Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-17 / 271. szám
Acélalakítás robbantással — 18 ÓRA HELYETT 40 PERC » 1966. november 17., csütörtök XXIII. évfolyam 271. szám. riLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK1 Aha , 50 mtÉB * AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Nőtanácsi megyetitkárok értekezlete A Magyar Nők Országos Tanácsa kétnapos értekezletet tartott megyei titkárainak. A többi között ismertették a Minisztertanács titkárságának válaszát a legutóbbi nőkongresszuson elhangzott javaslatok sorsáról. A beszámoló foglalkozott még a városi nőmozgalom munkájával, majd időszerű nemzetközi kérdéseket vitattak meg. Emlékülés az Akadémián Széchenyi István születésének 17S. évfordulója alkalmából A Magyar Tudományos Akadémia filozófiai és történettudományi, valamint gazdasági- és jogtudományi osztálya, a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Közgazdasági Társaság szerdán Széchenyi István születésének 175. évfordulója alkal- máiból tudományos emlékülést tartott az Akadémia dísztermében. Friss István akadémikus, az Akadémia gazdasági és jogtudományi osztályának titkára mondott megnyitóbeszédet. A megnyitó után Spira György, a történelemtudomány kandidátusa előadásában összefoglalta a Széche- nyi-kutatás és a magyar polgári átalakulás kutatásának problémáit, és méltatta Széchenyi társadalmi reformtörekvései^ (MTI) A magyar küldöttség vidékre utazott Szerdán reggel vidéki látogatásra utazott az MSZMP küldöttsége, amely Komócsin Zoltán vezetésével részt vesz a Bolgár Kommunista Párt IX. kongresszusán. A magyar vendégek szer Ián megtekintették a várnai hajógyárat és a város körny ékén épült Aranyhomok és Bruzsba tengerparti üdülőhelyeket, ma pedig a Tolbuchin megyei Sabla falu termelőszövetkezetében tesznek látogatást. A delegáció a program szerint ma este tér vissza Szófiába. (MTI) Magyar—bolgár árucsere-egyezmény Budapesten szerdán a Külkereskedelmi Minisztériumban aláírták a Magyar Népköztársaság és a Eblgár Népköztársaság 1967. évi árucsere-forgalmi és fizetési jegyzőkönyvét. A megállapodásnak megfelelően a jövő évben a kölcsönös áruszállítások 40 százalékkal haladják meg az 1966. évi árucsere-forgalmat. Növelik a képzési időt az agrár felső oktatásban 1968. szeptemberétől a mezőgazdasági technikumok új típusú szakiskolákká alakulnak át A Hazafias Népfront Országos Tanácsának mezőgazdasági szakismereti bizottsága szerdai ülésén megvitatták, mit tehet a népfrontmozgalom a mezőgazdasági szakoktatás és a mezőgazda- sági termelés jobb összehangolásáért. Dr. Szűcs Kálmán, a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási és kísérletügyi főigazgatója bevezető előadásában hangsúlyozta, hogy az agrár felsőoktatásban főleg a kép zésj időt, s vele az oktatás színvonalát kell emelni. Tehát a mezőgazdasági mérnök- képzésben is fokozatosan át kell térni az ötéves oktatási rendszerre. Az átszervezéssel párhuzamosan kissé csökkentik a beiskolázási létszámot. 1967 szeptemberétől az eddigi 23 felsőfokú mezőgazdasági technikumot tíz helyre összpontosítják, a tanulmányi időt pedig három évre növelik. A középfokú mezőgazdasági technikumok 1968 szeptemberétől új típusú mezőgazdasági szakközépiskolákká alakúdnak át, amelyekben az eddiginél nagyobb hangsúlyt kapnak majd a közismereti és a szaktantárgyak egyaránt. Ezekbe az iskolákba évente körülbelül 3000—3200 fiatalt várnak majd, s számukra megteremtik egyúttal a szakmai továbbtanulás alapjait is. A legtöbb tennivaló mégis a szakmunkásképzés továbbfejlesztésében van. Az eddigi három hónap helyett évente öthónapos lesz a szakmunkásképző iskola tanulmányi ideje. A szakmunkásképző iskolák egyben a szakközépiskolákra is fölkészítik a továbbtanulásra kedvet érző fiatalokat. (MTI) pusziit Indiában Indira Gandhi rádióbeszéde Indira Gandhi asszony, India