Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-06 / 236. szám
A sávosan adagoló legeltetés technológiája a gyakorlatban A SÁVOSÁN adagoló LEGELTETÉS ma már országosan elfogadott módszer, amely az intenzív gyepgaz- dákodás, a növekvő talajerő- ellátás nyomán szükségszerűen alakult ki. A járási, a megyei és az országos bemutatók a gyakorlati emberek nagy többségét meggyőzték arról, hogy a gyep közepes termelési viszonyok között többszörösét termi annak, mint amennyit évszázadokon keresztül elhanyagolt állapotában termett. Ismeretes, hogy a gyepterületek hasznosítását nem oldja meg kizárólagosan a legeltetés. Mellette igen lényeges szerepet kap a szénakészítés, és egyre jelentősebb lesz a jűszilázs készítése is. Állategészségügyi, ökonómiai szempontból azonban a legeltetésnek van legnagyobb jelentősége a gyepterületek hasznosításában. A sávosan adagoló legeltetési mód technológiája, annak minden eleme ismert, megfogalmazott, és ötéves kísérleti eredményeim alapján bizonyított. Számomra nagyon örvendetes, hogy az általam kialakított sávosan adagoló legeltetés a gyakorlatban egyre szélesebb körben terjed. Azonban sajnos, sok helyen nem tartják be vagy nem Ismerik azokat a — talán lényegtelennek látszó — jellemző ismérveit, amelyek a jó eredmények eléréséhez elengedhetetlenek. Ezek a gyakorlatban tapasztalt hiányosságok előfordulnak a legelőegység területének kijelölésénél, meghatározásánál, a legelőegység műszaki berendezésénél, a legelőre való szoktatásnál, a legeltetés technikájánál és a sávok adagolásánál. Legelőegységnek nevezzük azt a területet, amelyen egy gulya (100 legelő állat) a legeltetési idényben (155—165 napig) folyamatosan termelő módon megél. A terület nagysága természetesen a bruttó q/kh termésnek és a legelő állatcsoportnak — vagyis a napi darabonkénti fűszükségletnek — a függvénye. A holdankénti fűtermést a talaj, a gyep minősége, a talajerő-visszapótlás mértéke, a csapadékviszonyok, a gyepápolás és a szakszerű gyephasználat dönti el. A hozamot tehát a fentiek figyelembevételével megközelítő pontossággal tudjuk tervezni. A napi, sőt az éves fűszükségletet a különböző korú és hasznosítású állatok részére pontosain meg tudjuk állapítani. A LEGELTETÉSSEL való hasznosításnál a legelóegység végleges kijelölésének és a terület meghatározásának igen nagy szerepe van. Minden gulyának legyen legelőegysége, s azt külön-külön kell berendezni és önálló egységként kezelni. Alapvető igazság, hogy csak műszakilag jól berendezett legelőn lehet szakszerűen legeltetni. A sávosan adagoló legeltetés a legelő berendezésének új rendszerét igényelte és alakította ki. A formától és 200 kg-os átlagsúlyú 300 kg-os „ 400 kg-os „ 500 kg-os „ „ teheneknél testsúlytól függő en pontos méretektől való eltérések nem vezetnek eredményre. Éppen ezért a legelőegység berendezésével kapcsolatban tudni kell, hogy a legelőegységet négy — lehetőleg egyező nagyságú — szakaszra kell felosztani; az egyes szakaszokat mint külön művelési és használati egységet kell kezelni, amelyeknek egyenként más-más feladata van a termelés és a fű szolgáltatását illetően; a legelőegységet — tehát a szakaszokat is — hosszanti irányban középen elhelyezett 5 méteres felhajtó úttal ketté kell osztani úgy, hogy az egyik fele növendé kgulyánál »» G0 m, 72 m, 84 m, 96 m, 100—120 ni legyen. Ezek a méretek egyrészt megszabják egy-egy legelő állat férőhelyét az adagolódrót mellett, másrészt megalapozzák egy nagyobb legelő (ahol 4—500 különböző korú állat legel) nagyüzemi technológiáját. A felhajtó utak kiépítésénél szükségtelen a beton- vagy faoszlop. Könyen felépíthető vas- vagy műanyag karók jól szolgálják az állatok terelését és az elektromos áram vezetését is. A gyakorlatban nagy hibák tapasztalhatók a tavszi legelőre való kihajtás és az őszi lekötés körül. Régen megfogalmazott igazságot ismétlők csak azzal, hogy a téli száraz etetés után fokozatos átmenetet kell biztosítani a zöld etetésére, illetve legeltetésére. Alapvető biológiai törvények követelik ezt meg, a gyakorlatban sokszor mégsem alkalmazzák. Jelöljenek ki minden telep körül egy ún. szoktató legelőt (gulyánként 3—4 kát h.), ahol április 1-től kezdődően naponta növekvő időtartammal villanykarám között legeltetnek. Így biztosíthatják az emésztő baktériumflóra szükségszerű, fokozatos átállását, a villanypásztor megszokását és a szükséges reflexek kialakítását. A legelőn tartásnak, a legelő füvének hatékony kihasználásának elengedhetetlen föltétele ez, s így sok betegség is megelőzhető. Természetesen úgy anil ven gonddal és előrelátással kell megoldani a betelelést, amit szeptember közepétől kezdődően pótló takarmányok fokozatos adagolásával lehet és kell elvégezni. Ha ezt nem teszik, fönnáll a veszély, hogy (a gyakorlatban sok esetben meg is történik) nyáron a legelőn fölvett súlyt a helytelen betelelés miatt elvesztik az állatok. A LEGELTETÉS TECHNIKÁJÁT a csurgói járás termelőiszövetkezeteinek mezőgazdászai a gyékényest bemutatón megismerték. Azonban a sávok adagolásáról az alábbiakat még megemlítem: Araiak, hogy egyszerre milyen széles sávot adjunk az állatnak, nincs merev szabálya. A méret minden esetben a fű tömegétől függ: 40—50 dkg/m hozam (és ennél kevesebb) mellett például 50— 60 cm az adagolt sáv szélessége. Általános szabály, hogy egy pásztor állandóan az állatok körül legyen, és szükség szerint — ha a rendelkezésre álló sávot már lelegelték az állatok — új sávot adjon. Az adagolódrót ezáltal — különböző helyeken — állandóan mozgásban van, s így azt is elérjük, hogy az állatot — ösztönös tulajdonságait kihasználva — folyamatos lege- lésre késztetjük. Így a legeltetési időt napi 4—5 órára rövidíthetjük. Az adagolóoldal állandó mozgatását nagyon megkönnyíti a Csontos-féle adagolókocsi, ennek beiktatását a sávosan adagoló legeltetési rendszerbe ezúton is ajánlom. Dr. Szabó József egyetemi adjunktus, Keszthely, Agrártudományi Főiskola Korszerű legelohasznosítás a Kaposvölgyéfcen A Kaposvári Felsőfokú Mező gazdasági Technikum kutató-csoportja szerkesztette ezt a folyóvízzel működtethető áramfejlesztőt a villan.vpászt >r üzemeltetéséhez. A megye viszonylag magas állatsűrűsége, ezen beiül a szarvasmarha arányának túlsúlya magasfokú takarmánygazdálkodási szintet igényel, és az ősgyepek teljes értékű hasznosítását teszi szükségessé. Az első a termesztési feladat, amelynek során a gyeptalajok táplálóanyag- és vízigényének kielégítésével a nagy hozamokat kell megalapozni. A másik feladat a fűhozam gazdaságos hasznosítása. E témakörben osztályunkon széles körű vizsgálatok folytak. Ezek igazolják, hogy az áliat a legelő taposásával a fű jelentős százalékát tönkreteszi. A taposási kár annál nagyobb, minél szervezetlenebb a legeltetés. A különböző legeltetési eljárásoknál előforduló fűveszteségre álljon itt néhány példa. Adva van egy 74 holdas legelő, amelyen legeltetés előtt összesen 21 164 mázsa fűhozam ígérkezik. Szabad legeltetéskor ennek 62,3 százalékát letapossák, tehát tönkreteszik az állatok. Szakaszos legeltetésnél ez a kár 40 százalékos, napa adagolt legeltetésnél 23,3, sávosan adagolt legeltetés esetén pedig mér csak 6,99 százalék. A sávosan adagolt legeltetéssel tehát minimálisra csökken a taposási veszteség. Emellett a szabad legeltetés következményeként a lassú fűfejlődés további 33 százalékkal csökkenti a hozamot. A sávosan adagolt legeltetésnél minden más eljárással szemben a legkisebb az állatok inproduktiv mozgása. A fű fejlődése a vegetáció alatt folyamatossá tehető, és elérhető, hogy az állatok mindig az okszerűségnek megfelelő mennyiségben elégítsék ki tápláló anyag szükségletüket. Kielégítő fűhozam esettén a sávosan adagolt legeltetés módszerével lehet egységnyi területen a legtöbb állati terméket előállítani. A sávosan adagolt legeltetés berendezési tárgyai csekély befektetéssel, jórészt saját kivitelezésben előállít- hatók. Az áramforrás rendeltetése, hogy elektromos áramot indukáljon, és azt rövid ideig (0,1 mp) tartó áramlökések formájában a szigeteletlen dróthuzadból készült elektromos kerítésbe juttassa. A közölt fényképen bemutatjuk a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban szerkesztett áramforrások egv típusát. Ahol hálózatról áramvételi lehetőség van, ott az ún. hálózati áramforrás alkalmazása (pl. major körüli legelőterületek, istálló melletti karám stb.) célszerű. Ha a legelő közelében vízfolyás van, ott az ún. vízi áramforrás ajánlható. (Ez a megoldás látható képünkön.) A berendezési tárgyak alkalmasságát a gyakorlatban sok helyütt elbíráltuk. Előállítási költségük csak kis része a használatukkal elérhető jövedelemtöbbletnek. Vizsgálati eredmények bizonyítják, hogy az állatok ásványi anyag- és nyomelemigényének okszerű biztosítása tájegységenként változó. A következő évtől kezdődően osztályunk a tájegységek igénye szerint összeállított •'pótlékanyagkockát* bocsát az üzemek rendelkezésére. A kaposvári járás termelőszövetkezeteinek idei példája bizonyítja, hogy a legelőprogram megvalósításához nem elég tavasszal vagv nyár elején hozzáfogni. A következő évi célkitűzések megvalósítása érdekében a munkát már ősszel kell megkezdeni. Amelyik gazdaság ehhez állami támogatást igényel, annak olyannyira el kell sajátítania a legelőgazdálkodás ismeretanyagát, amennyire a szántóföldi növények termeléstechnikáját ismeri. A csornai termelőszövetkezet mintalegelőjén megtarnagyrészt gépesítve vannak, de ezek a gép>ek gyorsan, jól és üzembiztosán csak gyepápolásban részesített, egyenletes felszínű terepen dolgoznak. Gondozatlan legelőkön sok a vakondtúrás. Ezeket és a hangyabolyokat leghatásosabban rétgyaluval lehet elsimítani, erre a célra különösen a jól szerkesztett, nehéz rétgyaluk alkalmasak. Tavasszal simítóval a téli fagy által szétporlasztott vakondtúrás és hangyaboly- maradványok szétmorzsolha- tók és elteregethetők. A termelőszövetkezetek gyepápoló eszközt házilag is könnyen készíthetnek. A nehéz, 10— 15 mázsás vashengernek a talaj tömörítésénél és a víz- gazdálkodás szempontjából a laza összetételű táptalajokon van jelentősége. A megyében gyakran találkozni gyombokros, sűrűn fásított legelőkkel. (Böhönye, Mesztegnyő stb.) Az erősen bef ásod ott, cserjés területeken a gyeptakaró rendszerint ritka és árnyékot kedvelő füvekből áll. Ezek tápértéke igen gyenge. A sűrűn fásított legelőkön csak annyi fa maradjon vissza, amennyi talajvédelmi szempontból szükséges. A legelőszakaszok és felhajtó utak állandó meg- ■ jelölésére is a fasorok a legalkalmasabbak. A bokor- és fairtás nyomán keletkezett gödröket azonnal temessük be. Ha a talaj sérülése nem nagy, a fflállomóny a fáktól megtisztított területet gyorsan benövi. Ha nagyobb területen pusztult ki a gyep, ajánlatos fűmaggal felülvetni. A fás növényzet eltávolítására a késő ősz a legalkalmasabb. A LEGELŐKÖN ÄLTALÄ- BAN, de gyakran a kaszálókon is az ápolás hiánya és az egyoldalú ápolás miatt a gyepet nevelő felső talajréteg leromlik, a pázsitfüvek fokozatosan kipusztulnak, helyükön évelő gyomok és egyéb Igénytelen növények szaporodnak el. Legelőink leggyakoribb gyomnövénye a gilicetüske, az ördögszekér; a különböző ászát- és bogáncsfajok tömeges előfordulása Is akadályozza