Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-05 / 262. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1966. november S. Moszkvában az MSZBT küldöttsége v A moszkvai november 7-i ünnepségekre pénteken dél­után a szovjet fővárosba ér­kezett a Magyar—Szovjet Baráti Társaság öttagú kül­döttsége Pothornyik József­nek, az MSZMP Központi, Bi­zottsága tagjának, a Nógrádi Szénbányászati Tröszt igaz­gatójának vezetésével. (MTI) Szuszlov hazautazott Helsinkiből Mihail Szuszlov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára és az általa vezetett szovjet pártküldöttség pénteken be­fejezte finnországi látogatá­sát, és Helsinkiből .vonaton hazautazott. Jevtusenko Amerikában Jevgenyij Jevtusenko szov­jet költő feleségével három­hetes körútra az Egyesült Államokba utazott Jevtusen­ko amerikai írókkal fog ta­lálkozni, és felolvasó esteket tart Aláírták az EÁÍÍ és Szíria közös védelmi egyezményét Pénteken Kairóban a mi­niszterelnöki palotában ünne­pélyesen aláírták az EAK és Szíria közös védelmi egyez­ményét. Az egyezményt az EAK részéről Mohamed Szid- ki Szolimán miniszterelnök, Szíria részéről Juszef Zuajen miniszterelnök írta alá. Az EAK és Szíria megálla­podott a politikai együttmű­ködés fejlesztésében is. A két ország nagyköveti szinten dip­lomáciai kapcsolatot létesít. Az EÁK és Szíria az arab forra­dalmi szolidaritás jegyében összehangolja politikáját. Ezeket a megállapodásokat csütörtök este hagyták jóvá azon a plenáris ülésen, amelyet a Kubbeh Palotában tartottak. Az EAK kormányküldöttségét Nasszer elnök, Szíriáét Zuajen kormányfő vezette. Az AFP kommentárja han­goztatja, hogy a szíriai—egyip­tomi közeledés különösen meg­gyorsult Koszigin szovjet mi­niszterelnök májusi kairói lá­togatása nyomán. A szovjet kormányfő akkor külön mél­tatta az EAK, Szíria, Algéria és Irak szerepét az impe-rializ mus és a gyarmatosítás elleni harcban. A közös védelmi szerződés értelmében a felek saját ma­guk ellen is irányuló agresz- sziónak minősítik a másik fa let ért bármilyen fegyveres támadást, s ez esetben a má­sik fél megsegítése érdekében megtesznek minden tőlük tel­hető intézkedést, beleértve a fegyveres erők alkalmazását is. Megállapodtak abban, hogy a két ország hadügyminiszte­reinek és külügyminiszterei­nek a vezetésével közös vé­delmi tanácsot hoznak létre, amely hathónaponként felvált­va Kairóban és Damaszkusz- ban ülésezik. Háború esetén az Egyesült Arab Köztársaság fegyveres erőinek főparancsnoka irányít­ja az összes hadműveleteket mindkét országban. Szovjet—kubai megbeszélések Moszkvában Az SZKP Központi Bizott­ságában csütörtökön megbe­szélést folytattak a szovjet vezetők és a Moszkvában tartózkodó kubai küldöttség tagjai. Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin és Nyiko- laj Podgornij az SZKP és a Kubai Kommunista Párt kö­zötti kapcsolatok fejlesztését, a Szovjetunió és Kuba együttműködésének kérdéseit tárgyalta meg Osvaldo Dor- ticos elnökkel, Raul Castró- val, a fegyveres erők minisz­terével és helyettesével, Ser­gio del Valle Jimenezzel. Megvitatták ezenkívül a két felet kölcsönösen érdeklő egyéb kérdéseket is. Mint hi­vatalosan közölték, a meg­beszélés a testvéri barátság szívélyes légkörében zajlott le. (MTI) Új választási törvény Jugoszláviában Jugoszláviában nyilvános­ságra hozták a Jugoszláv Dol­gozók Szocialista Szövetsége országos konferenciájának második ülésén hozott hatá­rozatokait A .határozatok sze­rint az 1967-ben tartandó par­lamenti és községi választáso­kon