Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-17 / 271. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1966. november 17. A Vasas továbbjuthat, a Honvéd kiesett a kupábél Szerda immár minden héten a nemzetközi kupafordulók napja. Ezen a héten a magyar csapatok közül kettő is érdekelve volt egy-egy nagy fontosságú mérkőzésen. A nagyobb figyelem érthetően Milano felé fordult. Hogy is ne, hisz itt a kétszeres Világkupa győztes Internazionale ellen a mi bajnokcsapatunk, a Vasas lépett pályára. Mi tagadás, kíváncsian vártuk a magyar és az olasz bajnokegyüttes összecsapását . Mint az ilyenkor lenni szokott, most sem alakulhatott ki szép játék a kétszer negyvenöt perc alatt. A Vasas ugyanis »gólt nem kapni« jelszóval lépett a pályára és a mérkőzés nagy részében fel is tudta tartóztatni az Internazionale világhírű csatárainak rohamait. Aztán egyszer csak mégis meg- rezdült a Vasas háló. Akik a zágrábi televízió képernyőjén egyenesadásban láthattuk a mérkőzést, együtt aggódtunk a Milanóban jelenlevő magyar sportvezetőkkel, sportújság- írókkal. Kibírja-e a Vasas az Inter várhatóan nagy nyomását? Nos, a helyesen alkalmazott taktika révén Mészölyék csak le tudták fékezni Mazzoláék rohamait. S amikor az olasz válogatott kapusa, Sarti hibázott, kezéből kiperdült a labda, és Puskás a hálóba vágta azt, már-már bizakodtunk. Láttuk, hogy a San Siró stadion közönsége, amely nagyon hozzászokott már a nemzetközi kupameccseken az Inter sikeréhez, viszont reményét vesztette. Megindult hazafelé, így aztán a szurkolók fele már nem is látta, hogy egy köny- nyelműen összehozott szabadrúgás végén ismét a magyar kapuban táncolt a kerek bőrlabda. Győzött tehát az Inter, de tegyük hozzá, hogy a látottak és a 2:1 után Herrera és tanítványai korántsem érezhetik magukat páholyban. Nagy mérkőzés lesz december 8-án a Népstadionban. Ezen a Vasas elütheti a továbbjutástól a világhírű Internazionale csapatát is. Valóban nincs ok keseregni a Vasas szerdai veresége fölött. Elgondolkoztató viszont a Bp. Honvéd nagyszombati 0:4-es eredménye. Jó, jó, a mérkőzés folyamán havazott, s a végén már nyolc-tíz centi- méteres hő borította a pályát. De ugyanezen a talajon játszott a Spartak Tmava csapata is. A csehszlovák bajnokság listavezetője meglepően köny- nyen győzte le a piros-fehéreket, akik a Közép Európa Kupában is úgy folytatták, mint a bajnoki hajrában — gyengén és elgondolkoztatóan. Ezzel a vereségével a Honvéd kiesett a KEK-böl, a Tmava pedig bejutott a legjobb nyolc közé. INTERNAZIONALE—VASAS 2:1 (0:0) Milánó, San Kiró stadion, 45 000 néző. V.: Dienát (svájci). GóllÖ- vők: Soldo, Corso, ill. Puskás. SPARTAK TRNAVA— BP. HONVÉD 4:0 (2:0) Nagyszombat, 10 000 néző. V.: Lahojannis (osztrák). G.: Ada- mecz (2, egyet ll-esből), Erdősi (öngól), Svéc. * * * Magyar Népköztársasági Kupa A FERENVAROS ÉS A GYŐR A LEGJOBB NÉGY KÖZÖTT Ferenváros—Ü. Dózsa 6:3 (3:1). Megyeri út, 10 000 néző. V.: Vízhányó. G.: Szőke (4, kettőt ll-esből) , Németh, Zámbó (öngól), ill. Dunai, Solymosi, Káposzta. Győri ETO—VCS Traktor 2:0 (1:0). Hengersor u., 1000 néző. V.: Wottava. G.: Győrffy (2, egyet ll-esből). Helyszíni rádióközvetítés lesz a K. Honvéd-Egyetértés meccsről Kevés érdekességet tartogat már a labdarúgó NB I bajnokság utolsó fordulója. Talán éppen ez késztette arra a Magyar Rádió sportosztáüyának vezetőit, hogy november 20-án a rádió