miniszterelnöke szerdán rádióbeszédet mondott, s abban ismét az ország súlyos gazdasági helyzetéről szólt Elmondotta, hogy a rendkívüli aszály óriási károkat okozott, s a helyzetet súlyosbítja, hogy az ország készletei kimerültek, mert a rendkívül kedvezőtlen időjárás már évek óta ismétlődik. Kérte az indiaiakat, hogy képességeikhez mérten járuljanak hozzá honfitársaik megsegítéséhez. A szárazság elsősorban India északi államait sújtotta. (MTI) Körülbelül egy év óta kísér- leteznek a Gépipari Technológiai Intézetben nehezen alakítható és vastagabb acéllemezek robbantásos alakításával. Ez az eljárás még külföldön sem terjedt el széles körben, és különösen a kis sorozatban gyártott daraboknál gazdaságos. A Czeg- lédi Istvánné kutatómérnök irányításával működő csoport többek között kazánfenekek alakítására folytatott sikeres modellkísérleteket, és most kísérleti darabokat készít: centrifuga alsótányérokat a Budapesti Vegyipari Gépgyár számára. Ezeket az alkatrészeket eddig, 18 órás normaidővel, négyszeri lágyítás- sal állították elő nyomöpadokon, most ez a művelet kísérleti körülmények között is csak 40 percig tart az új eljárással. A képen: Gábri Imre összeszereli a szerszámot, amelybe az alakítandó acéllemezt tették. Az egyéni turizmusé a jövő Szocialista országok képviselőinek tanácskozása November 9-től 16-ig tanácskoztak Budapesten a bolgár, a csehszlovák, a jugoszláv, a magyar, a lengyel, „OTTHON 1967“ A Belkereskedelmi Minisztérium lakberendezési bizottsága a BNV lengyel pavilonjában bemutatja a hazai és a külföldi bútoripar legújabb termékeit. Huszonöt magyar cégen kívül bemutatja bútorait Jugoszlávia. Csehszlovákia, Lengyelország és Románia ipara is. A hazai bútorgyárak, illetve kisipari szövetkezetek számos olyan garnitúrát állítanak ki, amelyek gyártását jövőre kezdik meg. Emellett sokféle lakásdíszítő tárgy és folszerelcs tekinthető meg a kiállításon. A képen: Modern lakószoba részlet. az NDK és a szovjet utazási irodák képviselői, és meg.-- tatták az egyéni turizmus fejlődésével kapcsolatos kérdéseket. A tárgyalásokról szerdán délután tájékoztatták a sajtó képviselőit. Szűcs Miklós, a munkabizottság elnöke, az IBUSZ osztályvezetője elmondotta, hogy míg a csoportos utazások száma némileg csökken, az egyéni utazók száma jelentősen emelkedik. Ügy tűnik, hogy az egyéni turizmu sé a nagyobb jövő, s erre az utazási irodáknak fel kell készülniük. El kell érni, hogy a szocialista országok közt, különösen hosszabb távon, jobb utazási föltételeket teremtsünk, például több hálókocsi közlekedjen. Bővíteni kell az olcsó szállási hálózatot, így például több kempinget, falakóházzal fölszerelt üdülőtelepet kell létesíteni. A nyugatról érkezők esetében a szocialista országok utazási irodáinak együtt kell működniük a több országra kiterjedő utazási program elkészítésében. Lehetőséget kell keresni, hogy a szocialista utazási irodák külföldön közös tájékoztató szolgálatot szervezzenek, (MTI) A Pentagon gerillaszakértője szerint Húsz évig is elhúzódhat a háború uSt’tS“*“: Dietchman kétmillió katonát kér fővárostól északra, s asza- flá/ Viátn n m hn badságharcosok két tárna- Y ICUIUIIIUCJ dást hajtottak végre. Saigon külvárosaiban Egy ameri- — Wheeler tábornokot boikottáliák kai katonai szovivo közlésé J J szerint a felszabadító had- Q QÍQkok sereg katonái tüzérségi táki í. gyalogos hadosztály — /ViGPGlokult 0 Nemzetközi Törvényegy százada ellen Saigon___. i t 'r ' t" i • • , , ' t ói 32 kilométernyire észak- SZÉK Q HGDOTUS DÍHlÖk klVIZS£GlűSQi'Q ra a dzsungelben, s a ö 180 főnyi amerikai egységnek mérsékelt veszteségeket okoztak. Roy L. Johnson tengernagy, az amerikai csendes-óceáni flotta főparancsnoka, aki ellenőrző körúton van Vietnamban, szerdán sajtónyilatkozatot tett Saigonban. Elmondotta, hogy az amerikai haditengerészet