Somogyi Néplap, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-28 / 305. szám
Szerda. 1966. december 28. 3 SOMOGYI WCPfiJir ÖTYEN HÁZ ÉPÜL kohósalakból készült huliámtéglából Az OKISZ több építőipari szövetkezete kísérletezett az idén kohósalakból készült hullámtégla előállításával és ebből az építőanyagból villa- és esaládiház építésével. Megyénkben a Siófoki Építőipari Ktsz és a Somogyvári Építőipari Ktsz foglalkozik a hullámtégla előállításával, s vállalja, hogy ebből villát, lakást húz fel. Pamuczi János, a Siófoki Építőipari Ktsz elnöke elmondta, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a kohósalakból készült hullámtégla előállításához sok segédmunkásra van szükség. A Bala- ton-parton viszont nem lehet elég segédmunkást kapni. Ezért az illetékesek úgy döntöttek, hogy a siófoki ktsz a Somogyvári Építőipari Rtsz- szel közösen készítsen az említett anyagból villákat, házakat. A segédmunkaerőt a somogyvári ktsz biztosítja, elkészíti a téglát, felhúzza az épületeket, a szakipari munkát pedig a siófoki szövetkezet végzi el. A siófoki szövetkezet Bala- tonföldváron hullámtégla gyártására alkalmas területet adott át a somogyvári ktsz- nek. Az utóbbi pedig mintegy 80—100 000 forintos beruhá zással biztosította a hullám téglagyártás föltételeit. A siófoki ktsz-nek semmit sem kellett beruháznia. Rendelkezik a szakipari munkához szükséges fölszereléssel. A hullámtéglával való építkezés iránt az érdeklődés nőtt, noha az eredetileg kiadott irányárak magasabbak lettek, 1967-ben ötvenen rendeltek villát, házat a két szövetkezettől. Jövőre egyetlen olyan ház se épül, amelyhez a családtagok a helyszínen készítenék el kohósalakból a hullámtéglát. A szakemberek véleménye szerint erre előreláthatólag nem kerül sor 1968-ban sem. Ugyanis a 16 kg súlyú kétoldalt hullámosított, kohósalakból, homokból és cementből álló hullámtégla előállításához szükség van hozzáértésre és a technológia pontos megtartására. A hullámtégla előállításával nem hivatásszerűen foglalkozók kellő ismerettel vagy nem rendelkeznek, vagy nerr tudják megtartani a technológiai előírásokat A Csurgói Járási Tanács napirendjén KARÁCSONYKOR IS DOLGOZTAK A törvényesség helyzete és a legnagyobb állandó bizottság munkája (Tudósítónktól.) A Csurgói Járási Tanács legutóbbi ülésén egyebek között téri eljárások közben — vétenek a törvényesség ellen. A faüzemben és a téglagyárnál nőst, az építésügyi szakbizottság vezetőjét, valamint id. Olvasó Ferenc aktívát Az ünnep mindkét napján dolgoztak a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok állatgondozói. Ezt teszik szil veszteikor és az új év első napján is. Sokan vannak —- férfiak és nők, idősek és fiatalok —, akiket az ünnepna pokon is munkahelyre szólít a kötelesség. Németh Gézáilé, a somogyacsai Aranykalász Termelőszövetkezet állatgondozója társával, Csizmadia Jó- zsefnével a kettős ünnepen laponta háromszor ment ki a majorba, a borjúnevelőbe. Így dívánta ezt a majdani te yész- és hízómarhák alapanyagául szolgáló növendékek egyenletes fejlődése. A közösség látja hasznát az .nnepnapokon is munkába induló állatgondozók helytállásának. Megérdemlik, hogy elismeréssel adózzunk fáradozásukért. a járási ügyészség tevékenységét, a törvényesség helyzetét vitatták meg dr. Szabotin István járási vezietőügyész előterjesztése alapján. Ebből kitűnt, hogy az államigazgatási szerveknél javulás tapasztalható a törvényesség megtartásában. Tavaly a járási tanács vb 222 határozatot hozott, s az mind törvényes volt. Törvénysértő határozat inkább a termelőszövetkezeti közgyűléseiken és a községi tanácsoknál születik elsősorban a 'ogszabályok felületes ismeretéből. A tanácsok munkájának _ legtöbb hiányossága a késedelmes ügyintézés. A járásban 30—32 tanács- rendelet van érvényben. Ezekre azonban árnyékot vet a végrehajtás következetlensége. A tájékoztató megállapította, hogy a rendőrségi és a tanácsi hatáskörbe tartozó szabálysértések száma elég nagy. A jogszabályok helyesen érvényesülnek a határozatok meghozatalékor. A gazdálkodó szervek törvényességi helyzetének értékeléséről szólva a járási ügyész elmondta, hogy. a munkajogi — főleg a fegyelmi és a kártérí-. előfordul, hogy az újonnan