hagyományos körkap- csolásos helyszíni közvetítéseibe a sokkal érdekesebbnek ígérkező NB I B osztályú mérkőzéseket iktassák be. A tervek szerint vasárnap Kaposvárról is helyszíni közvetítést adnak. Az ugyanis az elv a rádiósoknál, hogy minden olyan mérkőzésről, amely a bajnokság vagy a' kiesés szempontjából döntő jelentőségű, a rádió- hallgatók közvetlenül értesüljenek. Ha megvalósul a terv, akkor kaposvári sporteseményről vasárnap első ízben ad egyenes- adás keretében tájékoztatást a rádió sporthírszolgálata. MEGYEI II. OSZTÁLY Homokszentgyörgy—Berzence 7:1. Tegnap e mérkőzés eredményét téves információ alapján közöltük. A két együttes ifjúsági csapatainak találkozója végződött 1:1 arányban eldöntetlenül. A negyedik helyen végzett a K. Honvéd kosárlahdacsapata Befejezték a kosarasok. Az NB II Nyugati csoportjában a Kaposvári Honvéd a Pécsi VSK tornacsarnokában zárta az idényt. Eléggé balszerencsés mérkőzésen vereséget szenvedett a K. Honvéd. Ez az újabb a kaposvári együttes a bajnoki táblázat negyedik helyén zárta az évet. Az idén tehát jobban szerepelt a Honvéd kosaras gárdája, mint tavaly. De talán igaz az a vélemény is, hogy ebben az együttesben vereség azt is jelentette, hogy még ennél is több volt.. Pécsi Postás —K. Honvéd 69:57 (29:35) Pécs. Vezette: Tóth és Fülöp. P. Postás: Jakab (5), Lipics (2), Moró (22), Pánczél (16), Bányai (18). Csere: Fülöp (2), Uzsoki, Meghalt a bajnokság, éljen az MNK! Már a jövő évi kupaküzdelmeket szervezik az SLSZ-nél Vasárnap általában befejeződtek a megyei' bajnokság küzdelmei. Lezárult az idény az NB III Délnyugati csoporHában is. Az utolsó fordulót mar nem vette kegyeibe az időjárás. A hirtelen beköszöntött rossz idő megtizedelte a szurkolók sorait. Nem egy megyei bajnoki mérkőzésen nézők nélkül játszották a meccset. A hivatalos személyeken kívül senki sem volt jelen sem a cseri pályán, sem a textilművek sporttelepén. Ahol máskor négy-ötszáz vagy ennél több szurkoló is megjelent. ott a bajnoki finálén legföljebb száz néző vett részt. Mindennél többet mond a K. Kinizsi NB II-es mérkőzése, amelyen negatív értelemben vett új csúcs született: százötven szurkoló volt kíváncsi a K. Kinizsi—Mosonmagyaróvár mérkőzésre! Bebizonyosodott tehát, hogy helyes volt a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség idei program- tervezete. Jól bevált az a rend, hogy csupán rövid nyári szünetet tartottak a labdarúgók, viszont annál hosszabb lesz a megérdemelt téli pihenő. Vajon valóban plhennek-e már a labdarúgás vezetői, csapatai? A héten a Somogy megyei Labdarúgó Szövetségbe látogattunk, ahol nyoma sincs a szünetnek, sőt most van a legnagyobb forgalom. Érdekes, hogy a szövetségi vezetők a jövő terveit kovácsolva most elsősorban nem a bajnoksággal, hanem a Magyar Népköztársasági Kupával foglalkoznak. Igen, az MNK hajrája még tart. Itt a végeken azonban, ahol az alsóbb osztályú csapatok ügyeit intézik, már a jövőre gondolnak. Temesl Lajos, az SLSZ főtitkára ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a járási labdarúgó-szövetségek már kora ősszel kupameccseket irtak ki. Szinte valamennyi járásban megrendezték a jövő évi MNK legalsó osztályú selejtezőit. Egy- egy járásban két-három csapat maradt állva. Ezekhez jönnek a megyei I. osztály és az NB III csapatai, amelyek már kötelesek indulni. — A megyei JX. osztály együtteseinek részvétele nem kötelező, de