Somogyi Néplap, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-02 / 284. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Péntek, 1968. december & Ilyen bajnokságra van szükség Még egyszer a labdarugó NB I 3-rol Vita» előzte meg létrehozását, pedig annak idején az NB II él­csapatai kikívánkoztak a sereg­hajtók közül. A magyar labdarú­gó-főhatóság végül is elfogadta a javaslatot, s megteremtette az NB I mögött az NB I B osztályt. Már az előző esztendők is bizonyítot­ták, hogy érdemes volt. 1966 még inkább igazolta azokat, akik azt vallották, hogy kell egy előiskola az NB I-be lépő csapatoknak . . . . Az 1966. évi labdarúgó NB I B bizonyára megfelelő helyet kap majd az idei bajnokság króniká­jában. Nemegyszer hangzott el a »második vonalbeliek« bajnoksá­gával kapcsolatban, hogy sok te­kintetben versenyez a legjobbak küzdelmeivel is. Ezek a megálla­pítások az egyre izgalmasabb bajnoki hajrában mind többször hangzottak el. Nem is csoda, hiszen 28 játékhét után még egyáltalán nem volt biztos, hogy a feljutásért versengő hat-nyolc csapat közül melyik kettő lep közvetlenül be az NB I kapuján.. Nyitott kérdés volt az is, hogy mely csapatoknak kell elbúcsúz­niuk ettől az osztálytól. Hat csa­pat közül ötnek a sorsa a leges­legutolsó fordulóban tisztázódott. Ilyesmire talán még sosem volt példa a magyar labdarúgás törté­netében. i De nemcsak ezért állta ki a próbát a labdarúgó NB I B 1966- ban. Színvonal dolgában ez a baj­nokság az idén óriásit lépett elő­re. Bebizonyosodott: ha esztendőn át tétje van a mérkőzéseknek, akkor á csapatok fel tudnak nő­ni a nagy feladatokhoz. Más te­kintetben is példamutató volt ez a bajnoki küzdelem. Akik egy pillanatra elbízták magukat, menthetetlenül elvesztek. Példáz­za ezt a Budapesti VSC meg a Debrecen esete. Három-négy pon­tos előny birtokában túlzottan biztonságban érezte magát a két vasutas csapat. Ki hitte volna a bajnokság háromnegyedekor, hogy a kettő közül egyik sem szól be­le a végén a feljutás dolgába? Ugyanígy ki gondolta volna a bajnokság első szakaszában, hogy a hosszú időn át hátul kullogó Szeged, Komló és Szombathely a végén NB I-es csapat lesz? Az egriekről nem is szólunk. Az a körülmény, hogy a végén az NB I.B bajnokság négy csa­pata lépett egy osztállyal följebb, bizonyára meglepte a szakvezető­ket is. Nem sokan gondolták ugyanis komolyan azt, hogy az NB I B harmadik—negyedik hé- lyezettjei képesek lesznek kiverni az NB I osztályból az özdi Ko­hászt vagy a tizenhét év óta NB I-es Dorogi Bányászt. Az eredmé­nyek mégis az NB I B-seket iga­zolták. Nem véletlenül. Nagy harcban edződtek meg az osztá- lyozót játszó csapatok. Ezért kel­lett meghajolniuk a többre érté­kelt volt NB 1-eseknek . . . Ha mindezekhez hozzávesszük, hogy az idei NB I B bajnokság­ban nem volt lényeges tudásbeli különbség az élcsoport és a se­reghajtó csapatok között (hány­szor fordult elő, hogy az utolsó helyezettek legyőzték az elsőket), akkor láthatjuk, hogy igazában mit is • ér az idei NB I B. Éppen ezért fáj a kaposvári labdarúgóbarátcknak az, hogy a jövőben csak kívülről figyelhetik majd azt a bajnokságot, amelyből a Kaposvári Honvéd a végén mégiscsak vesztesként került ki, és kisett. K. S. Nem lesz „villám“ A legfőbb sporthatóság ce­tétől közölték ezt a sajtó munkatársaival. Ezzel szétosz­lottak az utóbbi hetek mende mondái, amelyek pedig már ■>biztosan« tudni vélték, hogy kit melyik egyesületből hova igazolnak át. Mivel az idei bajnoki év végén nem lesz kedvezmé­nyes átigazolás a labdarúgók -ál, ezért az MTS elnöksége ügy döntött, az NB I B osz­tályból felkerült csapatok