Somogyi Néplap, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-01 / 283. szám

Csütörtök, 1966. december 1, s SOMOGY! GPbAF A VEZETES — TUDOMÁNY A nagyatádi vezetőképző tanfolyam tapasztalataiból NAPJAINK EGYKE JE­LENTŐSEBB FELADATA a vezetés színvonalának eme­lése, az emberekkel, a be­osztottakkal való helyes bán s mód elsajátítása. Az új gazdasági mechaniz­mus rendszerében nagy sú­lya lesz az anyagi érdekelt­ségnek, a gazdasági ösztön­zők széles körű alkalmazá­sának. S nyilván a reform eredményes megvalósítása nem nélkülözheti a dolgozó tömegek támogatását. Ez a körülmény ráirányítja a fi­gyelmet a vezetés problé­máira is. Ennek fölismeré-e nyomán szervezték meg Nagyatádon a vezetőképző tanfolyamot, amelynek elő­adásait dr. Király József pszichológus professzor tar­totta meg. A tanfolyam pszichológiai sorozata — A vezetés és a munka lélektani kérdései — címmel a közelmúltban feje­ződött be. Mielőtt összegez­nénk tanulságait, érdemes megvizsgálni a tanfolyam te­matikáját és a hallgatóság összetételét. A következő té­mákat tárgyalták meg: — A vezetés tudomány. Hazai és külföldi vezetőkép­ző kísérletek. — A vezetők­kel szemben támasztott köve­telmények. — A korszerű ve­zetési szemlélet elemei. — A Állami VÁLLALATOK, KTSZ-EK! 1966. decemberre keresünk asztaloskapacitást 50 000 Ft értékben beépített szekrény és pult kivitelezésére. Az Állami Biztosító Somogy megyei Igazgatósága, Kaposvár. (4321) . szdchológia helye a vezetési továbbképzésben. — A veze­tési stílusok és azok jellem­zői. — Vezetői önismeret, ve­zetői tekintély. — A vezető egyéniségének lélektani vo­násai. — A vezető és a mun­katársak emberi kapcsolatai. — Az érzelmek léle ;-na. •— A temperamentumtípusok. — A munka lélektana. A tanfolyamon való rész­vétel önkéntes volt. A szer­vezők ismertették az érde­keltekkel a programot, majd egy általános érdeklődést felkeltő előadás hangzott el. Ezek után 40—50 fő vett részt rendszeresen az előadá­sokon: üzemigazgatók, sze­mélyzetisek, részlegvezetők, meósok, munkaügyisek, osz­tályvezetők, tömegszervezeti vezetők, művezetők és né­hány szocialista brigád ve­zetője is. KÖZ VÉLEMÉN Y-KUT A- TAST VÉGEZTÜNK: Mi a hallgatók véleménye, hasz­nos volt-e a tanfolyam? A válaszok különbözőek, egyben azonban megegyeznek: hasz­nos, szükséges volt a tanfo­lyam. "-Az elhangzott elő­adások nagyon értékesek vol­tak. Egy vezetőnek sokféle lelki beállítottságú emberrel kell dolgoznia, a szakmai tu­dáson és a politikai megbíz­hatóságon kívül jó ember- ismerettel is kell rendelkez­nie. Ehhez az utóbbihoz adott sok segítséget a tanfolyam« — írja válaszában az egyik üzem vezetője. »Középvezető vagyok. Ismereteim fehér foltjait az előadások alapján kezdem fölfedni. Nyomban hozzáláttam az ajánlott szakkönyvek olvasásához is« — olvashatjuk egy másik válaszban. Egy osztályvezető véleménye: «-Ügy érzem, hogy egy vezetőnek — ah­hoz, hogy helyesen és objek­tiven tudja megítélni beosz­tottjait — feltétlenül foglal­koznia kell lélektani kérdé­sekkel is. Ehhez kaptam ko­Azonnali belépésre felveszünk KUBIKOSOKAT, férfi segédmunkásokat Bérezés a teljesítmény alapján. Munkásszál­lást, étkezést biztosítunk. Napi háromszori étkezés 9,20 Ft térítés ellenében. A jogosul­tak részére az építőiparra meghatározott föl­emelt különélési pótlékot és 24 munkanap le­dolgozása után a haza- és visszautazás költ­ségét megtérítjük. Ha a jelentkezőnek egy évnél nem régebbi tüdővizsgálati lelete van, hozza magával. Jelentkezés az ÉM lejér megyei Állami Épí­tőipari Vállalat munkaügyi osztályán, Székes- fehérvár, Ady Endre u. 13. (4253) moly indítékot az előadó­tól.« Kérdőívünk arra is vá­laszt kért, hogy milyen szak- irodalmat olvastak a hallga­tók ebből a témakörből. Né­hány könyveién a válaszok­ból: Jakobson: Az r pszichológiája; Kardos: Álta­lános pszichológia; Pszicho­lógiai tanulmányok; Ákos: Megismerés; Tyerestyenko: A vezetés és szervezés az VSA-ban; Tyeplov: Psziclio- 'ógia; Munkalélektan. Töb- cen időhiányra hivatkozva nem olvastak ilyen témájú könyveket. Az előadásokon és a záró- .'oglalkozáson is megnyilat­kozhattak a hallgatók. Töb­ben arról bőszeitek, hogy a vezetés min denn vp. ; . • latéban, például a dolgozók minősítésében hogyan sike­rült hasznosítani a tanulta­kat. Az egyik üzemben a tár­sadalmi tisztségekre való ja­vaslatoknál is figyelembe vették a tanultakat. Másokat őszinte önvizsgálódásra kész­tetett az előadássorozat, és ennek alapján igyekeztek uralkodni indulataikon és változtatni hirtelen termé­szetükön. ÖSSZEGEZVE A TAPASZ­TALATOKAT: A vezetői munka tudatos, előrelátó te­vékenység, ami a hajlamon és a rátermettségen kívül tudományos módszereket és nagy felkészültséget igényel. Szükség van a vezetés peda­gógiai-lélektani, valamint technikai ismereteinek elsa­játítására is. Mivel azonban jelenleg még nem mindenütt folyik ez szervezetten, a népművelőknek — egyéb szervekkel karöltve — gon­doskodniuk kell a legszüksé­gesebb ismeretek átadásáról, az érdeklődés felkeltéséről és a megfelelő irodalom ajánlá­sáról. Dorcsi Sándor Az ÉM Budapesti Be- torár agyár (Budapest, XX:, Rákóczi F. u. 289. Csepel) azonnali belé­péssel fölvesz lakatos, villanyszerelő, vízvezetékszerelő szak­munkásokat, valamint láng- és ívhegesztő vizsgával rendelkező hegesztőket, mozaiklap- és betonelemgyártó munkára női és férfi segédmunkásokat, valamint portásokat és éjjeliőröket. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biztosí­tunk. A fölvételhez munkakönyv, MIL-lap és tanácsi igazolás szükséges. Fölvételre je­lentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. (4880) MIKULAS-VASAR-MIKULAS-VASÁR-MIKULAS- Vasar-mikulAS-VAsAR-MIKULAS- VASAR-MIKULAS-VASAR SS­£*1 c*} o* ETJ BOLTOKBAN (4320) A tervezettnél hat hónappal korábban Még egy mozdulat, s helyén az új vágány. ÍJ SÍNEN FUT A VONAT A pályakocsiból minden izdulatlannak látszik. Átél ehér lepellel borította be a ájat. Amerre most haladunk, nemrég még a föld is meg­mozdult: hatalmas dömpe­ek hordták szét, hogy utat íyissanak az új síneknek. Ez i hatalmas földmunka még a örnyék arculatát is megvál­toztatta: ahol nemrég még bú­zatáblát ringatott a szél, teg- ' apt ól vonat vágtat. Az út — amelyet bejártunk — nagyon rövid. Várdától Isztopánig húzódik. A távol­ság mindössze kilenc és fél kilométer. De ezen a terüle­ten volt legnagyobb a föld­mozgás. Ezen a kilenc és fél kilométeres szakaszon annyi földet mozgattak meg, hogy vagonokba rakva F| idapesttől Rómáig érne a kocsisor. Ez talán többet mond annál a számnál, amit Simongáti Je­nő, a Betonútépítő Vállalat főépítésvezetője közölj;: amíg lefektették a síneket, ,650 000 köbméter földet kellett el­szállítani. — Miért? — Egyrészt a talajegyenge- tés miatt. Hiszen az új vá­gány sehol sem megy a régi talajon. Vagy bemélyedésben fut a vonat, vagy töltésen. De erre késztetett bennünket a tőzeg is. Ezen a területen csaknem mindenütt tőzeges a talaj. Arra pedig nem lehet építeni. A Betonútépítő Vállalat en­nél a munkánál az emberek szorgalmára is sokat épített. Az eredmény nem maradt el: az eredeti határidő — 1967. május 31. — helyett tegnap délutántól kezdve új pályán közlekedik a vonat a kapos- vár—fonyódi vonalon. A há­rom esztendeje megkezdődött munka ezzel még nem feje­ződött be, de kétségkívül túl­jutott a nehezén. Ami ezután következik, az már inkább szépítésnek számít, mint vasútépítésnek. Az átadás határidejének előrehozását a kongresszusi versenyben vál­lalták a vasútépítők. S teg­nap, amikor Osztopán alatt összekötötték a síneket, pon­tot tettek a vállalás teljesíté­sének végére. A kétszáztíz­millió forintos költséggel fel­újított vasútvonalon megin­dult a forgalom. Amikor pályakocsink kigör­dült az új somogyjádi állo­másról, már az új síneken haladtunk. Az építésből kivet­ne részét a MÁV Pécsi Igaz­gatóságának dombóvári pálya- fenntartási főnöksége is. A 7árda és Osztopán közötti szakasz kivételével mindenütt ők fektették le az új sineket. Nehéz munka volt. Szép is. A nehézséget talán a régi sí­nek okozták. Hiszen ezeken keresztül még a kavicsot meg az új vágányokat is nehéz /olt szállítani. Kiöregedtek nár. Néhány helyen most nég ott fekszenek a vasút töltése mellett, elszállításra várnak. Ügy lapulnak, mint a kiselejtezett ruhadarabok. Megöregedtek, korszerűtlenné váltak. Nem csoda: hosszú év­tizedekig döcögött rajtuk a vonat, hiszen a régi vonalat még a múlt század végén épí­tették. Amikor elkészült, ép­pen olyan korszerű volt, mint a mostani. Az idő azonban mindig nagyobb követelmé­nyeket támasztott elé. Ezek­nek már nem tudott megfe­lelni, hiszen csupán a tizen­két és féítonna tengelynyo­lás után jelentősen megnőtt a Balaton-part forgalma. Ez egyre gyorsabb, korszerűbb közlekedést kíván. Ezért vált olyan szükségessé már 1963- ban — az építés megkezdése­kor — a vonal újjáépítése. Az üdülőforgalom növekedése mellett a Balaton környékén egyre több kőbánya dolgozik. Ezek is jelentősen terhelik az új vonalat. Az új somogyjádi állomás. mású kocsikat bírta el. Emiatt drága volt rajta a szállítás Pedig ez a vasútvonal fontos kapocs az ország dél-alföldi része és Észak-Dunántúl kö­zött. A teherszállítmányokat mégis inkább — száz kilomé­tert kerülve — Gyékényesen és Nagykanizsán keresztül juttatták el egyik országrész­ből a másikba. Sok időbe került ez. És még több pénbe. Az építés megkezdésekor azt is figyelembe vették — mondta tegnapi sajtótájékoz­tatóján Székely Tibor, a MÁV Pécsi Igazgatóságának építési és pályafenntartási, osztályve­zetője —, hogy a felszabadu­— Ez a pálya teljesen át­épült — mondta az osztályve­zető. — A kis kanyaró íveket a sebességnek megfelelően megnagyobbítottuk. Emiatt sok helyütt új nyomvonalat kel­lett építeni. A vonalátépítés­sel párhuzamosan növeltük az állomások kapacitását is, nőtt az állomások vágány­hossza. Erre azért is szükség volt, mert az átépítés után fővonal lett a kaposvár—fonyódi vasút­vonal. A vonatok sebessége a korábbi harminc—negyven kilométerről nyolcvanra emel­kedett. Ha csak ezt vesszük figyelembe, már az is nagy változást jelent, de innen a pályakbcsiból az is szembe­tűnik, hogy a sebességnek megfelelően az új sínek ké­nyelmesebb utazást bizto­sítanak. Az út Fonyód és Ka­posvár között két kilométer­rel rövidebi) lett. Az utazá­si idő ehhez vi­szonyítva aránytalanul megrövidül. Mindehhez csupán két mondatot fűz Horváth Ká­roly építésve­zető: — Nem hit­tem volna, hogy ez így si­kerül. Nehéz munka volt. A vágány­gépkocsi csat­togva beszél a sínekkel. Ez a válasz ... Kercza Imre A mosoly a két építésvezető arcán a munka végét jelzi.

Next

/
Thumbnails
Contents