közülük többen mégis Indulni akarnak. Ezek számára természetesen megteremtjük a szereplés föltételeit — mondta az SLSZ fő- ti tlcárs — Tartalmaz valami újat az MNK-klírás? — Igen. Bár a »nagy döntőt« 1967-ben is az MLSZ bonyolítja le, mégis van újszerűség. A selejtezőmérkőzéseket ugyanis most mind a megyei labdarúgó-szövetségek rendezik. A nagy döntő most kevésbé népes lesz. Abban az NB I. az NB I B és az NB II. osztály csapatai mellett megyénként egy-egy csapat vesz részt. (Eddig az NB III-asok is ott voltak a nagy döntőben.) Ez a leg4 , , „ - a- - m ' **'; U , • ' m ^ A Szabad Föld Kupa győztese, a Mindszenti Tiszavirág Tsz SK. lényegesebb változás. A többi szabály általában azonos a régivel. Ha alacsonyabb és magasabb osztályú csapat csap össze, akkor döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú együttes jut tovább. Azonos osztálybelieknél a vendégcsapatnak elég a döntetlen a továbbjutáshoz. A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség elkészítette az MNK versenykiírását, a közeli napokban elkészítik az MNK megyei selejtezőinek menetrendjét is. Volt olyan elképzelés, hogy már most, a bajnokság után rögtön megkezdődnek az MNK-mérkőzések. Ennek a lehetősége fennáll, ha az időjárás megjavul. A szárnyra kelt hírekkel kapcsolatban azonban közölték a Somogy megyei Labdarúgó Szövetségnél, hogy most vasárnap semmiképp nem lesz kupaforduló. Egyébként május 15-ig kell befejezni a megyei selejtezőket, ekkorra csak egy csapat marad állva az alsóbb osztályúak közül a megyében. Korábban már szóltunk a Szabad Föld Kupáról. Az utóbbi években a somogyi falusi csapatok nem nagyon jeleskedtek. Pedig hogy van lehetőség, azt éppen a Mindszenti Tsz SK esete példázta. Ez a kis csapat jutott legtovább az alsóbb osztályúak közül az idei MNK-ban. Népstadionbeli mérkőzésén nagy közönségsikert arafój^ ez a falusi sportkör, amely példát mutatott a somogyi csapatoknak is. Meghalt a bajnokság, éljen az MNK! Ez a jelszó a Somogy megyei Labdarúgó Szövetségnél, ahol tehát már szervezik a jövő évi kupaküzdelmeket. A közeljövőben persze feleletet kapunk az 1967. évi megyei labdarúgó-bajnokság egyéb kérdéseire is. Megtudjuk, milyen lesz az újjászervezett NB II és NB III osztály összetétele, hogyan alakul Somogy megyében az L és II. osztályú bajnokság, s mi lesz a tartalék csapatokkal? Pánczél n. K. Honvéd: Pankotai (9), Gádor (2), Gróh (22), Karácsonyi (21), Mihalovics (6). Csere: Pakot, Szűcs. Nehezen melegedett játékba a Honvéd, de a hazai csapat is. Sok volt a pontatlan dobás. A 7. percben a kaposvári csapat már 15:8 arányban vezetett. Aztán feljött a Postás, majd újra a Honvéd erősített, s a félidő befejezésekor hat pont volt a kaposváriak előnye. Szünet után még inkább elhúzott a K. Honvéd, s már-már úgy látszott, hogy megnyeri a meccset. A Postás ekkor taktikát változtatott: a hazaiak szabálytalanság árán is feltartóztatták a kaposvári rohamokat. A Honvéd-fiúk azonban nem tudták értékesíteni a megítélt büntetőket. Izgalmakban bővelkedett az utolsó öt perc. A Pécs először három, majd egy pontra közelítette meg a mieinket. Aztán ismét kimaradt két kaposvári büntető. Harmincöt másodperccel a befejezés előtt viszont a hazaiak dobhattak személyit, mind a kettőt értékesítették is, így elúszott a várt győzelem. A találkozónak ugyan nem volt különösebb tétje, azért Kaposváron mégis győzelmet vártak a