szá­mára mégis valami lehetősé­get biztosít, hogy néhány poszton megerősítsék csapatai­kat. Itt említjük meg, hogy a közeljövőben napvilágot lát az új átigazolási rendelet, amely több tekintetben eltér a je­lenleg érvényben levőtől. DECEMBER időjárás A pécsi csapatok dominálnak majd a Délnyugati J\B HLban Kosárlabdázók a Magyar Népköztársasági Kupáért közé jwt. Biztos, hogy a Mun­kácsy Mihály Gimnázium kor­szerű tornatermében nem mindennapi küzdelmeket hoz majd az MNK kétnapos ka­posvári folytatása. A torna részletes műsorára még visszatérünk. Meghalt a bajnokság, éljen az MNK! Ez a jelszó a kosa­rasoknál, ahol a csapatok a bajnoki küzdelmek befejezése után nem tértek pihenőre. Nem a K. Honvéd sem, amelynek edzője, Arató Ár­pád a csapat közvetlen közeli programjával kapcsolatban a következőket mondtat — Nagyon Örülünk, hogy biztosítva van a folyamatos versenyzés. Szerencsére mi rendezhetjük meg a Magyar Népköztársasági Kupa egyik csoportküzdelmét, amelyre a hét végén sor kerül Kaposvá­ron. Igen erős mezőny gyűlik össze a somogyi csoportban. Itt szerepel ugyanis az NB I- es BEAC, továbbá a Ganz- MÁVAG és a NB II bajnok­ságból jól ismert Szekszárd csapata. Ennek a tornának a ugyanis még csak a »f-----------­g yőztese már a legjobb nyolc érkezett el. Miovecznek bizony A labdarúgó-szövetségekben »nagyüzem« van. Itt már minde­nütt a jövőt tervezgetik! A So­mogy megyei LSZ például a mi­nap készítette el 1967. évi bajno­ki tervezetét, s azt a megyei sportfőhatóság már jóvá is hagy­ta. Éppen a mai napon lesz Ka­posváron egy megbeszélés az ér­dekelt csapatok bevonásával a tervezett tartalékbajnoksággal kap­csolatban. Persze nem csupán Kaposváron van mozgásban a labdarúgás gé­pezete. Így van ez Pécsen meg a fővárosban is. Azért ezt a két helyet említettük, mert itt ková- csolgatják annak a bajnokságnak a jövőjét, amelyben a jövő évben öt somogyi csapat lesz érdekelt. A Délnyugati NB m-ra gondo­lunk, amelynek székhelye — most már véglegesen —■ Pécs lesz. Indokolt is ez, mert nem ke­vesebb, mint hat pécsi csapat szerzett jogot arra, hogy jövőre ebben az osztályban, ebben a Nem ürügy Bizonyára sokan olvasták la­punkban azt a hírt, amely a ka­posvári járásban folyó eleven sakkéletről adott számot. Felso­roltuk, hogy a járási bajnokság­ban részt vevő versenyzők hány pontot gyűjtöttek, s ebben nem is tévedtünk. Abban azonban igen, hogy téves imformáeió alap­ján a bajnokság befejezéséről ad­tunk hírt mondván, Miovecz a bajnok. Nos, a tévedés kiderült. Ez a kétségkívül sikeres sakktorna’ félidőhöz« még akad tennivalója, ha végle­gesen birtokában akarja tartani a jelenleg féltve őrzött első he­lyet. Még alaposan megváltozhat a bajnoki sorrend. Ez az igazság. Tehát azok a kadarkúti, nagy­bajomi, hencsei és a többi köz­ség sakkozói, akik azzal búcsúz­nak el otthonról, hogy »folytat­juk a bajnokságot«, igazat mon­danak. Számukra nem ürügy a sakkbajnokság az »eltávozásra«. Sőt nagyon is érdekes harcot hozhat még a kaposvári járási bajnokság második fodulója .. • csoportban szerepeljen. Igen, a pécsi csapatok dominálnak. Már az idén is az NB Ill-ban szere­pelt a Pécsi BTC. a PEAC és a Pécsi Helyiipar. Most a Baranya megyei bajnokság első három he­lyezettje egyaránt pécsi. A P.