kampányt indított a tengeri úton való »beszivárgás« ellen, és ennek a kampánynak az első húsz napja alatt 155 észak-vietnami te- herhajót süllyesztett el az észak-vietnami partok előtt. Megjegyezte, hogy az amerikaiak nem lőnek az összes észak-vietnami hajókra, »csak« azokra, amelyek rizst, gyógyszert és fegyvert szállítanak. Dietchman, akit hétfőn neveztek ki az amerikai hadügyminisztérium gerillaszakértőjévé, egy keddi nyilatkozatában kijelentette, ha az Egyesült Államok öt éven belül meg akarja nyerni a háborút Vietnamban, lehetséges, hogy kétmillió katonát is oda kell küldenie. Hozzátette, ha azzal a létszámmal akarnák folytatni a harcot, amely idén tavasszal volt Dél-Vietnam- ban, a háború húsz évig is elhúzódhat, és az amerikaiak veszteségei olyan nagyok lennének, mint a három évig tartó koreai háború alatt voltak. Wheeler tábornok! a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke kedden előadást tartott a Pembroke főiskola diákjainak Providence városban. Amikor a vietnami háborúról - kezdett beszélni, a hallgatóságnak több mint fele tiltakozása jeléül kivonult a teremből. Az előadás végeztével egy tucatnyi diák az előadói emelvény felé közeledett, és a rendőrséget kellett segítségül hívni a tábornok távozásának biztosítására. Háborúellenes jelszavakat kiáltozva száz diák tüntetett az előadótermen kívül is. Szerdán Londonban Lord Russell sajtóértekezleten jelentette be, hogy megalakult és munkához lát a háborús bűnök kivizsgálására alakult Nemzetközi Törvényszék, mely az amerikaiak vietnami agressziójával kapcsolatos tényeket és bizonyítékokat gyűjti össze. A törvényszék tiszteletbeli elnöke Lord Russell, a 94 éves angol filozófus és közéleti személyiség, elnöke Jean-Paul Sartre, a világhírű francia író, a tavasszal megtartandó tárgyalásokon pedig Vladimir Dedijer jugoszláv történész és jogtudós fog elnökölni. Peter Weiss, a világhírű nyugatnémet író a vizsgáló- bizottság tagja lett, s vállalta, hogy Vietnamba utazik, és a helyszínen gyűjti össze a bizonyítékokat. Közölték, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya nevében Ho Si Minit elnök megengedi a bizonyítékok szabad összegyűjtését a VDK területén. A sajtóértekezleten kifejtették, hogy a Nemzetközi Törvényszék semmiféle állam: vagy félhivatalos szervezettől nem fogad el pénzt, tevékenységét a Bertrand Russell- békealapítví.ny kölcsönéből finanszírozza, s a világszerte indított gyűjtésből kívánja visszafizetni a hitelt, Az eddig elterjedt hírektől eltérően nem személyek fölött fognak ítélkezni, tehát formális vádlottak nem lesznek. Az amerikai és á dél-vietnami kormány is közreműködhetik bizonyítékok bemutatásával, tanúvallomással, vagy a vádak kommentálásával. (MTI) Kínai „vörösgárdisták hosszú menetelése Ismét támadják a pekingi pártbizottság első titkárát A kínai sajtóban mind nagyabb teret kap azoknak a »vörösgárdístáknak« emlegetése, akik a legendás hosszú menetelés példájára vonat, teherautó és autóbusz helyett gyakran több száz kilométeres gyalogmenetben keresik föl Pekinget és a »kulturális forradalom« más központjait »forradalmi tapasztalatcseréjük« lebonyolítása végett. A KKP vezetői közül Csou En- laj, Tao Csu, Csen Po-ta és mások fogadták a »hosszú menetelő« csoport képviselőit, biztatást adva nekik a folytatásra. Újból a »vörösgárdisták« támadásainak fő tüzébe kerültek Kína legnagyobb városainak pártbizottságai, azzal egy időben, hogy az egész kínai főváros változatlanul tele van a pekingi pártbizottságot és Li Hszüen-fenget, a pártbizottság első titkárát vádoló plakátokkal és jelszavakkal. Mint jelentettük, a múlt héten Pekingben Tao Csut támadó jelszavak jelentek meg Most a város tele van Tao Csut dicsérő jelszavakkal hangoztatva, hogy »Tao Csu, Mao elnök jó tanítványa, és hogy mindhalálig védelmeznünk kell Tao Csu elvtársat«. (MTI)