Honvédtől. Hogy ez nem következett be, annak oka, hogy sorra kimaradtak a személyik. Továbbá, hogy a pécsi Bányai szünet után zavartalanul érhette el távoli kosarait. A Honvéd-játékosok nem találták meg Bányai kikapcsolásának módszerét. Az eredmény alakulásában azonban közrejátszott a játékvezetők erélytclcnsége is. Niszkács Miklós Konyhába, előszobái fürdőszobába PADLÓBORÍTÓ lemosható Ara NOVEMBER | Időjárás Csütörtök Hortense ,, Várható idő- j ^ M járás ma estig:-®- * h£ Felhőátvonulások, szórványosan előforduló esőkkel. Élénkülő déli, majd északnyugatira forduló és megerősödő, helyenként viharos szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma plusz 6— plusz 11 fok között lesz. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor mínusz 1,6 fokot, déli 12 órakor plusz 6,2 fokot mértek. A Nap kél 6.51, nyugszik 16.06 órakor. A Hold kél 12.04, nyugszik 20.08 órakor. — Kitüntetések. Az élelmezésügyi miniszter »Az élelmiszeripar kiváló dolgozója« jelvénnyel tüntette kí Sási Jánost, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettesét. A kitüntetést Eergécs Ferenc miniszterhelyettes adta át. Boór Ernáit, az Állatforgalmi Vállalat főosztályvezetőjét eddigi eredményes munkája elismeréséül ugyancsak »Az élelmiszeripar kiváló dolgozója« jelvénnyel tüntették ki. — Kirakatrendezést és dekorálást is tanulnak az Ipar- cikk-kisikereskedelmi Vállalat másodéves tanulói: egyhónapi gyakorlatra beosztják őket a vállalati dekorációs- és kirakatrendezői csoportba. — összeütközött és lezuhant a floridai Homostead légitámaszpont fölött két amerikai lökhajtásos katonai repülőgép. Mindkét gép elégett. Roncsaik alatt megtalálták a két pilóta elszenesedett holttestét. — Íróasztalokat is gyárt a Cso- konyavisontai Vegyesipari Ktsz. Ebben az évben százai készítettek belőle. — Korszerű székház építését kezdte meg a böhönyei takarékszövetkezet. A mintegy kétszázhatvanezer forintba kerülő épületet előreláthatólag a jövő év júniusában adják át rendeltetésének. — Kettős névadóünnepség volt Balaton szén tgyörgy ön az ÉRDÉRT Vállalatnál. A nvn- katársak és vállalat budapesti központidnak képviselői köszöntötték Nagy Ferenc és Rigó József né újszülött gyermekeit. — Hetvenötezer öltöny exportra. A Kaposvári Ruhagyár szovjet megrendelésre hetvenötezer gyermeköltönyt szállított. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 8.10 Iskola-tv. Földrajz. (Ált. isk. V. oszt.) A Balaton. — 9.00 Környezetismeret. (Ált. isk. IV. oszt.) Nagyobb közlekedési létesítmények. — 9.55 Magyar irodalom. (Ált. isk. V. oszt.) Mese, mese, mátka... — 10.40 Utazás jegy nélkül. Baku, az olaj hazája. (Ism.) — 11.05 Iskola-tv. Kémia. (Alt. isk. VIII. oszt.) Bázisok ösz- szefoglalása. — 11.25 Fény a redőny mögött. Magyar film. (Ism.) 14 éven felülieknek. — 13.40 Iskola-tv. Földrajz. (Ism.) — 14.30v Környezetismeret. (Ism.) — 15.25 Magyar irodalom. (Ism.) — 16.20 Kémia. (Ism.) — 17.03 Zenekedvelő gyerekek. — 17.50 Hírek. — 17.55 Fényszóró — a falusi fiatalok munkalehetőségeire. — 18.35 Telesport. — 19.00 »Vltava 66.