- Előre, a P. Honvéd és a Pécsi Kinizsi szerzett jogot az NB Ill- ban való indulásra. A Baranya 'megyei Labdarúgó Szövetségnél érdeklődtünk az NB III csoport várható beosztását il­letően. Megtudtuk, hogy még nincs Jóváhagyott terv, de min­den bizonnyal a Baranya, Tolna, Somogy hármas alkot majd egy NB III-as csoportot. Annál való­színűbb ez, mert a három me­gye éppen tizenhat NB III-as csapattal rendelkezik. Az MLSZ- nél általános elv, hogy ha lehet, akkor a megyék csapatait ne osz- szák fel különböző területek kö­pött» A baranyai terv szerint a pécsi csoportban az ' alábbi 'csapatok szerepelnének: Pécsi BTC, Pécsi EAC, Pécsi Helyiipar, Pécsi Előre, Pécsi Hon­véd, Pécsi Kinizsi, Mohácsi Pe­tőfi, Marcali Honvéd, Marcali VM, Kaposvári Vasas, Lábodi ME- DÖSZ, Siófoki Bányász, Szekszár­di Dózsa, Szekszárdi Petőfi, Bony­hádi Petőfi, Faddi MEDOSZ. Sok minden szól e tervezet mel­lett. Persze ellene is. Gondol­junk csak arra, hogy a marcali csapatoknak például Mohácsra kell utazniuk. A siófokiak sin­csenek jobb helyzetben. A köz­ponti pécsi együttesek persze másként látják^. .. Még néhány nap, s napvilágot lát az MLSZ elnökségének végle­ges döntése. Lényegesen azonban a Délnyugati NB -III tervezete nem változhat. APRÓHIRDETÉSEK u&ni vemhes üsző eladó. Cser én fa, Kossuth Lajos u. 28. (2104) ve veset használt .uizőgép — varrásra alkalmas — eladó. . Kaposvár, Hunyadi dános u. 49. (2709) 200 kg-os L osztá­lyú zsírsertés eladó. Miisetaj, Kiskorpád, Vörösmarty utca 115. (2091) Sötét, fényezett há­lószobabútor eladó. Kaposvár, Füredi u. 94. G713) Megvételre keresünk kifogástalan állapot­ban lévő, üzemképes, 100-as csúcstávolságú Norton vagy fél Nor- ton esztergapadot. Ajánlatokat ármegje­löléssel kérünk. Cím: Új Barázda Tsz, Nagy- berény. (2106) Eladó zárt kertben Marcaliban 3000 n-öl szántó és rét pincé­vel. “Érdeklődni a mar­cali ABC-áruházban Németh Gyulánknál. (4851) Házhely: 196, 209, 270 négyszögöles és mély gyermekkocsi (részlet­re) eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Gárdonyi Géza utca 24. (2101) 1 db benzinmotor és körfűrész eladó. Ka­posvár, Micsurin (Nyár) utca 7. Pencz. Két fotel, kis asztal eladó. Kaposvár, Má­jus 1. utca 62. (udvar­ban). (2112) Belvárosban kétszo­bás házrész kerttel beköltözhetően eladó. Kaposvár, Marx Ká­roly íitca 33. (2103) Kaposvár, Kanizsai utca 8. alatt udvari házrész, melyből két­szobás lakás azonnal beköltözhető, sürgő­sen eladó. Érdeklődni ugyanott, délután há­romtól. (2716) Javításra szoruló asztaltűzhely, egyaj­tós szekrény sürgősen eladó. Kaposvár, En­gels Utca 8. (2092) Egy kétszemélyes kanapé-rekamié eladó. Kaposvár, Berzsenyi u. 36. (2107) AUTÓ-MOTOR Karambolozott Tra­bant vagy Wartburg személygépkocsit ven­nék, Ajánlatokat ár- megjelöléssel 4853. számra a kiadóba ké­rek. _______________(4853) C H rendszámú Sko­da eladó. Cím: Nemes, Kaposvár, Latinka Sándor utca 2. (2087) A Kaposvári Gépja­vító Állomás 1967. ja­nuár 1-vel lakatos, géplakatos, esztergá­lyos, mezőgazdasági gépszerelő, autó- és motorszerelő, hegesz­tő, villanyszerelő, va­lamint az állattartás gépesítésében jártas szerelő szakmunkáso­kat és segédmunká­sokat betanított mun­kásnak fölvesz. Je­lentkezés az állomás főmérnökénél. (2086) Az EM 44. sz. Álla­mi Építőipari Vállaiai azonnal fölvesz buda­pesti munkahelyekre kőműveseket, ácsokat. fémcsőáUványozókat, hideg burkolókat (gyakorlattal), kubi­kosokat és férfi segéd­munkásokat. Család- fenntartóknak havi 360 Ft (napi 15 Ft), nem családfenntartók­nak havi 240 Ft (napi 10 Ft) különélés! díjat fizetünk, ha vidéki la­kásbejelentéssel ren­delkeznem, és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza. Munkásszállást és na­pi kétszeri étkezést — térítés ellenében ^ — biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaru­ha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Cím: Budapest, V„ Kossuth Lajos lér 13— 15.i munkaerőgazdál- okdás. (4319) Figyelem! A Nagy­atádi Konzervgyár műszaki ellenőri mun­kakörbe építésztechni­kust keres azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat főmérnökénél, (4854) A Gyár és Gépszere­lő Vállalat keres vi­déki szerelési terüle­teire (Kanzincbaxcika, Almásfüzitő, Ajka, B.- füzfő, Diósgyőr, Du­naújváros stb.) lakatos,’ hegesztő, csőszerelő, kóvács szakmunkáso­kat, betanított mun­kásokat és férfi segéd­munkásokat. Jelentke­zés személyesen vagy írásban: Bp., VI., Pau- lay Ede u. 52., sze­mélyzeti osztály. (5090) Az ÉDASZ Veszprémi Üzletigazgatósága hálózati villanyszerelési munkálatokra át es illanvszerelöket azonnali belépéssel fölvesz. Fizetés megállapo­dás szerint. Szál­lást és étkezési költséget biztosí­tunk. Jelentkezés veszprémi rfiunka- ügyi osztályunkon (4317) li Heverők, seizlonok, ágybetétek, rekamiék, fotelok, székek meg­rendelhetők. Agyak átalakítását vállalom. Vérségi kárpitos, Fo­nyód, gimnázium mö­gött. (4846) Küíön bejáratú bú­torozott szobába (für­dőszobával) intelli­gens, fiatal lakótár­sat keresek. Kaposvár, Damjanich utca 28. (2109) „ Kabátok, öltönyök, kosztümök készítését, fordítását, alakítását egy héten belül vál­lalom. Farkas Imre szabómester, Kapos­vár, Ady Endre utca le. (2711) Elvesztettem 29-én Kaposvár és Hetes kö zött két db Volkswa­gen dísztárcsámat. Értesítést körorvos, Hetes címre kérek. (2712) Várható idő­járás ma estig: Nyugat felől felhősödés, el­sősorban az or­szág északi fe­lében tpbbfelé havas esővel, • esővel. Élénk, időnként erős délnyugati- várható legmaga- hőmérséklet plusz 3—8 fok között. Kaposváron (külterületen) teg­nap reggel 6 ^órakor plusz 2,2 fo­kot, déli 12 orakor plusz 2,8 fo­kot mértek. A Nap kél 7.12, nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 19.55, nyugszik 11.26 órakor. Péntek Auréllá nyugati szél. sabb nappali Kalinyin köszönti Kaposvárt A moszkvai rádió magyar adásában ma 18 órakor a 41, 49 és 194 méteres hullámhosz- szon a Kalinyini Városi Párt- bizottság első titkára, Belcsen- ko elvtárs köszönti Kaposvár lakosait a város felszabadulá­sának 22. évfordulója alkal­mából, és megemlékezik az MSZMP IX. kongresszusáról is. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 8.05 Iskola-tv. Orosz nyelv. (Alt. isk. V. oszt.) A város­ban. — 9.00 Élővilág. (Alt. isk. V. oszt.) Madárvédei m. — 9.30 A Hindukusz ormán. len­gyel film. (Ism.) — 10.20 A sokezer tó országa. Finn kis- film. (Ism.) — 10.45 Tolesport. (Ism.) — 13.35 Orosz nyelv. (Ism.) — 14.30 Élővilág (Ism.) — 17.38 Újra itthon. Az opera- ház külföldi turnéról h: ./átért balettművészeivel be. . t De­meter Imre — 18.10 I i ek. — 18.15 Fáklyavivők. A i -agyar­országi szabadságmozgalmak dalai: hősei, emlékei. I. rész: 1848—19^)0. — 18.45 Pedagógu­sok fóruma. — 19.15 Esti me­se. — 19.30 Tv-Híradó. Az MSZMP IX. kongresszusáról jelentjük. — 20.00 Bessenyei György színházi jegyzete. — 20.10 Móricz Zsigmond: Úri muri. Színmű 3 felvonásban. A Nemzeti Színház előadása felvételről. (14 éven felüliek- * nek). — 22.35 Tv-Híradó — 2. kiadás. Az MSZMP IX. kong­resszusáról jelentjük. Hirdessen a Somogyi Néplapban! — A magánkisiparosok mun­kájáról tárgyalt legutóbbi ülé­sén a Tabi Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A köz­ségben 59 iparos folytat ja­vító-szolgáltató tevékenységet. Munkájukat a vb eredmé­nyesnek, hasznosnak minősí­tette. — Téli üdülés. 