fölvett dolgozók balesetvédelmi oktatása elmarad. Négy társadalmi bíróság működik a járásban. Legtöbb tárgyalást az Iharosberényi Gépjavító Állomáson folytattak le. Általában csökkent a bűncselekmények száma. A legtöbb bűntettet a társadalmi tulajdon sérelmére követték el. Ezután az ipari, kereskedelmi, építésügyi, munkaügyi állandó bizottságok munkáját elemezték. Ez a tanács legnagyobb állandó bizottsága. Foglalkozott többek között az iparpolitikai tervekkel, a lakosság áruellátásával, a társas- ós sorházópítési akcióval, a közterületék hasznosításának kérdésével. Több ipari üzemben megvizsgálta a munkaerőellátottságot. Ellenőrizte az állami épületek állagmegóvásai, a közutak belterületi szakaszainak tisztán tartásét, s kezdeményezte a járási székhely vízellátásának megjavítását sürgető intézkedés megtételét. A tanács dicséretben részesítette eredményes munkájának elismeréseként Bolla János áb-elnököt, Németh JáBó'vüli az ipari és a szolgáltató tevékenység a kaposvári járásban Az idén sokat fejlődött a kaposvári ’ járás ipari és szolgáltató ellátása. A termelési érték emelkedése is azt bizonyítja, hogy a lakosság ellátása jelentősen javult. Több mint barmincegymilliós tervezett termelési értéktervüket a járás kisipari termelőszövetkezetei, mezőgazdasági tsz-ei és'magánkisiparosai hiánytalanul teljesítették. Kedvezően alakult a terv teljesítésében a szocialista szektorok részaránya. A kisipari és a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek a tervezettnek 38,7 százalékát termelték. A járás ellátásában jelentős szerepet vállaló ma- gánkisiparosok száma az új iparjogosítványok kiadásával tovább emelkedett. Az idén 97 iparigazolványt adott ki a járási tanács ipari csoportja. Előmozdították a lakatos-, a női szabó, a cipész-, a tűzifafűrészelő, a kovács- és a fodrászszakmában a lakosság jobb ellátását azok a vállalati dolgozók, akik mellékfoglalkozásban segítettek az igények kielégítésében. Jelenleg 550 ipar jogosítvánnyal rendelkező kisiparos dolgozik a járásban. A ktsz-ek fejlődését jellemzi, hogy szolgáltatórészlegeik és dolgozóik száma tovább emelkedik. A Nagybajom! Építőipari Ktsz például háztartási gépek javítására műszaki részleget hozott létre, ezenkívül női és férfi konfékeiós részleget alakított, továooá új férfi - és női fodrászüzletet nyitott. A Kaposvári Fodrász és Fényképész Ktsz új részleget hozott létre Toponáron. A nagybajomi fmsz novemberben indította meg faáruüzemét, ahol a lakosság részére olyan háztartási cikkeket készítenek, melyeket eddig csak ritkán vagy nem is lehetett kapni. Később nemcsak a járás, hanem az egész megye részére dolgozik ez az üzem. A járási tanács ipari csoportjának jövő évi tervében szerepelt a Kaposvári Fodrásp és Fényképész Ktsz részlegeinek bővítése, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és a földművesszövetkezetek szolgáltató és javító tevékenységének fokozása. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek építőipari közös vállalkozásai is nagyobb mértékben vesznek részt a lakosság építőipari igényeinek kielégítésében, mint eddig. SZELLŐZŐ PRIZMÁK Tab-Csabapusztán tárolják a siófoki MÉK tabi körzetének 16 vagon krumpliját és 15 vagon káposztáját. A burgonya szellőzését és 3—t fokos hőmérsékleten tart fisát eternit csövekkel és szalmás elepekkel biztosítják. így a krumpli nem csírázik ki, ne n veszít tápértékéből. Egyesül a fonyód-balatonfenyyesi fmsz a Balatonboglár és Vidéke Földművesszövetkezettel (Tudósítónktól.) Néhány nappal ezelőtt a ío- nyód—balatanfenyvesi földmű- vesszövetkezet rendkívüli küldöttgyűlése egyhangú határozattal kimondta egyesülését a Balatonboglár és Vidéke Fmsz- szel. A nagyobb balatonboglá- ri testvérszövetkezet is összehívta már rendkívüli küldöttgyűlését, hogy döntsön az egyesülésről. Ezen a rendezvényen a balatonboglári fmsz politikai és gazdasági helyzetéről s a jövő lehetőségeiről Cseri Ferenc, az igazgatóság elnöke adott tájékoztatást. Mint elmondta. különösen a következő évek hálózatfejlesztési munkája ígér sokat az egyesülő i’msz-ek l»ala- too-parti és belső' községeiben egyaránt. Sárvári László. a fonyódí fmsz igazgatóságának elnöke arról adott számot, hogy a vezetése alatt álló szövetkezet több milliós vagyont hoz magával. Idei gazdasági eredményük is eléri az egymillió forintot. Több hozzászólás hangzott el a gyűlésen. Magyar Gyula, a MÉSZÖV szövetkezet- politikai osztályának vezetője az összefogásban rejlő erőt hangsúlyozta, és a MÉSZÖV igazgatóságának megbízásából javasolta az egyesülés kimondását. A balatonboglári küldöttgyűlés határozattá emelte ezt a javaslatot. Január 1-től — a Gamás- sal történt egyesülést is beleértve — a Balatonboglár és Vidéke Fmsz lesz mecvénk egyik legnagyobb szövetkezete. Előrelátható évi forgalma eléri majd a 130 millió forintot A nyári üzletekkel együtt kb. 140 egységet üzemeltetnek. Ebben a nagy körzetben 23 000 állandó lakos igényelt kell kielégíteni a kiskereskedelemben, a vendéglátóiparban. a felvásárlást és a szolgáltatást illetően egyaránt A megnagyobbodott földművesszövetkezet több mint ötezer tagot egyesít. Különösen a Balaton-parti jelleg kíván majd sok erőfeszítést a kipróbált vezetőktől és a szorgalmas dolgozóktól. Kedvező kilátás a jövőre nézve, hogy az alapok jók, a további fejlődés feltételei biztosítva vannak. Javult, de még mindig nem kielégítő Nagyatád üzemélelmezése (Tudósítónktól.) A járási Népi Ellenőrzési Bizottság nemrégen megvizsgálta Nagyatád üzemélelmezését. Megállapította, hogy az utóbbi években jelentős erőfeszítések történtek az élelmezés javítására. A Komfort Ktsz-nél konyha épült — ez látja el a halgazdaság dolgozóit is ebéddel —, újjáépítették a cérnagyár és a gépjavító állomás konyháját, és a járási tanács is létesített konyhát dolgozói részére. De még mindig több olyan kis vállalat, intézmáti’y van a községben, ahol nem lenne gazdaságos salát konyhát üzemeltetni. A NE!B a jelenlegi helyzetet úgy látja megoldhatónak, hogy ha a földművesszövetkezet gondoskodna az igények (mintegy 200 személy étkeztetéséről van szó) kielégítéséről. Az ellenőrzés kiterjedt az üzemi konyhák tisztaságának, az ebédek mennyiségének és minőségének vizsgálatára Is. Megelégedéssel állapították meg, hogy ezen a téren nincs különösebb baj. szinte valamennyi üzemi konyha megfelel az egészségügyi előírásoknak. A koszt választékos, és minősége, mennyisége ellen sem merült fel súlyosabb kifogás. A kapolyi tsz és a Tabi Téglagyár az első a tabi járás kongresszusi versenyében A múlt héten értékelte a versenybizottság — az idén harmadszor — a kongresszusi munkaverseny állását a tabi járásban. A termelőszövetkezeteket az előzőleg kiadott szempontok alapján bírálták el. Az első három helyet sorrendben a kapolyi Üj Élet, a karádi Búzakalász és a somoavacsai Aranykalász Tsz szerezte meg. Ez azt jelenti, hogy a járási pártbizottság és a járási tanács által adományozott vándorzászló ezúttal a kapolyi tsz- ben marad. A bizottság úgy határozott, hogy legközelebb februárban vagy márciusban ül össze ismét a verseny’ utolsó értékelésére. Az ipari üzemek kongresz- szusi vetélkedését ugyancsak értékelte a versenybizottság. Eszerint az első helyen a Tabi Téglagyár végzett, második a zsák- és ponyvaüzem, harmadik a tabi fmsz lett. A vándorzászló tehát a következő értékelésig a téglagyárhoz került A versenybizottság az eredmények kihirdetése után elhatározta. hogy a végső értékelést ünnepélyesen bonyolítják majd le, s arra meghívják a versenyben részt vevő üzemek vezetőit és sóik dolgozót. Számolnak azzal, hogy az az összejövetel egyúttal. újabb szocialista munkaverseny kezdőpontja lesz. Több és nagyobb lakás (Tudósítónktól.) A Tabi Járási Tanács V. B. építési és közlekedési csoportja az 1964. évi negyvennégy- gyel és a tavalyi harmincöttel szemben az idén hatvankét magánlakás építésére adott ki engedélyt. Pár évvel ezelőtt zömmel csak egyszoba-kony- hás lakások épültek a járásban, az idei építtetők túlnyomó többsége már két utcai szobával, konyhával, éléskamrával, előszobával és fürdőszobával ellátott családi háza! készíttetett magának. A posta értesíti a távbeszé'ő-használókat, hogy a kaposvári távbeszélő-központba kapcsolt előfizetők nagy részénél a jelenlegi kapcsolási szám december 29-én 0 órától megváltozik. Az új kapcsolási számokat tartalmazó távbeszélő-névsor 6 Ft-os áron a postahi . atalokban is megvásárolható. (2480)