Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-30 / 257. szám

Somogyi Néplap «V? M57MP MWVEI R»?-ÓTT?Ar'A E5>A MEGYEI TAMACS LAPJA 'JC&ztltq, a Szakmunkásképzés a lengyeltóti (Tudósítónktól.) A lengyeltóti földművesszö­vetkezet nagy gondot fordít a szakmunkások nevelésére. A szövetkezet 140 dolgozója kö­zül 28 már az fmsz szaküzle­tedben, vendéglőjében tanulta meg a kereskedelmi és ven­déglátóipari szakmái. A szövetkezet igazgatósága bátran helyezte felelős bolt­vezetői beosztásba a fiatalo­kat Így például a volt tanu­lók közül Lukács József a lengyeltóti cipőboltban, Faze­kas Lászlóné a könyvszaküz- letben, Jónás Zoltán Buzsá- fcon, Polgárdi László a kultúr- eilckboltban, Rofrics Nándor a vasszaküzletben, Bácsi József az élelmiszerboltban és Ben- kö Árpád az italboltban felel több mint százezer forint ér­tődi áruért mint boltvezető. Az oktatás, a nevelés nagy­ban hozzájárult a szövetkezet törzsgárdájának kialakításá­hoz. Az fmsz dolgozói közül 57-en már legalább tíz-tizen- dt-húsz éve itt hasznosítják tudásukat, de vannak olyan kereskedők is, mint például Bánhegyi Ferenc, aki a szö­vetkezet alakulásának első pillanatától dolgozik Lengyel­tótiban. , Jelenleg tíz kereskedelmi, vendéglátóipari tanuló ismer­kedik a szakmával a Lengyel­tóti Körzeti Fmsz üzleteiben, az utolsó évesek pedig a to­kaji SZÖVOSZ Kereskedelmi Szakiskolában tanulnak. „Kiváló ifjúsági klub” 120 éves a kaposvári kórház — 1846-ban épült fél a kaposvári Megyei Kórház. A jubileum alkalmából novem­ber 12-én ünnepséget és tu­dományos üléseket tartanak a Latinka Sándor Megyei Művelődésá Házban, illetve a Megyei Könyvtárban. Gombaként nőnek az ifjú­ságii klubok városokban, fal­vakban egyaránt. Megnőtt az érdeklődés a kötetlenebb mű­velődési, szórakozási formák — a klubélet iránt A Ncgy Októberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója tisztele­tére kiírt »Kiváló ifjúsági klitö«-pályázat további lehető­séget teremt az ifjúsági' klu bök rendszeresebb és színe­sebb munkájához. Pallag Róberttel, a KISZ kb agitációs és propaganda­osztályának munkatársával beszélgettünk a nagy érdek­lődésre számot tartó pályázat­ról. ’ — Ki vehet részt a pá­lyázaton?* — A KISZ kb a Művelő­désügyi Minisztériummal, a SZOT-tal, a SZÖVOSZ-szai, a Honvédelmi Minisztérium­mal, a Népművelési Intézet­tel egyetértésben hirdette meg a pályázatot, s azon részt vehet minden ifjúsági klub, amely valamilyen művelődési intézmény, iskola, tsz, föld­művesszövetkezet, fegyveres testület keretében működik. — Milyen alapon érté­kelik a pályázat eredmé­nyét? — Az ifjúság kluboknak elfogadott munkatervük van. Ezek programját úgy állítják össze, hogy az elősegítse a helyi népművelési tervet, a KISZ akcióprogramjának megvalósítását és szórakoztas­a tagokat. E munkatervek tartalma és végrehajtása ké­pezi majd a későbbi értékelés alapját. — A szervezett progra­mok nem mindig talál­koztak a tagság elképze­léseivel. Vajon a pályá­zat segít-e ezen? — A jelentkezés után a klubok fenntartásában érin­tett intézmények, KlSZ-szer- vezetek képviselői folyamato­san látogatják a benevezett klubokat. Ez nemcsak ellen­őrzést, hanem öblét- és ta­nácsadást is jelent A munka­terv összeállításánál arra kell törekedni, hogy a program a helyi adottságoknak és a tagok igényeinek megfelelő legyen, hogy a legkülönbö­zőbb érdeklődésű fiatalok sa­játjuknak tekintsék a klubot. — Mikor lesz az értéke­lés és eredményhirdetés? — A klubok munkáját 1967 júliusában kezdik értékelni, az országos szintű elbírálás pedig szeptemberben lesz. A pályázat eredményét novem­berben az ifjúsági sajtóban, a rádióban és a Halló, fiúk! Halló, lányok! című tv-adás- ban hirdetjük ki. Minden »Kiváló ifjúság klub« okle­velet kap, ezen belül 16 klub a KISZ kb dicsérő oklevelét kapja, s a hozzá járó jelentős pénzösszegen kiubfelszerelést vásárolhat. (VIncae) Nem akarunk belekont&r­kodni a meteorológusok ne­mes hivatásába, de a keres­kedelmi naptár szerint kö­zeleg a tél. A Csemege- és Édességboltok kirakataiban megjelentek az első Télapó­figurák, és a sárga banán is kelleti magát a polcokon. Az Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat tájékoztatása szerint ebben az évben ugyanolyan lesz a csokoládé- figurák választéka, mint ta­valy. Már kaphatók a na­gyobb mikulások, csizmák, gombák és harangok, és ké­szülnek a csomagok is, amelyekből az idén 10 000 kerül az üzletekbe. A közkedvelt Télapó-édes­ségek mellett nagy sikernek örvend a banán, amelyből 17 mázsányi érkezett Kaposvár­ra. Ez egyelőre csak »kós­tolgatásra« elegendő, ám még ebben a negyedévben újabb 35 mázsa érkezik. A közkedvelt deligyümöl­csök közül narancsból, fügé­ből bőségesen lesz, viszont ananászból, banánból és grapefruitböl csak korlátozott mennyiség érkezik. 3000 mássá hal TSZ-EINK HALASTAVAIBAN Jó eredményeket hozott az őszi lehalászás — Angolnacsapdákat építenek Siófokon Harminchat tsz-ben 865 holdnyú területen folyik hal­tenyésztés megyénkben. Az őszi lehalászások eredményei kedvezőek: a ráksiak a 18 holdas halastóból 86 mázsa, a pogányszentpéteriek 27 hold­ról 160 mázsa pontyot fogtak ki. Jó eredmények születtek még Kapooszerdahélyen Osztopánban: a 3,5 mázsás megyei át­laggal szemben 6 mázsa hallal fizetett a halastó minden holdja. A barcsi Határőr Tsz tagjai sem panaszkodhatnak: a és múlt hónap végéig 490 mázsa drávad hal akadt a hálójuk­ba, s ennek nagy részét a barcsi és a kaposvári eláru­sítóhelyen értékesítették. Ku­tason az idén honosították meg a haltenyésztést, s az első évben 60 mázsa halat ér­tékesítettek. Az Idén több hal kerül ki a tavakból, mint a múlt év­ben. Hallás javító szemüveget készített egy ceglédi órásmester Teljesítette exporttervét a Kaposvári Ruhagyár Hetvenezer öltönyt készítettek a Szovjetuniónak íyarmati Imre ceglédi órásmesternek néhány évvel ezelőtt nnyira megromlott a hallása, hogy már nemigen aka- ódzott emberek közé menni. Ekkor orvosi javaslatra egy sngyel gyártmányú hallásjavító készüléket vásárolt. Az ér- ékeny mikrofon azonban minden zörejt, még ruhájának úrlódását is közvetítette, s ez rendkívül idegesítette. Az rásmester ekkor olyan szemüveget készített, amelynek a zárába helyezte el a lengyel készülék alkatrészeiből és ma- yar alkatrészekből összeállított hallásjavító szerkezetet. A észülék hangszóróját közvetlenül a szemüveg szárából ve- eti a fülébe. Gyarmati Imre most azt tervezi, hogy a né- lány deka súlyú szemüveget még tovább miniatürizálja. A .épen: A szemüveg szárában jól látható a tranzisztoros be- endezés. (MTI-íotó — Bereth Ferenc felvétele.) A Kaposvári Ruhagyárnak az idén a harmadik negyedév végéig 70 000 öltönyt kellett volna szállítania a Szovjetuni­óba Mivel a kapott anyag szí­ne nem volt megfelelő, és bi­zonyos anyagokat sem küldtek meg kellő időben, nem tudták határidőre elkészíteni a 70 000 öltönyt. A szükséges anyag megszerzése után azonban nyomban hozzáláttak a lemara­dás behozásához. A negyedik negyedév első hónapjában si­került leküzdeni az elmara­dást, s a hetvenezredik öl­tönyt is elküldték a Szovjet­unióba. Az év háralévő részében terven felül készítenek export­ra 3500 öltönyt, és 2000 nad­rágot és 1500 lányka kabátot Ezt az árut tőkésországokba exportálják. A ruhagyár exportja az idén nagymértékben növeke­dett Tavaly csak 58 000 öl­tönyt szállítotatk a Szovjet­unióba és 1400 kis- és nagy- kamasz-öltönyt küldtek kapi­talista országokba. Műszakiak aktívaértekezlete a Barcsi Fűrészüzemben A műszaki hónap keretében aktívaértekezletet tartottak a műszakiaknak a Barcsi Fűrész­üzemben. Az értekezleten a brigádvezetők és a műszaki dolgozók vettek részt. Főként újítási problémákkal foglal­koztak, szóvá tették az újítá­sok elbírálásával kapcsolatos észrevételeiket is. Kérték, hogy az üzem vezetőd az újí­tási javaslatokat gyorsabban bírálják el. Az értekezlet részvevői elha­tározták, hogy novemberben újítási hónapot tartanak. Re­mélik, hogy ez ösztönzőleg hat az újítási kedvre. MÁSFÉL MILLIÓS NYERESÉG Kulcsot kap az építtető A Siófoki Építőipari Ktsz a harmadik negyedévben első­sorban a lakosságnak dolgo­zott Az értékelés szerint csak­nem hárommillió forint érték­ben 20 családi házat adtak át a tulajdonosoknak, és ezzel a háromnegyed évi tervüket 120 százalékra teljesítették. »Csak« a tervet, a költségvetést és a pénzt kell rendelkezésükre bo­csátani, a többit a ktsz inté­zi, a tulajdonos a kész • épüle­tet és a lakáskulcsot kapja »kézhez«. A szövetkezet ez év terve nyolcmdlió forint. A tervtel­jesítésben besegít a ktsz asz­talosrészlege is, amely jelen­leg iskolafogasokat szállít az IFÉRT-nek. A harmadik negydévi érté­kelés szerint már most más­fél milliós nyeresége van a kisipari szövetkezetnek, s min­den bizonnyal ez az összeg az év végéig még nőni fog. 2700 mázsa helyett 3000 mázsára számítanak a tsz-ek. Ebből 1200 mázsát átadnak az állami kereskedelemnek, 800 mázsát szabad piacon hoznak forgalomba, 1000 mázsa ha’at pedig a jövő évi kihelyezések­re tartanak vissza. Az osztopáni és a kapós- szerdahelyi tsz 4000, a barcsi Htsz pedig 3000 növényevő amurt kap. Ez a süllőre em­lékeztető, jó húsú, növényevő hal háromnyaras korára eléri a 3 kilót, s közben a tavak növényeit szinte »lekaszá:ja«. Ahol ez a halfajta él, ott a növényirtást — amelyet kü­lönben kézzel vagy géppel kellene elvégezni — szükség­telenné válik. A megyei halászati fel­ügyelő elmondta, hogy az idén több mint hárommillió 25 dekás pontyot és félmillió süllőivadékot helyeznek a Balatonba. Szépen fejlődnek az an­golnák is a magyar ten­gerben. A próbahalászat során kifo­gott halak között nem ritkák a 90 cm-es 1,30—1,50 kilós példányok sem. Az angolnák most négyévesek. Két év múlva tömegével megindul­nak a Sió csatorna felé, visz- szafogásukra jövőre Siófokon a Sió csatorna zsilipjénél an­golnacsapdákat építenek. F. L. Táneversenyre készül a robotember Róma közeiében lakik Fiorenza rádiótechnikus, aki olyan robotembert konstruált, amilyennel a tudományos, fantasztikus regényekben találkozha­tunk. Magassága másfél méter, feje, keze és lába mozgékony. A robot gyomrában 72 elektron­cső, 90 tranzisztor s vagy egy kilométernyi huzal található. Tud asztalt te­ríteni, rendbe teszi a la­kást, feltörli a padlót, még szamarat is legeltet Most még lassú járású, de a konstruktőr azt állítja, hogy Geranimo nemsokára részt vesz egy modern táncversenyem. Hűtőszekrényeket vásárolnak az eszkimók Akármilyen mulatságo­san hangzik, így igaz. Kanada sarki területei­nek egy részében az esz­kimók újabban nemcsak hűtőszekrényekkel és mélyhűtőkkel szerelik föl a háztartásukat, hanem sztereó-lemezjátszókkal és televíziókkal is. Noha ezen a vidéken kétségtelenül maga a ter­mészet gondoskodik a hű­tésről, az eszkimók még­is modern hűtőszekrények­ben helyezik el élelmiszer­tartalékaikat. Egy állatbarát problémája Az angliai Weybridge- ben Derek Hardimge ál­latbarát két dél-amerikai fekete alligátor bébit ren­delt kis házi állatkeltje részére. Egy sajátos »trásbiba« folytán kettő helyett 200 darabot küldtek neki, bőr ven elegendő mennyiséget ahhoz, hogy Anglia vala­mennyi állatkertjét el le­hessen látni alligátor bé­bikkel. Hardimge egy columbiai cégnél rendelte meg az állatokat, és amikor a londoni repülőtéren átvet­te a ládát és belepillan­tott — majd összeesett a rémülettől. A kis alligátorok hossza egyelőre 60 centiméter, de ha teljesein megnőnek, mintegy 6 méter hosszúak lesznek. Derek Hardimge most további állatbarátokat ke­res 198 alligátor bébi el­helyezésére. * • * A francia rádióállomá­sok és lapok a napokban a következő felhívást in­tézték hallgatóikhoz, illet­ve olvasóikhoz: — Aíct jó tanáccsal vagy orvossággal szolgálhat, nyomban jelentkezzék Yvés Laurent reimsi ke­reskedőnél, mert szegény ember már 68 órája csuklik. — Szőnyegpadló. Az Or­szágos Szakipari Vállalat az idén kezdte meg a legújabb hazai burkolóanyag, a sző­nyegpadló üzemszerű fel- használását. Többek között szőnyegpadlóval borították a siófoki Európa Szálló helyi­ségeit is. Az alatt az idő alatt, amíg parkettával egy szobát, addig szőnyegpadló­val hármat borítanak be. Az új burkolóanyag jóval tartó- sabb a PVC-padlónáL Somopvi Néb!a* \ 7 MC7MP inmn^v me0* Bizottsága é« a m­Tanár# topja. Főszerkesztő? IVTRTTf LAJOS. Szerkesztőségi Kaposvár, Latinka Sándor o. 2. Telefon 15-19. IS-tL Kiadta n Somos? megye* La^k’^dó Vállalat K*~o«-á- Latlnka S. ti. 2. Telefon 15-1 fi Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őr/frnk meg és nem adunk vissza. Törleszti* a Magvar Posta. Elő­fizethető a helvl no«t*ht^at.alokn* és postiskézbesítőknél. Előfizetés* díj egy hónapra 12 Fi Index: 250R7 Készült a Somogy megyei Nyomda ipari Vállalat kaposvári üzemében KaDosvár. Latinka Sándor utca r

Next

/
Thumbnails
Contents