250 termelő­szövetkezeti parasztot küld té­li üdülésre Harkányba, Hévíz­re a Termelőszövetkezetek Biztosítási önsegélyező Cso­portja. Az első üdülők már el­utazták, a többiek pedig de­cemberben, januárban és feb­ruárban mennek üdülni. — Tűz volt Felsőmocsolá- don. Magyar József Petőfi ut­ca 7. szám alatti lakos portá­ján kigyulladt egy szalmatetős fészer. A tüzet a helyi önkén­tes tűzoltók fékezték meg. Az anyagi kár 5150 forint. — Hivatalos személy elleni erőszak és maradandó testi fogyatékosságot előidéző bűn­tett miatt vonta felelősségre a bíróság Papp Sándor bünte­tett előéletű csokonyavisontai lakost. Az ittas Papp ez év júliusában a barcsi vasútállo­máson az őt figyelmeztető ön­kéntes rendőrt megtámadta, bántalmazta, s egyik ujját úgy megharapta, hogy ampu­tálni kellett A bíróság jogerő­sen 2 év és 6 hónapi szabad­ságvesztésre ítélte. — Szorgalmas MÉH. 105 százalékra teljesítette papír­gyűjtési tervét a Somogy-Zala megyei MÉH Vállalat. Ered­ményes volt a vasgyűjtés is: 820 vagon ócskavasat vásárol­tak fel a két megyében. — Közlekedési balesetek. It­tasan és a megengedettnél gyorsabban vezette pótkocsis teherautóját Zánthó Imre, s Balatonmárián a 7-es számú úton az árokba fordult. Az autón szállított szarvasmar­hák közül kettő elpusztult. Az anyagi kár tízezer forint. — Somogygesztiben a lejtős úton megcsúszott és az árokba for­dult gépkocsijával Dunct Sán­dor. Az autó utasai közül ket­ten könnyebb sérüléseket szenvedtek. ^ — Vendégszámjálás. Négy kaposvári és két vidéki üz­letében tartott vendégszámlá­lást a Kaposvári Fodrász és Fényképész Ktsz. A hat üzlet­ben egy hónap alatt 35 000 férfi és női vendég fordult meg. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 9.40 Iskola-tv. — 13.50 Iskola- tv. — 17.55 Hírek. — 18.00 Kis- filmek. — 18.25 Műsorismerte­tés. — 18.30 Tv-újdonságok. — 18.45 Fiatalok a képernyőn. — 19.30 Téli este. Népi muzsi­ka,. — 19.54 Jó éjszakát, gye­rekek! — 20.Oo Tv-híradó. Hir­detés. — 20.35 Ankor. Angol omnibuszfilm. — 22.05 Tv-hir- adó. — Szabálytalanul használta szállításra a fomyódi tsz teher­gépkocsiját Doma György bri­gádvezető. A járási tanács szabálysértési előadója 500 forintra bírságolta. —* Felhívjuk a vállalatok és ter­melőszövetkezetek figyelmét, hogy a birtokukban lévő kötbéres utal­ványok (cement, mész, faanyag stb.) beváltása végett mielőbb je­lentkezzenek a TÜZÉP Vállalat, Kaposvár, Berzsenyi utca 21. sz. telepén. (2090) GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy Simon Lajos ny. MÁV-főellenőr életének 70. évében elhunyt. Temetése decem­ber 3-án, szombaton délután 3 óra­kor lesz a Keleti temetőben. Gyá­szolják: felesége, gyermekei, uno­kái, testvérei és a rokonság. (2717) Művelődéi CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Szegény kis betörő. Az előadás kezdete 19 órakor. Bemutató. (Csi- ky-bérlet.) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A fáraó. Beleslaw Prus regényé­nek magyarul beszélő, kétrészes, színes, szélesvásznú lengyel film- változata. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Magyar híradó. (XI. 7-ig.) Az előadások kezdete 5 és fél 9 órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ A közönyösök. Moravia regényé­nek magyarul beszélő, szélesvász­nú olasz filmváltozata. Csak 18 éven felülieknek! Kísérő műsor: Cserebere. (XI. 2-ig.) Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. ViTaMiN QDSQQIDISI vitamin (5567) MEGhULEsNÉ L Gyengeségnél fogyasszon C-vitaminos csipkeszörpöt! Árusítják: élelmiszerüzletek, gyógynövényszaküzletek. Azonnali tervszolgáltatás esetén lc67. I. negyedévi kezdéssel Kaposvár város és a kaposvári járás területén épületek kivitelezését vállaljuk közületek részére. SOMOGY MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI V. Kaposvár, Május 1. utca 52. (2003)

Next

/
Thumbnails
Contents