Somogyi Néplap, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-13 / 293. szám
MSZMP Mrnvci ^tTCt'T.r&r A MCGVE' TANÁCS LÁPJA FÖLÉNYES GYŐZELEM Sikerrel zárult a rádiós DelílJ edó Biztonságérzet az első perctől — Három megye együtt énekel Somogy képviseli hazánkat a nagy nemzetközi vetélkedőn Vasárnap este I mHltók «eI me lattara somogyi győzelemmel zárult tizenkét megye nagy népszerűségnek örvendő rádiós vetélkedője. Legmerészebb álmaink valósultak meg ezzel, jóllehet gondos előkészítés, összefogás, egy egész megye lakóinak együttes fellépése hozta a sikert Szűkebb hazánkban is tíz- és tízezrek ültek a képernyő, a rádiókészülékek előtt, s együtt drukkoltak azokkal, akik tudásuk, felkészültségük javát adták ezúttal a megye hírnevéért. Nemes tett volt, elismerést érdemlő. A játékot komolyan vettük mindannyian, nem is lehetett másként, hisz a döntőbe jutás már 'felelősség is volt egyben. S ott helytállni — nos, nem szeretnék nagy szavakat mondani, de mégiscsak dicsőség! A kedélyek lehiggadtak már, a ahogy visszagondol az emnevét, akik részesei a sikernek. Mert sokan voltak, sa győzelem nem egyéneké, hanem a nagy közösségé. És a vetélkedősoro- zatmak talán ez a legnagyobb eredménye... | A kérdések nehezek voltak, irodalmi, művészeti, tudományos tekintetben is nagy lexikális tudást, tájékozottságot, magasfokú műveltséget igénylők. A verseny A stáb és a drukkoló tömeg. A barkochba szereplői. bér erre az estére, kedve lenne azt mondani: az első perctől magabiztosan, a győzelem tudatában felelgettek, cselekedtek versenyzőink. Tudom, nem így volt, a pontszerzés statisztikája azonban mégis erről árulkodik. Nézem sorban a számokat: nem volt egyetlen olyan kérdés sem, amelyre nem kaptunk pontot, s csak egy volt, ami nem a maximumot hozta. Igaz, hogy a budapesti klub tagjai nem nagyon jeleskedtek a lengőtekében, de annál inkább a gyümölcsismeretben, a híres ember előkerítésében, az együttérzésben, a tapsban, amikor egy-egy pontos, meg- támadhatatlan választ kellett jutalmazni. S az itthoniak? A szervezettség magasiskoláját mutatták be, amelynek nyomán hittek és küzdöttek ezért a győzelemért. Színvonalas, szórakoztató, izgalmas játék volt korántsem lebecsülendő ellenfelekkel. A jó — angol nyelvű — indulás után (ekkor csak Somogy szerzett pontot) mindvégig vezetett a megye, s ha felszisszentünk is néha ellenfeleink előretörésén, ez csak fokozta a nagy- nagy akarást, a küzdőképes- ségei. Nehéz volna csokorba kötni azokat a mozzanatokat, amelyek különösen megragadtak bennünk az igalmas játék kapcsán,- Még nehezebb volna felsorolni a képernyőre került s a háttérben szerényen meghúzódó győztesek, mindazok azt bizonyította: megyénk nemcsak hagyományaiban gazdag. Vannak kiváló egyéniségeink, akik ha e közkedvelt játékban kiemelkedő tehetségükkel hívják föl magukra országvilág ügyeimét, a mindennapi tettekben is sokat, maradandót adhatnak a somogyi népnek. Mert ez a nép hálás és nem kevésbé tehetséges. Gondoljunk csak vissza az előadás Mari nénijére, a mostani szennai rigmusmondójára, a telefonstaféta névtelen szereplőire, akik ugyanúgy képességeik javával járultak hozzá a győzelemhez. S hogy ez a nagy akarás, a tudás és eredményeinkben bizakodás ily nagy nyilvánosság előtt törhetett felszínre, ez kétségkívül a Magyar Rádió és Televízió érdeme Köszönet az ötletért, a színvonalas előkészítésért s a szinte ördön- gös, káprázatos technikai lebonyolításért. De hadd szóljak még egy gondolatról, amely az összefogás nagyszerű bizonyítékaként zárta a rádiós vetélkedő döntőjét. A kórusmű él bennem, a három szólam félhangzása más-más megyében s aztán együtt Nemcsak a technika csodáját látom benne. A vetélkedő a szűkebb haza, a megyék kincseinek feltárását, azok szeretetek megbecsülését segítette elő, nemes értelmű lokálpatriotizmusra serkentett — sikerrel. Ez a záró kórusmű azonban — amiben a mieink is tökéletesen helytálltak — tovább fejlesztette ezt a gondolatot s a hazaszeretetről, nagyobb közösségünk szeretetérői és megbecsüléséről szólt — kimondatlanul. Az éter kötötte csak össze e három kis szólamot? Nem! Terveink, gondjaink, sikereink azonossága is, az előrejutás vágya munkában és művelődésben. ötnapos termelési szünet tizennégy építkezésen Csaknem kétszázötven ópí- tőmunkás pihen odahaza a december 27-e és 31-e közötti időszakban. Lesz idejük disznót vágni, kipihenni a karácsonyi fáradalmakat felkészülni a szilveszterre. Az öt napot november 10-e és decemer 22-e között dolgozzák le. Az építésügyi miniszter 53/1966. számú utasítása lehetővé tette, hogy az ÉM Állami Építőipari Vállalat igazgatója a szakszervezeti bizottsággal egyetértésben termelési szünetet rendeljen el az építkezéseken. Tibold József, a vállalat szakszervezeti bizottságának titkára elmondta, hogy tizennégy épí'kezá-en t'rtanak ötnapos termelésI * * * 5 szünetet. Siófokon az épülő orvoslakás. Ba- latonszéplakon az újságíró- üdülő, Kaposváron a Korona Szálló és a MüM.-iskola építő, dolgozzák le előre az öt napot. A miniszteri utasítás szerint a vállalat el is rendelheti termelési szünetet. Az ÉM Állami Építőipari Vállalat szak- szervezete közvélemóyy-icu tatást tartott a dolgozók körében. Nagyon nehéz volt ösz- szeegyeztetni a kéréseket, lu- szen az utasítás határozottan kimondta: termelési szünet csak egy-egy építési munkahely valamennyi dolgozója részére rendelhető el. A brigádok egymással vitatkoztak a közvélemény-kutatáskor. Az egyik akarta a termelési szünetet, a másik nem. Végül azonban minden építkezésen kialakult a közös álláspont, ahol a munka előrehaladottságánál fogva élhettek az utasítás adta lehetőséggel. Teljesítette éves áruforgalmi tervét az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat December 6-án teljesítette éves áruforgalmi tervét a So- mgoy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat: összesen 305,5 millió forintos forgalmat bonyolított le. A terv sikeres teljesítéséhez — mint dr. Bánhidi Tibor igazgató és Polgár József versenyfelelős közölte — nagymértékben hozzájárult a párt IX. kongresszusának tiszteletére indított szocialista munkaverseny. Nyolcvanhárom üzletben ajánlották fel, hogy 4 százalékkal növelik a forgalmat, ezzel szemben 6 százalékkal emelkedett a forgalom, ami csaknem 10 millió forintot jelent Része volt a sikerben a vállalat áruforgalmi osztályán alakult Dózsa szocialista brigádnak is. Ök a SÉV-vel kapcsolatban álló szállító vállalatok szocialista brigádjaival közvetlen szerződést kötöttek az ellátás zavartalanságának biztosítására. A vállalat most a karácsonyi forgalomra készül. Üzembe állították a Május 1. u. 16. szám alatt új üzletüket, s itt alkalmi karácsonyi cikkeket árusítanak. Emellett ügyelnek a házhoz szállítás jó megszervezésére is. A Május 1. utcai 310-es és 323-as, az Ady Endre utcai 301-es, a Dózsa György utcai 307-es és a Bartók Béla úti 368-as üzletek készségesen fölveszik az előrendeléseket, és házihoz is szállítják az árut. A nagyobb üzemekben és intézményekben ugyancsak összegyűjtik az előrendeléseket, és a kért időre biztostíják az árut. Ilyen előrendelést vezettek be a ruhagyárban, a cukorgyárban, a megyei- és a városi tanácson. KISZ-lakások Siófokon Hosszú huzavona után most már bizonyos, hogy Siófokon is hozzáfoghatnak a KISZ- lakások építéséhez. A tervek elkészítése, a terület kisajátítása után a helybeli építői- ipari ktsz megkezdi a munkálatokat. A korábbi egyemeletes épületek terveit elvetették, ígv most kétemeletes házak épülhetnek a Sió partján. A távlati tervek szerint a K'ISZ-lakások szomszédságában OTP-öröklakások épülnek. 1967-ben két tizenkét lakásos ház építését tervezi a járási KISZ-bizottság, Az egyiket az év végéig át is adják a fiatal házaspároknak. A Siófoki Építőipari Ktsz-nek szükség esetén más építőipari vállalatok is segítenék majd. .... I ezt a vetélke- Megnycrtük | ■ , agy5zteshez illően köszön tjük Elles • Kiskun, Pest megye, de a többi megye versenyzőit is, hisz voltaképpen ők is győztesek, ők is sok hasznos dolgot, tapasztalatot raktározhattak el a játék folyamán. De büszkeségünket azért nem titkolhatjuk, örülünk a sikernek: de- rekas munka eredménye volt. Örülünk a Művelődésügyi Minisztérium ajándékának, a Pesten első somogyiak 50 000 forintnak, a magnetofonnak és a diavetítőnek, a Magyar Rádió és Televízió készülékének, s azt hiszem: igen nagy felelősséget érzünk amiatt, hogy Somogy képviseli jövőre hazánkat a Közép- 2urópai Kupában, a nagy nemzetközi vetélkedőn. Legigazibb örömünk azonban mégis az, hogy e rádiós vetélkedőben értékeinket tárhattuk az ország nyilvánossága elé. Ez nemes elhatározást is érlelhet: ha a játékban ilyen nagy sikert hozott a megye népének akarása, összefogása, akkor ez a belső adottság megkétszerezheti eredményeinket a munkában, a mindennapi életben ís. I a iáték I tanulságaihoz mél- I A jateK I tón, azt hiszem, Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes szavaival zárhatjuk e népművelési sikersorozatot: »A győztes is csak akkor győz igazán, ha továbbviszi azokat az eredményeket, amelyeket ez a nagy versengés, mozgalom megindított: az emberek tanülnivágyását; és felhasználja azokat az új formákat, eszközöket, módszereket is, amelyek itt napvilágra kerültek ...« Jávori Béla JuJbZ iSO/ZOK — Mondja, Rózsáiba, hozzámenne egy tökfilkóthoz is, csalt azért, mert autója van? — Nos ... nem tudom... Az ön ajánlata nagyon váratlanul érintett — súgja Rózsiba. * * * Apa a serdülő gyermekeihez: — Lányok, legfőbb ideje, hogy férj után nézzetek, ti, fiúk, pedig, remélem, nem lesztek olyan mamlaszok, hogy megnősüljetek! » « » Két úriember beszélget a kávéházban: — Mondja, ön hisz egy felsőbb hatalom létezésében? — Természetesen! Az egyiket feleségül is vettem. * * * Bíró a vádlotthoz: — Nos, hogyan is volt azzal a lopással? — Azon a bizonyos napon túl sokat ittam. Ezért hazaindultam, hogy kialudjam magam. Belépek a szobába, és látom, hogy rengeteg olyan dolog van ott, ami nem az enyém. Nos, hozzáláttam kihordó* sukhoz... S ekkor elkapott a rendőrség. * * * — Nem készültem a verekedésre, bíró úr. Tettemet felindult állapotban követtem el! — Hiszen az illetőt előzőleg telefonon hívta! — Igen, de háromszor foglaltat jelzett * * * — Ha nem tud illedelmesen viselkedni az ügyféllel szemben, nem lehet postahivatal-vezető. — ön pedig nem lehet ügyfél! ... A tanító Pistikéhez: — Hogyan tudnád bebizonyítani, hogy a Pöld gömbölyű? — De tanító úr, én ezt sohasem állítottam! • » * Egy hölgy cigarettával akarja meglepni szívszerelmét. Azon töpreng, hogy milyent vegyen. Az eladónő Fecskét ajánlott neki. — Ügy gondolom, valamivel drágább is lehetne — jegyzi meg a hölgy. —r Kérem, adjon érte hat forintot;.. * • * A szabadalmi hivatalba megérkezett egy asszony. — Szeretnék szabadalmaztatná egy találmányt. — Milyen találmányt? —• Azonnal megmutatom. Pillanatnyi csend, a tisztviselő kezébe veszi a találmányt. — Ez az ön találmánya? — Nem, a férjemé. — Edison az ön férje? Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megye! Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 115—10, 115—11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2- Telefon 115—16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapba 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár# Latinka Sándor utca 4»