Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-25 / 278. szám
Péntek, 1966. november 25. 5 SOMOGYI E P L A P A somogyi kommunistákat képviseli a kongresszuson A bogiári gazdaság főmérnöke Lakásán keresem, de már jóval 7 óra előtt elment otthonról. Irodájában nincs; munkatársai azt javasolják, nézzem meg valamelyik építkezésen. — Ott valahol megtalálja. Minden másnap reggelenként ugyanis a helyszínen ellenőrzi a gazdaság többi vezetőjével az építkezések menetét, és intézkednek, ha fennakadás van. Vagy a KISZ-tábomál, vagy az új műhelynél megtalálja. Mindenütt járt, de már jóval előttem. S amikor 10 óra tájban végre találkozunk, zavartan mentegetődzik: — Elnézést, de nálunk még ilyenkor is rengeteg a munka. Vállaltuk, hogy a nyári és az őszi gyakorlaton dolgozó iskolásoknak emeletes épületet építünk, felhúzunk egy új műhelyt is. Nem azért kell állandóan figyelni ezt a két munkát, mert hárommillió forintba kerül, hanem mert saját építőbrigádunk végzi, s ez az első ilyen feladata. Eddig csak felújítást, tatarozást bíztunk rájuk, és nincs megfelelő gyakorlatuk, segíteni kell őket. Talán e néhány sorból is kitűnik, mennyire elfoglalt ember Soós Árpád, a Balaton- boglári Állami Gazdaság főmérnöke. Néhány évvel ezelőtt, amikor a gazdaság párt- alapszervezete titkárának megválasztották, az a meggondolás vezette a kommunistákat, hogy nagy elfoglaltsága mellett tud időt szakítani a pártmunkára is, arra, hogy a pártéletet helyes mederbe tereli, s ezáltal a kommunisták megfelelően segítik majd a gazdaság vezetőit. így is történt. A pártélet rendszeresebbé vált, számbelileg erősödött a párt- szervezet, s a kommunisták — elsősorban példamutatásukkal — nagyon sokat segítenek a termelésben, a munkafegyelem szilárdításában, abban, hogy a ma már európai hírű gazdaság kiváló termékeivel tovább növelhesse jó hírét, a világban. A pártszervezet jó kapcsolatot épített ki a gazdaság vezetőségével, a pártvezetőség pedig valamennyi kommunistával. A lengyeltóti alapszervezetben például a vezetőségi tagok felváltva készülnek a taggyűlésekre, hogy a munkát megosszák egymás között. Égy év alatt 11 kiváló dolgo zóval erősítették a pártszervezet sorait, köztük Móró Erzsébettel, az egyik szocialista brigád vezetőjével. Jövőre lesz tizedik eszt;n .leje, hogy Soós elvtárs B 1 tonboglárra került. De úgy b > szél a hatszoros élüzem ered ményeiről, terveiről, mint aki közreműködött a gazdaság megteremtésében. El sem tudja képzelni jövőjét az itteni munka nélkül. Jó érzés hallgatni lelkesedéstől fűtött szavait, amikor a pártkongresz- szus tiszteletére indított munkaverseny sikeréről beszél: — Azt kértük a gazdaság dolgozóitól, a kommunistáktól és a pártonkívüliektől egy- | Három évvel ezelőtt vezette be a Kaposvári Vegyesipari Ktsz a megyeszékhely lakóinak kérésére a fafürészelést. Ez az új szolgáltatás hamar népszerű lett a városban. Két fűrészgéppel dolgozik a szövetkezet részlege. A csúcsidőben ölre-hatra is szükség volna, hogy minden megrendelést idejében teljesíthessenek, márciustól azonban megcsappan a fűrészeiés, a szövetkezet szaladgál munka után. A szezon szeptemberben kezdődik, s decemberig tart, azonban még januárban és februárban is sokan vágatnak fát. Ebben az évben több mint száz- nyolcvan tonna fát fűrészelt föl a lakosságnak a ktsz részlege. aráid, hogy amit elvállalnak, teljesítsék is becsülettel. Így is lett: tavaly 146 vagon, az idén pedig 200 vagon csemegeszőlőt tudtunk leszedni, s ebből 150 vagonnal exportáltunk. Tervünkben 1,5 millió palack borral való megtöltése szerepelt. Ezt is teljesítettük. Az év végéig még legalább 100 000 palackot adunk át térén felül a kereskedelemnek. Mikor jut ideje a pártmunkára a főmérnöki teendők ellátása mellett? Reggel és esténként. Sőt még az újításokra is szakít időt. Asztalán egy oapírt látok, amelyben arról értesítik, hogy újítását — az ’Itala jlazítós műtráeyasrórót — elfogadták, ér, országos bevezetésre javasolják. Meggyőződésem, Soós