a legeltetést, rontja a legelőkön termett takarmány minőségét. Sávoly és So- mogyszentpál erősen gyomos, gilicetüskés legelője tributo- nos permetezés után szinte gyomtalanná vált. Nyilvánvaló azonban, hogy a gyomirtó szerek alkalmazása csak egyik tényezője a gyepek megjavításának, és csak a szükséges talaj javítási, trá- gyázási és ápolási munkák egyidejű elvégzésével várhatunk tőle sikert. Ma mindinkább az a helyes gyakorlat álakul ki, hogy a vegyszeres gyomirtó szerek alkalmazását elsősorban a gyomfészkekre korlátozzák. Leggyakoribb gyomnövényünk, a Kitűnő hozammal fizetett a fű a leti rétjén, gilicetüske ellen az április végén, május elején haszháLt tributonos vagy trifenoxos permetezés a leghatásosabb. A vegyszeres gyomirtás a gyepen kényszermegoldás. A korszerű nagyüzemi gyephasználat révén a vegyszer kiküszöbölhető lesz. A rétek időnkénti kíméletes legeltetésével és a legelők egy-egy kaszálásával javul a gyep összetétele, és csökkenthető a gyomosság. A GYEPEK TERMÉSÉNEK FOKOZÁSÁHOZ nélkülözhetetlen a talajerő-utánpótlás. Az országnak ezen a kéthelyi Aranykalász Tsz kfsérrészén 35—60 mázsa holdankénti szénatermésre öntözés nélkül csak akkor számíthatunk, ha elegendő és megfelelő táplálóanyagról gondoskodunk. Somogybán a jobb gyepekre évente legalább 150— 200 kiló pétisót kell adni holdanként ahhoz, hogy a termést számottevően és hasznot hozóan fokozza. A műtrágyát akkor kell kiszórni, amikor a gyep már zöl- dellni kezd, hogy a tavasszal sarjadó növény azonnal hasznosíthassa. Túl korai kiszórás kilúgozáshoz vezethet, s veszteséget okoz. A káliumtrágyázás szükségességét sokan vitatják, hivatkozva a kötött talajok káliumban való gazdagságára. Ez a nézet helytelen, mert gyakran előfordul, hogy a kötött talajok káliumban szegények. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gyep aránylag sok káliumot fogyaszt, és termésnövelő hatása Somogybán — amint azt a kísérletek is igazolják — kitűnő. GYEPTERÜLETEINK KÖZÖTT a gyepgazdálkodás szempontjából akadnak értéktelenek is. Ezek más művelési ágként jövedelmezően hasznosíthatók. Itt elsősorban kell említeni a száraz, homoki legelőket, amelyek gyümölcsösnek, szőlőnek, esetleg erdőnek alkalmasabbak, mint gyepnek. Ide tartoznak a mély fekvésű, magas talajvízállású lápi gyepek, amelyeknek vízrendezése nagy ráfordítást igényel, beerdősítve viszont nagyobb hasznot hoznak, mint jelenleg. Ezeket a gyepnek nem való területeket ajánlatos megfelelő megfontolással — és a szükséges szakvélemé nyék alapján — feltörni és célszerűbb művelési ágként hasznosítani. Dr. Ecker István egyetemi docens, Keszthely, Agrártudományi Főiskola lőtt bemutatón a jelenlevők szerény kezdetnek lehettek tanúi. Azonban példáját láthatták annak, hogy az állami segítség eredményes fel- használása kizárólag attól függ, a gazdaság vezetői ér- tékelik-e a módszerben rejlő előnyöket, törekszenek-e a célok elérésére. A jövő évi fűtermés jórészt az idei őszön kiszórandó alapműtrágya és a tisztogatási munkák téli elvégzésének függvénye. A télen kell megépíteni vagy beszerezni a már említett berendezési tárgyakat, és ki kell képezni üzemenként az' a felelős személyt, aki a legelő munkáit irányítja majd. A legelőjavitás és legelőhasználat részletes tervét még az ősszel el kell kész'1, ni. A legelők hasznosításár vonatkozó kutató és sza' tanácsadó tevékenységünk ; somogyi, a tolnai és a baranyai mezőgazdasági üz: mek segítését célozza. A: elméleti vagy sok esetben ■ tárgyi segítés azonban csak úgy lehet eredményes, h a gazdaságok vezetői föV merik és kihasználok - b terjes legclőgazd rejlő lehetőségeket. Józsa Béla, a Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikurr kutató és szaktanácsadó oszt: . » f i *«•
