Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-14 / 243. szám

Péntek, 1966. október 14. 3 SOMOGYI NCPbAP A számok bűvölete nélkül Két értekezlet — egy tanulság. Ezt a címet is ad­hattam volna ennek az írásnak. Sőt még egy jelzővel is nyomatékos!thattam volna, bosszantó tanulság, össze­hívták a tanácsi vállalatok igazgatóit, főmérnökeit, -párt- titkárait. Elhangzott a beszámoló, összehívták a KI- SZÖV megyei választmányát. Elhangzott a beszámoló. De milyen! Mind a kettő a régi mechanizmus szellemét tükrözte. Végtelen hosszúsággal sorolták az előadók a számokat. Tényszámok, tervszámok, százalékok. Már kó­válygott a meghívottak feje, a tizedét se tudtak megje­gyezni. S nem is értették, melyik szám mögött van több munka, nagyobb kockázatvállalás, bátrabb műszaki fej­lesztés. Hol ér többet a kisebb százalék, s hol keveseb­bet a nagyobb. Mert egy lényeges maradt Jci ezekből a beszámolókból: a közgazdasági elemzés. Amikor a sajtó, a rádió, a televízió állandóan napi­renden tartja az új gazdasági meehnizmusra való felké­szülést, amikor egy sor üzemiben már megkezdték a kí­sérleti alkalmazást, amikor a vezetők és a munkások is ezen törik a fejüket, ez foglalkoztatja őket — anakro­nizmus az ilyen beszámoló. Mert hol van alkalmasabb fórum az új gondolkodási mód terjesztésére, mint egy ilyen értekezleten? S éppen a beszámolóban. Igaz, hogy sokkal könnyebb összeállítani a régi, beidegzett módon, mint keresni az új utakat, az új stílust. A nagyobb hasznot azonban a közgazdasági elemzés hozza meg. Azokra a fő gondokra irányíthatják ennek révén az értekezlet részvevőinek figyelmét, amelyeknek a megol­dása égetően fontos. Az összefüggések megvilágítása, a törekvések elemzése viheti előre a közös ügyet. Mit tett helyesen, előrelátóan az egyik üzem, noha a papíron ki­mutatott százaléka esetleg kevesebb, s miért topog egy helyben a másik, amely mutatósabb számat produkált. Valahol itt kezdődik az újmódi értekezlet. Mert gon­dolkodásra, nagyobb erőkifejtésre serkent. Tihanyi Zol­tán, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóságának vezetője mind a két tanácskozáson hangot adott elégedet­lenségének. A megyei tanácson megelőzte hozzászólásával a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetőit iá, akik­nek ugyanez volt a véleményük. Ebben az esetben mindegy, hogy ki mondta el elsőnek, s ki másodiknak a véleményét. A lényeg ugyanaz. Nem lehet megengedni azt a luxust, hogy ilyen szintű tanácskozáson elmaradjon a munka köz- gazdasági elemzése. Hogyan szorítsuk ugyanerre az értekez­leten ott ülő igazgatókat, ktsz-elnököket, ha nem mutatunk példát nekik: így kell ezt csinálni. A hagyományos módszer elvetése nem könnyű. Az idő a’-ónban elhaladt fölötte. Mindent, vagy a lényeget, ez a veleje a dolognak. A régi, mindent felsorolás beszámoló helyett a kevesebbet markoló, de az alaposan elemzőt becsüljük többre. A KISZÖV megyei választmányán azt javasolta a bank igazgatója, hogy megszűrve az adatokat, a legjellemzőb­beket küldjék ki előre a választmány tagjainak. Akkor a beszámolóban bátran lehet rá utálni az elemzésnél, hi­szen mindenki ismeri. Sokkal mozgósítóbb lesz az az ér­tekezlet, ahol a vállalatok, a kisipari szövetkezetek stb. munkáját értékelve a fejlődés irányát, a legjellemzőbb törekvéseket mutatják be. Elemzik a kudarcok okát, a sikerek nyitját. Ez valóban példát mutat, kísérletezésre ösztönöz. S új módon rangsorol. Mert csak a számok bű­völetében nézve a munkát, olykor éppen azt bunkózzák le egy értekezleten, ahol él, hat az új gazdasági mecha­nizmus szelleme. S az esetleges kisebb eredmény a jövő évi gyorsabb előrehaladás bölcsője. Nem lényegtelen erre felhívni a közvélemény figyelmét, hiszen, valljuk meg őszintén, az értekezdet-ellenességnek is ez a gyökere Az emberek nem az értekezleteket unják, hanem a semmit- mondást, a végtelen adatfelsorolást. Közgazdasági szemléletre csak úgy nevelhetjük a gazdasági vezetőket, ha elsősorban az ilyen fórumokon terjesztjük. Ne a számok bűvöletében értekezzünk — elemzésből mutassunk példát Jogos és teljesíthető ez az igény! Bajos Géza VIETNAMÉRT Tiltakozások, röp- gyűlések, felajánlások Nguyen Van Troi dél­vietnami szabadságharcos ki­végzésének második évfordu­lóját október 15-ét a DÍVSZ nemzetközi vietnami szolida­ritási nappá nyilvánította. A KISZ szervezésében a so­mogyi üzemek, iskolák, hi­vatalok fiataljai tiltakozó röpgyűléseken emlékeznek meg az évfordulóról. A ka­posvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum KISZ-bizottsága a 172 525 K 95 számú szolidaritási csekk­számlára 1200 forintot fize­tett be a »Vietnamért-« ak­cióban. A technikum ifjú­kommunistái felhívással for­dultak a megye összes kö­zépiskolájához, tanintézeté­hez, hogy erejükhöz mérten a nyári önkéntes építőtábo­rok és az őszi mezőgazdasági munkák segítésénél szerzett összegekből ajánljanak fel a szolidaritási alap javára. Egymillió traktorlámpa Az Egyesült Izzó Igazgatói ta­nácsa és szakszervezeti bizottsá­ga a kongresszusi versenyben ed­dig elért Jó munkájáért külön- jutalomban részesítette a lámpa­gyár és a gépgyár kollektíváját. A két gyáregység legjobb fizi­kai dolgozói között soron kívül 300 000, az alkalmazottak között pedig 45 000 forintot osztanak ki. A lámpagyár a Közlekedés- & Postaügyi Minisztérium ké­résére terven felül több mint egymillió autó- és traktor- lámpát készített, s ezzel meg­szüntette a hosszú ideje tartó autó- és traktorlámpa-hiányt. Jelentős valutakiadástól is mentesítették az országot, mi­vel a lámpákat nem import­ból kellett pótolni. Az Egyesült Izzó gépgyára egy nagy termelékenységű tv- képcsőgyártó berendezés elő­állításával érdemelte ki a kü- lönjutalmat A képcsőgyártó gépsor a Szovjetunió részére készült, s naponta ezer kép­cső gyártására alkalmas. Kevesebb a gépállás a téglagyárakban A NYERESÉG: KÉT ÉS FÉL MILLIÓ TÉGLA A Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Válla­latnál az elmúlt években nagy kiesést okozott a gya­kori gépállás. (1964-ben pl. 2618 órát álltak összesen a gépek.) A kiesés egyrészt azért következett be, mert a gyárak karbantartói nem végeztek elég szakszerű mun­kát, másrészt, mert a válla­lat központjában sem irányí­tották megfelelően a karban­tartást; nem adtak elég se­gítséget a hibák kijavításá­hoz a gépészeti részleg dol­gozói. A részleg az idén gyökere­sen változtatott munkáján. Dolgozói szocialista címért küzdő bri gádokat alakítottak. Célul tűzték ki a gépállás megelőzését, a tartalékalkat­részek időbeni legyártását, az üzemek karbantartóinak szak­mai oktatását, s messzeme­nően segítették egymást. A vállalat az üzemeket fel­osztotta a gépészeti részleg dolgozói között. Amíg bri­gádban nem dolgoztak, mindegyikük csak abban a gyárban tevékenykedett, ame­lyikért felelőssé tették. Gyak­ran megesett, hogy a gyár által jelzett váratlan hiba elhárításában a gépészeti részleg azért nem működött közre, mert az illetékes »gazda« nem volt otthon. A brigádalakítás után hasonló esetben az segített elhárítani a hibát, akit éppen a rész­legnél megtaláltak. A köz­reműködő a gyárért felelős műszakit mihelyt tudta, azonnal tájékoztatta arról, mi történt üzemében, s mi­lyen intézkedéseket tett. A részleg dolgozói az új, modem gépeket is igyekez­tek megismertetni a gyárak karbantartóival. Többször ki­mentek az üzemekbe, és a karbantartók előtt szerelték szét, illetve össze a korszerű masinákat. Erőfeszítésüket siker koro­názta. A gépállás az első fél­évben a tavalyi (első félévi adat) 1408-ról 912-re csök­kent. Tehát 496 órával áll­tak kevesebbet a gépek az első félévben, mint a múlt év azonos időszakában. A 496 óra alatt 2,5 millió tég­lát tudtak gyártanni. Sz. N. Nyugodt, csendes az utca. Az embereket a határba szó­lítja a kötelesség. A vasúton túl hatalmas porfelhőt kavar a gépkocsi. Aztán lassan leszáll. A bolt ajtajában nyugodtan szemlélődik az elárusító. Ilyen­kor még nincs vásárlója. Az iskolán túl új épület falai me­rednek az ég felé. Klubszobát, a községi tanácsnak pedig iro­dát építenek itt. A tanács most egy magánházban, egyetlen szobában székel. A másikba a könyvtárat telepítették. Az építkezésre célozva ezt mondja Kolonics Margit ta­nácstitkár: — Még az idén elkészül a tanácsi rész. Hamvas János, a járási ta­nács elnökhelyettese kétkedve válaszol: — Nem hiszem. Sok munka van még ott. — Ha az elnökhelyettes elv­társ egy hónappal korábban jön, méginkább ezt mondja. Akkor még a falak sem áll­tak. — Hogyan készül ez az épü­let? — kérdem. — Saját rezsiben. Két kőmű­ves dolgozik rajta. A görgete- gi tsz adta kölcsön őket. Ná­luk most nincs építkezés. A tsz kiengedte őket erre az idő­re, mi meg biztosítunk mun­kát a számukra. A fizetést is innen kapják. — Megéri ez? — Sokkal olcsóbb így, mint­ha a vállalat csinálná. Mi a hetvenöt százalékából kihoz­zuk annak a költségnek, A jövő kovácsai (4) A SZAVAK HITELE amennyiért vállalat elkészíte­né. Nyögéri Antal tanácselnök hozzáteszi: — A postát a pécsi igazgató­ság építteti: négyszázötvenezer forintba kerül. Mi a tanacsihá- zat körülbelül százhatvanezer- ből kihozzuk. Pedig ez az épület nagyobb lesz, mint a posta. — Az új iskolánál jöttünk rá, hogy nagyon megéri a sa­ját rezsis építkezés — veszi át a szót a tanácstitkámő. — A hat tanterem nyolcszázezer fo­rintba került. Háromszázezer forint értékű helyi anyag van benne; ez nem került pénzbe. — S a falu mit vállalt? — Szívesen segítettek, ami­kor csak hívtuk őket. Körülbe­lül százezer forint értékű tár­sadalmi munkát végezték. — S az új tanácsháznál? — Körülbelül húszezer forint­nál tartunk. Vasárnapra megint földhordást szerveztünk. Meg már egy kicsit rendet kell te­remteni az építkezés körül is. Nagy a felfordulás. Nem is olyan nagy. De hát a munka csak úgy megy jól, ha minden kéznél van. — Hogvan szervezik ezt a sok társadalmi munkát? — A tanácstagok csinálják a körzeteken belül. — Ha ezt befejezik, mit építenek? — Járdát. Eddig fontosabb is volt. Az iskolát építettük, aztán pedagóguslakást, napkö­ri otthont. S közben fizettük a villamosítási hozzájárulást is. A községfejlesztési alapból évente 80—90 000 forint a be­vételünk. A villamosítási hoz­zájárulás 65 000 forintot vitt el évente. — Akkor nem értem, hon­nan vették a pénzt az egyéb beruházásra. __ Mentünk utána. Az isko­la bővítésénél négy tanterem­re adtak 631 000 forintot. Mi nyolcat csináltunk. Amikor el­kezdtük, még nem volt állami támogatás. Leraktuk az alapo­kat, ez december elején volt. Akkor szóltak a járásnál, hogy van százezer forint, vállal­juk-e. Mondtuk, jöhet. De ezt december 31-re el kell ám köl­teni, tették hozzá. A tanácselnök közbeszól: — Nem volt nehéz. Akkor már hitelre vásároltunk anya­got, Ezt a tanácsházat a múlt évben terveztük. Akkor negy­vennégyezer forintunk volt. Az idén még jött hozzá, most ■tár minden megvan, s ma­radt harmincezer forint egyéb költségekre is. — A falu segítsége nélkül ez sem lenne — folytatja tovább a titkárnő. — A múltkor beál­lított hozzánk két villanysze­relő: Szántó László és Horváth László. Azt mondták: elvállal­ják társadalmi munkában az új tanácsház összes villanysze­relési munkáját. Mi csak az anyagot adjuk. Hazafelé a gépkocsiban eh­hez a beszélgetéshez csak eny- nyit fűzött a járási tanács el­nökhelyettese : — Ebben a faluban jól rangsorolták a feladatokat. Számba vették, mire van szük­sége a községnek,, utána meg terveztek. Nem járdát építet­tek először, hanem iskolát, napközi otthont, kultúrtermet meg tanácsházat. S most majd ők is hozzálátnak a járda épí­téséhez. Érdemes lesz. Van ho­vá járni rajta. Kis szünetet tart, s azt mondja: — Nem ez az egyetlen fa­lunk, ahol így gazdálkodnak. Ne nézzük meg' Szabást? — Nézzük meg. Letelt már a munkaidő, ami­kor odaértünk a tanácsházára. rr Ö£zi ímLáS’zat Pofozzák a halakat«, azaz terelik őket a hálóba. A patosfai lapban hatal­mas tükrökként fekszenek a halastavak. Kedden megkez­dődött az őszi lehalászás az Alsó-somogyi Halgazdaság szuloki üzemegységében. A töltésen az emberek a hatalmas hálót javítják. — Az első húzásban meg­szakadt — mondják. — Tán csak nem a sok haltól?... Ezt nem tudja senki. De a halászok elégedetten ne­vetnek össze, jól kezdődött az őszi halászat. Boros Károly vezetőtől megkérdezem, mennyi az el­ső húzás eredménye? — Hatkor kezdtük meg a munkát — mondja —, $ ki­lenckor fejeződött be az osz­tályozás és a mérés. Ez alatt az idő alatt 102 mázsa ha­lat mértem le. — Hová viszik innen a halakat? — Mennyi az átlagsúlya egynek-egynek? — 1 kiló S5 deka. Míg beszélgettünk, a tó­ban az emberek a vizet csap- dosták, azaz terelték a hala­kat a mélyebb vízbe. »Pofoz­zák a halakat« — született meg bennem mindjárt az asszociáció. Közben elkészültek az em­berek a háló kijavításával, s vízre is engedték. Körbe húzzák a halastó mélyebb szélét másodszorra is. Az útmenti padkán a kí­váncsiskodók is a halászok­nak drukkolnak. — Főznek-e aztán jó ha­lászlevet? — kérdezem. — Talán majd csütört Homokszentgyörgyön — • szólják. Lassan dél közeleg, megérkezett az első »ház ebéd. Kosárban, kancsóba H. B. SÜRGŐS INTÉZKEDÉST! — Java része, mintegy 75 százaléka exportképes hal — válaszol Boros Károly. A Német Szövetségi Köztársa­ság a legigényesebb halátve­vőnk, ezekben a pontyokban azt hiszem, már ők se talál­nak hibát. Csupán annyit tudtam meg ró­luk a gépkocsiban, hogy itt vé­gezték a legtöbb társadalmi munkát a járásban. Hogy mennyit? Koncsik Imre vb-tit- kár fejből mondja: — 141 000 forintot. A ter­vünk hanmincnégyezer volt. Ebben az évben hetvenkilenc- ezer-háromszáznál tartunk. — Mi épült ebből? N agy J ózsef tanácselnök széttárja a karját: — Egy kilométer hosszú be­kötő út — kis szünet után hozzáteszi — többek között. Mert javítottunk is utat. — Hogyan jött össze ennyi? — Megállapodtunk a lakos­sággal, hogy minden család kétszáz forint értékű munkát végez. Aki nem tud eljönni, befizeti. Nem maradt adós sen­ki. Két szót vastagon bekere­teztem a jegyzetfüzetemben. A járási pártbizottság első titká­rának szobájában hallottam: A szavak hitele. Ebben a já­rásban van hitele a szavak­nak. És van tekintélye is. Mert ha valaki ígér, azt beváltja. Érvényes ez akármelyik ^ utca bármelyik családjára éppen úgy, mint a községi vagy a járási vezetésre. S ezért nem álmodéi, hímem kovácsai az emberek a jövőnek. A saját jövőjüknek. Kercza Imre Évről évre fejlődik, erő­södik a karádi Búzakalász Termelőszövetkezet. Ma már ötszáz szövetkezeti tag dolgozik a közösben, a besegítő családtagok száma is meghaladja a há­romszázötvenet. Érdemes szemügyre venvi. hogy mekkorát lépett előre ez a közös gazdaság, 1960-ban mindössze 1 200 000 forint értékű árut értékesítették. Idén az áruértékesítés meghaladja a 17 000 000 forintot. A közös vagyon 25 millió forintot ér. Mindent megtesznek az ésszerű lehetőségek leg­jobb kihasználásáért. A kertészetben 50—70 asz- szonynak biztosítanak ta­vasztól őszig munkát. Csak zöldségfélékből mintegy kétmillió-kétszázezer fo­rint bevételük volt. Most újabb lehetőségeket keres­nek a téli foglalkoztatásra. Ha lehetőséget kapnak rá, megpróbálják »házon be­lül« feldolgozni a fűztelep termését. Az állattenyésztés föllen- dítése érdekében építették meg az új majorközpontot. Amióta benépesítették az istállókat, állandó gond a vízellátás. A major köz­művesítése ugyanis bi­zonytalan időre elmaradt. Az év öt-hat hónapjában lajtokban szállítják a vizet a majorba. A szövetkezet tagsága és vezetői többször kérték már az illetékes ta­nácsi szerveket, hogy se­gítsenek megoldani a köz­művesítést, de eddig csak ígéreteket kaptak. Pedig ezen az áldatlan állapoton sürgősen változtatni kell! (Vége.) N. S.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents