Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-18 / 272. szám

Pétitek, 1966. november 18. 5 30M0GVI NÉPLAP Nagy körültekintést, óvatosságot kíván a pocokirtás Az Arvalin halálos mérgezést okozhat A mezei pocok elszaporodá­sa ismét szükségessé teszi az ellene való szervezett védeke­zést. Az idén ezt a munkát Arvalinnal fogják elvégezni. Nemcsak a mezőgazdaságban dolgozók, hanem valamennyi­ünk érdeke, hogy ismerve az Arvalin hatását, megelőzzük a baleseteket, a mérgezéseket. A szer hatóanyaga, a cink- foszfid a levegő hatására el­bomlik, s a belőle felszabadu­ló foszforhidrogén rendkívül mérgező gáz. Egy köbméter le­vegőben tíz milligramm fosz­forhidrogén belélegezve négy­öt óra alatt halálos mérgezést okoz. A felszabaduló gáz nem­csak azokra veszélyes, akik a miéregraktárakban dolgoznak, vagy a lyukakba elhelyezik az Arvalint, hanem a környék la­kóira és az állatokra is. Nem­csak a felszabaduló gáz, ha­nem lenyelve a csalétek is igen veszélyes. A mérgezésnek könnyen fel­ismerhető jelei vannak. A foszforhidrogén kezdetben nyugtalanságot, fáradtságot, fejfájást, szédülést, izzadást, pupillaszűkületet okoz. Ké­sőbb hányinger, hányás, ma­kacs és súlyos hasmenés lép föl. A mérgezett remegni kezd, szüntelen szomjazik, izmai összehúzódnak, ránganak, majd lábikragörcs következik be. Azután a szívműködés las- súbbodik, légszomj, köhögés, esetleg tüdővizenyő jelentke­zik, a mérgezett elveszti esz­méletét. Töményen belélegez­ve a foszforhidrogén perceken belül halált okozhat. A lenyelt cinkfoszfid egy­két órai lappangás után hason­ló tünetet okoz. Az idült mér­gezés jelei: vérszegénység, légcsőhurut, gyomor- és bél- panaszok, látási, beszéd- és izomműködés! zavarok. A szemből vízzel való öb­lítéssel, a bőrről szappanos le­mosással távolíthatjuk el a mérget. Lenyelés esetén 3—6 deci vizet vagy aktivált sze­nes vizet kell inni, majd garat­ingerléssel kiváltani a hányást. Végül aktivált szenes és sós hashajtós vizet itassunk a mérgezettel. Friss levegőn fek­tessük le, a lehűléstől és a túlzott fölmelegedésitől védjük a beteget, és vegyük le róla a gázzal átitatott ruházatot. Majd haladéktalanul orvoshoz vagy kórházba kell szállítani, de úgy, hogy a mérgezett ne mozogjon, így ugyanis elke­rülhető a tüdővizenyő kifejlő­dése. Éppen ezért tilos a mes­terséges légzés alkalmazása is! A raktárban dolgozók vagy a szert kihelyezők viseljenek gázálarcot, vagy ha ez nincs, orr- és száj védő maszkot. Ezt úgy kell elkészíteni, hogy négyrétegű vászon közé fél-fél centi vattaréteget teszünk. A megelőzéshez tartozik az is, hogy a szer használatát előre bejelenti a gazdaság a körzeti orvosnak. A raktárra biztonsági zárat és figyelmeztető táblát kell he­lyezni. Ilyen táblával jelöljük meg a mérgezett terüetet is. A raktár közelében és a rak­tárban dohányozni tilos, mi­vel a foszforhidrogén robba­nás- és tűzveszélyes. Igen nagy 1 e-1 k i ismeretessé - get kíván az arvalimozás. A szert a lyukakba kell elhelyez­ni, a földön szétszórni szigorú­an tilos! Sajnos, két évvel ez­előtt sok helyen előfordult az utóbbi, így a háziállat- és vadállományban nagy kár ke­letkezett. A védekezés elvég­zése után megmaradó szert haladéktalanul be kell szolgál­tatni. Fontos és hasznos, ha a kezelt területet őrizteti a gaz­daság, hogy oda se emberek, se háziállatok ne mev.icnek. Dr. Lukács Dezső AZ ÚT MENTI TÓCSÁK keményre fagytak. Az ezüst­szürke dér, mint valami ha­talmas, távolba vesző takaró, beborította a vetéseket. Ez már a tél előhírnöke. Egyetlen éjszaka megder- mesztette az árok menti fák sokszínű lombozatát, s amikor fölkelt a nap, a sápadt fény­ben leperegtek a levelek. Mintha a falu házai is ösz- szébb húzódtak volna. Körü­löttünk csönd. Nagy sikert arattak Belgrádban a magyar balettművészek Nagy sikerrel mutatkozott be kedden és szerdán Belgrádban a Magyar Állami Operaház Jugo­szláviában vendégszereplő balett­kara. A vendégművészek Bartók Bélának a Fából faragott királyfi és a Csodálatos mandarin című balettjátékát adták elő, továbbá részleteket mutattak be Minkys Don Quijote, valamint Hacsatur- ján Spartacus és Gajane című ba­lettjéből. A jugoszláv főváros kö­zönsége hosszan tartó tapssal ju­talmazta a balettegyüttes játékát, és többször a függöny elé szólí­totta a művészeket. Köztük: Orosz Adélt, Róna Viktort, Kun Zsuzsát és Lakatos Gabriellát. Korszerű üzemrész — kihasználatlanul Szeptember 30-án adták át a Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyáregységének 4,5 millió forintos költséggel megépített új üzemrészét. Dicséret illeti az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatot, mert a mun­kával — a többszöri anyaghiány ellenére — határidőre elkészült. Arról is csak az elismerés hangján lehet szól­ni, hogy a pártkongresszus tiszteletére vállalták az új üzemrész előtti útszakasz terven felüli megépítését. (Ere­detileg csak jövőre szándékoztak elkészíteni.) Az építők megértették a gyár vezetőinek kérését, hogy hiába az új üzem, a majd térdig érő sárban nem tudják hasznosítani. Sajnos azonban, ígéretüket nem teljesítették. Ezért fordult szerkesztőségünkhöz Ostoros István, a gyáregység igazgatója: — Igaz, a munka még a régi üzemben folyik. De ha nem tudunk hamarosan átköltözni, ez akadályozza majd a további rekonstrukciót is, ugyanis január elejére a régi üzemet át kellene adni az építőiparnak. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az út elkészül. Az alapot kiásták, hordtak oda néhány kocsi követ, aztán abbahagyták a munkát. Félő, hogy a tavasszal a pecsenyekacsát —100 000 darabot várunk — Kiskunhalasra kell majd szállítani emiatt, s ez nagy többletköltséget okoz, nem szólva arról, hogy a korszerű üzem kihasználatlanul marad. Beszéltünk az Építőipari Vállalat igazgatójával és a gyári rekonstrukció főépítésvezetőségével. — Nem rajtunk, hanem az anyaghiányon múlott a késedelem — mondták. — Az úthoz szükséges kő olyan helyen van) hogy az esőzés miatt lehetetlen volt hozzáfér­ni. Elvállaltuk a munkát, mert megértettük, miért van szükség az útra. Rövid idő alatt, ha az időjárás lehetővé teszi — elkészítjük és át is adjuk. Tudjuk, hogy igen sok más, fontos munkája van még az Építőipari Vállalatnak. Mégis nagyon jó lenne, ha ez­zel az úttal mihamarabb elkészülnének. Nemcsak a Ba­romfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyáregységének, hanem a népgazdaságnak is érdeke ez. Sz. L. — Ilyenkor bizony már jobb a kályha mellett. — De ha végigjárná a há­zakat, nem sok embert talál­na a kályha mellett. — Nem bizony — mondja az elnök, Máger József —, az utolsó nagy hajrában vagyunk a kukoricával. Ma már a ko­csisok is szedik, holnap meg a szerelőműhelyből, az irodá­ból is, aki mozgatható, min­denki kimegy. — Még két hét kellene hó­mentesen, kétszáznegyven hold van hátra. — Ez az utolsó nagy mun­ka — szól közbe Picz Géza pérttitkár. — Aztán lassan letelik az év. December ele­jén kezdődik a leltározás, s arra is készülni kell. Vontató fordul a hídmérleg- e szép sárga csövekkel meg- . akottan. — Tizenkét gép csak ezt csinálja. Nagy üzemben halad ám a munka! Ahogy törik a kukoricát, megy az orkán, az­tán a mélyszántás. Húsz erő­gép dolgozik kinn. A magtár melletti góré mindjárt megtelik. Már a leg­tetejét rakják. A színben zúg a morzsológép, alig lehet szót sói mellette. — Tegnap mi is szedtük, ma meg itt vagyunk. — A gépet etetni kell, egy pilla­natra sem áll meg a hat asz­Freigl István alig győzi a önteni. Zúg a morzsoló, telnek a szony: Rák György né, Rák Béláné, Szantner Istvánná, Papp Máiyásné, Stokker Se­bestyénné, Cink Andrásné. — így aztán, bogy váltjuk egy­mást, egyik munka sem esik nehezére az embernek. — Szép a kukorica. — Azon vagyunk, hogy mi­nél több legyen. A legtöbb asszony benn van a brigád­ban. NEGYVENKÉT ASSZONY a szocialista brigád címet sze­retné elnyerni. Régóta dolgoz­nak, fáradoznak érte. A bur­gonya munkáiban túlteljesí­tették, amit ígértek, talán a kukoricánál is sikerül. — Ha majd benn lesz mind, akkor megtudjuk. — Szép a termés. Tavaly is jó volt. Így van kedve az em­bernek dolgozni. tele kosarakat a vontatóra zsákok az új kukoricával. A kezemet pirosra csípte a hideg, nekik az arcuk piros. — Ó, lemelegszik a ruha egykettőre most is, ha hozzá­fogtunk a munkához. Dél tájt kienged a fagy a zörgő kukoricalevelekből, lan- kadtan, élettelenül csüngnek az elsárgult szárról. — Azért az ember körme érzi a hideget. Ebben a faluszéli táblában harmincöt asszony töri a csö­veket. Freigl István alig győzi a tele kosarakat önteni a’ von­tatóra. — Kilencedik napja vagyok rakodó. Most már megszok­tam. De az első napok után bizony alig bírtam a karomat emelni. Az asszonyokon kabát, sál, kendő. — November negyediké óta mindennap ezt csináljuk. Jó lenne, ha már elfogyna. Ed­dig még minden évben hóban is szedtük. Az nagyon rossz! — Az idén jobban állunk. Előbbre is lehetnénk, de amíg kedvezett az idő, a burgonya­válogatás volt az első. — Még soha ennyi krump­lit nem osztottak, mint az idén. — Jónak ígérkezik ez az év. Csak mindig így legyen, akkor nem lesz baj! — Na, ne menj olyan mesz- szire — kiabálnak a trakto­rosnak —, nehéz ám ez a ko­sár! — Az a jó! így szaporod­nak a kilók. — Szépen kapunk ebből is. Lesz mit enni a jószágnak otthon. Mert mindenkinél van egy-egy disznó, tehén, meg soknál hízómarha is. Kell gon­dolni az államra. — Már nagyon várjuk, hogy vége legyen a kinti munkák­nak. Sokat dolgoztunk, az em­ber ilyenkor már kicsit pi­henni, melegedni kíván. ALIG FORDUL KI a tele vontató, már ott van a másik. Az utolsó nagy hajrá. Aztán elcsöndesedik a határ. Az élet behúzódik a házakba. Estén­ként az asszonyok majd do­hányt simítanak. Vörös Márta APRÓHIRDETÉSEK Fáklya kombinált szekrény Béke garni­túrával, komplett konyhabútor, kétajtós fehér szekrény költöz­ködés miatt sürgősen eladó. Cím a kiadó­ban. ___________ffi*53) ö tvöskónyiban egy­szobás családi ház melléképületekkel 30 000 Ft-ért eladó. Ér­deklődni Sovák Já- nosnénál, ötvöskónyi, Petőfi Sándor u. 15. (4841) Egy 48-as városi bundát vennék. Berta- lits, Kaposvár, Berzse­nyi utca 12. (2666) Balatonhoz közel, Látrányban eladó 1600 n-öles föld rajta levő szoba-konyhás házzal, termő gyü­mölcsfákkal. László Gyula, Szabadság u. 19. (4838) Rózsa. A legszebb nemzetközi újdonsá­gok. Tulipán, jácint, nárcisz, gladiolus, gyümölcscserjék, dísz­cserjék. Kérje díjmen­tes fajtaismertetőnket. Szállítás postán. Szé­kely dísznövénykerté­szet, Budapest, III., Vörösvári út 18. (4267) Megvételre keres 3—i éves sodrott vagy hi­deg vérű lovakat a Dó­zsa Termelőszövetke­zet, Kiskunfélegyháza. Telefon 468. (4208) November 20-án a Bábolnai Állami Gazdaság lóárverést rendez. Az eladó arab, angol telivér, magyar félvér, lipicai fajtájú, mén, kanca és heréit ivarú lovak november 10-töl megtekinthetők a gazdaság központjában. (4286) A kaszói erdészet Szenta ;út fűrészelt hulladékot értékesít Zälli mázsánként 31 Ft-ért a 37,30 Ft ár helyett. Az árleszállítás december 31-ig van érvényben. A befizetett fát naponta lehet elszállítani reggel 6-tól 18 óráig, szombaton déli 12 óráig járművekkel. Szombaton délután és vasárnap a szállítás szünetel. Ezenkívül vagonban korlátlanul szállítható bármely időpontban. (4303) Kalor-kályhát ven­nék. Címeket 1942. számra a hirdetőbe kérek. (1942) Életjáradékos házat vennék 50 000 Ft kész­pénzzel, többi meg­egyezés szerint. Aján­latokat Kaposvár, Bla- ha Lujza utca 10. alá kérek. _____ (1903) ' az Oj Somogy