőivé válik. Érdekes megfigyelni, hogy nagy költőink szerelmének valódi vagy költött nevében szerepel az í hang. Gondoljunk csak Balassi Júlia, Coelia és Fulvia, Zrínyi Viola, Csokonai Lilla, Berzsenyi Lolli, Vörösmarty Etelka és Laura, Petőfi Eielke és Júlia, Arany Kiár esi, Ady Léda, Kosztolányi Ilona és József Attila Flórájának nevére. Különös erővel csendül ki Kosztolányi csodálatos kis himnuszából, az Ilaná-ból »az l dallama«, amely színérzetet is kelt a költőben; és az i-ből felesége kedélyét, az o-ban és a-bam pedig megbízhatóságát érezhette megszólalni. Nézzük csak e szempontból a vers három strófáját:- n SZERESSÜK EGYMÁST, GYEREKEK! Az egyik újságban art olvastam, hogy az idei aranyvasárnapon a tavalyihoz képest mérsékelt volt a forgalom. Egy másik azt írta, hogy ugyanolyan volt, mint egy esztendeje. A harmadik pedig art adta hírül, hogy a kereskedelem nagyobb forgalmat bonyolított le, mint bármikor. Na már most, mi a helyzet az új évvel? Azt minden fórum elismeri, hogy lesz. De hogy milyen lesz, erről megoszlanak a vélemények. Körkérdést intéztem a legkülönfélébb foglalkozású emberekhez, akik valamilyen rejtélyes összebeszélés folytán az új esztendő legjellemzőbb vonásaként a gazdasági mechanizmusról kezdtek nyilatkozni. Űj esztendő: a készülődés éve az új mechanizmusra — mondták szinte egyöntetűen. Ezek után, ugye, érthető, ha szilveszteri külön körinterjunk egyetlen kérdése: ki milyen mechanizmust szeretne? Gyártás Elemér üzemigazgató: — Kérem, ha valaki, ón tudom, milyen nagy dolog az önállóság. Olyan, mint az egészség: akkor becsüljük igazán, amikor nincs. Hát mi nagyon becsültük, mert nagyon sokáig nem volt. De verekedtünk érte. Egyetlen értekezlet sem múlt el az al- meg a főközpontban anélkül, hogy síkra ne szálltunk volna az önállóságért. Mondtam is: mi tudjuk, mitől döglik a légy... vagyis hogy mi kell a fogyasztónak, bízzák ránk, ne szóljanak bele, hogy miből mennyit, mikorra... és a többi... Vállaljuk a felelősséget — csak adjanak önállóságot! Hát most lassan megkapjuk. Igen ám, de... —< jöjjenek csak közelebb, mert nem akarom kikiabálni — látják, ez jellemző a magyarra... a túlzás, az egyik végletből a másikba zuhanás. Majdnem art mondtam, az árukapcsolás. Mert mivel kötik most össze az önállóságot? A kockázattal. »Legyetek önállóak — mondták •—, de vállaljátok a kockázatot«. Hát ez az új mechanizmus így nem lesz tökéletes, itt is érvényesüljön a munka- megosztás: a mi reszortunk az önállóság — a kockázatot vállalja valaki más ... K. Tóth Szilárd ktsz-elnök: — Megmondom áperté, hogy miben látom az új mechanizmus előnyét Hát abban, hogy megszabadít egy sereg nyomasztó gondtól. El sem tudják képzelni például, hogy eddig mennyi fejfájást okozott nekünk a burkolt áremelés. Sok éjszakát áttöprengtünk, milyen ürüggyel emeljük fel egyik-másik termékünk érák Hát ennek lassan vége. Tevékenységünket, ugye, azon mérik majd le, hogy mekkora a nyereségünk. Apropó ... hogy is mondta Monte Kukoli, a neves floridai bankár? A pénznek nincs szaga. Nos, a piacon mi leszünk a császárok, s hadat üzenünk a burkolt emelésnek: mi szabjuk meg az árakat — nyíltan. Fogyaszt Tódor, egy vevő a sok közül: — Bízom benne, hogy a szóban forgó új mechanizmus sok új dolgot hoz felszínre. Hogy rövid legyek: szeretnék majd nagyon gyakran találkozna a burkolt árcsökkentéssel. Csak ennyit akartam mondani! Guberál Ottó bankfiókvezető: — Hát, kiérem, ha hiszik, ha nem, beigazolódott jó apám mondása: aki nem tud rablóultizni, nem viszi semmire. Az új mechanizmusban végre hasznát veszem majd a kártyaszenvedélynek. Mead, ugye, mi következik? A vállalatok ezentúl nem kapnak »dirrekt« utasításokat, sokkal inkább hitelt a banktól. De ez — mint a kártya — bizonyos játékszabályok szerint megy majd. A