a szocialista szövetség olyan személyek megválasz­tását támogatja, akik »a köz­vetlen szocialista demokrá­ciáért, az önigazgatásért és a munka szerinti javadalmazá­sért vívott harcukkal váltak ismertekké, akik elszántan küzdenek a bürokrácia min­den megnyilvánulása ellen. A határozatok hangsúlyoz­zák, a szocialista szövetség ar­ra törekszik, hogy 1967-ben következetesen alkalmazzák a képviseleti testületek és vég­rehajtó szerveik »korlátozott újraválasztásának alkotmá­nyos elvét«, és megvalósítják a »társadalmi-politikai szerve­zetek és a kormány végrehaj­tó szervei funkcióinak külön­választását«. A jugoszláv alkotmány ér­telmében a képviseleti szer­vek küldötteit csak négy év­re szóló időszakra választhat­ják. Ennek értelmében az 1967 es választásokon nem szerepel a jelöltek listáján számos magas rangú személyi­ség, köztük a parlament mos­tani elnöke és Jugoszlávia mi­niszterelnöke sem. A határozatok állást foglal­nak amellett, hogy az újon­nan megválasztandó képvise­leti testületek tükrözzék Ju­goszlávia népeinek és nemze­tiségeinek teljes egyenlőségét. (MTI) @$Ss,®méBl®ip©f Gucet&seBaiá&ssn A guatemalai kormány az ország egész területére kiterjedő hatállyal ostr ’.nállapotot hirdetett meg. A 30 napon át tartó ostr nállapot idején gyakorlati­lag statárium lesz érvé lyben. nem tevékenykedhet­nek a politikai pártok, négynél több személy nem csoportosulhat az utca ?n. Hivatalos cenzúrának vetik alá a tájékoztatá és minden politikai hata­lom a katonai hatóság U kezében összpontosul. Az indoklás szerint az ost­romállapot bevezetésének cél­ja az, hogy »-a szélsőjobbol­dal és baloldal sorozatos ter­rorcselekményei nyomán helyre lehessen állítani a bé­két és a biztonságot«. Az AFP jelentése szerint máris letart tóztattak több politikai sze­mélyiséget. A TASZSZ hírmagyarázó­ja szerint az ostromállapot minde­nekelőtt az ország hegy­vidékein tevékenykedő partizánok ellen irányul. A partizánok azért fogtak fegyvert, hogy kiharcolják az általános földreform végre­hajtását, az alapvető társar dalmi átalakulásokat és a Washingtontól független kül­politikai irányvonalat. A je­lenlegi kormány képtelen ezeknek az intézkedéseknek a megvalósítására. A New York Post jelentése szerint a kormány megígérte a had­sereg vezetőinek: nem kísérel meg semmiféle szociális re­formot, ha a katonai pa­rancsnokság kötelezi magát, hogy nem dönti meg a jelen­legi elnököt. Ezt a egyezsé­get — írta az amerikai lap — az Egyesült Államok nagy­követének közbenjárásával kötötték. Máskülönben az ostromállapot megszo­kott jelenség ebben az országban azóta, hogy az Egyesült Ál­lamok támogatásával katonai klikk jutott uralomra. Cesar Mendez Montenegro jelenlegi elnök ebben a tekintetben a korábbi katonai rendszerek nyomdokaiba lépett. (MTI) Johnson új taktikája Kortesút helyett műtét Meg akarja sajnáltatni magát a választókkal A TERROR FOLYTATÓDIK Újabb halálos ítélet Indonéziában Az észak-szumátrai Medan ban csütörtökön este egy kü­lönleges hadbíróság a "Szep­tember 30-a akcióban« való részvétel vádjával halálra ítél­te Djalaluddin Juszufot, a be­tiltott Indonéz Kommunista Párt észak-szumátrai szerve­zetének titkárát. Nasution tábornok, a jobb­oldal vezéralakja csütörtökön este beszédet mondott a hadi tengerészeti akadémián. A ré­gi rend most össze akarja szedni magát — mondotta. Sukarnót illetően Nasution le­szögezte, hogy az ideiglenes népi tanácskozó kongresszus maga elé idézheti és felelős­ségre vonhatja őt, ha az el­nök — úgymond — megsérte­né a kongresszusi döntéseket. Sukarnónak nincs hatalma — fűzte hozzá —, s a forrada­lom nagy vezére cím kizáró­lag tiszteletbeli. (MTI) A SOMOGY MEGYEI TANÁCS V. B. ipari osztálya nyelvismerettel rendelkező közgazdászok és mérnökök számára pályázatot hirdet az alakuló Tabi Camping Konfekció Vállalathoz oki. kereskedelmi vezetői munkakörök betöltésére. Szolgálati lakást és kiemelt fi­zetést biztosítunk. A pályázatokat 1966. november 20-ig kell írásban az ipari osztály címére (Kaposvár, Május 1. utca 10.) beküldeni. (1750) Építőipari vállalatok, figyelem! 1966. november 1-ével a a literi miss in urv ab anyáját a 15. sz. AKÖV központosította, ezért megrendeléseikkel az AKÖV .szállítmányozási és rakodási kirendeltségí-h«»' forduljanak. VESZPRÉM, Kossuth u. 35. Telefon 112-09. (74877) A fehér házi tudósítók tá­bora nagy meglepetéssel vette tudomásul Johnson elnöknek azt a csütörtöki bejelentését, hogy lemondja választási kör­útját, és műtét céljából kór házba vonul. Hiszen a demok­raták már ejőre beharangoz­ták, hogy Johnson Bostonban, Chicagóban és számos nyugati államban már péntektől kezd­ve a szónoki emelvényre lép. Akárcsak az első epehó­lyag-műtétet, az újabb or­vosi beavatkozást is szín­padias külsőségek között hozta nyilvánosságra az elnök. A fényképészeket a Fehér Ház keleti szárnyában fekvő dol­gozószobájába hívatták, de nem mondták meg nekik, hogy miért kell lefényképez­niük az elnököt, csak Jfésőbb közölték: a műtét miatt a kam­pány elmarad. Két órával ezt megelőzően Moyers sajtófőnök kijelentet­te: Johnson kitűnő egészségi állapotnak örvend. Mint a Reuter tudósítója ír­ja, a fejlemény, újabb re­ményeket lint a köztársa­ságiakba, akik a kétes választókerületekben de­mokrata jelölteket akar­nak kibuktatni. Föltételezhető, hogy ebben az új helyzetben a republikánu­sok elég képviselőházi mandá­tumot szednek össze ahhoz, hogy konzervatív szövetségre lépjenek a déli demokraták kai. Robbantanak az ENSZ székháza alatt A Biztonsági Tanács tag­jainak igyekezetét csütörtö­kön este sem körönázta siker, s az izraeli—Szíriái* vitát új­ra el kellett halasztani. A csütörtöki ülést kínos közjáték zavarta meg. Az eszmecsere közben a küldöt­tek egyszerre csak a padló alól felhangzó tompa moraj­ra lettek figyelmesek. Gold­berg amerikai ENSZ-fődele- gátus, a tanács e havi elnö­ke nyomban megnyugtatta a jelenlevőket. Közölte, hogy csak az ENSZ-épülete előtt folyó East River csatornázási munkálatai közben végzett robbantásokat halljak, : s nincs mit tartaniuk terror­cselekményektől. A világszervezet székhelyé­nek folyosóin ugyanis ezek­ben a napokban bizonyos fo­kú idegesség tapasztalható. A néhány nappal ezelőtt lelep­lezett minuteimen elnevezésű amerikai szélsőjobboldali terrorszervezet lőszerraktárá­nak közelében okmányokra bukkantak, amelyekből kide­rült, hogy a minutemenek a levegőbe akarták röpíteni az ENSZ székiházát. * * * Az ENSZ-közgyűlés és a Biztonsági Tanács több sza­vazási forduló után csütörtö­kön este megválasztotta a hágai nemzetközi bíróság öt új tagját, akik 1967. február 5-én foglalják el a megüre­sedett helyeket. Az új ta­gok: Fuad Ammun (Liba­non), Manfred Lachs (Len­gyelország), Charles Anye- amj (Nigéria), Sture Petren (Svédország) és Cesár Hang­zón (Fülöp-szigetek). (MTI) IS3I amerikai gépet lőttek le a VDK-ban A saigoni amerikai szóvivő brigád parancsnoksága ellen. közölte, hogy Dél-Vietnamban a péntekre virradó éjszaka a partizánok tüzérségi támadást intéztek Saigontól 90 kilomé­terre északnyugatra a 196. amerikai könnyű-gyalogsági A VNA hírügynökség jelen­tése szerint csütörtökön két amerikai gépet lőttek le. Ez­zel a VDK fölött lelőtt ame­rikai gépek száma 1531-re emelkedett. (MTI) Brown Erhctrdnál Erhard kancellár pénteken fogadta Brown angol külügy­minisztert, és egyórás megbe­szélést folytatott vele. A két államférfi a kdeit—nyugati kapcsolatokról,, a NATO prob­lémáiról és Angliának arról a szándékáról tárgyalt, hogy csatlakozzék a Közös Piachoz. ÜVESCO-ünnepség Párizsban Pénteken az UNESCO 11. közgyűlése, amely a szerve­zet párizsi székházában tart­ja tanácskozásait, ünnepi ülé sen emlékezett meg az UNES­CO megalapításának 20. év­fordulójáról. Az ünnepségen megjelent és rövid üdvözlő beszédet mon­dott De Gaulle tábornok, fran­cia köztársasági elnök. Hang­súlyozta, hogy Franciaország nemcsak területet adott a szer­vezet székházának, hanem egy nyelvet is, amely kiválóan al­kalmas a nemzetközi érintke­zésre. A francia elnök ily mó­don közvetve visszautasította azokat az utóbbi időben el­hangzott amerikai támadáso­kat, amelyek a francia nyelv használata ellen irányultak. Elrabolták Rejtélyes körülmények kö­zött eltűnt a Kenyai Népi Unió főtitkára. A párt közle­ménye szerint Christopher Makokhát rendőr- és katona­egyenruhát viselő személyek rabolták el. A kenyai belügy­minisztérium egyelőre nem tu­dott érdemleges felvilágosí­tást adni az ügyről. Ma megnyílik az AESZ csúcsértekezlete Az Afrikai Egység Szerve­zet miniszteri tanácsának po litikai bizottsága négyórás ülés után pénteken reggel elké­szült az Angolával, a Francia Szomáli parttal és a Délnyu- gat-Afrikával kapcsolatos ha­tározati javaslatok megszöve- gezésévd. Egy szomáliparti szóvivő szerint a Francia Szo- málipartra vonatkozó határo­zat "kielégítő«. Tudósítók úgy értesültek, hogy az okmány nem üt meg franciaellenes hangot. Csütörtökön este közétették Nasszer elnök nyilatkozatát: az EAK elnöke szerencsétlen incidensnek minősíti az ese­tet és hozzáfűzi: Ghana jog­talanul járt el. Ugyancsak csütörtökön a guinea! kormány megerősítet te: az a Pan-American-gép, amely a guineai küldöttséget vitte Etiópiába, az Egyesült Államok kormányának jóváha­gyásával szállt le a menet­rendtől eltérően Accrában, ezért Washington a letartóz­tatásokért közvetlenül felelős. Az afrikai csúcstalálkozóra érkezett dél-rhodesiai szabad­ságharcos vezetők véleménye szerint az Afrikai Egység Szer­vezet előtt álló legdöntőbb feladat a felszabadító moz galmak támogatásának foko­zása. A Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió (ZANU) képvi­selői hangsúlyozzák, hogy mindazok, akik a felszabadí- tási bizottság szerepének csök­kentésére törekszenek, az egységszervezet létét teszik kockára. Sok ország máig sem fizette be a felszabadító moz­galom megsegítését célzó hoz­zájárulást. Különösen jellemző a hely­zetre, hogy a szervezet accrai csúcstalálkozóján hozott dön­tések nagy részét nem valósi tották meg. Most nem arra van szükség, hogy újabb hang­zatos döntések szülessenek, hanem arra, hogy az eddigi­nél sokkal hatékonyabb segít­séget nyújtsanak a rhodesiai és a többi, gyarmati sorban sínylődő afrikai népnek. (MTI) OLIVIER WORMSER, Franciaország új moszkvai nagykövete pénteken átnyúj­totta megbízólevelét Podgor- nijnak, a, Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének. MEGÉRKEZETT AZ OLASZ FÉRFI OR KAIM- KASAI a kaposvári, barcsi, nagyatádi és Balaton­ért! szak üzletei nkbe. (1824)

Next

/
Thumbnails
Contents