Tsz. (Somogytúr) megvétel­re ajánl 15 cl vöröshe- remagot. Fizetés kész­pénzzel vagy Inkasszó­val. Érdeklődni lehet Somogytúr 5. telefon- számon vagy szemé­lyesen. (1923) 7/100-as Diamant síkkötőgép jó állapot­ban eladó. Érdeklődni: Ősz istvánné, Kapu­vár, Május 1. utca 23., vagy Kölcsey utca 53/a (19*>) Cseh fonott mély gyermekkocsi eladó. Kaposvár, Május 1. ut­ca 49. Jan csók. Kaposváron, Sallai utca 8. számú ház be­tegség miatt kedvez­ménnyel is sürgősen eladó. Érdeklődni: Horváth, Jedlik Ányos utca 9. ____ (1936) Két szoba-konyha- spájzos, alápincézett házrész kerttel eladó. Kaposvár, Szigetvári utca 31._______(1945) Ven nék 2 vagy 3 szo­bás családi házat vagy házrészt Kaposvár belterületén. Lakáscse rét biztosítok. Ajánla­tokat 1953. számra a hirdetőbe kérek. (1953) 35 darab fajtatiszta leghorn tojó, 1 kakas eladó. Darabja 70 Ft. Kaposvár, Damjanich utca 31. (1946) Eladó 1 kh ősziba­rackos szőlő lakható épülettel, villany- és vízvezetékkel, belterü­leten, valamint új léc és deszka (egy colos). Szentes, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 34. (1948) Sötét (tele) hálószo- babútor (ágybetéttel) darabonként is eladó. Kaposvár, Ezredév u. 14/a. (1937) Nagy képernyős tele­vízió, 8 mm-es filmve­títő kitűnő állapotban eladó. Kárpátiné, Ka­posvár, Latinka Sán­dor u. 3. (1941) Férfi, gyermek bőr­kabátok, bőrbőröndök, függönytartók eladók. Kaposvár, Marx Ká­roly u. 9. Lukács. (1947) EEESEB31Í Skoda Octavia Super eladó. Érdeklődni le­het szombat délután, vasárnap egész nap: Kaposvár, Pete Lajos utca 8., II. emelet 1. (2655) Gépkocsivezető több éves gyakorlattal el­helyezkedne tsz-be. Cím a kiadóban. (2661) * 10 ípÉttÉS fölvesz az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. A jelentkezés helye: Lakatosüzem, Kaposvár, Berzsenyi utca 41. (1050) Házimunkást felve­szünk intézményhez, aki télen kályhák fű­tését is ellátja. Kapos­vár, Beloiannisz utca 10. (1952) A Budapesti Épület­elemgyár (XI., Budafo­ki út 78. sz.) keres azonnali fölvételre fér­fi és női segédmunká­sokat. Munkásszállást és napi egyszeri étke­zést biztosítunk. Ál landó munka. Jó kere­seti lehetőség. (4532) Az EM 44. sz. Álla­mi Építőipari Vállalat azonnal fölvesz buda­pesti munkahelyeket kőműveseket, ácsokat. Cémcsőáilványozókai, hideg burkolókai (gyakorlattal), kubi­kosokat és férfi segéd munkásokat. Család fenntartóknak havi 360 Ft (napi 15 Ft) nem családfenntartók­nak havi 240 Ft (nap. 10 Ft) különélés! díjat fizetünk, ha vidéki la­kásbejelentéssel ren­delkeznek, és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek naza. Munkásszállást és na­pi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanács’ igazolás és munkaru­ha, szakmunkásoknak szerszám szükséges Cím: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 12— 15.. munkaerőg.'v kodás. (4265) Nyugdíjas tőket ; uiíesítési munkára Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. utca 52. sz. (1906) fulószerelöi és férfi segéd­munkásokat vesz föl a BAROMFIIPARI ORSZÁGOS VÁLLALAT kaposvári GYÁREGYSÉGE. Jelentkezés a mun kaügyi előadónál Kaposvár, Vörös­hadsereg útja 67. (1907) Kaposvári, marcali telephellyel, állandó külszolgálattal a me­gye területére szalma préseléséhez, gépi bá­lázó mellé munkáso­kat veszünk fel. Fize­tés teljesítmény sze­rint, alkalmaztatás egész évben folyama­tosan. A kiküldetés- es szállásdíjat átalány­ban fizetjük. Jelentke­zés folyó hó 25-ig. Ka­posvár és Vidéke Körzeti Fmsz, Kapos­vár, Budai Nagy Antal U. 9. (4291) VEGYES Elveszet: egy fekete, egyéves nőstény puli fajkutya Nagyatádon. Kérem a megtalálót, hogy jutalom ellené­ben adja át Sárdi Jó­zsef, Nagyatád, Kos­suth u. 24. címen. (4340) Fölvételre kere­sünk általános lakatos szakmunkás okát. Gépjavító Állo­más, Mernye. (1949) Hirdessen a Somogyi Néplapban!

Next

/
Thumbnails
Contents