gyárak kiterítik lapjaikat a bank előtt... azaz nyilván lesznek hamiskártyások, akik azon törik majd a fejüket, miképpen verjék át a bankot... de akkor itt vagyok én, aki már három adura is bemondtam a piros ultit... s ugye, ezt értékelik majd a fölötteseim. A vállalatoknál feltehetően előtérbe kerülnek a bank- szakemberek, a bankoknál az üzemi szakértők. Lesz majd sok nagy kártyacsata, s fel- ’ tehetőleg korpótlék helyett különdíj az ultiszakértelem után is. Sóhaj Elek irányitó szervi előadó: — Meghalt az az egyöntetű lelkesedés, amellyel a hozzám tartozó vállalatok igazgatói az új mechanizmust fogadták. S külön jólesik a szerénységük. Nem igaz az, hogy egyikük azt mondta volna: jó ez az új mechanizmus, de az én vállalatom annyira speciális, hogy nem mérhető a másikhoz. Más a gombgyrxtás, más a kohászat. Mint ahogy az sem igaz, hogy a szomszéd gyár igazgatója viszont úgy nyilatkozott volna: más a kohászat, más a gombgyártás. Ezzel szemben igaz, hogy ez is, az is kijelentette: az új mechanizmusban végre kiderül, ki a jó szakember, ki a jó organi- zátor, ki a jó gazdasági vezető... szeressük egymást, gyerekek. S igaz a dilemmám: miután itt a hivatalban me'csmn'k a munkaköröm, melyikük gyárában állást?... Horváth Győzi! ö az I kell eme, ó az 1 dallama, mint ódon ballada, úgy sóhaj* Ilona. És nékem szín is ez, halöv ány kék-lila, halovány andlín, ibolya, Ilona. ■ftgaeság, fájdalom, nem múBk el soha, s balzsam fc mennyei lanolin, Ilona. Befejezésül legalább néhány kiragadott példával arra szeretnénk rámutatná, hogy a hangok hangulati hatásának bizonyos Objektív alapjai vannak. A hangok kifejezóségének forrása elsősorban a beszédszervek mozgásában keresendő. Itt vannak például az s és sz hangok, amelyek kitűnően tudják érzékeltetni' a susog ást és szlszegést, így Arany János balladájában: »Szél zendül az erdőn, — ott leskel a hold: Idekinn hideg éj sziszeg aztán!« Az ún. reshamgoik képzés- mód jtrk természetéből alkalmasak a levegő súrlódásából adódó hangok tükrözésére, mert úgy jönnek létre, hogy a hangképző szervek rést alkotnak, és a tüdőből kiáramló levegő ezen súrlódva halad át Intenzitásuk foka, hangszínük élessége szerint a légáramlás különböző fokát és faját adhatják vissza. A h hang esetében például a hangképző szervek közt nagy rés van: a levegő csupán súrolja a garat- falat a lágy szájpadlást, és más akadályba nem ütközve hagyja ed a szájüreget; ezért kis hangerővel rendelkezik, és így az enyhe légáramlás érzékeltetésére alkalmas. Az s hang zöreje viszont lényegesen erősebb, mivel a nyelv keskeny csatornát képezve egyenesen nekivezeti a kiáramló levegőt a felső és alsó metszőfogaknak, ahonnan az a fogsor széléhez verődve hagyja el a száj üregét. Vagy vessünk egy pillantást a t, k, p hangokra, amelyek a pattogó, kopogó, kattogó zörejeket tudják kifejezni. Ezeknek az ún. zárhangoknak a képzésekor két hangképző szerv között zár keletkezik, s ezt a zárat a levegő felpabtintja; a zár létrejöttének pillanatától fogva fokozódik a légnyomás, s a zár felpattan ása robbanást ábrázol. Ezért érzékletes József Attila versében a goiyókopogással kísért tüntetés, a zárhangok ugyanis a golyók becsapódását teszik éknényszerűvé: »Golyók kopognak, csörögnek boltok...« A ty, gy, ny hangok viszont nedvesek; képzésüknél valóban nagy nyálkás felületek érintkeznek egymással: a nyelv háta ugyanis széles felületen simul a szájpadláshoz. Ezért olyan kifejezőek a következő Ady- sorok: »Én beszennyezlek. Én beszennyezlek... Vérrel, geny- nyel, könnyel, epével...« A hang és a hanghoz fűződő képzet, hangulat között tehát természetes kapcsolat van. Aki a kérdésről bővebben akar tájékozódni, lapozza föl Fónagy Iván A költői nyelv hangtanából c. könyvét. Még sok érdekes dologról olvashat benn* Cder Zol tás