árpád 'zeméiyében megfelelő képviselőjük lesz a somogvi kommunistáknak a párt IX. kongresszusán. S amit a kongresz- szuson hall, tapasztal, eredményesen fogja majd hasznosítani a Ft'latonboglári Állami Gazdaság pártszervezetének további erősítésében és a termelési eredmények növelésében. Az OKI&Z a házi faiűrészelö részlegekre is kiterjesztette az eddig alkalmazott önelszámolós rendszert. Januártól geMnesek lesznek a szövetkezet fafűrt szelői is. Ez a lakosság érdekét is szolgálja, hiszen eddig nagy gondot okozott a kötöttség. Volt, aki az esti órákban, mások szombaton vagy vasárnap szerették volna felvágatni a tűzifát. A munkaidő, a túlórakeret sokszor nem ertgedte meg, hogy teljesítsék az ügyfelek kérését. A szövetkezet úgy tervezi, hogy kisiparosokat is bevon a gebines rendszerbe. Már vannak érdeklődők, s ezzel minden igényt kielégít a városban. A megrendeléseket továbbra is a ktsz gyűjti össze. Kaposváron 30—50 négyzetméter alapterületű helyiséget keres raktározási célra — ideiglenes jelleggel is — a Tanácsi Textilipari Ä Vállalat Kaposvár, el Május 1. utca 29. sz. A KPM Autóközeleke- dési Tanintézete decemberben középfokú gépkocsivezetői tanfolyamot indít. A jelentkezésekhez szükséges legalább kétéves hivatásos vezetői igazolvány. Tandij és vizsgadij 350 rt. Jelentkezni lehet november 30-ig: Kaposvár. Berzsenyi utca 2. Telefon: 11-47. (2024) Az ÉM Villanyszerelőipari Vállalat (Budapest, VII., Síp u. 23.) FÖLVESZ segédmunkásokat és villanyszerelőket budapesti, Pest környéki és vidéki munkahelyekre. , Bérezés: Megemelt teljesítménybér keresetkorlátozás nélkül, ehhez 15 százalék Idénypótlék. Egyéb járandóságok: Saját lakóhelyén kívüli' foglalkoztatás esetén — a jogosultságtól függően — kü- lönélésl pótlék, természetben szállás vagy szállás- díjtérités, étkezési hozzájárulás, munkaruha. Jelentkezés: Budapest, VII., Síp utca 23. sz. (főporta). (4550) A MÁV Dombóvári Építési Főnöksége segédmunkásokat keres fölvételre a Nagykanizsa—Fonyód—Si ?ok—Lepsény—Szabad- battyán, a Nagykanizsa—Csurgó—Ka losvár, a Kaposvár—Somogy vár—-Fonyód vonalon folyó vasút- j építési munkákhoz és a Ralatonfenyvesen folyó magasépítési munkákhoz. Teljesítménybér! Szállás! Téli, nyári munkaruha! Utazási kedvezmény — családtagoknak is — mind belföldre, mind külföldre. Fölvételre keresünk építészmérnököt és 5 éves gyakorlattal rendelkező építésztechnikust is. Jelentkezni lehet Dombóváron, az Építési Főnökség személyzeti és ügyviteli csoportjánál. (4300) LÁTOGASSA MEG ÖN IS a november 26-án, 27-én 8—18 óráig nyitva tartó / házinyúl- és galambkiállítást Kaposváron, a MÁV művelődési otthonban (Irányi Dániel u. 13.) 16-án 9 — 14 óráig lenyésztési szaktanácsadás. BELÉPÉS DÍJTALAN! (4296. Szalai László Száznyolcvan tonna iát fűrészeltek föl eddig Kaposváron bulgáriai képeslap (3) A TENGERPART Barátságtalan arcát mutatta nekünk a Fekete-tenger, amikor Várnánál megpillantottuk. Tele voltunk meghatottsággal, hiszen Sumenból autóztunk a nagy kikötővárosba. Sumenből, ahol megnéztük a Kossuth-múze- umot. Harmincezer ember tekinti meg évenként ezt a házat, ahol a szabadságharc leverése után Kossuth Lajos meghúzódott. A látogatók közül mintegy ötezer a külföldi. Megnéztük a vendégkönyvet; magyar párt- és állami vezetők, egyetemi tanárok, orvosok, diákok adóztak hálával a bolgár népnek, hogy ilyen kegyelettel őrzi és ápolja Kossuth Lajos emlékét. Nem kell baedeker ahhoz, hogy megszeresse az idegen a bolgár aranypartot. A zöld fák közül kifehérlő modern szállodák, a tengerpartot tarkává, érdekessé tevő parkok, szórakozóhelyek megfogják az embert. Aki egyszer járt a napos parton, biztos, hogy visszavágyik oda. S aki kedveli a romantikát, ellátogathat például a zajos Burgaszba, a csodálatos halászfaluba: Nyeszebirbe. Napfényben jártunk a tengerparton. Egy szó illik rá: lenyűgöző. Lajos Géza—Grábner Gyula AZ ASZTÓBLA SZALLÖ. A SUMENI KOSSUTH-MÜZEUM. SZÉLMALOM VENDÉGLŐ. EZ A FREGATT VENDÉGLŐ. A VÁRNÁI