« Magyar riportfilm a Varsói Szerződés országainak őszi hadgyakorlatáról. — 19.20 Esti mese. — 19.30 Tv- híradó. — 19.50 Játék vagy szerelem? Magyarul beszélő jugoszláv film. — 21.15 A világ térképe előtt. — 21.25 Szülők, nevelők egymásközt. A szép szó. II. rész. — 22.00 Tv- híradó 2. kiadás. Határidő előtt Január 1-re kellett volna elkészülnie a MÉK zákánytelepi nagy raktárának és a napi egyvagonce teljesítményre alkalmas szeszfőzdéjének. Az ÉM Somogy megyei Építőipari Vállalat dolgozói azonban határidő előtt másfél hónappal, november 15-én végeztek a hárommillió forintba kerülő munkával. — Engedély nélkül árusított bort Kasza Rezső, Bala- tonkeresztúr, Kossuth Lajos u. 1. szám alatti lakos. A Fo- myódi Járási Tanács szabálysértési előadója 2000 forintra bírságolta. — Január 1-től nyolc vidéki áruházban vezetik be az extra méretű ruházati c/kkek árusítását. Tervezik ezenkívül, hogy az áruházakban vásárolt cikkeket — a blokk ellenében — az ország bármelyik áruháza visszaveszi, kicseréli. — Olasz árvíz. Az eddigi adatok szerint a vasútvonalak károsodása 20 milliárd líra. Szakértők szerint a jövő évi mezőgazdasági termés tíz százalékkal fog csökkenni — ez négyszázaid lliárd líra veszteséget jelent. A firenzei archeológiái múzeumban az árvíz nyomán valóságos ásatásra van szükség, hogy a múzeum földszintjét borító iszapból kibányásszák, majd pedig restaurálják a felbecsülhetetlen értékű etruszk vázákat. Az ár számos vázát összetört, ezek darabjai szanaszét szóródtak. — Hírlapkiállítás. Szerdán Salgótarjánban a József Attila Művelődési Házban a posta központi hírlapiroda rendezésében országos sajtó- és hírlapkiállítás nyílt. A kiállításon elhelyezték az első magyarországi újság, az 1705 márciusában nyomtatott latin nyelvű »Mercurius Hungari- cus« első számát is. Látható továbbá az 1780-ban megjelent első magyar nyelvű újság, a »Magyar Hírmondó« is. — Félméteres hó. Az utóbbi napokban fehér takarót öltöttek a jugoszláv hegyek. A hótakaró vastagsága a horvátországi Gorszki-Rotar környékén eléri a fél métert. Dél- kelet-Szerbiában a havazás miatt beszüntették a vetési munkálatokat. — Megfojtotta apósát. A Fővárosi Bíróságén szerdán megkezdődött Rónai József ellenőr emberölési bűnügyének tárgyalása. A 49 éves Rónai évek óta pereskedett az együtt lakó apósával az újpesti ház megszerzéséért. Egy reggel szóváltás közben megfojtotta 77 éves apósát. A súlyos bűncselekmény után kétszer egymás után öngyilkosságot kísérelt meg, majd jelentkezett a rendőrségen. — A Kaposvári Kilián György Ifjúsági Ház vezetősége az Ifjúság Eszpresszóban november 24-én délután 6 órai kezdettel táncdal- vetélkedőt rendez. Az első helyezetteket jutalmazzuk. A nevezéseket az Ifjúsági Ház igazgatójánál f. hó 19-ig kell leadni. Az eszpresszó zenekarával való együttes próbát biztosítjuk. (1915) A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 9.40 Iskola-tv. — 14.50 Iskola- tv. — 17.35 Hírek. — 17.40 Ezer miért. — 19.25 Műsorismertetés. — 18.30 Tv-újdonságok. — 18.45 Szemafor. — 19.10 Zenés csütörtök. — 19.40 Hirdetések. — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00 Tv-híradó. — 20.30 Időszerű beszélgetések. — 21.15 Az útjelző irányában. — 22.15 Tv-híradó. NlúWdéi CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Otelló. Az előadás kezdete 19 órakor. (Arany-bérlet.) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Nem szoktam hazudni. Szélesvásznú magyar film. Korhatár nélkül. (XI. 20-ig.) Az előadások kezdete 5 és 7 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Hófehérke és a hét vagány. Színes, szélesvásznú, zenés nyugatnémet filmvígjáték. Korhatár nélkül. (XI. 18-ig.) Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor.